Tasnádi Péter

címke rss

Bácskai kérésére készített feljegyzést Kulcsár

Archívum2003.10.06, 17:22

A rendőrség Kulcsár Attilának tulajdonított levelet kapott, amelyben az álbróker korrupcióval és sikkasztással vádolja volt főnökét, Rejtő E. Tibort, a K&H Bank volt vezérigazgatóját. Az [origo] információi szerint Kulcsár a feljegyzést Bácskai János, a Szervezett Bűnözés Elleni Koordinációs Központ felfüggesztett vezetőjének kérésére készítette. Kulcsár csak akkor vállal hivatalos tanúvallomást, ha tanúvédelemben részesül, mert állítása szerint fél Tasnádi Pétertől.

Állítólag Tasnádival fenyegette Rejtő Kulcsárt

Archívum2003.10.06, 11:30

Újabb, Kulcsár Attilának tulajdonított levél került pénteken a rendőrség birtokába - erősítették meg a Blikknek az ORFK Szervezett Bűnözés Elleni Igazgatóságán. A levélben állítólag azt írja Kulcsár, hogy azért engedelmeskedett Rejtő E. Tibornak, a K&H Bank volt vezérigazgatójának, mert az Tasnádi Péterrel fenyegette őt.

Adócsalás miatt vádat emeltek Tasnádi ellen

Archívum2003.07.30, 13:32

Vádat emeltek adócsalás miatt Tasnádi Péter ellen, mivel nem fizette be az 1999-ben eladott háza utáni adót - 248 millió forintot. A bűncselekményért 2-8 év közötti börtönbüntetés szabható ki.

Tasnádi-ügy: vádemelési javaslat adócsalás miatt

Archívum2003.06.06, 19:58

Vádemelési javaslattal küldte meg a Fővárosi Főügyészségnek a Tasnádi Péter ellen negyedmilliárd forintos adócsalás miatt indított nyomozás pénteken befejeződött pótnyomozásának iratait az Országos Rendőr-főkapitányság Szervezett Bűnözés Elleni Igazgatósága.

Kizárták Tasnádi apaságát

Archívum2003.04.12, 09:39

A DNS-teszt megállapította: nem a börtönbüntetését töltő Tasnádi Péter az édesapja az ő nevét viselő 3 és fél éves kislánynak, Tamarának. Az édesanya megnevezte, hogy kit tart lánya apjának, a férfi viszont nem akarja vállalni sem az apaságot, sem a genetikai vizsgálatot - azonban a vizsgálatra a bíróság kötelezheti.

Gyanúsítottként hallgatták ki Szikinger István ügyvédet

Archívum2003.03.25, 22:34

Lőfegyverrel és lőszerrel való visszaélés alapos gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki ismételten Szikinger Istvánt, a Tasnádi Péter vállalkozó védőjeként ismerté vált ügyvédet, alkotmányjogászt kedden, a Budapesti Rendőr-főkapitányságon.

Hamarosan újabb vádemelés Tasnádi ellen

Archívum2003.02.27, 07:47

Befejezték a súlyos testi sértés és más bűncselekmények miatt elítélt Tasnádi Péter ellen negyedmilliárd forintos adócsalás miatt elrendelt nyomozást. Az ORFK szervezett bűnözés elleni igazgatósága napokon belül megküldi a nyomozati iratokat és vádemelési javaslatot az ügyészségnek - írja a Népszabadság.

Sósavat öntöttek Tasnádi anyósának az arcába

Archívum2003.02.17, 18:08

Sósavat öntöttek Tasnádi Judit édesanyjának arcába hétfőn délelőtt Békásmegyeren. Tasnádi Péter anyósát súlyos sérülésekkel szállították kórházba.

Adócsalással vádolják Tasnádit

Archívum2003.02.12, 14:23

248 millió forintos adócsalással gyanúsítja a rendőrség Tasnádi Pétert. A jogerős büntetését töltő vállalkozót szerdán hallgatták ki.

Tíz hónap múlva szabadul Tasnádi Péter

Archívum2002.12.12, 12:52

A Legfelsőbb Bíróság csütörtökön helybenhagyta a Tasnádi-ügyben született elsőfokú ítéletet. A vállalkozót első fokon 4 és fél év börtönnel és másfél millió forintos vagyonelkobzással sújtották. Tasnádi Péter büntetésébe beszámítják az előzetesben töltött időt, és jogosult kedvezményekre is, így tíz hónap múlva szabadulhat.

Az eljárás megismétlését kérte Tasnádi védője

Archívum2002.12.04, 12:46

A Tasnádi Péterre első fokon kiszabott ítélet hatályon kívül helyezését és az eljárás megismétlését indítványozta védőbeszédében az elsőrendű vádlott védője a Legfelsőbb Bíróságon tartott szerdai tárgyaláson. A büntetőper másodfokú tárgyalása kedden kezdődött, amikor az ügyészség képviselője az első fokon kiszabott büntetések súlyosbítását kérte.

Megkezdődött a Tasnádi-per a Legfelsőbb Bíróságon

Archívum2002.12.03, 15:58

Kedden az elsőfokú ítélet ismertetésével kezdődött a Legfelsőbb Bíróságon a Tasnádi-per. A tervek szerint még két tárgyalás lesz a jövő hét csütörtöki ítélet előtt. Tasnádi Péter felmentésért, az ügyész pedig súlyosbításért fellebbezett az elsőfokú ítélet májusi kihirdetése után.

Tizenöt évet kérnek Tasnádira

Archívum2002.11.25, 08:23

Tizenöt éves fegyházban letöltendő büntetést kér az ügyész Tasnádi Péterre a december 3-án kezdődő fellebbviteli tárgyalás előtt. A Legfelsőbb Bírósághoz eljuttatott ügyészségi beadvány szerint Tasnádi bűnöző vállalkozást hozott létre, és éveken keresztül irányította azt. A Legfőbb Ügyészség úgy véli, az elkövetett bűncselekmény olyan súlyos, hogy a törvény teljes szigorát kell alkalmazni Tasnádival szemben.

A jövő év közepéig lezárnák a nagy pereket

Archívum2002.11.22, 07:36

A Legfelsőbb Bíróságon jövő év közepéig lezárják többek között Tasnádi Péter, Székely Zoltán és Dietmar Clodo ügyét, hogy ne kerüljenek a büntetőperek a hamarosan munkába álló ítélőtáblákhoz. Jövő nyáron így is legalább 19 ezer különböző perre számíthatnak a három ítélőtábla bírái.

Pénzmosással gyanúsítják Tasnádit

Archívum2002.10.24, 17:20

Egymillió márkás pénzmosással gyanúsítja a rendőrség Tasnádi Pétert, akit már ki is hallgattak az ügyben. A nyomozók szerint a bűntett még 1998-ban történt.

Decemberben folytatódik a Tasnádi-per

Archívum2002.10.16, 16:47

A Tasnádi Péter és társai ellen indult büntetőperben a Legfelsőbb Bíróság december elejént tart három tárgyalást, majd várhatóan 12-én hirdeti ki másodfokú ítéletét. A Pest Megyei Bíróság első fokon 4 és fél év börtönnel és másfél millió forintos vagyonelkobzással sújtotta Tanádi Pétert; a vádak közül ugyanis csak az önbíráskodást, a súlyos testi sértést és az adócsalás vétségét látta bizonyítottnak.

Törvénysértő lehet az LB eljárása Tasnádival

Archívum2002.09.25, 14:29

Tasnádi Péter ügyvédje, Szikinger István kifogással él védence keddi ismételt előzetesbe helyezése ellen, ugyanis szerinte a Legfelsőbb Bíróság (LB) jogsértően járt el védencével szemben. A bíróság a májusi ítélethirdetés óta összesen egy alkalommal marasztalta el Tasnádit a házi őrizet megszegése miatt, a második határozatában már elrendelte az újbóli előzetest. Az LB nem nyilatkozik a Tasnádi-ügyről.

Elrendelték Tasnádi előzetesét

Archívum2002.09.24, 16:18

A Legfelsőbb Bíróság elrendelte Tasnádi Péter újbóli előzetes letartóztatásba helyezését. Tasnádi házánál délután megjelentek a rendőrök, és magukkal vitték az eddig házi őrizetben lévő férfit. Tasnádi ügyvédjét, Szikinger Istvánt erről nem értesítették, nem tud róla, hogy védencét elszállították.

Szigorítaná a házi őrizet szabályait a Fidesz

Archívum2002.09.23, 14:35

A Fidesz szerint Tasnádi Péter drága és nem megfelelő őrzése miatt szigorítani kellene a házi őrizet szabályait. Arra is felhívták a figyelmet, hogy a rendőrségnél bevezetett megszorító intézkedéseket felül kellene vizsgálni, mert veszélybe került a közbiztonság.

Polt is börtönbe küldené Tasnádit

Archívum2002.09.23, 16:24

Polt Péter legfőbb ügyész indítvánnyal fordult a Legfelsőbb Bírósághoz Tasnádi Péter házi őrizetével kapcsolatban. Nem hivatalos információk szerint Polt - az országos rendőrfőkapitány levelére reagálva - javasolja Tasnádi Péter házi őrizetének megszüntetését, ismételt előzetes letartóztatását.

Eddig 14 millióba került Tasnádi házi őrizete

Archívum2002.09.19, 12:52

Az aljas indokból, felbujtóként elkövetett súlyos testi sértés bűntettéért első fokon 4 év 6 hónapra ítélt Tasnádi Péter augusztus 11-ig 15 alkalommal sértette meg a házi őrizet szabályait - erről az országos rendőrfőkapitány levélben számolt be Polt Péter legfőbb ügyésznek. Polt tanulmányozza a levelet és a hozzá csatolt dokumentumot, és ígéri: rövid időn belül válaszol. Tasnádi házi őrizetére eddig 14 millió forintot költött a közpénzből gazdálkodó készenléti rendőrség.

Újra börtönbe kerülhet Tasnádi

Archívum2002.09.19, 15:32

Salgó László országos rendőrfőkapitány szerint meg kellene vizsgálni, hogy továbbra is indokolt-e Tasnádi Pétert házi őrizetben tartani. Mivel Tasnádi eddig tizenötször szegte meg a házi őrizet szabályait, elképzelhető, hogy ismét előzetes letartóztatásba helyezik, és így visszakerül a börtönbe. Tasnádi ügyvédje szerint jogilag továbbra sem állnak fenn az előzetes letartóztatás feltételei.

Répássy: Tasnádi miért járkál szabadon?

Archívum2002.09.17, 14:42

Tasnádi Péter sorozatosan megsérti a házi őrizet szabályait - hívta fel a figyelmet a Fidesz frakcióvezető-helyettese, Répássy Róbert, a belügyminiszterhez intézett kérdésében a parlament plenáris ülésén. Lamperth Mónika elmondta, hogy az országos rendőrfőkapitány jelentette ezt a legfőbb ügyésznek, akinek intézkednie kell.

Tasnádi megsérthette a házi őrizet szabályait

Archívum2002.09.12, 08:32

A Legfelsőbb Bíróság a napokban ad választ arra a kérdésre, vajon jogosan szabott-e ki az elsőfokú bíróság százezer forint rendbírságot, amiért Tasnádi Péter egyszer elutazott a gyerekéért Budaörsre, egy másik alkalommal pedig felkeresett egy budapesti lokált. A Legfőbb Ügyészségen ugyanakkor egy ügyész teljes munkaidőben tanulmányozza a büntetőügy iratait, szeretnék elérni a maffiabűntett kimondását és a vállalkozó büntetésének súlyosbítását.

Első fokon felmentették a bankfiókvezetőt a Tasnádi-ügyben

Archívum2002.09.04, 19:04

A Tasnádi-üggyel összefüggésben pénzmosás-bejelentési kötelezettség bűntettének vádja alól mentett fel egy bankfiókvezetőt a II-III. kerületi bíróság szerdán kihirdetett nem jogerős ítéletében.

Lovas nem ment el vitázni Tasnádival

Archívum2002.08.11, 21:18

Elmaradt a Lovas-Tasnádi vita. Üres maradt a szék Tasnádi Péter mellett az ATV stúdiójában, mivel Lovas István nem vállalta a vitát Tasnádival.

Tasnádi-Lovas tévévita vasárnap este

Archívum2002.08.11, 18:43

A jelenleg házi őrizetben lévő Tasnádi Péter tévévitára hívta ki Lovas Istvánt. A jobboldali újságíró két hete közleményben tudatta, hogy Tasnádi életveszélyesen megfenyegette őt és családját, ezt azonban a vállalkozó cáfolta.

Tasnádi tagadja, hogy megfenyegette Lovast

Archívum2002.07.23, 17:20

Lovas István jobboldali publicista kedden közleményben tudatta, hogy a reggeli órákban megfenyegette őt és családját Tasnádi Péter, a maffiavádak alól első fokon felmentett vállalkozó. Lovas szerint Tasnádi a Sajtóklub című tévéműsorban elhangzottak miatt fenyegetőzött. Tasnádi Péter tagadja a fenyegetést, mint az [origo]-nak elmondta, azt se tudja, kicsoda Lovas.

Tasnádiék utcán veszekedtek gyerekükről

Archívum2002.07.11, 10:20

Szabadulása óta sem csitultak a botrányok Tasnádi Péter körül, aki szerdán, az utcán keveredett hangos szóváltásba válófélben lévő feleségével és annak jelenlegi élettársával. Tasnádi Judit a szerinte elrabolt közös gyermekükért ment a jogerős szabadságvesztését házi őrizetben töltő férfihez.

Tasnádi felesége feljelentette férjét és a gondozót

Archívum2002.07.02, 15:19

Tasnádi Péter felesége feljelentette azt a gondozónőt, akinek segítségével férje elvitte közös gyermeküket tőle. A nő ellen sikkasztás miatt indul eljárás, mivel elvitte magával az alkalmazottak kifizetésére rábízott 305 ezer forintot. A feleség Tasnádit is fel akarta jelenteni kiskorú elhelyezésének megváltoztatása miatt, ám bírósági döntés hiányában az apának is ugyanannyi joga van a gyermekhez, mint az anyának, ezért a rendőrség ebben az ügyben nem indított eljárást.

Eltörték Tasnádi Judit ügyvédjének kezét

Archívum2002.07.01, 22:13

Súlyosan bántalmazták Tasnádi Péter feleségének ügyvédjét: ismeretlen tettes baseballütővel eltörte a férfi karjait. Bár az ügyvéd nem tett feljelentést, az ügyészség nyomoz. A házi őrizetben lévő Tasnádi tagadja, hogy köze lenne a támadáshoz.

Fiához készül Izraelbe Tasnádi

Archívum2002.06.24, 16:17

Év végén már Izraelbe készül Tasnádi Péter, a maffiavádak alól első fokon felmentett vállalkozó. Arra számít, hogy másodfokon jelentősen csökkentik büntetését, és minél hamarabb letelepedhet a közel-keleti országban. A vállalkozó viszonylagos szabadságban és nyilvánvaló luxusban tölti házi őrizetét 1200 négyzetméteres rózsadombi villájában, melybe a múlt héten költözött át. Reggelente könyvet ír és edz, majd estig látogatókat fogad. Emellett cégét próbálja talpra állítani, és perre készül felesége ellen a cég adósságai miatt, illetve kislányának elhelyezéséért.

Havi kétmillióba kerül Tasnádi őrzése

Archívum2002.06.22, 12:02

Szerény számítások szerint is csaknem kétmillió forintba kerül havonta Tasnádi Péter házi őrizete. Az előzetesből májusban szabadult vállalkozót szombaton Balatonaligára, a grillezőversenyre is elkísérik őrei.

Tasnádi: Vállalnám a belügyminiszterséget

Archívum2002.05.21, 19:15

Tasnádi Péter, a maffiavádak alól első fokon felmentett vállalkozó kedden házi őrizetéből válaszolt az [origo] olvasóinak kérdéseire, melyek a tárgyalást és a magánéletét is érintették. Tasnáditól nem áll messze a politikai pálya, állítása szerint könnyen tud hatni az emberekre, és nem utasítaná vissza a belügyminiszterséget, ha felkérnék rá. A jelenlegi ügyvezető belügyminiszterrel, Pintér Sándorral pedig nagyon szeretne 15 percet egy zárt, sötét helyiségben tölteni.

Tasnádi elismerte tévedését

Archívum2002.05.21, 15:23

Tasnádi Péter hétfőn a NapTv Kereszttűz című műsorában azt állította, hogy a Belügyminisztérium az [origo]-n letiltatott egy közvélemény-kutatást, amely arról kérdezte az olvasókat, hogy neki vagy Pintér Sándornak hisznek az olvasók. Ilyen szavazás azonban egyáltalán nem volt, így az [origo] visszautasította a vádakat. Tasnádi Péter az [origo] társalgójában elismerte, hogy tévedett.

Kérdezze Tasnádi Pétert!

Archívum2002.05.21, 14:24

Tasnádi Pétert, a maffiavádak alól első fokon felmentett vállalkozót kérdezhetik kedden 14 órától az [origo] olvasói. Tasnádi jelenleg házi őrizetben van, ezért otthonról kapcsolódik be a beszélgetésbe.

Tasnádi Péter az [origo]-ban

Archívum2002.05.17, 16:25

Tasnádi Pétert, a maffiavádak alól első fokon felmentett vállalkozót kérdezhetik kedden 14 órától az [origo] olvasói. Tasnádi jelenleg házi őrizetben van, ezért otthonról fog bekapcsolódni a beszélgetésbe.

Tasnádi: Rájátszottam a keresztapa-szerepre

Archívum2002.05.17, 09:49

Tasnádi Péter szerint a választások eredménye is szerepet játszhat abban, hogy kiengedték házi őrizetbe a közel három év előzetesben eltöltött idő után. Ha a Fidesz nyert volna - Pintér Sándor belügyminiszterrel egyetemben - akkor benntartottak volna - mondta a maffiavádakkal is vádolt Tasnádi az [origo]-nak a házi őrizetéül szolgáló lakásban. Elmondása szerint a róla a közvéleményben kialakult "keresztapa" képet csupán eljátszotta, ami közrejátszott abban, hogy maffiózóként vádolták.

Elítélték, majd kiengedték Tasnádit

Archívum2002.05.16, 09:56

Elvetette a maffiavádakat a bíróság Tasnádi Péter ügyében, és felbujtóként önbíráskodás, aljas indokból elkövetett súlyos testi sértés, valamint adócsalás miatt ítélte el 4 év hat hónap szabadságvesztésre, ügyvédje számítása szerint ez azt jelenti, hogy még 13 hónapot kell fogsában töltenie. A bíróság megszüntette az előzetes letartóztatást, és úgy döntött, hogy Tasnádinak házi őrizetben kell megvárnia a jogerős ítéletet. A döntés ellen az ügyészség azonnal fellebbezést nyújtott be, ezért a Legfelsőbb Bíróság állásfoglalására lesz szükség.

Elítélték, majd kiengedték Tasnádit

Archívum2002.05.16, 17:59

Elvetette a maffiavádakat a bíróság Tasnádi Péter ügyében, és felbujtóként önbíráskodás, aljas indokból elkövetett súlyos testi sértés, valamint adócsalás miatt ítélte el 4 év hat hónap szabadságvesztésre, ügyvédje számítása szerint ez azt jelenti, hogy még 13 hónapot kell fogsában töltenie. A bíróság megszüntette az előzetes letartóztatást, és úgy döntött, hogy Tasnádinak házi őrizetben kell megvárnia a jogerős ítéletet. A döntés ellen az ügyészség azonnal fellebbezést nyújtott be, ezért a Legfelsőbb Bíróság állásfoglalására lesz szükség.

Maximum 20 évet kaphat Tasnádi

Archívum2002.05.15, 17:20

Csütörtökön ítélet hirdet a bíróság Tasnádi Péter ügyében. Ha a bíróság bizonyítottnak találja az összes vádpontot, maximum 20 év börtönbüntetést szabhatnak ki Tasnádi Péterre, aki két éve és nyolc hónapja van előzetesben.

Tasnádi az utolsó szó jogán is tagadta bűnösségét

Archívum2002.05.02, 13:21

Ártatlanságát hangoztatta, és Pintér Sándor belügyminiszter által szervezett koncepciós eljárásnak nevezte az ellene folytatott pert Tasnádi Péter csütörtökön a Pest Megyei Bíróság előtt utolsó szó jogán elmondott beszédében. Az egyebek mellett bűnszervezet létrehozásával és irányításával vádolt Tasnádi fogva tartásának körülményeit bírálta, és panaszt tett amiatt is, hogy alig láthatta őrizetbe vétele idején született gyermekét. A bíróság feltehetően a követlező tárgyalási napon, május 16-án hirdet ítéletet az ügyben.

Végéhez közeledik a Tasnádi-per

Archívum2002.04.30, 16:14

Egy híján minden védőbeszéd elhangzott keddig a Tasnádi-perben, és eddig kivétel nélkül minden ügyvéd bűncselekmény hiányában kérte védence felmentését a Pest Megyei Bíróságtól. Csütörtökön várhatóan sor kerül a bűnpártolással vádolt Tasnádi Judit, Tasnádi Péter feleségének védőbeszédére, majd még aznap a vádlottak is felszólalhatnak az utolsó szó jogán. A következő tárgyalás már feltehetően az ítélethirdetés napja lesz.

Tasnádi felmentését kérte ügyvédje a védőbeszédben 

Archívum2002.04.25, 17:42

A védőbeszéddel folytatódott csütörtökön a bűnszervezet létrehozásával és irányításával vádolt Tasnádi Péter pere. A vádlott ügyvédje, Szikinger István koncepciós ügynek nevezte a több mint két és fél éve előzetes letartóztatásban lévő Tasnádi ellen folyó eljárást. Azt állítja, hogy a hatóságok hibákat és jogsértéseket követtek el. Védence felmentését kérte minden vádpontban.

Tasnádi nem hallgatta végig a vádbeszédet

Archívum2002.04.23, 15:29

A vádbeszédet mondta el az ügyész Tasnádi Péter és hat társa esetében a mai tárgyaláson. Tasnádinak börtönbüntetést és vagyonelkobzást javasolt. Tasnádi nem volt hajlandó végighallgatni a vádbeszédet, kiment a teremből. A védőbeszéd kedden délután hangzik el.

Megtagadták a Pintér Sándor elleni nyomozást

Archívum2002.04.18, 18:09

A Központi Ügyészség Nyomozó Hivatal nem állapította meg sem az emberölés előkészületének, sem más bűncselekmények alapos gyanúját Pintér Sándor esetében, ezért megtagadta a nyomozást. A belügyminiszter ellen a súlyos bűncselekményekkel vádolt Tasnádi Péter tett feljelentést.

Pintér elleni vádak a Tasnádi-perben

Archívum2002.03.26, 14:40

A Tasnádi-per keddi tárgyalásán egy állítólagos volt KGB-s ügynöknő azt mondta, hogy tudomása szerint Oroszországból utaltak pénzt Pintér Sándor számlájára. A pénzt állítólag más vette fel a számláról, és az illetőnek cserében terhelő vallomást kellett volna tennie Tasnádi Péter ellen.

Szakértők szerint nem állnak meg a Tasnádi elleni vádak

Archívum2002.03.21, 15:04

Két szakértő szerint megalapozatlanok a Tasnádi Péter elleni gazdasági bűncselekmények miatt emelt vádak - derült ki a büntetőper csütörtöki tárgyalásán. A Tasnádi ügyvédjei által felkért szakértők szerint a sikkasztás vádja felületesség eredménye lehetett. "Ha nem igazak a vádak, akkor menjen börtönbe az ügyész" - kiáltotta Tasnádi.

Tasnádi fenyegetőzött a bírósági tárgyaláson

Archívum2002.03.19, 14:41

Több hónapos szünet után folytatódott a két és fél éve előzetes letartóztatásban lévő Tasnádi Péter pere. A maffiavádakkal bíróság elé állított vállalkozó elfogultnak nevezte a bíróságot, és közölte: "El fog jönni az igazság pillanata, és oda fogunk csapni azoknak, akik ebben az aljas eljárásban részt vettek."