tanár

címke rss

Ingyen szoftver tanároknak és diákoknak

A Miniszterelnöki Hivatal (MeH) és a Microsoft Magyarország megállapodása értelmében 350 ezer felsőoktatási intézményben tanító tanár, illetve tanuló diák ingyen juthat a Microsoft kulcsszoftvereihez, így például a Windows és az Office program legújabb változatához - jelentették be a két szervezet képviselői.

Őrizetben a tanárokat verő szülő

Archívum2001.10.20, 16:12

A rendőrség az előzetes letartóztatását kezdeményezte annak a férfinak, aki állítólag fia kérésére két tanárt megvert a fővárosi VIII. kerületi Német Utcai Általános Iskolában pénteken a tanítási idő alatt. Az okozott sérülések mindkét tanárnál nyolc napon belül gyógyulónak minősülnek, bár egyikük a kezén szalagszakadást is szenvedett. 

Az MSZP szerint törvénytelenül lett tanár egy fideszes képviselő

Archívum2001.12.13, 17:39

Azzal vádolja Hörcsik Richárd fideszes képviselőt az MSZP, hogy egyetemi tanárrá történő kinevezése jogszabály-ellenesen történt. Bazsa György szerint párthovatartozása miatt válhatott egyetemi tanárrá a képviselő, hiszen a feltételeket csak két évvel kinevezése után teljesíti. A fideszes honatya cáfolta a szocialista képviselő felvetését.

Jobban vannak a szolnoki betegek

Archívum2001.12.22, 10:58

A csütörtökön megbetegedett 171 diák és tanár állapota szombatra már jelentősen javult. 10-12 óra elteltével már megszűnteka tüneteik. Újabb megbetegedésekről nem érkezett hír. A laboreredményekre még várni kell, de valószínűleg valamilyen vírusos vagy baktérium okozta megbetegedésről lehet szó.

Képzetlenek az amerikai tanárok

Archívum2002.01.31, 14:36

Harmincezer philadelphiai diákot tanít képzetlen tanár. Erről a problémáról George W. Bush is szólt kedd esti beszédében, amikor azt mondta, hogy komolyabban kellene venni a tanárok képzését.

Késsel és léccel támadtak egy tanárra

Archívum2002.03.20, 16:20

Késsel, cipővel és léccel támadtak meg és bántalmaztak egy testnevelő tanárt a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Igriciben. A férfi nyolc napon túl gyógyuló sérülést szenvedett.

Történelemtanára fékezte meg az erfurti ámokfutót

Archívum2002.04.27, 21:22

Az egyik tanár akadályozta meg, hogy tovább lövöldözzön az a fiú, aki pénteken egy erfurti iskolában tizenhét embert lőtt agyon, majd öngyilkos lett. A tanár néhány szót váltott a fiúval a folyosón, majd sikerült bezárnia őt egy terembe. Az ámokfutó az iskola egykori tanulója volt, osztálytársai szerint kedves, rendes ember volt.

Az erfurti ámokfutó készült a tanáraival való leszámolásra

Archívum2002.04.30, 09:53

A múlt pénteken egy erfurti gimnáziumban végrehajtott vérengzés tettese gyaníthatóan már hosszabb ideje, tudatosan készült leszámolni egykori tanáraival, akik derékba törték továbbtanulási, illetve elhelyezkedési lehetőségeit. Erre utal az is, hogy előző nap többeket figyelmeztetett: ne menjenek iskolába. A lövöldöző fiatal megölt 16 embert, majd öngyilkos lett.

Kómában egy magyar tanár Olaszországban

Archívum2002.05.18, 23:33

Súlyosan megsérült egy magyar professzor az észak-olaszországi San Daniele del Friuliban pénteken. Honti Lászlót két autós megpróbálta kirabolni, majd az autójukba kapaszkodó professzort egy kilométeren keresztül vonszolták magukkal.

Tizennégyezer tanár sztrájkol Horvátországban

Archívum2002.05.20, 16:29

Tizennégyezer középiskolai tanár, a középiskolai tanárok 70 százaléka lépett sztrájkba hétfőn Horvátországban - jelentette a HINA horvát hírügynökség.

Előző
Következő