távolléti díj

címke rss

Bónusz, jutalom – beszámítható a távolléti díjba?

Az új Munka törvénykönyve hatályba lépése jelentős változást hozott egyebek mellett a munkában nem töltött idő díjazása vonatkozásában – hívta fel az Origó figyelmét a Kovács Réti Szegheő Ügyvédi Iroda szakértője. A korábbi átlagkereset jogintézményét felváltotta a távolléti díj, e jogintézmény kapcsán pedig felmerül egy fontos kérdés, nevezetesen az, hogy a bónusz, illetve a jutalom beszámítható-e a távolléti díjba, vagy sem.

Bán, S. Szabó & Partners: ezeken a pontokon változott augusztustól a Mt. (2. rész)

Jog2013.11.10, 21:53

A Bán, S. Szabó & Partners Ügyvédi Iroda szakértői szerint a Munka törvénykönyvének augusztus elsejétől hatályos módosításai érintik a szabadság kiadása és az apáknak járó szabadság kérdéseit, érintik a havi bér, a bérpótlékok, a távolléti díj kiszámítását és változtatják, illetve pontosítják a munkaügyi igény érvényesítésére, valamint a vasárnapi munkavégzésre érvényes korábbi paragrafusokat is. A munkajogi kódex augusztusi módosításai már az Európai Bíróság ítélkezési gyakorlatára is tekintettel vannak. A kétrészes összeállítás első részét itt olvashatják, most a második rész következik.

Oppenheim: ezek a távolléti díjra vonatkozó új szabályok

Archívum2013.09.06, 15:17

Ettől a hónaptól már a távolléti díj számítására vonatkozó új szabályokat kell alkalmazniuk a munkáltatóknak - hívta fel az Origó figyelmét az Oppenheim Ügyvédi Iroda szakértője. Dr. Cselédi Zsolt rámutatott: a módosítás célja a korábbi, idén januárban hatályba lépett és számos vitát, kritikát kiváltó szabályozás pontosítása, egyszerűsítése volt, ám még mindig akadnak nem teljesen világos rendelkezések és több pont kapcsán is kérdések merülhetnek fel az érintettekben.

Bán, S. Szabó & Partners: ezeken a pontokon változott augusztustól a Mt. (1. rész)

Archívum2013.08.20, 13:29

A Bán, S. Szabó & Partners Ügyvédi Iroda szakértői szerint a Munka törvénykönyvének augusztus elsejétől hatályos módosításai érintik a szabadság kiadása és az apáknak járó szabadság kérdéseit, érintik a havi bér, a bérpótlékok, a távolléti díj kiszámítását és változtatják, illetve pontosítják a munkaügyi igény érvényesítésére, valamint a vasárnapi munkavégzésre érvényes korábbi paragrafusokat is. A munkajogi kódex augusztusi módosításai már az Európai Bíróság ítélkezési gyakorlatára is tekintettel vannak - mutatnak rá a szakértők a kétrészes összeállítás most olvasható első részében.

Mindegy lesz, mikor megyünk szabadságra

Gazdaság2013.07.30, 14:10

Szabadságszámítás: visszaáll a régi rend, így a havi bér független lesz attól, melyik hónapban megy el szabadságra az ember.

KRS: a munkavállalóknak kedvezőbb a távolléti díj új szabályozása

Jog2013.06.28, 23:40

A Kovács Réti Szegheő Ügyvédi Iroda szakértője szerint megszűnhetnek az értelmezési viták a távolléti díj számításával és a közpénzek szabályozásával összefüggő módosításáról szóló 2013. évi CIII. törvény Országgyűlés általi elfogadásával. Dr. Kapetz Mónika szerint a módosítás eredményeképpen például öt nap pótszabadság illeti meg a fogyatékossági támogatásra, vagy vakok személyi járadékára jogosult munkavállalót is, de a munkavállalók számára kedvezőbb lesz a távolléti díj új szabályozása is.

Az elmúlt egy év tapasztalatai alapján így módosították a Munka Törvénykönyvét

Archívum2013.06.25, 22:47

A tavaly júliusban hatályba lépett új Munka Törvénykönyvének több olyan rendelkezését is módosították a napokban, amelyek gyakorlati alkalmazásával kapcsolatban problémák merültek fel. Ezek a módosítások főként a munkarend, a szabadság és a távolléti díj, illetve a bérpótlékok kérdését érinti, valamint több, kisebb jelentőségű pontosítást, illetve finomítást vezetett be a jogalkotó - hívták fel az Origó figyelmét a Kajtár Takács Hegymegi-Barakonyi Baker & McKenzie Ügyvédi Iroda szakértői.

A távolléti díj számítására már az új rendelkezések vonatkoznak

Archívum2013.01.04, 09:52

Hátrányosan érinti a munkavállalókat a távolléti díj számítására vonatkozó, január elsején hatályba lépett új rendelkezések? A Kovács Réti Szegheő Ügyvédi Iroda szakértője szerint a távolléti díj számítására vonatkozó rendelkezések hatályba lépésével szűkült a figyelembe vehető összegek jogcímének köre, csökkent az irányadó időszak hossza, így a munkavállalók egy része számára távolléti díj fizetése esetén a korábbi átlagkeresetnél kevesebb összeg kerül majd kifizetésre.

Változtak a szabadságolás szabályai

Gazdaság2013.01.02, 16:32

2013. január elsejétől lépett hatályba az új munka törvénykönyvének (Mt.) számos módosítása. A változások a szabadságot, a kiküldetést és a távolléti díjat érintik.

Előző
  • 1
Következő