Techbázis

címke rss

Az ultraszéles képarány nem csak játék közben menő

Techbázis2017.01.14, 15:10

Egyre több gyártó lát fantáziát a 21:9-es, úgynevezett ultra wide monitorokban, és a kategória kínálatát folyamatosan bővítő LG most egy olyan modellel állt elő, amit kifejezetten játékosoknak szánnak. A tesztelt kijelző viszont nemcsak szórakozásra kiváló, de munka közben is remekül megállja a helyét.

Idén még több veszélyt rejtenek majd az otthonok

Techbázis2017.01.11, 12:38

A Kaspersky Lab szakértői szerint a világnak számolnia kell azzal, hogy az egyre népszerűbbé váló, az internetre kötött különböző, akár háztartási eszközöknek köszönhetően könnyedén a kiberbűnözők áldozataivá válhatunk.

Lesújtott a Microsoft kaszája

Techbázis2017.01.10, 12:25

A hét elején még csak pletykák terjedtek, de a Microsoft mostanra hivatalosan is bejelentette, hogy elkaszálták a japán PlatinumGames 2017-re időzített játékát, a Scalebound-ot. Ez a stúdió korábbi munkáival ellentétben nem színtiszta akciójáték, hanem egy szerepjáték elemekkel jócskán megtűzdelt program lett volna.

Félmilliárd forintot csaltak ki hazai cégektől a zsarolók

Techbázis2017.01.09, 16:07

A hazai vállalatok az elmúlt két évben félmilliárd forintot fizethettek ki váltságdíjként a zsarolóvírusok fejlesztőinek. Egy amerikai felmérés szerint a cégek nagyobb valószínűséggel engednek a zsarolásnak, mint a magánemberek.

Ez a játék bárkiből Jedit nevel

Techbázis2017.01.06, 16:01

Az Uncle Milton játékgyártó cég a Las Vegas-i CES-re is kivitte futurisztikus játékát, a Force Trainer 2-t. Ebben bárki Jedivé válhat, a gondolataival harcolhat Kylo Ren ellen, de akár egy X-Winget is kiemelhet a dagobai mocsárból.

Lebegő hangszóróval varázsol el az LG

Techbázis2017.01.06, 12:24

Látványos és egészen futurisztikus újdonsággal, egy lebegő, hordozható hangszóróval bővítette a Las Vegas-i CES-en bemutatott termékei sorát az LG. A hordozható kütyü emellé remek hangzást is ígér.

Játékkonzolt varázsolhatunk az okostelefonunkból

Techbázis2017.01.05, 16:54

A las vegasi CES-en nemcsak a legnagyobb gyártók rántják le a leplet a legújabb portékáikról, de a kisebb cégek is. A Kanex például egy olyan kiegészítőt mutatott be a nagyközönségnek, amivel egy pillanat alatt játékgép válhat a telefonunkból.

Inkább a hóvakság, mint ez!

Techbázis2017.01.06, 12:03

Derült égből villámcsapásként érkezett közénk a Ubisoft legújabb üdvöskéje, ami online térben játszódó, nyílt világú játékként próbálja belopni magát a téli sportok szerelmeseinek szívébe. Őket vélhetően kielégíti a Steep, de a többi játékost viszont garantáltan állva hagyja.

Hálózatba kapcsolt járművek segítik majd az emberiséget

Techbázis2017.01.04, 17:30

A Bosch és a Prognos tanácsadó cég szerint a hálózatba kapcsolt járművek a jövőben nemcsak emberéleteket menthetenek meg, de hosszútávon akár tisztább levegőt is eredményezhetnek.

Az LG új szintre emeli a tévézés élményét

Techbázis2017.01.04, 16:09

Az LG a 2017-es CES-en mutatja be új SUPER UHD televízióit (SJ9500, SJ8500 és SJ8000 modellek), melyek a piacon jelenleg elérhető legfejlettebb nanocellás technológiával készültek, és új szintre emelik az LCD tévézés élményét.

Drága lesz a világ első, ívelt kijelzős laptopja

Techbázis2017.01.04, 16:04

Hamarosan megvásárolható lesz a világ első, ívelt kijelzővel ellátott gamer laptopja, az Acer Predator 21X. A februárban megjelenő, játékosoknak szánt erőműért közel hárommillió forintot kell majd kicsengetni.

Minden igényt kielégít a Logitech új fülese

Techbázis2017.01.04, 11:33

A Logitech bejelentette be G533 vezeték nélküli gaming fejhallgatóját, ami igen hosszú üzemidővel és letisztult formavilággal érkezik, így biztosítva maximális komfortérzést a hosszú játékmaratonok alatt is.

Videojátékkal illusztrálta az orosz hackertámadást a CNN

Techbázis2017.01.04, 13:11

Egy szemfüles Reddit-felhasználó szúrta ki, hogy a CNN hírcsatorna a Fallout 4 nevű videojátékból választott illusztrációt az egyik rendkívüli híréhez, amiben az orosz hackertámadások következményeivel foglalkoztak.

Az LG robotokkal támadja be Las Vegast

Techbázis2017.01.03, 13:01

Az LG Electronics a Las Vegas-i CES 2017 szakkiállításon fejlett robotikai megoldásokat is bemutat a szakmai közönségnek. A robotika várhatóan a szórakoztató elektronikai kiállítás egyik kiemelt témája lesz.

Legyen 2017 az év, amikor megtanul angolul!

Techbázis2016.12.31, 20:07

A világ legnépszerűbb internetes nyelvtanuló platformjának új szolgáltatásával a családtagok, barátok, ismerősök csoportokat hozhatnak létre, ahol egymást segítve vagy egymással versenyezve tanulhatnak nyelveket. A Duolingo Language Club már elérhető az alkalmazás 1,7 millió magyar felhasználója számára, illetve az a több mint 200 ezer külföldi is élvezheti, akik a Duolingón keresztül kezdtek el magyarul tanulni. 

Csúsztatott a Microsoft, a konkurencia lecsapott rá

Techbázis2016.12.31, 12:53

Itthon kevésbé, de a tengerentúlon a Twitter legalább olyan fontos információs csatorna, mint a Facebook, így a cégek előszeretettel posztolnak 140 karakteres üzeneteket. A „csicsergés" viszont kifejezetten kötetlen formája a kommunikációnak, így nem ritka a beszólogatás konkurensek közt.

Az Xbox és az iPhone érdekli leginkább a magyarokat

Techbázis2016.12.30, 17:08

Magyarországon idén ötödik alkalommal teszik közzé az év legnépszerűbb kereséseit bemutató listákat, melyekből kiderül, hogy 2016-ban mi keltette fel leginkább az internetezők érdeklődését. A kütyük terén az Xbox One S, a mobilok közül pedig az iPhone 7 végzett legelől.

Csak februárban jön a legendás számítógép retroverziója

Techbázis2016.12.30, 16:08

Forrás: Indiegogo.com middle on 2472 1391 A termék IndieGogo oldalára kikerülő hírek szerint legutóbb a gépbe épített új gombok okoztak némi gondot, ugyanakkor Suzanne Martin, a Retro Gaming Computers ügyvezetője közölte a projektet finanszírozó felhasználókkal, hogy a Sinclair ZX Spectrum Vega+ 2017. februárjában végre tényleg elkészül és a cég ugyanebben a hónapban megkezdi a kiszállítást az előrendelőknek. A Vega+ klasszikus billentyűzet helyett gamepaddal érkezik, és a konzolhoz ezer előretelepített játékot is kapnak a felhasználók, akik egy SD-kártya segítségével a régi spectrumos programjaikat is feltölthetik az eszközrre. ...

A Pokémon-lufi nem pukkadt ki, köszöni, de jól van

Techbázis2016.12.29, 16:15

A nyár egyértelműen a Pokémon Go mobiljátékról szólt, nemcsak az okostelefon-tulajdonosok millióit őrjítette meg, de beette magát a hírekbe, és még az is tudott a létezéséről, aki korábban még sosem hallott Pikachuról és a zsebszörnyekről. A szenzáció aztán őszre lepörgött, de a károgó hangok ellenére a játék karrierje még koránt sem ért véget, sőt maga a program jobb, mint valaha.

Ott bukkant fel a Shrek betétdala, ahol senki nem számított rá

Techbázis2016.12.28, 10:01

A kreativitásnak nem lehet gátat szabni, mindig utat tör, és a lehető legváratlanabb helyeken szökik virágba. Ezt a tézist bizonyítja tökéletesen az alábbi videó, ami szépen megmutatja, hogy még egy lövöldözős videojátékkal is lehet csodásan értelmetlen dolgokat alkotni.

Megoldották: távolról is smárolhat a párjával!

Techbázis2016.12.27, 18:28

Mikor az ember azt hinné, hogy már mindent látott, akkor brit kutatók egy olyan kiegészítőt fejlesztenek az okostelefonhoz, amely percekre képes az emberbe fojtani a szót. Szó szerint: a The Kissenger nevű kütyü akkor is átadja a csók élményét, ha éppen óceánok választják el az embert a párjától. 

A virtuális valóság még csak most kezdi hódító útját

Techbázis2016.12.27, 13:39

Hosszú évek fejlesztéseit követően 2016 lett az az év, amikor a legnagyobb gyártók végre előálltak a saját virtuálisvalóság-megoldásaikkal. A HTC a videojátékok terén hatalmas tapasztalattal rendelkező Valve segítségével rukkolt elő a Vive-val, elérhetővé vált a Facebook tulajdonában lévő Oculus VR, és ősszel a Sony is piacra dobta a PlayStation VR-t. A verseny megkezdődött a felhasználókért, ugyanakkor a technológia még mindig gyerekcipőben jár. 

Uncsi maffiózók és sivár galaxis: az év legnagyobb csalódásai

Techbázis2016.12.26, 15:13

A 2016-os esztendő rengeteg kiváló játékkal kényeztette a PC- és konzoltulajdonosokat, ugyanakkor bőven akadtak olyan programok, amelyek nem tudták megugrani a képzeletbeli lécet. Listánkban nem az idei év legrosszabb játékait szedtük össze, hanem azokat a címeket, amelyeknél jóval kevesebbet kaptunk, mint amit ígértek, és vártunk tőlük.

Invázió és rejtélyes gyilkosságok: ezek az év legjobb játékai

Techbázis2016.12.26, 11:42

2016-ban rengeteg játék küzdött azért, hogy elrabolja a szabadidőnket, és idén is szép számmal akadtak olyan programok, amelyek érdemesek voltak arra, hogy hosszú órákat, akár napokat töltsünk velük. Listánkban a teljesség igénye nélkül szedtük össze azokat a címeket, amelyekkel kiválóan szórakoztunk az elmúlt 12 hónapban, és bátran ajánljuk a kipróbálásukat mindenkinek. 

Kis karácsony, nagy karácsony, zombik a láthatáron

Techbázis2016.12.24, 22:39

Borzasztóan unalmas már, hogy évek óta a csapból is a zombik folynak, de szerencsére akadnak olyan üdítő alkotások, amik megfelelő humorral spékelik meg az agyonjáratott kliséket. Ilyen a Dead Rising legújabb része is, amit sokan túlélőhorrornak titulálnak, pedig egy kellemesen agyatlan hentelésről van szó, ami karácsony tájékán simán mosolyba rendezi a bejglivel feltöltött arcunkat.

36 milliárd dollárt ér a PC-s játékok piaca

Techbázis2016.12.22, 11:19

Habár a mobiljátékok piaca mostanra túlnőtte a PC-s programokét, azért a számítógépes játékok világa is köszöni, de jól van, hiszen 2016-ban majdnem 40 milliárd dollárra becsülik a piac értékét.

Magyar stúdióját is bezárja a Crytek

Techbázis2016.12.21, 19:47

A Crysis-játékokról elhíresült Crytek játékfejlesztőcég világszerte öt stúdióját zárja be, miután likviditási gondok miatt hónapok óta képtelen fizetni az alkalmazottainak. A leépítés érinti a 2007-ben alapított budapesti fejlesztőcsapatot, a Crytek Hungaryt is.

Ingyen játékok a Samsung Galaxy S7 családra

Techbázis2016.12.19, 12:44

A Samsung váratlan karácsonyi ajándékkal kedveskedik azoknak a felhasználóknak, akik a Galaxy S7 és S7 Edge okostelefonok mellett tették le a voksukat. Galaxy Game Pack néven egy csomó mobilos játékot ingyen kapnak.

Nagyot ment idén a PlayStation

Techbázis2016.12.19, 10:05

A Sony Interactive Entertainment bejelentette, hogy az összesített eladási adatok alapján 2016. decemberéig több mint 50 millió PlayStation 4 játékkonzolt adtak el világszerte, és a PlayStation történetének eddigi legsikeresebb Black Friday akcióját zárták az idén. A sikerhez hozzájárult a múlt hónapban megjelent csúcskonzol, az alapmodellnél erősebb hardverrel felszerelt PlayStation 4 Pro is.

Imádat vagy utálat, középút itt nincs

Techbázis2016.12.17, 18:07

Tíz év után végre megjelent a The Last Guardian, a játék, amiről sokan azt gondolták, hogy sosem fog elkészülni. A végeredmény ráadásul kifejezetten megosztóra sikeredett: lesz, aki feledhetetlen élményként hivatkozik majd rá, míg mások csak a frusztrációjukról fognak mesélni.

Ingyen zsákolhat be 7 szuper játékot vasárnapig

Techbázis2016.12.16, 15:40

Nyár óta tart a Ubisoft játékkiadó harmincadik szülinapját ünneplő akció, melynek keretében a francia cég minden hónapban ingyenessé tette egy korábbi játékát. Decemberben az Assassin's Creed III vált elérhetővé, most pedig úgy döntettek a Ubinál, hogy december 15. és 18. között minden korábbi játékot újra ingyen letölthetővé tesznek.

Videojátékokkal segítik a biológiai sejtkutatást

Techbázis2016.12.12, 10:05

Elképesztően sok időt töltenek a különböző videojátékokkal szórakozó fiatalok és felnőttek olyan küldetések megoldásával, ami akár a tudományos kutatásokat is segíthetné. A Gapars konzorcium a játékosok elhivatottságát és idejét szeretné felhasználni a világ megváltásához.

A hányinger kerülgetett ettől az idegen bolygótól

Techbázis2016.12.11, 15:43

Azt hittük, hogy végre érkezett egy olyan játék az októberben debütált PlayStation VR mellé, ami sokkal több egy sima techdemónál, ám a Crytek alkotása hiába biztosít egy precízen kidolgozott, lenyűgöző virtuális világot, a látványos környezet mellé csak unalom és némi rosszullét jár.

Hiába a tizenötödik, még mindig imádjuk

Techbázis2016.12.15, 16:02

Az 1987 óta létező Final Fantasy-széria legutóbbi, számozott epizódja óta több mint hat év év telt el, így már epekedve vártuk, hogy mi készül a Square Enix műhelyében. Az alkotók ezúttal érdekes hullámvasútra invitálnak: egyrészt szabadjára engednek egy nyílt világban, ugyanakkor helyenként teljesen lineárisan vezetnek végig egy olyan történeten, ami közel sem tökéletes. A Final Fantasy XV viszont így is kihagyhatatlan, a rajongóknak és a műfaj kedvelőinek egyaránt. 

Szuperhősös játékon dolgozik a magyar fejlesztőcsapat

Techbázis2016.12.08, 15:18

Bemutatkozott négy budapesti középiskolás, a Devil Cow Studios fejlesztőcsapat első nagyobb vállalkozása. A Powers című videojátékban a szupererőké a főszerep, helyszíne egy retrofuturisztikus város, a játékmenet pedig a pörgős szórakozást ötvözi és a MOBA-játékok stratégiai szemléletével.

A tévében is bemutatkozott a Nintendo új csodakonzolja

Techbázis2016.12.08, 13:38

A Nintendo 2017 márciusában dobja piacra legújabb, Switch névre keresztelt konzolját. A marketinggépezet már mozgásba lendült, így az elkövetkezendő hónapokban egyre többet hallhatunk majd a vadonatúj masináról. Ennek egyik állomása volt a The Tonight Show, ahol Jimmy Fallon az elsők között próbálhatta ki az ígéretes kütyüt.

Szabadulószoba-világbajnokság érkezik Budapestre

Techbázis2016.11.30, 18:54

Története egyik legkülönlegesebb rendezvényét hozza el Budapestre a Red Bull: jövő márciusban érkezik a Mission: Unlock Enoch escape room bajnokság, amely összeköti a világ gamereit a szabadulószobákért rajongó közönséggel. A selejtezőt a Raktár Klubban tartották, ahol a csapatoknak 20 perc alatt kellett kinyitniuk egy rejtélyes digitális kockát. Mi is kipróbáltuk, ki lehet-e jutni a technológiával megspékelt sötét szobából.

16 percenként elkel egy Lego Magyarországon

Techbázis2016.11.30, 14:09

A hazai Lego-vásárlási szokásokat vizsgálta a legnépszerűbb online piactér, és kiderült, hogy a felhasználók átlagosan 16,4 percenként vásárolnak dán építőjátékot, méghozzá átlagosan 4145 forint értékben. Idén ősszel is a Lego a legnépszerűbb márka a Vatera mintegy 3 millió felhasználójának keresései alapján, és várhatóan ez decemberben sem fog változni.

Már ötéves, de még mindig nem szabadulunk tőle

Techbázis2016.11.27, 10:45

Öt éve, hogy megjelent a legendás The Elder Scrolls-játéksorozat legutóbbi része, a Skyrim, és a játék keltette hullámok még mindig nem csillapodnak, hiszen október végén megjelent a Special Edition kiadás, ami a neve ellenére csak az aktuális konzolgeneráció tulajdonosainak tartogat értékelhető újdonságokat.

Ez a játék a tökéletes folytatások mintapéldánya

Techbázis2016.11.27, 10:57

Négy éve, hogy az Arkane Studios csapata elhozta nekünk a Dishonored első részét, amivel számtalan játékos szívét dobogtatták meg. A játék sikert sikerre halmozott: a kritikusok szerették, számtalan díjra jelölték, és még az Egyesült Királyság eladási listáján is csak a FIFA legújabb része tudta megelőzni. A tetszetős rajt után evidens volt a második rész, ami pont olyan, amilyennek egy igazi folytatásnak és egy remek lopakodós játéknak lennie kell.

Betör a Lego a magyar iskolákba

Techbázis2016.11.23, 15:47

Együttműködési megállapodás született a magyar kormány és a Lego között, így a magyar iskolákban is elérhetővé válik a dán cég játékain alapuló oktatási módszer. Nem csak a programozást, de a matekot és a nyelveket is építőkockákkal tanulhatják a diákok. Első körben száz iskolában indítják el a  programot, ahol a legerősebb volt a gyerekek lemorzsolódása.

Legózásra csábít a BKK

Techbázis2016.11.23, 12:47

A fővárosi tömegközlekedés járműveinek legóból történő megépítésére hirdetett pályázatot a Budapesti Közlekedési Központ. A versenyben életkor szerint két kategóriában lehet indulni, az alkotásokról készített fotókat december 5-éig várja a közlekedésszervező társaság. A pályázat meghirdetésével egy időben bemutatták a CAF-villamos méretarányos modelljét is, ami év végéig tekinthető meg a BKK központjában.

Ez a gömbkamera segít újraélni minden pillanatot

Techbázis2016.11.21, 10:18

A Samsung Gear 360 pofonegyszerűvé teszi a látványos 360 fokos képek és videók készítését, de a koreai gyártó ragaszkodik saját ökoszisztémájához, ez pedig megkeserítheti a felhasználók életét. A gömbpanorámás felvételek a virtuális valósággal együtt robbannak be a köztudatba, nem csoda, egy sisakban élvezhető leginkább a kész fotó. Ahogy a VR, ez a 360 fokos őrület is még gyerekcipőben jár.

Ezek a hackerek mindent tönkretesznek

Techbázis2016.11.19, 19:36

A Watch Dogs első részét elképesztő felhajtás előzte meg, a lelkesedésnek viszont koppanás lett a vége, hiszen a játék csak hellyel-közzel tudott megfelelni a játékosok elvárásainak. Bár közel sem sikerült annyira rosszra, mint amilyennek sokan gondolják, de a Ubisoft üdvöskéje nyomába sem ért a sandbox trónon csücsülő GTA-nak. A folytatásba is felemás érzésekkel vágtunk bele, de a visszafogottan reklámozott második részbe lényegesen többet adott, mint amennyit vártunk tőle.

Az új Call of Duty a hollywoodi nagyágyúkat is lepipálja

Techbázis2016.11.17, 10:49

Amíg a Battlefield-sorozat legújabb része egészen az I. világháborúig nyúlt vissza, addig a Call of Duty aktuális része előre tekint, hatalmasat ugrik előre az időben, az egész Naprendszerünkön átívelő háborút zúdít a nyakunkba, méghozzá a hollywoodi filmeket leköröző tálalásban.

Hazánkban is az Xbox One a legnépszerűbb konzol

Techbázis2016.11.16, 15:04

November 15-én volt tizenöt éve, hogy az Egyesült Államokban megszületett az első generációs Xbox. A gép és utódjai azóta hatalmas utat jártak be, napjainkban már a harmadik generáció vásárolható meg belőle világszerte, és hazánkban is a legújabb verzió számít a legnépszerűbb konzolnak.

Másodjára már jól sikerült az Xbox One

Techbázis2016.11.12, 16:54

Majd három évvel az Xbox One megjelenése után a Microsoft újratervezte aktuális játékkonzolját, és a karcsúbb, új funkciókkal felvértezett S modell már pár nap használat után is a szívünkhöz nőtt, sokkal gyorsabban, mint a 2013-as verzió.

Magyar katonákat lőttem halomra az olasz Alpokban

Techbázis2016.11.11, 21:30

Az Electronic Arts és a DICE merészet lépett, amikor a legújabb Battlefield-játékuk alapjául az I. világháborút választották témának. A kurázsi viszont ki is merült ennyiben, és végeredményben kaptunk egy teljesen átlagos játékot: szórakoztató és tartalmas, de hatalmas újdonságokat hiába várunk. 

Ingyenes az elmúlt évek egyik legjobb lövöldözős játéka

Techbázis2016.11.11, 16:15

Novemberben is folytatódik a francia Ubisoft játékkiadó harmincadik szülinapját ünneplő akció, melynek keretében a 2013-as év egyik legszórakoztatóbb lövöldözős játéka szerezhető be teljesen ingyen.

Előző
Következő