tankönyv

címke rss
Ingyen letölthető az IT biztonsági tankönyv

Ingyen letölthető az IT biztonsági tankönyv

Nagy érdeklődéssel fogadták a Neumann Társaság által kiadott IT biztonság közérthetően című könyv bővített verzióját, huszonnégy óra alatt több mint 1200-an töltötték le a hiánypótló tankönyvet. Az olvasó a tankönyvben átfogóan tájékozódhat az információbiztonság kérdéséről, különös figyelmet fordítva a gyermekek védelmére, a minket érő digitális fenyegetettségek felismerésére és elhárítására.

Hétszázezer kiadvány segíti a diákok pénzügyi nevelését az új tanévben

Gazdaság2023.08.30, 11:26

162 ezer példányban érkeztek meg a hazai iskolákba a pénzügyi tudatosság fejlesztését támogató Állampolgárok pénzügyei című munkafüzetek a 8. és 12 évfolyamos diákok számára. Emellett 545 ezer példányt rendeltek az iskolák az alapvető pénzügyi és gazdálkodási ismereteket is tartalmazó tankönyvekből és a pénzügyi fejezetekkel kiegészített munkafüzetekből. Az elmúlt három évben 50 százalékkal nőtt a pénzügyi ismeretanyagot is tartalmazó tankönyvek és munkafüzetek száma, a Pénziránytű Iskolahálózat taglétszáma pedig megduplázódott - áll a Pénziránytű Alapítvány közleményében.

Indulhat a tanév, megérkeznek az ingyenes tankönyvek az iskolákba

Itthon2023.08.28, 12:21

Megérkeznek a tankönyvek az iskolákba, így rendben elkezdődhet az idei tanév - mondta a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára hétfőn Budapesten sajtótájékoztatón.

Már szállítják az iskolákba az ingyenes tankönyveket

Itthon2023.08.01, 12:23

Megkezdődött a tankönyvek kiszállítása az iskolákba a Könyvtárellátó Nonprofit Kft. (Kello) raktáraiból kedden - jelentette be Maruzsa Zoltán, a Belügyminisztérium (BM) köznevelési államtitkára Üllőn.

Meglepetéseket és rejtélyeket tártak fel a régi tankönyvek

Tudomány2023.07.02, 11:41

Az elmúlt 180 évben Magyarországon kiadott, csaknem száz földrajztankönyvet digitalizáltak a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) Klebelsberg Kuno Könyvtárában, az így létrehozott adatbázis néhány héten belül online az érdeklődők számára is kutathatóvá válik - tájékoztatott a felsőoktatási intézmény.

Kiterjesztett valóság tankönyv segíti a diákok pénzügyi nevelését az új tanévben

Gazdaság2022.08.31, 09:00

Még a tanévkezdés előtt 175 ezer példányban érkeznek meg a magyar középiskolákba a pénzügyi tudatosság fejlesztését támogató matematika és történelem példatárak. Emellett közel 400 ezer példányt rendeltek az iskolák az alapvető pénzügyi és gazdálkodási ismereteket tartalmazó tankönyvekből és a pénzügyi fejezetekkel kiegészített munkafüzetekből. A Pénziránytű Alapítvány tananyagai 2016 óta már közel 2 millió példányban jutottak el ingyenesen az iskolákba.

Így csökkenthetők tízezrekkel az iskolakezdési kiadások

Itthon2022.08.07, 10:58

A tankönyv ingyen van, de így is sok kiadása van a szülőknek az iskolakezdés idején. Ám ezeket lehet csökkenteni.

Kiderült, idén is ingyenesen jutnak-e a gyerekek a tankönyvekhez

Life.hu2022.08.01, 11:48

Minden nehézség és árnövekedés ellenére továbbra is ingyenesen és pontosan érkeznek a tankönyvek az iskolákba - mondta a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára.

Továbbra is ingyenesen és pontosan érkeznek a tankönyvek az iskolákba

Itthon2022.08.01, 12:11

Minden nehézség és árnövekedés ellenére továbbra is ingyenesen és pontosan érkeznek a tankönyvek az iskolákba - mondta Rétvári Bence a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára hétfőn Üllőn újságírók előtt.

Soltész Miklós: Több mint hét és fél millió forinttal támogatta a kormány a zsidó hittankönyvsorozat újabb kötetét

Itthon2021.12.01, 16:14

Több mint hét és fél millió forinttal támogatta a kormány a zsidó hittankönyvsorozat újabb, az ötödik osztályosoknak szóló kötetét - közölte a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára szerdán, a Szolnoki Galériában tartott sajtótájékoztatón.

Tanulni tankönyv nélkül? Egy iskola, amely tényleg az életre nevel

Sulilife.hu2021.10.14, 08:43

Bizonyára már te is sokszor tűnődtél el azon, milyen lenne az ideális iskola. Nem állítjuk, hogy van ilyen, azonban egyes sulik már igazán közel állnak ehhez az idilli elképzeléshez. Ma egy olyan spanyol intézményt mutatunk be, ahol valószínűleg szinte mindenki szívesen tanulna.

Anális szexről osztogattak tankönyveket tízéves gyerekeknek Amerikában

Nagyvilág2021.09.20, 16:52

A Texas állambeli Austin városában, a Lake Travis Independent School District tankerület nyilvános ülésén még a mikrofonját is kikapcsolták annak a szülőnek, aki az anális szexről szóló leplezetlen és vulgáris utalásokat tartalmazó könyv iskolai használatának betiltását követelte. A szülők által kifogásolt könyv az austini Hudson Bend tanintézményben a tízéves diákok számára is elérhető könyvtári könyvek között található - írja a New York Post.

Egyre több diák kaphatja meg ingyen a tankönyveket Magyarországon

Itthon2021.09.04, 12:56

Egyre több diák kaphatja ingyen a tankönyveket, így már 1,2 millió tanuló családjának nem jelent anyagi terhet azok megvásárlása - közölte a családokért felelős tárca nélküli miniszter szombaton Facebook-oldalán.

Indul a tanév: 450 ezer ingyenes tankönyvből tanulhatnak a diákok a pénzügyi ismereteket

Itthon2021.08.30, 22:03

Több mint 450 ezer ingyenes tankönyvből sajátíthatják el az általános és középiskolások a mindennapi élethez szükséges pénzügyi ismereteket a holnap induló tanévben. A középiskolák összesen 176 ezer tankönyvet kaptak, amelyben többek között hitelfelvételről, kamatról, betétről, állampapírról és adófizetésről tájékozódhatnak a diákok. A történelemérettségi gazdasági-pénzügyi témaköreit dolgozza fel a „Történelem és pénzügyek" feladatgyűjtemény a 12. osztályosok számára, a „Számoljunk a befektetésekkel" példatár pedig a 9. évfolyamot megkezdő diákokat segíti.

Megkezdődött a tankönyvek kiszállítása az iskolákba

Sulilife.hu2021.08.05, 13:23

Iskolakezdésre mintegy 13 milliárd forintnyi értékű tankönyv érkezik meg valamennyi iskolába.

Folyamatban az új tankönyvek gyártása

Sulilife.hu2021.07.09, 19:04

Biztosított az idei tankönyvellátás mind a köznevelésben, mind a szakképzésben tanuló diákok számára.

Rekordot döntött tavaly a hazai könyvkiadás

Gazdaság2021.06.11, 10:03

A Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése (MKKE) és a Tárki közös felmérése alapján a megkérdezett magyarok 31 százaléka több időt szánt olvasásra 2020-ban, mint a pandémiát megelőző évben. A növekvő olvasási kedv hatással lehetett a kiadott művek számának emelkedésére. 2010 óta tavaly jelent meg a legtöbb könyv (14 700), ugyanakkor a példányszámok évek óta csökkennek – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) A könyvkiadás jellemzői című elemzéséből.

Szeptembertől mindenki ingyenesen kapja a tankönyveket

Itthon2020.07.24, 09:52

Szeptembertől minden általános és középiskolás diák ingyen juthat hozzá a tankönyvekhez - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára az M1 aktuális csatorna pénteki műsorában.

Az új tanévtől már minden diák ingyen kapja a tankönyveket

Itthon2020.07.20, 10:42

A 2020/21-es tanévtől már minden diák - összesen 1,2 millió tanuló - teljesen ingyenesen kapja a tankönyveket - mondta Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára hétfőn.

Mike Pompeo: Orwelli cenzúra egyes hongkongi tankönyvek kivonása a forgalomból

Nagyvilág2020.07.07, 11:59

Orwelli cenzúrának minősítette egyes hongkongi tankönyvek kivonását a forgalomból Mike Pompeo amerikai külügyminiszter hétfő esti közleményében.

Biztosított a tankönyvellátás, nem okoz fennakadást a koronavírus-járvány

Gazdaság2020.04.02, 10:12

A megszokott ütemben zajlik a tankönyvrendelés, az új tantervek szerint átdolgozott kiadványok pedig nem jelentenek többletkiadást. Ráadásul Szeptembertől már minden köznevelésben résztvevő tanuló ingyenesen kapja meg a tankönyveit – írja a Magyar Nemzet.

Emmi: Elindult a tankönyvrendelés

Itthon2020.04.01, 17:45

A 2020/21-es tanévben használatos iskolai tankönyvek rendelése a korábbi években megszokott ütemezés szerint április 1-jén kezdődik - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) szerdán az MTI-vel.

Rétvári Bence: Jövőre 14 milliárd forint áll rendelkezésre ingyenes tankönyvekre

Itthon2019.10.22, 11:24

Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorának vendége volt. Elmondta, hogy a jövő évi költségvetésben 14 milliárd forint áll rendelkezésre az ingyenes tankönyvekre, ezért fontos, hogy ez a pénz ne a magán tankönyvkiadók profitérdekét, hanem a köz érdekét szolgálja, és a diákok minél jobb minőségű tankönyvvel való ellátását. 

Fülöp Attila: Soha ennyi forrás nem jutott a gyermekétkeztetésre

Itthon2019.09.05, 11:13

Soha ennyi forrás nem jutott a gyermekétkeztetésre, jövőre az eddigi legmagasabb összeget fordítják erre - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális ügyekért felelős államtitkára az M1 aktuális csatorna csütörtök reggeli műsorában, Fülöp Attila közölte, soha semelyik kormánynak nem volt olyan kiemelten fontos, nemzetstratégiai ügy a családok segítése, mint a Fidesz-KDNP-kabinetnek.

Minden iskolába határidőre megérkeztek a tankönyvek

Itthon2019.08.31, 09:56

Minden iskolába időben megérkeztek a tankönyvek - közölte szombaton a Magyar Posta.

Naponta 200 iskolába visz tankönyveket a posta

Itthon2019.08.06, 07:45

Idén is a Magyar Posta végzi a tankönyvkiszállítást az iskolákba. Összesen 13 millió tankönyvet visznek ki. 

Rengeteg pénzt spórolnak a magyar családok a tankönyveken

Itthon2019.08.02, 10:21

Félmillióval több tankönyvet rendeltek idén, mint tavaly, azok mégis 700 millióval kevesebbe kerültek a családoknak és a költségvetésnek - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) parlamenti államtitkára pénteken az M1 aktuális csatornán.

Minden diák ingyen kap tankönyvet 2020-tól a köznevelésben

Itthon2019.08.01, 18:55

Az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) parlamenti államtitkára azt mondta, jövő szeptembertől a köznevelésben minden diák ingyen fogja kapni a tankönyveket. Rétvári Bence csütörtökön Üllőn, a Könyvtárellátó Nonprofit Kft. (Kello) raktárában tartott sajtótájékoztatót abból az alkalomból, hogy megkezdődött a tankönyvek és fejlesztő taneszközök szállítása az iskolákba.

Rétvári Bence: Jóval több tankönyvet és olcsóbban rendeltek az iskolák

Itthon2019.07.09, 14:28

Félmillióval több tankönyvet rendeltek az iskolák a szeptemberi tanévkezdésre, az erre fordított költségek 700 millió forinttal csökkentek tavalyhoz képest - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára.

Jövőre mintegy 48 milliárd forinttal költ többet oktatásra a kormány

Itthon2019.06.15, 19:32

A kormány mintegy 48 milliárd forinttal költ többet oktatásra jövőre, mint idén – mondta Sölch Gellért, az Emberi Erőforrások Minisztériumának stratégiai ügyekért felelős helyettes államtitkára az MTI-nek, a Heves megyében lévő rózsaszentmártoni Móra Ferenc Általános Iskola felújított épületének átadása és tanévzárója után.

Völner Pál tankönyvadományt adott át a nagyszőlősi magyar iskolának

Itthon2019.03.29, 15:30

Ezerhatszáz kötet alsó tagozatos magyar nyelvtankönyvet és hozzájuk tartozó munkafüzeteket adott át ünnepélyes keretek közt - az Igazságügyi Minisztérium ajándékaként - Völner Pál parlamenti államtitkár pénteken a kárpátaljai Nagyszőlősön a Perényi Zsigmond Középiskola tanulóinak.

Emmi: A kormány kitart a tankönyvellátás megújult rendszere mellett

Itthon2019.03.19, 20:53

A kormány továbbra is kitart a tankönyvellátás megújult rendszere mellett, mivel a tankönyvek iskolákba, tanulókhoz való eljuttatása átláthatóbb, biztonságosabb, kiszámíthatóbb és ellenőrzöttebb lett - hangsúlyozta az Emberi Erőforrások Minisztériuma közleményében.

2020-ra minden tanuló ingyenesen juthat hozzá a tankönyvekhez

Itthon2019.03.07, 10:39

2020-ra minden alap- és középfokú képzésben részt vevő, valamint az első szakképesítését megszerző tanuló ingyenesen juthat hozzá a tankönyvekhez - közölte az emberi erőforrások minisztere csütörtökön az M1 aktuális csatornán.

Felháborodtak a szülők egy biológia-tankönyvön

Nagyvilág2019.02.14, 13:51

Egy biológia-tankönyv keltett nagy felháborodást Nagy-Britanniában: a szülők szerint árt a gyerekeknek, hogy egy terhes nőt brazil bikinivonallal ábrázolnak – írja a Mirror.

Brit szülők egy csoportja szerint pornófilmbe illő rajz került a biológiakönyvbe (18+)

Life.hu2019.02.14, 12:07

A várandósságot akarták ábrázolni egy brit biológia-tankönyvben. A szülők felháborodtak, hiszen a rajzon szereplő nőalak szeméremszőrzetét "leszállópálya" formában ábrázolták. Szerintük ez pornófilmbe illő. 

Tankönyvkiadás: 92 pert nyert az állam

Itthon2019.01.03, 10:14

Eddig összesen 92 pert nyert meg első fokon az Oktatási Hivatal azon magán-tankönyvkiadókkal szemben, akik azt sérelmezték, hogy nem hosszabbították meg a korábbi szerződéseiket. A kúriai felülvizsgálat a következő hónapokban zajlik majd le. Az állami tankönyvellátás lényegesen olcsóbb, mint a korábbi évtizedek rendszere. 

Mobil applikáción a Pénziránytű Alapítvány iskolai tankönyve

Gazdaság2018.09.20, 11:34

A Pénziránytű Alapítvány csütörtökön mutatta be az MNB épületében új pénzügyi oktatójátékát, amely elsősorban a 7-8. osztályos diákoknak és tanáraiknak kínál színvonalas, valódi kihívásokat jelentő, élményalapú pénzügyi ismeretszerzési lehetőséget.

Minden eddiginél több jut a családok támogatására, az oktatásra és az iskolafejlesztésre

Itthon2018.09.03, 18:17

A most induló tanévben minden eddiginél több támogatás segíti a gyermekes családokat, minden eddiginél több pénz jut az oktatásra és az iskolafejlesztésekre – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma.

Negyedmillió általános és középiskolásnak csengetnek be reggel

Itthon2018.09.03, 07:37

Hétfő reggel több lesz a rendőr és a polgárőr az iskolák környékén, hogy vigyázzanak a gyerekekre, és már az is lehet tudni, mikor ér véget a 2018/2019-es tanév.

Ennyibe került idén az iskolakezdés a családoknak

Gazdaság2018.09.02, 12:58

Szeptember 3-án a diákok többsége megkezdi alap- vagy középfokú tanulmányait. Ez az időszak pénzügyileg is megterhelő tud lenni a szülőknek, hiszen írószereket, füzeteket, hátizsákot, tornaszereket és sok más dolgot is előre meg kell venni a tanévre. Ugyan az elmúlt években közel 1 millió gyerek kap ingyenesen tankönyvet, és több százezren étkezhetnek ingyen vagy kedvezményesen, az iskolakezdés még így is pénzbe kerül.

Minden iskolába időben megérkeztek a tankönyvek

Itthon2018.09.01, 10:10

Több mint 12 millió tankönyvet szállított ki határidőre a Magyar Posta, összesen 4108 iskolába – közölte a Magyar Posta Zrt.. A szállítás augusztus 1-én kezdődött, és 22 nap alatt sikerült befejezni.

A diákok többsége ingyen kapta meg a tankönyveit

Itthon2018.08.31, 09:42

Évről évre nő a családok és a gyerekek támogatása, ami az iskolakezdéskor akár több tízezer forintos segítséget is jelenthet. A legtöbb évfolyamban már ingyen juthatnak tankönyvekhez a diákok, és sokaknak az iskolai étkezés is ingyenes.

Kevesebb terhet jelent a családoknak az iskolakezdés

Itthon2018.08.30, 12:32

A kormány folyamatosan növeli a családok anyagi támogatását, a héten 1,2 millióan kaptak előre hozott családtámogatást a tanévkezdés miatt.

Már 200 ezren tanulnak pénzügyi ismereteket szeptembertől

Gazdaság2018.08.29, 18:56

Ma mutatta be a Pénziránytű Alapítvány az új pénzügyi oktatójátékát az MNB Antall József Tudásközpontjában. Az eseményen Bódis József oktatásért felelős államtitkár elmondta: közös feladat és felelősség a pénzügyi tudatosság terjesztése, ami a nemsokára társadalmi vitára kerülő új Nemzeti Alaptantervben is szerepel. Az alapítvány tankönyveiből 200 ezer diák tanulhat szeptembertől.

957 ezer gyerek kapott ingyenesen tankönyvet tavaly

Itthon2018.08.29, 14:12

Tavaly másfél millió iskolás közül 957 ezer kapott ingyenesen tankönyvet, 38 százalékkal többen, mint 2016-ban - közölte a Központi Statisztikai Hivatal.

Az utolsó tankönyvcsomagok is megérkeznek kedden az iskolákba

Itthon2018.08.28, 09:47

Az utolsó tankönyvcsomagok is megérkeznek ma az alaprendelésekből az iskolákba – mondta Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára az újpesti Halassy Olivér Német Nyelvet Emelt Szinten Oktató Általános Iskolában kedden.

Minden diák ingyen kaphatja a tankönyveit

Itthon2018.08.17, 13:38

Kezdeményezni fogják a teljes tankönyvellátás ingyenessé tételét - jelentette be Maruzsa Zoltán, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) köznevelésért felelős helyettes államtitkára az M1 aktuális csatornán pénteken.

A tankönyvek több mint 60 százalékát már kiszállították

Itthon2018.08.16, 14:26

A 2018-19-es tanévre rendelt tankönyvek 62 százalékát már kiszállították az iskolákba, ez 7,5 millió kötetet jelent. Ma már több mint 1 millió gyerek kap ingyen tankönyvet, a kormány több mint 11 milliárd forintot fordít a tanulók támogatására.

Szerdán kezdik kiszállítani a tankönyveket az iskolákba

Itthon2018.07.31, 16:00

Szerdán indul a 2018-19-es tanév tankönyveinek kiszállítása az iskolákba. Az alaprendelések 12,5 millió tankönyve augusztus végéig érkezik meg az intézményekbe.

Azt mondták, hogy kevesebb fehér gyerek kell a tankönyvekbe

Nagyvilág2018.07.19, 17:14

Egy friss jelentés szerint helytelen, hogy többségében fehér gyerek szerepel a tan- és gyerekkönyvekben, sokkal több fekete és egyéb kisebbséginek kellene benne szerepelni. Finnországban pedig az általános iskolai tankönyvben többféle „variációját" mutatják be a szexualitásnak.

Szeptembertől már több mint 200 ezer diák tanulhat a Pénziránytű Alapítvány tankönyveiből

Gazdaság2018.07.16, 11:12

Június végén zárult a tankönyvrendelés, és a legfrissebb adatok szerint országosan már több mint 200 ezer diák tanulhat a Pénziránytű Alapítvány által fejlesztett pénzügyi-gazdasági tankönyvekből és munkafüzetekből. Az Alapítvány kiemelt célja a könyvek minél szélesebb körű terjesztése annak érdekében, hogy lakóhelytől és anyagi helyzettől függetlenül egyre több magyarországi diák kapjon lehetőséget mindennapi pénzügyi ismereteinek bővítésére.

Megreformálnák a tankönyveket a magyar fiatalok

Techbázis2018.04.05, 16:33

Ha a tanulás élmény, akkor kevesebb időbe kerül és sokkal mélyebb tudást jelent a fiatal generációknak, ezért ki kell használni az iskolában is az okostelefon iránti vonzalmat és kíváncsiságot. Erre a gondolatra épül az innobie csapat Eddie nevű fejlesztése, mely a Microsoft Imagine Cup verseny hazai döntőjén aratott győzelem után a régiós fordulón képviseli hazánkat.

Rétvári: Idén a gyerekétkeztetés és a tankönyvellátás támogatása is megnő

Itthon2018.01.05, 08:33

Az idén, vagyis a családok évében 1700 milliárd forinttal több támogatás jut a családoknak, mint a Fidesz-KDNP kormányzásának kezdetén, 2010-ben – jelentette ki Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára az M1 aktuális csatorna pénteki műsorában.

Indul a tanév, így szerezhet pénzt egy szülő a munkaadójától

Gazdaság2017.08.30, 12:58

A jövő héten kezdődő tanév miatt már nem lehet tovább halogatni az iskolakezdési bevásárlást. Fontos azonban tudni, hogyha a munkáltató lehetővé teszi, akár iskolakezdési támogatás utalvánnyal is lehet fizetni.

Megkezdődött a tankönyvek kiszállítása az iskolákba

Itthon2017.08.01, 12:12

Megkezdődött a tankönyvek kiszállítása az iskolákba, a kiadványok a hónap végéig mindenhova megérkeznek - mondta a köznevelési helyettes államtitkár keddi budapesti sajtótájékoztatóján.

Augusztusban dupla családi pótlékot folyósítanak

Itthon2017.07.29, 10:46

Augusztusban dupla családi pótlékot kapnak a családok, hogy könnyebben tudjanak készülni az iskolakezdésre, emellett idén szeptemberben már az elsőtől a kilencedik osztályig minden gyermek ingyen kapja a tankönyvcsomagot - mondta Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára szombati, budapesti sajtótájékoztatóján.

Ingyentankönyvvel kupálhatjuk ki magunkat IT-biztonságból

Techbázis2017.06.27, 15:28

Bárki szabadon letöltheti az NJSZT naprakész és átfogó e-bookját.

Kvíz: mennyire van tisztában a pénzügyekkel?

Gazdaság2017.05.21, 21:45

A magyar pénzügyi műveltséget kívánja javítani a Pénziránytű Alapítvány. Szeptembertől már nemcsak a középiskolákban, hanem az általános iskolákban is tanulhatnak pénzügyi ismereteket a gyerekek. Az alapítvány célja, hogy csökkentse a magyar diákok lemaradását ezen a téren, ezért a 7-8. osztályosoknak 60 ezer tankönyvet ad ingyen, amelyből a tanulók gyakorlatias példákon keresztül elsajátíthatják a szükséges ismereteket. Az Origo segítségével most ön is tesztelheti pénzügyi tudását. Kvíz.

Középiskolások is kapnak ingyen tankönyvet jövőre

Itthon2017.05.14, 11:20

A diákok 85 százaléka ingyen kapja a tankönyveket a következő tanévtől, a tankönyvek ingyenességét ugyanis a 9. évfolyamig kiterjesztik - jelentette be Palkovics László.

Tudatos pénzügyi tervezést oktató tankönyvet kapnak az iskolák

Gazdaság2017.04.21, 18:21

A fiatalokat tudatos pénzügyi tervezésre oktató új tankönyvet mutatott be ma a Pénziránytű Alapítvány. A könyv, munkafüzet és tanári kézikönyv 7. és 8. osztályosoknak szól, az iskolák 60 ezer ingyenpéldányt kaphatnak belőle. A pénzügyi gazdálkodás egyelőre választható tantárgy, amelyet tavaly már 300 középiskolában 44 ezer diáknak tanítottak.

2030-ig Európában bárhol lecsaphatnak a terroristák

Itthon2016.11.02, 11:27

Eddig nem látható alapossággal mutatja be a nemzetközi terrorizmus teljes spektrumát az Antall József Tudásközpont legújabb kiadványa. A Terrorizmus elmélete és gyakorlata című mű a sokfajta különböző nézőpont szintetizálásával, enciklopédikus igényességével széles körű áttekintést nyújt a területről, így a mű kézikönyvként és tankönyvként egyaránt használható.

Háromszáz forintnál többet is kaphatnak a tanárok a könyvosztásért

Itthon2016.08.31, 09:10

Ez az összeg csak az alap, ennél magasabb is lehet a díjazás, a megbízási szerződéstől függően.

A diákok kétharmada ingyen kapja a tankönyvet

Itthon2016.08.28, 14:36

A diákok kétharmada - minden alsó tagozatos gyerek és a szociálisan rászoruló felsősök, vagyis összesen 735 ezren - ingyen kapja a tankönyvcsomagot a jövő héten kezdődő tanévben - mondta Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára vasárnap az MTI-nek.

Mostantól Egerszegi Krisztináról és a Sziget Fesztiválról is tanulnak az iskolások

Itthon2016.08.22, 14:52

Nemcsak a rendszerváltásig, hanem 2004-ig, az európai uniós csatlakozásig kell tanulniuk a nyolcadikos és a tizenkettedikes diákoknak a történelmet az idei tanévtől kezdve. Vagyis: körülbelül 15 évet bővült a tananyag. Ez már egy úgynevezett új generációs tankönyv, amelynek a szerkesztésébe a tanárok is beleszólhattak. Kaposi Józsefet, az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet főigazgatóját többek között arról kérdeztük, hogy ilyen rövid idő alatt lehet-e objektíven írni a rendszerváltás utáni időszakról, hogy a mostani tananyag évek múlva megváltozhat-e, és hogy az új generációs tankönyvek miben különböznek a régiektől.

Nem kell kapkodni a tankönyv árával

Gazdaság2016.08.01, 17:24

Elkezdődött hétfőn a tankönyvek kiszállítása az iskolákba, a kiadványok a tervek szerint augusztus végéig megérkeznek az intézményekbe – mondta az oktatási államtitkár. A tankönyvek árát szeptember 15-ig kell kiegyenlíteni.

Elkészült a tankönyvek döntő többsége

Itthon2016.07.21, 12:05

Elkészült az idei tankönyvek döntő többsége, július végére az összes, több mint 13 millió tankönyv a Könyvtárellátó Nonprofit Kft. raktáraiba kerül - jelentette be az Emberi Erőforrások Minisztériuma oktatásért felelős államtitkára csütörtökön Debrecenben.

Oravecz Nóra-idézet került be egy harmadikosoknak szóló tankönyvbe

Archívum2016.04.29, 13:59

Az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet indoka szerint az idézettel kapcsolatos feladat célja nem a műelemzés, hanem kiinduló gondolatként való felhasználása.

A következő tanévben sem lesz szabad tankönyvválasztás

Itthon2016.03.31, 07:28

A következő tanévben sem lesz szabad tankönyválasztás, mivel április elsején már elkezdődik a tankönyvrendelés az iskolákban. A kormány addig már nem fog változtatni a könyvjegyzéken.

Nyárra már a tanárt is digitalizálja a kormány

Techbázis2016.01.23, 18:22

A világ legnagyobb digitális oktatási konferenciáján megnéztük, milyen tapasztalatokat vontak le a britek abból, hogy egy éve a nemzeti alaptanterv részévé tették a programozást. A magyar kormány éppen azt a stratégiát készíti el idén, amivel ők már két éve megvannak. Van mit tanulni Londontól?

Nőverésről olvashatunk egy alsós tankönyvben

Archívum2016.01.21, 20:17

A Cifra palota egyik szokatlan feldolgozása került be egy alsós tankönyvbe, aminek utolsó versszakában a nőverést emlegetik. 

Felcsútot reklámozzák egy harmadikos olvasókönyvben

Kultúra2016.01.14, 13:20

Felcsút-mezben focizó kisfiúval illusztrálták egy harmadikos olvasókönyvben Lackfi János egyik versét. A költő kellemetlennek és kicsit ízléstelennek tartja az esetet.

2017-től minden általános iskolás ingyen kapja a tankönyveket

Itthon2015.08.30, 10:54

Felmenő rendszerben kiterjesztik az ingyenes tankönyvellátást, 2017-től minden általános iskolásnak alanyi jogon járnak az ingyen tankönyvek - mondta Dunai Mónika.

Hibás a helyesírástankönyv

Itthon2015.08.27, 14:44

A tankönyveket a legtöbb iskolába már kiszállította a Könyvtárellátó Nonprofit Kft. A könyvek ára 5,5 milliárd forint. A szülők már a bakikat keresik bennük.

Öt és fél milliárdot fizetünk a tankönyvekért

Itthon2015.08.27, 13:36

A tankönyvek egy iskola kivételével mindenhova megérkeztek. Van, ahol már elkezdték kiosztani a könyveket, fizetni a szülőknek szeptember 15-ig kell. Ha nem fizetnek, a tartozást behajtják.

Ez az iskolakezdés fájni fog

Gazdaság2021.11.09, 05:24

Négyezerrel kevesebb gyerek ül be az iskolapadba szeptember 1-jén. A szülők többségének hatalmas anyagi megterhelés a tanévkezdés. A hitelszakértő szerint a szeptember nem váratlan esemény, próbáljuk meg hitelfelvétel nélkül megúszni a becsengetést. Kiszámoltuk, hogy a két-három gyerekes családoknak akár 200 ezer forintba is kerülhet a beiskolázás.

Idén más lesz a tankönyvellátás

Gazdaság2015.08.19, 21:24

Idén a tankönyvek árát utólag kell majd kifizetni a szülőknek. A határidő szeptember 15-e. Czunyiné Bertalan Judit az mondta, már a diákok több mint 60 százaléka ingyen kapja a tankönyvét.

Fontos tudnivalók az iskolakezdésről

Itthon2015.08.02, 07:53

Hétfőn kezdik kiszállítani az iskolákba az alaprendelés során igényelt tankönyveket a Könyvtárellátó Nonprofit Kft. raktáraiból. A kiadványok átadásának idejét az iskolák és fenntartóik közösen határozzák meg. A könyvekért az idén szeptember 15-ig kell majd fizetniük a szülőknek.

Július 31-ig leszállítják a tankönyveket

Itthon2015.07.22, 14:31

A nyomdák határidőre, július 31-ig leszállítják az összes, több mint 12 millió tankönyvet a könyvtárellátó raktáraiba - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma köznevelésért felelős államtitkára Debrecenben.

Nyáron kiderül, lesz-e kilencosztályos iskola

Itthon2015.06.16, 15:19

Még a nyáron dönthet a kormány a kilencéves általános iskola bevezetésének tervezetéről – mondta Czunyiné Bertalan Judit az Emberi Erőforrások Minisztériuma köznevelésért felelős államtitkára. Idén már eggyel több általános iskolai évfolyam kaphat ingyen tankönyveket. A kormány gondolkodik a nyári szünet rövidítésén is.

Augusztus végéig minden iskola megkapja a tankönyveket

Itthon2015.05.13, 13:14

Augusztus 3. és 25. között minden iskola megkapja a szükséges tankönyveket - közölte Hegedüs István, az Emberi Erőforrások Minisztériumának tankönyvellátásért felelős miniszteri biztosa szerdán Debrecenben, az Alföldi Nyomdában.

Az iskolák osztanák a tankönyveket

Itthon2015.04.13, 15:41

A Kello tankönyvellátásának egyértelmű csődje, hogy újra kellett szervezni a rendszert. Olyan elemeket hoztak vissza, amiket 2011-ben dobtak félre – mondta az Origónak Mendrey László. A szakszervezeti vezető ingyenes tankönyvek helyett inkább használhatóaknak örülne.

Czunyiné jobb tankönyvellátást ígér

Itthon2015.04.13, 10:03

Kiszámíthatóbb és tervezhetőbb lesz a tankönyvellátás az új struktúrában – erről az Emberi Erőforrások Minisztériumának köznevelési államtitkára beszélt az M1 aktuális csatorna hétfő reggeli műsorában.

Maximalizálják a tankönyvek árát

Gazdaság2015.03.13, 21:31

Az emberierőforrás-miniszter rendeletben szabályozta a legmagasabb fogyasztói árat, amellyel tankönyvek a köznevelési tankönyvjegyzékbe kerülhetnek. Balog Zoltán rendelete a Magyar Közlöny pénteki számában jelent meg.

Még 15 ezer tankönyv hiányzik az iskolákból

Itthon2014.11.12, 06:26

Az őszi szünet kezdete előtt még 15 ezer tankönyv hiányzott az iskolákból a Könyvtárellátó Nonprofit Kft. szerint. A hiányt azzal indokolták, hogy a pótrendelés keretében igényelt könyvek egy részéből a kiadóknak sem volt példányuk, így sokat újra kellett nyomtatni.

Még mindig nincs tankönyvük a marcali gimiseknek

Itthon2014.11.02, 09:35

Olyan tárgyból kellene vizsgázniuk a marcali gimnazistáknak, amelyikből még tankönyvük sincs, pedig a szülők már két hónapja kifizették a csomagot. Az egyik osztályban 21 diákból háromnak van könyve, de csak angolból.         

Japán pornósztár került a matematikai tankönyv borítójára

Archívum2014.09.19, 11:27

Mana Aoki egy japán felnőttfilm-csillag, aki valamilyen oknál fogva egy főiskolai tankönyv borítójára került.

Kész csőd az iskolakezdés

Itthon2014.09.05, 07:52

Az abakuszt a számológép, a számítógép, majd az okostelefon és a tablet váltotta fel: rengeteget változtak az iskolai tanszerek az elmúlt évtizedekben. Ehhez a technológia fejlődése, térhódítása is hozzájárult. Egy azonban közös a múlt és a jelen iskolakezdése között: hatalmas anyagi terhet jelent a szülőknek.

Nyugat-imádat, cigány asszony gyerekkel és más sztereotípiák

Itthon2014.09.03, 13:30

Ezúttal Bánhegyi Ferenc nyolcadikosoknak írt történelmi munkafüzete került a figyelem középpontjába, illetve annak is négy ábrája, de a szerző történelemkönyve már idén áprilisban heves vitát váltott ki. 

720 ezer diák ingyen kapja meg a tankönyvet

Itthon2014.08.28, 16:52

Soha ennyien nem kaptak még ingyen tankönyvet mint az idei tanévben, több mint 720 ezer diák jut hozzá térítés nélkül - közölte a kormányszóvivő. A tankönyvek kiszállítása renben zajlik, pénteken a fennmaradó csaknem 300 iskolába is megérkezik. 

Fizet a kiadó, ha késik a tankönyv

Itthon2014.08.23, 14:36

Mindent megtettünk azért, hogy augusztus végére minden iskolába meg érkezzenek a tankönyvcsomagok - jelentette ki a köznevelésért felelős államtitkár. Ha egy kiadó mégis késne a kiküldéssel, nyilvánosságra hozzák a nevét, és kifizettetik vele a plusz költségeket.

Lejárt a határidő, de még nem késett el

Itthon2014.08.16, 14:30

Augusztus 15-én ugyan lejárt a tankönyvcsomagok árának befizetési határideje, de a szülőknek lehetőségük van arra, hogy a tankönyvek átvételéig befizessék a pénzt - tájékoztatott az Emberi Erőforrások Minisztériuma köznevelésért felelős államtitkársága.

Rejtély a tankönyvek körül

Itthon2014.08.08, 06:27

Miközben hamarosan megkezdődik a tanév, az iskolákba kerülő új tankönyvekkel kapcsolatban egyre több a kérdés. Még a nyár elején távozott a minősítésükre létrejött tanács egyik tagja, mert nem értett egyet a bírálati módszerrel. Majd arról lehetett hallani, hogy a tankönyvtanács elnöke is feladta a munkát. Ám hiába kerestük a szaktárcát, érdemi válasz nem érkezett. 

Miskolcra kerültek az első tankönycsomagok

Itthon2014.08.06, 13:41

Miskolc egyik általános iskolájába érkezetek meg elsőként, névre szólóan szerdán azok a tankönyvek, amelyekből a 2014-2015-ös tanévben tanulhatnak a diákok.

Azt ígérik, minden tankönyv megérkezik időben

Itthon2014.08.06, 06:08

Szeptemberben 1 millió 267 ezer diák számára kezdődik meg a tanév. A köznevelési államtitkárság azt ígéri, hogy augusztus 30-ig megérkeznek a megrendelt tankönyvek az iskolákba, a csomagokért átlagosan 11 ezer forintot kell majd fizetni.

Augusztus 15-ig kell befizetni a tankönyvcsekkeket

Itthon2014.08.02, 08:25

Tavaly sok helyen csak késve kapták meg a diákok a tankönyveket. A kormány szerint rendben halad a tankönyvek előállítása, nem lesznek gondok. Fizetni előre kell.

Czunyiné: Jól bírják a gyűrődést az új tankönyvek

Itthon2014.07.29, 15:25

Az ütemezés szerint halad a megújuló tankönyvek nyomdai előállítása, a kiszállítás pedig időben megkezdődik az iskolákhoz - közölte a közoktatásért felelős államtitkár kedden Debrecenben.

Előző
  • 1
  • 2
Következő