szurkálás

címke rss

Hangos horkolás miatt halálra késelte szomszédját egy férfi

Nagyvilág2024.01.25, 08:35

Két férfi hónapok óta vitatkozott azon, hogy egyikük hangosan horkol. Néhány napja is ezen veszekedtek, majd az egyik férfi betört a másikhoz, hogy elmondja megműtteti magát. Ám az nem hitt neki, és halálra szurkálta a horkoló.

Egy 12 éves fiú hátba szúrt egy vele egyidős fiút Hajdúhadházon

Itthon2023.11.23, 11:50

Csak a szerencsén múlt, hogy nem történt tragédia Hajdúhadházon. Egy 12 éves fiú támadt rá egy vele egykorú fiúra. Megütötte, aztán hátba szúrta.

Összeszurkálta barátnője rokonait egy elhagyott Csongrád-Csanád vármegyei férfi

Itthon2023.06.09, 14:29

Több embert is brutálisan összeszurkált egy férfi Csongrád-Csanád vármegyében. Az egyik férfi, aki a gyerekét védte életveszélyes állapotban került kórházba a támadás után. Soha nem épült fel teljesen. A támadó a gyereket akarta először megszurkálni.

Brutális kegyetlenséggel szurkálta össze saját gyereke fejét egy Bács-Kiskun vármegyei nő

Itthon2023.06.08, 11:01

Minden előzmény nélkül, késsel esett neki a saját kislányának egy asszony. A fejét szurkálta a hétéves gyereknek, akit életveszélyes állapotban vittek kórházba. Csak a szerencsének, és a gyors orvosi beavatkozásnak köszönhetően maradt életben.

Éktelen ordítozásra riadtam - a szomszéd tudta Tengelicen, hogy nagy a baj - videó

Itthon2023.06.01, 14:13

Holtan találtak rá egy fiatal lányra Tengelicen az egyik házban ma hajnalban. A szakértőknek azonnal egyértelmű volt, hogy gyilkosság történt. A Teol most megtudta, hogy a lányt halálra szurkálták. A gyilkosa a rokona, az unokatestvére lehet, akit a rendőrök, és a Terrorelhárítás kommandósai közösen fogtak el.

Egyetlen szúrással ölte meg szerelmét egy Pest vármegyei nő

Itthon2023.06.01, 11:48

Többször is összeverekedett egy Pest vármegyei pár. A nő háromszor is megszúrta a férfi. Mind a háromszor lábon. Az utolsó veszekedés során a szúrás olyan brutális volt, hogy a férfinak esélye sem volt, elvérzett.

Késsel támadt rá két nőre egy gyáva férfi az 52-ées villamoson

Itthon2023.05.22, 14:27

Közösség tagja ellen, felfegyverkezve elkövetett erőszak miatt ítéltek el egy 35 éves férfit. Késsel a kezében támadt rá két nőre egy villamoson, többször feléjük szúrt, azt mondta nekik, hogy el fogja vágni a torkukat. A rendőrök pillanatok alatt elfogták.

Húsklopfolóval verte a felesége fejét, aztán összeszurkálta a kegyetlen férj Nyírtelken

Itthon2023.05.22, 11:23

Brutálisan összeverte, és megalázta feleségét egy férfi. Előbb olyan erővel verte, egy húsklopfolóval a nő fejét, hogy annak eltört a nyele. Aztán két késsel is szúrkálta. Ezután a fejsze következett volna, de a nőnek volt annyi lélekjelenléte, hogy rájött, ha halottnak tettei magát, a férfi ott hagyja. Ez volt ugyanis a férfi célja, hogy megölje a feleségét. A férfi ezután fel akarta vágni a saját ereit. A véres jelenetsort a pár másfél éves kislánya végignézte.

Majdnem halálra késeltek egy ápolót a szekszárdi kórházban

Itthon2023.05.15, 16:37

Rátámadt egy beteg egy ápolónőre hétfőn hajnalban Szekszárdon a kórházban. Kés volt a kezében, és többször meg is szúrta a nőt, aki életveszélyes állapotba került – írja a Tények.hu az MTI-re hivatkozva.

Horrorfilmbe illő kivégezés - egy 12 éves kislányt körömreszelővel gyilkolt meg két másik gyerek

Nagyvilág2023.03.22, 06:50

Megúszhatja a börtönt az a két lány, akik meggyilkolták 12 éves iskolatársukat. Egy elhagyott vasúti alagúton keresztül csalták ki az erdőbe, majd 32-szer szurkálták meg egy körömreszelő éles végével, aztán egész egyszerűen ott hagyták a Németországban található Freudenberg városhoz közeli erdőben. A gyilkosok azért úszhatják meg a börtönt, mert mindketten 14 év alattiak - írja a The Sun.

Meglőtte, aztán majdnem halálra szurkálta ismerősét egy férfi Tatabányán

Itthon2023.03.17, 16:14

Letartóztatták azt a férfit, aki előbb meglőtte egy gázfegyverrel, aztán egy késsel megszúrta ismerősét. A bíróság szerint ha szabadon marad, megnehezítheti a bizonyítást, illetve befolyásolhatja, vagy akár meg is félemlítheti a tanúkat.

Tapétavágóval szurkálta össze 13 éves iskolatársát egy lány Szepetneken

Itthon2023.03.09, 16:56

Tapétavágó késsel többször megvágta iskolatársát egy 14 éves lány Szepetnek általános iskolájában. Sznopek Veronika rendőrségi szóvivő elmondta, az eset szerdán, az iskola egyik mosdójában történt, ahol a lány rátámadt egy 13 éves iskolatársára.

Több, mint 20 év után emelhetnek vádat egy férfi ellen, aki majdnem halálra késlt egy fiatal nőt

Itthon2023.03.09, 11:07

2001-ben egy akkor 27 éves nőt támadott meg egy férfi Kecskeméten. Az asszony a szerencsének és két, közelben lévő férfinek köszönhette, hogy életben maradt: amikor kiabálni kezdett, a segítségére siettek, a támadó pedig elfutott. A rendőrök a kést, amivel a férfi támadt, a közelben megtalálták, de a támadót nem. Az ügyet időről időre elővették a rendőrök, de a rejtélyes támadót nem sikerült elfogni.

Egy lány miatt támadott a Deák téri késelő

Itthon2023.02.20, 13:29

Fél nap alatt azonosították, aztán elfogták azt a 18 éves fiút, aki a gyanú szerint vasárnap hajnalban az 5. kerületi Erzsébet téren, a Deák tér mellett késével halántékon szúrt egy 18 éves kamaszt. Az áldozatot a mentősök életveszélyes sérüléssel vitték kórházba, ahol romlott az állapota. 

Késelés Debrecenben: Azzal hívtak, hogy megszurkálták a lányomat, minden szörnyűség lejátszódott a fejemben

Itthon2023.01.27, 15:57

Majdnem halálra szúrta iskolatársa egy 16 éves lányt Debrecenben. Ahogy azt korábban megírtuk, a konfliktust az okozta, hogy Vera összejött a támadója, Bea exével, amit ő nem tudott elviselni. A Bors információi szerint a szintén 16 éves János alig néhány hónapot járt együtt annak idején Beával, a fiú pedig a szakításuk után csak egy évvel állt össze Verával, akivel már szintén egy esztendeje együtt vannak.

Lábon szúrta az intézkedő rendőrt egy kamaszfiú

Itthon2023.01.26, 15:45

Lábon szúrta a vele szemben intézkedő rendőrt egy 16 éves fiú szerda este egy Fejér vármegyei településen. A járőr azért ment ki a társasházhoz, mert egy 16 éves lány nevelőapja rendőri segítséget kért: a lány a bejelentés szerint hétfő óta nem volt otthon és éppen megjelent a barátjánál.

Egy fiú miatt szúrta majdnem halálra iskolatársát egy 16 éves lány Debrecenben

Itthon2023.01.26, 13:42

A 16 éves lány tegnap késelte meg az iskolatársát Debrecenben, akinek a sérülései életveszélyesek voltak. Valószínűleg egy fiún vesztek ösze.

Drámai videón, ahogy a rendőrök rálőnek a rendőrgyilkosra és elfogják

Itthon2023.01.13, 15:03

Az Origo megszerezte a videót, amin látszik, ahogy a rendőrgyilkost elfogják a rendőrök. Az ámokfutó percekkel korábban szúrta halálra társukat, ők pedig sebesülten, vérző lábbal, karral üldözték a még akkor magából kikelve őrjöngő férfit. A felvételt készítők háttérben hallható szavaiból kiderül, hogy a felvétel kezdete előtt a rendőrök leadtak egy figyelmeztető lövést - erre indították el a felvételt. A felvételen az is látható, hogy a férfi késsel a kezében a villamosmegálló felé fut, ahol nemsokkal korábban állt meg egy villamos - az utasok védelmében a rendőrök kénytelenek voltak lőni.

Egy 29 éves főtörzsőrmestert késeltek halálra éjjel Budapesten

Itthon2023.01.13, 09:36

Baumann Péter főtörzsőrmester az a rendőr, akit tegnap éjszaka egy férfi halálra szurkált. A rendőrség őt gyászolja, a rendőrkapitányságokra fekete zászlót, a rendőrségi autókra gyászszalagot tesznek ki.

Brutális gyilkosság lett a baráti beszélgetés vége Aranyosapátin

Itthon2022.11.30, 13:05

Egy férfit az otthonában látogatta meg az egyik legjobb barátja, és egyben kollégája. Jó hangulatban beszélgetett, italoztak, ám egy idő után vitázni kezdtek, és össze is verekedtek. Végül a házigazda egy összecsukható kést vett elő, amellyel többször nyakon szúrta áldozatát. A 46 éves férfi azonnal meghalt.

Összeszurkálta a menyasszonyát, az új barátnőjét és annak anyját egy férfi Ráckevén

Life.hu2022.11.29, 22:59

Menyasszonyát, majd később az új barátnőjét és annak anyját is megszurkálta egy ráckevei fiatal. 2020-ban emeltek ellene vádat, a Fővárosi Törvényszék 12 év fiatalkorúak börtönében végrehajtandó szabadságvesztésre és 8 év közügyektől eltiltásra ítélte a kamaszt előre kitervelten, különös kegyetlenséggel és több emberen elkövetett emberölés bűntettének kísérlete és más bűncselekmények miatt.

Azzal hívta a rendőröket egy salgótarjáni nő, hogy megölték az anyját - persze ő tudta, ki tette

Itthon2022.11.25, 10:26

Egy 57 éves nő hívta a rendőröket márciusban azzal, hogy salgótarjáni lakásának konyhájában holtan találta édesanyját. Nem sokkal később kiderült, hogy ő maga szurkálta halálra a saját anyját, néhány nappal korábban.

Szíven szúrta kötekedő ellenfelét a fiatal fiú

Itthon2022.11.16, 11:25

A fiatal fiú januárban munkából, már sötétedés után tartott haza, amikor a házuk előtt találkozott ismerősével. Azonnal vitatkozni kezdtek. Kölcsönös szidták egymást, aztán mindketten hazamentek. Az idősebb fiú, aki ekkor már részeg volt, nem tudta túltenni magát a sértéseken, ezért több barátjával visszament a helyszínre, ahol üvöltözve verekedni hívta vitapartnerét. Mindez majdnem az életébe került

Amikor szólt a felesége, hogy nem mosogatott el, 18 szúrással kivégezte

Itthon2022.11.11, 10:12

Gyakorlatilag kivégezte a feleségét egy férfi, Nyíregyházától nem messze. Azután esett neki az asszonynak, hogy az szóvá merte tenni, hogy megint részeg, és még a tegnapi kést sem mosta el. A férfi ellen most vádat emeltek, ha mindent beismer, 13 évre ítélik.

Majdnem halálra szúrta és élve felgyújtotta barátját egy férfi Erdőkertesen - videó

Itthon2022.10.07, 10:27

Kedden reggel egy erdőkertesi házhoz riasztották a rendőröket, és a mentősöket. A megadott címen egy megszúrt férfit találtak, aki tele volt égési sérülésekkel. Életveszélyes állapotban vitték kórházba. Támadója akkorra már elmenekült, így azonnal keresni kezdték. Végül a férfi maga jelentkezett.

Szabó ollóval szurkálta halálra idős, beteg anyját egy hatvani férfi

Itthon2022.10.05, 10:57

A férfi évek óta a 84 éves anyja hatvani lakásában élt. Az asszony a betegsége miatt folyamatos ápolásra és gondozásra szorult. Ezt a fia csinálta, amiért ápolási díjat kapott. Ez volt gyakorlatilag az egyetlen állandó jövedelme, ráadásul azt is elveszthette volna, ha az anyja egy olyan intézménybe kerül, ahol szakemberek ápolják. A férfi emellett depressziós, ami valószínűleg nagy szerepet játszott abban, hogy 2011 karácsonya után öngyilkosságot kísérelt meg, olyan kilátástalannak látta az életét.

Megkéselték a magyar fitneszmodellt, vérben úszó férjét a TEK fogta el

Itthon2022.10.01, 11:03

A fitneszmodell, K. Ildikó és férje jó ideig egy nyírteleki házban laktak. A Tények stábjának a helyiek elmondták, hogy a pár évekig „se veled, se nélküled kapcsolatban" volt. Aztán nemrég elindították a válókeresetet.

Tagadja, hogy megszurkálta ismerősét Ferencvárosban, azt viszont elismeri, hogy az elvette a sörét

Itthon2022.09.21, 10:50

Budapest egyik legforgalmasabb részén, a Könyves Kálmán körúton kezdett késsel hadonászni egy férfi tegnap délután. Egy embert meg is szúrt, őt a mentősök azonnal kórházba vitték. 20 perccel őt is megtalálták. Épp egy presszóban ült.

Majdnem halálra szurkálta élettársát egy istenmezejei nő

Itthon2022.08.10, 12:58

A férfi január 6-án hajnalban az istenmezejei lakásukban szórakozott az élettársával, a nevelt fiával és az unokatestvérével. Hajnalban már mind részegek voltak, amikor a házigazdák összevesztek, és lökdösni kezdték egymást. A fiú ekkor közéjük állt, hogy szétválassza őket, de az idősebb férfi megütötte, aztán fellökte az őt békíteni igyekvő fiút, mire az az anya magához vett egy konyhakést, és azzal esett neki az élettársának.

A székesfehérvári kórházban szurkálta meg élettársát egy férfi

Itthon2022.08.09, 13:08

A férfi a székesfehérvári kórházban ápolónőként dolgozó volt élettársára támadt rá. Fojtogatta, aztán a földre lökte a nőt. Ezután egy kést szorított a nő nyakához, aztán többször a nő felé szúrt. A nőt, aki védekezett, közben többször megvágta a kézén, és a lábán.

Hátulról támadt, késsel a barátjára egy nő

Itthon2022.07.26, 12:29

Egy nő áthívta magához régi ismerősét tavaly márciusban. Beszélgetni kezdtek, aztán egy idő után már vitatkoztak, ezért a nő elküldte ismerősét, majd egyre idegesebben, egy késsel a kezében kilökdöste a a kapun. Az 51 éves férfi hazaindult, de a nő dühében a neki már hátat fordító férfit a kést tartó kezével kezdte ütni, és hétszer megvágta.

Féltékenységből megszurkálta gyerekkori barátját a nádudvari férfi - fotó

Itthon2022.06.29, 11:16

Ököllel ütötte a szomszédját, ahol csak érte, aztán négyszer meg is szúrta egy férfi. Azért esett neki gyerekkori barátjának, mert az gondolta, hogy annak viszonya van élettársával. Tévedett, letöltendő börtönre ítélhetik.

Megkéselte az ápolónőt egy beteg a miskolci kórházban

Itthon2022.06.14, 11:14

A 70 éves asszonyt egy éve Miskolcon, az egyik kórházban ápolták. Délután az ápolónő bement a kórterembe azért, hogy a betegek vércukorszintjét ellenőrizze. Amikor az asszonyhoz ért, egy időre hátat fordított, a nő pedig minden előzmény nélkül hátba szúrta.

Nyakon szúrta ismerősét a mosonmagyaróvári

Itthon2022.06.01, 15:26

A győri rendőrök őrizetbe vették azt a 30 éves férfit, aki majdnem halálra késelte ismerősét.

Ömlik belőlem a vér, én ezt nem fogom túlélni - mondta az újpesten megszúrt rendőr rádión a kollégáinak

Itthon2022.05.19, 15:29

Késsel támadt egy rendőrre egy 35 éves férfi Újpesten 2020 karácsonyán. A rendőrt összesen 13 szúrás, illetve vágás érte. A férfi most részletesen beszélt arról, hogy pontosan mi történt. Többek között arról is, hogy érezte, ahogy a támadója belé szúrja a kését markolatilag, aztán kihúzza. Azt mondja, biztos volt benne, hogy meg fog halni. A támadót végül a másik rendőr lelőtte.

Megrázó videón a brutális érdi leszámolás: gázolás, és halálos szurkálás

Itthon2022.05.18, 12:06

A vádirat szerint egy enyingi és egy érdi nagycsalád tagjai között konfliktus alakult ki. A viszony annyira elmérgesedett, hogy az egyik közösségi oldalon élő videóközvetítésekben agresszíven illetve gyalázkodva üzentek egymásnak. Ahol aztán találkozót beszéltek meg, amelynek tragédia lett a vége. A megrázó jeleneteket több kamera is rögzítette.

Kegyetlen, hogy mivel akart gyilkolni Győrben – fotó

Itthon2022.05.09, 16:48

Előbb ököllel ütötte áldozatát, majd legalább négyszer megszúrta egy ollóval, amely végül a megszurkált férfi mellkasában maradt. A támadó most egy másik ügy miatt börtönben. És korábban is többször ült már. A mostani ítélete akár életfogytiglan is lehet.

16 éves fiú szúrt mellkason egy férfit Siófokon

Itthon2022.05.02, 09:58

Majdnem megölt egy férfit egy 16 éves fiú, eztán nem sokkal később betört egy házba. Egy gyermekotthonból szökött meg, nem először. Most felfüggesztett fogházra ítélhetik.

Hasba szúrta szerelmét egy nő Litéren

Itthon2022.04.11, 10:59

Kis híján megölte szerelmét egy nő Litéren. A férfi előbb felpofozta őt, aztán szidni kezdte. Ennek a vitának a végén ölte majdnem meg a férfit.

Egyetlen szúrással ölte meg férjét a tokodi asszony

Itthon2022.02.14, 10:45

A részeg nő egy éve a tokodi házukban szíven szúrta szintén részeg férjét. A férfi életét a mentősök sem tudták megmenteni, a helyszínen meghalt. A nő korábban a fiát is megszúrta.

Szíven szúrta élettársát egy kisnánai férfi

Itthon2022.02.10, 13:58

A férfi és a nő nem túl régen költözött össze, amikor a heves viták elkezdődtek. Pont egy éve egy falubeli ismerősüknél vendégeskedtek, ahonnan másnap reggel részegen és zaklatottan érkeztek haza, mivel még a partin összevesztek. A vita végén a férfi a konyhában felkapott egy 20 centis kést, és az ágyon ülő élettársát mellkason szúrta.

Megvágta a nyakát kollégájának, egy budapesti telephelyen, mert az rá mert szólni

Itthon2022.02.07, 10:29

Majdnem megölte kollégáját egy férfi, egy munka utáni bográcsozáson. Csak a szerencsének köszönhető, hogy nem történt tragédia. A támadó azért vágta meg a kollégája nyakát, hátulról rátámadva, mert az szóvá merte tenni, hogy rendetlen, és sokat iszik.  

Hajtóvadászat Budapesten: halálra szúrtak egy férfit a nyílt utcán

Itthon2022.01.17, 09:33

Gyilkosság történt tegnap este Budapesten, a XVI. kerületben. Egy férfit szurkáltak halálra. 

Majdnem halálra szurkálta volt osztálytársát egy férfi Újpesten – videó

Itthon2022.01.12, 20:25

A vád szerint egy 28 éves férfi minden alap nélkül egy általános iskolai osztálytársát okolta minden problémájáért. Először véresre verte, az orrát is eltörte, fél évvel később pedig majdnem halálra szurkálta.

Megszúrkáltak egy férfit egy budapesti aluljáróban

Itthon2022.01.03, 15:57

Szerdán tárgyalják annak a férfinak az ügyét, aki egy vita során rátámadt egy másik férfira egy budapesti aluljáróban három évvel ezelőtt.

Letartóztatták a férfit, aki majdnem halálra szurkálta a barátját Szenteste Sümegen

Itthon2021.12.30, 12:29

Egy férfi barátjával italozott utóbbi sümegi lakásán, amikor este tíz órakor minden ok vagy előzmény nélkül felkapott egy kést, és mellbe szúrta. A házigazda eszméletét vesztette, és a földre rogyott.

Befejeződött a nyomozás az intenzíven fekvő nőt összeszurkáló kínai férfi ügyében: ez lett a sorsa

Life.hu2021.12.02, 08:28

Átadta az ügyészségnek a nyomozás iratait a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) annak a kínai férfinak az ügyében, aki megszurkálta betegtársát a Honvédkórház Covid 2-es intenzív osztályán. A megtámadott 54 éves nő négy nap múlva életét veszítette.

Élete végéig börtönben maradhat a mórahalmi gyilkos, aki hátulról szúrta le az öccsét, majd a még élő fiúra rágyújtotta a házat

Itthon2021.11.16, 12:43

A férfi az elsőfokú ítélet szerint részegen leszúrta a neki háttal álló 17 éves öccsét. A fiú nem halt meg, a bátyja ennek ellenére nem segítséget hívott, hanem benzint locsolt szét a házban, és azt meggyújtotta. A főépület és az egyik melléképület teljesen leégett. A megszúrt fiú a tűzben megfulladt.

Majdnem halálra szurkálta testvérét egy férfi Szeged mellett

Itthon2021.10.19, 13:06

Kis híján megölte testvérét egy férfi szombaton. Azt egyelőre nem lehet tudni, hogy miért esett neki, az viszont biztos, hogy kétszer is megszúrta. A szúrások olyan helyeken érték a testvért, hogy életveszélyes állapotban került kórházba.  

Előző
Következő