tartományi választások

címke rss
Nagy siker a magyaroknak a szerbiai választás eredménye

Nagy siker a magyaroknak a szerbiai választás eredménye

A szerbiai választások kampányát a sajtó és maguk a politikusok is minden korábbinál unalmasabbnak, a várható eredményeket pedig kiszámíthatónak nevezték, az előzetes eredmények viszont mégis sokakat megleptek, hiszen földcsuszamlásszerű győzelmeket, óriási bukásokat és új szereplőket is hoztak. Köztük a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) vajdasági tartományi és önkormányzati választáson elért történelmi eredményei többek között azzal magyarázhatóak, hogy az elmúlt évek gazdaságfejlesztő programjai meggyőzték a magyar szavazókat.

Német választások: előretörő bevándorlásellenesek, megsemmisülő baloldal

Nagyvilág2019.09.02, 09:48

Elveszítette többségét az eddig kormányzó koalíció, a bevándorlásellenes ellenzéki Alternatíva Németországnak (AfD) pedig előretört a németországi Brandenburgban és Szászországban tartott tartományi törvényhozási (Landtag-) választás hétfőn közölt hivatalos előzetes végeredménye szerint. Feltűnő volt, hogy a szocdemek úgy estek vissza, hogy közben a részben az állampárt utódjának számító Baloldal is jelentős veszteségeket szenvedett - a baloldali pártok megsemmisülőben vannak.

A vártnál is nagyobb a bevándorlásellenes áttörés Németországban

Nagyvilág2019.09.01, 20:25

Nagy áttörést értek el a bevándorlásellenes erők a németországi tartományi választásokon - derült ki a brandenburgi és a szászországi tartományi választás előzetes eredményeiből. A nagykoalíciós pártok nagyon visszaestek. 

Alacsony részvétellel kezdődött a szicíliai tartományi választás

Nagyvilág2017.11.05, 16:47

A szavazásra jogosultak 10,8 százaléka járult az urnákhoz délig a vasárnapi szicíliai tartományi voksoláson, amelyet elemzők a jövőre esedékes olasz parlamenti választások előzetes tesztjének tartanak.

Egyre erősebbek a radikálisok Németországban

Nagyvilág2016.09.21, 13:33

Bár súlyos választási pofonokat kapott Angel Merkel az elmúlt hetekben, ami némi retorikai fordulatra is kényszerítette menekültügyben, de egyelőre úgy tűnik, hogy nincsen veszélyben a negyedik kancellári ciklusa. A bevándorlásellenes és a hagyományos konzervatív értékek mellett kiálló Alternatíva Németországnak párt folyamatosan erősödik, de mivel egyelőre senki sem akar velük koalíciót kötni, ezért meglehetősen távol vannak a hatalomtól. Ha a bevándorlók témája a következő hónapokban is napirenden marad, akkor Merkelnek meg kell azzal barátkoznia, hogy tőle jobbra is van politikai alternatíva.

Merkel a kudarc után sem változtat a migránspolitikán

Nagyvilág2016.09.05, 15:56

A németországi Mecklenburg-Elő-Pomeránia tartományban tartott törvényhozási választás eredménye csalódást keltő, és azt üzeni, hogy a Kereszténydemokrata Uniónak (CDU) vissza kell szereznie a választók bizalmát – mondta hétfőn Angela Merkel kancellár, a CDU elnöke.

Berlin kitart menekültpolitikája mellett

Nagyvilág2016.03.14, 12:48

A német szövetségi kormány kitart az európai menekültválság megoldását célzó politikája mellett - ezt közölte a kormány szóvivője hétfői berlini tájékoztatóján az előző napi tartományi választásokkal kapcsolatban.

Német választások: két tartományban is kikapott Merkel

Nagyvilág2016.03.13, 21:40

Németországban a Kereszténydemokrata Unió mindhárom vasárnapi tartományi választáson kevesebb szavazatot kapott mint öt éve, ezzel Angela Merkel kancellár pártja a választási „szupervasárnap” első számú vesztese az esti részeredmények szerint. Az újonc Alternatíva Németországnak mindhárom tartományban 10 százalék feletti eredménnyel kerül be a helyi törvényhozásba, így a Merkel-kormány menekültpolitikájának bírálatára építő párt az első számú nyertes.

Megverhetik Merkelt, de kiütni nem tudják

Nagyvilág2016.03.12, 15:18

A bevándorlásellenes erők áttörését hozhatják a vasárnapi tartományi választások Németországban. A választások nagy vesztesei az Angela Merkel vezette kereszténydemokraták és a szocdemek lehetnek. Ennek ellenére a kancellárnak nem kell izgulnia, mivel az országos választások még messze vannak, és méltó kihívója sincsen. 

Politikai földindulás Felső-Ausztriában

Nagyvilág2015.09.27, 21:30

Politikai földindulást is okozhat, hogy a Szabadságpárt második lett a felső-ausztriai tartományi választáson. Elemzők szerint Heinz-Christian Strache erősödése a menekültválságnak köszönhető. 

Előretört a szélsőjobb Ausztriában

Nagyvilág2015.09.27, 18:59

Duplázhat az Osztrák Szabadságpárt a felső-ausztriai tartományi választáson. Az előrejelzés szerint 31,5 százalékkal az FPÖ lehet a második legmeghatározóbb politikai erő a tartományban. 

Nyugdíjcsökkenéssel fenyeget a spanyol kormány

Nagyvilág2015.09.26, 11:08

Parlamenti választásokat tartanak vasárnap Katalóniában, a tét az északkelet-spanyolországi autonóm közösség vezetése és annak függetlenné válása. Az elszakadás mellett álló pártszövetségnek úgy tűnik, nem lesz abszolút többsége, de könnyen lehet, tud a terveihez szövetségest találni. A spanyol kormány a nyugdíjfegyvert is bedobta a kampányban. 

Óriási pofont kaphatnak a szocialisták

Nagyvilág2015.03.20, 17:33

A kormányzó szocialisták egyértelmű vereségét jelzik előre a felmérések a franciaországi helyhatósági választásokon, amelyeknek vasárnap tartják az első fordulóját. A spanyolországi Andalúziában is sorsdöntő tartományi voksolást tartanak.

Mindenkit rommá verhet a baloldal

Nagyvilág2015.02.15, 10:34

Helyi törvényhozási választás kezdődött vasárnap reggel Hamburgban, Németország egyik legkisebb és leggazdagabb tartományában.

Merkel széke bánhatja a düsseldorfi csetepatét

Nagyvilág2012.03.16, 11:12

Akár Angela Merkel kancellári posztjába is kerülhet, hogy feloszlatta magát az észak-rajna-vesztfáliai parlament. Hét évvel ezelőtt ez a tartomány már megbuktatott egy kancellárt, és az előjelek most sem kedvezők. Merkel egyik fontos emberét küldi Düsseldorfba, aki viszont maga sem bízik teljesen a sikerben.

Feloszlatta magát az észak-rajna-vesztfáliai parlament

Nagyvilág2012.03.14, 20:20

A kisebbségi kormány nem tudta elfogadtatni az idei költségvetés tervezetét, ezért feloszlatta magát Németország legnépesebb tartományának parlamentje. Az előrehozott választásokat várhatóan májusban tartják Észak-Rajna-Vesztfáliában, a kisebbik kormánypárt a felmérések szerint kibukna a tartományi parlamentből, a Német Kalózpárt pedig bekerülhet.

Újabb csapás Merkelék koalíciójára: kiesett a berlini parlamentből is az FDP

Nagyvilág2011.09.18, 21:34

Kiesett a helyi törvényhozásból a berlini tartományi választásokon a liberális Szabad Demokrata Párt (FDP). A kormánykoalícióban részt vevő szervezetnek zsinórban ez az ötödik súlyos kudarca a helyi választásokon, ami súlyos csapás az Angela Merkel kancellár vezette, konzervatívokból és szabad demokratákból álló országos kormánykoalíció számára. Meglepően jól szerepelt viszont az internet  szabadságáért küzdő Német Kalózpárt. A választást az eddig is kormányzó szociáldemokrata párt (SDP) nyerte.

Kormányra kerülhetnek a Zöldek egy németországi tartományban

Nagyvilág2011.03.27, 20:49

A szövetségi köztársaság történetében először "zöld" miniszterelnöke lehet egy németországi tartománynak a vasárnap tartott helyi parlamenti választások eredményeként. A zöldek és a szociáldemokraták Baden-Württembergben együtt a szavazatok 48,5 százalékát szerezték meg, míg a CDU-FDP koalíció csak 43 százalékot szerzett.

Előző
  • 1
Következő