tankönyv

címke rss

Hiba csúszott az állami tankönyvlistába

Itthon2014.04.28, 14:17

Jogszabályellenesen került fel az állami iskoláknak ajánlott tankönyvlistára több kiadvány. Az Index hívta fel a figyelmet arra, hogy az ötödikeseknek ajánlott történelematlaszt nem hagyták jóvá az új kerettantervekhez, holott ezt jogszabály írja elő, de több olyan tankönyv is van, amelyet még a régi tanterv alapján engedélyeztek. Hoffmann Rózsa néhány hete küldte ki az ajánlott tankönyvek listáját, az állami iskolák csak erről választhatnak.

Sírva fakadt a tanárnő Hoffmann Rózsa listájától

Itthon2014.04.16, 10:39

A következő tanévtől pontosan megszabja a kormány, hogy milyen tankönyvekből taníthatnak a tanárok az állami iskolákban. Hoffmann Rózsa a múlt héten küldött ki minden intézménybe egy javasolt tankönyvlistát, amelyen évfolyamonként és tantárgyanként szerepel, hogy miből lehet oktatni, és magyarból, illetve történelemből több esetben semmilyen választást nem hagy a tanároknak a kormány. Sok tanár nem érti a kényszert, amelynek szerintük a gyerekek látják majd a kárát. A kormány azzal indokolja az előírást, hogy így olcsóbb lesz a tankönyv.

Formálódik az állami uralmú tankönyvkiadás

Itthon2014.04.03, 08:58

Az állam megvette az Apáczai Kiadót a Népszabadság szerint. A vagyonkezelő nem cáfolta, de nem is erősítette meg a lap értesülését.

Rendőrök segítik a tankönyvosztást

Itthon2014.02.25, 22:07

Nem ők viszik a tankönyveket, de a rendőrkapitányoknak fel kell mérniük a terepet. 

Az államosítás gyorsan ment. Aztán jött a fejvakarás

Itthon2014.01.21, 10:46

Szeptembertől elvileg már csak két tankönyv közül választhatják ki az iskolák, hogy miből tanítsanak. Egyelőre nem világos, hogy ki fogja kiadni ezeket a tankönyveket, de még az sem, hogy mi lesz bennük, pedig a biztonságos tanévkezdéshez lassan a gyártást is el kellene kezdeni. A tankönyvekért felelős intézet még csak most toborozza a tankönyvírókat.

Nemzeti Tankönyvtanács figyel a tankönyvek minőségére

Itthon2013.12.30, 15:59

Itt vannak az állami tankönyvellátásban közreműködő cégek és szervezetek: Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet, Könyvtárellátó Kiemelkedően Közhasznú Nonprofit Kft. és az országos Nemzeti Tankönyvtanács. Vasárnapi keltezésű az erről szóló kormányrendelet.

Áderhez fordultak a tankönyves vállalkozók

Gazdaság2013.12.21, 10:43

Levélben kérte a Tankönyves Vállalkozók Országos Testülete (TVOT) Áder János köztársasági elnöktől, hogy ne írja alá a kedden elfogadott tankönyvtörvényt - közölte a szervezet szombaton az MTI-vel.

Tényleg volt nagy tankönyves korrupció?

Itthon2013.12.19, 09:55

A tanároknál nyomuló könyvkiadók verik fel a tankönyvek árát – erre gyanakszik a kormány, amelynek ez volt az egyik érve a tankönyvkiadás államosítása mellett. A kiadók tényleg nagyon aktívak, és van pár legenda gyanús gesztusokról, de a tanárok szerint már nem nagy biznisz az egész. Pár apróbb figyelmesség belefér, a rossz könyveket úgysem tudják rájuk tukmálni.

Hoffmann Rózsa: A két tankönyv nem is kettő

Itthon2013.12.17, 18:38

Hoffmann Rózsa köznevelésért felelős államtitkár szerint az új tankönyvellátó rendszerben akár nőhet is a tankönyvek száma egy-egy évfolyam és tantárgy esetében, emellett a pedagógusok továbbra is szabadon megválaszthatják a segédeszközeiket.

Belecsepegtetik a diákok fejébe az új módit

Itthon2013.12.17, 15:00

Egyetlen állami tankönyvkiadó, egyetlen engedélyező testület, mindössze két tankönyv évfolyamonként és tantárgyanként - ez a kormány legújabb terve, amely a parlament keddi döntése értelmében már januárban hatályba is lép. Az egész lényege az, hogy az új alaptanterv a mostaninál hangsúlyosabban kerüljön bele a tankönyvekbe. A húzás tízmilliárdba kerül, ami egyelőre nincs meg, de a kormány nagyon elszánt.

Két fideszes is leszavazta a tankönyvpiac államosítását

Itthon2013.12.17, 12:15

A parlament keddi döntésével állami feladatként határozta meg a tankönyvellátást, vagyis államosította az eddig piaci elven működő tankönyvpiacot.

Államosítják a teljes tankönyvpiacot

Gazdaság2013.12.16, 09:18

Vasárnap este nyújtották be a törvényjavaslatot, ma szavaznak róla, januártól pedig indulhat a végrehajtás. A magánkézben lévő kiadóknak befellegzett, az előállítás és a terjesztés is állami kézbe kerül.

Szeretne tanulni, ha lenne miből

Itthon2013.10.31, 09:58

Több ezer tankönyv még mindig nem érkezett meg az iskolákba, pedig a tankönyvellátó korábban azt ígérte, hogy október közepére már minden diák kézbe kapja azt, amit a szülei még a nyáron megrendeltek, és ki is fizettek. Hoffmann Rózsa államtitkár szerint kisebb működési hibák ugyan akadnak az idén központosított rendszerben, de ezek természetesek, a tankönyvellátó viszont egy levélben elismerte, hogy egyszerűen nem készültek fel ennyi megrendelésre.

Tankönyv nélkül kezdik a novembert is egy óbudai iskolában

Itthon2013.10.30, 12:01

Az egyik óbudai iskolába a mai napig nem érkezett meg a tankönyvek egy része. A tanárok a szülők költségén fénymásolt példányokkal tartják az órákat. 

Húsz éve nem látott káosz a tankönyveknél

Gazdaság2013.10.21, 10:00

A Tankönyves Vállalkozók Országos Testülete szerint általánossá vált a bizonytalanság a tankönyvek körül, és a kialakult zűrzavar a gyerekek tanulásában is fennakadásokat okoz.

Egy hittankönyv azt írja, halálos bűn a homoszexualitás

Itthon2013.09.13, 18:22

Egy negyedikeseknek szóló hittankönyv halálos bűnnek nevezi a homoszexualitást, közölte a Hír24. A könyv íróját - aki egyébként az Apor Vilmos Katolikus Főiskola rektora és Erdő Péter testvére - nem érte el a portál, Hoffmann Rózsa államtitkár szerint az államnak semmi köze a hittankönyvekhez.

A jövő hétre meglesz minden tankönyv

Itthon2013.09.13, 15:25

Szeptember 15-től szállítják ki a tankönyvcsomagokból kimaradt, illetve a pótlólagosan megrendelt kiadványokat.

Nem pénisz az, hanem kulcslyuk

Itthon2013.09.09, 18:03

A Nemzedékek Tudása Tankönyvkiadó közleménye szerint sokféle értelmezése lehet a tizedikes irodalomkönyv borítójának, mivel az emberi fantázia határtalan. A könyv szerzője szintén a szabad asszociációkra hívja fel a figyelmet. 

Pénisz van a tizedikes irodalomtankönyv borítóján

Itthon2013.09.10, 07:48

A tizedikes irodalomkönyv borítóján illusztrációként egy deszkakerítés van, amelyre felvéstek egy jól látható péniszt.

Ne firkáld össze, mert tíz év múlva is ebből tanulunk!

Itthon2013.09.06, 07:11

Ingyen adta a kormány az elsősöknek a tankönyveket, de nem örökbe. Sok szülő és tanár most szembesült azzal, hogy a diákokat fegyelmezni kell, hogy ne firkálják, színezzék, gyűrjék össze a tankönyveket, mert a következő években is ezekből tanulnak az elsősök. A kormány azt is szeretné, ha az előre gyártott, drága munkafüzetek és feladatlapok helyett visszatérnének a füzetekhez.

Csak szeptember 2-án osztják a tankönyveket

Itthon2013.08.27, 06:49

A kiszállítással kapcsolatos logisztikai problémák miatt csak az első tanítási napon kaphatják meg a tankönyveiket a diákok, és az is elképzelhető, hogy az iskolákat kérik meg a raklapon érkező szállítmányok szétválogatására.

Ingyen járna a tankönyv, mégis kaptak csekket

Itthon2013.07.19, 12:02

A családnak kell igazolnia a könyvtárellátónál, hogy a gyerek jogosult a térítésmentes tankönyvellátásra.

Bővülhet az iskolakezdési utalványokat elfogadó helyek száma

Itthon2013.07.19, 06:14

Most csak 19 városban lehet iskolakezdési utalvánnyal fizetni a tankönyvekért. A Könyvtárellátó a Magyar Postával keresi a megoldást, hogy ez ne így legyen.

Utazhatnak a szülők, ha iskolakezdési utalvánnyal akarnak fizetni

Itthon2013.07.18, 08:41

Megyénként csak egy postán tehetik meg. Van, akinek emiatt több száz kilométert kell majd utaznia.

Már a nyár közepén kérik a tankönyvek árát

Itthon2013.06.27, 08:56

A megszokottnál jóval korábban, július 31-ig kell a szülőknek befizetniük az állami tulajdonú Könyvtárellátó Nonprofit Kft. (Kello) számlájára a tankönyvcsomagok árát - írja a csütörtöki Népszava.

IPadre cserélik a tankönyvet Los Angelesben

Archívum2013.06.20, 17:29

Táblagépet kap a Los Angeles mintegy 640 ezer diákja, miután jóváhagyták a 30 millió dolláros beszerzést.

A Sony bemutatta a jövő tankönyvét

Techbázis2013.05.13, 13:10

A japán gyártó új e-papírja egy A4-es papírlappal azonos méretű, de egy digitális tollal jegyzetelni is lehet rá. A tankönyvnek is alkalmas, wifire is kapcsolódni tudó képernyőből még csak prototípus létezik.

Főképp a történelemkönyveket kell átírni

Itthon2013.01.31, 12:01

A tankkönyvpiac tele van bizonytalanságokkal, de az új nevet viselő Nemzedékek Tudása Tankönyvkiadó igyekszik tartani tempót. Amire korábban volt három hónapja az Oktatási Hivatalnak, most egy hónap alatt el kéne végezni.

Új tankönyvek kellenek az elsősöknek, de nincsenek

Itthon2013.01.16, 09:20

Nem kerülhetnek fel a tankönyvjegyzékre a régi kerettantervre engedélyezett könyvek azokon az évfolyamokon, ahol már az új tantervek szerint kell az oktatást elkezdeni - írja a Nol.hu. Az általános iskolák első, ötödik és kilencedik évfolyamát már érintik a változások, de még nem tudni, hogy milyen könyvekből választhatnak majd.

Egyelőre nem tudni, miből lehet tankönyv

Itthon2012.11.05, 15:10

Az oktatásért felelős miniszter még nem adta ki a tankönyvvé nyilvánítás részletes szabályait, ami az ombudsman szerint jogellenes.

Olcsóbban kell adni a nyelvkönyveket

Itthon2012.09.03, 16:41

Ugyanolyan papírra készülnek a nyelvkönyvek, mint más tankönyvek, ezért az Emberi Erőforrások Minisztériuma szerint nincs értelme magasabb árplafont megállapítani a nyelvkönyveknél. A most megjelent javaslat szerint megszűnne az eddigi szabály, hogy a nyelvkönyveket drágábban lehet adni a diákoknak, mint más tankönyveket.

2013 szeptemberében jöhetnek új tankönyvek a közoktatásban

Itthon2012.03.27, 15:24

Hoffmann Rózsa szerint 2013 szeptemberétől kerülnek először a hallgatók kezébe az új Nemzeti alaptantervhez igazodó tankönyvek. Az új könyveket először az 1., 5. és 9. évfolyamosok kapják, majd ezt követően felmenő rendszerben a következő évfolyamok.

IPadeket akar az iskolatáskákba az Apple

Archívum2012.01.19, 17:18

A tankönyvek megújítását tűzte legújabb céljául az Apple: a cég interaktív, videókkal és 3D-s tartalmakkal kibővíthető, iPaden megnyitható tankönyveket jelentett be, amelyekből a cég reményei szerint a jövő diákjai sokkal szívesebben tanulnak majd, mint a hagyományos papírkötetekből.  

Magyar Nemzet: Az államé lehet a tankönyvek terjesztése

Itthon2011.11.21, 07:45

Egy javaslat szerint a jövőben az állam terjesztené a tankönyveket, így kerülve el, hogy a magánvállalkozókból álló tankönyvterjesztők bojkottal fenyegessék az iskolákat, ha azok nem tudnak fizetni. A tankönyves vállalkozók tiltakoznak a javaslat ellen, amely álláspontjuk szerint ellehetetlenítené a kiadókat és a tankönyvkereskedőket.

Pornólinkek kerültek a szerb tankönyvbe

Techbázis2011.10.25, 15:45

A szerbiai nyolcadik osztályosoknak szánt informatikai tankönyv egyik, az internet használatát bemutató illusztrációjában véletlenül pornóoldalak linkjeit is benne felejtették a készítők.

Magyar tankönyv nyert a Frankfurti Könyvvásáron

Archívum2011.10.19, 16:12

Az Apáczai Kiadó másodikos matekkönyve kapta a Legjobb Európai Tankönyv Díj Elismerő Oklevelét a Frankfurti Könyvvásáron.  

A jövő tanévben sem emelkedne a tankönyvek maximált ára

Itthon2011.09.22, 08:02

A Nemzeti Erőforrás Minisztérium rendelettervezete szerint, ha mégis történne kismértékű emelés, akkor a jelenlegi, tanulónkénti 12 ezer forintos keret nem lenne elég a tankönyvárak állami kompenzálására.

Magyar Nemzet: Pest megyében hatezer gyereknek még nincs tankönyve

Itthon2011.09.02, 07:38

A terjesztők tankönyvbojkottjának a hatására sok önkormányzat rendezte a tartozását, a legnagyobb adósnál, Pest megyében azonban hatezer diáknak még nem volt tankönyve az iskolakezdéskor. A Pest megyei önkormányzat azt állítja, megállapodott a terjesztőkkel, és hétfőn mindenhová megérkeznek a tankönyvek. A terjesztők szerint azonban a tavalyi tartozás rendezéséről még nem is tárgyaltak.

Csúsztatásokkal támadja egymást Hoffmann és Lázár városa

Itthon2011.08.27, 12:51

Közleményben támadta meg a kormánypárti vezetésű hódmezővásárhelyi önkormányzat Hoffmann Rózsa oktatási államtitkárt a tankönyvekről szóló vitában. Az önkormányzat tízmillió forinttal tartozik egy tankönyvterjesztőnek, de azt állítja, hogy nekik meg az állam nem fizette ki a tankönyvek árát. Az önkormányzat lejárató szándékkal vádolta meg az államtitkárt, aki azt állította, Pest megye mellett Hódmezővásárhely tartozik a legtöbb pénzzel a tankönyves cégeknek.

Miért drága az újrapapírból készült füzet?

Időjárás2011.08.26, 18:08

Magyarországon háromszor annyiba kerül az újrafelhasznált papírból készült füzet, mint a normál, pedig egy környezetvédelmi szervezet szerint az alapanyag alig drágább, mint a szűz papír. A papírpazarlás megelőzéséhez vezető másik út a tartós, szintén környezetbarát papírra nyomott tankönyv lenne, de a nagy tankönyvkiadók és az oktatási államtitkárság szerint strapabíró tankönyvet hagyományos papírból kell készíteni.

"Lejáratás" helyett ígérete betartását kéri Hoffmann Rózsától Hódmezővásárhely

Itthon2011.08.25, 18:24

A hódmezővásárhelyi önkormányzat felszólította Hoffmann Rózsa oktatásért felelős államtitkárt, hogy a tankönyvek ügyében az érintett önkormányzatok lejáratása helyett inkább gondoskodjon arról, hogy az állami támogatások valóban megérkezzenek az önkormányzatokhoz.

Használt könyv juthat csak a diákoknak a csődközeli Pest megyében

Itthon2011.08.25, 11:27

Nem fog tudni fizetni a tankönyvterjesztőknek a Pest megyei önkormányzat, ezért ha nem kap tőlük fizetési haladékot, akkor az iskolás gyerekek egy részének a tavaly használt tankönyvekből kell tanulnia. Sok önkormányzat tavaly óta nem fizetett, van, amelyik azóta csődbe is ment. Miközben az [origo] által megkérdezett terjesztők tisztában vannak vele, hogy az önkormányzatoknak üres a zsebük, egyikük azt mondta, tarthatatlan, hogy a kisebb-nagyobb tankönyvterjesztő cégek az állam közvetlen hitelezői lettek.

Nem ad pluszpénzt a kormány tankönyvekre az önkormányzatoknak

Itthon2011.08.23, 14:11

A kormány nem fogja még egyszer kifizetni a könyvek árát azok helyett az önkormányzatok helyett, amelyek tartoznak a tankönyvkiadóknak - mondta Hoffmann Rózsa oktatásért felelős államtitkár. A kiadók bojkottja miatt többezer gyerek maradhat könyv nélül. A kormány jövőre kötelezi az önkormányzatokat, hogy a tankönyvre szánt pénzt a tankönyvekre fordítsák.

Magyar Nemzet: Tízezer diák maradhat tankönyv nélkül

Itthon2011.08.23, 13:48

Egyelőre még tárgyalások sem voltak az önkormányzatok mintegy százmillió forintos tartozásának rendezéséről, ezért a tankönyvterjesztők nem szállítják ki az ingyenességre jogosult diákok tankönyveit az érintett iskolákba - írja a Magyar Nemzet. Az oktatási államtitkár szerint ugyanakkor minden gyerek megkapja majd a tankönyveket.

Lázár János önkormányzata is tartozik a tankönyvpénzzel

Itthon2011.08.23, 17:54

A Lázár János fideszes frakcióvezető által irányított Hódmezővásárhely is azon önkormányzatok között van, amelyek milliókkal tartoznak a tankönyvterjesztőknek. A terjesztők a hátralék rendezéséig nem akarják kiszállítani az érintett iskolákba a könyveket. A város több tízmillió forinttal tartozik - a tavalyi könyvek egy részéért sem fizetett még -, de az önkormányzat azt ígéri, hogy szeptember folyamán minden tartozását rendezi.

Tud-e angolul, aki shoppingolásról beszél? Megváltoztatja az angoltanítást a kormány

Itthon2011.08.17, 17:54

Háttérbe szorítaná az angol nyelv oktatását az oktatási államtitkárság, amit az [origo] birtokába került stratégiatervezet részben azzal indokol, hogy az angolt túl könnyű megtanulni, és így félrevezetheti a diákokat. Van olyan vélemény is az államtitkárságon, hogy az angolt maguktól is könnyen elsajátíthatják a diákok az internetről és videoklipekből, angoltanárok szerint azonban téves ez a feltételezés. Szerintük az angol megtanulásához is kemény munkára és hosszú időre van szükség.

Pest megyei önkormányzat: Valahogy lesz tankönyv

Itthon2011.08.11, 11:26

Pest megyében tavaly jelentős részben más célokra - fűtésre, étkeztetésre - költötték a tankönyvekre küldött állami támogatást, a tankönyvszállítók pedig addig nem akarnak üzletelni, amíg az elmaradt pénzeket meg nem kapják. A megye "átcsoportosítást" ígér.