Techbázis

címke rss

Megnyílt Budapest legérdekesebb szórakozóhelye

Techbázis2017.01.28, 23:26

Budapesten már nem számítanak újdonságnak azok a vendéglátóipari egységek, amelyek kifejezetten a videojátékos közösséget igyekeznek megszólítani, de az InGame Esport Lounge & VR Arcade még így is érdekesnek számít, hiszen egy egészen új közönséget vesz célba, ráadásul nemcsak a legmodernebb technikával, de kifejezetten széles italkínálattal várja az érdeklõdõket.

Kihívója akadt a Pokémon Gónak

Techbázis2017.01.25, 14:39

Alig több mint fél éve, hogy megjelent a fél világot lázba hozó Pokémon Go, máris itt egy újabb zsebszörnyes játék, amiben csapatostul küldhetjük harcba a fura lényeket, ráadásul ingyen, és még a szabadba sem kell kimennünk hozzá.

Már Magyarországon is kapható a PlayStation VR

Techbázis2017.01.25, 11:43

A Sony 2017. január 24-én elindította a PlayStation VR megjelenésének második hullámát, és az érintett országok között szerepel Magyarország is. A PlayStation 4 konzolokkal kompatibilis videojátékos kiegészítõ 134 990 forinttól érhetõ el a boltokban.

Cicajelmezben gyõztük le a gravitációt

Techbázis2017.01.21, 14:07

Jól kezdõdik az év a PlayStation 4-tulajdonosok számára: a Gravity Rush 2 képében egy olyan játék érkezett a Sony konzoljára, ami egyedi, látványos, ráadásul tartalomban, izgalomban és kihívásban sem szenved hiányt.

A Nintendo végre meghallgatta a játékosokat

Techbázis2017.01.20, 14:06

A Nintendo idén márciusban dobja piacra legújabb konzolját, a Nintendo Switch-t, amivel kapcsolatban még két hónappal a megjelenés elõtt is rengeteg a kérdõjel. Egy interjúból viszont kiderült, hogy a japán cég végre bevezeti azt a funkciót, amiért a játékosok már évek óta rimánkodnak.

A kezdõk virtuálisan tanulhatnak meg vezetni

Techbázis2017.01.18, 15:07

Olyan VR-alkalmazást fejlesztenek, melynek segítségével a kezdõk virtuális környezetben tanulhatják meg, miképp reagáljanak egy balesetveszélyre, vagy milyen következménye van, ha helytelenül reagálnak.

Végre összemérheti képességeit a legnagyobb sportolókkal

Techbázis2017.01.18, 08:52

Megnyitotta kapuit a The Champion – A bajnok címû sportélmény kiállítás, ahol a legmodernebb technológiákat alkalmazó játékos képességtesztek és egy színházi produkció várja a – nem csak sportmániás – érdeklõdõket. Mi is bejártuk a Millenáris D épületében berendezett expót, ahol az is kiderült, hogy melyik az a sportág, amiben akár még bajnokok is lehetnénk.

Még több iPhone aksiját cserélheti ki az Apple

Techbázis2017.01.17, 16:51

A cupertióni vállalat novemberben jelentette be, hogy ingyen csereaksit biztosít azoknak az iPhone tulajdonosoknak, akiknél indokolatlan helyzetekben, mindenféle elõjel nélkül magától kikapcsol a 6s készülék. Egy japán oldal információi szerint az Apple hamarosan a sima 6-os modellre is kiterjeszti az akkumulátorok cseréjét.

Legóval taníthatjuk a robotmacskát harmonikázni

Techbázis2017.01.17, 14:05

A világhírû dán játékgyártó cég már hosszú évek óta fejleszt és forgalmaz olyan játékokat, amelyek egész korán a programozás felé fordítják a gyerekek érdeklõdését. Az idén debütáló Lego Boost minden korábbinál ügyesebben (és olcsóbban) köti össze a hasznos ismeretek elsajátítását az imádott kockákkal.

Itt az alapfelszerelés feltörekvõ gamereknek

Techbázis2017.01.15, 21:46

A Logitech hosszú évek óta jelen van a gamereknek szánt hardverek piacán, és kifejezetten népszerû versenyzõje a játékosok kegyeiért folyó harcnak. A tavaly õsszel bemutatott termékcsaládjuk Prodigy névre hallgat, és a felhozatalból most egy vezetékes egeret, egy billentyûzetet és egy fejhallgatót próbáltunk ki.

Az ultraszéles képarány nem csak játék közben menõ

Techbázis2017.01.14, 15:10

Egyre több gyártó lát fantáziát a 21:9-es, úgynevezett ultra wide monitorokban, és a kategória kínálatát folyamatosan bõvítõ LG most egy olyan modellel állt elõ, amit kifejezetten játékosoknak szánnak. A tesztelt kijelzõ viszont nemcsak szórakozásra kiváló, de munka közben is remekül megállja a helyét.

Idén még több veszélyt rejtenek majd az otthonok

Techbázis2017.01.11, 12:38

A Kaspersky Lab szakértõi szerint a világnak számolnia kell azzal, hogy az egyre népszerûbbé váló, az internetre kötött különbözõ, akár háztartási eszközöknek köszönhetõen könnyedén a kiberbûnözõk áldozataivá válhatunk.

Lesújtott a Microsoft kaszája

Techbázis2017.01.10, 12:25

A hét elején még csak pletykák terjedtek, de a Microsoft mostanra hivatalosan is bejelentette, hogy elkaszálták a japán PlatinumGames 2017-re idõzített játékát, a Scalebound-ot. Ez a stúdió korábbi munkáival ellentétben nem színtiszta akciójáték, hanem egy szerepjáték elemekkel jócskán megtûzdelt program lett volna.

Félmilliárd forintot csaltak ki hazai cégektõl a zsarolók

Techbázis2017.01.09, 16:07

A hazai vállalatok az elmúlt két évben félmilliárd forintot fizethettek ki váltságdíjként a zsarolóvírusok fejlesztõinek. Egy amerikai felmérés szerint a cégek nagyobb valószínûséggel engednek a zsarolásnak, mint a magánemberek.

Ez a játék bárkibõl Jedit nevel

Techbázis2017.01.06, 16:01

Az Uncle Milton játékgyártó cég a Las Vegas-i CES-re is kivitte futurisztikus játékát, a Force Trainer 2-t. Ebben bárki Jedivé válhat, a gondolataival harcolhat Kylo Ren ellen, de akár egy X-Winget is kiemelhet a dagobai mocsárból.

Lebegõ hangszóróval varázsol el az LG

Techbázis2017.01.06, 12:24

Látványos és egészen futurisztikus újdonsággal, egy lebegõ, hordozható hangszóróval bõvítette a Las Vegas-i CES-en bemutatott termékei sorát az LG. A hordozható kütyü emellé remek hangzást is ígér.

Játékkonzolt varázsolhatunk az okostelefonunkból

Techbázis2017.01.05, 16:54

A las vegasi CES-en nemcsak a legnagyobb gyártók rántják le a leplet a legújabb portékáikról, de a kisebb cégek is. A Kanex például egy olyan kiegészítõt mutatott be a nagyközönségnek, amivel egy pillanat alatt játékgép válhat a telefonunkból.

Inkább a hóvakság, mint ez!

Techbázis2017.01.06, 12:03

Derült égbõl villámcsapásként érkezett közénk a Ubisoft legújabb üdvöskéje, ami online térben játszódó, nyílt világú játékként próbálja belopni magát a téli sportok szerelmeseinek szívébe. Õket vélhetõen kielégíti a Steep, de a többi játékost viszont garantáltan állva hagyja.

Hálózatba kapcsolt jármûvek segítik majd az emberiséget

Techbázis2017.01.04, 17:30

A Bosch és a Prognos tanácsadó cég szerint a hálózatba kapcsolt jármûvek a jövõben nemcsak emberéleteket menthetenek meg, de hosszútávon akár tisztább levegõt is eredményezhetnek.

Az LG új szintre emeli a tévézés élményét

Techbázis2017.01.04, 16:09

Az LG a 2017-es CES-en mutatja be új SUPER UHD televízióit (SJ9500, SJ8500 és SJ8000 modellek), melyek a piacon jelenleg elérhetõ legfejlettebb nanocellás technológiával készültek, és új szintre emelik az LCD tévézés élményét.

Drága lesz a világ elsõ, ívelt kijelzõs laptopja

Techbázis2017.01.04, 16:04

Hamarosan megvásárolható lesz a világ elsõ, ívelt kijelzõvel ellátott gamer laptopja, az Acer Predator 21X. A februárban megjelenõ, játékosoknak szánt erõmûért közel hárommillió forintot kell majd kicsengetni.

Minden igényt kielégít a Logitech új fülese

Techbázis2017.01.04, 11:33

A Logitech bejelentette be G533 vezeték nélküli gaming fejhallgatóját, ami igen hosszú üzemidõvel és letisztult formavilággal érkezik, így biztosítva maximális komfortérzést a hosszú játékmaratonok alatt is.

Videojátékkal illusztrálta az orosz hackertámadást a CNN

Techbázis2017.01.04, 13:11

Egy szemfüles Reddit-felhasználó szúrta ki, hogy a CNN hírcsatorna a Fallout 4 nevû videojátékból választott illusztrációt az egyik rendkívüli híréhez, amiben az orosz hackertámadások következményeivel foglalkoztak.

Az LG robotokkal támadja be Las Vegast

Techbázis2017.01.03, 13:01

Az LG Electronics a Las Vegas-i CES 2017 szakkiállításon fejlett robotikai megoldásokat is bemutat a szakmai közönségnek. A robotika várhatóan a szórakoztató elektronikai kiállítás egyik kiemelt témája lesz.

Legyen 2017 az év, amikor megtanul angolul!

Techbázis2016.12.31, 20:07

A világ legnépszerûbb internetes nyelvtanuló platformjának új szolgáltatásával a családtagok, barátok, ismerõsök csoportokat hozhatnak létre, ahol egymást segítve vagy egymással versenyezve tanulhatnak nyelveket. A Duolingo Language Club már elérhetõ az alkalmazás 1,7 millió magyar felhasználója számára, illetve az a több mint 200 ezer külföldi is élvezheti, akik a Duolingón keresztül kezdtek el magyarul tanulni. 

Csúsztatott a Microsoft, a konkurencia lecsapott rá

Techbázis2016.12.31, 12:53

Itthon kevésbé, de a tengerentúlon a Twitter legalább olyan fontos információs csatorna, mint a Facebook, így a cégek elõszeretettel posztolnak 140 karakteres üzeneteket. A „csicsergés" viszont kifejezetten kötetlen formája a kommunikációnak, így nem ritka a beszólogatás konkurensek közt.

Az Xbox és az iPhone érdekli leginkább a magyarokat

Techbázis2016.12.30, 17:08

Magyarországon idén ötödik alkalommal teszik közzé az év legnépszerûbb kereséseit bemutató listákat, melyekbõl kiderül, hogy 2016-ban mi keltette fel leginkább az internetezõk érdeklõdését. A kütyük terén az Xbox One S, a mobilok közül pedig az iPhone 7 végzett legelõl.

Csak februárban jön a legendás számítógép retroverziója

Techbázis2016.12.30, 16:08

Forrás: Indiegogo.com middle on 2472 1391 A termék IndieGogo oldalára kikerülõ hírek szerint legutóbb a gépbe épített új gombok okoztak némi gondot, ugyanakkor Suzanne Martin, a Retro Gaming Computers ügyvezetõje közölte a projektet finanszírozó felhasználókkal, hogy a Sinclair ZX Spectrum Vega+ 2017. februárjában végre tényleg elkészül és a cég ugyanebben a hónapban megkezdi a kiszállítást az elõrendelõknek. A Vega+ klasszikus billentyûzet helyett gamepaddal érkezik, és a konzolhoz ezer elõretelepített játékot is kapnak a felhasználók, akik egy SD-kártya segítségével a régi spectrumos programjaikat is feltölthetik az eszközrre. ...

A Pokémon-lufi nem pukkadt ki, köszöni, de jól van

Techbázis2016.12.29, 16:15

A nyár egyértelmûen a Pokémon Go mobiljátékról szólt, nemcsak az okostelefon-tulajdonosok millióit õrjítette meg, de beette magát a hírekbe, és még az is tudott a létezésérõl, aki korábban még sosem hallott Pikachuról és a zsebszörnyekrõl. A szenzáció aztán õszre lepörgött, de a károgó hangok ellenére a játék karrierje még koránt sem ért véget, sõt maga a program jobb, mint valaha.

Ott bukkant fel a Shrek betétdala, ahol senki nem számított rá

Techbázis2016.12.28, 10:01

A kreativitásnak nem lehet gátat szabni, mindig utat tör, és a lehetõ legváratlanabb helyeken szökik virágba. Ezt a tézist bizonyítja tökéletesen az alábbi videó, ami szépen megmutatja, hogy még egy lövöldözõs videojátékkal is lehet csodásan értelmetlen dolgokat alkotni.

Megoldották: távolról is smárolhat a párjával!

Techbázis2016.12.27, 18:28

Mikor az ember azt hinné, hogy már mindent látott, akkor brit kutatók egy olyan kiegészítõt fejlesztenek az okostelefonhoz, amely percekre képes az emberbe fojtani a szót. Szó szerint: a The Kissenger nevû kütyü akkor is átadja a csók élményét, ha éppen óceánok választják el az embert a párjától. 

A virtuális valóság még csak most kezdi hódító útját

Techbázis2016.12.27, 13:39

Hosszú évek fejlesztéseit követõen 2016 lett az az év, amikor a legnagyobb gyártók végre elõálltak a saját virtuálisvalóság-megoldásaikkal. A HTC a videojátékok terén hatalmas tapasztalattal rendelkezõ Valve segítségével rukkolt elõ a Vive-val, elérhetõvé vált a Facebook tulajdonában lévõ Oculus VR, és õsszel a Sony is piacra dobta a PlayStation VR-t. A verseny megkezdõdött a felhasználókért, ugyanakkor a technológia még mindig gyerekcipõben jár. 

Uncsi maffiózók és sivár galaxis: az év legnagyobb csalódásai

Techbázis2016.12.26, 15:13

A 2016-os esztendõ rengeteg kiváló játékkal kényeztette a PC- és konzoltulajdonosokat, ugyanakkor bõven akadtak olyan programok, amelyek nem tudták megugrani a képzeletbeli lécet. Listánkban nem az idei év legrosszabb játékait szedtük össze, hanem azokat a címeket, amelyeknél jóval kevesebbet kaptunk, mint amit ígértek, és vártunk tõlük.

Invázió és rejtélyes gyilkosságok: ezek az év legjobb játékai

Techbázis2016.12.26, 11:42

2016-ban rengeteg játék küzdött azért, hogy elrabolja a szabadidõnket, és idén is szép számmal akadtak olyan programok, amelyek érdemesek voltak arra, hogy hosszú órákat, akár napokat töltsünk velük. Listánkban a teljesség igénye nélkül szedtük össze azokat a címeket, amelyekkel kiválóan szórakoztunk az elmúlt 12 hónapban, és bátran ajánljuk a kipróbálásukat mindenkinek. 

Kis karácsony, nagy karácsony, zombik a láthatáron

Techbázis2016.12.24, 22:39

Borzasztóan unalmas már, hogy évek óta a csapból is a zombik folynak, de szerencsére akadnak olyan üdítõ alkotások, amik megfelelõ humorral spékelik meg az agyonjáratott kliséket. Ilyen a Dead Rising legújabb része is, amit sokan túlélõhorrornak titulálnak, pedig egy kellemesen agyatlan hentelésrõl van szó, ami karácsony tájékán simán mosolyba rendezi a bejglivel feltöltött arcunkat.

36 milliárd dollárt ér a PC-s játékok piaca

Techbázis2016.12.22, 11:19

Habár a mobiljátékok piaca mostanra túlnõtte a PC-s programokét, azért a számítógépes játékok világa is köszöni, de jól van, hiszen 2016-ban majdnem 40 milliárd dollárra becsülik a piac értékét.

Magyar stúdióját is bezárja a Crytek

Techbázis2016.12.21, 19:47

A Crysis-játékokról elhíresült Crytek játékfejlesztõcég világszerte öt stúdióját zárja be, miután likviditási gondok miatt hónapok óta képtelen fizetni az alkalmazottainak. A leépítés érinti a 2007-ben alapított budapesti fejlesztõcsapatot, a Crytek Hungaryt is.

Ingyen játékok a Samsung Galaxy S7 családra

Techbázis2016.12.19, 12:44

A Samsung váratlan karácsonyi ajándékkal kedveskedik azoknak a felhasználóknak, akik a Galaxy S7 és S7 Edge okostelefonok mellett tették le a voksukat. Galaxy Game Pack néven egy csomó mobilos játékot ingyen kapnak.

Nagyot ment idén a PlayStation

Techbázis2016.12.19, 10:05

A Sony Interactive Entertainment bejelentette, hogy az összesített eladási adatok alapján 2016. decemberéig több mint 50 millió PlayStation 4 játékkonzolt adtak el világszerte, és a PlayStation történetének eddigi legsikeresebb Black Friday akcióját zárták az idén. A sikerhez hozzájárult a múlt hónapban megjelent csúcskonzol, az alapmodellnél erõsebb hardverrel felszerelt PlayStation 4 Pro is.

Imádat vagy utálat, középút itt nincs

Techbázis2016.12.17, 18:07

Tíz év után végre megjelent a The Last Guardian, a játék, amirõl sokan azt gondolták, hogy sosem fog elkészülni. A végeredmény ráadásul kifejezetten megosztóra sikeredett: lesz, aki feledhetetlen élményként hivatkozik majd rá, míg mások csak a frusztrációjukról fognak mesélni.

Ingyen zsákolhat be 7 szuper játékot vasárnapig

Techbázis2016.12.16, 15:40

Nyár óta tart a Ubisoft játékkiadó harmincadik szülinapját ünneplõ akció, melynek keretében a francia cég minden hónapban ingyenessé tette egy korábbi játékát. Decemberben az Assassin's Creed III vált elérhetõvé, most pedig úgy döntettek a Ubinál, hogy december 15. és 18. között minden korábbi játékot újra ingyen letölthetõvé tesznek.

Videojátékokkal segítik a biológiai sejtkutatást

Techbázis2016.12.12, 10:05

Elképesztõen sok idõt töltenek a különbözõ videojátékokkal szórakozó fiatalok és felnõttek olyan küldetések megoldásával, ami akár a tudományos kutatásokat is segíthetné. A Gapars konzorcium a játékosok elhivatottságát és idejét szeretné felhasználni a világ megváltásához.

A hányinger kerülgetett ettõl az idegen bolygótól

Techbázis2016.12.11, 15:43

Azt hittük, hogy végre érkezett egy olyan játék az októberben debütált PlayStation VR mellé, ami sokkal több egy sima techdemónál, ám a Crytek alkotása hiába biztosít egy precízen kidolgozott, lenyûgözõ virtuális világot, a látványos környezet mellé csak unalom és némi rosszullét jár.

Hiába a tizenötödik, még mindig imádjuk

Techbázis2016.12.15, 16:02

Az 1987 óta létezõ Final Fantasy-széria legutóbbi, számozott epizódja óta több mint hat év év telt el, így már epekedve vártuk, hogy mi készül a Square Enix mûhelyében. Az alkotók ezúttal érdekes hullámvasútra invitálnak: egyrészt szabadjára engednek egy nyílt világban, ugyanakkor helyenként teljesen lineárisan vezetnek végig egy olyan történeten, ami közel sem tökéletes. A Final Fantasy XV viszont így is kihagyhatatlan, a rajongóknak és a mûfaj kedvelõinek egyaránt. 

Szuperhõsös játékon dolgozik a magyar fejlesztõcsapat

Techbázis2016.12.08, 15:18

Bemutatkozott négy budapesti középiskolás, a Devil Cow Studios fejlesztõcsapat elsõ nagyobb vállalkozása. A Powers címû videojátékban a szupererõké a fõszerep, helyszíne egy retrofuturisztikus város, a játékmenet pedig a pörgõs szórakozást ötvözi és a MOBA-játékok stratégiai szemléletével.

A tévében is bemutatkozott a Nintendo új csodakonzolja

Techbázis2016.12.08, 13:38

A Nintendo 2017 márciusában dobja piacra legújabb, Switch névre keresztelt konzolját. A marketinggépezet már mozgásba lendült, így az elkövetkezendõ hónapokban egyre többet hallhatunk majd a vadonatúj masináról. Ennek egyik állomása volt a The Tonight Show, ahol Jimmy Fallon az elsõk között próbálhatta ki az ígéretes kütyüt.

Szabadulószoba-világbajnokság érkezik Budapestre

Techbázis2016.11.30, 18:54

Története egyik legkülönlegesebb rendezvényét hozza el Budapestre a Red Bull: jövõ márciusban érkezik a Mission: Unlock Enoch escape room bajnokság, amely összeköti a világ gamereit a szabadulószobákért rajongó közönséggel. A selejtezõt a Raktár Klubban tartották, ahol a csapatoknak 20 perc alatt kellett kinyitniuk egy rejtélyes digitális kockát. Mi is kipróbáltuk, ki lehet-e jutni a technológiával megspékelt sötét szobából.

16 percenként elkel egy Lego Magyarországon

Techbázis2016.11.30, 14:09

A hazai Lego-vásárlási szokásokat vizsgálta a legnépszerûbb online piactér, és kiderült, hogy a felhasználók átlagosan 16,4 percenként vásárolnak dán építõjátékot, méghozzá átlagosan 4145 forint értékben. Idén õsszel is a Lego a legnépszerûbb márka a Vatera mintegy 3 millió felhasználójának keresései alapján, és várhatóan ez decemberben sem fog változni.

Már ötéves, de még mindig nem szabadulunk tõle

Techbázis2016.11.27, 10:45

Öt éve, hogy megjelent a legendás The Elder Scrolls-játéksorozat legutóbbi része, a Skyrim, és a játék keltette hullámok még mindig nem csillapodnak, hiszen október végén megjelent a Special Edition kiadás, ami a neve ellenére csak az aktuális konzolgeneráció tulajdonosainak tartogat értékelhetõ újdonságokat.

Ez a játék a tökéletes folytatások mintapéldánya

Techbázis2016.11.27, 10:57

Négy éve, hogy az Arkane Studios csapata elhozta nekünk a Dishonored elsõ részét, amivel számtalan játékos szívét dobogtatták meg. A játék sikert sikerre halmozott: a kritikusok szerették, számtalan díjra jelölték, és még az Egyesült Királyság eladási listáján is csak a FIFA legújabb része tudta megelõzni. A tetszetõs rajt után evidens volt a második rész, ami pont olyan, amilyennek egy igazi folytatásnak és egy remek lopakodós játéknak lennie kell.

Betör a Lego a magyar iskolákba

Techbázis2016.11.23, 15:47

Együttmûködési megállapodás született a magyar kormány és a Lego között, így a magyar iskolákban is elérhetõvé válik a dán cég játékain alapuló oktatási módszer. Nem csak a programozást, de a matekot és a nyelveket is építõkockákkal tanulhatják a diákok. Elsõ körben száz iskolában indítják el a  programot, ahol a legerõsebb volt a gyerekek lemorzsolódása.

Legózásra csábít a BKK

Techbázis2016.11.23, 12:47

A fõvárosi tömegközlekedés jármûveinek legóból történõ megépítésére hirdetett pályázatot a Budapesti Közlekedési Központ. A versenyben életkor szerint két kategóriában lehet indulni, az alkotásokról készített fotókat december 5-éig várja a közlekedésszervezõ társaság. A pályázat meghirdetésével egy idõben bemutatták a CAF-villamos méretarányos modelljét is, ami év végéig tekinthetõ meg a BKK központjában.

Ez a gömbkamera segít újraélni minden pillanatot

Techbázis2016.11.21, 10:18

A Samsung Gear 360 pofonegyszerûvé teszi a látványos 360 fokos képek és videók készítését, de a koreai gyártó ragaszkodik saját ökoszisztémájához, ez pedig megkeserítheti a felhasználók életét. A gömbpanorámás felvételek a virtuális valósággal együtt robbannak be a köztudatba, nem csoda, egy sisakban élvezhetõ leginkább a kész fotó. Ahogy a VR, ez a 360 fokos õrület is még gyerekcipõben jár.

Ezek a hackerek mindent tönkretesznek

Techbázis2016.11.19, 19:36

A Watch Dogs elsõ részét elképesztõ felhajtás elõzte meg, a lelkesedésnek viszont koppanás lett a vége, hiszen a játék csak hellyel-közzel tudott megfelelni a játékosok elvárásainak. Bár közel sem sikerült annyira rosszra, mint amilyennek sokan gondolják, de a Ubisoft üdvöskéje nyomába sem ért a sandbox trónon csücsülõ GTA-nak. A folytatásba is felemás érzésekkel vágtunk bele, de a visszafogottan reklámozott második részbe lényegesen többet adott, mint amennyit vártunk tõle.

Az új Call of Duty a hollywoodi nagyágyúkat is lepipálja

Techbázis2016.11.17, 10:49

Amíg a Battlefield-sorozat legújabb része egészen az I. világháborúig nyúlt vissza, addig a Call of Duty aktuális része elõre tekint, hatalmasat ugrik elõre az idõben, az egész Naprendszerünkön átívelõ háborút zúdít a nyakunkba, méghozzá a hollywoodi filmeket lekörözõ tálalásban.

Hazánkban is az Xbox One a legnépszerûbb konzol

Techbázis2016.11.16, 15:04

November 15-én volt tizenöt éve, hogy az Egyesült Államokban megszületett az elsõ generációs Xbox. A gép és utódjai azóta hatalmas utat jártak be, napjainkban már a harmadik generáció vásárolható meg belõle világszerte, és hazánkban is a legújabb verzió számít a legnépszerûbb konzolnak.

Másodjára már jól sikerült az Xbox One

Techbázis2016.11.12, 16:54

Majd három évvel az Xbox One megjelenése után a Microsoft újratervezte aktuális játékkonzolját, és a karcsúbb, új funkciókkal felvértezett S modell már pár nap használat után is a szívünkhöz nõtt, sokkal gyorsabban, mint a 2013-as verzió.

Magyar katonákat lõttem halomra az olasz Alpokban

Techbázis2016.11.11, 21:30

Az Electronic Arts és a DICE merészet lépett, amikor a legújabb Battlefield-játékuk alapjául az I. világháborút választották témának. A kurázsi viszont ki is merült ennyiben, és végeredményben kaptunk egy teljesen átlagos játékot: szórakoztató és tartalmas, de hatalmas újdonságokat hiába várunk. 

Ingyenes az elmúlt évek egyik legjobb lövöldözõs játéka

Techbázis2016.11.11, 16:15

Novemberben is folytatódik a francia Ubisoft játékkiadó harmincadik szülinapját ünneplõ akció, melynek keretében a 2013-as év egyik legszórakoztatóbb lövöldözõs játéka szerezhetõ be teljesen ingyen.

Itt az okosszemüveg, amivel már beszélgethet is

Techbázis2016.11.09, 11:59

A sportszemüvegeirõl ismert Oakley az Intel együttmûködésével dolgozta ki legújabb, párbeszédre képes okosszemüvegét, ami egy személyi edzõhöz hasonlóan az aktuális teljesítmény alapján edzés közben is képes módosítani az edzéstervet, sõt akár a hangunkkal is kommunikálhatunk vele futás, kerékpározás vagy bármilyen más sport közben.

Visszahozzák nekünk az öreg ördögöt!

Techbázis2016.11.07, 15:56

A Blizzard saját, kétnapos eseménye, a BlizzCon minden évben rengeteg meglepetést tartogat a rajongók számára. Nem volt ez másképp az idén sem, hiszen a világhírû fejlesztõcsapat a Diablo, a World of Warcraft, a Hearthstone, az Overwatch és a Heroes of the Storm kedvelõinek egyaránt örömet okozott a legújabb bejelentéseivel.

Lájkkal úsznák meg a vizsgát a magyar diákok

Techbázis2016.11.04, 14:42

Aki járt fõiskolára vagy egyetemre, az pontosan tudja, hogy nincs nagyobb ajándék annál, ha a vizsgaidõszakban meg lehet úszni egy vizsgát, mondjuk egy megajánlott jeggyel. A Budapesti Gazdasági Egyetem (BGE) néhány diákjának most megadatott a lehetõség, viszont a könnyítést nem adják ingyen: minimum 50 ezer lájkra van szükségük a sikerhez.

Csillagom, ezt érdemes bezsákolni!

Techbázis2016.11.02, 18:32

A sportjátékoknál már megszokott, hogy évrõl évre új részt kapunk, jó esetben annyi plusszal, hogy ne érezzük lehúzásnak õket. Így van ez az NBA 2K-sorozattal is, ami a népszerûségi versenyben ugyan továbbra sem közelítheti meg a FIFA- vagy az NFL-játékokat, de a lelkes rajongóknak továbbra is kellemes és tartalmas szórakozást nyújt.

Ez még mindig nem a ralimennyország

Techbázis2016.10.31, 12:12

A tavalyi csúfos kudarc után idén már egy egészen vállalható ralijátékot kaptunk a WRC 6 képében, de hiába látszódik a fejlõdés, ez még mindig nem az a versenyprogram, amit a mûfaj rajongói amúgy megérdemelnének.

A virtuális nõ, aki már két évtizede elcsábított minket

Techbázis2016.10.30, 14:13

Nehéz kiemelni egyetlen jelentõs pillanatot a sok közül, hiszen húsz év alatt a Tomb Raider-játéksorozat számtalan kellemes élménnyel, és még több feladvánnyal dobogtatta meg szívünket, és serkentette gondolkodásra szürkeállományunkat. Az évforduló kapcsán visszatekintünk Lara Croft világhódító útjára, egyaránt megemlékezve a dicsõ, és nem túl fényes idõszakokról.

A magyar okoskocka ismét lekörözi a legót

Techbázis2016.10.29, 14:39

Legutóbb két éve írtunk arról a hazai fejlesztõcsapatról, akik a motorizált legókészletek elavult távirányítóinál fejlettebb megoldást terveztek a dán építõjáték mellé, és szedték össze a gyártásra a pénzt a közösség erejével. A sikeres projekt után a csapat nem ült a babérjain: az idei karácsonyra a korábbinál jóval fejlettebb verzióval készülnek. Mi már láttuk életre kelni a szetteket!

A Sony épített nekünk egy idõgépet

Techbázis2016.10.26, 06:58

Október 13-án jelent meg a Sony saját fejlesztésû virtuálisvalóság-kiegészítõje, a PlayStation VR, ami a cég konzoljával, a PS4-gyel összekötve nyújt egészen különleges játékélményt. A kütyü hazánkban hivatalosan ugyan csak 2017. január 24-tõl lesz megvásárolható, de mi lecsaptunk egy példányra, és kiderült, hogy a PS VR valójában egy idõgép: egyrészt mutatja a jövõt, de közben visszarepít a múltba.

Húsz éve, hogy az ördög elrabolta a szívünket

Techbázis2016.10.25, 08:38

Idén 20 éve, hogy megérkezett közénk a Diablo-széria, ami játékosok millióinak nyújt mind a mai napig felhõtlen szórakozást, az eszméletlen klikkelgetésekbõl következõ ínhüvelygyulladásról nem is beszélve. Cikkünkkel kicsit visszamegyünk az idõben, és megnézzük, hogy nõtte ki magát a játék, és hogyan vált olyan franchise-zá, ami újabb és újabb generációkat képes a monitor elé szögezni.

A képek nem adják vissza, hogy milyen hatalmas

Techbázis2016.10.21, 18:30

Utoljára 2009-ben vettem tévét: 98 centis képátmérõ, full HD kijelzõ, 100 Hz-es képfrissítés, három HDMI-bemenet. Hét éve tökéletesen mûködik, megfelel filmezésre-sorozatozásra, rá tudom kötni mindkét játékkonzolom, és elfér mellettük egy Apple TV is. Eszembe sem jutott, hogy lecseréljem, aztán a Samsung küldött egy ultravékony 4K-s modellt, és kiderült, hogy nemcsak a tévék mérete nõtt jelentõsen az elmúlt években, de az igényeim is.

Ez a telefon mindent tud 55 ezer forintért

Techbázis2016.10.18, 21:06

A Xiaomi pont azokon a pontokon erõsítette meg a Redmi 3s-t, amelyek esetén az elõdmodellt kritizálni lehetett. Immár van B20-as LTE, megkétszerezték a tárhelyet, több lett a memória, erõsebb lett a hardver, és már az ujjlenyomat-olvasó is adott.

Ismét ingyen szerezhet be egy kiváló játékot

Techbázis2016.10.17, 15:11

Októberben is folytatódik a francia Ubisoft játékkiadó harmincadik szülinapját ünneplõ akció, melynek keretében a 2000-es évek elejének egyik legjobb akció-kalandjátéka szerezhetõ be teljesen ingyen.

Veterán katonaként számolt le a helyi maffiával

Techbázis2016.10.16, 12:24

Hat évvel a meglehetõsen vegyes fogadtatású második rész után megérkezett a Mafia III, ami a várakozásokkal ellentétben nemcsak a legendás elsõ epizódhoz, de a kor követelményeihez sem igazán tudott felnõni. Tartalomban ugyan nincs hiány, de az ezerszer látott, önismétlõ elemekbõl felépített bosszútörténet már azelõtt unalomba fullad, hogy elérnénk a játék feléig.

Brutális hardverekkel ünnepel az Asus

Techbázis2016.10.15, 19:01

Idén ünnepli tizedik születésnapját az ASUS Republic of Gamers márkája, ami kifejezetten a videojátékos közösségnek számára készít prémium hardvereket. A cég hazai képviselete a Join the Republic sajtóeseménnyel ünnepelte az egy évtizedes jubileumot, és nyilvánosságra hozták az éppen megjelenés elõtt álló legújabb gamer eszközeiket is.

A semmibõl lehetünk a focivilág legnagyobb sztárjai

Techbázis2016.10.17, 17:49

Újabb év, újabb FIFA: megújult játékmotorral, a korábbiaknál látványosabb köntösbe öltöztetve. Az idei rész nagy újdonságának számító Journey mód ugyan fantasztikus lett, de a virtuális foci etalonjának számító program azért korántsem hibátlan, vannak olyan részei, amelyekben az aktuális Pro Evolution Soccer már lekörözi az Electronic Arts versenyzõjét. 

Három nap alatt összekalapoztak 750 milliót egy videojátékra

Techbázis2016.10.10, 13:53

A múlt héten még arról írtunk, hogy folytatódhat az elmúlt évek egyik legjobb szerepjátéka, mostanra viszont elhagyhatjuk a feltételes módot, hiszen a Wasteland 3-at fejlesztõ csapat számára a játékosok mindössze három nap alatt összegyûjtötték az elkészítéshez szükséges, 750 millió forintnak megfelelõ 2,75 milló dollárt.

Itt egy autóverseny, ami simán lealázza a konkurenciát

Techbázis2016.10.10, 11:47

Immár harmadik részénél tart a Forza Horizon-sorozat, ami minden eddiginél szebb grafikát kapott, és ezúttal Ausztráliában kell próbára tennünk a vezetõi képességeinket. Rengeteg ellenfél és fesztivál várja, hogy bizonyítsuk rátermettségünket, ráadásul már nemcsak Xboxon, hanem PC-n is.

Tényleg megfertõzi a fiatalokat a Pokémon GO?

Techbázis2016.10.06, 15:22

A Pokémon Gó-val nem feltétlenül azok játszanak, akik látták a rajzfilmet, és a játékosok között a legnagyobb arányban olyanok találhatók, akik amúgy is aktívak a számítógépes játékok világában, így a telefonos õrületnek titulált mobilalkalmazás korántsem jelent valós veszélyt a társadalomra.

Lelifteztünk a pokolba

Techbázis2016.10.06, 10:10

Három és fél év szünet után idén októberben tér vissza a Gears of War-széria a negyedik számozott epizóddal, és kilenc esztendõ után az Xbox One-tulajdonosok mellett végre a PC-s játékosok is kivehetik a részüket a vérbõ csatákból. Az ötödik GoW-játék ugyan nem kényeztet forradalmi újdonságokkal, cserébe megbízhatóan szállítja a sorozatot sikeressé tévõ játékelemeket.

Folytatódhat az elmúlt évek egyik legjobb szerepjátéka

Techbázis2016.10.04, 07:34

A Wasteland 2 egyike a legsikeresebb Kickstarteren közösségi finanszírozott videojátékoknak, ráadásul a 2014-ben megjelent program be is váltotta a hozzá fûzött reményeket, és az elmúlt évek egyik legjobb szerepjátékaként vonult be a köztudatba. A rajongók pedig örülhetnek, hiszen a fejlesztõcsapat a héten bejelentette, hogy tervezik a folytatást, és a játék elkészítéséhez most is a leendõ játékosok segítségét kérik.

Méregdrága könyvekkel tanítanának pokémonozni

Techbázis2016.10.01, 07:55

A Pokémon Go körüli õrület ugyan már lecsillapodott, de még mindig milliók játszanak vele világszerte, és rengetegen igyekeznek meglovagolni a mobilos zsebszörnyvadászat keltette hullámokat. Az Apple az okosórás verzióval promózta az új Apple Watch-t, megjelent az elsõ hivatalos Bluetotooth-kiegészítõ a játékhoz, ahogy a hazai könyvpiac egyik szereplõje is meglátta a pokémonokban rejlõ lehetõséget, hiszen rögtön két könyvvel támadták a célközönséget.

Megállja a helyét, ha épp háborút vívunk a gonosszal

Techbázis2016.09.29, 11:13

A jó hangzás a videojátékok esetében legalább olyan fontos, mint házimozizás közben, de ha igazán elmerülnénk a virtuális világban, vagy a környezetünk nem feltétlenül szeretné végighallgatni, ahogy sokadszorra is megmentjük a világot, akkor nem árthat egy rendes fejhallgató. Összeállításunkban öt modellt gyûjtöttünk össze, a belépõ szinttõl a multifunkcionális megoldáson át egészen a legmenõbb technológiákat felvonultató profi darabokig. 

Premier elõtt kipróbálhatja a PlayStation VR-t

Techbázis2016.09.28, 15:21

Világszerte október 13-án kerül a boltok polcaira a Sony virtuálisvalóság-kiegészítõje, a PlayStation VR, amit bárki kipróbálhat még a megjelenés elõtt, aki október 8-9-én ellátogat a MondoGames PC Guru Show-ra.

Több nézõpontból élhetjük át az I. világháború poklát

Techbázis2016.09.28, 15:16

Október végén jelenik meg a Battlefield-játéksorozat legújabb része, amit a legtöbben ugyan a többszereplõs játékmód miatt várnak, de az I. világháborút megidézõ programból természetesen az egyjátékos kampány sem maradhat ki. A single player rész most egy látványos kedvcsinálót is kapott, amibõl kiderül, hogy több szereplõt irányítva vehetünk majd részt az emberiség egyik legdurvább fegyveres konfliktusában.

Ezért lett bukás a PlayStation Vita

Techbázis2016.09.27, 12:58

A Sony Computer Entertainment America egykori vezérigazgatója, Jack Tretton, aki 19 év után, 2014-ben hagyta ott a céget, egy interjúban beszélt arról, hogy miért nem lett sikeres a Sony legutóbbi kézikonzolja, a PlayStation Vita.

Végre az örök második is képes labdába rúgni

Techbázis2016.09.23, 12:39

A fociban nem csak a gyepen megy a küzdelem, de a videojátékok világában is: minden évben összecsap a Konami szárnyai alól érkezõ Pro Evolution Soccer és az Electronic Artstól érkezõ FIFA legújabb része. A PES idei része nagyon szuper lett, például kiválóak a mozgások, de a konkurenciához képest még mindig sok licenc hiányzik, és az igazán egyedi játékmódból sincs elég.

Így küzd egymással a virtuális Manchester United és a Chelsea

Techbázis2016.09.23, 15:27

Szeptember 29-én jelenik meg az Electronic Arts idei focis játéka, a FIFA 17, amit a sajtó már javában tesztel, sõt már megjelentek az elsõ értékelések is a programról. A játékosoknak ugyan még pár napot várniuk kell, mire a kedvenc csapatukkal bevonulhatnak a virtuális pályákra, de addig is itt egy videó, amiben tanúi lehetünk, hogy miképp küzd meg egymással két legendás csapat, a Manchester United és a Chelsea.

Milliomos fejlesztõ pénzelte a Trump-párti mémkampányt

Techbázis2016.09.23, 14:59

A 24 éves Palmer Luckey két évvel ezelõtt adta el az Oculus Riftet gyártó cégét a Facebooknak, és a nagyjából 700 millió dolláros vagyonnal rendelkezõ férfiról most kiderült, hogy a pénzébõl szívesen áldozott a Hillary Clintont rossz fényben feltüntetõ, mocskolódó kampányokra.

Sokan bedõltek a veszélyes pokémonoknak

Techbázis2016.09.23, 14:18

A Kaspersky Lab szakértõi felfedeztek egy rosszindulatú applikációt, a Guide for Pokémon Go-t a Google Play Áruházban, amely megszerezheti az Android-okostelefonok hozzáférési jogait. Ezeket kihasználva appokat telepíthet, törölhet, valamint kéretlen hirdetéseket jeleníthet meg. A Kaspersky Lab jelezte a Google-nak a trójai vírus terjedését, az appot azóta eltávolították a Play Áruházból.

Hitler megölésével toborozzák a játékosokat

Techbázis2016.09.22, 13:50

2017 februárjában jelenik meg a Rebellion legújabb II. világháborús játéka, a Sniper Elite 4, amiben ismét egy profi mesterlövésszel kell helytállnunk, ezúttal az olasz hadszíntéren. A programhoz megérkezett az elsõ kedvcsináló videó, amibõl az is kiderül, hogy a játék elõrendelõi ingyen jutnak hozzá ahhoz a kiegészítõhöz, amiben magát a Führert kell likvidálni egy jól leadott lövéssel.

Az emberiségnek már sosem lesz nyugta

Techbázis2016.09.19, 17:17

Több mint három évvel a legutóbbi Gears of War-játék, a Judgment után nemsokára megjelenik a Microsoft akciójáték-sorozatának negyedik számozott része, amihez most egy látványos videó is érkezett. A GoW 4-ben visszatér a széria eredeti fõszereplõje, Marcus Fenix is, de az emberiséget ezúttal nem õ menti meg a vérszomjas szörnyektõl.

Végre elpusztíthatjuk a Halálcsillagot!

Techbázis2016.09.19, 15:09

A Star Wars Battlefront 2015 novembere óta kapható PC-re, Xbox One-ra és PlayStation 4-re, és a DICE által fejlesztett játékban a Birodalom vagy a Lázadók oldalán szállhatunk csatába a többi játékos ellen, méghozzá olyan helyszíneken, mint az Endor, Hoth, Tatooine, Bespin, és Sullust bolygók. Szeptember 20-tól a legendás Halálcsillag válik elérhetõvé mindkét oldal számára, játékosként védhetjük és támadhatjuk is a bolygópusztító ûrállomást.

A Microsoft új konzolja durvább lesz, mint eddig bármi

Techbázis2016.09.19, 14:39

Alig három éve, hogy megjelentek a Sony és a Microsoft legújabb konzoljai, de a két cég ismét verseng, a PlayStation 4 és az Xbox One mellett mindkét gyártó új modellel igyekszik megnyerni a játékosokat. A sima PS4-nél erõsebb hardverrel felszerelt Pro már idén októberben megjelenik, a Microsoft Scorpio kódnéven futó gépe ezzel szemben csak jövõre lesz elérhetõ, viszont a redmondiak szerint ez lesz a valaha készült legerõsebb konzol.

Tizenkét év után is képes volt felcsigázni az érdeklõdésünket

Techbázis2016.09.18, 13:17

A World of Warcraft még mindig üde színfoltja a sokszereplõs online játékok piacának, annak ellenére, hogy már több mint 12 éve van a piacon. Viszont az elmúlt években egyre több megfáradt játékosok pártolt el a Blizzard gyermekétõl, ezért a cég gondolt egy merészet, és szinte mindent megadott a játékosoknak, amire eddig vágytak, annak reményében, hogy visszacsalogathatják a régi rajongókat. Talán túl sokaknak is próbáltak kedvezni, pedig köztudott: mindenkinek képtelenség megfelelni.

Most kellenek igazán a finom kormánymozdulatok

Techbázis2016.09.19, 09:27

Az Assetto Corsa nem egy új játék, hiszen már 2014 decemberében megjelent PC-re, a konzolos verzióra viszont csak idén nyáron érkezett meg a Kunos Simulazioni munkája. A játék célja, hogy egy szimulátor minden báját átadja a felhasználóknak, és megannyi játékmód, továbbá valósághû irányítás garantálja az élményeket.

Rossz hírt kaptak a South Park-rajongók

Techbázis2016.09.16, 13:54

Legutóbb akkor írtunk a South Park animációs sorozat híres szereplõivel készülõ videojátékról, mikor a South Park: The Fractured But Whole-ot beválogattuk azon idei címek közé, amelyeket már a megjelenés napján szeretnénk kipróbálni. Akkor még nem tudhattuk, hogy erre nem lesz lehetõségünk, hiszen a játékot kiadó Ubisoft nemrég bejelentette, hogy a szuperhõsfilmeket kifigurázó program megjelenését átcsúsztatták 2017-re.

Havas Jon átállt a rosszfiúk oldalára

Techbázis2016.09.16, 12:55

Új videó érkezett a november 4-én megjelenõ Call of Duty: Infinite Warfare-hez, amiben a Trónok harcá-ból ismert Kit Harington is fontos szerephez jut. A legendás lövöldözõs játék ezúttal a jövõbe, és a csillagok közé repíti a játékosokat, ahol a Havas Jonként megismert színész alakítja a mindenre elszánt fõgonoszt.

Így teljesít a PS4 Pro egy csúcs-PC-hez képest

Techbázis2016.09.16, 12:01

Ugyan a PlayStation 4 Pro megjelenéséig még közel két hónap van hátra, a Digital Foundry csapata vette a fáradtságot, hogy összehasonlítsa a Rise of the Tomb Raider PS4 Prón és egy csúcskategóriás asztali számítógépen futó verzióját. A játék szépen teljesít a Sony konzolján is, de ha belemegyünk a részletekbe, akkor jól látszik, hogy a grafika tekintetében a PC még mindig egy fejhosszal elõrébb jár.

Ne szalassza el az újabb ingyenes játékot!

Techbázis2016.09.14, 16:03

Ahogy arról már korábban beszámoltunk, a Ubisoft kiadó idén ünnepli fennállásának harmincadik évfordulóját, és ennek okán június óta minden hónapban egy ingyenes játékkal ajándékozzák meg a PC-s felhasználókat. Augusztusban a Rayman: Origins volt elérhetõ bárki számára, most pedig egy alig két éves autóverseny várja, hogy lecsapjunk rá.

Keményen megdolgoztat az új Pokémon Go

Techbázis2016.09.14, 20:06

Három héttel a legutóbbi, általunk kissé értelmetlennek tartott frissítés után ismét új funkcióval bõvült a Pokémon Go, ráadásul olyannal, ami még azokat a felhasználókat is visszacsábíthatja, akik már ráuntak a játékra. Az új frissítésnek köszönhetõen bármelyik begyûjtött zsebszörnyünket edzhetjük, viszont a fejlõdés nem kevés lesétált kilométert követel tõlünk.

Elõzõ
  • 1
  • 2
Következõ