tankötelezettség

címke rss
Köznevelési törvény: ilyen változtatások jöhetnek

Köznevelési törvény: ilyen változtatások jöhetnek

A kormány benyújtotta az Országgyűlésnek a nemzeti köznevelésre vonatkozó törvény módosítására vonatkozó javaslatát, amiről tavasszal hoznak döntést.

Visszaállítanák a tankötelezettséget 18 éves korra

Itthon2016.10.21, 11:15

A Párbeszéd ismét parlament elé viszi a tankötelezettségi korhatár visszaállításáról szóló törvényjavaslatukat.  Az ellenzéki párt ezt az Emberi Erőforrások Minisztériumának egyik belső jelentésével indokolja - ebben állításuk szerint az áll, hogy amióta 16 éves korig kötelező csak iskolába járni, "több mint 45 ezer gyerek jövője vált bizonytalanná."

A lányom akkor is tanulni fog!

Gazdaság2016.02.11, 13:19

A szegény településeken sokkal több az iskolaelhagyó diák, mint a városokban. Magyarország is csatlakozott ahhoz a stratégiához, amit az Európai Unió dolgozott ki. Ebben azt tűzték ki célul, hogy 2020-ig 10 százalékra csökkenjen az egész unióban a korai iskolaelhagyók száma. Magyarországon most a diákok 11,5 százaléka hagyja ott tanulmányai bejezése előtt az iskolát.

Túl fiatalon küldjük iskolába a gyerekeket

Tudomány2015.11.12, 16:35

Amerikai kutatók vizsgálták, mi lenne az ideális életkor a gyerekek számára az iskolakezdésre. Rossz hírünk van: nem a 6.

Kimaradhat a családi pótlék, ha nyáron született a gyerek

Itthon2015.08.24, 15:12

A tankötelezettség Magyarországon 16 éves korig tart, és év közben a hatóságok általában igazolást kérnek a szülőktől arról, hogy a gyerek ez után is tanulói jogviszonyban van. Az Origót több olyan szülő is megkereste a panaszával, akinek a gyerekének a születésnapja a nyári szünetre esik. Volt, aki nem kapott családi pótlékot, és olyan is akadt, akinél a rendszer már hiányosságot jelzett. 

Egy tonna papírral indulnak Orbánék ellen

Itthon2015.07.17, 18:11

Szombaton rajtol a civilek népszavazási aláírásgyűjtése. Ha sikerül elég támogatót szerezni, referendumot rendeznek a kötelező kamarai tagság eltörléséről, a tankötelezettségi korhatár 18 évre való visszaállításáról, a képviselők nyugdíjának átmeneti megvonásáról és a gyerekek ingyenes étkeztetéséről.

Három kérdésben lehet rendszerbontó népszavazás

Itthon2015.04.08, 17:58

A jelenlegi állás szerint a tankötelezettség meghosszabbításáról, a gazdasági kamarai hozzájárulási díj fizetéséről és egy vagyonnyilatkozat-tételi kérdésben lehet majd népszavazást tartani.

A kormány cáfolja a Magyar Nemzet értesüléseit

Itthon2015.02.24, 11:35

A szakképzéssel kapcsolatban tervezett, illetve elfogadott intézkedések között nem szerepel a tankötelezettségi korhatár emelése, sem azzal összefüggő egyéb intézkedés, közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium.

Nőhet a tankötelezettségi korhatár

Itthon2015.02.24, 11:41

Ismét feljebb emelhetik a tankötelezettség korábban 16 évre leszállított korhatárát.

Magyar Nemzet: A szülő kérésére is bukhat a gyerek

Itthon2011.10.13, 08:05

A tanárok a jövőben akár 26 óra megtartására is kötelezhetők, a szülők pedig akkor is kérhetik a gyerekük megbuktatását, ha sikeresen teljesítette a követelményeket. Az új köznevelési törvénytervezet kodifikált változatát két hétig véleményezheti a szakma - írja a Magyar Nemzet.

Előző
  • 1
  • 2
Következő