technikai elemzés

címke rss

Tombol a bika a spanyol riviérán

Gazdaság2013.01.29, 11:42

Nyugat-európai versenytársaihoz hasonlóan a spanyol IBEX35 index is kiugró teljesítményt tud felmutatni, július óta csaknem 50 százalékot emelkedett az értéke. Mindebben kiemelkedő szerepe volt annak, hogy legnagyobb kompnensei egyaránt lenyűgöző teljesítménnyel vetették észre magukat, némelyik papír 60-80 százalékot is emelkedett nyár óta.

Száguldoznak a brit részvények

Archívum2013.01.25, 18:00

2008 óta nem látott szintre emelkedett tegnap a brit FTSE 100 index értéke. Ebben nagy segítségére voltak a történelmi csúcsot célba vevő komponensei, illetve azok a papírok, melyek korábbi gyengébb teljesítményük után összekapták magukat.

Ezek miatt olyan erős a német tőzsde

Gazdaság2013.01.24, 08:53

Nemrégiben 2008 eleje óta nem látott szintekre emelkedett Európa vezető indexe, a német DAX, aminek hátterében a jó teljesítményt nyújtó komponensek állnak. Egy részüknek új történelmi csúcsot is sikerült felállítaniuk, most pedig szemügyre vesszük, hogy van-e tér a további áremelkedés előtt.

Nagy változásokra figyelmeztet Mr. Gazdaság

Archívum2013.01.23, 10:29

Egy szűkülő háromszög jelent meg a réz hosszabb távú, heti grafikonján. A nyersanyag a technikai álmos könyvek szerint markánsabb elmozdulást mutathat be hamarosan. Ha az északi irányban lép ki az alakzatból az árfolyam, akkor akár 4,5 dollárig is elszáguldhat a nyersanyag, ha viszont dél felé, akkor pedig 3 dollár alá is benézhet a termék.

Nem adja fel a Carlsberg, irány a csúcs!

Gazdaság2013.01.21, 16:46

Az elmúlt hónapokban masszív emelkedést mutattak a világ nagy sörgyártói a részvénypiacokon, ugyankkor egyes papírokon már gyengeség jeleit lehet észrevenni. Kivételek persze találhatók, a Carlsberg és a SABMiller továbbra is emelkedő trendben mozog, akár újabb történelmi csúcsot is dönthetnek.

Az egekig száguldanak a vasutak

Gazdaság2013.01.19, 10:26

Még mindig erőtől duzzadnak az amerikai vasúti cégek részvényei, amelyek közül egy szép csokorra valót gyűjtöttünk. Árfolyamuk egyaránt újabbnál újabb történelmi csúcsot állított fel az elmúlt napokban. Egyelőre nem látni a grafikonokon komoly fordulós jelzéseket, folytatódhat a zakatolás felfelé. Az sem elhanyagolható szempont, hogy a vasutakat is magába foglaló Dow Transportation Index történelmi csúcsra futott, javarészben pont ezeknek a cégeknek köszönhetően. Ez pedig, ahogy korábbi elemzésünkben is rámutattunk, nagyon jó jel a szélesebb részvénypiacok számára is.

Beszáll a raliba a lemaradt autógyártó?

Gazdaság2013.01.18, 15:10

Az elmúlt hónapokban azon autógyártók részvényei is magukra találtak, melyek korábban nem mutattak túl kecsegtető teljesítményt. Az európai prémiumgyártók folytatták a hegymenetet az utóbbi időszakban is, de jól teljesítettek a nagy amerikai mamutok, sőt az európai volumengyártók egyes képviselői is. A Renault egy kifejezetten szép kitörést produkált, bár számos ellenállás vár még rá, ha folytatódik az emelkedés.

Imádják a luxust a befektetők

Archívum2013.01.15, 17:07

Elképesztő emelkedést mutattak be az elmúlt hónapok során az európai luxusipari cégek. Ugyan pici megbotlásokat lehet látni néhány grafikonon, de ha javul a hangulat a piacokon, akkor újabb történelmi csúcsokat üthetnek a papírok.

Lendületben a régiós bankok

Gazdaság2013.01.14, 16:32

Továbbra is hegymenetben  mozognak a főbb régiós bankpapírok, melyek az elmúlt hónapokban igen impozáns teljesítményt mutattak. Többségük jelenleg igen masszív támasz közelében tartózkodik, ahonnan sikeres felpattanás esetén folytatódhat az emelkedés, ugyanakkor érdemes lehet odafigyelni a fordulós jelzésekre is.

Felpörögtek a chipgyártók

Gazdaság2013.01.13, 12:06

Jó erőben vannak az amerikai és az európai chipgyártók. Lokális, sőt nem egy esetben történelmi csúcsot ütöttek a részvények. Technikai alapú válogatás a szektor ígéretes képviselőiből.