Tanácsköztársaság

címke rss

99 éve kezdődött a Horthy-korszak

Tudomány2019.03.02, 00:15

1920. március elsején a Nemzetgyűlés nagybányai Horthy Miklós altengernagyot, az osztrák-magyar hadiflotta volt főparancsnokát és a Nemzeti Hadsereg fővezérét Magyarország kormányzójának választotta. A kormányzóválasztással zárult le az a csaknem másfél évig tartó folyamat, ami 1918. október végén a Monarchia összeomlásával vette kezdetét, és súlyos, anarchikus válságba döntötte Magyarországot. Horthy megválasztásával új, a volt admirális nevével fémjelzett, és kis híján negyed évszázadig tartó korszak kezdődött a 20. századi magyar történelemben.

Csak legenda, hogy Károlyi önként adta át a hatalmat Kun Béláéknak

Tudomány2019.03.22, 09:19

Az Osztrák-Magyar Monarchia felbomlásának végóráiban hatalomra jutott Károlyi-kormány néhány hónapos regnálását a tehetetlen sodródás jellemezte. Károlyi Mihály önfeladóan naiv külpolitikája végzetesen meggyengítette az ország pozícióit mind az antanttal, mint pedig az egyre mohóbb területi igényeket tápláló utódállamokkal szemben. Az 1919. március 20-án átadott Vix-jegyzék halálos mattot adott Károlyi rendszerének, amit szélsőbaloldali ellenzék, Kun Béla kommunistái a hőn áhított hatalom puccsszerű megszerzésére használtak fel. Kereken száz éve ezzel vette kezdetét a 133 napig tartó első magyarországi kommunista kísérlet, Kun Béla ...

100 éve alakult meg a harmadik, kommunistaellenes szegedi ellenkormány

Nagyvilág2019.07.13, 15:41

100 éve alakult meg a harmadik szegedi ellenkormány. A furcsa hangzású, esetlenséget sejtető politikai képződmény azonban meghatározó jelentőséggel bírt egykor Magyarország I. világháború utáni talpra állasában. A sokadik kormányalakítás, a nemzeti és polgári erők megegyezésének a nehézsége az egyik oka volt annak, hogy a kommunistáknak alkalmuk volt helyrehozhatatlan károkat okozni az országnak.

A rettenthetetlen tábornok, aki kiverte a fosztogató románokat a Nemzeti Múzeumból

Tudomány2019.10.05, 22:28

Kereken száz éve, 1919. október 5-én a Budapestet megszálló román királyi hadsereg teherautói váratlanul felsorakoztak a Magyar Nemzeti Múzeum előtt, hogy mindenféle jogalap nélkül kifosszák az ország legpatinásabb nemzeti gyűjteményét, és Romániába szállítsák az épületben őrzött felbecsülhetetlen értékű történelmi relikviákat. A budapesti Szövetséges Katonai Misszió amerikai delegáltja, Harry Bandholtz vezérőrnagy szerencsére még időben értesült a román megszállók aljas tervéről. A tábornok azonnal a helyszínre sietett, és egy szál lovaglóostorral a kezében erélyes fellépésével megakadályozta a Nemzeti Múzeum kirablását.

Történelmi dokumentumfilm készült a Tanácsköztársaság terrorjáról

Film2019.10.31, 12:24

2019. október 31-én, csütörtökön mutatja be az MTVA az Ötödik alosztály - Vörösterror az Országházban című dokumentumfilmet, amely a Tanácsköztársaság alatti erőszak eddig alig ismert fejezetét dolgozza fel.

Száz éve választották Magyarország kormányzójává Horthy Miklóst

Tudomány2020.03.01, 22:56

Kereken száz éve, hogy 1920. március elsején, a Nemzetgyűlés Horthy Miklós altengernagyot, az Osztrák-Magyar Monarchia hadiflottájának volt főparancsnokát és a Nemzeti Hadsereg fővezérét Magyarország kormányzójának választotta. Az első világháborúból a Monarchia részeként vesztesként kikerült és a "forradalmak", különösen a Tanácsköztársaságnak nevezett kommunista diktatúra miatt megtépázott ország konszolidációjában Horthy kormányzóvá választása számít az első és nagyon jelentős lépésnek.  Annak ellenére, hogy a Nemzetgyűlés csak ideiglenes közjogi megoldásnak szánta államfővé választását, Horthy Miklós kormányzó neve és 24 évig taartó ...

Így látják a magyar történelem egyik legnagyobb tragédiáját

Itthon2020.11.02, 22:40

Az 1919-es Tanácsköztársaságról szól az Országház Könyvkiadó legújabb műve.

Miért az Országházban tanyáztak a Lenin-fiúk?

Itthon2021.01.25, 11:15

A vörösterror az Országházban 1919 - című kiadvány célja a tanácsköztársaság politikai rendőrségének ama tevékenységi körét kívánja vizsgálni, amely elsősorban az Országházhoz köthető, s ezáltal méltó emléket állítani mindazoknak, akik az 1919-es vörösterror országházi áldozatai voltak.

Trianon ismeretlen története: a magyar felkelők, akik legyőzték a franciákat

Tudomány2021.11.10, 14:00

A trianoni békediktátum határozatainak végrehajtását felügyelő, Párizsban ülésező Nagykövetek Tanácsa 1921. augusztus 29-re tűzte ki az Ausztriának ítélt nyugat-magyarországi területsáv, benne Sopron, az osztrák elképzelések szerinti Burgenland „fővárosának" az átadását. Ám az antant nagyhatalmak tervét mégsem sikerült valóra váltani, mert az átadásra ítélt területekre beszivárgott gerillák az ezt megelőző napon fegyveres felkelést robbantottak ki. A nyugat-magyarországi felkelők, a Rongyos Gárda tagjai, szétverték és a határon túlra kergették a területfoglalás biztosítására kirendelt osztrák csendőralakulatokat. Az ellenállást látvva, ...

Előző
  • 1
  • 2
Következő