technológiai szektor

címke rss

Elvagdossák az Apple részvényeket

Gazdaság2014.06.06, 13:24

Ma este darabolják fel az Apple részvényeit, ügyfeleink jövő héttől pedig már az új árfolyam mellett kereskedhetnek az Apple részvényével. Az árfolyam közben remekül teljesít az utóbbi időben, ráadásul a hétfői fejlesztői konferencia keretében érkezett bejelentések sem tudták elrontani az összképet, így a május elején kiküldött kereskedési ötletünk már több mint 8 százalékos pluszban jár.  

Az egész otthonodra tör az Apple

Gazdaság2014.05.27, 13:21

Otthoni kütyük összekötésében és automatizálásában láthatja a jövőt az Apple, legalábbis ilyen irányú fejlesztésekről is leránthatja a leplet jövő heti konferenciáján.

Figyeld a HP-t!

Gazdaság2014.05.23, 16:48

Egy kínos baki ellenére új csúcsra ugrott pénteken a HP részvénye. A tegnapi gyorsjelentés ugyan nem kápráztatta el a befektetőket, de a vezérigazgató kommentárjai és az alapjaiban továbbra is sértetlen befektetési sztori alapján nem aggódunk. Év elején megfogalmazott befektetési ötletünk szépen tejel, és a piaci reakciók alapján további potenciál is van benne, hiszen a HP még mindig az egyik legolcsóbb amerikai részvény.

700 dolláros csúcsát célozza az Apple

Gazdaság2014.05.06, 17:02

Hatalmas ralit mutatott az Apple árfolyama az előző héten, a részvény pedig sikerrel tört ki abból a füles csésze alakzatból, amire még a gyorsjelentést követő elemzésünkben felhívtuk a figyelmet. Ezzel technikai alapon igen jelentős tér nyílt meg az Apple menetelése előtt, miközben a fundamentális kép is változatlanul az emelkedés mellett szól.

Fillérekért veszi, méregdrágán adja kütyüjét a Google

Gazdaság2014.05.01, 19:45

Nevetségesen olcsón állíthatja elő a Google az 1500 dollárért árult Google Glasst egy kifejezetten technológiai kütyük szétszedésére szakosodott oldal szerint.

Most kell észnél lenni

Gazdaság2014.05.01, 12:19

Láthatóan elgyengült a számos nagy technológiai céget tömörítő Nasdaq 100 index. Garancia semmire sincs, de megfelelő kockázatkezelés mellett akár szép nyerő pozíciót is építhetünk.

Miért nem elég 250 millió twitterező?

Gazdaság2014.04.30, 14:06

Hiába növelte 25 százalékkal felhasználóinak számát a Twitter, valamint ért el a vártnál nagyobb árbevételt és nyereséget az első negyedévben, a befektetők számára ez sem volt elég, és 11,5 százalékos mínuszba taszították zárás után a részvényt. Mi lehet a háttérben? Miért nem jók a látszólag kedvező számok?

Itt a Nokia új vezére, szárnyal az árfolyam

Gazdaság2014.04.29, 10:54

7 százalékos pluszban ma reggel a Nokia árfolyama, miután végre megvan az új vezérigazgató, és a negyedéves eredményeket is közzé tette a vállalat. De vajon merre a tart a cég, és mihez kezdenek a Microsofttól kapott pénzzel?

Valami furcsa történik a Nike-nál

Gazdaság2014.04.27, 19:46

A Nike váratlanul elbocsátja a sikeres FuelBandet építő csapat túlnyomó részét, amire a nagy tech cégek rögtön ráugrottak, és igyekeznek felcsípkedni a legnagyobb tehetségeket.

Bevetette az Apple a csodafegyvert

Gazdaság2014.04.24, 17:28

Tátva maradt a befektetők szája az Apple tegnapi gyorsjelentése után, ahogyan ugyanis már a tegnapi előzetesben rámutattunk, a várakozások igen alacsonyan voltak, melyeket szinte játszi könnyedséggel ugrott meg az Apple. Közben több, részvényesi szempontból kedvező bejelentést tett a vállalat, ami csak megerősített minket a céggel kapcsolatos korábbi optimizmusunkban. A részvény 8 százalékos plusszal reagált.

Óriási meglepetés az Apple-től!

Gazdaság2014.04.24, 15:08

Mindenkinek leesett az álla az Apple mai gyorsjelentésétől, nem hogy visszaesés, hanem tekintélyes növekedést mutattak éves alapon a legfrisebb számok, ráadásul a közel 44 millió eladott iPhone is remekül hangzik. Bár a menedzsment előrejelzése ezúttal sem lett a legjobb, a társaság megédesítette a gyorsjelentést, növelte a részvényvisszavásárlási programot, valamint az osztalékot, továbbá részvényfelarabolás is jön. Az árfolyam 8 százalékos pluszban! Részletes elemzés: Bevetette az Apple a csodafegyvert

Most figyeld az Apple-t!

Gazdaság2014.04.23, 23:43

Órákon belül érkezik az Apple soron következő, első negyedéves gyorsjelentése, a tét pedig elég nagy. A technológiai cég körül ugyanis az utóbbi időben már-már túlzó pesszimizmust lehet látni, így ha a negyedéves számokban nem lesz majd semmi drámai, akkor az jó eséllyel jelenthet pozitív meglepetést, illetve akár beszállót is az Apple sztoriba. A gyorsjelentés ezen a linken érhető el!

Kevin Spacey húzza a Netflix szekerét

Gazdaság2014.04.22, 11:44

Jókora pozitív meglepetést okozott tegnap a Netflix első negyedéves gyorsjelentésével, az internetes videokölcsönző árfolyama 7 százalékot ugrott a kedvező eredményekre. Könnyen lehet, hogy a Netflix ezzel egy jó ideig tartó emelkedés elé nézhet.

Keserédes hírek a Google-től

Archívum2014.04.17, 13:38

Nem pörögnek úgy a Google hirdetései, mint ahogyan az elemzők várták, a hagyományos PC-kről mobilra való átállást kissé megszenvedi a technológiai óriás, derült ki a tegnapi gyorsjelentésből. Hab a tortán, hogy a költségek is nagyot ugrottak, így az elemzők szája igencsak lefelé konyult, 3,2 százalékot esett a részvény.

Közeleg a Facebook-pénz

Gazdaság2014.04.14, 15:47

Hamarosan megkaphatja a szükséges engedélyeket a Facebook, és Európában fizetési szolgáltatásokat is nyújthat a vállalat.

Hatalmas sztár érkezik a tőzsdére

Gazdaság2014.04.13, 09:32

A Facebook 2012-es IPO-ja óta nem vártak ennyire egy céget a tőzsdére, mint most az Alibabát. A kínai internetes óriás akár már a nyáron érkezhet az amerikai piacra, és nem csak óriási tőkét vonhat be, hanem a Yahoo több milliárd dolláros kérdésére is választ adhat.

Mobilfeltöltés 26 másodperc alatt

Gazdaság2014.04.10, 11:31

Alaposan felrázta a technológiai szektort a StoreDot hétfői produkciója, amin olyan technológiát mutatott be az izraeli startup, aminek segítségével egy okostelefon alig fél perc alatt teljesen feltöltöttek.

Teslát a cégvezetőknek?

Gazdaság2014.04.14, 14:59

Új irányba terjeszkedne az elektromos autógyártó, a Tesla ugyanis már nem csak a lakossági, hanem a vállalati ügyfelek számára is vonzó pénzügyi feltételeket teremte az elektromos autóvásárláshoz.

Recsegnek-ropognak az amerikai tőzsdék

Gazdaság2014.04.08, 08:28

Újabb mínuszos napon vannak túl az amerikai piacok, a vezető indexek már sorozatban a harmadik napja veszítenek értékükből, ráadásul a japán piac sem talál magára.

Milyen lehet az új iPhone?

Gazdaság2014.04.06, 18:57

Bár az új iPhone-t még hónapokig nem fogja bemutatni az Apple, a világ legnagyobb (piaci kapitalizációjával rendelkező) cége számára kulcskérdés lesz, hogyan fogadják majd a vásárlók, valamint a befektetők a terméket. Lássuk miről mennek a spekulációk!

Eddig jól sült el a Google trükkje

Archívum2014.04.03, 17:47

Mind az A, mind pedig a C sorozatú Google részvények jól kezdték a kereskedést, szép kis pluszokat hoztak össze az első órában.

Százmilliós terjeszkedés a kínai óriástól

Archívum2014.03.31, 14:52

692 millió dollárért vásárolja meg az Alibaba a kínai Intime Retail csoport 35 százalékos részesedését, így folytatja terjeszkedését a kereskedelmi szektorban.

Mitől annyira menő a Netflix?

Gazdaság2014.04.14, 15:00

Ha csak két részvény teljesítményét emelhetnénk ki a 2013-as évből, akkor a Tesla Motors mellett a Netflix lenne másik nagy sztár. Az online videokölcsönző árfolyama közel négyszeresére emelkedett egy év alatt, az elemzők pedig már-már a végső győztesnek kiátják ki a Netflixet az egyre népszerűbb online videokölcsönzés piacán. Mitől megy annyira a szekér? Megéri most beszállni a sztoriba?

Ez még nem a Facebook feltámadása

Gazdaság2014.03.31, 09:30

Óriási zuhanások után próbálják összeszedni magukat a legfontosabb közösségi média részvények, több-kevesebb sikerrel. A Facebook és Twitter is elég bénán fest, korai volna még feltámadásnak örülni.

Ingyenes trükkel támadhat az Amazon

Gazdaság2014.03.28, 14:47

Ingyenes, hirdetésekkel érkező streaming szolgáltatást vezethet be az Amazon a következő hónapokban - állítja a Wall Street Journal. 

Boltkóros lett Zuckerberg?

Gazdaság2014.03.26, 11:16

Ismét vett egy céget a Facebook, derült ki a vállalat tegnapi bejelentéséből, ezúttal az Oculust "kebelezte be" az internetes óriás.

Még nem lesz a Nokia a Microsofté

Gazdaság2014.03.24, 21:08

Mégsem zárul le március végén a Microsoft-Nokia felvásárlási sztori, az információk szerint ugyanis egyelőre nincs meg minden szükséges engedély.

Baljós jelek a Facebooknál

Gazdaság2014.03.23, 16:59

Triplázott az árfolyam, de egyre sorakoznak az aggasztó jelek, amelyek alapján a szárnyalás nem tartható fent. Sőt, akár érezhető visszaesés is jöhet.

Ezekkel durranthat nagyot az Apple

Gazdaság2014.03.22, 11:37

Bár az elmúlt években az Apple leginkább az iPhone, valamint iPad termékeiről volt ismert, a jövőben ezekben már nem lesz akkora növekedés. Akkor mivel durranthat nagyot az Apple? Ben Schachter csokorba szedte tippjeit!

Felejtsük már el a Windowst!

Archívum2014.03.21, 14:44

14 éves csúcsokon mozog a Microsoft árfolyama, miközben a közvélemény számára még mindig a Windows gyártójaként ismert szoftvercég egyre látványosabban mutatja meg igazi arcát. Az új vezérigazgató végképp az üzleti felhasználók felé fordíthatja a céget, ami befektetői szemmel nem baj, épp ellenkezőleg.

Megszelídült a tőzsdecápa

Gazdaság2014.03.20, 16:45

Alábbhagyni látszik a csata hevessége az eBay és Carl Icahn milliárdos befektető között, ugyanis a tőzsdecápa már nem követeli olyan hangosan, hogy az eBay váljon meg teljesen PayPal üzletágától. Legutóbbi levelében már „csak” egy 20 százalékos pakett eladását javasolta.

Végre kiteríti kártyáit a Microsoft

Gazdaság2014.03.18, 15:52

Jövő héten fontos fellépésre készülhet a Microsoft frissen kinevezett vezérigazgatója, Satya Nadella. Az Office iPadre fejlesztett változata mellett a mobilos stratégiáról is sok szó eshet, így a befektetők számára is fontos az esemény.

Bedübörögne a Wall Streetre a kínai mamut

Archívum2014.03.17, 14:58

Elkezdte a tőzsdére meneteli procedúrát a kínai internetes óriás, az Alibaba. A társaság New Yorkban mehet tőzsdére, és becslések szerint ez lehet akár a második legnagyobb IPO az Egyesült Államok történetében.

iPhone lesz a Ferrariból

Gazdaság2014.03.03, 10:41

Napokon belül megtudhatjuk, hogyan működik az iPhone-ok szoftvere, ha egy luxusautó számítógépére telepítik.

Pattanásig feszülő helyzet az eBaynél

Gazdaság2014.03.01, 15:51

Éleződik az adok-kapok az eBaynél, amióta Carl Icahn milliárdos tőzsdecápa megjelent a cég háza táján. Icahn komoly vádakkal illette a vezetőség több tagját, hogy azok nem az eBay érdekét nézik. Az eBay részéről most a legnagyobb tulajdonos is beszállt a küzdelembe.

Ezért vette meg a WhatsAppot a Facebook

Archívum2014.02.26, 16:06

Hatalmasat durrant az előző héten, amikor a Facebook bejelentette, hogy 19 milliárd dollárért megvásárolja a WhatsAppot. Sokan egyenesen őrülnek titulálták Zuckerberget, hogy 19 milliárdot adott a cégért, de egyesek szerint még ennél is többet ér a vállalat.

Főnixmadárként éledezik a HP

Archívum2014.02.21, 15:04

Beleragadt a piac a PC-piac halálhírének keltésébe, így a HP szépen meg tudta lepni a vártnál jobb eredményeivel a pesszimista piacot. Továbbra is érvényes a hosszú távú befektetési ötletünk, a HP előtt tartós felértékelődés áll, ha folytatódnak a mostanra kirajzolódott kedvező folyamatok.

Miért ilyen drága az iPhone Magyarországon?

Gazdaság2014.02.09, 15:53

Drága termék, de nem ugyanúgy drága mindenhol. Magyarországon az adók sokat rontanak a helyzeten.

Ennyi volt a közösségi média tarolása?

Gazdaság2014.02.07, 14:09

Több kijózanító pofont is kaptak a közösségi média megállíthatatlan tarolásában hivő befektetők, a LinkedIn és a Twitter is kellemetlen hidegzuhanyt hozott. Nehéz lenne lufit vagy annak kidurranását kiáltani, de úgy tűnik, eljött az idő, amikor válogatósabbá kell válni ebben a szektorban is.

Milliárdokért vásárolta magát az Apple

Gazdaság2014.02.07, 10:59

14 milliárd dollárért vásárolt vissza saját részvényeket az Apple az elmúlt két hétben, ezzel folytatódott a korábban meghirdetett részvény visszavásárlási program.

Mi a probléma a Twitterrel?

Gazdaság2014.02.11, 11:01

Jókora hátrányból vághat neki a mai kereskedésnek a Twitter, miután a közösségi médiacég történetének első tőzsdei gyorsjelentése hagyott némi kívánni valót maga után. Bár a főbb eredményszámok egyáltalán nem sikerültek rosszul, a befektetők megtalálták azokat a számokat, amik miatt lesújthattak a meglehetősen túlértékelt részvényre.

Mészárlás a Twitternél

Gazdaság2014.02.06, 08:32

15 százalékot ütöttek tegnap piaczárás után a Twitter részvényein, miután a gyorsjelentés több fontos adata is csalódást okozott a befektetők számára.

Órákon belül villant a Twitter

Gazdaság2014.02.05, 18:17

Piaczárás után teszi közzé negyedik negyedéves gyorsjelentését a Twitter, ami az első beszámoló lesz a cég tőzsdei bevezetése óta. Mi ezekre figyelünk:

Gyanúsan hízik a kínai internetes óriás

Gazdaság2014.02.05, 18:13

Egészen hihetetlen ütemű növekedést képes még mindig felmutatni a kínai Alibaba, nem csoda, hogy az egekbe szárnyalnak a cégre vonatkozó értékbecslések is, bár valami turpisság van a dologban, legalábbis a Yahoo befektetői szerint.

Megvan a Microsoft új vezére

Gazdaság2014.02.04, 15:58

Satya Nadella lesz a Microsoft új vezérigazgatója, derült ki a cég legfrissebb tájékoztatásából. A Microsoft közleménye alapján a mai naptól tehát már nem Steve Ballmer a vezérigazgató.

Megtámadták az elemzők a Lenovot

Gazdaság2014.02.04, 11:11

Öt elemző is kedvezőtlen ajánlással jött ki a Lenovo részvényére a legutóbbi két nagy felvásárlás miatt, így villámgyorsan nagy mínuszba is került a cég árfolyama.

A Google megint jól járt

Gazdaság2014.02.02, 21:07

Az eredeti vételár töredékéért kótyavetyélte el a Google a Motorola maradékát. Mégis bőven megérte neki.

Már minden menő, ami startup?

Gazdaság2014.02.11, 11:02

Szorgosan fújják a tőzsdén a következő tech-szektor lufit, sokan viszont talán nem is tudják, óriási hozamokat érhetnek el most azok a befektetők, akik időben szállnak be ezekbe a cégekbe, feltéve, hogy jókor ugranak ki az egyre emelkedő hőlégballonból.

Mitől robbant fel a Facebook?

Gazdaság2014.02.03, 10:01

Hatalmas meglepetést okozott a Facebook a tegnapi gyorsjelentésével, az árfolyam közel 20 százalékos pluszban nyithat. A felhasználónkénti bevétel ugyanis nagy növekedést mutatott be az előző negyedévben a legfrissebb információk alapján már inkább mobilcégként definiálható Facebooknál. 

Pazar negyedévet zárt a Facebook

Archívum2014.01.30, 07:56

Alaposan meglepte a befektetőket gyorsjelentésével a Facebook, a vártnál jobb számokra pedig a közösségi médiacég részvényei 12 százalékot ugrottak.