táplákozás

címke rss
40 éve nem eszik semmit és csak vizet iszik egy vietnámi nő, és köszöni, jól van

40 éve nem eszik semmit és csak vizet iszik egy vietnámi nő, és köszöni, jól van

Egy vietnami nő azt állítja, hogy több mint négy évtizeddel ezelőtt lemondott a szilárd ételekről, és azóta csak vizet fogyaszt, amit kevés sóval, cukorral és citromlével "turbóz fel".

Megrendítő vallomást tett az egykori, magyar szépségkirálynő

Archívum2022.09.21, 20:45

2018-ban választották meg a legszebb lánynak Szarvas Andit, akiről senki sem gondolta volna akkoriban, hogy milyen súlyos egészségügyi problémával küszködik. A 25 éves lány most hivatalos közösségi oldalán vallotta be, hogy milyen nehéz időszak áll mögötte.

Mindannyian valótlant állítunk az ételfogyasztási szokásainkról?

Archívum2022.05.25, 14:38

A fogyasztók manapság szívesebben választják a fenntarthatóbb étrendet. Vagy legalábbis ezt mondják. Egy új tanulmány szerint az elhízott és vékony emberek egyforma mértékben valótlant állítanak az ételfogyasztásukról az Egyesült Királyságban, és mindenki tévesen úgy gondolja, hogy átlagosan körülbelül 900 kalóriát fogyaszt. A kutatók szerint ezek a hamis adatok több szempontból is negatív következménnyel járhatnak.

Így kapcsoljuk össze az agyunkban a fájdalmat és az étkezést

Archívum2022.02.14, 12:46

Régóta ismert, hogy összefüggés van az étkezés és a fájdalom között, mivel a krónikus fájdalomban szenvedők gyakran küzdenek a súlyukkal. A Del Monte Idegtudományi Intézet kutatói most magyarázatot találhattak erre egy új tanulmányban, amely azt sugallja, hogy az agy motivációért és örömért felelős áramkörei hatással lehetnek arra, ha valaki fájdalmat tapasztal.

Te is így csinálod? - Szokások, amikkel lerövidíted az életed

Archívum2021.08.16, 11:28

A legtöbb betegség megelőzhető lenne, ha az emberek egészségesen élnének, ehhez pedig elegendő lenne, ha bizonyos apróságokra jobban odafigyelnének. Nem kell drasztikus változásokra gondolni, csak minimális energiát kellene belefektetni, hogy egészségesebbek legyenek.

Szuper megoldás: vidd be a rostokat édességgel!

Archívum2021.05.21, 14:24

A magyarok igen rostszegényen táplálkoznak, pedig akár édességgel is bevihetjük ezt. A rostok ráadásul a fogyást is segíthetik, ami most a karantén alatt felszedett súlyfelesleg miatt külön jól jön.

Mi a kiegyensúlyozott táplálkozás titka? – A dietetikus válaszol!

Archívum2021.04.26, 22:03

Egész nap nem eszel semmit, majd hazaérve nekiesel az édességes polcnak? Nincs időd főzni,  ezért állandóan rendelsz valami gyorskaját? Antal Emese dietetikus szerint az egészséges  életmód kulcsa a tervezésben rejlik!

Hogyan hat a közösségi média étkezési szokásainkra? - Antal Emese dietetikus válaszol

Archívum2021.04.26, 22:09

A közösségi média átszövi mindennapjainkat, nem meglepő tehát, hogy arra is hatással van, hogyan étkezünk. A rengeteg online fellelhető információ azonban nem mindig helytálló, a fiatalabb korosztály számára pedig egyenesen veszélyes lehet egy-egy trend vagy tévhit. Antal Emese dietetikus, szociológus gondolatai a helyes táplálkozás mibenlététéről, a közösségi média és a kortársak ráhatásáról.

A járvány átalakítja az étkezési szokásainkat

Archívum2020.04.29, 20:25

A járványhelyzet világszerte gyökerestül megváltoztatta az étkezési szokásokat az elmúlt hetekben. A legfontosabb tendencia manapság az, hogy a fogyasztók a kényelmet, a kényelmi élelmiszeripari termékeket helyezik az előtérbe. Persze a koronavírus-járvány más téren is változásokat hozott az étkezési trendekben: egyre inkább törekszünk arra, hogy a helyes, vitaminokban gazdag táplálkozással is erősítsük az immunrendszerünket.

Mit ehetnek az űrhajósok?

Archívum2019.09.07, 11:10

Fontos, hogy az űrhajósok étkezése kellően változatos és egészséges legyen. Az űrállomáson tartózkodó űrhajósok mintegy száz különböző ételből választhatnak. Mind előre elkészített, fagyasztott, illetve szárított, és legalább két év a megengedett tárolási ideje. Az utazás során az űrhajósoknak lehetőségük nyílik arra, hogy például zöldséget aprítsanak, és egy kicsit főzzenek.

Hízókúra: ritkább, de van, akinek erre van szüksége

Archívum2019.09.01, 17:24

A hízókúra talán nem is a legjobb kifejezés, hiszen hizlalni senkit sem szabad. A hizlalás a zsírszövetek felesleges felszaporítását jelenti, ezért helyesebb volna helyreállító, feltápláló (roboráló) diétáról (kezelésről) beszélni. Feltápláló élelmezésre szorulnak elsősorban azok, akik valamilyen külső, vagy belső okok miatt erősen lesoványodtak, és ennek következtében legyengültek, munkabírásuk csökkent.

A húsfogyasztás visszaszorítása a klímaváltozás elleni harc kulcsa

Archívum2018.10.11, 14:18

A növényi eredetű ételekben gazdag, de húsban szegény flexitáriánus étrendre való áttérés, az élelmiszerhulladék felére csökkentése, valamint a mezőgazdasági termelés fejlesztése a három kulcslépés, hogy az emberiség fenntartható jövőt építsen ki magának 2050-re.

A nőknél érzelmileg fontosabb a táplálkozás, mint a férfiaknál

Archívum2018.08.27, 12:53

A nőknek sokkal több kulcsfontosságú tápanyagra lehet szükségük az érzelmi jólétük fenntartásához, mint a férfiaknak - derült ki a New York-i Állami Egyetem kutatóinak új tanulmányából.

Óriási üzlet lett az egészséges táplálkozás

Archívum2018.07.16, 18:01

Miközben a világ minden táján egyre népszerűbb az egészséges táplálkozás, a startupok is igyekeznek meglovagolni a hullámot. Az ázsiai cégek pedig igen erősek a területen, amit az is támogat, hogy a térség rohamosan fejlődik az élelmiszeriparban.

VIDEÓ: Csicseriborsó fasírt - jobb, mint az igazi!

Archívum2018.02.26, 14:15

"A csicseriborsó most nagyon trendi." - Tudtuk meg Zsuzsitól. És ráguglizva kiderült, hogy nem véletlenül! Állítólag még a depresszió ellen is jó. Ja, és finom! Nem kicsit!

Sörhas: a halálos négyes egyik jele lehet

Archívum2016.01.28, 13:16

Az inzulinrezisztencia a cukorbetegség előszobája, azonban a jó hír, hogy megfelelő életmóddal, helyes táplálkozással sokat segíthetünk magunkon. Fogadják meg a dietetikusok tanácsait, hiszen gyógyszertári gyógymódja egyelőre nem ismert.

Édesapja halála óta nem eszik húst Szabó Zsófi

Archívum2014.08.23, 20:19

A gyász egészen különös változásokat indíthat el a hozzátartozókban - a Jóban Rosszban Bettyje a szeretett színész édesapa, Szabó Gyula halála óta nem kívánja a húst.

Mikor a legrosszabb a kávé a szervezetnek?

Archívum2011.04.04, 14:58

Köztudomású, hogy a zsíros gyorsételek egészségtelenek. Ha ebédre elfogyasztott hamburgerünket délután egy kávéval öblítjük le, azzal tovább rontunk a helyzeten - derült ki kanadai kutatók vizsgálatából.

Kábító hatású sajtok

Archívum2010.11.24, 15:18

Igen sokan kedvelik a finom sajtokat, néhányan talán már szinte sajtfüggőnek érzik magukat. Minderre igen egyszerű a magyarázat: a sajt ugyanis nyomokban morfint tartalmazhat.

Nem tudjuk kiizzadni a szaunában! Öt mítosz a zsírról

Archívum2010.11.15, 00:16

Rengeteg tévképzet kering a köztudatban a zsírral kapcsolatban. Ilyen feltevés például, hogy a szaunában kiizzadhatjuk magunkból, vagy például aki fogyni akar, annak szükséges róla teljesen lemondania. S hogy mi a mítosz és mi a valóság? Most eloszlatunk öt tévhitet.

Nőttek az adagok az Utolsó vacsorán az évszázadok során

Archívum2010.03.23, 19:39

A bibliai történetet, amelyben Jézus utolsó vacsoráját fogyasztja az apostolokkal kereszthalála előtt, nagyon sok festményen megörökítették az azóta eltelt évszázadokban. Amerikai kutatók az elmúlt több mint ezer évből származó festmények tanulmányozásával kimutatták, hogy az adagok és a tálak mérete egyre nagyobb lett az idők folyamán.

Ételnek látszó tárgyak a boltok polcain

Archívum2009.12.04, 10:57

Szeretjük azt hinni, hogy amit az élelmiszerbolt polcáról leemelünk, az legalább nagyjából hasonlít arra a termékre, aminek a címke alapján hisszük. Ám, ha jobban szemügyre vesszük az élelmiszernek látszó tárgyakat, csodás felfedezésekre bukkanhatunk.

Előző
  • 1
Következő