Tamara

címke rss

Tasnádi felesége feljelentette férjét és a gondozót

Tasnádi Péter felesége feljelentette azt a gondozónőt, akinek segítségével férje elvitte közös gyermeküket tőle. A nő ellen sikkasztás miatt indul eljárás, mivel elvitte magával az alkalmazottak kifizetésére rábízott 305 ezer forintot. A feleség Tasnádit is fel akarta jelenteni kiskorú elhelyezésének megváltoztatása miatt, ám bírósági döntés hiányában az apának is ugyanannyi joga van a gyermekhez, mint az anyának, ezért a rendőrség ebben az ügyben nem indított eljárást.

Kizárták Tasnádi apaságát

Itthon2003.04.12, 09:39

A DNS-teszt megállapította: nem a börtönbüntetését töltő Tasnádi Péter az édesapja az ő nevét viselő 3 és fél éves kislánynak, Tamarának. Az édesanya megnevezte, hogy kit tart lánya apjának, a férfi viszont nem akarja vállalni sem az apaságot, sem a genetikai vizsgálatot - azonban a vizsgálatra a bíróság kötelezheti.

A Másnap a fődíjas a 35. Filmszemlén

Film2004.02.04, 15:48

Hogy a filmszakmán belül nincs egyetértés - nem újdonság. Hogy a Magyar Filmszemle díjazottjaival sokan nem értenek egyet - szintén régi lemez. Hogy az elismerések leginkább a zsűri óvatosságát és konfliktuskerülését tükrözik - már megszokhattuk. A 35. Magyar Filmszemle díjazottjainak listája azonban még a korábbiaknál is nagyobb felháborodást váltott ki szakmai berkekben.

Szemlés filmek a mozikban

Film2004.02.06, 11:50

Tavasszal és ősszel folyamatosan kerülnek moziba a 35. Filmszemlén bemutatott játékfilmek, így aki lemaradt a mustráról, még ebben az évben csaknem valamennyi művet megnézheti.

A törzs gyökere és a kislány

Film2004.11.02, 17:56

A bálnalovas azért érdekes, mert maorikról szól, és több bálna is szerepel benne. Sokszor viszont lassított felvételek között könnyező szempárok néznek a távolba. A film elsősorban tanít: a hagyomány ápolása és a nők emancipációja együtt a boldogság receptje.

2004 - Az év díjazottjai

Film2004.12.27, 14:28

Az év rangos díjkiosztói visszafelé, míg a fesztiválok már előre tekintettek a filmes felhozatalt illetően. Az Oscar-díjkiosztón a papírforma, a magyar filmszemlén a múlthoz való görcsös ragaszkodás, Cannesban a politika, Velencében pedig a szociális érzékenység érvényesült.

2004 - a magyar film éve

Film2005.01.05, 16:19

Nincs okunk a nyafogásra. Sok magyar film került a mozikba 2004-ben, és rengetegen voltak rájuk kíváncsiak. A mintegy 20 játékfilmre majdnem másfél millióan. A hozzánk hasonló méretű, lakosságszámú országok javát ezzel lehagytuk - nem számítva persze Dániát, ahol nemzeti kincs a dogma. Mi ugyan még nem akadtunk rá az új nemzeti sajátosságra (a szoció-depressziós filmek kora hál' Istennek letűnt), de a próbálkozások ígéretesek és számosak.

Aki duplázik Cannes-ban

Film2005.05.03, 13:47

Az idei cannes-i filmfesztiválon két magyar film vesz részt: Kenyeres Bálint és Mundruczó Kornél alkotása. Hol az egyik, hol a másik film kapcsán meg szokták említeni az operatőr, Erdély Mátyás nevét is, de az valamiért még senkinek sem tűnt fel, hogy mindkettőt ő fényképezte. Az [origo] filmklub most leleplezi az "összekötő kapcsot".

A rongybaba

Film2005.10.06, 14:27

A porcelánbaba semmi esetre sem egész estés játékfilm. Esetleg tekinthető három egymáshoz tapasztott rövidfilmnek. Három nem túl sikerült rövidfilmnek, amelynek az elejére és a végére még odabiggyesztettek két különböző stílusban készült reklámspot-tervet. És ezt nyomják le a torkunkon fájdalmasan hosszúnak tűnő 75 perc alatt.

Jönnek a nagyágyúk!

Film2006.02.01, 17:36

Lássuk, mit hoz a tavasz a hazai mozikba! Igaz történetek súlyos feldolgozásai segítségével jutunk el a náci Németországtól a McCarthy-korszak Amerikáján keresztül a '72-es müncheni olimpiáig. Kosztümös filmek egy letűnt kor Angliájába és Japánjába kalauzolnak. Lesz nevetés és szerelem Uma Thurmannal, Jennifer Anistonnal és Emma Thompsonnal. Nehéz sorsú és természetű főhösök világába merülünk el az alkoholista írótól az őrült matekzsenin keresztül a süket ápolónőig. A gyógyszeripar, az olajüzlet és a fegyverkereskedelem sötét bugyraiba látogatunk George Clooneyval, Nicolas Cage-gel és Ralph Fiennesszal. És ráadásként mindezek mellé ...

Előző
Következő