tanker

címke rss
Már csak napokig kell kitartani ahhoz, hogy a Vörös-tenger megmeneküljön

Már csak napokig kell kitartani ahhoz, hogy a Vörös-tenger megmeneküljön

A jövõ héten megkezdõdhet a kõolaj elszállítása a FSO Safer tartályhajóról, amely évek óta súlyos kockázatot jelent a Vörös-tengeren. A szellemhajót 2015-ben hagyták sorsára, ám augusztusban már véget érhet a kálváriája.

Megmenekülhet a Vörös-tenger a kísértethajó pusztításától

Gazdaság2023.03.10, 15:42

Úgy tûnik, elkerülhetõ a Vörös-tengert fenyegetõ katasztrófa, miután az ENSZ bejelentette, sikerült megvásárolnia egy tartályhajót abból a célból, hogy abba töltsék át a Jemen partjainál veszteglõ, robbanásveszéllyel fenyegetõ FSO Safer nevû hajóból az olajat.

Egy óriási kísértetflotta után most újra hajókra vadászik az indonéz haditengerészet

Gazdaság2022.07.15, 13:21

Összesen 15 napos börtönnel és közel 5,5 millió forintnak megfelelõ bírsággal sújtották az indonéz hatóságok a Nord Joy nevû tankerhajó kapitányát, mivel a hajó májusban illegálisan horgonyzott az ország vizein. Az eset azonban korántsem rendhagyó, úgy tûnik, az engedély nélkül horgonyt vetõ tengerhajók egyre komolyabb problémát jelentenek ott.

Közeleg a borzalom a Vörös-tengeren, éhínséget és szomjúságot hozhat a kísértethajó

Gazdaság2022.05.12, 09:29

Száznegyvennégy millió dollár (51,7 milliárd forint) felajánlását várja az ENSZ attól a donorkonferenciától, amelyet a Jemen partjainál veszteglõ, katasztrofális állapotban lévõ, The Safer nevû tankhajó ártalmatlanítása és ezáltal egy nagyon súlyos környezeti katasztrófa elhárítása érdekében tartanak. A világszervezet szerint, ha az 1976-ban gyártott hajó léket kap vagy felrobban, akkor az négyszer akkora környezetszennyezést okoz, mint az Exxon Valdez 1989-es katasztrófája Alaszkánál. 

Több tucat óriási idõzített bomba úszik a világ vizein

Gazdaság2022.03.23, 12:07

A Trinity Spirit, az öregedõ olajtároló hajó (FPSO), amely nemrégiben Nigéria partjainál felrobbant - megölve a legénység egy részét és az Atlanti-óceánba juttatva rakományát –, csupán egyike a szerte a világon megtalálható hasonló állapotú és veszélyes hajóknak, írja a gCaptain szakportál. Minden jel szerint, a világ tengerei tele vannak hasonló "idõzített bombákkal."

Rejtély az elsõ thaiföldi kísértethajó eredete, az ország külsõ segítséget kért

Gazdaság2022.01.26, 19:17

Továbbra sincs szinte semmilyen kézzelfogható információ a nemrég thaiföldi vizeken elsüllyedt, rejtélyes kísértethajóról, melyhez a haditengerészetet riasztották, amikor egy olajfúró-tornyon észlelték felbukkanását. Összegyûjtöttük azt az igen keveset a titokzatos vízi jármûrõl, amit azóta kiderítettek róla a thai illetékesek.

Felrobbant egy üzemanyag-szállító kamion Nigériában - legalább 64 ember megsérült

Nagyvilág2021.05.24, 13:46

Legalább 64 ember megsérült a nigériai Kano városban, amikor felrobbant egy üzemanyag-szállító kamion egy benzinkútnál - írja a Naija News Reporters.

Történetének legnagyobb kihívásával néz szembe a tengeri árufuvarozás, amelyet sokan megéreznek

Gazdaság2021.02.22, 11:25

A koronavírus-járvány hatásai világszerte a tengeri árufuvarozás fontosságára irányították a figyelmet. A hatalmas teherkonténerek hajóztatása az egyik legfontosabb motorja a világgazdaságnak, melyet a járvány egészen sajátos próbatételek elé állított, melyekre együttesen kell választ találnia. Összeállításunkban bemutatjuk, milyen nehézségekkel küzd most a tengeri teherhajózás világa, mi áll a dráguló szolgáltatások hátterében, és minden egyéb körülményt, ami miatt az iparág történetének legnagyobb kihívását jelenti ez az idõszak.

Négy éven át bolyongott a tengereken egy olajszállító hajó, a legénységet nem fizetik ki

Gazdaság2021.02.14, 13:22

Az öt fõbõl álló legénység évek óta nem látta családját, és kevés a remény arra, hogy ez a közeljövõben megtörténhessen.

Soha nem gyártottak még ilyen elektromos jármûveket, mint amilyeneket most fognak

Gazdaság2020.10.18, 07:50

Japánban megkezdõdhet a világ elsõ elektromos meghajtású tartályhajóinak gyártása.

A titokzatos, repülõ behemótot vetik be a kaliforniai erdõtüzek ellen

Gazdaság2020.10.02, 14:31

A világ legnagyobb tartályhelikoptere segíti a kaliforniai tüzek elleni védekezést. Az Orange megyei tûzoltóság a héten mutatta be a Nagyon Nagy Helitankert, a mintegy 11 ezer liter kapacitású, CH-47 Chinook típusú helikoptert.

Három napja ég a kigyulladt olajszállító tartályhajó Srí Lankánál

Nagyvilág2020.09.05, 13:51

Sikerült megfékezni a lángok terjedését a Srí Lanka partjánál két napja kigyulladt olajszállító tartályhajón, de még nem oltották el teljesen a tüzet - tudatta szombaton az ország haditengerészete.

Rémisztõ dolog derült ki a Vörös-tenger szellemhajójáról

Gazdaság2020.08.02, 15:21

Rettenetesen leromlott annak a hatalmas olajtankernek az állapota, amely egy ideje a Vörös-tengeren vesztegel elhagyatottan. Szakértõk már régóta figyelmeztetnek, hogy a hajó akár fel is robbanhat, vagy ha nem, végzetesen elrothadhat a hajótest, aminek a vége az lesz, hogy az abban tárolt olaj a tengerbe ömlik. Ha ez megtörténik, az drámai természeti katasztrófát jelentene.

Rengeteget vásárolt az olcsó kõolajból Kína

Gazdaság2020.05.18, 21:11

Miközben a világ országainak jelentõs része a járvány utáni nyitással van elfoglalva, Kína hatalmas lendülettel tankolt fel olcsó kõolajból. A világ második legnagyobb gazdaságában ugyanis megugrott a kereslet, aminek következtében Peking kihasználja a kedvezõ világpiaci helyzetet.

Gyülekeznek a világ színültig töltött olajszállítói

Gazdaság2020.04.22, 19:02

Több tucat olajszállító tanker gyûlt össze Kalifornia állam partvidékén, arra várva, hogy megszabaduljanak terhüktõl. Ez azonban most a kereslet szinte teljes visszaesése miatt, akár hetekig is eltarthat.

Másfél millió ember a tengereken ragadhat a koronavírus miatt

Gazdaság2020.04.19, 11:55

A koronavírus miatti áruforgalom-csökkenéssel mély válságba került a kereskedelmi tengerhajózás is. Az iparágat még egy nehézség érheti. Ez pedig a hazatérni nem tudó szerzõdéses tengerészek helyzete, akik túlzás nélkül, százezerszámra ragadhatnak a tengereken vagy otthonuktól távoli kikötõkben.

Kalózok vizein: megvan, hol retteghetnek a leginkább a hajósok

Gazdaság2020.01.19, 19:52

Megjelent a világ tengeri kalózkodásának trendjeit bemutató jelentés 2019-rõl. Az International Maritime Bureau (IMB), a Nemzetközi Tengerészeti Ügynökség adatai a tengeri banditizmus több lényeges változásról tanúskodnak.

Tíz éve bukkant fel minden idõk legnagyobb kísértetflottája

Gazdaság2019.12.27, 11:23

Rejtélyes hajók, többségükben óriási teherszállítók, bukkantak fel váratlanul Malajzia vizein, a Malaka-szorosban, Szingapúr közelében, tíz évvel ezelõtt, és jó ideig ott is maradtak. A világ egyik legforgalmasabb tengeri útvonalát ellepõ kísértethajóktól sokáig féltek a partok mentén élõ halászok, és egy ideig azt sem tudta senki, honnan és miért kerültek oda. Ám hamar kiderült: az elhagyatott óriások megjelenésérõl a 2008-as nagy gazdasági válság tehetett.

Már nem szivárog kõolaj a tengerbe az iráni tankerbõl, amelyet támadás ért

Nagyvilág2019.10.12, 14:15

Iráni tájékoztatás szerint a Sabiti nevû tanker a Perzsa(Arab)-öböl felé tart, és remélhetõleg hamarosan iráni vizekre ér.

Iráni hajók megpróbáltak elfogni egy brit tankert a Perzsa-öbölben

Nagyvilág2019.07.11, 06:52

Iráni hajók megpróbáltak elfogni egy brit tankert a Perzsa(Arab)-öbölben - idézte a Fox televízió szerdán este Bill Urban századost, az Egyesült Államok Középsõ Parancsnoksága szóvivõjét.

Ilyen trükkökkel csempészik a venezuelai olajat Kubába

Gazdaság2019.07.10, 10:10

Sokkal nehezebb az Egyesült Államoknak megakadályozni a venezuelai olaj Kubába juttatását, mint azt korábban gondolták. Az olajszállítók különbözõ trükkökkel kerülik ki a hatóságokat, az USA pedig nem igazán talál megoldást a helyzet kezelésére.

Árnyékuk buktathatja le a tilosban járó szellemhajókat

Gazdaság2019.02.01, 21:19

Könnyen lehet, hogy néhány innovatív vállalkozásnak köszönhetõen hamarosan végleg leáldozik a tengeri csempészetnek, áruszállító hajók titokzatos köddé válásának, majd újra felbukkanásának. Néhány cég napjaink mesterséges intelligenciáit és egyre többet tudó mûholdait veti be azért, hogy vége legyen a "kereskedelmi szellemhajózás" korszakának.

Új fejezet nyílik a világ legnagyobb jármûveinek történetében - képek

Gazdaság2018.08.16, 17:48

Egyre kevesebb hasznot termelnek tulajdonosaiknak az úgynevezett szupertankerek, azaz a világ legnagyobb tengeri olajszállítói, így azok közül egyre több végezheti hajóbontóban - írja a Bloomberg. A jövõ óceáni régi-új slágerei, pontosabban gigahajói, a cseppfolyósított gázt szállító LNG-tankerek lesznek.

Beindult a kitermelés a világ egyik legnagyobb tengeri gázplatformján

Gazdaság2018.08.13, 08:24

Elindult a kitermelés az Ichthys-projektben, mely jelenleg talán a világ legnagyobb gázkitermelõ vállalkozása. Az Oilprice ennek kapcsán arról ír, hogy a felhozott gáz nagyja – cseppfolyósított formában, azaz LNG-ként – Japánba kerül majd, aminek köszönhetõen Ausztrália akár a világ vezetõ exportálójává is válhat.

A Karib-tenger igazi kalózai és a valódi vízi haramiák

Gazdaság2018.06.06, 12:49

A tengeri kalózkodás jelensége él és virul a világ számos, joggal veszélyesnek tartott vizein. Nem csak az olyan, a tengeri útonállással hagyományosan fertõzöttnek tartott térségekben erõsödött fel a jelenség tavaly, mint Kelet-Afrika, ahol elsõsorban a széthullott államiságú Szomália partjai a leginkább veszélyesek. Nyugat-Afrika és Ázsia vizein is sokszor csaptak le hajóikon a tengeri ragadozók. A One Earth Future (OEF) jelentésébõl pedig kiderül, új kalózkodási gócpont jött létre a karibi térségben, illetve Dél-Amerika észak-keleti partjainál. A világnak rengeteg pénzébe – és áldozatokba – kerülnek a XXI. század kalózai.

Összeütközött két tartályhajó Szingapúrnál

Nagyvilág2018.04.18, 08:59

Összeütközött két tartályhajó kedden Szingapúr partjainál, és egyikük tartályából jelentõs mennyiségû, cseppfolyósított propán-bután gáz ömlött ki - közölték a helyi hatóságok.

Robbanás történt az égõ iráni tanker fedélzetén

Nagyvilág2018.01.10, 15:34

Robbanás történt a Sanghaj partjainál balesetet szenvedett, napok óta lángokban álló iráni olajszállító fedélzetén, így a tûzoltásban részt vevõ egységeknek fel kellett függeszteniük munkájukat - közölték ma kínai tisztségviselõk.

Kigyulladt egy olajszállító tanker, 32 tengerész eltûnt

Nagyvilág2018.01.07, 08:42

Összeütközött két tengerjáró hajó a kelet-kínai partoknál, az egyik olajszállító tankeren tûz ütött ki, 32 tengerész eltûnt - jelentette a kínai állami televízió vasárnap.

Összeütközött egy tanker és egy teherhajó a La Manche-ban

Nagyvilág2017.07.01, 13:43

Összeütközött egy 40 ezer tonna benzint szállító tartályhajó és egy üres teherhajó szombat hajnalban a La Manche tengerszorosban, az angliai Dovertõl keletre, de nem történt környezetszennyezés, és nem sérült meg senki - közölték a francia tengerészeti hatóságok.

A Kanári-szigeteknél rekedt egy olajszállító hajó

Gazdaság2017.06.15, 13:05

Az Atlanti-óceánon vesztegel egy tankerhajó, mert a több millió hordónyi olaj, amit szállít, nem kell senkinek. A helyzet jól mutatja azt a világpiaci trendet, amely szerint túlkínálat van az olajpiacon. Ha ez nem szûnik meg, újabb radikális árcsökkenés jöhet.

Tíz év után indul a nagy spanyol olajper

Idõjárás2012.10.17, 10:52

Ócska hajó, 70 ezer tonna nehézolaj, vihar: minden adott volt 2002 novemberében a spanyol partok mentén történt legnagyobb olajkatasztrófához. A súlyos környezetszennyezés elhárításához 300 ezer önkéntesre volt szükség. La Corunában kedden kezdõdött a Prestige kapitányának, fõgépészének és a spanyol kereskedelmi tengerészet vezetõjének büntetõpere.

Megmentõiket zsarolják afgán menekültek

Nagyvilág2012.04.10, 09:10

Süllyedõ hajóról mentettek ki indonézek afgán és iráni menekülteket, de most nem tudnak megszabadulni tõlük.

Egyre nagyobb az óceánokon bolyongó kísértetkonténerek flottája

Tudomány2012.01.10, 08:03

Három hónappal zátonyra futása után vasárnap kettétört az Új-Zéland partjainál balesetet szenvedett konténerszállító. A hajóra felrakott konténereknek eddig csak harmadát sikerült megmenteni, és több mint száz a tengerbe veszett. A vízben lebegõ üres konténerek világszerte problémát jelentenek a tengeri kereskedelemben.

Viharos hullámok tépték szét az Új-Zélandnál megfeneklett tartályhajót

Nagyvilág2012.01.08, 10:41

Két darabra törte egy hatalmas vihar azt az olajszállító tartályhajót, amely októberben feneklett meg Új-Zéland partjainál. A hajóban még mindig volt olaj, amelynek a szivárgása most ismét katasztrófával fenyeget.

Nem tört ketté a zátonyra futott olajszállító Új-Zélandon

Nagyvilág2011.10.13, 10:26

Épen maradt a szerdai vihar után az Új-Zéland partjainál megfeneklett libériai tartályhajó, eddig 300 tonna nyersolaj került a tengerbe, és további ezer tonna olaj van a hajó belsejében.

Õrizetbe vették az Új-Zélandnál megsérült tankerhajó kapitányát

Nagyvilág2011.10.12, 12:23

Akár 12 hónap szabadságvesztésre is ítélhetik azt a kapitányt, akinek vezetése alatt múlt héten zátonyra futott egy libériai tankerhajó Új-Zéland partjainál. A jármûbõl kiömlött olaj miatti szennyezõdést a szigetország eddigi legsúlyosabb ökológiai katasztrófájának nevezte az új-zélandi környezetvédelmi miniszter.

Új-Zéland legsúlyosabb ökológiai katasztrófája az olajszállító balesete

Nagyvilág2011.10.11, 10:35

Ha nem sikerül megállítani az olajömlést, akár 1700 tonna nyersanyag is a tengerbe kerülhet Új-Zéland partjainál. A közel egy hete elsüllyedt libériai tartályhajó zátonyra futását a szigetország eddigi legsúlyosabb ökológiai katasztrófájának nevezte az új-zélandi miniszterelnök.

Tankerhajó ütközött teherhajóval a La Manche-csatornán

Nagyvilág2010.10.08, 15:00

Üzemanyagot szállító tankerhajó szenvedett balesetet a La Manche-csatornán. A tanker egy teherhajóval ütközött az éjszaka, és rengeteg vizet nyelt: a legénységet kimentették, de még nem tudni, mi lesz a hajó sorsa, és hogy a tengerbe jut-e a szállított üzemanyag.

Százezer tonna olajjal feneklett meg a tanker

Nagyvilág2007.02.09, 12:15

Finn vizeken feneklett meg egy görög olajtanker pénteken. A hajó 100 ezer tonna olajat szállított, szivárgást egyelõre nem észleltek.

Tankerrel ütközött a tengeralattjáró

Nagyvilág2007.01.09, 12:00

Összeütközött egy amerikai tengeralattjáró és egy japán tanker kedden. A balesetben senki nem sérült meg a BBC szerint, és olajszivárgást sem észleltek.

Etanol-szállító hajó robbant fel Amerikában

Nagyvilág2004.02.29, 12:28

Legalább három ember meghat és 18-an eltûntek, amikor felrobbant egy etanolt szállító hajó az Egyesült Államok keleti partjainál. A tanker New Yorkból Houstonban tartott 13,3 millió liter ipari etanollal a tartályaiban. A szerencsétlenség oka egyelõre ismeretlen.

Százezrek tüntettek Madridban a Prestige miatt

Nagyvilág2003.02.24, 02:14

Hatalmas tüntetés volt a spanyol fõvárosban a hétvégén. A résztvevõk azt követelték, hogy nevezzék meg a felelõsöket, akik tehetetlenül és felkészületlenül nézték õsszel az olajjal teli Prestige tanker süllyedését, és a természeti és gazdasági katasztrófa kiteljesedését.

Hajó ütközött az oldalára fordult teherhajónak

Nagyvilág2002.12.16, 12:19

Éjjel egy tanker futott bele a La Manche-csatornán pénteken balesetet szenvedett Tricolor teherhajóba. A 2800 luxusautóval a fedélzetén oldalára borult norvég hajónak ütközött tanker mentésére több hajót indítottak.

Elõzõ
  • 1
Következõ