taxi

címke rss

Ha ez a taxi mesélni tudna - Opel Super 6 (1938) teszt

Auto2016.11.26, 00:44

A Super 6 átmeneti modell volt a kétliteres 6-os és a Kapitän között. Csak 1937-1938-ban gyártották, így elég kevés maradt belőle, itthon sokáig egyetlen példányról tudtunk. Most viszont elkészült a második, így van minimális statisztikai esélye annak, hogy összetalálkozzanak az utcán. Íme, egy 75 év után megtalált családi taxi fantasztikus története.

Hatalmas változás a ferihegyi repülőtéren

Gazdaság2016.11.22, 12:15

Új, 210 férőhelyes parkolót adott át a taxisoknak a Budapest Airport a Liszt Ferenc repülőtér 2-es terminálja mellett. Az úgynevezett pufferparkoló nagyobb területen jobb körülményeket biztosít a fuvarozóknak, ráadásul a repülőtéri úthálózatba is előnyösebben csatlakozik.

Három próbautazás, három bírság budapesti illegális taxisoknak

Itthon2016.10.21, 15:50

A budapesti kormányhivatal szakemberei három próbautazással ellenőriztek három taxist, mindhármuknál szabálytalanságokat találtak, a hivatal összesen 2,5 millió forint bírságot szabott ki. Két kocsinak a rendszámát is bevonták.

Ferrari-taxi indul Budapesten

Auto2016.10.18, 15:01

Egy Ferrari 458 Italiát alakított át sárga taxivá az egyik budapesti társaság.

A taxisok miatt kellett a minipénztárgép

Gazdaság2016.10.14, 09:42

Novembertől érhető el a hordozható Cashcube Mini pénztárgép. A Nemzetgazdasági Minisztérium 50 ezer forint támogatást ad azoknak, akik határidőre megvásárolják.

Kommandót küldenek a taxisokra

Itthon2016.10.11, 16:07

A jövő év végéig KRESZ-továbbképzésen és vizsgán kell részt venniük a taxisoknak, az egyik társaságnál már el is kezdték az oktatást. A budapesti taxizás az elmúlt hetekben túlszámlázó, önbíráskodó és drogot szállító sofőrökkel került a hírekbe, ezen valószínűleg a felfrissített KRESZ-tudás sem javít. A piaci ismerői szerint a hatóságok hibája a mostani helyzet, mert a szabályozás és az ellenőrzés megfelelő, de a büntetések többnyire elmaradtak. 

Januártól jön az új taxiskommandó

Gazdaság2016.10.05, 09:32

Fokozottabb ellenőrzésre számíthatnak a személy- és teherszállítók, köztük a taxisok is.

Tényleg létezik ilyesmi? Pillanatok alatt szülte meg gyermekét a taxiban a fiatal édesanya

Life.hu2016.10.03, 11:26

A szülés a legtöbb nőnél általában hosszú, keserves órákig tart, egy fiatal anyuka azonban pont ennek az ellenkezőjét tapasztalta meg. 

Kirabolta utasait egy taxis

Itthon2016.09.28, 12:35

Fizetni akart a taxisnak, de az kikapta a kezéből az összes pénzt, és elhajtott. A férfi ellen hamarosan vádat emelhetnek.

Már 14 gyanúsítottja van a taxistámadásnak

Itthon2016.09.16, 08:54

Tizennégyre nőtt a hétfői zuglói taxistámadás gyanúsítottjainak száma: önbíráskodás miatt folyik ellenük eljárás. Az Origo tárta fel az esetet, amikor taxisok megvertek egy külföldi párt. A történetben van minden: éjszakai autós üldözés, egy elvett mobil és manipulált taxióra is.

Szolgálatba álltak az Uber önvezető autói

Techbázis2016.09.15, 11:00

Tényleg megtörtént az, ami pár éve még egészen futurisztikus dolognak tűnt, Pittsburghben munkába álltak az Uber önjáró járművei, amik már maguktól képesek róni az utcákat és felvenni az utasokat.

Lincselés egy mobil és a taxióra miatt: így történt a hajnali taxistámadás

Itthon2016.09.15, 09:45

A rendőrség is megszólalt a hétfő hajnali, országos felháborodást kiváltó taxistámadás után. Mint kiderült, félreértés miatt verték össze a taxisok a külföldi párt. A történetben szerepet kap éjszakai autós üldözés, egy elvett mobil és a manipulált taxióra is.

Taxis hiénák bántalmaztak egy külföldi párt Budapesten

Life.hu2016.09.13, 12:56

Elszámolási vitába keveredett egy külföldi férfi és párja az őt szállító taxissal hétfő hajnalban Perceken belül hárman ütötték-verték a nyílt utcán, a rendőrség önbíráskodás miatt nyomoz. 

Szegedre költözik a Főtaxi

Auto2016.09.06, 08:49

Együttműködési megállapodást kötött a szegedi Rádió Taxi Hárommal a Főtaxi. Utóbbi applikációját ezentúl a csongrádi megyeszékhelyen is lehet használni.

Előzetesbe kerülhet a taxis ámokfutó

Itthon2016.08.25, 16:05

Az ügyészség kezdeményezte annak az autósnak az előzetes letartóztatását, aki kedden egy taxival elmenekült a rendőrök elől, és több autót is összetört.

Kormányinfó 60.: olimpiától az iskolakezdésig és a taxishiénákig

Itthon2016.08.25, 15:42

A riói magyar olimpiai sikerektől a taxishiénákon és a szeptemberi iskolakezdésen át az októberi kvótareferendumig és a bevándorláspolitikáig sok téma előkerült a jubileumi, 60. Kormányinfón.

Így kerülje el a rettegett taxishiénákat

Techbázis2016.08.25, 11:38

Ha nem is megosztási modellen alapulnak, de az Uber kivonulása után is maradt arra mód, hogy járművet hívjunk applikáción keresztül. Összeszedtük, hogyan teljesítenek a hazai taxis appok, és milyen megoldásokkal becsülhetjük meg egy utazás árát.

Engedélye sem volt a rendőrök elől menekülő taxishiénának

Itthon2016.08.23, 19:20

Egy taxiengedély nélküli taxishiéna vezette azt az autót, amit rendőrök üldöztek Budapesten a délelőtti órákban, és amely végül az Erzsébet hídnál a szalagkorlátnak ütközött. A papírok nélkül vezető férfinél kábítószergyanús anyagot találtak. Az Origo információi szerint a sofőr bérelte az autót.

Jövőre felszáll az Airbus önrepülő légitaxija

Techbázis2016.08.22, 17:08

Önrepülő légitaxikkal próbálná megoldani az Airbus a városi közlekedést, ami a népesebb országokban egyre komolyabb problémát jelent. A CityAirbus nevű szolgáltatás az Uberhez hasonlóan működne, egy mobilappon keresztül lehetne megrendelni a fuvart. Jövőre már élesben tesztelik az első prototípust.

Indiában alkalmazás nélkül is lehet Ubert hívni

Travelo2017.10.12, 15:37

Indiában alkalmazás nélkül is lehet Ubert hívni

Munkába állnak az Uber önjáró autói Amerikában

Techbázis2016.08.18, 17:05

Félautomata járművekkel kezdi meg a vezető nélküli világhoz tartó útját az Uber, lesz még természetesen sofőr és egy információkat papírra vető segédpilóta is. 

Érvényes jogsija se volt az 1280 forintos kilométerdíjjal fuvarozó taxisnak

Itthon2016.08.17, 19:44

Eljárás indult a fuvardíjat kilométerenként ezer forinttal megdrágító taxis ellen szerdán - tudatta Budapest Főváros Kormányhivatala.

Tanultak a taxisok az uberesektől

Itthon2016.08.17, 10:47

Noha kivonult – vagyis ahogy ők fogalmaznak, szüneteltetik a magyarországi szolgáltatásukat – az Uber, jelentősen nem emelkedett a forgalma az egyik nagy hazai taxiscégnek sem. Fárbás Tibor, a 6X6 Taxi üzletág-igazgatója azt mondja, az Uber nem tartotta be a jogszabályokat, de tanultak tőlük.

Sokszor verik át az utasokat a budapesti taxisok

Gazdaság2016.08.17, 08:47

Órapörgetés, hamis számla – az ellenőrzések ellenére sok a visszaélés. A Sziget Fesztivál alatt például ellepték az Óbudai-sziget környékét a drosztengedély nélküli taxik, és a taxirendeletben rögzített fix tarifa többszöröséért fuvaroztak.

25 ezer forintot követelt ír utasától a taxis

Itthon2016.08.15, 10:17

Önbíráskodás miatt folytat eljárást a rendőrség egy budapesti taxissal szemben, aki a gyanú szerint megütötte ír utasát, majd ismeretlen területre vitte.

Egy budapesti dohánybolt falába csapódott a taxi

Life.hu2016.08.11, 15:14

Csütörtökön egy Szent István körúton közlekedő taxis a gyalogosokkal zsúfolt járdán keresztül egy házfalnak csapódott.

Eladták a Budapest Taxit

Gazdaság2016.08.03, 12:50

Új tulajdonosa van az egyik legnagyobb fővárosi taxis cégnek, a Budapest Taxinak. A Népszabadság szerint a „reptéri Zóna Taxiról ismertté vált Veres István” érdekeltségébe kerülhetett a cég.

Szigorúbb ellenőrzés, de a telekocsik maradhatnak

Gazdaság2016.08.02, 17:33

A fejlesztési minisztérium mai közleményéből úgy tűnhet, hogy az ellenőrzés szigorításával, az új ellenőrzési csoport létrehozásával akár meg is szűnhetnek a telekocsik. A minisztérium ezt az Origo kérdésére cáfolta, szerintük ez a szigorítás nem a telekocsik ellen irányul. Az egyik ilyen szolgáltatást nyújtó cég szerint az üzletszerűségen van a hangsúly, tehát szerintük, ha ezt valaki nem a profit miatt csinálja, az még belefér. Fónagy János államtitkár tavaly az új taxisrendelet kapcsán azt mondta, hogy „a rendelet nem vonatkozik majd a telekocsikra”.

Összeolvad a két legnagyobb európai Uber-rivális

Gazdaság2016.07.26, 14:39

A német Daimler Mytaxi nevű taxihívó szolgáltatása összeolvad brit riválisával, a Hailóval, így létrejön Európa legnagyobb alkalmazás alapú taxihívó szolgáltatója, versenyre kelve az amerikai székhelyű Uber fuvarmegosztóval - jelentette be a két cég július 26-án, kedden.

Magyar cég venné át az Uber helyét

Gazdaság2016.07.26, 05:24

Lecsapna az Uber által hátrahagyott ügyfelekre és sofőrökre egy magyar vállalkozás is - értesült több forrásból a Magyar Idők.

Továbbra is ellenőrzik a taxisokat

Gazdaság2016.07.18, 19:18

Az Uber magyarországi kivonulásával nem szűnik meg a taxisok ellenőrzése, centralizálják, egységes rendszerbe foglalják a személy- és teherszállítás szakmai ellenőrzéseit – mondta a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) parlamenti államtitkára a taxis szervezetekkel folytatott tárgyalások után.

Ennyi volt: az Uber kivonul Magyarországról!

Life.hu2016.07.13, 12:31

Az Uber úgy döntött, nem folytatja magyarországi tevékenységét, és elhagyja az országot. 

Fényes nappal szexelt a szerelmespár a dugóban (18+)

Life.hu2016.06.22, 11:37

Egy taxi hátsó ülésén esett egymásnak egy pár Moszkvában, és egyáltalán nem zavartatták magukat. Aki arra járt, akarva-akaratlanul is szemtanúja volt légyottuknak.

Videó a prágai turistacsapdákról

[origo] utazás2016.06.20, 15:16

Mindenhol lehúzás megy a belvárosban.

Az Uber a törvénymódosítás ellenére sem adja fel

Life.hu2016.06.13, 14:42

Nem az Uber ellen, hanem az adófizető magyar vállalkozók védelmében született és lép július közepétől hatályba a törvénymódosítás, legalábbis Fónagy János államtitkár szerint. Az Uber viszont egyáltalán nem örül a döntésnek: nem tartják jó iránynak.

Július közepétől blokkolhatják az Ubert

Gazdaság2016.06.13, 13:49

Nem a népszerű közösségi személyszállító szolgáltatás, az Uber ellen, hanem "a szabályosan működő, adót fizető magyar vállalkozók védelmében" született, és lép július közepétől hatályba Fónagy János államtitkár szerint a törvénymódosítás. Az Uber szerint azonban a törvényi szolgáltatásblokkolás "nem jó irány". 

A demonstráló taxisok nem szimpatikusak

Gazdaság2016.06.03, 15:13

A budapestiek 77 százaléka utazott valamelyik taxitársasággal az elmúlt egy évben, miközben az Uber szolgáltatásait a megkérdezettek 37 százaléka vette igénybe - közölte a Főtaxi Zrt. a Trend International piackutató társaság által végzett felmérés alapján.

Nem tiltja be a kormány az Ubert

Gazdaság2016.05.31, 21:07

A kormány nem betiltani akarja az Ubert, hanem "beállítani a sorba", ami egyenlő versenyfeltételeket teremt a Magyarországon működő egyéb taxis cégekkel - mondta Fónagy János, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára kedden, az Uber képviselőivel folytatott egyeztetés után.

A héten ingyen taxizhat, egy feltétellel

Tévé2016.05.23, 10:14

Énekelni kell, viszont ingyen elviszi a Petőfi rádió taxija Budapesten belül a megadott címre.

Taxis se, de Uber-sofőr sem kell majd a jövőben

Techbázis2016.05.20, 16:57

Egy magyar dizájnstúdió elképzelt egy olyan, önjáró autókkal teli jövőt, amiben nemcsak taxisofőrre, de saját járműre sincs szükség. Az ötlet és az elkészített tervek annyira izgalmasra sikerültek, hogy számos elismert szakember megosztotta őket a neten.

Lefulladt a londoni taxispiac az Uber miatt

Gazdaság2016.05.17, 14:05

Teljesen lefulladt a hagyományos brit taxispiac a mobilalkalmazásra épülő Uber térhódítása miatt – írta a Financial Times. Budapesten ma azért tüntetnek a taxisok, mert az Uber szerintük szabálytalanul működik, és bevételeket visz el tőlük. 

Készüljön a dugóra a taxis demonstráció miatt!

Itthon2016.05.17, 10:11

Taxis demonstráció miatt várhatóan 8 órától korlátozásokra kell számítani a Hősök tere környékén, 9 órától pedig az Erzsébet híd Pestre vezető oldalán lesz sávlezárás.

Kezdődik a vita az Uber betiltásáról

Gazdaság2016.05.17, 04:49

Az Országgyűlés ma kezd vitát arról a javaslatról, amely a kormány szándékai szerint akár be is tilthatja az internetes fuvarmegosztást végző Uber tevékenységét Magyarországon.

Réka és Norbi kezében a döntés

Gazdaság2016.05.15, 11:11

2015 végéhez képest zsugorodott a magyar GDP. Az építőipar pocsékul teljesített, de az autóipar sem jeleskedett, az uniós pénzek csak csordogáltak. Varga Mihály szerint a visszaesés csak átmeneti. A Norbi Update közgyűlése május végén dönt a cég tőzsdéről való kivezetéséről. Ezt Schobert Norbert kezdeményezte, a döntést ő fogja meghozni a feleségével, mert övék a részvények nagy része. Körülbelül 100 taxis tüntetett az Uber ellen, a taxisok szakszervezete a demonstráció ellen szólalt fel. Az Uber azért demonstrált, hogy a kormány tárgyalóasztalhoz üljön vele. Ez volt a héten a gazdaságban.

Ferihegynél tüntettek a taxisok

Gazdaság2016.05.11, 09:25

Lezárta a rendőrség a ferihegyi gyorsforgalmi utat, körülbelül száz taxis demonstrált az Uber ellen.

A Főtaxi nem ért egyet a tüntetéssel

Gazdaság2016.05.10, 15:07

A Főtaxi azt kéri a taxisoktól, hogy ne vegyenek részt azon a demonstráción, amit budapesti taxisok szerveznek a Liszt Ferenc nemzetközi repülőtér felé vezető gyorsforgalmi úton. Az Uber ellen tüntető taxisok ma délután fél Budapestet megbéníthatják demonstrációjukkal.

Dugó várható a reptér felé a taxisok újabb demonstrációja miatt

Itthon2016.05.10, 07:24

Taxisdemonstráció miatt fennakadások várhatók kedden a Budapest Liszt Ferenc nemzetközi reptér felé kedd délután.

Huszárok vonultak az Uber mellett

Gazdaság2016.05.10, 12:40

Huszárokkal demonstráltak az uberesek, akik hétfőn több ezer aláírást adtak át a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumnak. A közösségi taxiszolgáltatók azt mondják, a kormány nem hajlandó tárgyalni velük, pedig mögöttük 150 ezer Uber-felhasználó áll, miközben pár tucat taxis próbálja betiltatni a szolgáltatást.  

Kasza Tibi Csepregi Évával menőzött

Archívum2016.05.09, 08:45

A Nagy Duett zsűritagja luxusverdájába kapta maga mellé az énekesnőt, akit elvitt egy körre.