Tamási Zsolt

címke rss

Tamási Zsolt számít Horváth Péterre

Sport2004.08.10, 18:08

Az eredeti átigazolási időszak utolsó napján, július 20-án döntött úgy Horváth Péter, hogy Kispest helyett inkább Angyalföldön, a Vasasban futballozna. Egyelőre azonban egyik együttesben sem lépett pályára a rutinos center, ügyében csütörtökön döntenek a ligában.

Tamási Zsolt is a Vasas edzőjelöltje

Sport2003.06.19, 19:21

Egyelőre hiába nevezett egy új kft. nevén és a Kecskemét jogán a másodosztályú bajnokságra a Vasas, ehhez a liga hozzájárulására is szüksége lesz a piros-kékeknek, elsősorban pedig a megszűnt angyalföldi kft. tartozásait kell rendezni. Ugyanakkor, amennyiben a Vasas törleszti az adósságokat, bizonyos jogokat visszakaphat a klub Rácz Gábortól, a csapat korábbi támogatójától.

Varga Zoltán miatt mondott le Tamási

Sport2003.01.16, 15:31

Jókora meglepetést okozott Tamási Zsolt lemondása azoknak, akik nem igazán járatosak győri futballberkekben. Az ETO háza táján sokan ugyanis előre megjósolták a fiatal vezetőedző távozását, mondván elődje, az időközben szakmai igazgatóvá kinevezett Varga Zoltán túl makacs, sőt öntörvényű egyéniség ahhoz, hogy csak az utánpótlással és a szakmai felügyelettel foglalkozzon a klubnál.

Lemondott Tamási, Csertői lehet az ETO edzője

Sport2003.01.15, 17:07

Tizenöt és fél hónapos tevékenység után szerdán lemondott posztjáról Tamási Zsolt, a Győr NB I-es labdarúgó-csapatának szakvezetője. Varga Zoltán szakmai igazgató a klub korábbi támadóját, Csertői Aurélt javasolja a vezetőedzői posztra.

A Győr trénerét nem zavarja Varga Zoltán érkezése

Sport2003.01.03, 17:37

Varga Zoltán lett a szakmai, Szemán György pedig a technikai ügyvezetője a Győri ETO FC Kft.-nek. A hivatalos bejelentés az NB I-es futballcsapatot működtető cég pénteki sajtótájékoztatóján hangzott el. Tarsoly Csaba, a társaság tulajdonosa ismertette az új szervezeti modellt, melynek keretében az eddigi egy helyett két ügyvezető dolgozik majd. Az első csapat vezetőedzője marad Tamási Zsolt, Ulbert Tibor vezetésével pedig kapusiskolát hoznak létre.

Tamási Zsolt: a jó rajt erőt adhat

Sport2002.08.18, 15:34

Négy forduló után meglepetésre a Győr vezeti az NB I-es labdarúgó-bajnokságot, pontveszteség nélkül. A liga legfiatalabb edzője, a klubhoz évtizedek óta hűséges Tamási Zsolt szerint játékosai nem "repülnek" el maguktól, nincs miért.

Nagy játékosmozgás a Győri ETO-nál

Sport2002.06.21, 06:58

Nyolc új játékos érkezett, hat pedig távozott a Győri ETO FC labdarúgócsapatától. A keretben még további mozgás várható, amelyről a tíznapos erdélyi edzőtáborozás végén dönt Tamási Zsolt vezetőedző. A csapat kilenc edzőmérkőzést játszik a bajnokság rajtjáig.

Keneseit és Simeket is csábítja az ETO

Sport2002.01.04, 16:28

Hétfőn 9 órakor tartja idei első edzését a Győri ETO FC labdarúgócsapata. Az immár A licences képesítéssel rendelkező Tamási Zsolt vezette szakmai stáb a héten már egyeztetett a felkészülésről, míg a klubvezetők a csapat megerősítésén fáradoznak, és több - hazai szinten meghatározó - játékossal is tárgyalnak. 

Szanyó, a hajráember

Sport2001.10.29, 17:56

Tíz forduló elteltével nyert ismét a Győr, másodszor a bajnokságban. Nem éppen "pozitív történet", de ha azt tekintjük, hogy a 11. fordulót, az edzőváltást (Varga Zoltán helyett Tamási Zsolt lett a vezetőedző) követő négy mérkőzésen majdnem annyi pontot (5-öt) szerzett a csapat, mint az előző tizenegyen (7), akkor azért már más a helyzet megítélése.

Tamási Zsolt Debrecenben debütál a győri kispadon

Sport2001.10.12, 12:42

Rangadó rangadó hátán - így is jellemezhetnénk a magyar labdarúgó-bajnokság 12. fordulóját. Az első kör befejezése után a listavezető MTK a javuló formában lévő Vasast, a Zalaegerszeg a Ferencvárost, míg az Újpest a Dunaferrt fogadja.