tanár

címke rss

A puskázás misztériuma – Trükkös megoldások dolgozatíráshoz

Archívum2019.01.30, 21:36

A puskázás minden osztályban jelen van, ezt kár lenne tagadni. Nehéz olyan gyereket találni, aki soha egyszer sem vett igénybe apró segédanyagot egy-egy dolgozat megírásakor. A puskázók között is vannak azonban éles különbségek.

Ököllel támadt a tanárára egy agresszív tanuló Hajdúböszörményben

Itthon2019.01.29, 11:31

A Debreceni Járási és Nyomozó Ügyészség közfeladatot ellátó személy elleni erőszak miatt emelt vádat az egyik hajdúböszörményi bentlakásos iskola 8. osztályos tanulója ellen. Ököllel ütötte és a hajánál fogva a földre rántotta a pedagógust. A gyerekek végignézték.

Érkeznek a félévi bizonyítványok – kezeld helyén a jegyeket

Archívum2019.01.06, 20:33

Az oktatási intézmények heteken belül kiküldik az értesítőket a diákok első öt hónapos teljesítményéről. Mennyire kell komolyan vennünk az elért eredményeket? Mennyire büszkélkedhetünk egy színjeles bizonyítvánnyal? Mit tükröznek a félévi jegyek? A kép jóval árnyaltabb, mint azt elsőre hinnénk.

Nem szabad szemet hunyni a lányokkal szembeni iskolai erőszak felett

Archívum2018.12.09, 00:41

Az iskolai és internetes zaklatásról korábban már írtunk, most a lányok elleni helytelen szexuális viselkedés, erőszak és megszégyenítés témakörét fogjuk körbejárni. Hiszen ez nap mint nap jelen van az iskolák falain belül, épp csak nem tudunk róla.

ValóVilág 9: Krisztián szemet vetett a villába érkező szexi tanár nénire

Archívum2018.12.05, 20:50

Iskolahét van a ValóVilág 9 villájában. A villalakók újra a padokban ülve várják, hogy a fejükbe töltsék a tudást. Ám úgy tűnik, Krisztiánnak máshol jár az esze. Szemet vetett az egyik pedagógusra. 

Nyugdíjas tanárként sokkal jobb iskolákról álmodom...

She2018.11.23, 11:38

Óriásit robbant Lippai Flóra írása arról, hogy mit kellene tanítani az iskolákban. Néhány óra alatt több, mint 2000-en like-olták, és rengetegen megosztották. Nem véletlenül, hiszen mindenkit érint a téma... Vagy azért, mert - ugyan már nem jár iskolába, de - rengeteg rossz tapasztalata, hiányérzete van, vagy mert a gyereke most iskolás.

Kiskorú diákkal folytatott szexuális kapcsolatot egy Fejér megyei tanárnő (18+)

Life.hu2018.11.14, 09:26

Másodfokon négy év börtönre ítéltek egy Fejér megyei tanárnőt, aki egy kiskorú diákkal folytatott szexuális kapcsolatot. 

Lefeküdt tanárával a 16 éves diák: a bíróságon is megvédte a nőt

Archívum2018.10.11, 17:43

Tanárával szexelt a 16 éves diák, de az esetet nem traumaként, sokkal inkább pozitív tapasztalatként élte meg.

Felpofozta szitkozódó ötödikes diákját a tanár

Nagyvilág2018.10.03, 16:31

Vizsgálatot indított a román rendőrség egy német tannyelvű gimnázium történelemtanára ellen. A pedagógus az óráján megütött egy diákot. 

"Új" nevelési módszer: fenekeljük el a diákokat!

She2018.09.21, 11:32

- Mi volt ma a suliban, kisfiam? - Á, semmi különös. Dogát írtunk matekból, feleltem magyarból, és kétszer elfenekelt a tanár bácsi.

Ezek a legmenőbb állások most Ausztráliában

Gazdaság2018.09.16, 13:39

Az Indeed álláskeresési portál legújabb tanulmánya szerint négy olyan terület van a kontinensen, ahol nagy az igény a munkavállalókra. A cég által összeállított tanulmány célja az volt, hogy meghatározzák Ausztrália legjobb munkahelyeit, ahol megfelelő a fizetés, és nagy a kereslet a munkavállalókra.

Ezt várja el az iskola az első osztályos gyerekektől – Egy alsós pedagógus mesél

Life.hu2018.09.04, 11:27

Korábban írtunk arról, hogy mire számíthat az a gyermek – és természetesen a szülei –, aki most szeptemberben kezdi el az iskolát. Az alsós tanító nénivel azonban nem álltunk meg a beszélgetésben ennél. Arról is kérdeztük, hogy az iskola mit vár el egy 6 évestől, valamint hogyan segít neki abban, hogy felszabadultan tudjon a falain belül tanulni. No meg persze az órák gyakorlati részéről is megtudhatsz érdekes információkat.

Eloszlatjuk az elsősökben és szüleikben felmerülő félelmeket – Interjú egy alsós pedagógussal

Life.hu2018.09.04, 11:28

Alig van hátra pár nap, és becsöngetnek az iskolákban. Az elsősök ünneplőjükben átélik életük első tanévkezdését. Ez nem csupán bennük, de szüleikben is szülhet némi aggodalmat, feszültséget, melyek fel nem tett kérdésekből, és az ismeretlentől való félelemből táplálkoznak. Minden gyermek és minden szülő megérdemli, hogy ezt a hatalmas mérföldkövet ne árnyékolja be semmi: egy hosszú évek óta a pályán lévő, Budapest környéki iskolaotthonban tanító alsós pedagógussal beszélgettünk.

Az elmúlt évek bérnövekedései után emelkedhetnek a képviselői fizetések is

Itthon2018.07.13, 17:15

Jóval a nemzetgazdasági átlag alatti mértékben emelkedhetnek a képviselői fizetések, ha megszavazza a parlament az erről szóló javaslatot. Miközben a gazdaság legtöbb ágazatában az elmúlt években több mint 50 százalékkal nőttek a fizetések, addig a képviselőké csak 18,5 százalékkal fog nőni. Az ellenzék is támogatja a képviselői fizetésemelést. A szakbizottságban a DK kivételével mindenki megszavazta, a teljes ellenzék, azaz, erős egyetértésben kerül a parlament elé. Az emelés után is a térségben kirívóan alacsony a magyar parlamenti képviselők fizetése, ebben a tekintetben most fogják elérni például Szlovákiát. Az egészségügyben, aaz ...

Tanár néninek állt Orosz Barbi

Archívum2018.07.11, 07:34

Orosz Barbi a műsorvezetés mellett új hivatást talált: tanár lett a tévés. 

Orális szexre kényszerítette diákját a budapesti tanár

Itthon2018.07.08, 11:59

Budaörsi telkén orálisan elégítette ki egyik diákját egy budapesti tanár. A férfi álprofilról kért meztelen képeket a diákjairól – írja a Blikk.

Szexuálisan zaklatta diákjait egy budapesti tanár

Archívum2018.07.07, 10:33

A Budapest Honvéd Akadémián és egy gimnáziumban is tanított az a tanár, aki szexuálisan zaklatta diákjait, egyiküket pedig orális szexre kényszerítette. Elkezdődött a tanúk kihallgatása. 

A jó pedagógus szereti a gyerekeket, szakmájában magas színvonalon van, és megérti a diákokat

Itthon2018.06.28, 12:22

A Magyarország Kedvenc Tanára 2018 elnevezésű verseny a PontVelem szervezésében, valamint az EMOS támogatásával valósult meg, és amellett, hogy kiemelkedő érdeklődéssel zárult, számos pedagógus munkáját ismerte el. A versenyt 1884 szavazattal Mansáné M. Mária, a Csorvási Gulyás Mihály Általános és Alapfokú Művészeti Iskola tanára nyerte.

Használt rágógumi segített megoldani egy 26 éves gyilkossági ügyet

Archívum2018.06.27, 18:39

Még 1990-ben gyilkolták meg Christy Mirack tanárnőt, gyilkosát pedig sokáig nem találták meg. Most azonban a nyomozás során talált használt rágógumiból nyert DNS-t azonosítani tudták, így elfogták a feltételezett gyilkost, Raymond Rowe-t.

Linzben arra kényszerítik az osztrák gyerekeket, hogy iszlám dalokat énekeljenek

Nagyvilág2018.06.22, 20:33

Egy linzi iskolában már a katolikus gyerekeknek is kötelező iszlám dalokat énekelniük. Aki erre nem hajlandó, azt megbüntethetik. A muszlim migránsok miatt egyre nagyobb a feszültség az ausztriai oktatási intézményekben.

Négy diákját verte meg a részeg tanár

Itthon2018.06.17, 15:39

Négy diákját is összeverte egy osztálykiránduláson egy tanár. Végül rendőrt kellett hívni, hogy megfékezzék a tanárt. Mielőtt megütötte a diákokat, egy lányt az ölébe ültetett és fogdosta, több lánytól pedig azt kérte, ha strandra mennek, küldjenek neki bikinis fotót. A szülők feljelentették az agresszív tanárt, az iskolából pedig állítólag kirúgták. 

Az iskola előtt verte meg a tanárt

Itthon2018.06.05, 19:23

A sajóbábonyi nő az általános iskola előtt verte meg azt a tanárt, aki megfegyelmezte a fiát.

"Nincs értelme"- Egy tanár véleménye a szóbeli érettségiről

Archívum2018.06.03, 20:03

Már csak pár nap és megkezdődnek a szóbeli érettségi vizsgák. Ez azonban nem csupán a diákokat „gondolkodtatja" el. Egy tanár - aki évek óta vesz részt a szóbeli érettségiken – a Life.hu olvasóinak elmondja a véleményét, sőt. Meg fogsz lepődni azon, amin változtatna!

Pedagógusnapi helyzetjelentés a magyar iskolákról

Archívum2018.06.02, 20:18

Június első vasárnapján a pedagógusokat köszöntik. Mármint elméletileg. A gyakorlatban viszont nem olyan magától értetődő a köszönet és a hála. Ennek több oka is lehet.

Diákjaival fojtott vízbe mosómedvéket egy középiskolai tanár

Nagyvilág2018.05.31, 11:24

Egy amerikai tanár diákjaival közösen fojtott vízbe állatokat az iskola udvarán. A sokkoló esetet még megdöbbentőbb döntés követte.

Szörnyeteg vagy! - kiabálták a pedofil szomszédra VIDEÓ

Nagyvilág2018.05.30, 12:55

Elszabadultak az indulatok a skóciai Glasgowban, amikor az emberek rájöttek, hogy a szomszédjuk mit követett el. A feldühödött tömeg még a környékről is el akarta zavarni a 60 éves volt fizikatanárt.

Beleállította a kukába a kislányt a muszlim tanár - fénykép

Nagyvilág2018.05.30, 14:36

Büntetésképpen a kukába állította egy diákját egy algériai tanár - írja az Algerie-focus.com. Arra hivatkozott, hogy ő csak ösztönözni akarta.

Mosómedvéket fojtott vízbe egy tanár a diákjai előtt

Nagyvilág2018.05.17, 12:11

Egy közép-floridai erdei iskola tanárát azzal vádolják, hogy diákjai előtt vízbe fojtott két mosómedvét, az esetet videóra vette egy diák. A tanárt hétfőn a középiskola fizetett szabadságra küldte.

Michelle Schiffer történelem tanítás helyett szexelt diákjával (18+)

Archívum2018.05.10, 10:38

A 23 éves történelemtanár Michelle Schiffer 15 éves diákjával szexelt és füvet is szívtak együtt. Az esetet az iskola egyik diákja jelentette, már a rendőrség kezében van az ügy. 

Orális szexre tanította diákjait és ajándékot is vett nekik egy tanárnő (18+)

Life.hu2018.05.09, 17:13

Orális szexről mutatott fotókat diákjainak, egyikükkel pedig le is feküdt egy ohioi tanárnő. Óvadék ellenében szabadlábon van, ügyében hamarosan ítélet születik. 

Gesztesi Károlynak új munkája van: egy színitanodában tanít

Archívum2018.05.04, 07:24

Gesztesi Károly új dologban próbálja ki magát, a színész tanárnak állt. Persze így is a szakmában maradt, hiszen egy színitanodában oktat.

Kiderült, mivel foglalkozik most Demcsák Zsuzsa

Life.hu2018.05.03, 13:11

Demcsák Zsuzsa azóta teljesen eltűnt, hogy az ATV-től elbúcsúzott. Nem lehetett tudni, hogy mivel foglalkozik a volt műsorvezető, de most végre kiderült.

Tinédzser tanítványával szökött meg egy tanárnő

Nagyvilág2018.05.02, 17:10

A 30 éves nőt egyszer már letartóztatták a rendőrök, és eljárást indítottak ellene amiatt, mert lefeküdt az egyik tanítványával. Most egy másik fiatal fiúval szökött meg. 

15 éves diákjával feküdt le a tanárnő

Life.hu2018.04.11, 14:41

Zajlik a tárgyalása annak a brit tanárnőnek, aki elcsábította 15 éves diákját.

Elhunyt Horváth Andor esszéíró, műfordító, szerkesztő és egyetemi tanár

Archívum2018.04.10, 13:33

74 éves korában Karcagon elhunyt Horváth Andor erdélyi magyar esszéíró, műfordító, szerkesztő és egyetemi tanár – számolt be róla az MTI.

Tizennégy éves diáktól született gyermeke az amerikai tanárnőnek, Laura Lynn Cross-nak

Life.hu2018.03.27, 14:29

Három évig folytatott szexuális kapcsolatot az amerikai tanárnő egy 14 éves diákkal, a kapcsolatukból gyermek is született. A 37 éves nő elismerte bűnösségét, évekre börtönbe kerülhet.

Diákjai találták meg a matektanárról készült pornóvideókat (18+)

Life.hu2018.03.23, 09:52

Diákjai buktatták le azt a matematikatanárt, aki korábban pornószínészként dolgozott.

Stephanie Peterson tanárnő 14 éves kisfiúval folytatott szexuális kapcsolatot (18+)

Archívum2018.03.01, 13:43

Egy házas, 26 éves tanárnőt tartóztattak le azért, mert állítólag szexuális kapcsolatot folytatott egy 14 éves diákkal: pucér fotókat is küldözgetett magáról.

Videózta a verekedő diákjait, ahelyett hogy közbelépett volna

Nagyvilág2018.02.26, 13:18

Végigsöpört az interneten az a videó, amelyben egy amerikai tanár nevetve kamerázza verekedő diákjait, egy texasi középiskolában. A felvétel nagy felháborodást váltott ki.

Meztelen képeket kért diákjaitól egy budapesti tanár

Archívum2018.02.19, 10:59

A diákok szexuális zaklatásával vádolnak egy budapesti tanárt, aki állítólag meztelen képeket kért a tanulóitól. Az egyik zaklatott fiú nyilatkozott az ügyről.

Bombagyártásért ülhet a volt középiskolai tanár és ikertestvére

Nagyvilág2018.02.16, 17:33

A New York-i rendőrség letartóztatta a volt középiskolai tanárt és ikertestvérét, miután otthonukban robbanóanyagot találtak.

Megszöktette diákját, hogy szexeljen vele

Nagyvilág2018.01.26, 04:28

Egy kaliforniai tanár rávette depressziós tanítványát, hogy orálisan elégítse ki, aztán arra is, hogy szökjön meg vele. Az iskolában mindenki tudott a kapcsolatukról, az igazgató mégsem avatkozott közbe. 

Így él ma a legendás magyar tévés, Szegvári Katalin

Archívum2018.01.19, 18:43

Tanítóként dolgozik ma a legendás magyar tévés, a 70 esztendős Szegvári Katalin.

Egy középiskolai tanár kitálal diákjai és saját problémáiról

Archívum2018.01.18, 15:58

Ha a gyerek rossz jegyeket visz haza, a szülők egyből a tanárt hibáztatják érte – biztosan nem tanít jól, túl szigorúan osztályoz, kipécézte magának a gyereket... stb. A tanárok megítélése messze sem olyan, amilyennek lennie kellene. Sokan úgy vélik, hogy aranyéletük és rengeteg szabadidejük van, hiszen már délután 1-3 óra között befejeződnek a tanórák és ott van a nyári szünet is. Azonban mint sok mindenben, ebben is téved a közvélemény.

A kocsijában és a tanteremben is kielégítette orálisan diákját a tanárnő

Nagyvilág2018.01.09, 15:31

Rendszeresen elégítette ki orálisan diákját egy tanárnő. Volt, hogy mindezt az iskolában tette, volt, hogy a kocsijában, de olyan is előfordult, hogy felment a fiú lakására. A nőt most letartóztatták.

Így él most Vígh György, a veronai baleset hős tanára

Archívum2017.12.28, 11:10

Szívszorító részleteket mesélt a mindennapjaiból Vígh György, a veronai buszbaleset egyik tanára, és egyben gyászoló szülője. 

Több diákját is szexre kényszerítette egy budapesti tanár

Itthon2017.12.14, 10:47

A 41 éves tanár visszaélt a hatalmával, több diákjával létesített szexuális kapcsolatot, amivel a nevelése alatt álló kiskorúak erkölcsi és érzelmi fejlődését veszélyeztette.

Hülyének, bambának és bénának nevezte diákjait a tanár

Itthon2017.12.04, 15:50

Nemcsak sértegette őket, hanem a fejükre is csapott, és úgy hátrahúzta az úszószemüvegüket, hogy az a gyerekek fején visszacsapódjon. A diákok rettegtek a tanártól.

Megdöbbentő részleteket derültek ki a diákjaival szexelő budapesti tanárról

Itthon2017.11.29, 16:59

Ahogy azt az Origó megírta 15 éves diákjaival volt szexuális kapcsolata egy budapesti tanárnak. A férfi volt felesége most nyilatkozott a Borsonline.hu-nak. A nő azt mondta, egy életre meggyűlölte volt férjét. A mostani párja azonban kitart a tanítványaival szexelő tanár mellett – írja a internetes portál. A két asszonyban egy közös dolog van: mindketten gyerekek voltak, amikor beleszerettek a férfiba, vagy ahogy ők, és az összes fiatal hívta, Misi bácsiba.