tehetetlenség

címke rss
A szomszéd nő, akit minden nap vernek, és én, aki nem merek segíteni

A szomszéd nő, akit minden nap vernek, és én, aki nem merek segíteni

Egyedül, lélegzet-visszafojtva állok a lakásomon belül, a bejárati ajtónál. A szívem a torkomban dobog, mintha valami bűncselekményt követnék el. Észrevétlenül - már amennyire ez lehetséges - ellenőrzöm, hogy biztosan bezártam-e az ajtót.

Nem kell mindig megbocsátanod - Van, ami nem megbocsátható

She2023.08.26, 14:25

Nem tudom, ti hogy vagytok vele, nekem ez az állandó "bocsáss meg mindent és mindenkinek" dömping ugyanolyan, mint a "légy mindig pozitív, ha kell, ha nem és minden csak rajtad múlik" sulykolás.

Nem tudta mivel magyarázni brutális tettét a csemői gyerekgyilkos anya

Itthon2023.03.03, 16:27

Titokban, a vécén ülve szülte meg gyerekét egy csemői nő, majd egy plédbe csavarta, és magára hagyta a fészerben. Ezután mentősök vitték kórházba. Akkor még mindenki úgy tudta, elvetélt, ám amikor a nő anyja kitakarította a házat, hamar fény derült az igazságra, a nő pedig mindent bevallott, ám semmi konkrét magyarázatot nem tudott adni a tettére, azon kívül, hogy nem akart negyedik gyereket.

Tanult tehetetlenség: amikor annyira hozzászoksz a fájdalomhoz, hogy már nem menekülsz előle...

She2022.12.06, 23:16

Az oviban a csöpp kislány fülig érő szájjal, örömmel szaladt a szülei felé, akik hirtelen azzal szembesültek, hogy szemük fénye megtorpant, mosolya elhervadt és valósággal gyökeret eresztett a földbe. Fejét lehajtotta, karjait maga mellé engedte. Döbbenten nézték, mi történhetett.

Sokszor igazságtalannak érzem, hogy még mindig szingli vagyok

She2022.03.09, 22:22

Nemrég voltam egy előadáson, ahol szóba került, hogy vannak olyan szingli nők, akik szinte követelik, hogy most már találjon rájuk a szerelem. Ez viszont nagyon visszataszító tud lenni és csak azt érik el ezzel, hogy elűzik a férfiakat. A nézőközönség nevetgélt, én pedig legszívesebben elsüllyedtem volna, ugyanis a leírás tökéletesen illett rám.

Berki Mazsi: "Annyira tehetetlennek érzem magam anyaként"

Life.hu2021.12.30, 19:37

Berki Mazsinak igazán nehéz éjszakája volt, késő este számolt be követőinek a történtekről.

Te, aki otthon nyomogatod a tévét, ne szólj be a sikereim miatt!

She2021.10.20, 11:39

Néha nem tudom, milyen választ adjak a "Mi újság?" kérdésre. Ha azt mondom, minden rendben van, úgy gondolják, nem akarok beszélgetni. Ha elkezdem ecsetelni az épp aktuális problémákat, akkor azt hiszik, csak sajnáltatom magam.

Egy tehetetlen testnek látom magam, mióta megerőszakoltak...

She2021.08.09, 17:38

- Hölgyeim, üdvözlöm önöket. Azért vannak itt, mert szeretnék megvédeni magukat, ha kell, és mi ebben segítünk. A lényeg, hogy bemelegítésként igyekszünk javítani a kondijukon, mint ahogy az előbbi erősítő részből megtapasztalhatták - mondta az oktató.

Magát vádolja az anya, aki nem tudta kimenteni lányait a kigyulladt házból

Nagyvilág2020.05.22, 16:09

Borzasztó lelkiismeret-furdalással küzd az a fiatal, ausztrál anyuka, aki tehetetlenül nézte végig az utcáról, ahogyan hároméves ikerlányai szörnyethalnak a kigyulladt lakásukban. A két kislány holttestére egymás kezét fogva, az előszobában találtak rá a tűzoltók.

"Szökési kísérlet" az öregek otthonából

She2017.06.13, 14:05

Öregek otthona. Jó dolog? Rossz dolog? Hát attól függ, hogy mihez képest. Senki sem így képzeli el az utolsó éveit, de elöregedő társadalmunkban és a másfél szobás lakások korában bizony rettenetesen nehéz helyzetbe kerülhetnek családok.

Ha Tom és Jerry igaziak lennének… – Tündéri videó!

Life.hu2015.09.25, 14:44

A szemtelen egérről és a tehetetlen macskáról New York-i járókelők készítettek videót.

Busht tehetetlenséggel vádolják szeptember 11. kapcsán

Nagyvilág2004.06.16, 12:34

Az amerikai kormányzati tisztviselők és a légvédelem lassúságával és tehetetlenségével hozza összefüggésbe a 2001. szeptember 11-i terrorakciókat az öngyilkos támadás előzményeit és körülményeit vizsgáló bizottság jelentése - írja a New York Times. E szerint az állami vezetők bénultan reagáltak, pedig ha idEJÉben észbe kapnak, akkor lett volna lehetőség arra, hogy még becsapódásuk előtt lelőjék az eltérített utasszállítókat.

Újabb vita a kormányévfordulón

Itthon2003.05.25, 20:19

Elégedett a kormány tavalyi működésével a két koalíciós párt elnöke, a Fidesz alelnöke viszont a tehetetlenség évének nevezte az elmúlt 12 hónapot. Kuncze Gábor szerint az adócsökkentés felgyorsítása a legfontosabb feladat.

Előző
  • 1
Következő