tájékozódás

címke rss

NMHH-elnök: Sokféle forrásból tájékozódnak a magyarok

Magyarországon mind a nagyvárosokban, mind a kistelepüléseken élők sokféle forrásból tájékozódnak, sokszínű a médiafogyasztás - összegezte a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) napokban közzétett Médiapiaci Jelentésének tanulságait az MTI-nek a szervezet elnöke.

Komplexebb az állatok tájékozódása, mint hittük

Tudomány2022.11.18, 12:30

A rágcsálók idegrendszere tájékozódás közben nemcsak az állat pozícióját képes rövid távon előrejelezni, hanem az előrejelzés bizonytalanságát is meg tudja jeleníteni - fedezték fel az ELKH Kísérleti Orvostudományi Kutatóintézet (KOKI) és Wigner Fizikai Kutatóközpont (Wigner FK) kutatói.

Ázsia Expressz 3: Gáspár Győző és Gáspár Bea bajba kerültek a sivatag közepén

Life.hu2022.10.11, 17:40

Tegnap elstartolt az Ázsia Expressz 3. évada. A versenyzőket már az első adásban sem kímélték: Gáspár Győző és Bea párosa, Gyebnár Csekka és Mérai Kata párosa is megszenvedték az első feladatot. 

Hihetetlen, de az emberek is képesek visszhang alapján tájékozódni

Tudomány2022.08.28, 16:05

Vak emberekről már korábban is tudták, hogy sokan közülük képesek echolokációval feltérképezni a környezetüket. Egy tanulmány szerint azonban ép látású emberekben is megvan ez a készség, csak nem használják a mindennapi életben.

Struccpolitika vagy mélytengeri búvárkodás: hogy éld túl a világvége-hangulatot?

She2022.06.27, 21:38

Időről időre megjelennek olyan cikkek és/vagy videók, amelyek szembesítenek minket az életünk végességével, és azzal a ténnyel, hogy mindent kisajtolunk a bolygónkból. Ha jól értem, az lenne a céljuk ezeknek a riportoknak és cikksorozatoknak, hogy felnyissák a szemünket és arra ösztönözzenek, hogy tegyünk a környezetünk védelméért, a pazarlás ellen, ám a bennük felvázolt sötét jövőkép és kilátástalanság csak pánikot kelt és szorongást okoz.

Egy nő, aki második világháborús pilótákat és űrhajósokat képzett ki

Tudomány2022.06.04, 21:07

Mielőtt még címeket írtunk volna be a Google térkép alkalmazásába, amikor el akartunk jutni egyik pontból a másikba, az utazók a Nap, a Hold és más égitestek alapján határozták meg az útjukat. Amikor azonban a rádiók meghibásodtak vagy beköszöntött a rossz idő, Mary Tornich Janislawski navigációs módszerei életeket mentettek, különösen a második világháború idején.

Tangózó neuronok segítik a tájékozódást az agyban

Tudomány2022.05.14, 14:14

Tudósok egy csoportja a gamma-oszcilláció újabb funkcióját fedezte fel a neurális kódolásban. Sikerült bizonyítaniuk, hogy agyunk idegsejtjei erre a ritmusra hangolódva kódolják a teret és navigálnak minket. Ez megerősíti azt a feltevést, miszerint a gyors ritmus a szükséges előfeltétele minden magasabb rendű agyi funkciónak. Az eredményhez Nádasdy Zoltánt és kutatótársait a fáziskódolás elmélete segítette.

Egyszerűen képtelen tájékozódni? Itt a megnyugtató magyarázat

Tudomány2022.04.18, 15:49

A kutatások egyre inkább azt igazolják, hogy a környezetünk nemcsak a mentális egészségünket, hanem a kognitív képességeinket is befolyásolja. Egy új tanulmány lenyűgöző kapcsolatot fedezett fel a gyerekkori környezet és a navigációs készségeink között.

11 dolog, amit eddig biztosan nem tudtál a macskabajuszról

Petplace.hu2021.10.23, 09:54

Számos állatnak büszkélkedhet 'arcszőrzettel', sőt az orángutánoké például olyan helyeken nő, mint a férfiaké: az állon és az arcon, míg a kecskéké kizárólag az állukon. És akkor térjünk rá cikkünk főszereplőjére, a macskákra, akiknek szintén az arcunkon nő a bajszuk, ahogy a bársonytalpúak szemöldöke is sok esetben úgy néz ki, mintha a bajszuk lenne.

Térképként használják a Föld mágneses mezejét a cápák

Tudomány2021.05.10, 14:50

Először találtak erős bizonyítékot arra, hogy a tengeri teknősökhöz hasonlóan a cápák is a Föld mágneses mezejét használva navigálnak hosszú távú utazásaik során. A szakértők eredményeikről a Current Biology című tudományos lapban számoltak be.

Egy denevér, ami nem használ ultrahangos echolokációt

Tudomány2021.03.08, 15:15

A tudósok egy újabb kirakós darabra bukkantak abban a rejtvényben, amely arra a kérdésre keresi a választ, hogy az echolokáció vajon hogyan alakult a denevérekben. A Current Biology folyóiratban megjelent nemzetközi tanulmány szerint a tudomány most sikerrel közelebb lépett az évtizedekig tartó evolúciós rejtély megoldásához.

Biztos vagy benne, hogy mindent tudsz az általad választott szakról?

Unilife.hu2021.03.05, 23:19

Az egyes képzések követelményrendszerének ismeretével kapcsolatos hiányosságok a hallgatók részéről általános problémának számítanak.

Amit mindenképp tudnod kell az egyetemi felvételi előtt

Unilife.hu2021.03.13, 07:16

A cikknek akár azt a címet is adhattam volna, hogy „amit bárcsak tudtam volna a felvételi előtt", hiszen az alábbi gondolatokat – talán bevallhatom – a saját egykori tudatlanságom ihlette az egyetemi felvételivel kapcsolatban. Te ne kövesd el ezeket a hibákat!

Új weboldal segíti a földgáz- és áramszolgáltatással kapcsolatos tájékozódást

Gazdaság2021.02.04, 16:23

Az MVM Next Zrt. új, Gyakori kérdések weboldalát földgáz- és áramszolgáltatással kapcsolatos információszerzés céljából hozta létre ügyfelei számára. Az új oldal feladata a leggyakrabban felmerülő kérdések és válaszok összegyűjtése mellett az ügyintézés hatékonyságának növelése és a digitális csatornák használatának megkönnyítése.

A nők és a tájékozódás

She2020.11.16, 11:11

Erre kell mennem a kávézóhoz, ahol találkozóm lenne? Emlékszem, jártam már ott pár hónapja, de hol is van pontosan? Jobbra kell fordulni? Nem, inkább balra...

Ezért tudnak visszatalálni a tengeri teknősök a kikelési helyükre

Tudomány2020.09.26, 22:04

A University of Central Florida kutatóinak új cikke segíthet megválaszolni, honnan eredhet egyes állatok mágneses „hatodik" érzéke. Így például azt is, hogyan tudnak visszatalálni a tengeri teknősök a kikelésük helyére.

A földi mágneses mező segítheti a kutyákat a tájékozódásban

Tudomány2020.07.21, 15:45

A földi mágneses mezőt használhatják tájékozódási segédeszközként a kutyák - derült ki cseh és amerikai kutatók tanulmányából.

Tudja-e, miért észak-dél irányba állva könnyítenek magukon a kutyák?

Tudomány2018.09.28, 16:54

Valószínűleg nem sok ebtulajdonos figyel fel arra, hogy kutyája rendszeresen az észak-dél irányba beállva ürít. Német és cseh kutatók próbáltak rájönni ennek okára, akik tanulmányukat a Frontiers in Zoology című állattani magazinban publikálták.

Csapdát jelentenek a denevéreknek a modern épületek

Tudomány2017.09.11, 11:31

A denevérek ügyesen kerülik ki a természetes akadályokat gyors, éjszakai repülés közben is, ám a modern épületek nagy, sima üvegfelületeit nem érzékelik, ezért veszélyesek számukra.

A hangyák ügyesebben tájékozódnak, mint hittük

Tudomány2017.01.20, 15:36

Egy tudományos kutatás szerint a hangyák sokkal ügyesebben tájékozódnak, mint gondoltuk volna: a Napot és a memóriájukat is használják az eligazodásban.

Iránytű van elrejtve a kutyák és a főemlősök szemében

Tudomány2016.02.26, 07:11

A kutyaszerű ragadozók és egyes főemlősök szemében a madarakéhoz hasonló mágneses iránytű lehet a német kutatók legújabb felfedezése szerint.

Megdőlt a tévhit? A nők tájékozódnak jobban!

Life.hu2015.08.08, 06:40

A brit férfiak átlagosan 900 mérföldet, azaz csaknem 1500 kilométert tesznek meg feleslegesen életükben autóval vagy gyalog, mert makacsak, és nem hajlandóak segítséget kérni, ha eltévedtek.

Nők és a tájékozódás. Valóban két külön fogalom?

Life.hu2015.04.21, 14:43

„Ha egy férfi és egy nő egy időben leugrik egy felhőkarcoló tetejéről, melyik ér le előbb? A férfi. Miért? Mert a nő eltéved útközben." Ahogy ez a morbid vicc is mutatja, a nők tájékozódási képességének igen rossz híre van... Főleg a férfiak körében. Aljas rágalom vagy tudományosan bizonyított tény? Utánajártunk!

Kiderült, mi Máté Krisztina gyenge pontja

Life.hu2014.05.11, 08:33

Máté Kriszta egészen más arcait is láthatjuk a Szombat Esti Láz kezdete óta, az évek óta kialakult erős nő imidzsén a tánc sokat változtat, de azt a gyenge pontját, amitől megláttuk benne az olykor kissé bohókás, fiatal nőt, eddig nem fedte fel.

Már az őscet is visszhanggal tájékozódott

Tudomány2014.03.13, 09:25

Egy mostanáig ismeretlen, 28 millió évvel ezelőtt élt fogascet-faj maradványa minden eddiginél korábbra teszi a hangimpulzusokkal történő tájékozódás kialakulását.

Az emberek is képesek visszhangok alapján tájékozódni

Tudomány2013.09.02, 08:31

Vak emberekről már korábban is tudták, hogy sokan közülük képesek echolokációval feltérképezni a környezetüket. Egy új tanulmány szerint azonban ép látású emberekben is megvan ez a készség, csak nem használják a mindennapi életben.

Elképesztő távolságból talált haza egy macska

Tudomány2013.01.21, 13:16

Az amerikai házimacskát nyaralás alatt vesztették el, de alig két hónappal később megjelent gazdái lakhelyének közelében.

Delfinkatonák pucolták ki az Adriát

Tudomány2012.11.10, 16:31

Egy hónapra Montenegróba költözött az Egyesült Államok haditengerészetének hat palackorrú delfinje, hogy aknákat keressen a Kotori-öbölben. Az amerikai katonák azt állítják, hogy emberölésre soha nem képeztek ki delfineket, ám a cetvédők erről nincsenek meggyőződve. A legmesszebb a szovjetek mentek.

Hogyan lát csukott szemmel a delfin?

Tudomány2012.08.16, 15:59

A delfinek gondolkodását és érzékelését vizsgálja, ezen belül is elsősorban a delfinek tájékozódását kutatja a Hongkongban élő Mátrai Eszter. A kutató szerint a delfinek képességei más fajokkal összehasonlítva lenyűgözőek, és úgy véli, hogy még sok kérdés vár megválaszolásra velük kapcsolatban.

Táncolva kerüli el az akadályokat a ganéjtúró bogár

Tudomány2012.01.20, 09:13

Amikor a ganéjtúró bogár összegyúrta ürülékgombócát, felmászik a tetejére és többször körbetáncol rajta. A kutatóknak most sikerült megfejteniük a tánc értelmét: így tájolja be a bogár, merre görgesse a galacsinját.

A népszerű műanyagadalék befolyásolhatja a párválasztást

Egészség2011.06.28, 15:55

A hím egerek, amelyeket születésük után a széles körben alkalmazott műanyagadalék, a biszfenol-A (BpA) hatásának tettek ki, felnőttként a nőstényekhez hasonlóan viselkedtek, a nőstények pedig kevésbé érdeklődtek irántuk - derült ki egy új amerikai vizsgálatból.

Négy szemével állandóan a fákat lesi egy kockamedúza

Tudomány2011.05.02, 12:15

Egy mangrove erdőkben élő kockamedúza 24 szeméből néggyel mindig a fák koronáját fürkészi. Ennek alapján tudja betájolni, merre található a kedvenc tápláléka.

Átlátszó kristályok segítségével navigálhattak a vikingek

Tudomány2011.02.07, 14:52

Máig nem ismert pontosan, hogyan tájékozódtak a viking hajósok felhős időben, amikor nem lehetett olyan egyszerűen meghatározni a Nap helyét az égbolton. Egy magyar és egy svéd kutató vizsgálatai szerint a vikingek ilyenkor átlátszó polarizáló kristályok segítségével navigálhattak.

V�djegyet vezet be az OBA

Gazdaság2006.01.04, 15:14

Fogyaszt�v�delmi embl�m�t vezet be a bet�tv�delmet �lvez� megtakar�t�si term�kekre az Orsz�gos Bet�tbiztos�t�si Alap, az OBA. Az �gyfelek t�j�koz�d�s�t jelent�sen megk�nny�t� �s ezzel egy�tt a jogosulatlan bet�tgy�jt�st megnehez�t� embl�ma haszn�lata egyel�re nem lesz k�telez�, csak aj�nlott.

Hiányoznak a fővárosi utcanévtáblák

Itthon2003.08.08, 08:41

Valószínűleg kevés olyan európai főváros van, ahol annyi utcanévtábla hiányzik, mint Budapesten - írja a Népszabadság. A tájékozódás gyakran nemcsak az idelátogatóknak, hanem a fővárosiaknak is gondot okoz.

Már nem támogatják a vakok sípoló szemüvegét

Itthon2003.01.21, 14:32

Azt tudakolja az egészségügyi minisztertől egy szocialista képviselő, hogy miért szüntette meg a társadalombiztosítás egy, a vakok tájékozódását segítő készülék támogatását. A képviselő szerint a korábban támogatott eszközt országosan több száz ember igényelné.

Előző
  • 1
Következő