tehetség
címke rss- Legfrissebb
- Legrégebbi
Mariah üdítőt reklámoz
Az énekesnő szeretné új területeken is kipróbálni tehetségét, így nyári turnéja mellett időt szakít arra is, hogy a Pepsi új reklámarcaként tevékenykedjen, sőt, még zeneírásra is vállalkozott a cég felkérésére.
- címkék:
- Mariah Carey
- üdítő
- tehetség
- PepsiCo
- Címkefelhő »
A tehetségek nagy lehetősége
Hátrányos helyzetű tehetségek felkutatása és képzése a célja annak a nemzetközi programsorozatnak, melyhez immár Magyarország is csatlakozott. A több nyugat-európai országban is sikeres Roots & Routes programot most Magyarországon is elindították a holland alapítók.
Kisó és a VIVA reménységei
Javában zajlik a Táncreakció második szériája a VIVÁ-n. Idén is sok tehetség tűnt fel a parketten, de persze a pirinyó emberi drámák sem hiányoznak: néha egy-egy ifjú táncos elsírja magát, ha nem sikeres a koreográfia. Nézd meg videón az első hét rövid összefoglalóját!
- címkék:
- széria
- tehetség
- VIVA
- Címkefelhő »
Abszolút Absolum
A Futurefolk szervezői mostanában igazán innovatívan állnak hozzá a dolgukhoz: decemberben a killerpsy feltörekvő tehetségét, a izraeli Azax Syndrome játszatták a Ligetben (a Psycle-lal közösen), most meg a nagy öreget, a francia Christof aka Absolumot.
- címkék:
- tehetség
- dolog
- nagy öreg
- Címkefelhő »
Cambridge-i liquid-herceg - nyerj jegyet Logisticsre!
A Logistics néven ismert Matt Gresham nemrég meghirdetett magyarországi fellépése elmaradt, pénteken azonban remélhetőleg eljut Budapestre. Egy hozzá hasonlóan fiatal tehetség, Skc, valamint az impulscreatoros Ib társaságában zenéli végig az éjszakát a városligeti Olof Palme-házban.
Nicole Kidman túljár a lesifotósok eszén
Nicole Kidman civil életében is kamatoztatja színésznői tehetségét. Egy interjú során bevallotta, hogy parókát visel, és ír nyelvjárásban beszél, mikor azt szeretné, hogy ne ismerjék fel.
- címkék:
- Nicole Kidman
- tehetség
- lesifotós
- Címkefelhő »
Sakk 2004
Rangos versenyekben gazdag esztendőt zár a sakkozás. Brissagóban Vlagyimir Kramnyik 7-7-es eredménnyel Lékó Péterrel szemben megvédte világbajnoki címét. A calviai sakkolimpián az ukrán férfi válogatott rajt-cél győzelmet aratott, a címvédő orosz csapat hárompontos hátránnyal lett második. Almásiék nagy csalódást okozva csak a 31. helyen végeztek. A nők viadalán sorozatban negyedszer lett olimpiai bajnok a kínai együttes, válogatottunk az értékes hatodik helyet szerezte meg. A bolgár Antoaneta Sztefanova az új női világbajnoknő, Tripoliban meglepetésre az üzbég Rusztam Kaszimdzsanov győzött a férfiak kieséses rendszerű világbajnoksáágán. A ...
- címkék:
- Lékó Péter
- Garri Kaszparov
- Vlagyimir Kramnyik
- Rustam Qosimjonov
- kurázsi
- Antoaneta Sztefanova
- Amber
- Viswanathan Anand
- Veszelin Topalov
- olimpiai bajnok
- Európa-bajnokság
- Európa-kupa
- Golden Globe-díj
- sakk
- Aeroflot
- Mainz
- Eliszta
- Németország
- Wijk aan Zee
- Moszkva
- Oroszország
- Brissago
- Szuperbajnokság
- Biel
- Linares
- Calvi
- Tripoli
- tehetség
- Címkefelhő »
Az október 21-i ME Klub videofelvétele
A tehetség felismerésétől az akadémiai tagságig
- címkék:
- tehetség
- felismerés
- ME Klub
- Címkefelhő »
Meggyőzött a tehetség
- címkék:
- Ádám
- kor
- tehetség
- ME Klub
- Címkefelhő »