szurkolói rendbontás

címke rss

Rendőri vezetők kapnak fegyelmit a Fradi-balhé miatt

Itthon2009.11.03, 14:52

Két rendőri vezető ellen indult fegyelmi eljárás a múlt szombati Ferencváros-Diósgyőr meccsen történtek miatt. Draskovics Tibor igazságügyi miniszter szerint a rendőrség helyesen járt el, de többet kellett volna tenniük, hogy a helyszínen azonosítsák és előállítsák a rendbontókat.

Megfogta a szurkoló ziccerét az ománi kapus

Archívum2010.01.08, 11:36

Indonézia labdarúgó-válogatottjának nem megy mostanában: az ázsiai együttes 2008 decembere óta nyeretlen, és immár sorozatban 13 mérkőzésen keresztül nem tudott győzni. Január 6-án hazai pályán kapott ki Omántól, az egyik drukkernek a 40 ezer közül ez már sok volt: berohant a pályára, majd a labdát megkaparintva megpróbált ő gólt szerezni, ám az ománi kapus védett.

Kivizsgáltatná a pénzdobálást a Fradi nőikézi-csapata

Sport2010.02.04, 11:37

A Ferencváros nőikézilabda-csapata a békéscsabai bajnoki mérkőzés után történtek kivizsgálást kéri a magyar szövetség versenybizottságától, ha netán a találkozó ellenőre jelentésében erre nem tért volna ki. A szerdai összecsapás végén a szurkolók megdobálták a Fradi játékosait, az átlövő Trufán Noémit el is találták.

Lézerrel és ököllel támadták a Leeds focistáit

Archívum2010.02.10, 19:50

A Leeds United büntetőkkel elveszítette a Carlisle United elleni területi kupa szerda esti elődöntőjét. A tizenegyesek alatt a hazai drukkerek lézerrel zavarták a leedsieket, akik közül többeket megtámadtak, miközben a továbbjutást ünnepelve a pályára rohantak.

Meghalt a megvert PSG-szurkoló

Sport2010.03.18, 10:51

Két és fél hetes kóma után szerdán éjjel elhunyt a Paris Saint-Germain egyik drukkere, akit saját labdarúgócsapatának egy másik, rivális szurkolócsoportja vert meg február 28-án.

A nadrágszíjak is szerepet kaptak a római derbin

Archívum2010.04.19, 13:54

A szokásos parázs hangulatban zajlott a római derbi, a szurkolók már a meccs előtt verekedtek egyet a lelátón, az egymást nadrágszíjjal gyepáló feleket végül a rendőrök fékezték meg. A meccs végén a pályán is forrtak az indulatok, a laziós Kolarovot alig bírták lefogni, a Roma csapatkapitánya, Francesco Totti pedig lefelé fordított hüvelykujjal mutogatott, igaz, a saját szurkolói felé. A balhé aztán az utcán is folytatódott, tízen megsérültek, egy autó kiégett, a nyugisabb Roma-drukkerek viszont inkább az ünneplést választották, mivel csapatuk ezzel nagyot lépett a bajnoki cím felé.

Hajtóvadászatot indítottak a perui drukkerek a bíró ellen - videó

Sport2010.10.12, 14:04

Két pályán is akciófilmekbe illő jelenetek játszódtak le a perui kupa legutóbbi fordulójában: az Atletico Grau és a Sporting Pizarro meccsén a hazai játékosok estek neki a bírónak, míg a Manucci-Deportivo Volante találkozón még ennél is nagyobb balhé tört ki.

Újrajátszást kér, és az olaszokat is felelősnek tartja a szerb szövetség

Sport2010.10.15, 17:45

A saját válogatottja szurkolóinak botrányokozása miatt félbeszakadt Európa-bajnoki selejtező újrajátszását fogja kérni a Szerb Labdarúgó Szövetség (FSS) a sportág európai irányító szervezetétől (UEFA).

Az olaszok nem mennek bele a szerbek elleni meccs újrajátszásába

Archívum2010.10.18, 14:50

Az Olasz Labdarúgó Szövetség (FIGC) szerint nem fogadható el, hogy újrajátsszák a múlt kedden szurkolói rendbontás miatt félbeszakadt, szerbek elleni Európa-bajnoki selejtezőt.

Zárt kapuk mögött játszanák a szerb örökrangadót

Archívum2010.10.19, 18:53

Zárt kapuk mögött szeretné lebonyolítani a Crvena zvezda elleni szombati örökrangadót Dragan Djuric, a Partizan labdarúgóklub elnöke.