Takarékbank

címke rss

Párnaciha helyett a takarékokba vittük a pénzt

Gazdaság2016.09.12, 13:44

Fél év alatt több mint hatvanmilliárd forinttal – 1301 milliárdról 1362 milliárd forintra – nőtt 2015 azonos időszakához képest a takarékok által kezelt megtakarítások összege. A növekedés elsősorban az állampapírok és a befektetési jegyek növekvő értékesítésének köszönhető. A takarékok által értékesített befektetési állomány az első fél év végére meghaladta a 300 milliárd forintot, ami közel 70 százalékos növekedést jelent 2015 júniusához képest. A Takarékbank elemzői a következő két évben a lakosság és a vállalatok megtakarítási állományának további emelkedésére számítanak.

Jövőre nőhetnek a beruházások

Gazdaság2016.08.31, 11:28

A beruházások 20,3 százalékkal csökkentek a második negyedévben, az első negyedévi 12,6 százalékos visszaeséssel együtt az év első felében 17,3 százalékkal kevesebb beruházás valósult meg. Elemzők szerint a meredek zuhanás mögött az áll, hogy befejeződtek az uniós beruházások. A kormány a következő időszakban a beruházások jelentős erősödésében bízik, csak a nagyvállalatok közel 1000 milliárd forint értékben jelentettek be fejlesztéseket - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium.

Megbüntették a Takarékbankot

Gazdaság2016.07.14, 10:57

Lezárult a Takarékbank-csoport átfogó vizsgálata – közölte a Magyar Nemzeti Bank. Az MNB összesen 102,7 millió forint felügyeleti bírságot szabott ki a Takarékbank-csoportra, s kötelezte a csoporttagokat a feltárt jogsértések megszüntetésére. A Takarékbank esetében a belső folyamatokra, kockázatkezelésre, s az egyedi értékvesztés számítására vonatkozó hiányosságok estek súlyos megítélés alá.

Összefogtak, hogy segítsék a vállalkozásokat

Gazdaság2016.07.11, 14:18

Stratégiai együttműködési megállapodást kötött a Takarékbank és a Nemzeti Kisvállalkozás-fejlesztő Konzorcium. A cél, hogy elősegítsék a mikro-, kis- és középvállalkozások forráshoz jutását és beruházásaiknak sikeres megvalósítását. 

A munkanélküliek fele már több mint egy éve keres állást

Gazdaság2016.06.28, 10:48

Egy év alatt 69 ezerrel csökkent a munkanélküliek száma, és 1,6 százalékponttal 5,5 százalékra mérséklődött a munkanélküliségi ráta a március-májusi időszakban. Március-májusban a foglalkoztatottak száma 4 millió 314 ezer volt, 149 ezerrel több, mint egy évvel korábban - jelentette a Központi Statisztikai Hivatal. Elemzpk szerint a foglalkoztatottak számának növekedése döntő részben annak köszönhető, hogy a munkaerőpiacon 115,6 ezer új munkahely jött létre. 8 ezeren mégis inkább külföldre mentek.

Mi jöhet a meglepő magyar adat után?

Gazdaság2016.06.22, 16:17

Idén 2,1, jövőre 3,3 százalékos lehet a magyar GDP-növekedés a Takarékbank szerint. Az első negyedéves visszaesés csak technikai jellegű volt, az EU-s forráslehívás lassulásával függhet össze, mert közben más mutatók emelkedtek – mondták a szerdai sajtórendezvényén a bank elemzői.

Spéder visszavonulót fújt

Itthon2016.06.08, 10:32

Visszavonják a Takarékbank rendkívüli, június 15-re tervezett közgyűlésének összehívására vonatkozó indítványt. A parlamentben ma elfogadott és a szövetkezeti hitelintegrációt átalakító törvénymódosítás miatt kialakult új helyzetre hivatkoznak. Mindez azt jelenti, hogy Spéder Zoltán, az FHB elnöke visszavonulót fújt. 

Mégsem tart rendkívüli közgyűlést a Takarékbank

Gazdaság2016.06.07, 18:16

 A Magyar Takarék Befektetési és Vagyongazdálkodási Zrt. mint a Magyar Takarékszövetkezeti Bank Zrt. többségi tulajdonosa visszavonta a bank rendkívüli közgyűlésének összehívására vonatkozó indítványát, ezt jelezte bank igazgatóságának.

Varga: A kormány ellenzi az FHB-részvények vásárlását

Gazdaság2016.06.06, 18:30

A kormányt az motiválja, hogy továbbra is stabil, versenysemleges, a gazdaság érdekeit megfelelően szolgáló hitelintézeti és bankrendszer legyen – mondta az Origónak Varga Mihály. A nemzetgazdasági miniszter arról is beszélt, hogy nem változik a takarékszövetkezetek bankadója.

Törvény garantálná: nem kap pénzt Spéder bankja

Gazdaság2016.06.06, 18:29

Az egyik kezével elutasított minden, a takarékok integrációját ért kritikát Orbán Viktor miniszterelnök. A másik kezével ugyanakkor igazat adott Patai Mihálynak, így a kormány változtat a takarékok felügyeletén, és igazat adott Demján Sándornak is, azaz a kormány megakadályozná, hogy a takarékok tovább finanszírozzák Spéder Zoltán FHB-ját. 

Orbán válaszolt Demjánnak

Gazdaság2016.06.06, 15:46

A teljes takarékszövetkezeti rendszert a bankfelügyelet ellenőrzése alá rendeli az a törvényjavaslat, amelyet június 6-án, hétfőn terjesztett a parlament elé a kabinet – közölte Orbán Viktor kormányfő Demján Sándornak, az Országos Takarékszövetkezeti Szövetség (OTSZ) elnökének küldött válaszlevelében. Demján a takarékok integrációja körüli problémák miatt fordult a miniszterelnökhöz. Orbán azt is írta: a kormány sikeresnek és lezártnak tekinti a takarékok integrációját. 

Demján Sándor levele és az FHB-ügy

Gazdaság2016.06.06, 06:45

Demján Sándor egy Orbán Viktornak írt nyílt levélben ment neki Spéder Zoltán FHB-elnöknek és a Takarékbanknak, Patai Mihály, a Bankszövetség elnöke pedig Varga Mihályhoz fordult a takarékok integrációja körüli problémák miatt. A Takarékbank és az integrációs szervezet tagadta a vádakat. Az Origo úgy értesült, a Takarékbank többségi tulajdont szerezhet az FHB-ban, és Demján szerint mindez 600 ezer ember kisemmizéséhez vezet. A kormány olyan alapot hoz létre, amibe a bankok beletehetik a nem fizető ingatlanhiteleiket. Visszaestek a beruházások Magyarországon, a kiskereskedelem viszont nagyot nőtt áprilisban. Az unióban és az eurózónábban ...

A Takarékbank 70 milliárdból mentené meg az FHB-t?

Itthon2016.06.04, 15:35

Az FHB veszteségének az eltüntetését szolgálhatja, hogy a Takarékbank 70 milliárd forintért vásárolhat többségi részesedést a Spéder Zoltán vezette pénzintézetben – értesült az Origo. Egyébként Demján Sándor a héten a miniszterelnöknek írt levelében is úgy fogalmazott: az FHB a szövetkezetekkel fizettette meg a 30 milliárdos hiányát, és most arra kényszerítené őket, hogy felvásárolják a részvényeit. 

Spéder-ügy: hogy áll az FHB-felvásároltatási terv?

Gazdaság2016.06.03, 19:38

Nem cáfolta a Takarékbank az Origo azon értesülését, miszerint többségi részesedést akar szerezni a Spéder Zoltán vezette FHB-ban. Mint arról elsőként beszámoltunk, rendkívüli közgyűlést hívott össze június 15-ére a Takarékbank Zrt., az ülésen várhatóan arról szavaznak, hogy többségi tulajdont szerezzenek az FHB-ban. Demján Sándor, az Országos Takarékszövetkezeti Szövetség elnöke kedden nyílt levélben fordult Orbán Viktor miniszterelnökhöz, szerinte ugyanis Spéder Zoltán FHB-elnök a szövetkezetekkel fizettette meg az FHB 30 milliárdos hiányát, és most arra akarja kényszeríteni őket, hogy felvásárolják az FHB részvényeit.

Ez lehet a bankbotrány oka: felvásároltatják az FHB-t?

Gazdaság2016.06.02, 19:16

Rendkívüli közgyűlést hívott össze június 15-ére a Takarékbank Zrt., az ülésen várhatóan az FHB-ban való többségi tulajdon megszerzéséről szavaznak majd – értesült az Origo. Demján Sándor, az Országos Takarékszövetkezeti Szövetség elnöke kedden nyílt levélben fordult Orbán Viktor miniszterelnökhöz, szerinte ugyanis Spéder Zoltán FHB-elnök a szövetkezetekkel fizettette meg az FHB 30 milliárdos hiányát, és most arra akarja kényszeríteni őket, hogy felvásárolják az FHB részvényeit.

A fővárosi metrótrükkről is megkérdezzük Lázár Jánost

Itthon2016.06.02, 13:47

Már az 52. Kormányinfót tartja csütörtökön Lázár János és Kovács Zoltán. Minden bizonnyal szóba kerül a Takarékbank, a fővárosi metróbeszerzés és az egészségügy helyzete is. 

Így reagált a Takarékbank Patai levelére

Gazdaság2016.06.01, 18:21

A Takarékbank és a takarékszövetkezetek integrációs szervezete szerint ha Patai Mihály, a Bankszövetség elnöke valóban levelet írt Varga Mihálynak a takarékok körüli problémákról, akkor elszámolással tartozik a szövetség tagjainak. A két szervezet tételesen cáfolja Patai állításait, de több ponton olyasmit tulajdonítanak neki, amit valójában nem írt.

Nyomás alatt a Spéder-birodalom

Gazdaság2016.06.01, 19:16

Demján Sándor már többször fordult levélben Orbán Viktorhoz a takarékszövetkezeti integráció miatt. A miniszterelnöktől mindig felülvizsgálatot és korrekciót kér, a bajokért Spéder Zoltán FHB-elnököt vagy emberét hibáztatja. Demján Sándor 2013 óta harcol a takarékszövetkezetek miatt, azóta a takarékok, az FHB-bankok és a Magyar Posta sokszorosan összefonódtak.

A Bankszövetség elnöke is támadja a takarékokat

Gazdaság2016.06.01, 13:27

Patai Mihály, a Bankszövetség elnöke szerint az állami szabályozás előnyhöz juttatja a takarékszövetkezeti integráció tagjait más pénzintézetekkel szemben, ezért azt kérte Varga Mihály minisztertől, a kormány módosítson a szabályokon.

A Takarékbank szerint Demján hazudik

Gazdaság2016.06.01, 08:46

A Takarékbank Zrt. visszautasította Demján Sándor állításait. A vállalkozó Orbán Viktor miniszterelnöknek írt nyílt levelében azt állította, hogy Spéder Zoltán FHB-elnök az FHB 30 milliárdos hiányát a szövetkezetekkel fizettette meg, és most arra akarja kényszeríteni őket, hogy felvásárolják az FHB részvényeit. A Takarékbank szerint Demján Sándor hazudik, és nincs tisztában a szektor tényleges számaival, ezért jó hírnevük megsértése miatt jogi lépésekre készül.

Erős évre készülnek a takarékok

Gazdaság2016.05.26, 16:32

Sikeresnek értékelte 2015-ös teljesítményét a Takarékszövetkevezeti Integráció szerint. Mint mondták, mind a lakossági, mind a vállalati szegmensben több új hitelt adtak a szövetkezetek, és állampapírok forgalmazásában is előreléptek.

Még egy Brexit sem tenne keresztbe a magyar növekedésnek

Gazdaság2016.03.23, 15:24

Idén 2,5, 2017-ban pedig 3,1 százalékkal bővülhet a magyar gazdaság a Takarékbank elemzői szerint. A világgazdaság növekedési kilátásaiban nem tapasztalható javulás, a bank szakértői szerint a magyar gazdaság külső környezete mégis inkább kedvezőnek mondható.

Lakáshitelből is többet veszünk fel a csok miatt

Gazdaság2016.02.26, 12:24

Nagy az érdeklődés a csok-kal kapcsolatban a Takarékbank szerint. A kedvezményes hitel miatt lakáshitelből is többet veszünk fel.

A kormány alábecsülte a magyar gazdaságot

Gazdaság2016.01.10, 21:23

Jobbak lettek a 2015-ös makrogazdasági számok és jobban alakult a költségvetés, mint ahogy a kormány tervezte. Varga Mihály kinevezte a NAV új vezetőit. Az állami Eximbank ad hitelt a Kopaszi-gát megvásárlására Garancsi István cégének. A cégbíróság bejegyezte Andy Vajna cégét a TV2 tulajdonosaként. Vannak olyan bankok, ahol már lehet kérni a csokot. Nemzetstratégiai célokra és az állammal ápolt jó viszonyra hivatkozva az FHB és a Takarékbank lehetővé teszi az államnak, hogy megőrizze részesedését az FHB-ban. Demján Sándor eladta a Gránit Bankban való részesedését, és ő lett a 2015-ös Év embere a Figyelőnél. Ez volt a héten a gazdaságban.

Az FHB és a Takarékbank eleget tesznek Orbán Viktor elvárásainak

Gazdaság2016.01.08, 15:30

Az Orbán Viktor által megfogalmazott nemzetstratégiai célokkal és az állammal ápolt jó viszony megőrzésével indokolja az FHB Bank és a Takarékbank, hogy olyan megoldást dolgoztak ki, amivel az állami vagyonkezelő FHB-részvényekhez juthat, és megőrizheti részesedési arányát a bankban. Korábban úgy volt, hogy a vagyonkezelő kimarad az FHB tőkeemeléséből, így felhígult volna a részesedése a pénzintézetben. A vagyonkezelő az ügy miatt pert is indított.

Visszaszerezheti FHB-részesedését a magyar állam

Gazdaság2016.01.07, 20:47

Újabb tőkeemelésről döntött az FHB Jelzálogbank Igazgatósága. A részvényeket a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő jegyezheti le. Ezzel egy időben a Takarékbank felajánlotta az állami vagyonkezelőnek, hogy vásároljon a birtokában lévő FHB-részvényekből. Az MNV-nek így lehetősége nyílik arra, hogy részesedését a jelzálogbankban a decemberi tőkeemelés előtti szintre emelje, és ezzel lezáruljon a felek között az elmúlt hetekben kialakult vita.

Jobb minősítést kapott a Takarékbank

Gazdaság2015.12.21, 14:18

Javította a Takarékbank hosszú távú partnerkockázati besorolását a Standard & Poor's, azzal indokolva a döntést, hogy a pénzintézet a magyar takarékszövetkezeti szektor átalakításával a rendszer erőteljesen integrált központi elemévé vált.

Bojkottálták a Takarékszövetkezeti Szövetség közgyűlését

Gazdaság2015.05.14, 21:52

Az Országos Takarékszövetkezeti Szövetség közgyűlést tartott csütörtökön, ezt azonban először határozatképtelenség miatt el kellett halasztani, mivel tagságának kétharmada távolmaradással "tüntetett" az elnökség által beterjesztett javaslatok ellen.

Kína miatt estek a tőzsdék

Archívum2015.04.20, 09:48

Beszakadtak a piacok, a kínai indexek lehúzták az európai és az amerikai tőzsdéket is. A forint erősödött, míg a BUX zuhant a Takarékbank reggeli riportja szerint.

Nem örültek az erős eurónak

Archívum2015.04.15, 10:16

Elbizonytalanodtak az európai befektetők az elmúlt hónapok száguldásai után. A profit realizálást elsősorban az újra felmerült görög adósságválság katalizálta, miután egy újsághír szerint a görög kormány az államcsődre készül, amit természetesen cáfoltak, írja reggeli pénz- és tőkepiaci riportjában a Takarékbank.

Csökkenhet idén a munkanélküliség a bankok szerint

Gazdaság2015.03.27, 12:16

7,4 százalékra csökkenhet idén a munkanélküliségi ráta az Erste és a Takarékbank szerint, a K&H pedig 7 százalék körüli mutatót vár. Az Erste szerint nemcsak a közmunka miatt van több munkahely.

Nagyobb növekedést vár a Takarékbank

Gazdaság2015.03.18, 13:55

Folytatódhat a magyar gazdaság határozott növekedése, derült ki a TakarékBank előrejelzéséből. A cég elemzői derűlátóan látják a helyzetet, szerintük az idén a korábban prognosztizált 2,8 százaléknál jelentősebben, 3,2 százalékkal bővülhet a GDP.

Majdnem kész a takarékok szövetsége

Gazdaság2014.11.24, 11:41

Már a takarékszövetkezetek kétharmada belépett abba a garanciaszövetségbe, amiben a hitelintézetek egymás kötelezettségeiért is felelnek. A végső határidő december 10, addigra mind csatlakozni fog. A garanciaszövetség mögött 300 milliárd forintos tőke áll.

Sávos cafeteriaadó és sávos nyitva tartás

Gazdaság2014.11.08, 09:39

Sávos cafeteriaadót akar a kormány, amivel a kormánytisztviselők járnak jól. Sávos nyitva tartást akar a KDNP, amivel szerintük a családok járnak jól. Drágább lesz a kötelező biztosítás, Budapest törlesztett Brüsszelnek, a pornókirály a leggazdagabb magyar. Ez volt a héten a gazdaságban.

Takarékok: Nem adtunk át ezermilliárdot

Gazdaság2014.11.07, 12:00

A Takarékbank és a Takarékszövetség elnökei szerint Demján Sándor tegnapi nyílt levelében alaptalanul vádaskodik. A közleményük szerint nem ezer milliárd forint került át a Diófa Alapkezelőhöz kezelésre, hanem 80 milliárd. 

Demján: Miért került az FHB-hoz a takarékok 1000 milliárdja?

Gazdaság2014.11.06, 18:36

Nyílt levélben kéri számon az új takarékszektori rendszer vezetőit Demján Sándor, hogy miért szervezték ki pályázat nélkül a szektor közel 1000 milliárd forintjának kezelését a Spéder Zoltán vezette FHB Jelzálogbank tulajdonában lévő Diófa Alapkezelőnek.

Hatalmas ára lehet a második nagy magyar banknak

Gazdaság2014.08.14, 17:42

Vagy hatalmas állami tőkeinjekcióból valósul meg a második nagy magyar banki csoportosulás, vagy legalább egy évtized kell a felépítéséhez. A bankpiaci szakemberek szerint viszont nem lesz olcsóbb a bankok szolgáltatása, ha felépül az OTP-hez hasonló méretű konkurencia.

Vége, eladták a Takarékbankot

Gazdaság2014.08.06, 11:13

Lezárult a Takarékbank adásvétele, mivel a Magyar Posta átruházta a tulajdonában lévő Takarékbank részvényeket a Magyar Takarék Zrt.-re. Ez az a cég, amelyben többek között az FHB is részvényes.

Alkotmánybíróság: Mehet a takarékok állami átvétele

Gazdaság2014.07.02, 15:28

A szövetkezeti hitelintézetek integrációja csak két, kisebb jelentőségű ponton alkotmányellenes, az Alkotmánybíróság szerint a lépések összességében megfelelnek az alaptörvénynek.

Új elnöke van a Takarékbanknak

Gazdaság2014.05.29, 16:49

A Takarékbank május 29-i rendkívüli közgyűlésén a részvényesek elfogadták a bank konszolidált beszámolóját és 2014-es üzleti tervét. Személyi változásokról is szavaztak: az eddigi elnök Vojnits Tamás ezentúl vezérigazgató-helyettes lesz, az igazgatóság új elnöke Sebestyén István.

Megszüntette az egyik takarékszövetkezeti beadványt az AB

Gazdaság2014.05.29, 12:06

Az Alkotmánybíróság 2014. május 27-én kelt végzésével megszüntette az eljárást azoknak a beadványoknak az ügyében, amelyeket korábban a Veszprémi Törvényszék Cégbírósága nyújtott be – tudta meg a Napi.hu. A bíró a takarékszövetkezeti integrációs törvény miatt szükséges alapszabály-módosítások miatt fordult az AB-hoz, de mivel a módosításokat a cégbíróság már bejegyezte, a kérdés okafogyottá vált.

MNB: A Magyar Takarék megveheti a Takarékbankot

Gazdaság2014.05.12, 11:44

A Magyar Nemzeti Bank engedélyezte a Magyar Takarék Zrt. és rajta keresztül az FHB Jelzálogbank tulajdonszerzését a Takarékbankban - közölte az FHB a Budapesti Értéktőzsde honlapján hétfőn.

Bankcsoporttá nőttek a szakadár szövetkezetek

Gazdaság2014.05.07, 11:10

Tizenegy korábbi takarékszövetkezet összeolvadásával és bankká alakulásával egy négy kisbankból álló új hazai bankcsoport jött létre az elmúlt hónapokban. Sikeresen kimenekültek a szövetkezeti szektor állami átszervezéséből, és olyan kistelepüléseken erősítik a pozíciójukat, ahol a nagybankok alig vannak jelen.

Takarékbanki csata: jönnek a trükkös átváltozó kötvények

Gazdaság2014.04.25, 19:11

Beigazolódott a papírforma, a Magyar Takarékbank Zrt. részvényesei az éves közgyűlésen megszavazták azt a kötvénykibocsátást, amelynek célja a hivatalos közlemény szerint az, hogy – összhangban a kormány nemzetstratégiai célkitűzéseivel – érvényt szerezzen a Takarékbank állami tulajdonrészének értékesítéséről szóló kormányhatározatnak.

Újabb trükköt kell bevetni a Takarékbank megszerzéséhez

Gazdaság2014.04.24, 18:53

Miután komoly jogi akadályok gördültek a takarékszövetkezeti átalakítás végleges befejezése elé, egy eddig ismeretlen értékpapír kibocsátásával szerezné meg a többségi tulajdont a Magyar Takarék. Akkor is az övé lehet a Takarékbank többsége, ha az Alkotmánybíróság megsemmisíti a takarékszövetkezeti törvényt.

A bíró megtiltotta a Takarékbank privatizációjának lezárását

Gazdaság2014.04.18, 12:43

A Posta nem adhatja át az eladott részvényeket a Magyar Takarék Zrt.-nek, döntött a bíróság az Országos Takarékszövetkezeti Szövetség kontra magyar állam perben. A bíróság szerint a törvény több ponton az alaptörvénybe ütközik, de mivel ezt csak az Alkotmánybíróság mondhatja ki, megkeresik a tesületet, hogy vizsgálja meg a tavaly nyáron hozott integrációs törvény alkotmányellenességét.

Nem tudott döntést hozni az Alkotmánybíróság a takarékokról

Gazdaság2014.04.16, 14:35

Az Alkotmánybíróság a keddi teljes ülését a takarékszövetkezeti szektor állami átalakítása ügyének szentelte, de nem hozott döntést – írja a Napi Gazdaság. Az Origo információi szerint nincs véleményegység a bírák között, így rövid távon nem is várható határozat.

Eldől, visszafordítható-e a takarékszövetkezeti átalakítás

Gazdaság2014.04.16, 10:37

Az Alkotmánybíróság most még megállíthatná a takarékok állami irányítás alá sorolását, de kicsi erre az esély, írja a Népszabadság. Ha kedden a testület nem ad igazat az állami gyámságnak megágyazó törvény ellen tiltakozóknak, akkor a Takarékbank többségi tulajdonrészét megszerző befektetőcsoport örülhet, sok takarékszövetkezeti vezető pedig végleg bánkódhat.

Átmenetileg leállították a Takarékbank-ügyet

Gazdaság2014.03.27, 17:31

Mivel még nem zárult le az a per, amelyben az Országos Takarékszövetkezeti Szövetség megtámadta a magyar államot a Magyar Posta tavaly augusztusi tulajdonszerzése miatt, a bíróság a következő tárgyalásig megtiltotta a Posta és az MFB kezében lévő részvénycsomag eladását a Magyar Takaréknak. Újabb fejlemény április 18-án várható.

A hat legfontosabb kérdés a Takarékbankról

Gazdaság2014.03.13, 12:42

A kormány szűk kilenc hónap alatt előbb államosította a Takarékbankot, majd 9 milliárdért továbbadta egy magánbefektetői körnek, teljesen átrendezve egy 2100 milliárdos piacot. Eközben sok csavar és furcsaság történt, nem csoda, ha valaki menet közben elvesztette a fonalat. Nekik próbálunk segíteni azzal, hogy hat pontban összefoglaljuk a lényeget.

Megvan a Takarékbank vevője

Gazdaság2014.03.10, 15:06

A Magyar Takarék Befektetési és Vagyongazdálkodási Zrt. vásárolja meg a Takarékbank 54,8 százalékos részesedését - közölte a két eladó társaság, az MFB és a Magyar Posta az MTI-vel.

Hivatalos: a Magyar Takaréké a Takarékbank

Gazdaság2014.03.10, 14:33

Az MFB és a Magyar Posta közzétette, hogy a Magyar Takarék vette meg a Takarékbank 54,8 százalékos részvénycsomagját valamivel több, mint 9 milliárd forintért. A vevő egyedüliként pályázott, egy kormányrendeletből már február végén világossá vált, hogy győzött is, a mostani bejelentés így puszta formalitás.

Ilyen furcsán nem adtak még el bankot Magyarországon

Gazdaság2014.02.28, 08:59

A végéhez közeledik a Takarékbank eladása, és bár eredményt még nem hirdettek, mindenki tudja, hogy ki győzött. Ahogyan az állam tavalyi bevásárlása, úgy az eladás körülményei miatt is forrongnak a szövetkezeti bankárok.

Kiderült, ki viheti a Takarékbankot

Gazdaság2014.02.27, 11:07

Szerdán este jelent meg a Magyar Közlönyben az a kormányrendelet, amely közérdekből nemzetstratégiai jelentőségűnek minősíti a Magyar Takarékszövetkezeti Bank Zrt. és a Magyar Takarék Befektetési és Vagyonkezelő Zrt. összefonódását.

Egy takarék beperelte a magyar államot a takarékok államosítása miatt

Gazdaság2014.02.08, 12:49

Egy takarékszövetkezet, amelynek az ügyvezetője 20 éve Fidesz-párttag, és a párt delegálja a megyei képviselőtestületbe, az emberi jogi bíróságon perel a Fidesz-kormány intézkedése, a takarékok államosítása miatt.

Ma délig bankot lehet venni

Gazdaság2014.02.06, 09:48

Az állam március végéig eladja a Takarékbankban levő többségi részesedését. Az eladás gyorsasága furcsa. Ma délig kell pályázni, de a takarékszövetkezetek jó része nevében nyilatkozó szervezet szerint a tender könnyen lehet, hogy már le van játszva.

Demjánék szerint egy pályázóra írhatták ki a TakarékBank tendert

Archívum2014.02.01, 15:50

Érvénytelennek tekintik az Országos Takarékszövetkezeti Szövetség tagszervezetei a TakarékBankban lévő állami részesedések értékesítésére kiírt pályázatot, és ha a kiírók nem vonják vissza, akkor magyar és akár európai uniós fórumokhoz fordulnak jogorvoslatért.

Szász Károlyt szeretik a törvények

Gazdaság2014.01.29, 11:08

Szász Károly a szerencse fia. A pénzügyi felügyelet egykori elnökét rengeteg pénzzel kárpótolta az állam, amiért megszűnt a munkahelye tavaly ősszel. Ráadásul a kormányzat úgy módosította a róla szóló törvényt, hogy bármikor elhelyezkedhet a pénzügyi szférában, pedig ez a kettő együtt nagyon keveseknek adatik meg. Szásznak ráadásul nem is először volt ekkora mázlija a törvényekkel. Még azok sem nyilatkoznak az ügyről, akik lehetővé tették mindezt Szásznak.

Már árverezik a Takarékbankot

Gazdaság2014.01.03, 15:32

Meghirdették a Takarékbank privatizációját, melynek első állomásaként az érdeklődők február 6-ig tehetik meg ajánlataikat - írja röviden a Reuters.

Bankos összeesküvés-elméleteket szült a kormány meglepő húzása

Gazdaság2013.12.18, 18:47

Meglepően hamar akar túladni az állam a nyáron hasonló gyorsasággal megszerzett Takarékbanktól, és az indítékokról ezúttal is hallgat a kormány. Visszakaphatják-e a takarékszövetkezetek az irányítást, vagy a vevő máshonnan érkezik?

Kiszáll az állam a Takarékbankból

Gazdaság2013.12.18, 16:12

Nyilvános, nemzetközi pályázaton adja el a Takarékbankban lévő többségi tulajdonát az állam, annak, aki a legtöbbet ad érte - írja az Index.

Már márciusban kiszáll az állam a TakarékBankból

Gazdaság2013.12.17, 20:24

A Magyar Takarékszövetkezeti Bank Zrt.-ben meglévő többségi állami részesedést nyilvános nemzetközi pályázaton értékesítik a legmagasabb vételárat ajánló befektető részére, a kormány erről szóló határozata a Magyar Közlöny keddi számában jelent meg.

Egyre népszerűbb a faktoring a középvállalatoknál

Gazdaság2013.10.02, 12:04

Mintegy 40 százalékkal növelte forgalmát a TakarékFaktorház az elmúlt évben. Az új ügyfelek többsége a középvállalatok közül került ki.

Nőtt a TakarékBank piaci részesedése a kkv-finanszírozásban

Archívum2013.09.22, 09:03

A kkv-finanszírozásban meglévő 1,6 százalékos piaci részesedését érdemben javította a TakarékBank a Magyar Nemzeti Bank (MNB) növekedési hitelprogramjának első üteme révén - mondta Tari István, a Takarékbank osztályvezetője.

A bélyegnek látszó matrica

Gazdaság2013.09.03, 07:18

A Takarékbank mézesmadzagnak használja a takarékbélyeggel kapcsolatos nosztalgiát. A terméknek nem sok köze van az egykori iskolai bélyegekhez - sajnos, és egyben szerencsére.

Csányi: A politikai közélet ma versenyhátránya az országnak

Gazdaság2013.09.02, 22:09

Csányi Sándor hétfőn este az ATV Egyenes beszéd című műsorának vendégeként beszélt a bankrendszerről, a populizmusról, a devizahitelesekről, a Takarékbankról és természetesen Lázár Jánosról is.

Matricaként éled újjá az iskolai takarékbélyeg

Gazdaság2013.09.02, 11:28

Újraindítja az előző rendszerben bevezetett takarékbélyeg-gyűjtési programot a Takarékbank. Az állatokat ábrázoló, TakarékMatrica néven árult termékkel az alsó tagozatosokat célozzák meg.

Vojnits: Szó sincs államosításról

Gazdaság2013.08.30, 15:25

Vojnits Tamás, a Takarékbank igazgatóságának szerda este megválasztott új elnöke szerint az állam csak addig száll be az üzletmenetbe, amíg a rendszernek szüksége van a megújításra, feltőkésítésre, minden egyéb későbbi privatizációval kapcsolatos állítás a fantázia világába tartozik.

A kormány embere lett a Takarékbank új elnöke

Gazdaság2013.08.29, 11:50

Kedden lezajlott a Takarékbank közgyűlése, az állam többségi tulajdonos lett, szerdán este pedig megválasztották az új vezetőket. Az igazgatóság új elnöke Vojnits Tamás, az átalakításért felelős  kormánybiztos lett, a vezérigazgató Szabó Levente, korábbi vezérhelyettes.

Konzultáltak a takarékokkal, csak épp a papírokat nem küldték el előre

Gazdaság2013.07.31, 19:20

Kedden hívták a szerdai egyeztetésre a Pest megyei takarékszövetkezetek vezetőit, ráadásul úgy, hogy nem küldték el előre az alapszabályokat, amelyről egyeztetni kellene. Az egyik érdekszervezet szerint ha ez átmegy az európai fórumokon is, akkor Magyarországban semmilyen tulajdon nincs biztonságban.

Lázadást fontolgatnak a takarékszövetkezetek

Gazdaság2013.07.29, 10:10

Háromszor kell igent mondaniuk a takarékszövetkezeteknek ahhoz, hogy a kormány vágya teljesüljön, és az állam fölénybe kerüljön a vidék bankjaiban. Az első megvolt, a takarékok felháborodottan ugyan, de csatlakoztak az új integrációs szervezethez. A neheze azonban hátravan, forró augusztusi közgyűlések jönnek, amelyeken több takarékszövetkezet a lázadást fontolgatja.

Küzdenek a takarékok

Gazdaság2013.07.15, 08:33

A hét közepén esedékes takarékszövetkezeti közgyűlések egyetlen tétje, hogy a Takarékbankot érintő változásokra igent mondjanak az intézmények, különben kiírják magukat a hitelintézeti körből. A szövetség ugyanakkor a jogorvoslati lehetőségek fenntartására figyelmeztet.

Duplán buktak a devizahitelesek

Gazdaság2013.07.08, 09:38

Csalódást okozott a Kúria ítélete a devizahiteleseknek, viszont lehet, hogy a végrehajtások felfüggesztéséhez elegendő az, hogy jogtalanul emelte meg a bank az árfolyamrést. A takarékszövetkezetek minden erőt bevetve harcolnak az államosításuk ellen, a bankok természetesen áthárítják a tranzakciósilleték-emelést, és még a trappista is sokkal drágább lesz augusztustól. De legalább a kártyás fizetés ingyenes maradhat, és a tőzsdék is emelkedtek.

Demján: Sokkal nagyobb tűz lesz ebből

Gazdaság2013.07.05, 17:41

"Jellemével nem férne be egy szövetkezetbe" - jellemezte a takarékok átszervezéséért felelős kormánybiztost, Vojnits Tamást Demján Sándor nagyvállalkozó. A takarékok szövetsége nevében Demján újabb levelet írt a köztársasági elnöknek, arra kérve őt, hogy küldje el a törvényt az Alkotmánybíróságnak.

Újra átment a takaréktörvény

Archívum2013.07.05, 11:19

Nem hatott az államfő figyelmeztetése: a kormánytöbbség két nappal a törvényjavaslat visszaküldése után apróbb módosításokkal megint megszavazta a takarékszövetkezetek önállóságát megszüntető törvényt.

Lemondott a Takarékbank vezérigazgatója

Gazdaság2013.07.02, 14:59

A takarékszövetkezetek ernyőbankjaként működő pénzintézet vezetője, a felügyelő bizottság keddi ülésén jelenti be a döntését, de az országos Takarékpénztári Szövetség vezetésével már korábban közölte - tudta meg a Napi Gazdaság Online.

Demján Orbánnak: Ez elfogadhatatlan!

Gazdaság2013.06.29, 10:30

Demján Sándort felbőszítette az a rendkívüli sürgősséggel tárgyalt törvénytervezet, amely lényegében államosítja a takarékszövetkezetek központi bankját, kikényszeríti a Magyar Posta benyomulását a szövetkezeti szektorba, és hosszabb távon lehetővé teszi a takarékszövetkezetek kiszorítását a Takarékbankból.

Beültek az állam emberei a TakarékBankba

Gazdaság2012.12.13, 16:57

Rendkívüli közgyűlést tartott ma a TakarékBank, amelynek során beválasztották az MFB képviselőit a bank felügyelő bizottságába - írta közleményében a TakarékBank.

Milliárdokat pumpálnának a takarékszövetkezetek

Gazdaság2012.11.25, 10:13

A nagybankokhoz képest jóval kevesebb hitelt nyújtanak jelenleg a takarékszövetkezetek, 100 forint betétre csak 50 forint hitel jut, míg az országos átlag 120 forint körül van. Elsősorban az MFB ügyfeleit, kkv-kat és önkormányzatokat hiteleznének.

Bankot vett az állam - mire megy vele?

Gazdaság2012.11.19, 10:39

Ha lassan is, de csak sikerült a legnagyobb részvénycsomagot megvennie a Takarékbankban a magyar államnak. A fő cél a hitelezés felpörgetése lehet, de pénzesőt azért nem fog hozni az állami jelenlét, legfeljebb a sarki pék vagy a patyolat jut egy kis forráshoz. A következő lépés a bank többségének megszerzése lehet.

Titok, mennyiért vett bankot az állam

Gazdaság2012.11.14, 17:31

Az állami kézben lévő Magyar Fejlesztési Bank megvásárolta a Takarékbank közel 40 százalékát a német DZ Banktól. A felek a vételárat üzleti titokként kezelik.

Rábólintott a versenyhivatal a Takarékbank megvételére

Gazdaság2012.10.20, 11:02

A Gazdasági Versenyhivatal engedély adott arra, hogy a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) megvásárolja a Takarékbank 38,5 százalékos részvénycsomagját - írta meg pontosan meg nem nevezett forrásból származó értesülését a Magyar Nemzet.

Heteken belül az államhoz kerülhet a Takarékbank

Gazdaság2012.06.14, 14:44

A kormány a jövő héten tárgyalhatja az MFB által a Takarékbank közel 40 százalékos részesedésére tett ajánlatot - jelentette be Baranyay László, az MFB elnök-vezérigazgatója.

Orbán átfogó hadműveletről beszél

Archívum2012.05.29, 18:03

A Takarékbankba való állami bevásárlás a kormányfő szerint egy átfogó hadművelet része.

Bagóért szállna be a Takarékbankba az állam

Gazdaság2012.05.17, 09:58

Mindössze 4 milliárd forintért szerezhetne kisebbségi tulajdont az MFB a takarékszövetkezetek többségi tulajdonában lévő Takarékbankban - értesült az Index, amely úgy tudja, hogy a német DZ Bankkal folytatott vételi tárgyalások nem elsősorban az árról, hanem a hitelekre, perekre vonatkozó garanciákról szólnak.

Finisben az állami bankvásárlás

Gazdaság2012.05.11, 15:56

Szerdán a jogászok előkészítették az adásvételi szerződés tervezetét, pénteken pedig Budapestre utaztak a német anyabank vezetői, hogy a Magyar Fejlesztési Bankkal megtárgyalják a Takarékbank közel 40 százalékos tulajdonrészének eladását - tudta meg az [origo].

Közszolgákra hajtana a kormány által kiszemelt bank

Gazdaság2012.05.07, 15:23

Célegyenesbe értek a Magyar Fejlesztési Bank és a DZ Bank közötti tárgyalások a német hitelintézetnek a Takarékbankban lévő 38,5 százalékos részesedésének megvásárlásáról - értesült a Népszabadság. A lap szerint az önkormányzatokat és a közalkalmazottakat is arra bátorítanák, hogy ennek a hálózatnak az ügyfelei legyenek.

Állami agrárbank lehet a Takarékbankból

Gazdaság2012.02.16, 18:21

A hvg.hu kormányzati forrásokra hivatkozva azt írja, hogy állami részvényfelvásárlással agrárbankká alakítanák a jelenleg országosan 1600 fiókkal működő Takarékbankot.

Figyelő: Beszállhat az állam a Takarékbankba

Gazdaság2011.12.21, 14:26

Az állami tulajdonban levő Magyar Fejlesztési Bank bevásárolhatja magát a Takarékbankba - írja a Figyelő gazdasági hetilap csütörtökön megjelenő száma. A lap szerint a tranzakció mögött az a szándék állhat, hogy így próbálják meg orvosolni a magyarországi kis- és középvállalkozások bankihitel-hiányát.

"Szembemegyünk a bankrendszerrel" - interjú Csicsáky Péterrel, a TakarékBank elnökével

Gazdaság2011.12.01, 15:07

Jórészt kimaradtak a lakossági devizahitelezésből, ezért nincsenek kilakoltatási és árverezési botrányaik a takarékszövetkezeteknek és az ezek központi bankjaként működő TakarékBanknak - mondta el az [origo]-nak adott interjújában Csicsáky Péter, akit meglepett a végtörlesztés ötlete. A TakarékBank elnök-vezérigazgatója szerint a számok igazolják, hogy a vidéki kisbankok piacot nyernek a végtörlesztéshez nyújtott forinthitelezéssel, és a magyar vállalkozások finanszírozásában is jóval aktívabbak, mint a multibankok. Szerinte nincs alapja a kartellgyanúnak a versenyhivatali vizsgálat alá vont bankoknál.

Belehúzott ősszel a magyar ipar

Gazdaság2011.11.08, 11:42

Meglepő, növekvő teljesítményt mutatott a magyar ipar szeptemberben. A várható európai recesszió miatt ennek ellenére nincs remény túlságosan jó évre, annak ellenére, hogy az autóipari beruházások felfelé húzzák az ipari teljesítményt.

A Takarékbank is kisebb gazdasági növekedést vár idén és jövőre

Gazdaság2011.10.20, 13:02

A Takarékbank nem gondolja, hogy recesszió lesz, de a korábban közöltnél kisebb gazdasági növekedésre számít idén és jövőre Magyarországon.

A végtörlesztést kihasználva hódítanának piacot a takarékszövetkezetek

Archívum2011.10.04, 11:55

Miközben a bankok többsége kamatemeléssel igyekszik szűkíteni a forinthitelezést, a takarékbankok szövetsége adna forinthitelt. Ezzel bevallottan a piacuk egy részét szereznék vissza, amelyet állításuk szerint épp a devizahitelezés miatt vesztettek el.

A Suzuki miatt esett vissza a májusi ipari termelés a Takarékbank elemzője szerint

Gazdaság2011.07.07, 11:15

Az ipari termelés volumene májusban 7,6 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához viszonyítva - áll a Központi Statisztikai Hivatal csütörtöki közleményében. Az előző hónaphoz képest viszont 0,8 százalékkal csökkent az ipari termelés.