tanár
címke rss- Legfrissebb
- Legrégebbi
500 ezer forint támogatást kap több mint tízezer tanár
Több mint tízezer pedagógus részesül bruttó 500 ezer forintos egyszeri juttatásban – jelentette be Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere az Életközelben című műsor legújabb részében. A minisztérium hivatalos Facebook-oldalán látható videóban elhangzik: a kormány úgy döntött, hogy 400 hátrányos helyzetű településen dolgozó 10 500 pedagógus és az oktatást segítő kolléga részesül ebben a juttatásban a hátrányos helyzetben levő diákjaik felzárkóztatásáért.
- címkék:
- Kásler Miklós
- tanár
- Címkefelhő »
A mindig szókimondó Bye Alex a gyengébbik nemmel is szembeszállt: ezúttal a biológia tanára volt a célpont
ByeAlexről köztudott, hogy mindig szókimondó és őszinte személyiség, aki nem rejti véka alá a véleményét. Ez korábban sem volt másképpen, mikor még az énekes az iskola padjait koptatta.
A napokban kapják meg megemelt bérüket a tanárok
Augusztus elején, a napokban kapja meg először magasabb fizetését a szakképzésben dolgozó 32 ezer szakember - írja az innovációs minisztériumra hivatkozva a Magyar Nemzet. A lap szerint vannak olyan oktatók, akik csaknem kétszer annyi fizetést fognak kapni, mint eddig. Az ágazatban dolgozók egyébként átlagosan 30 százalékos, vagyis 80 ezer forintos pluszt kaphatnak még ebben a hónapban.
- címkék:
- tanár
- fizetésemelés
- Címkefelhő »
Emelt fizetést kapnak a szakképzésben oktatók
A kormány célja, hogy jobb, rugalmasabb és gyakorlatiasabb legyen a szakképzés, ennek egyik fontos feltétele az oktatók nagyobb megbecsülése. A júliustól érvényes, átlagosan 30 százalékos béremelés nyomán augusztus elején kapja meg először magasabb fizetését az ágazatban dolgozó 32 ezer szakember. A magyar fiatalok a vállalkozások igényeihez igazodó készségekkel, kompetenciákkal felvértezve kerülhetnek ki a megerősített szakképzési rendszerből, így tisztességes munkával versenyképes jövedelemhez juthatnak.
Szexvideó-botrány: a magyar tanárról bizarr felvételt került elő, felfüggesztették (18+)
Egy észak-alföldi településen került kellemetlen helyzetbe egy tanár, akiről pornográf tartalmú videó került elő.
- címkék:
- tanár
- felnőtt
- botrány
- szexvideó
- Címkefelhő »
Több száz kép volt egy diáklányról egy kansasi tanár telefonján
Egy negyedikes diklányról készült többszáz fotót és videófelvételeket találtak egy kansasi tanár telefonján, akit most zaklatással vádolnak. Ha bűnösnek találják, akkor a férfi legfeljebb egy éves börtönbüntetést kaphat. Az érintett iskolába járó diákok szülei szeretnék elérni, hogy szigorítsák a helyi törvényeket.
Pszichológiai vizsgálat: Fordulat várható a győri tanárkéselő diák ügyében
Tavaly, egy győri iskolában brutális támadás érte az egyik tanárnőt, ami miatt egyik diákját le is tartóztatták. Most fordulat várható az ügyben.
- címkék:
- Győr
- késelés
- diák
- tanár
- Címkefelhő »
Az iskola nem az erőszak, hanem a tanítás színtere
Az iskola nem az erőszak, hanem a tanítás színtere, ezért fel kell lépni az iskolai erőszak ellen - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára szerdán az M1 aktuális csatornán.
A hónap tanárának választották a nőt, akiről később kiderült, hogy 16 éves diákjával szexelt
Letartóztattak egy wisconsini tanárt, miután kiderült, szexuálisan zaklatta nevelt fiát, aki nem mellesleg egykori tanítványa volt.