technológiai szektor

címke rss

Nagy pofont kapott az Amazon

Gazdaság2014.10.24, 19:43

Nem sikerült jól az Amazon.com harmadik negyedéves gyorsjelentése, a cég a várnál is nagyobb veszteséget ért el, aminek természetesen nem örülnek a befektetők. Csúnya mínuszban van ma az árfolyam.

Marissa Mayernek örülnek a befektetők

Archívum2014.10.22, 16:18

Vártnál jobb eredményeket közölt a Yahoo az előző negyedévre vonatkozóan, ráadásul az Alibaba miatt is jókora összeg ütötte a cég markát. Marissa Mayer elégedetten dőlhet hátra. Legalábis egyelőre, 5,5 százalékos pluszban a részvény.

Brutálisan veszik az új iPhone-okat

Archívum2014.10.21, 16:25

Nagy sikert arattak az új iPhone-ok szeptember első két hetében, így remekül alakult az Apple harmadik negyedéve. A menedzsment szerint a jelenlegi negyedévben még jobb lehet teljesítmény, rekordszámok jöhetnek, amit a befektetők is jól fogadtak. Ma ismét 103 dollár közelében, a fontos ellenállási szinteknél jár az Apple árfolyama, ami akár lendületet is kaphat annak áttöréséhez.

Nem okozott csalódást az Apple

Gazdaság2014.10.20, 22:46

Hiába emelkedtek az elemzői várakozások az utóbbi hetekben meredeken, az Apple így is hozta a kedvező számokat, aminek a befektetők is örülnek. Az árfolyam ismét 100 dollár felett jár, így akár az Apple-átok is megtörhet.

Ez nem nagy durranás az Apple-től

Gazdaság2014.10.17, 13:01

Sok mindent bejelentett az Apple a tegnapi termékbemutatón, ám igazi, forradalmi áttörésről nem volt szó. A befektetők álla nem is esett le, és több mint 1 százalékos mínuszban zárt az Apple árfolyama.

Mindjárt jönnek az új iPadek

Archívum2014.10.16, 17:37

Ma végre bemutatja az Apple a legújabb iPadeket, amitől a újra növekedést vár a termékkategóriában.

Nagyot zuhant a Netflix

Gazdaság2014.10.16, 14:13

Óriási hidegzuhanykért érték a befektetőket a Netflix szerda esti bejelentései: az előfizetők száma nem nő olyan gyorsan mint amire a cég korábban számított, és az európai terjeszkedés is komoly költségekkel járhat. Pillanatok alatt 25 százalékot zuhant az árfolyam.

Az Apple árfolyama már biztos hajlik

Archívum2014.09.25, 16:26

Szinte mindenhol lehozták már a legújabb iPhone-okkal kapcsolatos hírt, botrányt, miszerint a készülék könnyedén elhajlik. Gyorsan jött is egy másik baki, az operációs rendszer frissítésével kapcsolatban.

Hidegzuhany az Oracle-nél

Gazdaság2014.09.19, 09:44

Meglepetésre lemondott, Larry Ellison az Oracle társalapító-vezérigazgatója posztjáról, amire a részvényárfolyam is esésnek indult. Ebben persze szerepe lehetett annak is, hogy a társaság a vártnál gyengébb negyedéves eredményeket közölt.

Tényleg megveszi a Minecraftot a Microsoft

Gazdaság2014.09.15, 15:32

Igazak voltak a pletykák, sláger játékot és fejlesztőjét veszi meg a Microsoft.

Nem okozott csalódást az Apple

Archívum2014.09.12, 15:14

Kedden került sor az új iPhone-ok, okosóra, valamint az Apple Pay névre keresztelt fizetési szolgáltatások bemutatására, a tőzsdén azonban ezúttal elmaradt a mélyrepülés, szépen teljesít az árfolyam.

A befektetők örültek az Apple bejelentéseinek

Gazdaság2014.09.10, 18:19

Számos újítást mutatott be az Apple tegnapi termékbemutatón, a vártnak megfelelően két új iPhone, okosóra, valamint új mobilfizetési technológia érkezett. A befektetők a hírekre megrángatták az árfolyamot, ám a korábbi években látottakkal ellentétben nagy mínusz ezúttal nem született.

Új okostelefonok és okosóra az Apple-től!

Gazdaság2014.09.10, 09:15

Több terméket, szolgáltatást is bemutatott ma az Apple, ami a vállalat jövője szempontjából sem mellékes. Az árfolyam ment fel is, le is, de a zárás felé közeledve nagy elmozdulást nem igazán lehet látni.

Csúcsokat döntöget a HP

Gazdaság2014.09.09, 11:24

Masszívan felülteljesítette a piacot és a tech szektort is a Hewlett-Packard januári ötletünk óta, a több mint 30 százalékos hozam jelentős részét a stop emelésével be is biztosítjuk. A fundamentális sztori úgy alakul, ahogy korábban sejtettük, és még mutatkozik hosszú távú felértékelődési potenciál. Rövid távon ugyanakkor a feltámadó optimizmus túlvettségbe hajszolhatta a részvényt.

High-tech luxus karperec az Inteltől

Gazdaság2014.09.04, 13:14

Itt az Intel legújabb viselhető tech-kütyüje, egy finoman kivitelezett női karperecbe rejtve. Úgy tűnik a cég tényleg komolyan gondolja, hogy elindul egy új irányba.

Kezdődik a szokásos Apple-átverés

Gazdaság2014.09.01, 14:13

Holnap kezdődik az utolsó hét, ami még az új iPhone nélkül telik az Apple-nél. Vigyázat, aki ilyenkor az árfolyamból próbál kiindulni, az később szinte mindig megégeti magát!

Tudjuk, mit nem veszünk idén: táblagépet

Gazdaság2014.08.31, 16:18

A korábban vártnál látványosan gyengébben alakulnak a táblagép-értékesítések a világban. A piackutatók kénytelenek beismerni: túlságosan is optimisták voltak korábban.

Sosem volt még ennyire drága az Apple

Archívum2014.08.23, 10:22

Sikerült. Újabb mérföldkő. Az Apple tokkal-vonóval, mindennel együtt már 600 milliárd dollárt, forintban kifejezve pedig 142,2 ezer milliárd forintot ér. Kimondani is durva, de tényleg 4-5 évnyi teljes magyar GDP-t éri most ez a vállalat. Ami persze a legértékesebbnek számít most a világon. Van még tovább?

Továbbra is küzdelemben a HP

Gazdaság2014.08.21, 14:28

12 negyedéve az első bevételnövekedésről számolt be gyorsjelentésében a HP, amely főként a PC-piac feléledéséből profitál. Ellenben a többi üzletágban kevésbé tud növekedni, így nem kifejezetten felhőtlenek a kilátások.

Ők még nem álltak fel az óriási pofonból

Gazdaság2014.08.20, 09:22

Nagyon rég nem látott magasságokba emelkedett ismét az amerikai technológiai részvények mozgását leképező Nasdaq index a napokban. Azonban még most is lehet találni olyan nagy neveket, akiknek az árfolyama még bőven a mindenkori csúcsuk alatt tartózkodik. Ráadásul olyan nehézsúlyú szereplőkről van szó, mint például a Vodafone vagy a Yahoo!.

Az éledező PC-piacból is lehet profitálni

Gazdaság2014.08.16, 11:10

A magára találó PC-piacból sok nemzetközi cég tud profitálni. Ilyen például a Hewlett Packard, amely január közepe óta több mint 20 százalékot emelkedett. Azaz, ha valaki akkor megvette a részvényt, ekkora profitot tudhat magáénak, ha mostanában eladná papírját.

6 000 embert tesz lapátra a Cisco

Archívum2014.08.14, 13:11

Nem fenékig tejfel az élet a Cisco háza táján, az hálózati óriás cirka 6 ezer emberét paterolja ki nemes egyszerűséggel. Jelige: költségcsökkentés!

Így változik a mobilozás

Gazdaság2014.08.05, 09:45

Folyamatosan változik a telekommunikáció, a korábbi hagyományos mobiltelefonok pedig okostelefonná változva számtalan új lehetőséget nyitottak a mindennapokban. Slidesorozat indul!

Tovább pöröghet a tech-szektor

Archívum2014.07.26, 10:05

A technikai kép alapján a technológiai szektor két szereplője az elmúlt napok árfolyammozgásai után meghatározó szintekhez érkezett. Amennyiben a közeljövőben további megerősítéseket kapunk, akkor kedvező beszállási pontokat is találhatunk.

3 milliárdot hoztunk a Facebooknak

Archívum2014.07.24, 13:32

Közel 3 milliárd dolláros árbevételre tett szert áprilistól júniusig a Facebook, ami a korábbi várakozásokat is alaposan túlszárnyalja. Nem is csoda, hogy a befektetők örülnek a hírnek, ami a Facebook árfolyamán is meglátszik.

Ez már egy másik Microsoft

Gazdaság2014.07.24, 10:22

Szépen halad a Microsoft az új vezért által kitűzött úton. Kár, hogy a számokat elrontja a hatalmas költségek árán felvásárolt, de veszteséges Nokia készülékgyártás.

Hozott is, meg nem is az Apple

Archívum2014.07.23, 13:38

Felemás, de alapvetően a vártnak megfelelő gyorsjelentést tett közzé az Apple tegnap zárás után. A főbb eredményszámok az üzletmenet javulásáról árulkodnak, ugyanakkor a termék-értékesítések nem annyira alakultak jól. A menedzsment ezúttal nem tett semmi egetrengető részvényesi bejelentést, így az árfolyam sem reagált nagy mozgással a gyorsjelentésre, és nem rontotta el a technikai képet sem. A következő hetek-hónapok így vélhetően az új termékekkel kapcsolatos szólnak majd.

Felemás számok az Apple-től

Gazdaság2014.07.22, 23:20

Felemás számokat tett közzé az Apple a második negyedéves gyorsjelentésével, az árfolyam sem nagyon mozdul meg először.

Ma kiderül, mennyire menő az iPhone

Gazdaság2014.07.22, 23:00

Közben ki is jött a gyorsjelentés, bővebben: Felemás eredmény az Apple-től Órák múlva érkezik az Apple gyorsjelentése, a technológiai cég árfolyama pedig akár ismét nagy mozgásokat produkálhat. Bár a várakozások nem szálltak el, a nagy bizonytalanság miatt érdemes az óvatosság.

A Google nem okoz csalódást

Gazdaság2014.07.18, 16:28

Nem hozta a profitvárakozásokat, de mégis örülnek a Google negyedéves eredményeinek.

Óriási leépítés a Microsoftnál

Gazdaság2014.07.17, 16:07

Ezrével válik meg a nokiásoktól a Microsoft.

Újabb gondban a Blackberry

Archívum2014.07.17, 10:00

A kanadai céget rosszul érintette a tegnapi Apple-IBM megállapodás.

"Most akarom" érzés a Google-től

Gazdaság2014.06.26, 14:41

Temérdek bejelentést tett a tegnap kezdődő kétnapos fejlesztői konferencián a Google. Van itt minden, új operációs rendszer, okosóra, Android TV, meg még szárnyaló árfolyam is.

Imádják az Androidot

Archívum2014.06.26, 08:01

Egyre nagyobb bevételeket hoz az Android a Google számára, a Play áruházban vásárolt alkalmazások értéke ugyanis 1 év alatt a 2,4-szeresére nőtt meg.

Valamit nagyon akar a HP

Gazdaság2014.06.25, 10:27

Ős-inteles vezetőt igazolt a HP a nyomtatással és PC-kkel foglalkozó üzletága élére.  

10 szenzorral jöhet az iWatch

Gazdaság2014.06.22, 16:42

Pörög a pletykamalom az Apple-lel kapcsolatoban, ezúttal az iWatch méretére, illetve tulajdonságaira vonatkozóan jelentek meg újabb, "tuti biztos" információk.

Ők most a techszektor sztárjai

Gazdaság2014.06.20, 10:33

A technológiai szektor szereplői hetek óta szépen teljesítenek. Kitartóan menetelnek lokális, illetve történelmi csúcsaik irányába. A technikai kép alapján a következő hetek mozgásai pedig akár kedvező irányba is folytatódhatnak.

Itt a Blackberry feltámadása?

Gazdaság2014.06.19, 15:17

A vártnál lényegesen kisebb veszteséget jelentett a május végén lezárult negyedévére a Blackberry. El is szállt az árfolyam.

Bedurrantak a számítógépes cégek

Archívum2014.06.13, 16:18

Aláfűtött az Intel tegnapi bejelentése a PC-piac növekedésében érdekelt részvényeknek.

A Google a császár böngészőben

Gazdaság2014.06.07, 16:18

 Kenterbe verte a Chrome-mal és társaival a Google az Internet Explorert.

Elvagdossák az Apple részvényeket

Gazdaság2014.06.06, 13:24

Ma este darabolják fel az Apple részvényeit, ügyfeleink jövő héttől pedig már az új árfolyam mellett kereskedhetnek az Apple részvényével. Az árfolyam közben remekül teljesít az utóbbi időben, ráadásul a hétfői fejlesztői konferencia keretében érkezett bejelentések sem tudták elrontani az összképet, így a május elején kiküldött kereskedési ötletünk már több mint 8 százalékos pluszban jár.  

Az egész otthonodra tör az Apple

Gazdaság2014.05.27, 13:21

Otthoni kütyük összekötésében és automatizálásában láthatja a jövőt az Apple, legalábbis ilyen irányú fejlesztésekről is leránthatja a leplet jövő heti konferenciáján.

Figyeld a HP-t!

Gazdaság2014.05.23, 16:48

Egy kínos baki ellenére új csúcsra ugrott pénteken a HP részvénye. A tegnapi gyorsjelentés ugyan nem kápráztatta el a befektetőket, de a vezérigazgató kommentárjai és az alapjaiban továbbra is sértetlen befektetési sztori alapján nem aggódunk. Év elején megfogalmazott befektetési ötletünk szépen tejel, és a piaci reakciók alapján további potenciál is van benne, hiszen a HP még mindig az egyik legolcsóbb amerikai részvény.

700 dolláros csúcsát célozza az Apple

Gazdaság2014.05.06, 17:02

Hatalmas ralit mutatott az Apple árfolyama az előző héten, a részvény pedig sikerrel tört ki abból a füles csésze alakzatból, amire még a gyorsjelentést követő elemzésünkben felhívtuk a figyelmet. Ezzel technikai alapon igen jelentős tér nyílt meg az Apple menetelése előtt, miközben a fundamentális kép is változatlanul az emelkedés mellett szól.

Fillérekért veszi, méregdrágán adja kütyüjét a Google

Gazdaság2014.05.01, 19:45

Nevetségesen olcsón állíthatja elő a Google az 1500 dollárért árult Google Glasst egy kifejezetten technológiai kütyük szétszedésére szakosodott oldal szerint.

Most kell észnél lenni

Gazdaság2014.05.01, 12:19

Láthatóan elgyengült a számos nagy technológiai céget tömörítő Nasdaq 100 index. Garancia semmire sincs, de megfelelő kockázatkezelés mellett akár szép nyerő pozíciót is építhetünk.

Miért nem elég 250 millió twitterező?

Gazdaság2014.04.30, 14:06

Hiába növelte 25 százalékkal felhasználóinak számát a Twitter, valamint ért el a vártnál nagyobb árbevételt és nyereséget az első negyedévben, a befektetők számára ez sem volt elég, és 11,5 százalékos mínuszba taszították zárás után a részvényt. Mi lehet a háttérben? Miért nem jók a látszólag kedvező számok?

Itt a Nokia új vezére, szárnyal az árfolyam

Gazdaság2014.04.29, 10:54

7 százalékos pluszban ma reggel a Nokia árfolyama, miután végre megvan az új vezérigazgató, és a negyedéves eredményeket is közzé tette a vállalat. De vajon merre a tart a cég, és mihez kezdenek a Microsofttól kapott pénzzel?

Valami furcsa történik a Nike-nál

Gazdaság2014.04.27, 19:46

A Nike váratlanul elbocsátja a sikeres FuelBandet építő csapat túlnyomó részét, amire a nagy tech cégek rögtön ráugrottak, és igyekeznek felcsípkedni a legnagyobb tehetségeket.

Bevetette az Apple a csodafegyvert

Gazdaság2014.04.24, 17:28

Tátva maradt a befektetők szája az Apple tegnapi gyorsjelentése után, ahogyan ugyanis már a tegnapi előzetesben rámutattunk, a várakozások igen alacsonyan voltak, melyeket szinte játszi könnyedséggel ugrott meg az Apple. Közben több, részvényesi szempontból kedvező bejelentést tett a vállalat, ami csak megerősített minket a céggel kapcsolatos korábbi optimizmusunkban. A részvény 8 százalékos plusszal reagált.

Előző
Következő