Társaság a Szabadságjogokért

címke rss

A TASZ projektvezetője is elismerte, hazudik Magyarországról a baloldali sajtó

A Magyar Nemzethez e-mailen korábban eljuttatott terjedelmes dokumentumhalmazból eddig főként olyan Skype-interjúkból ismertettek részleteket, amelyekből kiderült, hogy a Soros György által is finanszírozott NGO-k (nem kormányzati szervek) a külföldi újságírók befolyásolásával miként festenek torz, valótlan képet Magyarországról. Mindenki számára nyilvánvalóvá válhat, hogy a kormány szinte minden intézkedését támadó aktivisták egymás között beszélgetve hazánkat egy kifejezetten jó helynek tartják.

Újabb baloldali párt támadta meg a bíróságon a kormány gyermekvédelmi népszavazását

Itthon2021.08.17, 16:20

A Magyar Kétfarkú Kutya Párt  (MKKP) után újabb baloldali párt támadta meg a kormány gyermekvédelmi népszavazását. A Momentum ezzel a lépésével egyértelművé tette: ha tehetné, beengedné a transzneműeket az óvodákba, iskolákba, és engedélyezné a nemváltoztató műtéteket a kiskorúaknak. A két párttal egyetértésben Soros György egyik legismertebb hazai szervezete, a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) is ellehetetlenítené a referendumot. A kormány szerint a baloldali pártok és szervezetek a gyermekvédelmi népszavazásra irányuló kezdeményezés megtámadásával elismerték, hogy mindannyian támogatják az LMBTQ-propaganda bejutását a magyar óvvodákba ...

Kocsis Máté: A baloldal felelős azoknak a betegnek a haláláért, akiket lebeszéltek az oltásról

Itthon2021.03.31, 16:55

A baloldalt felelősség terheli minden olyan ember haláláért, akit ők beszéltek le az oltásról, vagy elbizonytalanítottak - írta ki közösségi oldalára Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője, aki Arató Gergely (DK) mai online sajtótájékoztatójára reagált. 

Az újabb kudarcos tüntetés után Soros jogvédő szervezetéhez fordul a vírustagadó-közeli demonstráció szervezője

Itthon2021.02.01, 18:02

Büntetésük miatt Soros György hazai jogvédő szervezetéhez, a Társaság a Szabadságjogokérthoz (TASZ) fordulnak az illegálisan meghirdetett, vírustagadó-közeli demonstráció szervezői. Ecsenyi Áron, a Le az Adók 75%-ával Pártjának (LA75 párt) elnöke azt is leszögezte: amennyiben a tömeges üzletnyitásban való részvétel miatt megbüntetik valamelyik kocsmát, szintén a TASZ segítségét fogják kérni. Ez nem kevesebbet jelent, minthogy a nem engedélyezett nyitások miatt kiszabott büntetéseket az amerikai milliárdos egylete próbálja majd megtámadni. Egyébként a vasárnapi után a hétfői tüntetés is teljes kudarcba fulladt, azon mindössze harminccan-negyvenen ...

A TASZ úgy kommentálta Sneider fiainak elítélését, hogy nem mondták el, Sneider fiainak ügyéről van szó

Itthon2020.02.17, 17:32

Sneider Tamás és a Jobbik nevének említése nélkül kommentálta közleményében az Egri Járásbíróság minapi ítéletét a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) -  vette észre az Origo. Mint ismert, a Jobbik volt elnökének fiait zaklatás miatt ítélte el a bíróság. 

Miután kiskátét adott ki arról, hogyan kell tüntetni, megszervezi az első tüntetést Soros szervezete

Itthon2020.02.12, 17:11

A Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) az egyik szervezője a gyöngyöspatai kártérítési ügy miatt meghirdetett ellenzéki tüntetésnek - derül ki az esemény Facebook-oldaláról. Mint ismert, Soros György hazai szervezete éppen a napokban tett közzé egy tüntetési kiskátét, amelyben többek között azt részletezte, hogyan lehet egy város életét megbénítani.

Támadás, fenyegetés, nyomásgyakorlás - ez van Soros szervezetének kézikönyve mögött

Itthon2020.02.12, 09:17

Saul Alinsky, egykori radikális kommunista aktivista nézetei ismerhetők fel a Társaság A Szabadságjogokért (TASZ) jogi kiskátéjában. A Soros György által forintmilliókkal támogatott civil jogvédő szervezet ebben arra ösztönzi az ellenzék szimpatizánsait, szervezzenek megmozdulásokat, zárják le az utakat, és bénítsák meg a közlekedést - akár a jogi határok feszegetésével, esetleg átlépésével is.

Útlezárásokat, forgalomlassításokat támogat Soros György szervezete

Itthon2020.02.11, 15:46

A TASZ anyagával a fő probléma az, hogy feszültséget, politikai nyugtalanságot kíván szítani, és ez hosszú távon a társadalmi normarend sérüléséhez vezethet -  mondta az Origónak ifj. Lomnici Zoltán. A Századvég Alapítvány jogi szakértője, alkotmányjogász a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) nevű szervezetnek a napokban közzétett tüntetési kiskátéját elemezte.

Soros egyik szervezete tüntetési kiskátét készített ellenzéki tüntetőknek

Itthon2020.02.09, 15:10

Tiltakozz! néven "tudástárat" hozott létre ellenzéki tüntetőknek a Társaság A Szabadságjogokért (TASZ) - derül ki a szervezet minapi közleményéből. A tájékoztatóban többek között arra is adnak tippet, hogyan érdemes lezárni az utakat, és lassítani a forgalmat. A TASZ egyébként 2018-ban több mint 53 millió forint támogatást kapott Soros György alapítványától. 

Magyarországi muszlim áljogvédők a jobboldaliakat terrorizálják

Itthon2019.04.30, 15:37

A magyarországi muszlimok integrációjáért lobbizik a Magyar Iszlám Jogvédők Egyesülete (MIJE), amit nem meglepő módon a migrációs válság csúcsán, 2016-ban alapítottak. A létrehozásuk időpontja sem véletlen, a csoport, mint több más NGO, a szervezett bevándorlás (bevándoroltatás) támogatására alakult meg, együttműködésben a Soros György által is finanszírozott Helsinki Bizottsággal és a TASZ-szal. Az egyesület felesküdött a magyarországi muszlimok jogainak védelmére, és ami még fontosabb, a migráció melletti lobbizásra. Ennek egyébként kiválóan eleget is tesznek: Facebook-oldalukon rendszeresen lázítják követői közösségüket a kormányypárti ...

Nem érdekli Soros szervezeteit a magyarellenes nyelvtörvény

Itthon2019.04.30, 14:07

Ahogy az Origo is beszámolt róla, az ukrán parlament (Legfelsőbb Tanács-Verhovna Rada) április 25-én elfogadta az 5670-d számú, Az ukrán mint államnyelv működésének biztosításáról szóló, a kisebbségekre – köztük a kárpátaljai magyarságra - nézve rendkívül diszkriminatív nyelvtörvényt. A nyelvtörvény elfogadása ellen határozottan tiltakoztak a kárpátaljai magyar kisebbség képviselői, továbbá a magyar, a román és az orosz kormányok is. Lapunk arra volt kíváncsi, hogy a migránsok érdekeit képviselő, Soros György által is finanszírozott három hazai – magát jogvédőnek állító – szervezet, a Magyar Helsinki Bizottság, a Társaság a Szabadsáágjogokért ...

A Jobbik élvezi Soros György katonáinak társaságát

Itthon2018.09.23, 21:02

Bana Tibor jobbikos országgyűlési képviselő Facebook-bejegyzéséből kiderült, hogy egy választás jogi rendezvényen az ellenzéki pártok  a legnagyobb egyetértésben szögezték le, semmi közük az áprilisi vereséghez, a választási rendszer tehet róla. A felhőtlen szórakoztatáshoz szükséges feltételeket az amerikai milliárdos hazai szervezete, a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) biztosította. A Jobbik felült a vicchullámvasútra, és rajta is ragadt.

Totális támadást indítottak Soros hazai álcivil szervezetei a Stop Soros ellen

Itthon2018.06.14, 16:19

Miután a Soros-közeli Magyar Helsinki Bizottság és Amnesty International Magyarország vezető arcai kikeltek a Stop Soros ellen, az amerikai spekuláns által pénzelt Magyar Narancs múlt heti számában, a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) ügyvezető igazgatója, Kapronczay Stefánia a FüHünek adott interjújában kimondta a lényeget: meg kell akadályozni a bevándorlásellenes törvénycsomag elfogadását! A szervezet vezetője elismerte, komoly pénzeket kapnak a milliárdos üzletembertől. Tiszta sor: a hazai Soros-világ minden követ meg fog mozgatni, hogy elkaszálják a Stop Sorost.

Itt a lista Soros György hazai embereiről

Itthon2018.04.12, 18:09

Egy korábban kiszivárgott hangfelvétel szerint Sorosnak kétezer embere dolgozik Magyarországon azért, hogy a politikai akaratát érvényre juttassák. Köztük a kirúgott rendező, az épületeket összerondító Gulyás Márton.

Újabb támadást intéz Soros György Magyarország ellen

Itthon2017.11.22, 10:29

Összeértek a szálak: a budapesti amerikai ügyvivőt irányító - Soros Györgyhöz köthető - demokrata körök Soros György budapesti embereit utaztatják az Egyesült Államokba, hogy a magyar kormány ellen vádaskodjanak. A Human Rights First nevű, magát jogvédőnek nevező szervezet november 27. és 29. között utaztatja ki a Soros György által százmilliókkal kitömött Társaság a Szabadságjogokért és a Magyar Helsinki Bizottság két ügyvédjét, hogy a „nem kormányzati szervezetekre vonatkozó törvény és az orosz törvény hasonlóságáról" tartsanak tájékoztatókat. Mindebből az látszik, hogy a Soros György által befolyásolt szervezetek támadása a jövőbben ...

Soros György a szexmunkásoktól sem sajnálta a tízmilliókat

Itthon2017.04.25, 09:52

Több mint 1 milliárd forintot nyertek 2016-ban a Soros György által alapított Nyílt Társadalom Alapítvány pályázatain a magyar balliberális oldalhoz kötődő szervezetek. A nyertesek között volt például a Civil Kollégium Alapítvány is, amely aktív szerepet játszott az április 12-i Hősök terei tüntetés megszervezésében. Jó évet zárt a Szexmunkások Emberi Jogaiért Alapítvány is, mivel több mint 100 millió forintot kapott Soroséktól.

Százmilliókkal tömte ki Soros György a hazai balliberális hátországot

Itthon2017.04.19, 15:12

Több mint 1 milliárd forintot nyertek 2015-ben a Soros György által alapított Nyílt Társadalom Alapítvány pályázatain a magyarországi balliberális hátország zászlóshajói. A Társaság a Szabadságjogokért és a Helsinki Bizottság vitte el a teljes pályázati keret közel 40 százalékát, de a Political Capital és a Transparency International is százmilliókkal gazdagodott.

Hivatalos: le szabad tépni a kormányzati óriásplakátokat

Itthon2015.07.17, 14:34

A bíróság jogerősen felmentett két embert, akik megrongálták a kormány egyik bevándorlóellenes plakátját. A bíró indoklása szerint csak véleménynyilvánítási jogukkal éltek, amit az alaptörvény garantál.

Szőnyeg szélére állítja Orbánékat az Amnesty International

Itthon2015.02.25, 19:18

A romákat diszkriminálják, a menedékkérőket őrizetben tartják, a civil szervezeteket vegzálják, a törvényeket pedig egyeztetés és vita nélkül fogadták el. Megjelent az Amnesty International nemzetközi jogvédő szervezet 2014-es jelentése Magyarországról.

Beszivárognak a szcientológusok az iskolákba

Itthon2015.02.16, 11:59

Drogterápiás és a drogprevenciós előadások álarca alatt jutnak el az iskolákba a szcientológusok – közölte jelentésében a Társaság a Szabadságjogokért. Szerintük az áltudományos módszerekkel az egyház befolyását akarják növelni. 

Meghallgatja az ombudsmant az igazságügyi bizottság

Itthon2014.09.22, 16:11

Meghallgatja jövő héten Székely Lászlót, az alapvető jogok biztosát a Magyar Nemzetben megjelent cikk miatt az Országgyűlés igazságügyi bizottsága. Így döntött a kormánypárti képviselők egyhangú támogatásával a testület.

Titkolózás miatt beperelte a TASZ a Kehit

Itthon2014.09.08, 19:53

Pert indított a Kehi ellen a TASZ. Azt akarják megtudni, hogy ki és miért utasította őket a civilekkel szembeni vizsgálatra. Eddig ugyanis hiába kérték az erre vonatkozó adatokat. A jogvédők elítélték a civileknél zajlott hétfői razziákat is.

Hívatlan esküvői vendég a kormány

Itthon2014.08.22, 08:34

Három év alatt 110 ezer üdvözlőkártyát küldött ki a kormány a polgári házasságot kötőknek. A gyerekvállalásra buzdító, kormányzati linkeket tartalmazó lapokat közvetlenül az anyakönyvvezetőtől kapják meg a párok. Az akció eddig közel ötmillió forintnyi közpénzbe került. A TASZ szerint sérti a magánszférát a kéretlen jókívánság.

Nem tudni, mi alapozza meg Paks II-t

Környezet2014.06.23, 14:33

Hol vannak a paksi atomerőmű bővítését megalapozó hatástanulmányok? Két nemkormányzati szervezet adatigénylése és pere nyomán annyi derült ki, hogy sem a fejlesztési minisztériumnál, sem a miniszterelnökségen nincsenek ilyen dokumentumok, de ha mégis vannak, akkor tíz évig titkosak.

TASZ: Zaklató razziasorozattal félemlítik meg a miskolci cigánysort

Itthon2014.03.04, 12:20

Méltatlan egy európai, demokratikus jogállamhoz, hogy a legszegényebb miskolci környéket az elmúlt tíz hónapban negyvenötször ellenőrizték átfogóan a hatóságok, állítja a Társaság a Szabadságjogokért.

Beperelik a brit titkosszolgálatot a lehallgatások miatt

Nagyvilág2013.11.08, 10:24

Egy nemzetközi együttműködés részeként a TASZ is ott van a felperesek között. Szerintük a brit titkosszolgálat a megfigyelési programjával megsértette a nem brit állampolgárok magánszféráját védő jogokat.

Indul a gigaper a trafikpályázatok nyilvánosságáért

Itthon2013.06.04, 12:31

A Társaság a Szabadságjogokért jogi képviseletével hat szervezet, köztük az [origo] pert indít a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium és a Nemzeti Dohánykereskedelmi Nonprofit Zrt. ellen a trafik-pályázatok nyilvánosságáért.   

Szakítanak a kormánnyal a korrupcióellenes szervezetek

Itthon2013.04.30, 22:02

Kilépnek az Igazságügyi Minisztérium által szervezett korrupcióellenes munkacsoportból a különböző, korrupció ellen küzdő szervezetek a Transparency Internationaltől kezdve az Átlátszó.hu-ig. Az ok az információs szabadságról szóló törvény módosítása, amelynek révén a kormány eldughatja a közérdekű adatokat. A minisztérium sajnálkozik.

Gigaper a trafikpályázatokért

Itthon2013.04.29, 13:37

Az [origo] mellett több hírportál, a Társaság a Szabadságjogokért és a Transparency International perel a trafikpályázatokért. A kormány szerint a pályázatok nem nyilvánosak.

Meg kell mutatni a TV2 és az RTL szerződését

Itthon2013.02.06, 12:55

A Fővárosi Ítélőtábla jogerősen úgy döntött, mindenki számára megismerhető a TV2 és az RTL Klub frekvenciahasználati szerződése, amelyet a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsával kötöttek.

Schmitt Pál eltitkolt kegyelmeiről dönt a bíróság

Itthon2012.04.24, 06:46

Jogerős ítéletet hozhat kedden a Fővárosi Ítélőtábla az [origo] és a Köztársasági Elnöki Hivatal (KEH) közötti perben. A KEH nem adta ki azokat a dokumentumokat, amelyekből kiderül, kiknek adott kegyelmet Schmitt Pál - azóta lemondott - államfő. A TASZ segítségével pert indítottunk a kegyelmi döntések nyilvánosságáért, amelyet első fokon megnyertünk. Az ügybe azóta egy furcsa fordulattal az adatvédelmi hatóság is beleszólt, és a KEH pártját fogta.

Dopeman mégsem gyalázta meg a Himnuszt

Itthon2012.02.07, 13:48

A Bazmeg című szám a rendőrség szerint negatív társadalomkritika és nem nemzeti jelkép megsértése.

Fenyegeti a magánszférát a kormány új titkosszolgálata a TASZ szerint

Itthon2011.11.28, 15:27

Korlátlan hozzáférést kap az összes államigazgatási nyilvántartáshoz a Nemzeti Információs és Bűnügyi Elemző Központ, és ez fenyegeti az emberek magánszféráját - írja közleményében a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ). A szervezet szerint az Alkotmánybíróság döntését sérti, hogy a kormány új titkosszolgálata az adatokat bármeddig tárolhatja majd.

Bírálja a TASZ a kormányt a gyöngyöspatai rendteremtés elmaradása miatt

Itthon2011.09.28, 17:47

Jelentést készített a gyöngyöspatai eseményekről a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) jogvédő szervezet. A jelentés szerint "a rendőrség mulasztásaiért, tétlenségéért alkotmányos felelősség terheli a rendőrség vezetését és a belügyi irányítást". Szerda délután zárt ajtók mögött hallgatta meg a gyöngyöspatai eseti bizottság Balajti László altábornagyot, az Alkotmányvédelmi Hivatal főigazgatóját és Hellebrandt László dandártábornokot, az Információs Hivatal főigazgató-helyettesét.

Huszonéves az új HIV-fertőzöttek közel fele Magyarországon

Itthon2011.07.18, 16:11

A 2010-ben újonnan regisztrált HIV-fertőzöttek negyven százaléka huszonéves volt, de már a tizenévesek között is vannak vírushordozók - írja a Délmagyarország című napilap. Egy egészségnevelésről szóló felmérés szerint a magyar fiatalok közül sokan szexuális életük elején fertőződtek meg a hiányos információk, illetve a rossz viselkedésformák miatt.

A gyilkosoknál is rázósabb lehet a csalóknak az első 48 óra

Itthon2011.06.15, 16:19

Az új alkotmánnyal is összeakadhat, és szokatlan módon csoportosítja a büntetőügyeket az a módosító javaslat, amelyet kedden nyújtott be a parlament elé az országgyűlés alkotmányügyi bizottsága. Az [origo]-nak nyilatkozó egykori ügyészek és jogvédők szerint a javaslat szokatlanul nagy hatalmat ad az ügyészek kezébe, és gyengíti a gyanúsítottak védelmét. Nem kötnek majd mindenkire hazugságvizsgálót, de könnyebb lesz a gyilkosoknak az elfogásukat követő 48 óra, mint a csalóknak.

Nyilvánossá kell tenni a Paksi Atomerőmű bővítésének adatait

Itthon2011.04.28, 22:04

A Tolna Megyei Bíróság jogerős ítéletben kötelezte a Paksi Atomerőművet arra, hogy hozza nyilvánosságra a bővítésére vonatkozó adatokat - közölte a Társaság a Szabadságjogokért.

Kihagyták a nemzeti hitvallást a Brüsszelnek küldött alkotmányból

Itthon2011.03.29, 11:57

Három civil szervezet szerint is megtévesztő az új alkotmány tervének Brüsszelbe küldött angol fordítása, valamint az új alaptörvénnyel kapcsolatos vitairat. A Társaság a Szabadságjogokért szervezet közleménye szerint az angol fordításból kimaradt a nemzeti hitvallás, valamint a hétfőn biztosra ígért tényleges életfogytiglani büntetés lehetősége is.

A TASZ szerint alkotmányellenes a semmisségi törvény

Itthon2011.02.25, 16:29

A Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) szerint alkotmányellenes Balsai István fideszes országgyűlési képviselő törvényjavaslata, amely a 2006-os tüntetések után rendőri tanúvallomások alapján elítéltek rehabilitációját szeretné elérni.

A TASZ szerint szigorúbb lenne a módosítás után a médiatörvény

Itthon2011.02.23, 14:01

Nyílt levélben fordult Neelie Kroes uniós biztoshoz a Társaság a Szabadságjogokért nevű szervezet, mert szerintük a módosított médiatörvény néhol szigorúbb a jelenlegi szabályozásnál.

Milliós kártérítést kap egy férfi a rendőrök bosszúja miatt

Itthon2011.01.12, 13:45

A Fővárosi Ítélőtábla egymillió forint és kamatai megfizetésére kötelezte a Budapesti Rendőr-főkapitányságot, mert négy beosztottja hamisan vádolt meg egy férfit kábítószer birtoklásával 1999 nyarán - közölte a TASZ.

A cigányok nem kapnak a jobbikos segélyből a TASZ szerint

Itthon2010.07.14, 09:10

A Jobbik aktivistái a Szalonna nevű településen nem adnak a párt monori szervezete által összegyűjtött adományokból az árvíz által sújtott cigányoknak - állítja a Társaság a Szabadságjogokért nevű jogvédő szervezet. A Jobbik közleményben reagált az állításra, amelyben nem tagadta a jogvédők állításait.

TASZ: Pazarlást rejtett a sávolyi tanulmány kitakart része

Itthon2010.06.07, 18:54

Nyilvánosságra hozták a sávolyi motorversenypálya megvalósíthatósági tanulmányának korábban önkényesen kitakart részeit. Eszerint a magyar állam öt éven belül megvette volna a Balatonringet, azonban a pénzt is hozó üzemeltetési jogok a beruházónál maradtak volna. A tanulmány kitakart részeiért egy újságíróval együtt pert indító Társaság a Szabadságjogokért szerint példátlan lehetőség lett volna a beruházás a közpénzek pazarlására.

Nyilvános a rektorok fizetése a bíróság szerint

Itthon2010.05.28, 12:03

Jogerős bírósági ítélet született arról, hogy az egyetemi és főiskolai rektorok fizetése nyilvános adat - közölte a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ). Az ítélet egy próbaper eredménye, az eddig minden nyomás ellenére titkolózó rektoroknak a TASZ szerint ezután ki kell adniuk az adatokat.

Nem titkolhatja tovább bevételeit a Centrum Parkoló

Itthon2010.01.11, 19:04

Közérdekű adat a Legfelsőbb Bíróság szerint, hogy mennyi bevétele származik a közterületeken fenntartott fizetős parkolóhelyekből a Centrum Kft.-nek. A közterületek fenntartása ugyanis önkormányzati feladat, és emiatt az ehhez kapcsolódó adatok nyilvánosak - közölte a döntést indokolva a Társaság a Szabadságjogokért.

Nem titkolózhatnak tovább ingatlanhitelükről a pártok

Itthon2009.12.03, 21:03

Első fokon pert nyert a Társaság a Szabadságjogokért szervezet négy parlamenti párttal szemben: a pártoknak nyilvánosságra kell hozniuk, hogy milyen feltételekkel és mennyi hitelt vettek fel az államtól, és abból milyen ingatlanokat vásároltak. A bíróság szerint a pártfinanszírozás átláthatóságának követelménye felülírja a banktitok szabályait.

Megelégelte a TASZ az otthon szülés körüli totojázást

Itthon2009.11.02, 13:04

Évek óta tartó egyeztetések után az Alkotmánybírósághoz fordul a Társaság a Szabadságjogokért jogvédő szervezet az otthon szülés jogi szabályozása érdekében. A jogvédő szervezet szerint már a rendszerváltás után meg kellett volna alkotni az intézményen kívüli szülés szabályozását.

Nem titkolhatja a MÁV a vezetők fizetését

Itthon2009.06.08, 13:12

Első fokon megnyerte az [origo] újságírója azt a pert, amelyet azért indított, mert a MÁV nem volt hajlandó nyilvánosságra hozni 32 vezetőjének a fizetési adatait. A Fővárosi Bíróság ítélete kötelezi a vasúttársaságot a kért adatok - fizetések, esetleges végkielégítések, céges autók márkája - kiadására. A MÁV 15 napon belül fellebbezhet.

Belenézünk a kormányülések összefoglalóiba

Itthon2009.01.21, 15:13

Az [origo] kikérte több kormányülés összefoglalóit a Miniszterelnöki Hivataltól. Erre egy keddi bírósági ítélet ad lehetőséget, amely - a TASZ kérésére - nyilvánossá tette az összefoglalókat. A MeH jelezte, hogy a kért anyagot a törvényes határidőn belül megkapjuk, bár az információk nagy részét így is titkosíthatja a hivatal.

Előző
Következő