technológiai szektor

címke rss

Zuhanás előtt a Google?

Archívum2013.03.11, 18:22

Az elemző aki öt héttel az Apple árfolyamának összeomlása előtt eladásra javasolta az amerikai technológiai óriás részvényeit, most azt mondja ugyan ez a trend várható a Google esetében is, ami újabb és újabb történelmi csúcsokra ugrott az elmúlt időszakban.

Másfél milliárd embert céloz a telekomóriás

Gazdaság2013.03.12, 07:58

Részesedést szerezne India egyik legnagyobb telekommunikációs vállalatában az AT&T, állítja a Times of India. Az amerikai óriás a pletykák szerint a Reliance Jio 25 százalékát tervezi megvásárolni, megközelítőleg 3,5 milliárd dollár ellenében, mely egyébként a legnagyobb indiai telekomcéggé nőné ki magát a következő három évben. 

Forr a levegő a BlackBerry körül

Gazdaság2013.03.12, 12:53

Közel 15 százalékos emelkedést produkálva valósággal "széttépték" a BlackBerry papírjait, miután a telefongyártó bejelentette, hogy március 22-én kezdi árusítani Z10-es névre keresztelt készülékeit az USA-ban. Emellett felmerült az is, hogy a BlackBerryt a Lenovo felvásárolja, legalábbis erről beszélt egy francia újságnak adott interjújában a Lenovo vezetője.

Egymillió Blackberryt vettek egyszerre

Archívum2013.03.14, 20:05

Jelentősen megugrott a BlackBerry árfolyama miután egymilliós készlülék megrendelést jelentett be egyik partnerével kapcsolatban. A technikailag is szép képet mutató válallat így némileg fellélegezhet az esetleges felvásárlásával kapcsolatos folyamatos pletykák nyomása alól, melyben legutóbb épp a Lenovo játszotta a vezető szerepet.

Véget ér az Apple uralma

Archívum2013.03.16, 13:47

Közel 10 százalékkal esik vissza az Apple részesedése a táblagépek piacán, a Google operációs rendszerét használó gépek száma viszont emelkedni fog, írja az ICD. A piaci trend ezzel tovább rontja a kisebb méretű tabletek térnyeréséből profitálni kívánó Apple jövedelmezőségét.

Intelligens karórát készít a Samsung

Gazdaság2013.03.19, 11:03

Új eszközön, egy intelligens karóra kifejlesztésén dolgozik Ázsia legnagyobb technológiai vállalata, a Samsung a Bloomberg írása szerint. A dél-koreai cég a termékkel a legnagyobb vetélytárs Apple-lel szeretné felvenni a versenyt, mivel az amerikai óriás a pletykák szerint már az idén piacra dobhatja hasonló, iWatch elnevezésű készülékét. A két vállalat a zsugorodó okostelefon piac miatt kényszerül új "frontot" nyitni, mely a várakozások szerint nagyobb növekedéssel kecsegtethet.

Újabb kérője lehet a Dellnek

Gazdaság2013.03.19, 11:30

A Blackstone is felvásárlási ajánlatot fontolgat a Dellre az ügyhöz közel álló források szerint. A számítógépgyártó sztorija ezzel újabb fordulatot vehetne, miután az alapító és a Silver Lake ajánlatával a nagyobb befektetők nincsenek megelégedve. A Dell piaci árfolyama a pletykára tegnap zárás után tovább emelkedett, a piaci ár már több mint 6 százalékkal magasabb, mint a jelenleg érvényben lévő 13,65 dolláros felvásárlási ajánlat, ami azt sugallja, hogy a befektetők egy magasabb kivásárlási árban bíznak.

Milliárdokat kaphatnak a befektetők az Apple-től

Archívum2013.03.19, 18:07

Másfélszeresére emelhetné az Apple a negyedéves osztalékot, derült ki a Bloomberg legfrissebb felmérése alapján. Az óriási készpénz állománnyal rendelkező technológiai cég ezzel jelentősen növelhetné árfolyamát, amit jól mutat az adatok közzététele után mutatkozó erőteljes emelkedés az árfolyamban.

Tovább hasít az Adobe

Gazdaság2013.03.20, 16:14

6 százalékos emelkedéssel reagált tegnap az Adobe, miután negyedéves számaival sikerült lenyűgöznie az elemzőket. Úgy néz ki, hogy igencsak működőképes az új üzleti modell a cégnél, ami az eddig értékesített csomagokkal szemben havi előfizetésre próbálja átállítani ügyfeleit.