tárgyalás

címke rss

Flegma,a higiéniára is érzéketlen a börtönben Hassan F., a szír terrorista

Itthon2020.01.21, 15:00

Az Iszlám Állam tagja, kivégzéseket vezényelt, és maga is gyilkolt – ezzel vádolja az ügyészség a szíriai Hassan F.-et, akit 2018-ban fogtak el a Liszt Ferenc repülőtéren. A férfi az eddigi tárgyalásain mindent tagadott, emellett analfabétának vallja magát. Ma újra bíróság elé állt a Fővárosi Törvényszéken, ahol kiderült, hogy a férfi hogyan viselkedik a börtönben. 

Lagzi Lajcsi besokallt, nem fog tárgyalásra járni

Itthon2020.01.20, 15:30

Az ügyészség azzal vádolja Lagzi Lajcsit és több társát, hogy több millió forintot csalt el több közműtől. Az évek óta húzódó ügy ma folytatódott a Budaörsi Járásbíróságon, ahol a zenész ügyvédje az ebédszünet után közölte, hogy Lajcsi egészségügyi okok miatt nem kíván többet részt venni a tárgyalásokon. Lagzi Lajcsi az Origónak elmondta, miért döntött így.

Orbán Viktor Indonéziában tárgyal a héten

Nagyvilág2020.01.20, 14:39

Orbán Viktor miniszterelnök, a Fidesz elnöke Indonéziába látogat a hét közepén, ahol részt vesz a Kereszténydemokrata Internacionálé tanácskozásán, és megbeszélést folytat Joko Widodo indonéz elnökkel is - tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke hétfőn.

Több hónapos szünet után folytatódik Lagzi Lajcsi büntető pere

Life.hu2020.01.20, 10:54

Ma reggel folytatódott Galambos Lajos büntető perének tárgyalása.

Szakértő: Minden adott volt ahhoz, hogy Lagzi Lajcsi lopjon

Itthon2020.01.20, 13:18

Lagzi Lajcsit azzal vádolják, hogy több társával együtt több mint 100 millió forinttal lopott meg több közművet. A társai között szerepel a súlyos betegséggel küzdő felesége is, aki bírói engedéllyel már nem jár a tárgyalásokra. A zenész határozottan kitart ártatlansága mellett, még a vádalku lehetőségét is elutasította. A lassan négy éve húzódó tárgyalás ma tanúmeghallgatással folytatódott a Budaörsi Járásbíróságon.

Egymás ellen vallhat a bíróságon Meghan Markle és édesapja

Life.hu2020.01.15, 09:43

Hamarosan bíróság elé kerül az az ügy, amely során Meghan Markle-nek édesapjával kell majd szembenéznie.

Egykori cellatársa állítja, tudja, hol rejtegette B. László VV Fanni holttestét

Life.hu2020.01.07, 14:22

B. László egykori cellatársa állítja, tudja, hol rejtegette a férfi VV Fanni holttestét.

Börtönbe kerül a brit tinédzser, aki csoportos nemi erőszakkal vádolt 12 férfit

Nagyvilág2020.01.07, 10:53

Négy hónap börtönbüntetést kapott az a 19 éves brit nő, aki egy tucat izraeli férfit vádolt meg nemi erőszakkal. A bíróság szerint a nő egy orgián vett részt, míg a nő szerint kényszerítették a vallomása visszavonására.

Összekötözve, nehezékkel dobhatta a Dunába VV Fannit a gyilkosa

Itthon2020.01.09, 13:14

Ma áll először bíró elé az a B. László, akit VV Fanni meggyilkolásával gyanúsítanak. A férfi beismerte a bűnrészességet, a gyilkosságot viszont tagadja. Az ügyészség nyereségvágyból elkövetett gyilkossággal vádolja. Az előkészítő ülésen kiderült többek között, hogy B. László egy prostituáltaknak fenntartott oldalon kereste meg VV Fanni elérhetőségét, és hogy összekötözve, nehezékkel dobhatta a Dunába. A férfi továbbra is tagadja a gyilkosságot. 

Kezdődik a VV Fanni-ügy tárgyalása

Itthon2020.01.06, 13:31

Az egyik valóságshow-ban ismerté vált Novozánszki Fanni több mint két éve tűnt el. A rendőrség csak rövid ideig kereste eltűntként, később már gyilkosság miatt nyomozott. A gyanú arra a férfira terelődött, aki a lakópark biztonsági kamerájának felvételei szerint az ölében cipelte a garázsba VV Fanni élettelen testét, ahol a kocsijába tette és elhajtott. A hatóságok égen-földön keresték a holttestet, de egyelőre nem sikerült megtalálni. Nyereségvágyból elkövetett emberöléssel vádolják B. Lászlót, aki kedden reggel áll a bíró elé.