Teherán

címke rss

500 méter az egyre durvuló iráni-brit vita oka

Nagyvilág2007.03.29, 15:07

A pénteken elfogott egyik brit haditengerész tévéinterjúban sugárzott beismerő vallomásával vágott vissza Irán a londoni kormánynak, amely szerdán műholdas felvételekkel próbálta igazolni, hogy provokáció volt egy irak-iráni határon szolgáló őrnaszádjának pénteki elfogása. Irán hozzájárult, hogy brit tisztviselők találkozzanak a 15 fogságban lévő haditengerésszel, ugyanakkor Teherán visszavonta azt az ajánlatát, hogy egyiküket előbb elengedik. Az iráni vezetés jelezte azt is: csak úgy tartja megoldhatónak a konfliktust, hogy London elismeri az irániak által bizonygatott határsértést.

Befagyasztották a brit-iráni kapcsolatokat

Nagyvilág2007.03.28, 16:42

A brit külügy szerdán bejelentette, befagyaszt minden olyan kapcsolatot Teheránnal, amely nem a múlt pénteken Irán által elfogott brit haditengerészek ügyével áll összefüggésben. A brit védelmi tárca szerint iraki vizeken voltak a brit tengerészek, jóllehet Irán szerint megsértették felségvizeit. London azonban ennek ellentmondó GPS-adatokat tett közzé. Egyes hírek szerint Irán szabadon engedheti a brit egység egyetlen nő tagját.

Már fenyegeti Iránt a türelmetlen Blair

Nagyvilág2007.03.27, 15:16

Tony Blair brit miniszterelnök megfenyegette Iránt: ha diplomáciai úton nem sikerül elérni, hogy Teherán kiadja a pénteken elfogott 15 brit haditengerészt, akkor "új szakaszba" lépnek a brit erőfeszítések. Irán szerint a katonákat felségvizein fogta el, London ezt tagadja. A helyzet tovább élezheti a nyugati országok feszült viszonyát Iránnal, de diplomáciai megoldást találni még nem reménytelen.

Teheránba hurcolták az elfogott brit katonákat

Nagyvilág2007.03.24, 17:02

Kihallgatásra Teheránba vitték szombaton a brit haditengerészet és tengerészgyalogság 15 katonáját, akiket az iraki-iráni határon húzódó folyó torkolatánál fogtak el előző nap állítólagos határsértés miatt. Az iráni hadsereg egyik tábornoka szerint a britek elismerték, hogy behatoltak az iráni felségvizekre, a brit külügyminisztérium azonban tagadja a vádakat, és katonái szabadon bocsátását követeli.

Irán-ellenes szankciókon szigorított az ENSZ

Nagyvilág2007.03.24, 23:42

Egyhangú döntéssel elfogadta szombaton az ENSZ Biztonsági Tanácsa az Irán elleni új, az érvényben lévőknél valamelyest szigorúbb szankciókat előirányzó határozatot.

A nagyhatalmak szombaton szavaznának Iránról

Nagyvilág2007.03.23, 01:56

Az Irán elleni ENSZ-szankciók szigorításáról tárgyaló Hatok (a BT öt állandó tagja és Németország) szombatra tervezik a szavazást a világszervezet Biztonsági Tanácsában, miután elutasították a Dél-Afrika által benyújtott szinte valamennyi módosítási javaslatot. A Dél-afrikai Köztársaság többek között azt javasolta, hogy 90 napra függesszék fel a Teherán elleni büntetőintézkedéseket.

Kellemetlenkedő oroszok miatt főhet Irán feje

Nagyvilág2007.03.20, 15:15

Oroszország megfenyegette Iránt, hogy nem ad el neki nukleáris fűtőanyagot, ha Teherán kitart atomprogramja mellett. A vita oka egy iráni atomberuházás állítólag ki nem fizetett részlet. Bár az ultimátum csak enyhébb villongásnak tűnik, Irán aggódhat, hogy elveszti az oroszok jóindulatát.

Kétkedők és keménykezűek miatt nem beszél egymással Irán és az USA

Nagyvilág2007.03.01, 15:55

Szándék volna mindkét oldalon, mégsem ül tárgyalóasztalhoz Teherán és Washington. Hol a mindkét félnél megtalálható kétkedők, hol a keménykezűek miatt. A diplomáciai kapcsolatok 1979-es felfüggesztése óta számtalanszor fulladt kudarcba a párbeszédkísérlet. Legutóbb a Fehér Ház zárta ki, hogy kétoldalú megbeszélést folytassanak Iránnal a március 10-i bagdadi konferencián.

Iráni villámbombázást tervez állítólag a Pentagon

Nagyvilág2007.02.26, 13:37

Az Irán elleni szankciók kiterjesztéséről tárgyal Londonban az ENSZ Biztonsági Tanácsának öt állandó tagja és Németország, miután Teherán nem hajlandó felfüggeszteni nukleáris programját. George Bush amerikai elnök utasítására a Pentagon állítólag már tervezi, miként lehetne 24 órán belüli bombázni Iránt.

Életbe lépnek a szankciók Irán ellen

Nagyvilág2006.12.23, 20:22

Egyhangúlag elfogadta az ENSZ Biztonsági Tanácsa az Irán elleni szankciók bevezetéséről rendelkező határozatot. A gazdasági és kereskedelmi szankciók bevezetésére azért kerül sor, mert Teherán nem hajlandó felfüggeszteni urándúsító programját.

Oroszország rosszallja Irán holokauszttagadó magatartását

Nagyvilág2006.12.13, 20:57

Bírálta az orosz külügyminisztérium szerdán Iránt amiatt, hogy Teheránban a hét elején a zsidók második világháborús tömeges elpusztítását tagadó nemzetközi konferenciát rendeztek.

Az Irán elleni szankciókról tárgyalnak a hatok

Nagyvilág2006.12.05, 20:54

Megkezdték kedden Párizsban a tárgyalásokat a hatok az Irán ellen hozandó nemzetközi szankciókról. A megbeszélés a francia külügyminisztériumban folyik, külügyi politikai igazgatók szintjén.

Lezuhant egy katonai repülőgép Teheránban

Nagyvilág2006.11.27, 07:41

Mind a 38 fedélzeten tartozkodó ember meghalt, amikor lezuhant egy repülőgép Teheránban. A katonai repülőgépen a Forradalmi Gárda tagjai utaztak volna Sirázba, ám a gép nem sokkal a felszállás balesetet szenvedett.

Reaktora miatt került kellemetlen helyzetbe Irán

Nagyvilág2006.11.23, 12:26

A Nemzetközi Atomenergia Ügynökség lemondta részvételét egy iráni atomlétesítmény építésében, mert úgy látja, hogy a reaktor befejezése a nukleáris fegyverkezést segíthetné. Az iráni álláspont szerint a reaktorban vegyi kutatáshoz szükséges anyagok készülnek majd.

Elhalászná Irán az iraki demokráciát Bush elől

Nagyvilág2006.11.21, 12:32

Nem várja meg Irán, hogy a Nyugattól kapjon meghívót az iraki rendezéshez. Hétvégére saját szakállára szervezett csúcstalálkozót Irakkal és Szíriával Teheránba, miközben George Bush és csapata még csak tanakodik azon, hogy a két szomszédot is bevonják-e a stabilizációba. A regionális együttműködés bátorításának már eredménye is van: Irak és Szíria 24 év után felvette a diplomáciai kapcsolatot. A két állam együttműködésétől sokan azt várják, hogy akár felére csökkenti a terrorcselekmények számát Irakban.

Irán hajlik tárgyalni az urándúsításról

Nagyvilág2006.11.16, 21:21

Irán nukleáris ügyekben illetékes főtárgyalója, Ali Laridzsáni csütörtökön Teheránban országa készségét hangoztatta arra, hogy a Nyugattal folytatandó tárgyalásokon megvitassa az urándúsítás esetleges felfüggesztését.

Letartóztattak egy iráni vallási vezetőt

Nagyvilág2006.10.08, 19:25

Letartóztattak egy rendszerbíráló vallási vezetőt Iránban, miután a hívei összecsaptak a rendőrséggel Teheránban - jelentette vasárnap a helyi sajtó. Egy szombati nyilatkozatában az ajatollah arról beszélt, hogy az emberek már belefáradtak a "politikai vallásba", és szeretnének visszatérni a "hagyományos valláshoz".

A nagyhatalmak október elejéig választ várnak Irántól

Nagyvilág2006.09.20, 23:40

A nagyhatalmak október elejéig választ várnak Irántól arra kérdésre, hogy hajlandó-e ismét tárgyalni atomprogramjáról, illetve felfüggeszteni gyanús nukleáris tevékenységét - mondta el egy magas rangú francia diplomata szerdán.

Irán szórakozik a nyugati államokkal

Nagyvilág2006.09.18, 16:42

Újra növekszik a bizonytalanság az iráni atomvitában, miután a teheráni kormányszóvivő hétfőn bejelentette: félreértés azt gondolni, hogy országa időlegesen felhagy urándúsító tevékenységével. A fenygetőnek tartott iráni atomtevékenység időleges leállításáról a múlt héten számolt be Javier Solana, az EU külpolitikai főképviselője az iráni főtárgyalóval folytatott megbeszélései után.

Ahmedinezsád tárgyalna az iráni atomról

Nagyvilág2006.09.14, 06:18

Az iráni atomdossziéval kapcsolatos vitát az ázsiai országnak és a Nyugatnak tárgyalásos úton kell megoldania, és Teherán nyitott az újabb feltételek előtt - állítja Ahmedinezsád iráni elnök.

Iráné az első gesztus az atomvitában

Nagyvilág2006.09.11, 13:54

A jelek szerint a sokat bírált Irán teszi az első kézzelfogható engedményt az év eleje óta tartó atomvitában. A közép-keleti ország főtárgyalója felajánlotta: nyolc hétre felfüggesztik az urándúsítást, hogy a Teherán és a nyugati hatalmak közti tárgyalást ne befolyásolja a kifogásolt iráni nukleáris tevékenység. Az USA ugyan korábban tett már olyan ajánlatot Iránnak, ami tartalmazott engedményeket, ez azonban épp a vita forrására, az urándúsítás kérdésére nem adott semmilyen választ.

Csak a folytatás biztos a bécsi konferencián

Nagyvilág2006.09.10, 16:43

Nem értek el áttörést Javier Solan EU-megbízott és Ali Laridzsáni iráni főtárgyaló bécsi találkozóján Teherán vitatott atomprogramjával kapcsolatban: a felek csak annyit jelentettek be, hogy tárgyalásaikat a jövő héten folytatják.

Bush figyelmeztette a dacoskodó Iránt

Nagyvilág2006.09.01, 08:16

Iránnak szembesülnie kell annak következményeivel, hogy a megszabott határidoig nem állította le nukleáris tevékenységét - jelentette ki csütörtökön George Bush amerikai elnök. Teherán ugyanis nem tett eleget az ENSZ Biztonsági Tanácsa által előírtaknak. Az esetleges Irán elleni szankciók bevezetése azonban kérdéses.

Irán újra tárgyalna az atomprogramról

Nagyvilág2006.08.27, 13:29

Ismét tárgyalna atomprogramjáról Irán - jelentette be az iráni külügyminisztérium szóvivője. Irán nukleáris főtárgyalója viszont ismét kijelentette, hogy az ország nem hagy fel urándúsító tevékenységével. Az ENSZ Biztonsági Tanácsa augusztus 31-ig szabott határidőt Teheránnak az urándúsító tevékenység felfüggesztésére.

Nem jött be az orosz-kínai blöff az atomvitában

Nagyvilág2006.08.23, 12:09

Úgy tűnik, hogy Irán jön ki jól az atomvitából, mert ismét puhította Teheránnal kapcsolatos álláspontját Kína és Oroszország. Az ENSZ BT két állandó és így vétójoggal rendelkező tagja júliusban már késznek mutatkozott arra, hogy akár szankciókkal is megbüntessék az urándúsító tevékenysége mellett makacsul kitartó Iránt, kedden azonban mindkét állam diplomatái visszakoztak.

Nemet mondhat Irán az atomvitában

Nagyvilág2006.08.22, 00:29

Irán folytatni fogja atomprogramját, nem állítja le a nyugati hatalmak követelésének megfelelően az urándúsítást - ez derült ki az ország legfőbb politikai és vallási vezetőjének hétfői televíziós nyilatkozatából, amely Teherán keddre várható, hivatalos válasza előtt hangzott el. Az ajatolláh egyúttal elítélte az "arrogáns hatalmak" nyomásgyakorló politikáját.

Szorult helyzetben makacskodik az atomvitában Irán

Nagyvilág2006.08.22, 11:16

Keddre ígért választ Irán arra a nyár eleji amerikai-európai közös javaslatra, amely az iráni atomprogram leállításáért cserébe gazdasági engedményeket helyez kilátásba Teherán számára. Irán minden jel szerint ragaszkodik majd eddigi álláspontjához, miszerint minden országnak joga van a békés atomenergiához, és nem hagy fel urándúsító tevékenységével. Ebben az esetben azonban ENSZ-szankciók fenyegetik Teheránt, aminek már a korábban engedékenyebb orosz és kínai vezetés sem állná útját.

A holokauszton gúnyolódnak Iránban

Nagyvilág2006.08.14, 23:40

A holokausztról készített karikatúrákból nyílt kiállítás hétfőn Teheránban. A szervezők így akarnak válaszolni a Mohamed prófétáról európai újságokban közzétett gúnyrajzokra. A kiállításra a világ több mint hatvan országából mintegy 1100 karikatúra érkezett, ebből 200-at mutatnak be.

Iránnak szánt radioaktív anyagot fogtak el

Nagyvilág2006.07.20, 11:14

Feltartóztattak szerdán, a bolgár-román határon egy Iránnak szánt radioaktív anyagokkal teli kamiont - közölte a bolgár atomellenőrzési hivatal illetékese.

Irán elutasítja a nagyhatalmak feltételeit

Nagyvilág2006.07.17, 08:20

Irán vezetői úgy döntöttek, elutasítják az urándúsítás leállítását, amit a nagyhatalmak szabtak feltételül Teheránnak nukleáris együttműködésre tett javaslatukban - közölte egy magas rangú iráni tisztségviselő.

Irán tárgyalni akar atomprogramjáról

Nagyvilág2006.07.09, 18:25

Irán ott akar lenni a legfejlettebb ipari államok és Oroszország vezetőinek közelgő csúcstalálkozóján, hogy részese legyen a vitatott nukleáris programjáról megszülető döntésnek - jelentette ki vasárnap az iráni külügyminiszter.

Irán kivonulási menetrendet akar szabni az amerikaiaknak

Nagyvilág2006.07.08, 16:23

Irán azt szeretné, hogy az iraki biztonsági helyzetről szombaton Teheránban megkezdődött regionális konferencia kivonulási menetrendet határozzon meg az Irakban állomásozó amerikai erők számára - jelentette ki Hamid-Reza Aszefi iráni külügyi szóvivő.

Budapest-Teherán légijárat indul

[origo] utazás2008.02.11, 16:35

A mai naptól közvetlen légikapcsolat létesül Budapest és Teherán között. A hetente egyszer közlekedő járatot az iráni Caspian Airlines üzemelteti Tu 154-ers gépekkel.

Irán újra az "olajfegyverrel" fenyegetőzik

Nagyvilág2006.06.25, 17:43

Irán vasárnap az "olajfegyver" bevetésével fenyegetőzött, ha "támadás éri az atomprogramjával kapcsolatos érdekeit". Teherán ismét elutasította az urándúsítás felfüggesztését, mint a tárgyalások újraindításának az előfeltételét.

Irán nem gondol atomprogramja leállítására

Nagyvilág2006.06.23, 02:17

Irán a "legjobb esetben" is csak azt követően állítaná le urándúsítási programját, miután a nagyhatalmakkal folytatandó tárgyalásai eredményesen lezárulnak, vagyis nem a dúsítási folyamat felfüggesztése lenne a megbeszélések kezdetének az előfeltétele - szögezte le csütörtök késő este Bécsben Dzsavad Vajedi, Irán nukleáris ügyekben illetékes helyettes tárgyalója.

Egy hónapot ad Iránnak az USA

Nagyvilág2006.06.22, 15:54

Július közepéig választ vár Irántól az USA arra a hathatalmi javaslatcsomagra, amely gazdasági könnyítéseket helyez kilátásba Teherán számára arra az esetre, ha felhagy urándúsító tevékenységével. Irán korábban augusztus 22-t jelölte meg a válaszadás határidejéül.

Nincs előremutató javaslat Irán ügyében

Nagyvilág2006.06.12, 12:30

Újra az iráni atomprogram szerepel a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség kormányzótanácsa napirendjén. A testület megint az iráni atomprogramról tárgyal, de határozat nem várható az ügyben. A kérdés várhatóan felmerül a G8 júliusi oroszországi tanácskozásain is. Az iszlám köztársaság felújított atomprogramjának ügyében lassan két éve óta folyik a huzavona, ám hiába állt elő a Nyugat újabb és újabb javaslatokkal, a konfliktus alapkérdésében - van-e joga Iránnak uránt dúsítani - ezek sem rugalmasabbak, így lényeges elmozdulás sem történt az ügyben.

Tetszik Iránnak az atomkompromisszum

Nagyvilág2006.06.06, 15:39

Pozitívnak nevezte kedden az iráni főtárgyaló azt a kompromisszumos javaslatot, amelyet az ENSZ Biztonsági Tanácsának tagjai és Németország képviselői dolgoztak ki, hogy meggyőzzék Teheránt urándúsító tevékenységének felfüggesztéséről. Az iráni diplomaták azonban jelezték: Teherán továbbra sem mond le az urándúsításról, és több félreérthető részletet ki kell venni a javaslatból.

Teheránba érkezett a hatok javaslataival Javier Solana

Nagyvilág2006.06.05, 23:22

Megérkezett Teheránba hétfőn este Javier Solana, az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője, hogy személyesen adja át az iráni vezetésnek az iráni atomdosszié tárgyalásos rendezését célzó új nemzetközi javaslatcsomagot.

Növekszik a nyomás Iránon

Nagyvilág2006.06.01, 14:24

Az iráni külügyminiszter csütörtökön visszautasította Condoleezza Rice amerikai külügyminiszter szerdai javaslatát, melyben Rice felvetette, hogy az USA tárgyal Iránnal annak atomprogramjáról, ha cserében Teherán felfüggeszti az urándúsítást. Az iráni külügyminiszter késznek nevezte országát a tágyalások megkezdésére, azonban elfogadhatatlannak nevezte, hogy ennek feltétele az atomprogram leállítása legyen. Csütörtökön azonban már Franciaország, Oroszország, Japán, Izrael, Kína is üdvözölte az amerikai felvetést, mellyel közleménye szerint a magyar Külügyminisztérium is egyetért.

Irán újabb esélyt kapott a BT-től

Nagyvilág2006.06.01, 23:20

A Biztonsági Tanács (BT) állandó tagjai beszüntetik Iránnal szembeni fellépésüket a testületben, ha Teherán lemond az urándúsításról. Ha Teherán elutasítja a további tárgyalásokat, akkor szankciókra számíthat a BT állandó tagjai rélszéről.

Látszatengedményt tett az USA az atomvitában

Nagyvilág2006.05.31, 17:37

Az Egyesült Államok hozzájárult, hogy többoldalú tárgyalásokat folytassanak Irán atomprogramjáról iráni diplomaták bevonásával, ha Teherán felfüggeszti urándúsító tevékenységét. Korábban az amerikaiak azt akarták elérni, hogy Irán késlekedés és engedmények nélkül függessze fel atomkutatásait.

Irán visszafoghatja urándúsítását

Nagyvilág2006.05.29, 18:18

A New York Times értesülései szerint Irán mérsékli urándúsító tevékenységét. A lap szerint Teherán ezzel akar újabb tárgyalásokat kezdeményezni atomenergiai fejlesztéseiről.

Washington mégis tárgyalna Iránnal

Nagyvilág2006.05.24, 23:41

Az Egyesült Államok kész a közvetlen tárgyalásokra Iránnal, amennyiben Teherán felhagy az urándúsítással, illetve az elhasznált fűtőelemek újrafeldolgozásával - jelentette ki helyi idő szerint szerda este Washingtonban Tony Snow, a Fehér Ház szóvivője.

Az EU kész segítséget nyújtani Iránnak

Nagyvilág2006.05.19, 21:46

Több könnyűvizes atomreaktor építéséhez és egy nukleáris fűtőanyag-bank létrehozásához is kész segítséget nyújtani Iránnak az Európai Unió, ha Teherán abbahagyja az urándúsítást - tartalmazza a pénteken Bécsben ismertté vált uniós javaslattervezet.

Az EU atomenergetikai együttműködési javaslatot tesz Iránnak

Nagyvilág2006.05.15, 19:15

Gazdasági, politikai és atomenergetikai együttműködésre tesz ajánlatot Iránnak az Európai Unió, hogy rábírja Teheránt az urándúsítás beszüntetésére - erősítették meg a tagországok külügyminiszterei hétfőn brüsszeli találkozójukon.

Az iráni elnök nem állítja le az urándúítást

Nagyvilág2006.05.14, 10:11

Elfogadhatatlan Teherán számára az iszlám köztársaság atomprogramja ügyében kidolgozott minden olyan javaslat, amely a közép-keleti ország békés célú nukleáris tevékenységének leállításának követelését tartalmazza - mondta vasárnap az iráni elnök.

Magyarországra hívott iráni filozófust tartóztattak le

Nagyvilág2006.05.04, 13:28

Egy iráni filozófus letartóztatása miatt tiltakozik a Magyar Tudományos Akadémia. Ramin Jahanbegloot múlt héten tartóztatták le Teheránban, épp amikor Magyarországot is érintő közép-európai utazásra indult. Budapesten több előadást tartott volna a feltehetően egy - az iráni elnököt kritizáló - cikke miatt őrizetbe vett filozófus.

Irán előzetesen elutasított mindenfajta ENSZ-határozatot

Nagyvilág2006.04.28, 01:41

Előzetesen elutasított Irán mindenfajta ENSZ-határozatot, amely az urándúsítás beszüntetését követelné, illetve Teheránnal szemben szankciókat helyezne kilátásba.

A NATO támogatja az amerikai álláspontot Iránnal szemben

Nagyvilág2006.04.28, 20:40

A NATO-szövetségesek támogatták a szervezet külügyminisztereinek kétnapos, nem hivatalos szófiai tanácskozásának zárónapján az Iránnal szembeni kemény amerikai álláspontot, de tartózkodtak attól, hogy konkrét szankciókkal fenyegessék meg Teheránt.

Washington fegyverembargóval sújtaná Iránt

Nagyvilág2006.04.21, 20:04

Oroszországnak le kell állítania minden fegyverszállítási ügyletét Iránnal, a többi országnak pedig meg kell tiltania a polgári és katonai célokra is alkalmas technológiák eladását, hogy ezáltal nyomást gyakoroljanak Teheránra atomprogramjának feladására végett - jelentette ki Nicholas Burns, az amerikai külügyminisztérium politikai ügyekért felelős államtitkára pénteken.

Ahmadinezsád nem tulajdonít jelentőséget Rice szavainak

Nagyvilág2006.04.14, 22:20

Az iráni elnök szerint Teherán nem tulajdonít jelentőséget Condoleezza Rice amerikai külügyminiszter szavainak, amelyekkel azt javasolta a Biztonsági Tanácsnak, hogy erélyesen lépjen fel az iszlám köztársasággal szemben az ott végzett urándúsítás leállítása végett.

El-Baradei jobb belátásra próbálja bírni az iráni vezetést

Nagyvilág2006.04.13, 01:05

Az urándúsítás felfüggesztésére szeretné rábeszélni Iránt Mohamed el-Baradei, a Nemzetközi Atomenergia-ügyökség (NAÜ) főigazgatója, aki szerda éjszaka Teheránba érkezett, hogy a vitatott iráni atomprogramról tárgyaljon.

Atomhatalomként tárgyalna a Nyugattal Irán

Nagyvilág2006.04.13, 16:09

Már atomhatalmi pozícióból tárgyalna a nyugattal Irán - legalábbis Mahmud Ahmadenizsád elnök szerdai nyilatkozata szerint. A sikeres urándúsítást héten bejelentő elnök nem enged a nemzetközi nyomásnak, hogy felhagyjon nukleáris kutatásával. Vélhetően a csütörtökön Teheránba érkezett Mohamed el-Baradei atomügynökségi elnök győzködése sem hatja meg.

Amerika aggódik az iráni torpedó miatt

Nagyvilág2006.04.04, 06:24

Az Egyesült Államok szerint aggasztó a tengeralattjáró-elhárító torpedóval végzett iráni kísérlet. Az amerikai külügyi szóvivő szerint fölösleges lenne közvetlenül tárgyalni Teheránnal a feszültség enyhítése érdekében.

Harminc napot kapott Irán, hogy felhagyjon az urándúsítással

Nagyvilág2006.03.30, 06:53

Az ENSZ Biztonsági Tanácsa 30 napot adott Iránnak arra, hogy felfüggessze urándúsítási tevékenységét, és ezzel először sürgette közvetlenül Teheránt, hogy oszlassa el azokat a gyanakvásokat, amelyek szerint nukleáris fegyver előállítására törekedne.

Teherán nem zárja ki a párbeszédet Washingtonnal

Nagyvilág2006.03.09, 09:06

Teherán lehetségesnek tartja a közvetlen párbeszédet Washingtonnal, de nem a jelenlegi körülmények között - jelentette ki szerdán Ali Hoszeini-Tas, az iráni legfelsőbb nemzetbiztonsági tanács titkárának helyettese.

A NAÜ optimista Irán atomprogramját illetően

Nagyvilág2006.03.06, 19:30

Mohamed el-Baradei szerint még lehetséges a tárgyalásos megállapodás Teheránnal az iráni atomprogram problémakörében, és a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség főigazgatója nem számít arra, hogy a bécsi központú szervezet kormányzótanácsa újabb határozatot fogadna el szerdáig tartó ülésén az iráni atomprogrammal kapcsolatban.

Ismertetik az új jelentést az iráni atomprogramról

Nagyvilág2006.03.06, 15:38

Megkezdődött Bécsben a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség ülése, amelyen ismertetik az iráni atomprogramról szóló legfrissebb jelentést, és döntenek arról, az ENSZ Biztonsági Tanácsa elé utalják-e az ügyét. A NAÜ vezetője a tárgyalások folytatását szorgalmazza, az Egyesült Államok azonban "fájdalmas következményekkel" fenyegeti a nyugati hatalmakkal dacoló Teheránt.

Irán kész kilépni az atomenergia-ügynökségből

Nagyvilág2006.03.04, 20:59

Amennyiben az iráni atomprogram körüli vita az ENSZ Biztonsági Tanácsa elé kerülne, ahogyan azt az Egyesült Államok szorgalmazza, Teherán kész arra, hogy kilépjen a Nemzetközi Atomenergia-ügynökségből. Amerikai lapértesülés szerint az USA egy hónapos ultimátumot intézne Teheránhoz az ENSZ BT-ben, mely határidőn belül Iránnak le kellene állítania atomprogramját.

Rice stratégiai kihívásnak tartja az Irán-ügyet

Nagyvilág2006.02.15, 20:38

Stratégiai kihívásnak nevezte Iránt Condoleezza Rice amerikai külügyminiszter a szenátus külügyi bizottsága előtt szerdai meghallgatásán.

Segítőjével játszadozik a sarokba szorult Irán

Nagyvilág2006.02.13, 11:36

Irán elhalasztja az atomprogramja körül kialakult nemzetközi feszültség egyik lehetséges békés megoldásáról, az orosz urándúsításról tervezett csütörtöki tárgyalást - jelentették be hétfőn Teheránban. Egyre nagyobb nyomás nehezedik Iránra atomprogramjának tervezett felújítása miatt, egy hétvégi hír szerint a Pentagonban már az iráni támadás tervei készülnek.

Annan a tárgyalóasztalnál szeretné látni Iránt

Nagyvilág2006.02.10, 01:33

Az urándúsítással kapcsolatos tevékenységének befagyasztására szólította fel Kofi Annan ENSZ-főtitkár csütörtökön Iránt annak érdekében, hogy folytatódhassanak Teherán tárgyalásai az Európai Unióval (EU) és Oroszországgal a vitatott iráni atomprogramról.

Irán egyedül is képes lehet atomfegyver előállítására

Nagyvilág2006.02.07, 01:30

Irán egyedül is képes atomfegyvert előállítani - vélekedett hétfőn az amerikai külügyminisztérium egyik magas rangú tisztségviselője, hozzátéve, hogy a teheráni vezetést ebben "minden eszközzel" meg kell akadályozni.

Irán fenyegetései ellenére a BT elé kerül az atomügy

Nagyvilág2006.02.03, 09:46

A Nemzetközi Atomenergia Ügynökség ülésén résztvevő diplomaták szerint a szervezet az ENSZ Biztonsági Tanácsa elé utalja Irán ügyét pénteken befejeződő gyűlésén. A döntés még tovább növelheti az iráni atom rörül kialakult bizonytalanságot, Teherán ugyanis korábban bejelentette: ha a BT elé küldik, akkor beindítja a katonai célú urándúsítást.

A háború a levegőben lóg az iráni bloggerek szerint

Nagyvilág2006.01.31, 14:56

Politikai spekuláció, értelmetlen erőfitogtatás - a BBC által átbogarászott iráni internetes naplók szerzőinek egy része szerint ez áll Teherán és a nyugati hatalmak atomvitájának hátterében, aminek elmérgesedéséért elsősorban az iráni politikai vezetést hibáztatják. Másik részük úgy véli, Iránnak is joga van atomenergiához, sőt nukleáris fegyverekhez is. A jelek szerint igazából csak egy dologban értenek egyet: a háború a levegőben lóg. Ezt a félelmüket a legújabb fejlemények is erősíthetik, Irán ugyanis bejelentette, hogy ha ügye az ENSZ BT elé kerül, az a diplomácia végét jelenti.

Az iraki leckét ismétli Iránban az USA

Nagyvilág2006.01.30, 17:58

Az Irán ellen folytatott diplomáciai hadjárat több ponton kísértetiesen emlékeztet arra, ami megelőzte az Irak elleni háborút. Most is egy elszigetelődött, az amerikai követelésekre nemet mondó államot szorongat az USA, amelyik eljátssza szavahihetőségét, és keménykedésével még súlyosbítja saját helyzetét. Teherán bízhat Oroszországban és Kínában, bár Moszkva és Peking Szaddámon sem tudott segíteni. Az [origo] által megkérdezett nemzetközi jogász szerint szerint az esetek közt nagy különbségek vannak, viszont Irán valósabb fenyegetést jelenthet, mint Irak.

Hétfőn tárgyalnak Teherán atomprogramjáról

Nagyvilág2006.01.29, 19:10

Magas beosztású brit, francia és német tisztviselők Irán kérésének eleget téve hétfőn tárgyalóasztalhoz ülnek Dzsavad Vajedivel, a Teherán nukleáris programja ügyében illetékes iráni tárgyalóküldöttség helyettes vezetőjével.

Ankara mértékletességre inti Iránt

Nagyvilág2006.01.17, 00:09

Törökország mértékletességet ajánlott Teheránnak hétfőn az iráni atomprogram miatti válság kiszélesedése közepette, hangsúlyozva, hogy az ügy megoldása a nemzetközi béke érdekét szolgálja.

Elbeszélnek egymás mellett a hatalmak Irán ügyében

Nagyvilág2006.01.17, 18:06

Fenyítés, korlátozás, tárgyalás - mindhárom lehetőség felmerült annak kapcsán, hogy mi legyen az atomprogramját újrakezdő Irán sorsa. Az USA és európai szövetségesei az ososzokat és Kínát győzködik Teherán megfeddéséről, kedden azonban Moszkva és Peking is világossá tette: egyelőre nem támogatnak semmiféle kemény fellépést - írja a BBC.

Pekinget és Moszkvát próbálják megnyerni Irán ellen

Nagyvilág2006.01.16, 17:41

Kínát és Oroszországot győzködi több nyugat-európai ország és az USA, hogy támogassák az atomlétesítményeit újra megnyitó Irán elmarasztalását az ENSZ-ben. Az Egyesült Államok, Nagy-Britannia, Franciaország és Németország mellett a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség is veszélyesnek látja az újraindított iráni atomprogramot, kínai és orosz támogatás nélkül azonban csak üzengethetnek Teheránnak, a kezük meg van kötve.

Irán szakítana az atomügynökséggel

Nagyvilág2006.01.13, 13:13

Irán a Nemzetközi Atomenergia-ügynökséggel (NAÜ) fenntartott együttműködés felmondásával fenyegetett pénteken, ha nukleáris programjának ügyét az ENSZ Biztonsági Tanácsa elé viszik. Ezt az Európai Unió és az Egyesült Államok szorgalmazza, miután Teherán a héten megnyitotta több, évek óta lezárt nukleáris létesítményét. Az iráni fenyegetés lényege, hogy nem engedélyeznék atomlétesítményeik nemzetközi ellenőrzését.

Az ENSZ elé vinné az iráni atomügyet az EU

Nagyvilág2006.01.13, 06:20

Az iráni atomügyet az ENSZ Biztonsági Tanácsa elé akarja vinni az Európai Unió - derült ki csütörtökön azon a tanácskozáson, amelyen Németország, Franciaország és Nagy-Britannia vett részt. Az EU attól tart, hogy Irán atomfegyvert akar előállítani, hiába tagadja ezt határozottan Teherán. Az EU-hoz hasonló állásponton van az Egyesült Államok és Japán is.

Irán hajtja föl az olajárat

Gazdaság2006.01.13, 10:07

Ha ENSZ-szankciókat léptetnének életbe Teheránnal szemben, ez érzékenyen érintené az iráni olajtermelést és kivitelt. A világpiacon kiegyenlített a kereslet és a kínálat, egy ilyen fejlemény veszélye is áremelkedést idézhet elő.

2009-re jósolják Irán atombombáját

Nagyvilág2006.01.13, 19:27

Iránnak 2009-re már elkészülhet az első atombombája - vélekedett a héten két neves amerikai szakértő, akik szerint Teherán az ezt követő néhány év alatt évi 25-30 atombomba előállítására is képes lehet.

Az ENSZ-szel fenyegetik a nyakaskodó Iránt

Nagyvilág2006.01.11, 17:24

Várhatóan az ENSZ Biztonsági Tanácsa elé viszik Irán ügyét, miután Teherán kedden megnyitott több, évek óta lezárt atomlétesítményt. A Nyugat attól tart, hogy Irán atomfegyver előállítására törekszik, noha ezt a teheráni vezetés tagadja. Arról, hogy a BT elé vigyék-e a kérdést, csütörtöki tanácskozásán dönthet a brit, a német és a francia külügymniszter.

Schüssel: Teherán lépései ártanak a világbékének

Nagyvilág2006.01.10, 20:40

Az osztrák kancellár szerint ártanak a világbékének azok a lépések, amelyeket Teherán tett legutóbb a nemzetközi közösséggel kialakult atomvitában. Wolfgang Schüssel, az Európai Unió soros elnöki tisztét betöltő Ausztria kormányának vezetője keddi bécsi televíziós állásfoglalásában úgy fogalmazott, hogy "amennyiben Irán atomprogramjával árt a világbékének, Európa csak az ENSZ-szel együttműködve tud valamit elérni".

Nincs előrelépés Irán atomprogramja ügyében

Nagyvilág2005.12.20, 22:51

Mind európai, mind iráni részről valószínűtlennek tartják, hogy jelentős eredmény születhetne szerdán az iráni atomprogram által kiváltott nemzetközi vita rendezésében az Európai Unió nevében fellépő brit-francia-német trojka és Irán bécsi tárgyalásán.

Kitalációnak tartja a holokausztot az iráni elnök

Nagyvilág2005.12.14, 11:16

Mahmúd Ahmadinezsád iráni elnök ismét olyan nyilatkozatot tett, amellyel kétségbe vonta a holokauszt tényét. Kijelentette azt is, hogy Teherán soha nem hátrál meg az atomprogram kérdésében. Izrael ezt követően Irán elleni szankciókat követelt az ENSZ-től.

Nem akart felszállni a lezuhant iráni gép pilótája

Nagyvilág2005.12.07, 12:31

Műszaki okokra hivatkozva megtagadta a felszállást annak az iráni gépnek a pilótája, amely kedden zuhant le Teherán fölött. Végül a gép mégis elindult, majd egy sűrűn lakott teheráni negyed fölött, egy tízemeletes háznak csapódott. Több mint százan életüket vesztették.

Több mint száz halott az iráni légikatasztrófában

Nagyvilág2005.12.06, 16:08

Több mint százan meghaltak, amikor Teherán egyik sűrűn lakott városrészére zuhant egy iráni katonai repülőgép kedden. A C-130-ason legalább kilencven ember utazott - mind életüket vesztették -, abban a házban pedig, amelybe a gép becsapódott, legalább 25-en haltak meg. Állítólag a kórházba szállított sebesültek száma is megközelíti a százat.

Jóváhagyta az urándúsítást az iráni Őrök Tanácsa

Nagyvilág2005.12.03, 21:47

Jóváhagyta az iráni Őrök Tanácsa, hogy a kormány újrakezdje az urándúsítást. Ha az ENSZ nukleáris ügynöksége a Biztonsági Tanács elé utalja az atomprogramot, és nem bizonyosodik be, hogy az kizárólag békés célokat szolgál, a BT szankciókat róhat ki Teheránra.

Megoldást keres az EU az iráni atomprogram ügyében

Nagyvilág2005.11.22, 19:31

Javaslatot tett az Európai Unió Teheránnak az iráni atomprogrammal foglalkozó tárgyalások felújításának időpontjára, ami a diplomácia erőfeszítések folytatására utal a konfrontációs politika helyett.

Egy ellenzéki szerint Irán titokban atomrakétákat fejleszt

Nagyvilág2005.11.21, 19:58

Irán nukleáris fegyverek és hordozórakétáik fejlesztésén munkálkodik - Észak-Korea szerepvállalásával -, s ehhez a Teherántól délkeletre húzódó, kiterjedt alagútrendszert használja fel - közölte egy száműzetésben élő iraki ellenzéki személyiség hétfőn, washingtoni sajtóértekezletén.

Irán ismét uránt dúsít

Nagyvilág2005.11.17, 00:36

Irán újabb uránátalakításba kezdett iszfaháni atomlétesítményében, annak ellenére, hogy az Egyesült Államok és az Európai Unió nyomást gyakorolt Teheránra vitatott nukleáris tevékenységének leállítása végett - közölte szerdán egy diplomata.

Egyházi bírák ajánlják a nemváltó műtéteket Iránban

Nagyvilág2005.11.14, 12:17

Teherán a transzszexuálisok fővárosa - állítja az Independent című brit lap, amely olyan iráni nőkkel és férfiakkal készített riportot, akik átoperáltatták magukat. Bár a szigorú vallási szabályok szerint élő Iránban a nőknek fátylat kell viselniük, a homoszexualitást pedig akár halállal is büntethetik, a nemváltoztató műtétek teljesen legálisnak számítanak. Mindössze az orvos szakértőket és a vallási bírákat kell meggyőzni, illetve túl kell élni a felháborodott család haragját.

Irán tulajdont kínál az urándúsításban a külföldnek

Nagyvilág2005.11.09, 20:33

Irán felajánlotta, hogy 35 százalékos részesedést engedélyez a külföldnek az urándúsítási programjában, annak garanciájaként, hogy a program nem követ katonai célokat.

Teherán nem enged atomprogramjából

Nagyvilág2005.09.29, 23:20

Hajthatatlanságáról adott tanúbizonyságot csütörtökön este Teherán azzal kapcsolatban, hogy atomprogramját az ENSZ Biztonsági Tanácsa elé utalják.

Teherán válaszlépésekkel fenyegetőzik

Nagyvilág2005.09.26, 22:01

Teherán újólag válaszlépésekkel fenyegette meg hétfőn a nyugati országokat, ha nem hagynak fel az iráni atomprogram Biztonsági Tanács elé utalását célzó törekvéseikkel. Irán ebben az esetben felújítja urándúsító tevékenységét, és leállítja atomlétesítményeinek előre be nem jelentett nemzetközi ellenőrzését - figyelmeztetett közleményében az iráni külügyminisztérium.

Az iráni elnök szerint joguk van az atomhoz

Nagyvilág2005.09.17, 23:47

Országa elidegeníthetetlen jogának nevezte Mahmúd Ahmadinezsád iráni elnök az atomerőművi fűtőelemek előállítását. Az elnök az ENSZ-közgyűlés előtt beszélt a kérdésről. Ahmadinezsád beszéde előtt néhány órával Condoleezza Rice amerikai külügyminiszter az ENSZ-közgyűlés előtt rendkívül élesen bírálta Teheránt nukleáris programja miatt, és az iráni kormányt ennek beszüntetésére szólította fel.

Irán nem mond le az atomról

Nagyvilág2005.08.13, 12:38

A Nemzetközi Atomenergia-ügynökség nyomása ellenére sem mond le Irán újrakezdett uránátalakító tevékenységről. Az ügynökség egy korábbi határozatában arra szólította fel Teheránt, hogy állítsa le a nukleáris üzemanyag előállítását célzó valamennyi tevékenységét.George Bush, amerikai elnök nem zárta ki az erő alkalmazását az ország ellen, amikor arról kérdezték, hogy megtámadná-e az Egyesült Államok az iráni atomlétesítményeket.

Beiktatták az új iráni elnököt

Nagyvilág2005.08.06, 13:26

Irán új elnöke szombaton letette hivatali esküjét. Az ultrakonzervatív politikus megbízatása négy évre szól. Szakértők arra számítanak, hogy Ahmadinezsád hivatali ideje alatt várhatóan keményedik majd Teherán külpolitikai irányvonala.

Irán két napon belül felújítja az urándúsítást

Nagyvilág2005.08.04, 20:29

Irán két napon belül felújítja nukleáris tevékenységét - jelentette ki csütörtökön teheráni televíziós nyilatkozatában Hoszein Muszavian iráni diplomata. Az EU az országgal folytatott gazdasági és politikai tárgyalások megszakításával próbál nyomást gyakorolni Teheránra, hogy álljon el szándékától.

Teherán visszautasítja az EU figyelmeztetését

Nagyvilág2005.08.02, 19:31

Teherán visszautasította kedden az Európai Unió figyelmeztetését, amely szerint az EU felfüggeszti tárgyalásait Iránnal, és válaszlépéseket tesz, ha az ázsiai ország felújítja uránfeldolgozó tevékenységét.

Irán az urándúsítás újraindításával fenyeget

Nagyvilág2005.08.01, 19:11

Irán közölte, hogy hétfő este felújítja a nukleáris fűtőanyaggal kapcsolatos tevékenységeket, ha az Európai Unió a Teherán által megjelölt határidőig nem terjeszt elő javaslatokat a diplomáciai zsákutcából való kijutásra, de a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) óva intette Iránt a fenyegetés beváltásától.

Irán nem mond le az urándúsítás jogáról

Nagyvilág2005.07.06, 18:52

Irán nem mond le az urándúsítás jogáról - erősítették meg szerdán Teheránban. "Irán nem fogad el egyetlen olyan európai javaslatot sem, amely nem tartalmazza urándúsításhoz való jogának elismerését" - hangoztatta szerdán Hamid-Reza Aszafi, a teheráni külügyminisztérium szóvivője.

Ahmadinezsád fejleszteni kívánja Teherán kapcsolatait

Nagyvilág2005.07.04, 19:06

Irán a világ minden országával, köztük az európai államokkal is fejleszteni akarja kapcsolatait, ám ez utóbbiakat arra kéri, hogy tartsák tiszteletben az iráni választópolgárok "demokratikus választását" - jelentette ki Mahmúd Ahmadinezsád megválasztott iráni elnök.

Keményvonalas elnöke lesz Iránnak

Nagyvilág2005.06.26, 22:09

Mahmúd Ahmadinedzsád nyerte az iráni elnökválasztást - jelentették be szombaton Teheránban. A szoros versenyt jósoló előzetes várakozásokra rácáfolva a teheráni polgármester fölényesen megnyerte a pénteki második fordulót.