szurkolás2016

címke rss

Dobogtassa meg a magyar válogatott szívét

Archívum2016.06.14, 17:53

A magyar válogatott 44 év után kijutott a foci Eb-re, ennek megfelelően pedig a szokásosnál is nagyobb figyelmet kapnak a focistáink. A Magyar Telekom például egy elcsépelt, bugyuta vagy éppen érzelgős kampány helyett egy kifejezetten játékos ötlettel támogatja a csapatot, bevonva minket, szurkolókat is.

Akik miatt a lelátót érdemes figyelni a meccseken

Archívum2016.06.14, 11:03

Minden futballmérkőzésnek megvannak a saját egyéniségei a pályán és a lelátón is. Ismerkedjenek meg a spanyol dobossal, akit mindent feladott a futball miatt, a holland tábornokkal, aki egy vb-bronzéremmel lett gazdagabb, a kaszkadőrnek is beillő kolumbiai madáremberrel, a 2014-es vébé legszomorúbb brazil drukkerével és egy franciával, aki a kakasa nélkül el sem indul a meccsre.

Egészségesebb lehet, ha szurkol

Archívum2016.06.14, 09:39

A szurkolás mindenkinek jó: azt, hogy a csapatnak miért jó, talán nagyon nem is kell indokolni. Ám a szurkolás jót tesz annak is, aki a csapatát lelkesíti. És ennek pszichológiai és hormonális okai is vannak.

A Nagyok mernek magyar futballsikerről álmodni

Archívum2016.06.14, 13:55

A szurkolói önbizalomban nincsen hiány, de nem csupán a fanatikusok várnak győzelmet a magyar labdarúgó-válogatottól az Ausztria elleni Európa-bajnoki nyitányon, hanem sztársportolóink is. A Délmagyarország három Nagyot, a kézilabdázó Lászlót, a vízilabdázó Viktort és a súlyemelő Pétert kérdezett meg az esélyekről.

Az szép lesz, amikor Böde Dani összefut a pályán Ronaldóval

Archívum2016.06.14, 09:40

Till Attila nemrég forgatott Király Gáborral, így még fokozottabb hangulatban várja a magyarok első meccsét. Szabó Ádám csak a válogatottnak szurkol, még egy dalt is írt nekik, hogy lelkesítse őket és a hazai szurkolókat. Adányi Alex is lelkes sportrajongó, óriási kivetítőkön követi majd a fontosabb mérkőzéseket. Cikksorozatunkban tévés műsorvezetőket, hazai sztárokat kérdezünk a fociról.

Harsányi Levente: Látva az ellenfeleket már nem vagyok nyugodt

Archívum2016.06.14, 14:55

A Petőfi rádió műsorvezetője nem volt még Eb-n, de kerti, közös meccsnézésben bármikor benne van. Németországnak szurkol 1982 óta, de a magyar győzelem persze fontosabb neki.

Nacsa Olivér: A 2004-es Eb görög válogatottjának példáját kell követnünk!

Archívum2016.06.14, 09:22

Minden meccsnapon az esti mérkőzés utáni elemzéseket követően jön a Jöttünk, láttunk, visszanéznénk című műsor az M4 Sporton. A napi meccsdömping utáni levezető műsorban Harsányi Levente, Nacsa Olivér és Ganxsta Zolee vitatja meg az aznapi mérkőzéseket, őket kérdeztük a magyar válogatott esélyeiről. Elsőnek a humorista válaszait mutatjuk.

Amelyik magyar hagyja magát, az csúnya verést kap Marseille-ben

Archívum2016.06.14, 16:46

Az egyik nizzai szurkolói zónában dolgozó magyar biztonsági őr szerint Marseille-ben nem az angolok kezdték a balhét, a helyi huligánok válogatás nélkül megtámadnak mindenkit.

8 dolog, amiért megéri optimistának lenni

Archívum2016.06.14, 11:28

Az optimizmus és a pesszimizmus fizikális és mentális jólétünkre is kihathat. Egyértelmű tehát, hogy egy optimista életszemléletű ember boldogabb, egészségesebb és hosszabb életet is él… És ez még csak a kezdet. Íme, 8 dolog, amiért megéri optimistának lenni. 

Mondja meg, meddig jut el a magyar csapat!

Archívum2016.06.14, 13:53

Tavaly novemberben, talán a bravúros kijutáson fellelkesülve, minden tizedik olvasónk akár még az Eb-aranyra is esélyesnek tartotta a magyar fociválogatottat. A legtöbben viszont arra tippeltek, hogy lesz ugyan három pontunk, de ez kevés lesz a továbbjutáshoz. Megoszlottak a pesszimista és az optimista voksok – de vajon most, egy nappal az első Eb-meccsünk előtt hogyan látják az esélyeket az Origo olvasói? Szavazzon!