tárgyalás

címke rss

Kitört az igazi háború Angelina és Brad között

Life.hu2016.12.08, 13:43

Úgy tűnik, mégsem sikerült Angelina Jolie-nak és Brad Pittnek megegyezni a válást érintő témákban. A sztár apuka kitért a hitéből. 

Még mindig dúl a háború Czeizel Endre özvegye és szeretője között

Life.hu2016.12.02, 09:59

A tavaly elhunyt orvos-genetikus életének asszonyai nem bírnak szabadulni egymástól.

Orbán Viktor telefonon tárgyalt Donald Trumppal

Itthon2016.11.25, 08:48

Orbán Viktor telefonon egyeztetett a megválasztott amerikai elnökkel, aki meghívta Washingtonba. A kormányfő azt mondta, hogy Donald Trump ideológiailag nem korlátozott, inkább a siker és az eredmények érdeklik. Ez pedig Orbán szerint nekünk kedvez.

Megszólalt a brutális kettős gyilkos édesanyja: “Mi is féltünk tőle”

Life.hu2016.11.11, 08:47

A százhalombattai kettős emberölést elkövető, Sz. Krisztián tárgyalásán édesanyja is megjelent, aki bevallotta, ők is féltek a férfitól. A brutális gyilkos konyhakéssel mészárolta le gyerekkori barátjának szüleit, majd mesét nézetett az életben maradt fiúval.

Kitálalt UFO Zsolti egykori futtatott lánya

Life.hu2016.11.03, 14:32

UFO Zsolti ellen 3 éve tart a büntetőeljárás, ám valószínűleg az egykor általa futtatott lány vallomása a legsúlyosabb az ügyében. Állítólag az egykori zenész kiküldte őt egy svájci bordélyházba, a tulajdonostól pedig részesedést kapott a nő által keresett pénzből.

Rogán pere Juhász ellen: milyen kapcsolat volt Juhász és Portik között?

Itthon2016.10.27, 19:04

Folytatódott a Fővárosi Bíróságon Rogán Antal pere Juhász Péter ellen, amelyet személyiségi jogainak megsértése miatt indított a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter. Rogán Antal nem ment el a tárgyalásra, azt mondta azért, mert az Együtt-alelnök Juhász Péter az elítélt bűnöző, Portik Tamás samesza. A tárgyaláson vallomást akart tenni Portik egykori rabtársa, de Juhász Péter ügyvédje ezt nem engedte.

Sokkoló: a bíróságon akarta elvágni a saját torkát egy férfi

Life.hu2016.10.21, 14:36

A kaliforniai bíróságon kis híján elvágta a saját torkát egy vádlott. Még vizsgálják a körülményeket. 

Kállay-Saunders András megszenvedte a verekedést

Life.hu2016.10.07, 10:42

Kállay-Saunders Andrást 3 éve vádolják azzal, hogy egy budapesti szórakozóhelyen megütött egy testvérpárt. Az énekes azonban kitart amellett, hogy ő nem ütött meg senkit. A bíróság hamarosan ítéletet hoz az ügyben, Kállay pedig arról beszélt, milyen károkat okozott neki ez az egész eset.

Tolvai Reni legutóbbi vallomása nem egyezett a korábbiakkal

Life.hu2016.09.23, 09:54

Kállay-Saunders András három évvel ezelőtt történt verekedési ügyében zajlik a tárgyalás, ahol Tolvai Renit is kihallgatták. Vallomása azonban több ponton is ellentmondásba került korábbi állításaival. A szakértő figyelmét sem kerülték el a pontatlanságok.

Quaestor-károsultak tüntettek Tarsoly Csaba perén

Itthon2016.07.12, 15:54

Quaestor-károsultak tüntettek a Fővárosi Törvényszék épülete előtt, ahol a bíróság ma kezdi tárgyalni a Quaestor-csoportot vezető Tarsoly Csaba és társainak büntetőperét. A fiktív kötvénykibocsátásokkal operáló cég bedőlése magával rántotta több tízezer ember, továbbá önkormányzatok, állami és magáncégek, sőt az agrártárca megtakarításainak egy részét is. Tarsoly akár 25 év börtönt is kaphat.

A migrációról tárgyaltak európai rendőri vezetők

Nagyvilág2016.06.30, 22:42

A migráció szabályozásának összehangolásáról tárgyaltak a balkáni és a közép-európai államok vezetői. A cél, hogy elkerüljék a tavalyihoz hasonló helyzeteket. A migrációs útvonalak változását is figyelni fogják.

Magánnyomozókat fogadott fel Lagzi Lajcsi

Life.hu2016.06.28, 11:04

Mindenki Lagzi Lajcsija, azaz Galambos Lajos mindent bevet, hogy bizonyítsa ártatlanságát: nemrég saját magánnyomozó-hadsereget fogadott fel. 

A frappuccino-tárgyalás fortélyai

Archívum2016.06.27, 14:49

Eldobná a nyakkendőt? Elkerülné az irodát? Legszívesebben egy szökőkútban állna egész nap, az üzlet meg majd csak eldöcög valahogy? Egy percig sem kell magyarázkodnia, ha a hőség miatt rendhagyó helyszínre tenné a tárgyalást. De néhány apró részletre akkor is érdemes odafigyelni. Infografika.

Ed Sheeran plagizálás miatt áll a bíróság elé: ha elveszíti a pert, a gatyája is rámehet

Life.hu2016.06.09, 11:37

Ed Sheeran nagy bajban van, ugyanis plágium vádjával akarják a bíróság elé rángatni, és ha veszít 20 millió dollárjába kerülhet.

Zalatnay Cini lánya: “Nem fog előfordulni, hogy lecsukják anyát”

Life.hu2016.06.07, 11:10

Zalatnay Sarolta ismét bíróság elé áll, de lánya nagyon bizakodó. Niki elképzelhetetlennek tartja, hogy édesanyja újra a rácsok mögé kerüljön.

101 évesen áll bíróság elé egy brit férfi

Nagyvilág2016.06.06, 19:24

101 évesen áll bíróság elé egy brit férfi, akit gyermekek elleni szexuális bűncselekményekkel vádolnak. Ralph Clarke tagadta bűnösségét.

L.L. Junior a bíróságon kötött ki - Apasági pert indítottak ellene

Life.hu2016.06.02, 16:51

Pár évvel ezelőtt kis híján apává tették a népszerű rappert. L L Junior először csak nevetett a dolgon, de amikor látta, hogy barátnője egyáltalán nem tartja viccesnek a dolgot, akkor lett néhány álmatlan éjszakája.

A bevándorlásról tárgyalt Pintér az osztrák belügyminiszterrel

Itthon2016.05.17, 20:59

Ausztria új menekültügyi szabályozásáról és a magyar határon ideiglenesen visszaállított ellenőrzésekről is tárgyalt Wolfgang Sobotka, osztrák belügyminiszter Pintér Sándorral. 

Elítélték Demcsák Zsuzsa volt férjét

Life.hu2016.05.13, 05:20

Lezárult Demcsák Zsuzsa és volt férjének pere, ami azért indult, mert a műsorvezető  s úlyos testi sértéssel, rongálással, és lopással vádolta meg exférjét. A férfit a lopás vádja alól felmentették. Büntetése: pénzbírság.

Mégsem kell börtönbe vonulnia drogügye miatt Aureliónak

Life.hu2016.05.10, 09:32

Mivel büntetlen előéletű és beismerő vallomást is tett, így bírósági tárgyalás nélkül megúszhatja drogügyét a valóságshow-sztárból lett műsorvezető.

Nem minden rendőr látta a tömegben Ahmed H.-t

Itthon2016.04.27, 14:49

Készenléti rendőrök meghallgatásával folytatódott szerdán a Szegedi Törvényszéken annak a Cipruson élő szíriai férfinak a pere, akit terrorcselekmény elkövetésével vádol az ügyészség. A férfi a vád szerint a tavalyi röszkei zavargásban vett részt, de a szerdán bíróság előtt valló rendőrök nem látták őt a tömegben.

Ha a partnere fejével gondolkodik, bármit eladhat neki

Archívum2016.04.22, 17:24

Mérjük fel, hogy kivel állunk szemben, számára milyen hasznot hordoz, amit kínálunk, ne magunkból, hanem az ügyfélből kiindulva győzzük meg – mondta Szombati Orsolya személyiség-tipológus, tréner.

Nóci nem jelent meg a bírósági tárgyalásán - Orvoshoz ment

Life.hu2016.03.23, 06:08

Nem született kedden ítélet Czifra Noémi vagy ahogy mindenki ismeri, Nóci magánokirat-hamisítási ügyében, ugyanis az egykori műsorvezető nem jelent meg a tárgyaláson.

Hazudott rajongóinak 50 Cent?

Life.hu2016.03.10, 16:08

A Daily Mail birtokába jutott bírósági papírok szerint a világhírű rapper elismerte, hogy csak ámította rajongóit afrikai villájáról készült képekkel és a köteg bankjegyekkel, amelyeket közösségi oldalán posztolt.

D. Lajos tagadja, hogy megölte Balla Irmát

Itthon2016.03.09, 11:16

Megkezdődött a Balla Irma debreceni önkormányzati képviselő meggyilkolásával vádolt férfi büntetőpere szerdán a Nyíregyházi Törvényszéken.

Az RTL Klubbal tárgyalt titokban Vujity Tvrtko

Life.hu2016.03.05, 08:45

Az RTL Klub vezérigazgató-helyettesét, Kolosi Pétert egy budai étteremből kilépve látták a TV2 egykori műsorvezetőjével, Vujity Tvrtkóval.

Bundaügy: a menedzser felmentését kéri az ügyvéd

Sport2016.02.11, 14:05

A harmadrendű vádlott, K. Zsolt felmentését kérte védője a labdarúgó fogadási csalási ügyben csütörtök délelőtt Budapesten.

"Mondd el az anyádnak az orgazmusod" - Kiszivárgott Bill Cosby egyik telefonbeszélgetése

Life.hu2016.02.01, 10:42

Kiszivárgott a komikus és áldozata, Andrea Constand kosárlabdaedző telefonbeszélgetése. Bill Cosby ügyének tárgyalása a napokban folytatódik.

Hagyó: Az idő és az igazság jó barátok

Itthon2016.01.13, 14:44

Ártatlanságukat hangoztatták az utolsó szó jogán a vádlottak a Hagyó Miklós egykori szocialista főpolgármester-helyettes és társai ellen a Kecskeméti Törvényszéken folyó per szerdai tárgyalásán.

Megölhette homoszexuális partnerét, 20 év után elítélhetik

Itthon2016.01.05, 15:47

20 év után állt bíróság elé az a férfi, aki a vád szerint 1996-ban megölte szexuális partnerét. Az eset a Zala megyei Csapin történt, pénteken születhet ítélet az ügyben. A férfit két bűncselekménnyel is vádolják, ezért egy napon két tárgyalása is volt. Egyrészt emberölés, másrészt hamis vád miatt.

15 éves lányt erőszakolt meg a transznemű nő, mielőtt még nemet váltott

Life.hu2016.01.05, 14:28

Biológiai értelemben még férfiként bántalmazta szexuálisan Davina Ayrton azt az akkor még tinédzserkorú lányt, akinek ügyét a napokban tárgyalta a Porstmouth-i bíróság.

Kabulban tárgyalt a pakisztáni hadsereg vezetője

Nagyvilág2015.12.27, 21:57

Afganisztán és Pakisztán folytatja a béketárgyalásokat a tálib csoportokkal - erről állapodott meg az afgán elnök és a pakisztáni hadsereg főparancsnoka Kabulban.

Az interneten flörtölt Oscar Pistorius? Kitálalt a paralimpikon szeretője

Life.hu2015.12.18, 16:14

Egy osztrák nő, bizonyos Nina F. állítja: hónapokon át levelezett a barátnője meggyilkolása miatt elítélt Oscar Pistorius-szal, mialatt a tárgyalására várt a paralimpikon, akit állítólag gyengéd szálak fűztek a 30 éves hölgyhöz.

Kucsera Gábor most úgy érzi, vége a sportolói karrierjének

Life.hu2015.12.11, 13:56

Péntek estétől az Édes Életben láthatjuk Kucsera Gábort és Tápai Szabinát, akik bepillantást engednek életükbe. A pár elmondta, Curtisék révén kerültek közel a produkcióhoz, és Kucsera Gábor szerint jó, hogy a forgatás leköti a sok szabadidejét.

Kiskorút erőszakolt Nicki Minaj bátyja?

Life.hu2015.12.10, 11:40

Megkezdődött a világhírű énekesnő-rapper testvérének, Jelani Marajnak a tárgyalása.

Kiforgatta vagyonából, elhagyta, majd beperelte felesége a hadirokkant katonát

Life.hu2015.12.02, 13:07

Bár végül Simon Vaughannak kedvezett a bíróság ítélete, a férfi édesanyja, Lynne továbbra is aggódik fiáért.

Itt a nap híre! Hollywoodi produkció készül az Egri csillagokból

Life.hu2015.11.11, 16:18

Gárdonyi Géza regényének megfilmesítése már évek óta mozgatja több rendező fantáziáját is. A hírek szerint ez nem álom többé, és már komoly tárgyalások is elindultak az ügyben.

Sokkoló! 21 darab vaginát találtak egy férfi mélyhűtőjében

Life.hu2015.11.05, 11:32

Megkezdődött a dán Peter Frederiksen ügyének tárgyalása a dél-afrikai Johannesburgban, akinek mélyhűtőjében bezacskózott női nemi szerveket talált a rendőrség szeptemberben. 

Saját szülei verték halálra a 19 éves fiút, mert ki akart lépni a gyülekezetből

Life.hu2015.10.22, 12:36

A saját szülei is részt vettek abban a brutális támadásban, melynek során a 19 éves Lucas életét veszítette egy New York-i templomban.

272 embert fertőzött meg HIV-vírussal az orvos

Life.hu2015.10.21, 09:49

Engedélye sem volt annak az orvosként dolgozó férfinak, aki praxisában 272 embert fertőzött meg HIV-vírussal egy eldugott kambodzsai faluban.

Letöltendő börtönt kért az ügyész a volt moszkvai nagykövetre

Itthon2015.10.16, 16:46

Letöltendő börtönbüntetést kért az ügyész Székely Árpád volt oroszországi nagykövetre a moszkvai magyar kereskedelmi kirendeltség eladása ügyében indult büntetőper pénteki tárgyalásán a Budapest Környéki Törvényszéken.

Lagzi Lajcsi barátai értetlenül állnak a botrány előtt

Life.hu2015.09.25, 09:57

Napok óta a Galambos Lajos körül zajló botránytól hangos a sajtó. Rengeteg sztár nyílvánította már ki a véleményét a lopással és vesztegetéssel gyanúsított mulatóssztár ügyével kapcsolatban, de a zenész barátai továbbra is azt állítják: hisznek az énekes ártatlanságában. 

Bilincsben vitték el Lagzi Lajcsit

Life.hu2015.09.24, 12:38

A lopással és vesztegetéssel gyanúsított mulatóssztárt a hírek szerint bilincsben vezették el a Budaörsi Járásbíróságról.

Lagzi Lajcsi ártatlannak vallja magát - Ügyvédjén keresztül üzent

Life.hu2015.09.24, 09:19

A lopással és vesztegetéssel gyanúsított Galambos Lajos szerint ügye mögött egy régi konfliktus állhat.

BKV-per: visszavonta az ügyészség a Nokia-dobozos vádat

Itthon2015.09.18, 10:45

Harmincöt oldalas vádmódosítást terjesztett be az ügyészség a BKV-per tárgyalásán a Kecskeméti Törvényszéken zajló büntetőperben. A korábbi két eset helyett már csak egy Nokia-dobozos kenőpénz átvételével vádolják Hagyó Miklós volt MSZP-s főpolgármester-helyettest, pedig mindkét vádpont ugyanazon, azóta visszavont vallomáson alapult.

Bűnösnek találták a nőt, aki férfinek adta ki magát barátnője előtt

Life.hu2015.09.16, 15:21

Szexuális zaklatás vádjában bűnösnek találta a bíróság Gayle Newland-ot. A 25 éves nő 2 éven át járt egy barátnőjével úgy, hogy az végig azt gondolta, egy férfivel találkozgat.

Kislányokat kényszerített orális szexre egy nő

Life.hu2015.09.05, 12:46

9 év börtönre ítélték azt az édesanyát, aki két kiskorú lányt kényszerített arra, hogy orálisan elégítsék ki.

Döbbenetesen sovány lett Amal Clooney

Life.hu2015.09.02, 13:50

Beesett arccal és karikás szemekkel jelent meg az al-Dzsazíra Egyiptomban perbe fogott újságíróinak tárgyalásán George Clooney sztárügyvéd felesége.

A tárgyalás sikere nem a szavakon múlik

Gazdaság2015.07.31, 13:39

Hogyan tegyek jó benyomást? Hova ültessem a partnert? Mivel kínáljam? Hogy indítsam és zárjam a beszélgetést? Ezek a kérdések minden üzletember fejében megfogalmazódnak a kezdetén. A tárgyalás illemtanáról viszont a rutinosoknak is szolgál néhány jó tanáccsal dr. Bittó Renáta protokollszakértő, a Magyar Protokollosok Országos Egyesületének alelnöke.

Nem szívesen látott vendégek Athénban

Nagyvilág2015.07.25, 22:36

Várhatóan hétfőn indulnak el a tárgyalások a görög kormány és a nemzetközi hitelezők között az új, immár harmadik pénzügyi mentőprogramról.

Ismét tárgyalóasztalhoz ülnek a görögök

Gazdaság2015.07.23, 14:56

Péntektől egyeztetnek a nemzetközi hitelezők szakértői Athénban a görög kormány képviselőivel a csaknem 86 milliárd euró összegű harmadik segélycsomagról. Athénban azt is bejelentették csütörtökön, hogy a jövő héten döntenek a csaknem négy hete bezárt tőzsde újranyitásának időpontjáról.

Bedrogozta, majd megerőszakolta áldozatát Bill Cosby

Life.hu2015.07.07, 14:23

Az AP hírügynökség megszerezte a híres komikus megerőszakolásos ügyének dokumentumait.

Pontosították Lázár János szavait

Gazdaság2015.06.26, 10:34

A minimálbérről nem a kormány dönt, annak összegéről a munkáltatók és munkavállalók érdekegyeztető fórumán születik majd döntés várhatóan az év utolsó hónapjaiban – tette helyre Lázár János szavait a Miniszterelnökség.

Négy randitipp a sikeres üzlethez

Gazdaság2015.06.12, 15:51

Érezte már úgy magát randin, mintha csóró garázscéget próbálna eladni a világ egyik topvállalatának? És egy üzleti tárgyaláson? Sokban hasonlít a kettő, a sikeres üzlet pedig olyan, mint a jó párkapcsolat. A következő négy tipp mindkét téren segít.

Botrány! Hien apja megszökött a tárgyalás elől – Nemzetközi körözést adtak ki ellene

Life.hu2015.06.05, 12:46

Hien apjának pénteken lett volna első tárgyalása, de nem jelent meg rajta.

A Vidékfejlesztési Hivatal emberei irányították a csalást

Itthon2015.06.03, 09:42

A Fővárosi Főügyészség bűnszervezetben elkövetett költségvetési csalás és más bűncselekmények miatt összesen 84 személlyel szemben emelt vádat uniós területalapú támogatások jogosulatlan igénylése miatt.

Politikus üvöltözött a Biszku-peren

Itthon2015.06.01, 09:58

A rendszerváltás után negyedszázaddal az első jogerős ítélet születhetett volna meg egy volt állampárti vezető elleni büntetőperben. A Fővárosi Ítélőtábla az 1956 utáni megtorlások miatt megvádolt 94 éves Biszku Béla ügyében új eljárást rendelt el.

Az őröknek kellett lefogniuk a bíróságon őrjöngő férfit

Itthon2015.05.20, 09:15

Hivatalos személy elleni erőszak miatt emelt vádat az ügyészség egy börtönből tárgyalásra szállított férfi ellen, aki a bíróságon neki akart támadni a bírónak, majd a fegyőrökkel is dulakodott, akik csak a földre teperve tudták megfékezni - tájékoztatott a Zala Megyei Főügyészség.

Jogerősen két és fél évre ítélték Hunvald Györgyöt

Itthon2015.04.24, 15:42

Jogerősen két és fél év börtönbüntetéssel sújtotta pénteken a Szegedi Ítélőtábla Hunvald Györgyöt, a főváros VII. kerületének korábbi szocialista polgármesterét az önkormányzat nevében kötött, valótlan tartalmú szaktanácsadói szerződések miatt.

Hatalmas vérengzés a tárgyaláson - Több embert megöltek a bíróságon

Life.hu2015.04.09, 16:14

Egy ámokfutó három embert ölt meg egy milánói bíróságon. 

Erzsébet királynő miatt nem kapta meg álomállását Pippa Middleton?

Life.hu2015.03.19, 12:20

Hónapok óta folytak a tárgyalások Katalin hercegnő húga és az NBC között, ám a hírek szerint a televíziós csatorna visszalépett.

Újabb fordulat a Koltai-perben: megdőlni látszik a fiktív filmgyártás vádja

Life.hu2015.03.18, 13:20

Koltai Róbert és Pogány Judit fiát, P. Koltai Gábort 2010-ben vádolták meg adócsalással, öt hónapon keresztül volt előzetes letartóztatásban milliárdos összegű fiktív számlázás és pénzmosás gyanúja miatt.

Megvan az ítélet a Zalatnay-ügyben

Life.hu2015.03.18, 12:48

Kétmillió forintos csalással vádolták az énekesnőt, ügyét a Budaörsi Járásbíróság tárgyalta szerdán. Másfél évet kapott, három évre felfüggesztve.

Újabb fordulat Knézy Jenő ügyében - A bíróság hatályon kívül helyezte a sportriportert bűnösnek találó ítéletet

Life.hu2015.03.15, 20:04

A bíróság hatályon kívül helyezte a Knézy Jenőt bűnösnek találó elsőfokú ítéletet. 

Gyurcsány Ferencet rendőrök gyűrűjében fotózták

Itthon2015.03.10, 14:16

A vádlottak a terhükre rótt cselekményeket nem követték el - mondta Gyurcsány Ferenc parlamenti képviselő, a DK elnöke, volt miniszterelnök tanúként a 2006. őszi események kapcsán megvádolt egykori rendőri vezetők büntetőperében a Fővárosi Törvényszéken.

Videón a halálos gázolás

Kultúra2015.03.10, 14:50

Fegyverként használta járművét Suge Knight. Az internetre is felkerült videó döntő bizonyíték lehet a tárgyalás során. 

Pharrell Williams tagadja, hogy mástól lopta világhírű slágerét

Archívum2015.03.06, 12:52

A világhírű énekes tagadja, hogy a 70-es évek sztárjától, Marvin Gaye-től lopta volna a Blurred Lines című slágere alapjait.

Portik nem adott utasítást robbantásra

Itthon2015.02.05, 20:49

Az Aranykéz utcai robbantás és a Fenyő-gyilkosság ügyében folyó büntetőper csütörtöki tárgyalásán, a Fővárosi Törvényszéken egy tanú arról beszélt: Portik Tamás Boros József lelövésével bízott meg valakit, azzal nem volt tisztában, hogy robbantással gyilkolják meg a vállalkozót.

Demcsák Zsuzsa csak nyugalmat szeretne – Tovább bonyolódik az ügye

Life.hu2015.02.04, 11:57

Demcsák Zsuzsa volt férjének újra bíróság elé kell állnia: lopási és testi sértési ügyét újratárgyalják. Előzőleg az ítélőszék felmentette minden vádpont alól.

Már Budapesten van Angela Merkel

Life.hu2015.02.02, 14:29

Angela Merkel német kancellár már Orbán Viktorral tárgyal. 

Portik Tamás keze mindenhova elért

Itthon2014.12.02, 23:44

Portik Tamás anyósát és egyik volt emberét hallgatták meg tanúként az Aranykéz utcai robbantással vádolt vállalkozó büntetőperében kedden. Portik keze mindenhova elért, és nem csak olajozott, vallotta az anyós, Boros Józsefet pedig rendőrségi vallomása miatt robbantották fel, mondta volt embere. Portik arról beszélt, ismerte Rogán Antalt, aki este ismételten tagadta ezt egy közleményben. 

A ValóVillából a bíróságra került VV Laci

Life.hu2014.11.19, 08:07

Két nappal azután, hogy beköltözött a ValóVillába a Budai Központi Kerületi Bíróságon találta magát VV Laci. Nem véletlenül.

Katalin hercegné húga betör a médiába

Life.hu2014.11.05, 14:08

Hamarosan még többet láthatják a britek Pippa Middleton híres fenekét: már folynak a tárgyalások a 31 éves híresség és az egyik legnagyobb brit televíziós csatorna között.

Vége a mézesheteknek: George Clooney neje, Amal már Athénban tárgyal

Life.hu2014.10.14, 11:13

George Clooney felesége, aki Amal Clooneyra változtatta a nevét, a nászút után már újra munkába állt: most épp a görög kormányt segíti az úgynevezett Elgin-márványok visszaszerzésében.

Elkezdődött az ároktői banda pere Szegeden

Itthon2014.09.18, 12:04

Az elsőfokú ítélet ismertetésével elkezdődött az ároktői banda ügyének tárgyalása Szegeden. Az idős embereket különös kegyetlenséggel kirabló társaságot januárban már elítélték a 2008-ban és 2009-ben elkövetett, két halálesettel járó támadásokért. Az ügyükben zajló eljárás rendkívül hosszúra húzódott, még szökni is próbáltak.

Mariah Carey és férje TÉNYLEG külön költöztek egymástól

Life.hu2014.08.22, 16:30

Nick Cannon a The Insider magazinnak vallott a dívával kötött házasságáról.

Zágráb szerint a Mol jogtalanul irányítja az INA-t

Archívum2014.07.30, 15:22

A Mol és a horvát kormány tárgyalásáról kiszivárogtatott hangfelvétel alapján a Vecernji list napilap készített összefoglalót, amely szerint a horvát kormány úgy véli, az INA jelenlegi irányítási modellje korrupció következtében alakult ki.

Kiszivárgott videón játssza el Pistorius barátnője meggyilkolását

Life.hu2014.07.07, 16:17

A véletlenül az internetre felkerült videóban a paralimpikon újra szemlélteti, mi történt azon estén, amikor modell barátnője meghalt. A sportolót vádolják a gyilkossággal, tárgyalása folyamatban van. A védelem szerint Pistorius azt hitte, betörő van a házban.

Új fordulat: beszámítható volt Pistorius a gyilkosság idején

Life.hu2014.06.30, 14:19

A pszichológiai vizsgálat szerint nem volt semmilyen mentális zavara a dél-afrikai paralimpiai futónak, amikor tavaly februárban feltehetőleg megölte modell barátnőjét.

Meg Ryan és Tom Hanks újra együtt

Life.hu2014.06.27, 15:28

A hírek szerint már folynak a tárgyalások a két színész legújabb közös filmje, a The Human Comedy kapcsán.

Tisztázta Hernádit a bíróság

Gazdaság2014.05.26, 16:41

A Fővárosi Törvényszék felmentette Hernádi Zsolt Mol elnök-vezérigazgatót a vesztegetés miatt indított büntetőperben. A vád szerint Hernádi Zsolt megvesztegette Ivo Sanader korábbi horvát miniszterelnököt, hogy a Mol megszerezhesse az irányítást az INA fölött.

Hét év börtön a kőbányai Breaking Badért

Itthon2014.05.12, 17:19

Az internetről kinézett receptek alapján, egy tizedik kerületi házi droglaborban kotyvasztott speedet az a két férfi, akiket ma első fokon hét, illetve hat év fegyházbüntetésre ítéltek. A hozzátartozók szerint nem követtek el bűntényt, hiszen minden alapanyagot legálisan, az internetről szereztek be. 

Nem ma tárgyal a Mol és a horvát kormány

Gazdaság2014.04.29, 10:33

A horvát HINA hírügynökség szerint a mai napra tervezett Mol-INA ügyet érintő tárgyalást elhalasztották a felek. Ugyanakkor a Mol vezérigazgatója, Molnár József a múlt héten arról beszélt, hogy május elején ülhetnek majd le a felek.

Válságtalálkozót tartanak az ukrán helyzetről

Nagyvilág2014.04.17, 11:16

Az orosz, ukrán és amerikai külügyminiszter és az EU külügyi- és biztonságpolitikai főképviselője találkozik, hogy az ukrán helyzetről tárgyaljanak. Az álláspontok viszont annyira különböznek, hogy egyik fél sem fűz túl nagy reményeket a tárgyaláshoz. A fegyveres oroszbarát szeparatisták a múlt hét vége óta legalább tíz kelet-ukrajnai városban foglaltak el középületeket, szerdán három oroszbarát tüntetőt lelőttek Mariupolban. Az Egyesült Államok változatlanul szankciókkal fenyeget.

Egy új INA-t is csinálhatnának a horvátok

Gazdaság2014.04.15, 14:10

Egy hétfő esti tévéműsorban beszélt a horvát miniszterelnök az INA-ról és a Molról. Szerinte nem háborúként kellene zajlania a két fél közötti tárgyalásoknak. Ugyanakkor azt is kiemelte a miniszterelnök, hogy ha úgy alakul, akkor elvileg másnapra tudnának egy INA-t csinálni és az INA-nál lévő koncessziókat az új cég is megkaphatná.

A Dalfesztivál után szembesítik Kállay-Saunderst

Life.hu2014.04.09, 17:07

Az életveszélyt okozó testi sértéssel gyanúsított Kállay-Saunders Andrást kihallgatták és közölték vele: szembesítésre csak az Eurovíziós Dalfesztivál után kell megjelennie.

Tiltott parkolás miatt börtön várhat egy anyára

Life.hu2014.04.08, 14:48

Tilosban parkolt egy anyuka, és ezért kerülhet a rács mögé. Ágh Anikó kálváriája egy parkolási bírsággal kezdődött.

Sírva kért bocsánatot barátnője családjától Pistorius

Life.hu2014.04.07, 16:05

A paralimpiai bajnok futó könnyek között, remegő hangon beszélt arról, hogy a tragédia óta minden reggel Reeva Steenkamp családja jut eszébe először.

Lassan haladnak a Mol tárgyalásai a horvátokkal

Archívum2014.04.07, 09:49

A hétvégén interjút adott a Mol elnök-vezérigazgatója egy horvát kereskedelmi tévének, ahol kiemelte, hogy szabályos idézést nem kapott a horvátoktól, ráadásul sem ő, sem a munkatársai nem hajtottak végre semmi törvényellenes lépést az INA megvásárlásakor. A mostani horvát kormánnyal zajló tárgyalásokról annyit mondott a Mol vezetője, hogy nagyon lassan haladnak.

Túlélhette volna Pistorius barátnője

Life.hu2014.03.19, 14:25

A gyilkossággal gyanúsított paralimpiai bajnok futó tárgyalásának 13. napján több tanút is meghallgattak, érdekes részletek derültek ki.

Börtönbe került Chris Brown

Life.hu2014.03.18, 16:29

Megszegte a rehabilitációs központ szabályait több ponton is, ezért kirúgták. Most a hűvösön ülve várja a következő tárgyalást.

Rottweilerként nyomul Pistorius ügyvédje

Sport2014.03.18, 16:20

Tizenkettedik napjához érkezett Oscar Pistorius pere, a dél-afrikai sportolót a barátnője, Reeva Steenkamp meggyilkolásával vádolják. Lassan halad az ügy, várhatóan meg kell majd hosszabbítani az eljárást. Ma egy bűnügyi helyszínelőt és egy ballisztikai szakértők hallgattak meg. A védelem a helyszínelés körülményeit támadja, és egyelőre úgy tűnik, sikeresen ássa alá a bizonyítékokat.

Pistorius-tárgyalás – újabb kemény nap

Life.hu2014.03.14, 15:34

Folytatódik a barátnője meggyilkolásával vádolt Oscar Pistorius tárgyalása a pretoriai bíróságon.

Pistorius-per: fókuszban a véres fürdőszoba

Life.hu2014.03.13, 10:04

Kilencedik napjához érkezett a barátnőjét tavaly februárban, Valentin-napon lelövő Oscar Pistorius pere.

Rekonstruálják a gyilkosság helyszínét – folytatódik Pistorius pere

Life.hu2014.03.12, 14:41

Nyolcadik napjához ért a barátnője megölésével vádolt, amputált lábú sportoló tárgyalása.

Izzad és kiabál Pistorius – folytatódik a pere

Life.hu2014.03.11, 13:20

A hetedik tárgyalási napon ismét a patológus vallomását hallgatja meg a bíróság. A sportoló egyre rosszabbul tűri a tárgyalást.