tárgyalás

címke rss

Elítélték az aszódi családírtót - brutálisan gyilkolta meg két lányát

Itthon2023.11.23, 14:43

Tavaly az egész országot megrázta az aszódi családírtás híre. A korábbi tárgyalások során kiderült, hogy az apa felségét többször megerőszakolta és a gyerekeit is verte. Az apa nem tudta feldolgozni, hogy felesége elvált tőle és a gyerekek az anyához kerültek. Ezért egy hétvégén elvitte magához a gyerekeket, ott gyilkolta meg őket. Ezután megpróbált öngyilkos lenni. Egy vonat elé ugrott. Súlyos sérüléseket szenvedett, erre hivatkozva az összes tárgyaláson azt állította, hogy nem emlékszik arra amit tett. A mai tárgyaláson sem volt ez másképp, ahol még több borzasztó részlet derült ki, ami bizonyítja, hogy az apa a gyilkos. Ma ítéltéék ...

Szamurájkarddal fejezte le volt barátnőjét egy férfi Kaliforniában

Nagyvilág2023.11.23, 10:48

Bűnösnek ítélte a bíróság azt a kaliforniai férfit, aki fényes nappal, az utcán egy szamurájkarddal vágta le volt barátnője fejét. Ügyvédje szerint védence skizofréniában szenvedett, és gyakoriak voltak nála a pszichotikus rohamok.

Oscar Pistorius újabb esélyt kap a szabadulásra, áldozatának anyja kegyelmezett meg neki

Life.hu2023.11.22, 08:56

Pistorius áldozatának édesanyja úgy döntött, nem ellenzi tovább a paralimpikon feltételes szabadlábra helyezését.

Orbán Viktor: Találkozó Alain Berset svájci elnökkel Bernben

Itthon2023.11.21, 14:11

Ahogy az Origo is beszámolt róla, Orbán Viktor miniszterelnök kedden Bernben tárgyalt Alain Bersettel, Svájc szövetségi elnökével és Ignazio Cassis svájci külügyminiszterrel.

Svájcba utazott Orbán Viktor

Itthon2023.11.21, 09:41

Svájcba utazott Orbán Viktor miniszterelnök, aki kedden Bernben tárgyal az ország vezetőivel, szerdán pedig átfogó politikai beszédet tart Zürichben - közölte Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke.

Itt a bejelentés: már tárgyalnak az ukránok, közel a harmadik világháború

Nagyvilág2023.11.17, 20:59

Megkezdődtek a kétoldalú tárgyalások Németország és Ukrajna között a biztonsági garanciákkal kapcsolatban.

Orbán Viktor Brüsszelben tárgyal

Itthon2023.11.14, 15:20

Orbán Viktor miniszterelnök berlini tárgyalásai végeztével Brüsszelbe utazott, ahol kedden részt vesz a Kereszténydemokrata Internacionálé (CDI-IDC) vezetőségi ülésén - közölte az MTI-vel Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóirodát irányító helyettes államtitkár.

Három férfi machetével támadt egy tinire, maradandó károsodást okoztak a fiúnak

Nagyvilág2023.11.09, 13:55

Egy vérző tinédzsert találtak az utcán összeesve. A 18 éves áldozat súlyos sérüléseket szenvedett, miután a 22 éves Joseph Farrell és két bűntársa egy machetével támadtak rá.

A Real Madrid hivatalos közleményt adott ki Kylian Mbappéról

Sport2023.11.04, 17:37

A spanyol labdarúgó-bajnokságban szereplő Real Madrid hivatalos közleményben jelezte, hogy nem lépett kapcsolatba Kylian Mbappéval.

Kihallgatták Tupac feltételezett gyilkosát: közel 30 év után zárulhat le az ügy

Life.hu2023.11.03, 09:51

A Los Angeles-i gengszter a csütörtök reggeli tárgyaláson ártatlannak vallotta magát Tupac Shakur meggyilkolásában.

110 év börtönbüntetést kaphat az elmúlt időszak legnagyobb pénzügyi csalója

Gazdaság2023.11.03, 14:24

Bűnösnek találta minden vádpontban Sam Bankman-Friedet az esküdtszék csütörtökön New Yorkban. Összesen 110 év börtönre ítélhetik. 

Orbán Viktor: Tovább bővülhet a Magyarország és Kazahsztán közötti gazdasági együttműködés

Itthon2023.11.02, 10:18

Bár Magyarország és Kazahsztán gazdasági együttműködésének a volumene még nem elég magas, ebben nagy növekedést értek el, és megteremtették az alapját annak, hogy a következő években ez akár egy nagyságrenddel bővüljön - mondta Orbán Viktor miniszterelnök csütörtökön Asztanában, ahol hivatalos kétoldalú találkozón vett részt Kaszim-Zsomart Tokajev államfővel.

Orbán Viktor Kazahsztánban tárgyal

Itthon2023.11.01, 12:15

Orbán Viktor miniszterelnök Kazahsztán fővárosába, Asztanába utazott, ahol hivatalos kétoldalú találkozóit követően részt vesz a Türk Államok Szervezete 10. csúcstalálkozóján - tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke szerdán.

A béke fontosságáról tárgyalt Orbán Viktor a Professzorok Batthyány Köre elnökével

Itthon2023.10.31, 12:52

Orbán Viktor miniszterelnök kedden a Karmelita kolostorban fogadta Kollár Lajost, a Professzorok Batthyány Köre (PBK) elnökét - tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke.

A dunaszerdahelyi maffia rettegett tagja jövőre szabadulhat a börtönből

Itthon2023.10.25, 09:53

2024 nyarán szabadulhat a börtönből Horváth Lehel, a korábbi dunaszerdahelyi maffia tagja, ha a bíróság nem ítéli el addig jogerősen. A férfi több emberrel is kegyetlenül végzett. Korábban többször is rosszul lett a tárgyalásokon, ezzel hátráltatva az eljárást. A legutóbb is rosszul lett, de a bíróság nem napolta el a tárgyalást, ezért lefeküdt a padra és aludt – írja a Bors.

Kulcsár Edinát is várták a dubajozó magyar modellek perén

Tévé2023.10.25, 11:06

A négy beidézett tanúból egy sem jelent meg a Pesti Központi Kerületi Bíróságon.

Orbán Viktor a legerősebb északmacedón párt vezetőjével tárgyalt

Itthon2023.10.24, 11:01

Orbán Viktor miniszterelnök, a Fidesz elnöke kedden a Karmelita kolostorban fogadta a Belső Macedón Forradalmi Szervezet - Demokratikus Párt a Macedón Nemzeti Egységért (VMRO-DPMNE) pártelnökét, Hrisztijan Mickoszkit - tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke.

Egy szót sem szólt egymáshoz a tárgyaláson a megvakított kemecsei nő és a kegyetlen támadója

Itthon2023.10.18, 17:13

Először találkozott volt párjával a brutális támadás óta a Kemecsén élő, megvakított fiatal anyuka. Lakatos Gabriella a testvére és a jelenlevők szerint példásan viselte a rá nehezedő nyomást, és a stresszt, amit a találkozás jelentett neki. A nő egy szót sem szólt támadójához, aki szintén hallgatott, pedig lett volna lehetősége bocsánatot kérni volt barátnőjétől. A nő családja és jogi képviselője azt reméli, hogy a veszélyes bűnözőt életfogytiglanra ítélik, hogy Gabriellának többé ne kelljen rettegnie tőle.

Szívesen mutogatja 11 évvel fiatalabb szexi barátnőjét Fekete Dávid

Tévé2023.10.17, 10:58

Fekete Dávidnak új barátnője van, akit az Instagramon is szívesen mutogat – most pedig a kapcsolatukról is elárult pár részletet.

Kínában tárgyal Orbán Viktor

Itthon2023.10.15, 11:26

Orbán Viktor miniszterelnök vasárnap Pekingbe utazott, ahol részt vesz az Övezet és út fórum harmadik csúcstalálkozóján, valamint hivatalos tárgyalásokat folytat Kína vezetőivel - tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóirodát irányító helyettes államtitkár.

Mindenki ettől félt: itt van Szaúd-Arábia drámai bejelentése

Nagyvilág2023.10.14, 16:40

A szaúdi hatóságok elhalasztották az Izraellel való kapcsolatok normalizálását célzó szerződés előkészítéséről szóló tárgyalásokat - jelentette a Reuters és a Bloomberg.

"Bárcsak halna már meg" - Szülei kínozták és halálra éheztették a kis Mátét

Life.hu2023.10.09, 14:56

2022 februárjában halálra éheztették gyermeküket, Mátét a szülei. A borzalmas ügy tárgyalása október 5-én volt, ahol újabb drámai részletek kerültek napvilágra. A szülők kegyetlen tettük miatt életfogytiglani börtönbüntetésre számíthatnak.

Orbán Viktor Charles Michellel tárgyalt

Nagyvilág2023.10.05, 12:10

Orbán Viktor miniszterelnök a spanyolországi Granadában Charles Michellel, az Európai Tanács elnökével folytatott kétoldalú tárgyalást csütörtök délelőtt - közölte Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke.

Így reagált L.L. Junior és Körtvélyessy Kinga arra, hogy kimondták a válást

Tévé2023.10.05, 08:52

Elégedett vagyok, de közben kudarcként élem meg - mondta a zenész.

Ki akarja fosztani Brüsszel az uniós országokat Ukrajna csatlakozásáért

Nagyvilág2023.10.04, 18:07

A Politico birtokába jutott dokumentum összegszerűen taglalja az Ukrajnának szánt pénzügyi támogatások mértékét. Ha Ukrajnát felveszik az Európai Unióba az számos tagországot kifoszthat.

Váratlan fordulat a csalással vádolt Fekete Dávid ügyében

Tévé2023.10.03, 11:15

Mint írtuk, a héten folytatódik a börtönt is megjárt Fekete Dávid tárgyalása, akit 320 milliós csalással és sikkasztással vádolnak. Az énekes nemrég nagy töréssel nézett szembe, ugyanis ügyvédjét kizárták az eljárásból, viszont továbbra is együttműködnek. A hétfői tárgyalás drámai pillanatokat tartogatott a vádlottnak, ugyanis vádlóival szembesítették őt.

Hamilton nyíltan beszélt a Ferrarival történt kapcsolatfelvételről

Gphírek2023.10.03, 08:55

A hétszeres Forma-1-es világbajnok, Lewis Hamilton elárulta, volt egy-két beszélgetése a Ferrari képviselőivel, mielőtt ismét aláírt volna a Mercedeshez.

Ezt mondta Robert Fico a győzelmét követően

Nagyvilág2023.10.01, 15:51

"Fontos számomra a V4 működőképessége és az, hogy ha megbízatást kapunk, akkor egy stabil, négy éven át működő kormányt tudjunk létrehozni" - jelentette ki Robert Fico, az előre hozott szlovákiai parlamenti választásokon győztes párt, az Irány (Smer-SD) elnöke vasárnapi pozsonyi sajtótájékoztatóján a választás nem hivatalos végeredményeire reagálva.

Orbán Viktor Szerbiában tárgyal

Itthon2023.09.29, 12:12

Orbán Viktor miniszterelnök pénteken Belgrádba utazott, ahol részt vesz Szerbia, az Egyesült Arab Emírségek és Magyarország vezetőinek hármas csúcstalálkozóján - közölte Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke.

Egyre nagyobb bajban Shakira: több bűncselekménnyel is vádolják

Tévé2023.09.26, 20:36

A vád szerint 6,7 millió eurót nem fizetett be Shakira.

Orbán Viktor a francia Veolia vállalat vezetőjével tárgyalt

Itthon2023.09.26, 11:02

Orbán Viktor miniszterelnök kedden délelőtt a Karmelita kolostorban fogadta Antoine Frérot-t, a Veolia Environnement igazgatótanácsának elnökét és delegációját - közölte Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóirodát irányító helyettes államtitkár.

Öt hónap után véget érthet az amerikai forgatókönyvírók sztrájkja

Tévé2023.09.24, 09:29

142 napja nem tudnak megegyezni a felek, de most közel a megállapodás. 

Uniós biztossal tárgyalt Orbán Viktor

Itthon2023.09.22, 11:51

Orbán Viktor miniszterelnök pénteken a Karmelita kolostorban fogadta Thierry Bretont, az Európai Bizottság belső piacért felelős tagját - közölte Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóirodát irányító helyettes államtitkára.

Meglepő fordulat a börtönt megjárt Fekete Dávid tárgyalásán

Tévé2023.09.21, 18:10

Folytatódott csütörtökön Fekete Dávid tárgyalása, akit nagy összegű csalás elkövetésével vádolnak. Meghallgattak egy tanút és szembesítés történt, ami azonban mindenkit meglepett az az volt, hogy Fekete Dávid korábbi védője is ott volt a tárgyaláson. 

Szijjártó Péter Fehéroroszország és Izrael külügyminiszterével tárgyal New Yorkban - videó

Nagyvilág2023.09.21, 16:14

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter többek között fehérorosz, izraeli és egyesült arab emírségekbeli kollégájával is kétoldalú találkozót folytat az ENSZ-közgyűlés alkalmából csütörtökön New Yorkban.

Ezt mondta Fekete Dávid az újabb tárgyalása után

Tévé2023.09.21, 09:41

Folytatódik Fekete Dávid pere, de az újabb tárgyalásokon már nem védheti az ügyvédje.

Nagy a baj: több ezer civilt evakuálnak az oroszok

Nagyvilág2023.09.21, 09:39

Ötezer embert evakuáltak az orosz békefenntartók három hegyi-karabahi körzetből - közölte csütörtökön a moszkvai védelmi minisztérium.

Egyre nagyobb bajban van Fekete Dávid, nem védheti az ügyvédje a börtönt megjárt énekest

Tévé2023.09.19, 11:01

Mindent felboríthat Fekete Dávid perében, hogy védőügyvédjét kitiltották az ügyből.

Biztonsági őr is megjelent L.L. Junior tárgyalásán, majd félbeszakították a bontópert

Tévé2023.09.13, 09:11

Nem csak a várt tanúk nem jelentek meg, a tárgyalás is váratlanul félbe szakadt.

Egyre nagyobb bajban a börtönben is ült Fekete Dávid

Tévé2023.09.12, 12:31

Hamarosan ismét találkozik a feljelentőivel a Győri Járásbíróságon Fekete Dávid.

Megrázó részletek az aszódi családirtóról - megerőszakolta a feleségét a kegyetlen gyilkosságok előtt

Itthon2023.09.05, 13:49

Tavaly májusban az egész országot megdöbbente a hír, hogy két tinédzser lány holttestét találták meg egy lakásban, miután a szomszédok napok óta érződő bűzre panaszkodtak. Nem sokkal később kiderült, hogy a gyerekekkel a saját apjuk végzett, aki nem tudta elfogadni, hogy a felesége elvált tőle és a gyerekek felügyeletét is ő kapta. A brutális gyilkosság után önmagával is megpróbált végezni, egy vonat elé ugrott, azonban ez nem sikerült. A férfi a kihallgatásán és az előkészítő ülésen is azt mondta, hogy nem emlékszik semmire. A mai tárgyaláson azonban elképesztő részletek derültek ki. 

Egy őrjöngő nő szex közben megfojtotta a párját, majd feldarabolta

Nagyvilág2023.08.22, 20:31

Elképesztően brutálisan gyilkolta meg egy fiatal nő a párját: szex közben megfojtotta egy nyakörvvel, majd feldarabolta. A nő nem csak a gyilkosság alkalmával, hanem a tárgyalóteremben is megdöbbentően viselkedett, ott a saját ügyvédjére támadt rá – írja a Mirror.

Orbán Viktor: Diplomáciai nagyüzem - videó

Itthon2023.08.22, 20:28

Diplomáciai nagyüzem - írta Orbán Viktor miniszterelnök a Facebook-oldalán megosztott videóhoz.

Kiheverte a válóper okozta traumát Amber Heard: "A színésznő megújult"

Life.hu2023.08.17, 11:22

Az elmúlt évek egyik legcsúnyább sztárválása kétségkívül Amber Heard és Johnny Depp nevéhez köthető. Fellebbezések, sárdobálás, rágalmazás... Minden volt, ami csak elképzelhető egy botrányos bírósági bontóper esetében, amíg 2022 végén megállapodtak: nem folytatták tovább harcot és Amber maga mögött hagyta Hollywoodot. 

Üzent a rettegett csecsen vezér

Nagyvilág2023.08.11, 16:50

Több ország képviselője is az ukrajnai helyzetről szorgalmaz egyeztetéseket, de a csecsenföldi államfő szerint nincs értelme erről tárgyalni.

Zombinak hitte és megölte két gyerekét egy amerikai nő

Nagyvilág2023.07.31, 10:27

Valószínűleg életfogytiglani börtönbüntetést kap ma az az idahói asszony, aki 2020-ban megölte két gyermekét, mert azt hitte, hogy a gyerekei zombivá változtak - írta a Sky News. 

Itt van Putyin váratlan békeajánlata!

Nagyvilág2023.07.30, 12:19

Vlagyimir Putyin pénteken afrikai vezetőkkel találkozott Moszkvában, a tárgyalások után azt mondta, hogy Kijeven múlnak a tárgyalások.

Orbán Viktor a paraguayi államfővel tárgyalt

Itthon2023.07.18, 11:06

Orbán Viktor miniszterelnök kedden Brüsszelben tárgyalt Mario Abdo Benítezzel, Paraguay elnökével - közölte Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke.

Megmutatta a sebeit a borsodnádasdi támadó egyik áldozata - videó

Itthon2023.07.11, 14:15

Bűnösnek vallotta magát az a férfi, aki megkéselte egy keresztelő után a testvéreit Borsodnádasdon. Hiába bánta meg, amit tett, nem hoztak ítéletet, azt mondják ugyanis, hogy szakértőket kell meghallgatni az ügyben. A késelő testvére nem érti, mi történt, hiszen minden előzmény nélkül kerültek elő a kések és a férfi szinte azonnal szúrt. A késelőről egyébként korábban megállapították, hogy gyengeelméjű, ezt akarják most kivizsgálni a TV2 Tények információi szerint.

Döntött a bíróság Fekete Dávidról

Tévé2023.07.11, 11:26

Döntött a Győri Járásbíróság, szabadabban mozoghat az egykori énekes. 

Megkéseltek egy nővért a miskolci kórházban - videó

Itthon2023.07.06, 10:28

Egy idős nő hátba szúrta az ápolónőjét még 2021-ben az egyik miskolci kórházban. A nővér a vércukorszintjét akarta megmérni, és amikor hátat fordított, a nyugdíjas nagy erővel a derekába döfött egy kést. A kollégái siettek az áldozat segítségére, akit azonnal meg kellett műteni. A TV2 Tények elment az asszony tárgyalására. A teremben azt mondta, azóta sem emlékszik semmire és szerinte a kórházban rosszul bántak vele.

A maratoni tárgyalás szünetében megszólalt Fekete Dávid

Tévé2023.07.04, 16:55

Korábban már írtunk róla, elkezdődött Fekete Dávid háromnapos tárgyalássorozata, amely során meghallgatják a tanukat és bizonyítékokat vizsgál meg a bíróság a nagy értékű csalással kapcsolatban.

Nevetgélve vonult be a szexbotránya tárgyalására Kevin Spacey

Tévé2023.06.29, 17:19

Évek óta húzódik Kevin Spacey szexuális zaklatási botránya, melyben eddig nyomozás zajlott, majd kellő mennyiségű bizonyítékkal elindulhatott a tárgyalás. Az illetékes hatóság Londonban van, így a színész a brit fővárosba utazott, ahol 12 vádpontban kell bebizonyítaniuk a bűnösségét. Spacey meglepően jókedvűen érkezett a tárgyalásra, mosolyogva integetett a bíróság épülete előtt összegyűlteknek.

Brutálisan megverte az ismerősét egy férfi Újpesten - videó

Itthon2023.06.29, 15:26

Egy férfi a barátaival ivott egy újpesti üzlet előtt, majd brutálisan megverte az egyik ismerősét. A tárgyaláson a támadó azzal védekezett, hogy az áldozatánál kések voltak és azzal fenyegetőzött, hogy megöli az élettársát – derült ki a TV2 Tények videójából.

Tartanak a tárgyalások: Szoboszlai Dominik hamarosan a Liverpoolhoz igazolhat

Sport2023.06.29, 14:51

Az angol Sky Sports beszámolója szerint a magyar válogatott Szoboszlai Dominik képviselői az angol labdarúgó-bajnokságban szereplő Liverpool elöljáróival tárgyaltak.

A világháborúra készül Oroszország: itt vannak a részletek

Nagyvilág2023.06.28, 20:59

Hétmilliós szerződéses hadsereg felállítását szorgalmazta hétfőn Leonyid Szluckij, az orosz Liberális Demokrata Párt vezetője, parlamenti képviselő, hogy az ország biztonságának garantálásához ne legyen szükség zsoldosokra.

Meglepő fordulat: már az egyik legnagyobb angol sztárcsapat is vinné Szoboszlait

Sport2023.06.28, 15:16

David Ornstein, a The Athletic szakírója arról számolt be, hogy a Liverpool fontolgatja Szoboszlai Dominik leigazolását, az angol klub illetékesei ráadásul már tárgyalásokat is kezdeményeztek a magyar futballista ügynökével.

Rátámadt az ügyvédjére egy kettős gyilkos az ítélethirdetése közben

Nagyvilág2023.06.28, 10:34

Egy amerikai férfit halálra ítéltek egy 11 éves kislány és bébiszitterének brutális meggyilkolása miatt. Az ügy tárgyalása 2016 óta húzódott, a gyilkosságok viszont még régebbiek, 1990-ben történtek. A halálos ítélet kimondás után káosz tört ki a tárgyalóteremben – írja a DailyStar.

Orbán Viktor Bosznia-Hercegovinában tárgyal

Itthon2023.06.22, 08:13

Orbán Viktor miniszterelnök csütörtök reggel hivatalos látogatásra Szarajevóba utazott, ahol a bosznia-hercegovinai államszövetség vezetőivel folytat tárgyalásokat - közölte Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke.

Mutatjuk, mi történhet, ha az ukrán ellentámadás nem lesz sikeres

8882023.06.20, 11:13

Vélhetően az ellentámadás eredményei vagy eredménytelensége jelentősen hozzájárulnak majd ahhoz, hogy a jövőben milyen támogatást kap majd Ukrajna – mondta a 888 érdeklődésére Kosztur Andrást, a XXI. Század Intézet vezető kutatója az ukrán ellentámadásról. 

Félelmetes szövetségest szerzett Vlagyimir Putyin

Nagyvilág2023.06.16, 17:38

Vlagyimir Putyin orosz elnök Mohammed bin Zayed Al Nahyandal, az Egyesült Arab Emírségek vezetőjével folytatott tárgyalást.

Hamilton megszólalt a jövőjével kapcsolatban

Gphírek2023.06.16, 09:33

A Mercedes Forma -1-es csapatának hétszeres világbajnoka, Lewis Hamilton megerősítette, hogy történt előrelépés az új szerződése kapcsán.

Megszólalt a drogbotrányról Árpa Attila

Tévé2023.06.14, 16:59

Mint azt korábban írtuk, hamarosan másodfokon folytatódik tovább Árpa Attila drogügye, akit 2019-ben tartóztattak le kábítószer-birtoklás miatt. Az egykori Nagy Ő februárban kapta meg az elsőfokú ítéletet, miszerint 1,5 millió forint pénzbírságot kell kifizetnie. Ő ebbe nem törődött bele, ügyvédjével a fellebbezést fontolgatták, de a főügyészség megelőzte őket, akik viszont az ítélet szigorítását és Árpáék fellebbezésének elutasítását kezdeményezték. Árpa Attila most elmondta, hogy milyen lépéseket terveznek az ügyben.

Tagadta bűnösségét a sofőr, aki a felforrósodott buszban felejtett egy kislányt

Itthon2023.06.13, 16:49

Tavaly júniusban a tomajmonostorai óvodabusz helyettes sofőrje nem vette észre, hogy egy négyéves kislány nem szállt le a buszról. A kocsit lezárta és a tűző napon hagyta. A kislány órákat volt a felmelegedett buszban, mire megtalálták. A mentők kórházba vitték, de napokkal később meghalt. A sofőr ma az előkészítő ülésen tagadta a bűnösségét – írja a Blikk.

Elképesztő fordulat: a magyar válogatott focista nagyon közel került a Benficához

Sport2023.06.12, 09:17

A holland AZ Alkmaar és a Benfica szinte mindenben megállapodott a magyar válogatott Kerkez Milos klubváltásával kapcsolatban - értesültek a portugál lapok.

Harry herceg nem jelent meg a bíróságon, pedig ő indított pert

Life.hu2023.06.06, 17:34

Harry herceg kártérítési pert indított, mert bizonyos lapok lehallgathatták a telefonbeszélgetéseit. A bíróságon azonban már nem jelent meg.

Megint a bíróságon használták a ChatGPT-t, nagy hiba volt

Techbázis2023.05.28, 11:08

Az Avianca kolumbiai légitársaság ellen indított perben egy beadvány hat olyan esetre hivatkozott, amelyek nem léteznek, de a felperesnek dolgozó ügyvéd azt mondta a bíróságnak, hogy a ChatGPT szerint ezek valódiak.

Orbán Viktor a török államfővel tárgyalt

Itthon2023.05.17, 20:15

Orbán Viktor miniszterelnök szerdán telefonon beszélt Recep Tayyip Erdogannal, Törökország elnökével, és gratulált neki az elnökválasztás első fordulójában aratott győzelméhez, valamint az Igazság és Fejlődés Pártja kiemelkedő sikeréhez a török parlamenti választásokon - közölte az MTI-vel Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetője.

Megszólalt L.L. Junior a botrányos válóperes tárgyalása után

Tévé2023.05.17, 19:38

Szerdán botrányos körülmények között zajlott le az újabb tárgyalás L.L. Junior és Körtvélyessy Kinga válóperében, ez után nyilatkozott a rapper.

Pont kerülhet VV Fanni gyilkossági ügyére: ez várható

Life.hu2023.05.10, 21:56

Ha a Fővárosi Ítélőtábla kimondja, hogy B. László bűnös Novozánszki Fanni meggyilkolásában, akkor Magyarországon először történik olyan, hogy holttest nélkül születik elmarasztaló ítélet gyilkossági ügyben. Szerdán végre pont kerülhet az öt éve húzódó ügy végére.

Szijjártó Péter energiaügyi tárgyalásokat folytatott hétfőn az Egyesült Arab Emírségekben

Nagyvilág2023.05.09, 09:39

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter több ország képviselőjével is energiaügyi tárgyalásokat folytatott hétfőn az Egyesült Arab Emírségekben.

Végrehajtási eljárás indult az Újpest ellen

Sport2023.05.03, 12:57

Adótartozás miatt végrehajtást indított az újpesti labdarúgócsapatot fenntartó Újpest 1885 Kft. ellen április végén a NAV Észak-budapesti Adó- és Vámigazgatósága - értesült a g7.hu.

Elkezdődött Ed Sheeran bírósági tárgyalása, egy dal ellopásával vádolják

Kultúra2023.04.26, 11:38

Megkezdődött Ed Sheeran bírósági tárgyalása, amely várhatóan legalább egy hétig tart majd. Ha az esküdtszék a popsztárt felelősnek találja a szerzői jogok megsértéséért, a per második szakaszba lép, hogy megállapítsák, mennyivel tartozik. Korábban Sheeran ügyvédje azzal érvelt, hogy a két dal különbözik egymástól, és hogy egyetlen művésznek sem szabadna megengedni, hogy „monopolizálja" az általánosan használt zenei akkordmeneteket – írja BBC.

Csalás miatt kell bíróság elé állnia Leonardo DiCapriónak - német bíróság idézte be a világsztárt

Life.hu2023.04.21, 22:03

Az Oscar-djas sztárt az unokatestvére keverte bajba, amikor azzal áltatott egy filmes céget, hogy rá tudja venni DiCapriót: szerepeljen az egyik filmjükben, s ezzel közel 40 millió forintnyi eurót és egy Porsche Cayenne-t csalt ki tőlük.

Máig élhetne a fia, ha egyvalami másképpen történik - megszólalt a Deák téren megölt fiú apja

Itthon2023.04.06, 14:23

Közel három év telt el a Deák téri kettős gyilkosság óta, melynek két fiatal áldozata is volt, az akkor 21 éves Khéli Gergely és 16 éves barátja, Martinovics Laci. Pár hete szintén a Deák téren történt egy hasonló eset, akkor egy 18 éves fiatalt késeltek halálra. Khéli Gergely édesapja azt mondja, azon, hogy elvesztette a fiát, soha nem fog tudni túllépni. A gyilkosnak pedig képtelen megbocsájtani - mondta a férfi az Origónak.

Nem tudni, mi lesz Tahi Tóth László százmilliós hagyatékának sorsa

Tévé2023.03.31, 12:17

Mint azt korábban megírtuk, napra pontosan öt évvel később, Tahi Tóth László halála után meghalt özvegye, Kárászy Szilvia. A zongoraművész nem tudta feldolgozni férje halálát, először lelkileg, majd testileg is belebetegedett társa hiányába. A házaspárnak nem született gyereke, így egyelőre nem tudni, hogy mi lesz a sorsa a százmilliós hagyatékuknak, melynek részét képezi sok értékes műtárgy is.

Pont került Gwyneth Paltrow cserbenhagyásos síbaleseti ügyére

Life.hu2023.03.31, 13:30

Az Oscar-díjas amerikai színésznő még 2016-ban okozott súlyos sérülést síelése során egy nyugdíjas férfinak. Paltrow azonban azt állította, hogy a férfi ütötte el őt. A napokban a tárgyalóteremben dőlt el, kinek a javára döntött az esküdtszék. 

Varga Mihály: Erős a külföldi befektetők érdeklődése Magyarország iránt - videó

Gazdaság2023.03.31, 10:33

Továbbra is erős az érdeklődés Magyarország iránt a világ minden tájáról - jelentette be Varga Mihály pénzügyminiszter pénteki Facebook-videójában azt követően, hogy több mint 160 nemzetközi befektetővel tárgyaltak egy videokonferencia keretében.

Ráday utcai kollégiumi tűz: kiderült, hogyan halt meg a férfi

Itthon2023.03.28, 16:57

Halált előidéző közveszély okozása miatt álltak bíróság elé kedden azok a kamaszok, akik három éve felgyújtották a Károli Gáspár Református Egyetem 130 fő befogadására képes Ráday utcai kollégiumát. A tűzben egy férfi meghalt, és jelentős anyagi kárt keletkezett. Mivel új bíró tárgyalja az ügyet, megismételt tárgyalással folytatódott az eljárás, aztán a vádlottakat és tanúkat hallgatták meg.

Bosszúból lőtte agyon saját gyerekeit egy virginiai asszony

Nagyvilág2023.03.28, 15:00

A 37 éves Veronica Youngblood beismerte, hogy 2018-ban elkábította és megölte a lányait, a 15 éves Sharon Castrót és az 5 éves Brooklynn Youngbloodot, aztán azzal próbálta magyarázni tettét, hogy a gyilkosság idején beszámíthatatlan volt. Ügyvédje a gyerekkori tarumáira hivatkozva próbálta felmentetni, nem sikerült neki. 

Nemzetközi ügyeket tárgyalt a MOB

Sport2023.03.27, 18:01

A Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) elnöke, Gyulay Zsolt és munkatársai, más nemzeti olimpiai bizottságok vezetőivel együtt hétfőn részt vettek a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) által szervezett videokonferencián, amelynek tárgya az orosz és fehérorosz sportolók olimpiai részvételének lehetősége volt. Ezen kívül a MOB elnöksége hétfői ülésén az orosz-fehérorosz szereplés kérdésének áttekintése mellett új magyar NOB-tag pályázatát is kezdeményezte.

Egyre nagyobb bajban Amerika: itt az orosz-kínai szövetség

Nagyvilág2023.03.22, 12:09

Tegnap fejeződött be Moszkvában a kínai - orosz csúcs, amely során a két ország vezetői számos kérdésben jutottak megállapodásra. Vlagyimir Putyin orosz és Hszi Csin-ping kínai elnök felvázolta a orosz - kínai gazdasági együttműködés következő fejezeteit, Oroszország teljes mértékben kiállt a Kínai Népköztársaság mellett Tajvan kérdésében, valamint Moszkva azt a 12 pontos kínai béketervezetet is hajlandó tárgyalási alapnak tekinteni, amelyet Peking nemrég mutatott be, és amelyet a fegyverszállításban és geopolitikai játszmákban érdekelt Egyesült Államok erőteljesen kritizált. A találkozót követően továbbra is az látszik, hogy Oroszoország ...

Szalay-Bobrovniczky Kristóf a kenyai és a nigeri védelmi miniszterrel tárgyalt

Itthon2023.03.21, 14:41

Mivel az illegális migráció gyökerei Afrikáig nyúlnak vissza, a magyar emberek és Európa védelme érdekében a kenyai és a nigeri védelmi miniszterrel tárgyalt Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter Brüsszelben.

Vlagyimir Putyin: Tartalmas és őszinte tárgyalások voltak

Nagyvilág2023.03.21, 17:30

Hivatalos súcstalálkozüt tartott Vlagyimir Putyin orosz és Hszi Csin-ping kínai elnök a Kremlben.

Holttest nélkül is síremléket állíthatnak VV Fanninak

Itthon2023.03.17, 07:43

Májusban tárgyalja a Fővárosi Ítélőtábla B. László emberölési ügyét, és a másodfokú ítélet birtokában VV Fanni gyászoló családja végre búcsút vehet a közel 6 éve eltűnt lánytól.

Perújrafelvételt rendeltek el a világ legrégebbi halálraítéltje ügyében

Life.hu2023.03.15, 19:24

Egy tokiói bíróság perújrafelvételt rendelt el egy 87 éves férfi, a világ legrégebben halálra ítélt személye ügyében.

Olaszországi gyerekgyilkosság: szót kért a bíróságon az anya, aki megölte saját kétéves gyermekét

Life.hu2023.03.14, 10:42

Nemcsak a hazai, hanem az olasz társadalmat is sokkolta annak a magyar nőnek a tette, aki nem tudta elfogadni, hogy a bíróság az apának ítélte közös gyermekük felügyeleti jogát. Katalin a kétéves Alexszel együtt Olaszországba szökött, ahol több késszúrással kioltotta fia életét.

Orbán Viktor Sarkozy volt francia elnökkel tárgyalt

Itthon2023.03.14, 12:34

Orbán Viktor miniszterelnök kedden reggel Nicolas Sarkozy korábbi francia köztársasági elnökkel folytatott megbeszélést Párizsban - közölte az MTI-vel Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetője.

Itt a Lineker-botrány folytatása

Sport2023.03.13, 11:40

Gary Lineker egykori angol válogatott labdarúgó, a Match Of The Day című műsor vezetője visszatérhet a képernyőre. Az angol legenda szombaton a BBC FA-kupa tudósításában fog szerepelni, miután a feszült tárgyalásokon megállapodás született a felek között - értesült a The Sun. A hírt hétfőn egyidejűleg már meg is erősítette a brit közszolgálati médiatársaság és az egykori világhírű angol futballsztár.

Ismét bíróság előtt a volt barátnőjét megvakító férfi: csak részben érzi bűnösnek magát

Life.hu2023.02.28, 14:48

Az egész országot sokkolta Gabriella története. A fiatal nőt volt párja brutálisan bántalmazta, puszta kézzel megvakította, majd árokba dobta eszméletlen áldozatát. A Nyíregyházi Törvényszéken elkezdődött az országos felháborodást kiváltó ügy tárgyalása.

Itt van Oroszország kemény fenyegetése a NATO-nak

Nagyvilág2023.02.26, 13:39

Oroszországnak az Egyesült Államok mellett a többi NATO-ország nukleáris arzenálját is számításba kell vennie egy olyan helyzetben, amikor a szövetség fő céljának tekinti Oroszország stratégiai legyőzését - jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök vasárnap a Rosszija 1 tévécsatorna a Moszkva. Kreml. Putyin című heti magazinműsorának adott interjújában. Ezzel tulajdonképpen viszontfenyegette az orosz elnök a NATO-t.

Tárgyalás közben szökött meg a bíróságról egy férfi Bajoroszágban

Nagyvilág2023.02.20, 13:52

Egy 47 éves szexuális zaklatással vádolt férfi a tárgyalása közben szökött meg a coburgi kerületi bíróságról. A hatóságok elfogatóparancsot adtak ki, a vádlottat nagy erőkkel keresik - írja a Bild. 

Emelkednek a bérek a MÁV-Volán-csoportnál, sikerrel zárultak a tárgyalások

Gazdaság2023.02.17, 17:57

Többfordulós tárgyalás után február 17-én a MÁV-Volán-csoport Csoportszintű Érdekegyeztető Tanács ülésén a munkáltató megállapodott az érdekképviseletekkel a 2023. évi bérfejlesztés mértékéről.

Főnökét is megzsarolta az olaszországi gyerekgyilkos magyar anya

Nagyvilág2023.02.14, 14:31

B. Katalin azért szökött Olaszországba a kisfiával, mert a bíróság az apjának ítélte a gyereket. A pornós nem sokkal később halálra késelte a saját kisfiiát, majd bevitte egy szupermarketbe, és feltette a futószalagra a kasszánál. Az ügyben Olaszországban, Perugiában folytatódott a tárgyalás, ahol a bíróságon kiderült, hogy a nő a korábbi főnökét is zsarolta – írja a Bors.

Szijjártó Péter: Most az emberéletek megmentése a legfontosabb, ehhez véget kell érnie a háborúnak

Itthon2023.02.13, 16:17

Most a legfontosabb feladat az emberéletek megmentése, ehhez azonnali tűzszünetre van szükség, és meg kell kezdeni a béketárgyalásokat, ezek nélkül ugyanis nem lesz béke Ukrajnában - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Minszkben.

Váratlan fordulat Árpa Attila drogügyében

Tévé2023.02.12, 13:45

Mint azt korábban írtuk, a hét elején hoztak ítéletet Árpa Attila drogügyében, melyben az ellene hozott vádpontokban bűnösnek találta őt a bíróság. Az öt gyanúsítottból egy elsőrendű és további négy másodrendű vádlottja volt az ügynek, köztük a színész is, akiket drogbirtoklás miatt pénzbüntetésre ítélt a bíróság, míg az elsőrendű vádlott letöltendő börtönbüntetést kapott első fokon. Az érintettek azt hitték, itt véget ért a per, majd váratlan fordulat történt az ügyben.

Itt a nagy bejelentés: Oroszország véget vetne a háborúnak

Nagyvilág2023.02.11, 11:54

Oroszország kész tárgyalni Ukrajnával, „előfeltételek nélkül, a realitás talaján maradva" – jelentette ki Szergej Versinyin külügyminiszter-helyettes a Zvezda televíziós csatornának adott interjújában. A Mandiner arról ír, hogy Versinyin arra is felhívta a figyelmet, hogy a döntés nem Kijevben születik.

Orbán Viktor tárgyalt Zelenszkij ukrán elnökkel

Itthon2023.02.09, 17:25

Orbán Viktor miniszterelnök a görög, a horvát, a szlovén miniszterelnök, az osztrák kancellár, valamint a bolgár és a ciprusi államfő társaságában külön találkozón vett részt Brüsszelben, az EU-csúcs helyszínén Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel - tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke csütörtökön.

Most tesz vallomást a bíróságon Fekete Dávid, a csalással vádolt énekes

Life.hu2023.02.07, 10:27

Majdnem két éve, hogy letartóztatták az egykori megasztáros énekest, Fekete Dávidot. A férfi ellen nagy kárt okozó, üzletszerűen elkövetett csalás és más bűntettek miatt indult eljárás.

Előző
Következő