Tállai András

címke rss

Tállai András: A számok cáfolják Karácsony Gergelyt

Itthon2020.06.08, 12:00

Kormányzati megszorítás, a főváros anyagi ellehetetlenítése? Erről olyannyira nincs szó, hogy Budapest jövőre tízmilliárd forinttal többől gazdálkodhat, mint idén - nyilatkozta Tállai András, a Pénzügyminisztérium parlamenti államtitkára a Magyar Nemzetnek. A politikus szerint a számok cáfolják Karácsony Gergelyt.

A testvérek között megszűnhet az ajándékozási és az öröklési illeték

Gazdaság2020.06.06, 12:09

Ha a parlament megszavazza a kormánypártok legújabb közteherviselési elképzelését, az állam nem kér majd sem ajándékozási, sem öröklési illetéket a testvérek közötti vagyonmozgások után.

Müller Cecília: Már több a gyógyult, mint az aktív fertőzött

Itthon2020.05.25, 12:13

Müller Cecília tisztifőorvos az Operatív Törzs hétfői tájékoztatóján arról beszélt, hogy nagyon kedvezőek a hazai járványügyi adatok. Már több a gyógyult, mint az aktív fertőzött - mondta. A gazdaságvédelmi intézkedések közül az egyik legfontosabb a hiteltörlesztési moratórium volt - erről pedig már Tállai András, a PM miniszterhelyettese beszélt a tájékoztatón.

Az adóintézkedések százmilliárdos könnyítést jelentenek

Gazdaság2020.05.23, 14:49

A válság idején meghozott adóintézkedések 360 milliárd forintos könnyítést jelentenek, a legnagyobb horderejű lépés a szociális hozzájárulási adó két százalékpontos csökkentése július elsejével - mondta el Tállai András, a pénzügyminiszter helyettese a Magyar Nemzet szombati számában megjelent interjújában.

Május 20-ig még mindenki rendelkezhet adója egy százalékáról

Gazdaság2020.05.17, 07:37

A Pénzügyminisztérium számításai szerint nagyjából 40 milliárd forint sorsáról dönthet az idén mintegy 4,5 millió magánszemély. Eddig lényegesen többen, mint tavaly - mintegy 735 ezren - adták le elektronikus úton a nyilatkozatukat, de május 20-ig még mindenki rendelkezhet adója egy százalékáról - tájékoztatott Tállai András parlamenti államtitkár.

Kétezer milliárd forint maradhat a hiteladósoknál

Gazdaság2020.05.08, 10:38

Eddig nagyjából az adósok negyven százaléka vállalta, hogy a válságban is törleszt, a többieknél viszont akár kétezer milliárd forintot is hagyhat idén a márciusban bevezetett hitelmoratórium – nyilatkozta a Magyar Nemzetnek Tállai András, a pénzügyminiszter helyettese.

Hétfőtől már otthonról is lehet babakötvény-számlát nyitni

Itthon2020.04.26, 10:03

A veszélyhelyzet idején érdemes otthonról kényelmesen, ingyenesen és online vásárolni állampapírt, így például Babakötvényt is, ezt hétfőtől azok a szülők is megtehetik, akiknek még nincs ehhez szükséges Start-számlájuk - tájékoztatott Tállai András.

Tállai András: Soha nem látott összeg maradhat az idén a családoknál

Gazdaság2020.04.22, 09:51

Nő az érdeklődés a négy- vagy többgyermekes anyák szja-mentessége iránt; a gyermekek után igénybe vehető kedvezmények összességében az idén akár 380 milliárd forintot is hagynak a szülőknél - mondta Tállai András, a Pénzügyminisztérium parlamenti államtitkára a Magyar Nemzetnek.

Négyhavi járulékot nem kell befizetnie több tízezer nehéz helyzetű vállalkozásnak

Gazdaság2020.03.31, 11:17

A globális koronavírus-járvány miatt kialakult krízishelyzetnek leginkább kitett szektorok azonnali segítséget kaptak a kormánytól a magyar gazdaság és a munkahelyek védelme érdekében; a szakmunkás minimálbért kereső munkavállalók után mintegy 71 ezer forintról mond le havonta az államkassza, csak azért, hogy az érintett vállalkozások megőrizhessék dolgozóik állását - nyilatkozta Tállai András, a Pénzügyminisztérium (PM) parlamenti államtitkára az MTI-nek.

Sok kisgyerekes családot is segítenek a gazdaságvédelmi intézkedések

Itthon2020.03.27, 10:14

Tállai András, a Pénzügyminisztérium parlamenti államtitkára azt mondta, érthetetlen, hogy az ellenzék miért kevesli az eddigi, a koronavírus-járvány okán meghozott gazdaságvédelmi intézkedéseket, ugyanis a kormány az eddigi lépésekkel 80 ezer kisvállalkozás, 60 ezer család és több mint 100 ezer adós életét könnyítette meg. Az államtitkár a Magyar Nemzetnek adott interjút.

A digitális óriáscégek sem kerülhetik el az adófizetést

Itthon2020.03.07, 11:27

A magyar kormány az uniós jogot értelmező luxembourgi bíróságtól kapott papírt arról, hogy meg lehet adóztatni a legnagyobb cégeket, bevételeik, jelentőségük arányában rászoríthatók arra, hogy részt vegyenek a magyar közteherviselésben - jelentette ki a Magyar Nemzetnek Tállai András, a Pénzügyminisztérium parlamenti államtitkára azt az ítéletet kommentálva, amelyet az Európai Unió Bírósága hozott a hét elején a magyar reklámadótörvényről.

Európa egyik legversenyképesebb gazdasága a magyar

Gazdaság2020.02.23, 09:46

A gazdasági növekedés szempontjából jubileumi volt a 2019. október 1-je és december 31-e közti időszak, ugyanis pont ez volt a tizedik olyan negyedév, amikor a GDP bővülése éves alapon meghaladta a 4 százalékot. A magyar gazdaságpolitika nemzetközi megítélése egyre kedvezőbb, a hitelminősítők, az elmúlt néhány napban például a Japan Credit Rating Agency és a Standard & Poor's is elismerték a magyar gazdaság teljesítményét - tájékoztatott Tállai András, a Pénzügyminisztérium parlamenti államtitkára.

Tállai András: Már több mint 2000 milliárd forintért vásárolt állampapírt a lakosság a Magyar Államkincstártól

Gazdaság2020.02.09, 09:33

Egyre népszerűbb a Magyar Államkincstár ingyenes állampapír-szolgáltatása, amellyel tavaly több mint háromszor annyian vásároltak állampapírt, mint 2013-ban. Ez idő alatt a kincstári ügyfelek állampapír-állománya a négyszeresére nőtt - mondta Tállai András, a Pénzügyminisztérium parlamenti államtitkára, miniszterhelyettes.

Tállai András: Nyolc nagy gazdaságélénkítő intézkedés volt az elmúlt tíz évben

Gazdaság2020.01.27, 09:12

Az elmúlt tíz évben legalább nyolc nagy horderejű gazdaságélénkítő, köztehercsökkentő intézkedéssorozatot indított a kormány, amelyeket hamarosan újabb követi - mondta Tállai András a Magyar Nemzetnek.

Tállai András: Közel harmincmilliárd forinttal több jut idén szociális ellátásokra

Gazdaság2020.01.15, 15:10

A tavalyinál közel harmincmilliárd forinttal több pénzt fordít idén a kormány szociális ellátásokra - jelentette ki a Pénzügyminisztérium parlamenti államtitkára szerdán, Mezőkövesden.

Tovább csökkentené a közterheket a kormány

Gazdaság2019.12.31, 11:06

A csökkenő közterhek ellenére az idén jelentősen nőtt az államkassza adókból származó bevétele. A növekvő adóbevételek forrásul szolgálnak például a családvédelmi akcióterv intézkedéseihez, de újabb adócsökkentések fedezetét is megteremtik - erről Tállai András, a Pénzügyminisztérium parlamenti államtitkára nyilatkozott a Magyar Nemzetnek.

Tállai András: Az ellenzék hazudik a tb-törvényről is

Itthon2019.12.19, 17:35

Az ellenzéknek állítólag fontos az egészségügy, de kórházstopot hirdettek, meg akarják akadályozni a kórházépítéseket és a tb-törvény alaptalan támadásával azt is, hogy tiszta pénzügyi viszonyok legyenek az egészségügyben. Amit a baloldal művel az új tb-törvénnyel kapcsolatban, az nettó rémhírterjesztés - mondta a Pénzügyminisztérium parlamenti államtitkára, Tállai András az MTI-nek csütörtökön.

Tállai András: Újabb elemmel bővül a családi kedvezmények köre

Itthon2019.12.18, 11:22

Újabb elemmel bővül a családi kedvezmények köre, január elsejétől a kereső tevékenységből származó jövedelmük után nem kell személyi jövedelemadót (szja) fizetniük azoknak a nőknek, akiknek négy vagy több gyermekük van - mondta a Magyar Nemzetnek Tállai András, a Pénzügyminisztérium parlamenti államtitkára.

Egy év alatt másfélszeresére nőtt a dolgozó nyugdíjasok száma

Gazdaság2019.11.11, 10:36

Akik nyugdíj mellett visszatérnek dolgozni, csak a 15 százalékos személyi jövedelemadót kell megfizetniük, az egyéb járulékok alól mentesülnek. Szeptemberben már több mint 115 ezren voltak azok az idősek, akik nyugdíj mellett dolgoztak - mondta a Magyar Nemzetnek adott interjúban Tállai András, a Pénzügyminisztérium parlamenti államtitkára.

Tállai András: Magyarország ma az EU legnagyobb adócsökkentője

Gazdaság2019.10.12, 10:02

Az adókat csökkenteni kell, és mindenkit rá kell szorítani arra, hogy a közterheket befizesse - mondta Tállai András, a Pénzügyminisztérium (PM) parlamenti államtitkára, aki a Magyar Nemzetnek adott szombati interjúban arról is beszélt, hogy jelenleg Magyarország az Európai Unió legnagyobb adócsökkentője.

Tállai András: A magyar gazdaság stabil lábakon áll

Gazdaság2019.10.08, 11:19

A magyar gazdaság stabil lábakon áll, míg az államadósság 2011-ben a GDP 80 százaléka felett volt, legfrissebb adatok alapján a lélektani 70 százalék alatt van, június végén 68,2 százalék volt, a 2019. második negyedévi GDP-bővülés elérte az 5,2 százalékot, ezzel Magyarország az uniós rangsorban a második helyen áll - mondta Tállai András, a Pénzügyminisztérium parlamenti államtitkára egy sajtótájékoztatón.

Tállai András: A pálinkafőzés adómentességéért továbbra is fellép a kormány

Gazdaság2019.09.25, 10:28

A kormány az Európai Unió (EU) minden fórumán fellép azért, hogy újra adómentes legyen a pálinkafőzés - mondta Tállai András a Magyar Nemzetnek. A Pénzügyminisztérium parlamenti államtitkára szerint az európai vitákban ügyelni kellene arra, hogy az európai közösség egyik tagállamát se vágják el hagyományaitól.

Elképesztően népszerű a babakötvény, már 190 ezret kötöttek

Itthon2019.08.13, 10:13

Január elseje és július vége között majdnem 20 ezer kincstári Start-értékpapírszámlát nyitottak az arra jogosultak, így immár 190 ezer gyermek pénze kamatozik babakötvényben - mondta Tállai András, a Pénzügyminisztérium államtitkára a Magyar Nemzetnek.

Miközben a kormány enyhít a terheken, az ellenzék megszorításokat akar

Gazdaság2019.08.03, 08:55

A cégeknek és a magánszemélyeknek egyre kisebb adót kell fizetniük, az állam bevételei látványosan nőnek - mondta a Magyar Nemzetek adott interjújában Tállai András, a pénzügyminiszter helyettese, aki szerint ez a folyamat is azt bizonyítja, hogy működik a kormány gazdaságpolitikája. Szerinte a cégek megbíznak a kormányzati döntésekben, és az országot olyan helynek gondolják, ahol nemcsak befektetni éri meg, hanem élni is.

Jövő évi költségvetés: kevesebb adó, több támogatás a családoknak

Gazdaság2019.07.13, 10:37

Összesen 80 milliárd forintos adócsökkentést hoz a jövő év az után, hogy az Országgyűlés pénteken elfogadta a központi költségvetési tervet. 2020 nemcsak a vállalkozóknak kedvez, hanem tovább bővülnek a családoknak járó támogatások is. Tállai András, a Pénzügyminisztérium parlamenti államtitkára Magyar Nemzetnek adott interjújában részletezte a jövő évi változásokat.

Tállai András: Az ellenzéki javaslatok kockára tették volna a lakosság biztonságát

Itthon2019.07.09, 09:19

A kormány a 2020-as büdzsé kialakításakor a családok támogatását, az elért gazdasági eredmények megvédését, az ország biztonságának garantálását és az adócsökkentés folytatását tartotta szem előtt, ehhez képest az ellenzéki módosító javaslatok nemegyszer adóemelésről és fontos fejlesztések elhagyásáról szóltak, így végső soron kockára tették volna a lakosság biztonságát - mondta Tállai András a Magyar Nemzetnek.

Roham indulhat az új csokhitelért, már használt lakásra is lehet igényelni

Gazdaság2019.07.03, 11:33

Lassan tíz éve, a második Orbán-kormány 2010-es hatalomra jutása óta a magyar kormány kiemelt fontosságúnak tartja a családtámogatási intézkedéseket, ezért évről évre próbálnak segíteni a családok gyermekvállalási és otthonteremtési terveiben. Ez természetesen az ingatlanpiacra is hatással van, amit a július 1-jétől hatályba lépő családvédelmi intézkedések ismét felpörgethetnek az elmúlt hónapok kisebb megtorpanása után. Az előrejelzések szerint például óriási igény van a használt lakáshoz is felhasználható 10-15 millió forintos támogatott hitelre, de elindult a falusi csok és a babaváró támogatás is. 

Tállai András: Harmincszor több támogatást kapnak a családok, mint 2010-ben

Gazdaság2019.06.26, 09:43

Soha nem látott összeggel, 380 milliárd forinttal támogatja jövőre az állam adó- és járulékkedvezmény formájában a legálisan dolgozó szülőket. Tállai András államtitkár, a pénzügyminiszter helyettese a Magyar Nemzetnek nyilatkozva arra hívta fel a figyelmet, hogy tíz évvel korábban a summa csupán 12 és fél milliárd forint volt, igaz, akkor még a Gyurcsány-Bajnai kormány határozott a számokról. Tállai András úgy vélekedett, miközben a mostani kabinet újabb és újabb adócsökkentéseken dolgozik, az ellenzék – ha tehetné – azonnal adót emelne.

Már százezer nyugdíjas dolgozik Magyarországon

Itthon2019.06.15, 10:05

Néhány hónap alatt huszonötezer nyugdíjas tért vissza a munkaerőpiacra, így már százezren dolgoznak közülük – közölte a Pénzügyminisztérium parlamenti államtitkára a Magyar Nemzettel.

Tavaly 14,5 milliárd forintot ajánlottak fel az adó 1 százalékából

Gazdaság2019.05.08, 09:35

Összesen 32 milliárd forintot ajánlhattak volna fel személyi jövedelmadójukból (szja) az adófizetők, végül ebből mindössze 14,5 milliárd forintról nyilatkoztak - mondta Tállai András, a Pénzügyminisztérium parlamenti államtitkára a Magyar Nemzetnek annak kapcsán, hogy május 20-án lejár az szja-bevallás határideje, vagyis még van idő rendelkezni az 1 százalékokról. 

Zsugorodik a magyar feketegazdaság

Gazdaság2019.04.26, 10:19

Zsugorodik Magyarországon a feketegazdaság, az így keletkező pluszforrásokból pedig a kormány nem a tömeges betelepítést, hanem a családokat támogatja - mondta el Tállai András, a Pénzügyminisztérium parlamenti államtitkára a Magyar Nemzetnek adott interjújában.

Brüsszel az alacsony adók miatt támadja Magyarországot

Itthon2019.03.27, 17:05

Brüsszel az alacsony adóterhek miatt támadja Magyarországot, a kormány azonban nem enged a gyermekes családokra fókuszáló, adócsökkentésre épülő adópolitikából – mondta Tállai András.

A bevándorlás támogatása helyett az állam a családokat segíti

Itthon2019.03.18, 09:19

Tavalyhoz képest negyedével emelkedett az első két hónapban az újonnan megkötött babakötvények állománya, a kötvények biztonságos formában garantálják a hozzájárulást a családok fiatalabb tagjainak anyagi lehetőségeihez. A kormány a migráció finanszírozása helyett a gyerekvállalást támogatja – mondta Tállai András, a Pénzügyminisztérium államtitkára a Magyar Nemzetnek.

A közterhek pontos beérkezése garantálja a nyugdíjrendszer stabilitását

Gazdaság2019.03.07, 10:27

A közterhek pontos beérkezése nemcsak az újabb adócsökkentésekhez adhat alapot, de garantálja a különféle közszolgáltatások biztos finanszírozását és a nyugdíjrendszer stabilitását is - mondta a Magyar Nemzetnek Tállai András, a Pénzügyminisztérium államtitkára.

Kilenc év alatt 2250 milliárd forint maradt a családoknál

Itthon2019.02.06, 09:21

Kilenc év alatt nagyjából 2250 milliárd forint maradhat adó- és járulékkedvezményként a családoknál – mondta Tállai András, a Pénzügyminisztérium államtitkára a Magyar Nemzetnek adott interjújában.

Óriási adócsökkentés könnyíti meg a nyugdíjasok életét

Itthon2019.01.31, 07:53

Tállai András, a pénzügyminiszter helyettese a Magyar Időknek beszélt a dolgozó nyugdíjasok számáról és az őket segítő kedvezményekről. Az új rendelkezéssel nemcsak a munkavállalók, de a munkaadók is jól járnak.

Adócsökkentések mellett is százmilliárdokkal nőtt az állam bevétele

Gazdaság2019.01.25, 13:21

A közterhek mérséklésével a munkavállalók és a vállalkozások mellett az állam is jól járt, az alacsonyabb adókból ugyanis jóval több folyik be. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint hogy tavaly 720 milliárd forinttal érkezett nagyobb összeg a jelentős közterhekből, mint 2017-ben – mondta Tállai András, a Pénzügyminisztérium államtitkára a Magyar Időknek nyilatkozva.

Egyre több nyugdíjasnak éri meg dolgozni

Gazdaság2019.01.03, 10:19

Tállai András pénzügyminiszter-helyettes a Magyar Időknek nyilatkozott arról, mennyiben változik a nyugdíjas munkavállalók helyzete, valamint hogy a vállalkozóknak is megéri majd az idősebbeket foglalkoztatni. Idén ugyanis már csak személyi jövedelemadót kell fizetniük a nyugdíjas munkavállalóknak, járulékot nem, de ezzel együtt természetesen továbbra is jár a kórházi és a háziorvosi ellátás.

Tállai: Komoly eredményeket hozott a feketegazdaság elleni küzdelem

Gazdaság2018.12.04, 08:53

Tállai András, a Pénzügyminisztérium parlamenti államtitkára szerint óriási eredményeket hozott idén a feketegazdaság elleni küzdelem és a béremelési folyamat – olvasható a Magyar Idők keddi számában.

A kormány a migráció helyett a családok támogatásában hisz

Itthon2018.11.03, 07:28

A magyar kormány nem a migrációban, hanem a magyar gyermeket nevelő családok támogatásában hisz – mondta a Magyar Idők szombati számának Tállai András, a Pénzügyminisztérium államtitkára annak kapcsán, hogy a kormány kibővíti a családi otthonteremtési kedvezmény, vagyis a csok feltételeit.

A nyugdíjjal együtt érkezik a prémium

Gazdaság2018.10.20, 09:05

Novemberben prémiumot fizet az állam a nyugdíjasoknak, az extra összegek kifizetésére a gazdaság jó teljesítménye adja meg a pénzügyi alapot – mondta a Magyar Időknek Tállai András.

Brüsszel az országok adópolitikájába is bele akar szólni

Gazdaság2018.10.12, 07:56

Tállai András, a pénzügyminiszter helyettese a Magyar Időknek adott interjút. Itt arról beszélt, hogy a magyar baloldal Brüsszelben áskálódik. Ennek eredménye az lehet, hogy az EU beleszól a nemzetek adópolitikájába. Ez a magyar adókedvezmények eltörlésével fenyegetne.

Nőttek az adóbevételek, miközben csökkentek a közterhek

Gazdaság2018.09.28, 10:48

Az év első nyolc hónapjában 350 milliárd forinttal érkezett több adóbevétel az államhoz a tavalyi év hasonló időszakához képest; a pénzügyminisztérium államtitkára szerint az adóbevételek emelkedése a közterhek csökkenésével van összefüggésben – írta a Magyar Idők.

Tállai András: Érdemes Magyarországon befektetni

Itthon2018.09.26, 13:55

Átadták a Tama Hungary Kft. 12 ezer négyzetméteres raktárcsarnokát Berettyóújfaluban. 

Tállai András: Tízmilliárdok kamatoznak kötvényekben a gyerekeknek

Gazdaság2018.08.28, 10:00

A jelenlegi alacsony kamatkörnyezetben a babakötvény jó hozamot biztosít. Erről beszélt Tállai András is, aki szerint már 160 gyereknek kamatozik valamennyi összeg a számláján. Összesen 47 milliárd forintnyi összeg van babakötvényeken.

Tízmilliárdokat hozhat az államkasszának az online számlázás

Gazdaság2018.07.31, 08:30

Tízmilliárdokkal nőhet az állam bevétele a szerdától élesedő online számlázási rendszer révén. A feketegazdaság elleni újabb eszközzel az áfacsalás lehetősége a minimálisra csökken, és tovább csökkenhet az adóelkerülők száma – mondta a Magyar Időknek Tállai András, a Pénzügyminisztérium parlamenti államtitkára, aki szerint a pluszpénz a későbbi adócsökkentések fedezete is lehet.

Tállai András: Mindenkinek sokat hoznak az adócsökkentések

Gazdaság2018.07.24, 07:39

Már 2010 óta jelentősen csökkentek egyes közterhek, évről évre enyhülnek a munkát terhelő adók és bővül az áfacsökkentés – jelentette ki Tállai András, a pénzügyminiszter helyettese a Magyar Időknek nyilatkozva. Hozzátette: az adóbevételek a köztehercsökkentések ellenére mégis emelkednek, mégpedig azért, mert bővül a gazdaság, nő a fogyasztás, szélesedik a foglalkoztatás, és zsugorodik a feketegazdaság.

Tállai András: Milliárdok maradtak a lakosságnál és a vállalkozásoknál

Gazdaság2018.07.09, 08:07

Óriási változáson ment keresztül 2010 óta az adórendszer, a személyi jövedelemadó szabályainak megváltoztatásával 2011 óta több mint 4500 milliárd forint maradhatott a lakosságnál és a családoknál - mondta Tállai András, a Pénzügyminisztérium parlamenti államtitkára a Magyar Időknek.

Tállai András nem vezeti tovább a NAV-ot

Gazdaság2018.05.19, 08:46

Nem vezeti a jövőben a Nemzeti Adó- és Vámhivatalt Tállai András, a Pénzügyminisztérium parlamenti államtitkáraként dolgozik tovább. A politikus erről a Magyar Időknek nyilatkozott, az interjú a szombati számban jelent meg.

Hétfőn indul az újabb utólagos adótraffipax

Gazdaság2018.04.11, 09:56

Április 16-tól a gépjármű-kereskedők és a szervizek állnak a jogkövetésre ösztönző, utólagos adótraffipax fókuszában. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal az ellenőrzések megkezdése előtt majd egy hetet biztosít a hibák javítására, az alkalmazotti jogviszonyok rendezésére, illetve a bevallani elmulasztott adó összegének megfizetésére - közölte Tállai András, a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára.