Takarékbank

címke rss

Közel három évtizedes mélyponton a kínai növekedés

Gazdaság2019.01.28, 12:40

Hétfőn az amerikai zárva tartás és iránymutatás hiányában estek az európai tőzsdék. A befektetőket óvatosságra intette, hogy noha a kínai GDP növekedése megfelelt a várakozásoknak, a tavalyi 6,6 százalékos növekedés 28 éves mélypontot jelent - olvasható a Takarékbank heti pénzpiaci összefoglalójában.

Csúcson a hazai részvények, erősödik a forint

Gazdaság2019.01.21, 13:26

A múlt hét első felében látott hullámzás után csütörtöktől folytatódott a BUX emelkedése, a pénteki nyitás után pedig már karnyújtásnyira, 236 pontnyi közelségbe került a történelmi csúcshoz képest, nap közben folytatódott az emelkedés, így a zárásra már csupán 106 választotta el ettől a szinttől - emeli ki a Takarékbank heti pénzpiaci összefoglalójában.

Újabb kedvező prognózis a magyar gazdaságról: marad a növekedési ütem

Gazdaság2019.01.17, 13:10

A vártnál nagyobb GDP-növekedés hatására a Takarékbank megemelte a tavalyi évi előrejelzését 4,8 százalékra – írják elemzésükben. Mindezt arra alapozzák a pénzintézet szakértői, hogy a KSH adatai szerint a tavalyi harmadik negyedévben 4,9 százalékkal nőtt a hazai össztermék, míg a szezonálisan és naptárhatással kiigazított növekedés 5,2 százalék volt, amire a rendszerváltás óta, de valószínűleg hosszú évtizedek óta nem volt példa.

Novemberben is sokat vásároltak a magyarok

Gazdaság2019.01.07, 11:40

Tavaly novemberben a nyers adat szerint 5,3 százalékkal, a naptárhatástól megtisztítva 5,2 százalékkal nőtt a kiskereskedelmi üzletek forgalma az egy évvel korábbihoz mérve - jelentette hétfőn első becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Ez az egy évvel ezelőtti erős bázis hatására némi lassulást mutat az előző hónapban mért 6,4, illetve 5,5 százalékos növekedéshez képest.

Hullámvasúton a tőzsdék

Gazdaság2018.12.17, 15:52

A hét elején Európában tovább szakadtak az indexek, mivel továbbra is erősen negatív volt a globális hangulat. Kontinensünkön erre még rátettek egy lapáttal a francia gazdaság növekedésével kapcsolatos aggodalmak, mivel az igen erőteljes tüntetések negatív hatással lehetnek az ipari termelésre a francia jegybank szerint - emeli ki a Takarékbank heti pénzpiaci összefoglalója.

Miért zuhantak a tőzsdék?

Gazdaság2018.12.10, 12:29

A múlt hét elején világszerte szárnyaltak a részvénypiacok, miután Donald Trump amerikai elnök és Hszi Csin-ping kínai államfő megállapodtak, hogy az USA 90 napig elhalasztja a 200 milliárd dollárnyi kínai termék 10 százalékos vámjának 25 százalékra emelését. Cserébe Kína több amerikai élelmiszert, energetikai és ipari terméket vásárol, valamint csökkenti az Egyesült Államokban készült autók 40 százalékos vámját.

Mikulás előtti rali a tőzsdéken

Gazdaság2018.12.03, 12:03

Noha elmaradt a nemzetközi piacok teljesítményétől, a múlt héten folytatódott a BUX emelkedő trendje. Szinte minden nap magasabban zárt, így az egy hét alatt elért 1,9 százalékos emelkedéssel pénteken már áttörte a 40000 pontos értéket a hazai tőzsdeindex – emeli ki a Takarékbank heti pénzpiaci összefoglalója.

Szintet lépnek a takarékok

Gazdaság2018.11.30, 16:48

Versenyképesség, üzleti és szervezeti korszerűsítés, megújuló tradíciók - ezek a legfőbb céljai a Takarék Csoport 2019-2023-as időszakra szóló üzleti stratégiájának, amelyet a takarékok több mint féléves egyeztetését követően fogadott el a Takarékbank Zrt. közgyűlése. A stratégia középpontjában egy ízig-vérig modern, a digitalizáció terén aktív, országosan elérhető univerzális bank kialakítása áll, amely 2020-ra a jelenlegi takarékok fokozatos, országos fúziójának eredményeként jön létre.

A Telekom volt a sztár, tovább szakadt az Apple és az olajár

Gazdaság2018.11.26, 12:33

Annak ellenére, hogy folytatódott a lecsúszás a nemzetközi részvénypiacokon, a BUX igen jól tartotta magát, még 0,1 százalékot emelkedni is tudott a múlt hét folyamán.

Az Apple bedöntötte a világ tőzsdéit, pletykára drágult a Telekom

Gazdaság2018.11.19, 12:00

A nemzetközi trendekkel szembe menetelve, emelkedett a hazai tőzsdeindex a múlt héten. A hét első két napján még lefelé tartottak a hazai részvények, azonban a várakozásokat lényegesen felülmúló hazai GDP adatok hatására szerdán kilőttek az árfolyamok. Így óriási forgalom mellett a világ tőkepiacai között a BUX az egyik legjobb teljesítményt mutatta fel - olvasható a Takarékbank heti pénzpiaci összefoglalójában.