társkeresés
címke rss- kapcsolódó címkék:
- szerelem
- kibeszélő
- párkapcsolat
- párkeresés
- ismerkedés
- legfrissebb
- legrégebbi
Most kiderült, mik a leggyakoribb hibák, amiket elkövethetsz a Tinderen
A mai rohanó világban sokan választják a társkeresés online módját. Az okostelefonokra kifejlesztett párkereső applikáció, a Tinder munkatársai most elmondják, mik a leggyakoribb hibák, amiket a felhasználók elkövethetnek.
7 főbűn, amit az első randevún elkövethetsz
Nem számít, hogy vakrandira mész, esetleg egy rövidebb internetes ismerkedés következő lépcsőfokát léped meg, vagy netán egy véletlen folytán csöppensz egy randevú közepébe, az első benyomást nem lehet semmissé tenni. Ezt pedig könnyű elrontani, amit magyarázkodással sem enyhíthet az ember. Lássuk hát azokat, amelyekkel a legjobban csökkentheted egy második találka esélyét.
Hajdú Péter az igazi megtalálásra szánja a 2019-es évet
Két és fél éve éli a szinglik életét Hajdú Péter. Most elárulta, hogy válása után most kész megtalálni az igazit. Azt is elmondta, hogy milyen hölgy lenne álmai asszonya.
Ügyfelei helyett tinderezik egy nő, nagyon jól keres vele
Társkereséssel keresi a kenyerét a Matchsmith alapítója, Holly Bartter, aki mások helyett tinderezik. Ügyfelei főként elfoglalt, dolgozó nők, akik szeretnék megtalálni az igazit.
Pénisz bukkant fel az egyik Tinder-fotó hátterében (18+)
A társkereső oldalakon mindenki igyekszik a legjobb arcát mutatni, főként a fotókon. Ám ha nem figyelünk rá, hogy mi van a kép hátterében, akkor durva bakik történhetnek.
- címkék:
- társkeresés
- pénisz
- fotó
- háttér
- Tinder
- Címkefelhő »
Randevú gyerekkel a zsebben – Egyedülálló anyák és a társkeresés
A társkeresés és a randizás senkinek sem egyszerű. Az emberek gyorsan vonnak le messzemenő következtetéseket a másikról, így sokszor nem jut lehetőség arra, hogy jobban megismerhessék egymást. Ráadásul sok dolognak kell ahhoz klappolnia, hogy két ember el tudja képzelni a közös jövőjét. Főleg akkor, ha egyedülálló anyaként kell szembenézni a párkeresés nehézségeivel.
Próbál nem diszkriminálni a Tinder
Már nem célja az azonos szépségkategóriájú személyek összepárosítása.
- címkék:
- társkeresés
- társkereső
- Tinder
- Címkefelhő »
Koktélok és párkeresés: folytatódhat a Szex és New York című sorozat
Nők milliói rajongtak a Szex és New York című sorozatért. A négy nagyvárosi szingli nő életével sokan azonosulhattak. Most úgy tűnik, jön a folytatás. Candace Bushnell készülő könyvére ugyanis már lecsapott a Paramount Television.
Panajoth-Fejér Dávid magyarként lett a kínai Nagy Ő főszereplője
Fehérneműmodellként dolgozott Kínában Panajoth-Fejér Dávid, akit nemrégiben kiválasztottak a Nagy Ő című tévéműsor főszerepére. A fiatal férfi azonban nem talált társra a műsorban.
Test és lélek: Vajon még meddig nyomoríthat minket a divatipar?
A mai világ egyik központi üzenete az elfogadás, a tolerancia. Egészségesen gondolkodó emberek körében nincs jelentősége a bőrszínnek, a vallásnak, és a nemi orientáció is olyasmi, ami ma már szinte senkit sem érdekel. Ez így van jól.