Szusza Ferenc

címke rss

Magyarfoci-szinten a stadionrekonstrukció

Sport2003.11.18, 19:44

Az Ifjúsági és Sportminisztérium - a GYISM jogelődje - 2000-ben hirdette meg a stadionrekonstrukciós programot: hároméves futamidőre 12,7 milliárd forint állami támogatással 38 labdarúgó-stadion felújítását tervezte. Idén szeptember végéig ebből mindössze négy pálya átépítése valósult meg. Az MTI annak járt utána, hol tart most a program, s mi a helyzet az érintett stadionokban.

Haladást vert a Fradi

Sport2003.10.25, 20:25

A Ferencváros együttese 2-0-ra verte a Haladást az Arany Ászok Liga 11. fordulójában. A Videoton pontot szerzett az utóbbi időben felfelé ívelő formát mutató Zalaegerszeg vendégeként, míg a Debrecen nagy csatában győzött a Győr ellen. Az Újpest és az MTK megosztozott a pontokon.

Puskásról és Albertről is stadiont nevezhetnek el

Sport2002.02.20, 17:27

Amióta Hidegkuti Nándor halála után az MTK a legendás centeréről nevezték el a Hungária körúti stadiont, megindultak a találgatások, vajon a többi klubnál kiknek a nevét viselhetik az arénák. Pontosabban néhány egyesületnél már nem is titok ez, hiszen Újpesten a hajdani kiválóság, Szusza Ferenc, míg a Vasasnál Illovszky Rudolf lehet a névadó.

Szusza Ferenc nevét kapja az újpesti stadion

Sport2002.02.13, 07:10

Épül-szépül és nevet kap a Megyeri úti UTE-stadion. A szurkolók között rendezett szavazáson névadóként a legtöbb voksot Szusza Ferenc, a gólrekorder újpesti futballista kapta, s a stadionavató egyben névadó ünnepség is lesz. Az Újpestben 463 NB I-es meccset játszó és 397 gólt rúgó csatár, mint mondta, meghatódott, hogy klubhűségét és játékát nem felejtette el az újpesti szurkolótábor.

Előző
  • 1
Következő