Téboly (film)

címke rss
Megerőszakolta, majd a nyakkendőjével fojtotta meg a nőket

Megerőszakolta, majd a nyakkendőjével fojtotta meg a nőket

Ötven évvel ezelőtt mutatták be Alfred Hitchcock Téboly című thrillerét. A nőket erőszakoló és nyakkendőjével megfojtó londoni sorozatgyilkosról készült film (az utolsó előtti alkotás a nagy hatású rendező pályafutásában) afféle – a rendező tematikai és stiláris jellegzetességeit magába sűrítő – összegző műnek is beillik, amelyben Hitchcock egyaránt bemutatja a gyilkos "karrierjét" (ahogy tette azt korábban A gyanú árnyékában, a Rémület a színpadon, a Gyilkosság telefonhívásra, a Kötél vagy a Psycho esetében) és az ártatlanul megvádolt ember kálváriáját (hasonlóan a 39 lépcsőfok, a Meggyónom vagy az Észak-Északnyugat című filmjeihez).

Meztelenség és szex a hetvenes évek legjobb filmjeiben - képek, videók

Archívum2022.03.19, 17:24

A hetvenes évektől a világ legjelentősebb alkotói is elkezdtek minden gátlás nélkül foglalkozni a meztelenséggel és a szexszel filmjeikben. Voltaképpen ideológiai hovatartozás nélkül. Pasolini, aki úgymond a párizsi diáklázadás burzsoá jellege miatt gyűlölte az 1968-as mozgalmárokat - és Bertolucci is, aki viszont közel érezte magukat hozzájuk. De említhetünk Scorsese vagy éppen Woody Allen-filmeket is. Azaz, a meztelenség megjelent a korszak legjobb filmjeiben is.

Téboly: Felszínes összeomlás

Archívum2020.09.25, 01:14

A Téboly elsőre olyan filmnek tűnt, ami egyszeri bűnös élvezetnek tökéletesen megfelel, s Russell Crowe elmebeteg ámokfutóként élheti ki magát jutalomjáték gyanánt. A végeredmény ennek nagyjából meg is felel, de csak ha a helyén tudjuk kezelni Derrick Borte művét.

Előző
  • 1
Következő