Társaság a Szabadságjogokért

címke rss

Büntethető lesz a gyűlöletbeszéd

Itthon2008.02.19, 11:05

Az Országgyűlés hétfőn elfogadta a büntető törvénykönyv módosítását, amely lehetővé teszi a gyűlöletbeszéd büntethetőségét. A szocialista képviselők kezdeményezte törvénymódosítást 174 igen, 127 nem szavazattal és 11 tartózkodás mellett fogadta el a parlament. A TASZ a köztársasági elnökhöz fordult, azt kérve, hogy a törvényt küldje el alkotmányossági kontrollra.

Razziát indít Budaházy és Toroczkai

Itthon2008.02.01, 15:18

Hunniát, vagyis egy, a jelenlegivel párhuzamos alternatív Magyarországot építene Budaháuzy György és Toroczkai László. A két, kormányellenes megmozdulásokról ismert férfi bejelentette, hogy razziát indít a szerintük hazaáruló politikusok és tisztviselők ellen, akiknek bűneit és adatait az interneten kívánják közzétenni. A TASZ szerint viszont ha visszaélésről szerez tudomást valaki, akkor a rendőrséget kell értesítenie.

Csütörtökön eldől, meddig ülhetnek a metrós tanulmányon

Itthon2008.01.30, 14:28

A főváros szerint nem lehet nyilvános az az elemzés, amiből kiderül, megéri-e a négyes metró a befektetett hatalmas összeget. Az adatvédelmi biztos korábban az [origo] megkeresésére úgy foglalt állást, hogy a kormány döntése után nyilvános lehet az uniós pályázat dokumentációja, tehát az ennek részét képző elemzés is. A kormánydöntés azonban késik. A TASZ és az Index bírósághoz fordult, hogy közérdekű adatként adják ki a tanulmányt.

Megdöbbentek a jogvédők az ombudsman ötletén

Itthon2008.01.11, 12:01

Nem aratott osztatlan sikert a jogvédők körében Szabó Máté ombudsman egyik első akciója. Az állampolgári jogok országgyűlési biztosa azt javasolja, hogy a jelenleginél szigorúbban korlátozzák a Kossuth téri tüntetéseket. Állami ünnepségek idején még a Kossuth térre vezető utcákból is kitiltaná a tüntetőket. A Társaság a Szabadságjogokért szerint azonban az országgyűlési biztos hivatalát nem azért találták ki, hogy jogkorlátozó javaslatokat tegyen az ombudsman.

Az [origo] újságírója beperli a GKM-et a Gripenek kapcsán

Itthon2007.12.28, 14:30

Pert indít az [origo] újságírója és a Társaság a Szabadságjogokért jogvédő szervezet a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium ellen, mivel a tárca többszöri kérésünkre sem adta ki a Gripen repülőgépek fejében vállalt 191 milliárdos svéd befektetési és gazdaságfejlesztési kötelezettségek - az ellentételezés - adatait. A svédek már mostanra teljesítették vállalásuk 98 százalékát, és mindezt a minisztérium jóvá is hagyta. Tudni akartuk, hová került a közel 200 milliárd, milyen befektetéseket hajtottak végre a pénzből Magyarországon, de a repülőgépgyártó üzleti titokra és a magyar állammal kötött szerződésére hivatkozva megtagadta az infformációk ...

Piti bűnözőket pásztáznának Beremend kamerái

Itthon2007.12.13, 14:36

A 2800 fős Beremend nagyközség egészét bekamerázná a település polgármestere. Beremenden ugyan nem nagy a bűnözési ráta, de a polgármester szerint a térfigyelő kamerák nagyobb biztonságérzetet adnának az embereknek. A település egyik lakója szerint a 10 milliós beruházás kidobott pénz. Az assszony attól fél, bűnözők keresése helyett a lakosok ruházatán fognak majd csámcsogni. A Társaság a Szabadságjogokért jogásza szerint abszurd a kezdeményezés.

A TASZ védheti meg Orbánt a kormánytól

Itthon2007.12.03, 17:21

A TASZ jogvédő civil szervezet elvállalta Orbán Viktor védelmét abban a perben, amit az igazságügyi minisztérium indított a Fidesz-elnök ellen. A igazságügyi tárca azt nehezményezte, hogy Orbán azt mondta: tavaly október 23-án béke lett volna, ha a rendőrség politikai utasításra nem támadja meg a Fidesz-gyűlés résztvevőit.

Pert nyert a TASZ az NBH-val szemben

Itthon2007.11.22, 17:49

A Fővárosi Ítélőtábla csütörtöki jogerős ítélete szerint az NBH-nak ki kell adnia a 2005-ben titkos minősítés alól feloldott iratainak főbb adatait, vagyis azt, hogy milyen jogcímen, mennyi időre minősítették az adatokat, illetve miért oldották fel a minősítést. A pert a Társaság a Szabadságjogokért nevű civil szervezet indította.

Nem titkolhatja tovább jelentéseit a Kehi

Itthon2007.11.20, 18:37

Nem döntés-előkészítő adatok azok a jelentések, amelyeket a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal készít a kormány számára - derült ki a Fővárosi Ítélőtábla egyik ítéletből. A pert a TASZ indította a hivatal ellen.

Bepanaszolta a rendőrséget az előállított újságíró

Itthon2007.11.20, 19:31

Panaszt emel a rendőrség eljárásával szemben Barcs Miklós, a hvg.hu munkatársa a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) civil szervezet jogsegélyszolgálatán keresztül. Az újságíró azt is meg fogja támadni, ha postázzák neki a pénzbüntetést.

Jogvédők bírálják az újságírók előállítását

Itthon2007.11.20, 11:48

A Társaság a Szabadságjogokért és a Magyar Helsinki Bizottság is bírálja a rendőrséget, amiért egy szombati be nem jelentett tüntetésen két újságírót is őrizetbe vettek. A TASZ ügyvivője, Schiffer András sajátos rendőrállami intézkedésként jellemezte a történteket. A Helsinki Bizottság szerint az intézkedés sértette a sajtószabadságot és több jogszabályt is.

Kiszúrnak az otthon szülőkkel a TASZ szerint

Itthon2007.11.05, 18:59

Túl szigorúnak tartja az otthon szülésről szóló jogszabálytervezetet a Társaság a Szabadságjogokért. A jogvédők szerint olyan feltételeket akarnak szabni, amilyeneket eleve csak kórházak tudnak biztosítani. Úgy vélik, hogy a szüléseket orvos nélkül, szakképzett bábákkal is le lehet vezetni. Az egészségügyi tárca viszont ragaszkodik ahhoz, hogy a szülésben részt vegyenek orvosok is.

Az ÁPV-nek ki kell adnia a két erőmű privatizációs dokumentumait

Itthon2007.10.03, 19:30

Az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Zrt.-nek (ÁPV) 15 napon belül nyilvánosságra kell hoznia a Mátrai és a Dunamenti Erőmű privatizációs dokumentumait a Fővárosi Ítélőtábla szerdán kihirdetett végzésének megfelelően - közölte az ítélethirdetés után Földes Ádám, a perben jogsegélyt nyújtó Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) képviselője.

Beintenek a véradásra váró melegeknek

Itthon2007.09.07, 17:21

A nemi úton terjedő betegségek nagyobb kockázatára hivatkozva elutasítják a véradásra jelentkező melegeket, pedig bizonyos nemi úton terjedő betegségtípusok a heteroszexuálisoknál jelennek meg nagyobb arányban. Dénes Balázs, a TASZ jogvédő szervezet vezetője szerint a melegeket kizáró kérdés aggályos lehet adatvédelmi szempontból. Az [origo] az adatvédelmi biztoshoz fordult.

Engedély nélkül használtak gumilövedéket a rendőrök

Itthon2007.07.05, 14:30

Régi, rozoga szovjet puskákból, használatbavételi engedély nélkül lőttek ki gumilövedékeket tavaly október 23-án a rendőrök - állapította meg egy ügyészségi vizsgálat. A szakértői vélemény szerint a lövedékek közelről veszélyesek, távolról viszont nem lehet velük célozni. A fegyverhasználat teljes mértékben jogtalan volt - állítja a Társaság a Szabadságjogokért nevű jogvédő szervezet.

Titkos szabályok mögé rejtőzik a rendőrség

Itthon2007.06.14, 13:09

Ki kell adnia a rendőrségnek két olyan titkos belső utasítást, amelyekkel az őszi zavargások idején saját szakszerűségét igazolta - derül ki a Fővárosi Bíróság csütörtöki ítéletéből. A TASZ jogvédő civil szervezet 30 ilyen utasítás megismerése érdekében indított pert. A bíróság ezek közül kettő kiadását rendelte el, a TASZ tovább küzd.

A kormány szerint kontárok vagyunk az adatböngészéshez

Itthon2007.06.07, 15:54

Az állami szervek által kezelt személyes adatok biztonságáért aggódik a Társaság a Szabadságjogokért. Az APEH, az ÁNTSZ és az építésügyi hatóságok adatbankja ugyanis hamarosan törvényesen is hozzáférhetővé válhat a kormányhivatalok számára. Azt viszont semmi nem garantálja, hogy az adatokat szabályosan kezelik majd - állítják a jogvédők, akik egyébként maguk is szívesen betekintenének az adatvagyonba megfelelő körülmények között. A kormány szerint viszont ehhez szakértelem kell, ezért csak az állami szervek előtt nyitnák meg az adattárakat.

Gergényi meghagyta az utcai ellenőröket

Itthon2007.05.22, 15:16

Budapesten eddig is működött az az ellenőrző szolgálat, amelyet most a rendőrségi botrányok után országosan újraindítanak - tudta meg az [origo]. Az úgynevezett mobil ellenőrző csoport egyébként csak kisebb gyanús ügyeket tárt fel. A rendőrség kedden jelentette be, hogy egy zöld számon fogadják a rendőri intézkedésekkel kapcsolatos panaszokat, a TASZ szerint azonban csak látszatintézkedésről van szó.

Sok rendőr futni hagyná a füvező fiatalokat

Itthon2007.05.15, 10:49

Egy friss kutatás szerint minden harmadik rendőr azt mondja, hogy nem szívesen intézkedne marihuánát fogyasztó fiatalokkal szemben. A Társaság a Szabadságjogokért szervezet arról is beszámolt, hogy a bűnüldözők több mint fele szerint a büntetőjog eszközeivel nem lehet visszaszorítani a drogfogyasztást.

Szabad félrebeszélni a kancellárián

Itthon2007.05.09, 10:46

A Miniszterelnöki Hivatal azt állította, hogy szakértői bizottság készített tervezetet Gyurcsány Ferencnek a gyülekezési törvény módosítására, de azóta egy bírósági tárgyalás kiderítette, nem létezett semmiféle javaslat vagy tervezet. A Társaság a Szabadságjogokért jogvédő szervezet kíváncsi, van-e következménye annak, ha egy illetékes valótlanságot állít a nyilvánosság előtt. A válasz: nincs.

Hiába perelte a rejtőzködő kormányszervet a TASZ

Itthon2007.05.03, 17:46

A Fővárosi Bíróság csütörtökön elutasította a Társaság a Szabadságjogokért keresetét, hogy hozzák nyilvánosságra a közigazgatási reformról szóló határozatok eredménytelenségének okait. A Kormányzati Ellenőrzési Hivatal korábban megtagadta a 2002 és 2004 közötti kormányhatározatok teljesítését áttekintő jelentésének kiadását, mivel szerinte az döntéselőkészítő munkaanyag: az ügyben a bíróság a hivatal érvelésével értett egyet.

Gyurcsány fantomjelentéséről döntött a bíró

Itthon2007.04.24, 16:21

Elvesztette a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) nevű jogvédő szervezet Gyurcsány Ferenc elleni perét, amelyet azért indított, mert a kormányfő nem akart kiadni a gyülekezési törvény módosításával kapcsolatos előkészítő iratokat. Ezeket egy Tölgyessy Péter által vezetett bizottság készítette - a perben azonban kiderült: nem is létezett ilyen bizottság, így nincs jelentés sem a munkájáról. A TASZ szerint Gyurcsányék félrevezették a közvéleményt.

Dénes Balázs: A kormány se véletlenül sért törvényt

Vendégszoba2007.04.17, 15:34

Sorra indítja - és nagyrészt nyeri is - a pereket a Társaság a Szabadságjogokért az állami hivatalok ellen, a jogvédő szervezet elnöke szerint azonban ez nem jelenti azt feltétlenül, hogy a mostani kormány rosszabb lenne az előzőeknél. Dénes Balázs a Vendégszobában beszélt arról, hogy miért nem hord fegyvert, hogy szerinte Gergényi Péternek mennie kellett volna, és arról is, miért tartja gyengének a magyar sajtót.

Titokban maradnak a NATO-dokumentumok

Itthon2007.04.12, 14:31

Elsőfokú ítéletében elutasította a bíróság a Társaság a Szabadságjokért (TASZ) kérését, melyben NATO-dokumentumok kiadását kérte közérdekű adatokként. A civil szervezet fellebbez az ítélet ellen.

Nyertek a jogvédők a Pénzügyminisztérium ellen

Itthon2007.02.15, 17:20

Jogerősen pert nyert a Társaság a Szabadságjogokért jogvédő szervezet a Pénzügyminisztériummal szemben, így a tárca nem hivatkozhat sem üzleti titokra, sem prognózisra, közölnie kell, hogy mi növelte 100 milliárd forinttal a hiányt a 2006-os költségvetés féléves adataiban.

Titkolózásért beperelte Gyurcsányt a TASZ

Itthon2007.02.06, 13:13

Gyurcsány Ferenc kormányfő nem adott ki a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) jogvédő szervezet kérésére egy az őszi zavargásokhoz és a gyülekezési joghoz kapcsolódó jelentést, ezért a szervezet pert indított ellene. A TASZ szerint a gyülekezési törvény emiatt úgy módosulhat, hogy a nyilvánosság elől eltitkolják a változtatás terveit.

Jogosan titkolhatják az alkotmánytervezet

Itthon2007.01.11, 15:54

A Fővárosi Ítélőtábla elutasította a Társaság a Szabadságjogokért kérését az új alkotmánytervezet nyilvánossá tételéről. A csütörtöki másodfokú jogerős ítélet szerint nem kötelezhető a szakminiszter egy döntés-előkészítő anyag közzétételére.

Egy svéd cikkről koppintották a drog-anyagot

Itthon2006.12.21, 07:32

Az egészségügyi minisztérium által kiadott, drogokról szóló, hivatalos állásfoglalás jelentős része valójában egy svéd ortodox pszichiáter szakcikke a Társaság a Szabadságjogokért szerint - olvasható a Népszabadságban. A jogvédő szervezet munkatársai ráismertek a gyakorlatilag szó szerint átvett szövegre, miután csak perrel tudták elérni, hogy a tárca közzétegye a közérdekű anyagot.

Százezret is fizethet az elkóborló beteg

Itthon2006.11.09, 17:23

A kormány tervei szerint a kórházi kezelés költségének 30 százalékát fizetheti ki az a beteg, aki nem a lakóhelye közelében kijelölt három kórház valamelyikében kezelteti magát. A felesleges orvoslátogatások lefaragását célzó intézkedés szerint ez azonban nem lehet több 100 ezer forintnál. Az [origo] által megkérdezett szakértő szerint a legtöbb beteg valószínűleg ragaszkodni fog a régi orvosához, így jelentősen nőhetnek a lakosság terhei. A TASZ szerint korlátozná a választási szabadságot az intézkedés, egy magánkórház igazgatója viszont  egyetért a tárca szándékával.

Nem titkolhatja a rendőrség az utcai kamerákat

Itthon2006.11.07, 16:44

Ki kell adnia a rendőrségnek a közterületi térfigyelő kamerák pontos listáját, az azokról készült tanulmányokat, valamint a BRFK és a helyi önkormányzatok közt létrejött szerződéseket, miután kedden a Fővárosi Bíróság jogerősen helyt adott a TASZ keresetének.

Jogosan titkolózott a közlönykiadó

Itthon2006.11.07, 18:22

A Magyar Hivatalos Közlönykiadónak adott igazat a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) jogvédő szervezettel szemben a Legfelsőbb Bíróság. A TASZ korábban azt kérte, hogy a közlönykiadó hozza nyilvánosságra, hogy szerkesztő-bizottságának tagjai évekre visszamenően mennyi fizetést és egyéb juttatást kaptak. A közlönykiadó azonban személyes adatokként kezelte és nem adta ki a kért információkat.

Hiába ködösített a 100 milliárdos tételről a PM

Itthon2006.10.31, 13:55

A Társaság a Szabadságjogokért nevű jogvédő szervezet kérelmének helyt adva a bíróság úgy döntött, a Pénzügyminisztériumnak ki kell adnia az információt, hogy miből származik a féléves hiány számai közt szereplő, 100 milliárdos tétel. A PM előbb üzleti titokra hivatkozott, majd úgy érvelt, ez a szám csak becslés.

Felháborodtak a tüntetők a nemzetbiztonsági tanácsokon

Itthon2006.10.09, 16:34

A Nemzetbiztonsági Hivatal a napokban kiadott egy közleményt, amely szerint a békés tüntetések résztvevői puszta jelenlétük miatt is bűncselekmények elkövetőjévé válhatnak, ha a rendezvény tömegzavargássá alakul át. A Kossuth téri demonstrálók emiatt a köztársasági elnökhöz fordultak azzal a panasszal, hogy a hivatal fenyegeti a békés tüntetőket. A Társaság a Szabadságjogokért elnöke szerint a közlemény tartalma "jogi nonszensz".

Vitatják jogvédők a rendőrök lövéseit

Itthon2006.09.28, 14:22

Nem lőhettek volna a rendőrök arra a férfira, aki szerdán társával együtt kirabolt egy fővárosi bankot - állítja a TASZ jogvédő szervezet. A rendőrség szerint a fellépés jogszerű volt.

Utánanéz a vitatott letartóztatásoknak az ügyészség

Itthon2006.09.28, 10:07

Kérés esetén felülvizsgálja a Legfőbb Ügyészség azoknak a személyeknek az előzetes letartóztatását, akiket jogvédők szerint alaptalanul vettek őrizetbe a múlt heti zavargások során. A Magyar Helsinki Bizottság és a Társaság a Szabadságjogokért tíz esetben kér vizsgálatot.

Eltitkolt százmilliárdot kérnek számon a PM-en

Itthon2006.09.07, 10:10

Beperelte a Pénzügyminisztériumot a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) nevű jogvédő szervezet, miután úgy ítélte meg, hogy a tárca közérdekű információt titkolt el a 2006-os költségvetés féléves adataival kapcsolatban. A PM szerint félreértés történt, mert egy prognózist tekintettek közérdekű adatnak.

A diszkórazzia szemtanúit keresik a jogvédők

Itthon2006.09.03, 14:04

A Társaság a Szabadságjogokért jogvédő szervezet meglepő akciót indított: azok jelentkezését várják, akik ott voltak augusztus 27-én abban a kazincbarcikai diszkóban, ahol a rendőrség átfogó razziát tartott. A jogvédő szervezet jogi lépéseket tervez a hatóságok ellen, és felhívásában ehhez keres szemtanúkat.

Már csak burgundiszínű útlevelet adnak

Itthon2006.08.29, 17:07

Különleges rádiófrekvenciás chip és burgundi vörös borító az új magyar útlevelek különlegessége azon túl, hogy biometrikus azonosítónak számító digitális fényképet is rejtenek bele. Ezt később az ujjlenyomat is követi. A költségek nem nyilvánosak, de az útlevél megfelel az EU előírásainak és sokkal biztonságosabb a Közponi Adatfeldolgozó Hivatal szerint. A TASZ szerint aggályos és szükségtelen a benne levő biometrikus azonosító.

Pazarlónak tartják a füvezők orrkoppintását

Itthon2006.07.05, 13:59

Fiatal, büntetlen előéletű, többnyire marihuánát használó fogyasztókra csap le leggyakrabban a törvény szigora - derül ki a Társaság a Szabadságjogokért nevű jogvédő szervezet éves drogjelentéséből. A kábítószerrel való visszaélés büntetése nem feltétlenül börtön, lehet elterelést választani helyette, ami lényegében hat hónapos kényszerkezelés. A TASZ  szerint  fölösleges ilyen kezelésre kötelezni azokat, akik alkalmanként elszívnak egy-egy füves cigarettát.

Lepattannak a Lamperthet érő bírálatok

Itthon2006.05.18, 12:18

A Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) vitatott hatósági ügyek sorát tartalmazó nyílt levélben bírálta Lamperth Mónika belügyminisztert, és azt kérte Gyurcsány Ferenctől, hogy az új kormányban már ne kapjon helyet. A miniszterelnök közölte, nem kíván válaszolni a nyílt levélre, az emberi jogokat kiemelt ügyként kezelő SZDSZ egyik ügyvivője pedig azt mondta, Lamperth Mónika belügyminisztersége a párt egyetlen fórumán sem merült fel.

Lamperth ellen lobbiznak jogvédők Gyurcsánynál

Itthon2006.05.16, 18:32

Nyílt levélben fordult a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) jogvédő szervezet Gyurcsány Ferenc miniszterelnökhöz. A jogvédők azt kérik, hogy az alakuló kormányban a miniszterelnök egyáltalán ne biztosítson helyet Lamperth Mónikának. A TASZ szerint Lamperth belügyminisztersége idején a rendőrség többször járt el törvényellenesen.

Felmentették a Fábryt bíráló György Pétert

Itthon2006.04.22, 07:10

Az első fokon eljáró bíróság szerint nem követett el rágalmazást György Péter kritikus akkor, amikor "romagyűlölő rasszistának" nevezte Fábry Sándort - közölte a kritikus védelmét ellátó jogvédő szervezet, a Társaság a Szabadságjogokért. A bíróság bűncselekmény hiányában mentette fel György Pétert, arra hivatkozva, hogy a kifogásolt kifejezés véleménynek minősül.

Nem titkolhatják a közlönykiadó vezetőinek fizetését

Itthon2006.03.02, 13:36

Jogerős ítéletében a Társaság a Szabadságjogokért jogvédő szervezetnek adott igazat a Fővárosi Ítélőtábla a Magyar Hivatalos Közlönykiadó szerkesztőbizottságának tagjainak juttatásaival kapcsolatban. A TASZ korábban hiába próbálta megtudni, hogy a szerkesztőbizottság tagjai évekre visszamenően mennyi fizetést és egyéb juttatást kaptak.

Civil szervezetek új titoktörvényt követelnek

Itthon2006.01.19, 17:41

Három jogvédő szervezet közös állásfoglalásban szólította fel a kormányt arra, hogy vonja vissza az Országgyűlés elé terjesztett titoktörvény-javaslatot és készítsen új, "a jogállami elvárásoknak megfelelő" tervezetet. A Sajtószabadság Központ, a Társaság a Szabadságjogokért és a Védegylet szerint a jelenlegi javaslat teljes egészében elfogadhatatlan.

A főbíró nem nyeli le a Munkáspárt bírálatát

Itthon2005.11.30, 11:14

Vonja vissza feljelentését a Fővárosi Bíróság elnöke a Munkáspárt vezetői ellen, amelyet rágalmazás miatt indított  - követeli a Társaság a Szabadságjogokért nevű civil szervezet. Szerintük a bíróknak nagyvonalúan felül kellene emelkedniük a napi politikai küzdelmeken, míg a feljelentő Gatter László úgy véli: kordában kellene tartani az ítéleteket bíráló nyilatkozatokat.

Kevesen mernek drogtesztet alkalmazni

Itthon2005.11.23, 15:18

Magyarországon nagyon kevés cég alkalmaz - legalábbis nyíltan - drogtesztet munkavállalói ellenőrzésére. A vállalatok azért sem beszélnek erről szívesen, mert attól félnek, hogy a dolgozók jogi útra terelnék az ügyet. Másként van ez a honvédségnél, ahol törvényi előírásra tesztelik a katonákat. Eközben szélesedik a tesztek kijátszását szolgáló iparág: a nyáltisztítótól a műpisilő készülékig minden beszerezhető.

A belügyminiszter nem kommentálja a jogvédők bírálatát

Itthon2005.11.22, 18:21

A Társaság a Szabadságjogokért Lamperth Mónika belügyminiszter felmentését kérte amiatt, hogy sajtórendészeti vétség miatt eljárás indult egy makói fideszes képviselő két munkatársa ellen. A civil szervezet szerint 2003 óta megszaporodtak a nyilvánvalóan a politikai szabadságjogok érvényesülését komolyan fenyegető rendőri fellépések. Lamperth nem kívánta kommentálni az ügyet.

A polgármester nézegeti a köztéri videókat

Itthon2005.11.10, 12:58

Kamerákat szereltek fel a 150 lakosú Pécsbagota községben a besurranó tolvajok ellen. A Társaság a Szabadságjogokért nevű civil szervezet szerint ez teljesen értelmetlen, ráadásul a mód, ahogy a polgármester végzi az adatrögzítést, jogszabályellenes is. Eközben a falu lakosai arra panaszkodnak, hogy a kamerák csak az utcát veszik, és nem a házaik udvarát.

Barátok is segíthetnének a meddőkön

Itthon2005.11.02, 13:36

Nem csak a meddő pár rokonai, hanem barátok, ismerősök számára is lehetővé tenné a petesejt-adományozást két MSZP-s képviselő. Ezt javasolja a Társaság a Szabadságjogokért jogvédő szervezet is. A hatályos törvény szerint jelenleg sem rokonok, sem barátok nem lehetnek donorok, mivel az adományozásnál kötelező az anonimitás. Emiatt csak a rászorulók elenyésző hányada juthatott eddig petesejthez.

Alig lesz könnyebb a petesejtre váróknak

Itthon2005.10.24, 16:25

Alig javulnak a meddő párok esélyei azzal, hogy a jövőben rokonok is adományozhatnak majd petesejtet - vélik az orvosok és a Társaság a Szabadságjogokért nevű civil szervezet. A kormány a múlt héten jóváhagyta azt a törvénymódosítási javaslatot, amely feloldaná a petesejt-adományozás kötelező névtelenségét, ha a donor rokoni kapcsolatban áll a leendő anyával. A javaslat bírálói szerint az anonimitás megszüntetését barátokra és ismerősökre is ki kellene terjeszteni, ugyanis orvosi szempontok miatt nagyon szűk a donorként szóba jöhető rokonok köre. Jelenleg kizárólag névtelenül lehet petesejtet adományozni, de a gyermekre vágyó meddő ...