Tasnádi Péter

címke rss

Vádat emeltek Tasnádi Péter ellen

Itthon2006.02.09, 20:13

Vádat emelt az ügyészség Tasnádi Péter ellen; tizenegy különböző bűncselekménnyel vádolják, többek között azzal, hogy az ő utasítására késeltek meg több embert és gyújtottak fel autókat; a vádiratban szereplő 11 bűncselekmény közül kilencet bűnszervezet tagjaként követett el - hangzott el a TV2 Tények című hírműsorában csütörtökön.

Továbbra is előzetesben marad Tasnádi

Itthon2005.12.07, 13:41

Februárig meghosszabbította a bíróság Tasnádi Péter előzetes letartóztatását, aki ellen kedden a rendőrség vádemelési javaslattal lezárta a nyomozást.

Vádemelést javasol a rendőrség Tasnádival szemben

Itthon2005.12.06, 14:56

A rendőrség vádemelést javasolt kedden az ügységnek Tasnádi Péterrel és társaival szemben. Tasnádit többek között súlyos testi sértéssel, sikkasztással, csalással és zsarolással gyanúsítják.

Előzetesben marad Tasnádi

Itthon2005.10.06, 16:19

A Fővárosi Bíróság  meghosszabbította Tasnádi Péter előzetes letartóztatását. A végzés nem jogerős.

Hiába jár a börtönben a kóser étel

Itthon2005.09.19, 08:45

Hiába kell figyelembe venni a börtönöknek az elítéltek vallásából adódó étkezési szokásait, a konyhák nem tudnak megfelelni az igényeknek - írja a Népszabadság. Tasnádi Péter nemrég beperelte a büntetés-végrehajtási intézetet, mert nem kapott kóser ételt.

Kóser ételért perel Tasnádi

Itthon2005.09.01, 18:05

Beperelte a büntetés-végrehajtási intézetet Tasnádi Péter, mert nem kap kóser ételt a börtönben. Az első tárgyalási napon újabb kifogásokat is bejelentett a börtön ellen, ezért az ügyet elnapolták, a tárgyalás decemberben folytatódik.

Felmentették Tasnádit az adócsalás vádja alól

Itthon2005.05.24, 13:07

Jogerősen felmentette a bíróság Tasnádi Pétert a negyedmilliárd forintos adócsalás vádja alól. A jelenleg is előzetesben lévő Tasnádit a Rózsadombon épült villája kapcsán vádolták adócsalással.

Emberölés előkészületével gyanúsítják Tasnádit

Itthon2005.05.20, 12:58

Kétrendbeli, felbujtóként elkövetett emberölés előkészületével gyanúsította meg a rendőrség Tasnádi Pétert. A rendőrség áprilisban jelentős kárt okozó sikkasztással, zsarolással és közveszéllyel fenyegetéssel is meggyanúsította a vállalkozót.

Volt nejének új párját akarta megöletni Tasnádi

Itthon2005.05.10, 09:11

Volt felesége és a nő új élettársának megölésére is adott utasítást - több ízben és több személynek - Tasnádi Péter - írja a Népszabadság rendőrségi forrásokra hivatkozva. A lap szerint a rendőrök alkut kötöttek a vállalkozó egyik bizalmasával, aki részletesen beszámolt az ügyekről.

Volt rendőrt is gyanúsítanak Tasnádi ügyében

Itthon2005.05.03, 12:42

Egy volt rendőrtisztet gyanúsít emberölés előkészítésével a Nemzeti Nyomozó Iroda. Lapértesülések szerint L. Ferenc másfél millió forintot vett át Tasnádi Pétertől azért, hogy megölje Tasnádi feleségét. Állítólag szintén emberölés előkészületének gyanújával vették őrizetbe B. Pál újságírót is.

Újabb bűncselekményekkel gyanúsítják Tasnádit

Itthon2005.03.08, 16:05

Felbujtóként elkövetett két rendbeli testi sértéssel és rongálással gyanúsította meg Tasnádi Pétert a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNYI). A rendőrök szerint Tasnádi megbízásából egyik ismerőse két alkalommal is megsebesített embereket a fővárosban. Emellett szintén a gyanúsított felbujtására felgyújtottak egy autót.

Felmentették Tasnádit az adócsalás vádja alól

Itthon2004.11.16, 15:27

Első fokon felmentette a Pesti Központi Kerületi Bíróság Tasnádi Péter vállalkozót, akit 248 millió forintos adócsalással vádolt meg az ügyészség. A vállalkozót még október elején egy másik ügy miatt, felbújtóként elkövetett közveszélyokozás gyanújával helyezte előzetes letartóztatásba a bíróság.

Újra előzetesbe helyezték Tasnádit

Itthon2004.10.08, 15:17

Előzetes letartóztatásba helyezte Tasnádi Pétert a Pesti Központi Kerületi Bíróság pénteken. Tasnádit felbujtóként elkövetett közveszélyokozás gyanújával vett őrizetbe a rendőrség szerdán. Tasnádi feltételezett társát, K. Istvánt pénteken délelőtt helyezték előzetesbe. A döntés ellen mindkét gyanúsított fellebbezést jelentett be.

Előzetesbe helyeznék Tasnádit

Itthon2004.10.08, 11:40

Tasnádi Péter előzetesbe helyezését javasolta csütörtökön a Fővárosi Főügyészség. Tasnádit szerdán vették őrizetbe felbujtóként elkövetett közveszély okozásának gyanújával. A rendőrség feltételezése szerint Tasnádi áll egy volt nyomozó autójának augusztus végi felgyújtása mögött. Tasnádi feltételezett társát pénteken előzetes letartóztatásba helyezték.

Őrizetbe vették Tasnádi Pétert

Itthon2004.10.07, 08:48

A rendőrség is megerősítette azokat az értesüléseket, miszerint szerdán őrizetbe vették Tasnádi Pétert. A korábban már különböző bűncselekmények miatt felelősségre vont vállalkozó ellen most felbujtóként elkövetett közveszélyokozás a gyanú. A rendőrök szerint Tasnádi áll egy volt nyomozó autójának augusztus végi felgyújtása hátterében.

Jogerős Tasnádi kedvezményes szabadulása

Itthon2004.05.18, 11:43

Helybenhagyta a napokban a Fővárosi Bíróság a büntetés-végrehajtási bíró áprilisi döntését, melynek értelmében május 1-jén kedvezménnyel szabadulhatott börtönbüntetéséből Tasnádi Péter.

Szombaton szabadult Tasnádi

Itthon2004.05.03, 07:44

Szombat hajnalban testőrei várták a kedvezménnyel szabaduló Tasnádi Pétert a börtön kapujában. Tasnádi ellen - jogerős szabadságvesztés büntetésének legutolsó napján - egy ingatlanügylettel összefüggő adócsalás vádjával újabb büntetőper kezdődött a Pesti Központi Kerületi Bíróságon.

Tasnádi újra a vádlottak padján

Itthon2004.04.30, 13:52

Saját villájával kapcsolatos adócsalási ügy miatt ismét a vádlottak padjára került Tasnádi Péter, aki tagadta az ellene felhozott vádakat. A 2002 decemberében önbíráskodás, súlyos testi sértés és adócsalás miatt jogerősen négy és fél évre ítélt vállalkozó kedvezmények beszámításával holnap kiszabadul. Az ügyészség azonban fellebbezett, így Tasnádi még visszakerülhet a börtönbe.

Pénteken kezdődik az újabb Tasnádi-per

Itthon2004.04.25, 08:59

Tasnádi Péter negyedmilliárdos adócsalás vádjával áll bíróság elé pénteken, egy nappal azelőtt, hogy korábbi bűncselekmények miatt kiszabott szabadságvesztés-büntetéséből kedvezménnyel kiengednék. A vállakozót egy ingatlan átruházása nyomán keletkezett adóköteles bevétel eltitkolásával vádolja az ügyészség.

Tasnádi május 1-jén szabadulhat

Itthon2004.04.20, 14:30

A büntetés-végrehajtási bíró keddi döntése szerint május 1-jén kedvezménnyel szabadulhat börtönbüntetéséből Tasnádi Péter - mondta ügyvédje, Tuza Péter. Az elsőfokú határozat ellen az ügyész fellebbezhet. Tasnádinak adócsalás, önbíráskodás és felbujtóként elkövetett súlyos testi sértés miatt kellett ülnie.

Bácskai kérésére készített feljegyzést Kulcsár

Itthon2003.10.06, 17:22

A rendőrség Kulcsár Attilának tulajdonított levelet kapott, amelyben az álbróker korrupcióval és sikkasztással vádolja volt főnökét, Rejtő E. Tibort, a K&H Bank volt vezérigazgatóját. Az [origo] információi szerint Kulcsár a feljegyzést Bácskai János, a Szervezett Bűnözés Elleni Koordinációs Központ felfüggesztett vezetőjének kérésére készítette. Kulcsár csak akkor vállal hivatalos tanúvallomást, ha tanúvédelemben részesül, mert állítása szerint fél Tasnádi Pétertől.

Állítólag Tasnádival fenyegette Rejtő Kulcsárt

Itthon2003.10.06, 11:30

Újabb, Kulcsár Attilának tulajdonított levél került pénteken a rendőrség birtokába - erősítették meg a Blikknek az ORFK Szervezett Bűnözés Elleni Igazgatóságán. A levélben állítólag azt írja Kulcsár, hogy azért engedelmeskedett Rejtő E. Tibornak, a K&H Bank volt vezérigazgatójának, mert az Tasnádi Péterrel fenyegette őt.

Adócsalás miatt vádat emeltek Tasnádi ellen

Itthon2003.07.30, 13:32

Vádat emeltek adócsalás miatt Tasnádi Péter ellen, mivel nem fizette be az 1999-ben eladott háza utáni adót - 248 millió forintot. A bűncselekményért 2-8 év közötti börtönbüntetés szabható ki.

Tasnádi-ügy: vádemelési javaslat adócsalás miatt

Itthon2003.06.06, 19:58

Vádemelési javaslattal küldte meg a Fővárosi Főügyészségnek a Tasnádi Péter ellen negyedmilliárd forintos adócsalás miatt indított nyomozás pénteken befejeződött pótnyomozásának iratait az Országos Rendőr-főkapitányság Szervezett Bűnözés Elleni Igazgatósága.

Kizárták Tasnádi apaságát

Itthon2003.04.12, 09:39

A DNS-teszt megállapította: nem a börtönbüntetését töltő Tasnádi Péter az édesapja az ő nevét viselő 3 és fél éves kislánynak, Tamarának. Az édesanya megnevezte, hogy kit tart lánya apjának, a férfi viszont nem akarja vállalni sem az apaságot, sem a genetikai vizsgálatot - azonban a vizsgálatra a bíróság kötelezheti.

Gyanúsítottként hallgatták ki Szikinger István ügyvédet

Itthon2003.03.25, 22:34

Lőfegyverrel és lőszerrel való visszaélés alapos gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki ismételten Szikinger Istvánt, a Tasnádi Péter vállalkozó védőjeként ismerté vált ügyvédet, alkotmányjogászt kedden, a Budapesti Rendőr-főkapitányságon.

Hamarosan újabb vádemelés Tasnádi ellen

Itthon2003.02.27, 07:47

Befejezték a súlyos testi sértés és más bűncselekmények miatt elítélt Tasnádi Péter ellen negyedmilliárd forintos adócsalás miatt elrendelt nyomozást. Az ORFK szervezett bűnözés elleni igazgatósága napokon belül megküldi a nyomozati iratokat és vádemelési javaslatot az ügyészségnek - írja a Népszabadság.

Sósavat öntöttek Tasnádi anyósának az arcába

Itthon2003.02.17, 18:08

Sósavat öntöttek Tasnádi Judit édesanyjának arcába hétfőn délelőtt Békásmegyeren. Tasnádi Péter anyósát súlyos sérülésekkel szállították kórházba.

Adócsalással vádolják Tasnádit

Itthon2003.02.12, 14:23

248 millió forintos adócsalással gyanúsítja a rendőrség Tasnádi Pétert. A jogerős büntetését töltő vállalkozót szerdán hallgatták ki.

Tíz hónap múlva szabadul Tasnádi Péter

Itthon2002.12.12, 12:52

A Legfelsőbb Bíróság csütörtökön helybenhagyta a Tasnádi-ügyben született elsőfokú ítéletet. A vállalkozót első fokon 4 és fél év börtönnel és másfél millió forintos vagyonelkobzással sújtották. Tasnádi Péter büntetésébe beszámítják az előzetesben töltött időt, és jogosult kedvezményekre is, így tíz hónap múlva szabadulhat.

Az eljárás megismétlését kérte Tasnádi védője

Itthon2002.12.04, 12:46

A Tasnádi Péterre első fokon kiszabott ítélet hatályon kívül helyezését és az eljárás megismétlését indítványozta védőbeszédében az elsőrendű vádlott védője a Legfelsőbb Bíróságon tartott szerdai tárgyaláson. A büntetőper másodfokú tárgyalása kedden kezdődött, amikor az ügyészség képviselője az első fokon kiszabott büntetések súlyosbítását kérte.

Megkezdődött a Tasnádi-per a Legfelsőbb Bíróságon

Itthon2002.12.03, 15:58

Kedden az elsőfokú ítélet ismertetésével kezdődött a Legfelsőbb Bíróságon a Tasnádi-per. A tervek szerint még két tárgyalás lesz a jövő hét csütörtöki ítélet előtt. Tasnádi Péter felmentésért, az ügyész pedig súlyosbításért fellebbezett az elsőfokú ítélet májusi kihirdetése után.

Tizenöt évet kérnek Tasnádira

Itthon2002.11.25, 08:23

Tizenöt éves fegyházban letöltendő büntetést kér az ügyész Tasnádi Péterre a december 3-án kezdődő fellebbviteli tárgyalás előtt. A Legfelsőbb Bírósághoz eljuttatott ügyészségi beadvány szerint Tasnádi bűnöző vállalkozást hozott létre, és éveken keresztül irányította azt. A Legfőbb Ügyészség úgy véli, az elkövetett bűncselekmény olyan súlyos, hogy a törvény teljes szigorát kell alkalmazni Tasnádival szemben.

A jövő év közepéig lezárnák a nagy pereket

Itthon2002.11.22, 07:36

A Legfelsőbb Bíróságon jövő év közepéig lezárják többek között Tasnádi Péter, Székely Zoltán és Dietmar Clodo ügyét, hogy ne kerüljenek a büntetőperek a hamarosan munkába álló ítélőtáblákhoz. Jövő nyáron így is legalább 19 ezer különböző perre számíthatnak a három ítélőtábla bírái.

Pénzmosással gyanúsítják Tasnádit

Itthon2002.10.24, 17:20

Egymillió márkás pénzmosással gyanúsítja a rendőrség Tasnádi Pétert, akit már ki is hallgattak az ügyben. A nyomozók szerint a bűntett még 1998-ban történt.

Decemberben folytatódik a Tasnádi-per

Itthon2002.10.16, 16:47

A Tasnádi Péter és társai ellen indult büntetőperben a Legfelsőbb Bíróság december elejént tart három tárgyalást, majd várhatóan 12-én hirdeti ki másodfokú ítéletét. A Pest Megyei Bíróság első fokon 4 és fél év börtönnel és másfél millió forintos vagyonelkobzással sújtotta Tanádi Pétert; a vádak közül ugyanis csak az önbíráskodást, a súlyos testi sértést és az adócsalás vétségét látta bizonyítottnak.

Törvénysértő lehet az LB eljárása Tasnádival

Itthon2002.09.25, 14:29

Tasnádi Péter ügyvédje, Szikinger István kifogással él védence keddi ismételt előzetesbe helyezése ellen, ugyanis szerinte a Legfelsőbb Bíróság (LB) jogsértően járt el védencével szemben. A bíróság a májusi ítélethirdetés óta összesen egy alkalommal marasztalta el Tasnádit a házi őrizet megszegése miatt, a második határozatában már elrendelte az újbóli előzetest. Az LB nem nyilatkozik a Tasnádi-ügyről.

Elrendelték Tasnádi előzetesét

Itthon2002.09.24, 16:18

A Legfelsőbb Bíróság elrendelte Tasnádi Péter újbóli előzetes letartóztatásba helyezését. Tasnádi házánál délután megjelentek a rendőrök, és magukkal vitték az eddig házi őrizetben lévő férfit. Tasnádi ügyvédjét, Szikinger Istvánt erről nem értesítették, nem tud róla, hogy védencét elszállították.

Szigorítaná a házi őrizet szabályait a Fidesz

Itthon2002.09.23, 14:35

A Fidesz szerint Tasnádi Péter drága és nem megfelelő őrzése miatt szigorítani kellene a házi őrizet szabályait. Arra is felhívták a figyelmet, hogy a rendőrségnél bevezetett megszorító intézkedéseket felül kellene vizsgálni, mert veszélybe került a közbiztonság.

Polt is börtönbe küldené Tasnádit

Itthon2002.09.23, 16:24

Polt Péter legfőbb ügyész indítvánnyal fordult a Legfelsőbb Bírósághoz Tasnádi Péter házi őrizetével kapcsolatban. Nem hivatalos információk szerint Polt - az országos rendőrfőkapitány levelére reagálva - javasolja Tasnádi Péter házi őrizetének megszüntetését, ismételt előzetes letartóztatását.

Eddig 14 millióba került Tasnádi házi őrizete

Itthon2002.09.19, 12:52

Az aljas indokból, felbujtóként elkövetett súlyos testi sértés bűntettéért első fokon 4 év 6 hónapra ítélt Tasnádi Péter augusztus 11-ig 15 alkalommal sértette meg a házi őrizet szabályait - erről az országos rendőrfőkapitány levélben számolt be Polt Péter legfőbb ügyésznek. Polt tanulmányozza a levelet és a hozzá csatolt dokumentumot, és ígéri: rövid időn belül válaszol. Tasnádi házi őrizetére eddig 14 millió forintot költött a közpénzből gazdálkodó készenléti rendőrség.

Újra börtönbe kerülhet Tasnádi

Itthon2002.09.19, 15:32

Salgó László országos rendőrfőkapitány szerint meg kellene vizsgálni, hogy továbbra is indokolt-e Tasnádi Pétert házi őrizetben tartani. Mivel Tasnádi eddig tizenötször szegte meg a házi őrizet szabályait, elképzelhető, hogy ismét előzetes letartóztatásba helyezik, és így visszakerül a börtönbe. Tasnádi ügyvédje szerint jogilag továbbra sem állnak fenn az előzetes letartóztatás feltételei.

Répássy: Tasnádi miért járkál szabadon?

Itthon2002.09.17, 14:42

Tasnádi Péter sorozatosan megsérti a házi őrizet szabályait - hívta fel a figyelmet a Fidesz frakcióvezető-helyettese, Répássy Róbert, a belügyminiszterhez intézett kérdésében a parlament plenáris ülésén. Lamperth Mónika elmondta, hogy az országos rendőrfőkapitány jelentette ezt a legfőbb ügyésznek, akinek intézkednie kell.

Tasnádi megsérthette a házi őrizet szabályait

Itthon2002.09.12, 08:32

A Legfelsőbb Bíróság a napokban ad választ arra a kérdésre, vajon jogosan szabott-e ki az elsőfokú bíróság százezer forint rendbírságot, amiért Tasnádi Péter egyszer elutazott a gyerekéért Budaörsre, egy másik alkalommal pedig felkeresett egy budapesti lokált. A Legfőbb Ügyészségen ugyanakkor egy ügyész teljes munkaidőben tanulmányozza a büntetőügy iratait, szeretnék elérni a maffiabűntett kimondását és a vállalkozó büntetésének súlyosbítását.

Első fokon felmentették a bankfiókvezetőt a Tasnádi-ügyben

Itthon2002.09.04, 19:04

A Tasnádi-üggyel összefüggésben pénzmosás-bejelentési kötelezettség bűntettének vádja alól mentett fel egy bankfiókvezetőt a II-III. kerületi bíróság szerdán kihirdetett nem jogerős ítéletében.

Lovas nem ment el vitázni Tasnádival

Itthon2002.08.11, 21:18

Elmaradt a Lovas-Tasnádi vita. Üres maradt a szék Tasnádi Péter mellett az ATV stúdiójában, mivel Lovas István nem vállalta a vitát Tasnádival.

Tasnádi-Lovas tévévita vasárnap este

Itthon2002.08.11, 18:43

A jelenleg házi őrizetben lévő Tasnádi Péter tévévitára hívta ki Lovas Istvánt. A jobboldali újságíró két hete közleményben tudatta, hogy Tasnádi életveszélyesen megfenyegette őt és családját, ezt azonban a vállalkozó cáfolta.

Tasnádi tagadja, hogy megfenyegette Lovast

Itthon2002.07.23, 17:20

Lovas István jobboldali publicista kedden közleményben tudatta, hogy a reggeli órákban megfenyegette őt és családját Tasnádi Péter, a maffiavádak alól első fokon felmentett vállalkozó. Lovas szerint Tasnádi a Sajtóklub című tévéműsorban elhangzottak miatt fenyegetőzött. Tasnádi Péter tagadja a fenyegetést, mint az [origo]-nak elmondta, azt se tudja, kicsoda Lovas.

Tasnádiék utcán veszekedtek gyerekükről

Itthon2002.07.11, 10:20

Szabadulása óta sem csitultak a botrányok Tasnádi Péter körül, aki szerdán, az utcán keveredett hangos szóváltásba válófélben lévő feleségével és annak jelenlegi élettársával. Tasnádi Judit a szerinte elrabolt közös gyermekükért ment a jogerős szabadságvesztését házi őrizetben töltő férfihez.