szúrkálás

címke rss
A kés pengéje megnyitotta a hasüregét és átszúrta a máját a váci férfinak

A kés pengéje megnyitotta a hasüregét és átszúrta a máját a váci férfinak

A gyanú szerint az egyik ismerősét szúrta hasba az a váci férfi, aki ellen a napokban javasoltak vádemelést a Pest vármegyei nyomozók. Elfogták és letartóztatták szúrkálót, aki nevetséges magyarázattal állt elő az őt kikérdező rendőröknek. 

Hozd a kést, üvöltötte a budapesti férfi a barátnőjének, aztán jött a halálos szúrás

Itthon2022.12.30, 12:38

Majdnem halálra szúrtak egy férfi Budapesten tegnap. A szomszédai kötöttek bele, majd verekedtek össze. Amikor a kötekedő rájött, hogy ő a gyengébb, ráparancsolt a barátnőjére, hogy hozzon egy kést. A nő engedelmeskedett, a párja pedig hátba szúrta a szomszédját. Kevésen múlt, hogy nem történt tragédia.

Megszúrta az apját egy miskolci férfi - az édesanyját védte

Itthon2022.10.13, 11:46

Életveszélyt okozó testi sértés megalapozott gyanúja miatt indított eljárást a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság egy 40 éves, miskolci férfival szemben.

Kiszámíthatatlanul viselkedett a koronavírus-osztályon tomboló férfi

Itthon2021.04.14, 19:59

Három hónappal meghosszabbították a Covid-osztályon késelő férfi letartóztatását - tudatta a Fővárosi Törvényszék szerdán.

Majdnem halálra szurkált egy férfit, mert ideges volt

Itthon2018.09.04, 10:49

Kis híján halálra szurkált egy férfi egy biciklist Győr-Moson-Sopron megyében. A megszúrt férfit életveszélyes állapotban vitték kórházba, azonnal megműtötték.

Hátba szúrta barátját egy férfi Hajdúdorogon

Itthon2018.08.13, 12:00

A két férfi egy ismerősük lakásában lakott Hajdúdorogon. Rendszeresen veszekedtek, és ütötték kölcsönösen egymást. Tavaly decemberben aztán, amikor egyikük vacsorázott kezében egy hosszú késsel, a barátja ételt pakolt be a spájzba, előbbi felállt és hátba szúrta a másikat. Ezután verekedni kezdtek, és a megszúrt férfi el tudta venni a támadótól a kést. A megszúrt férfit azonnal kórházba vitték és megműtötték, mivel légmell alakult ki nála.

Nyakon szúrta barátnőjét Szegeden egy férfi

Itthon2018.08.01, 10:21

A férfi és a barátnője tavaly nyáron együtt ittak. Az alkohol mellé nyugtatót is bevettek, aztán egyszer csak vitatkozni kezdtek. A férfi előbb ököllel megütötte a nőt, aztán, miközben azt kiabálta, hogy „megöllek”, nyakon szúrta.

Gyere ki, játsszuk le! - ordította, majd villant a rugós kés

Itthon2018.04.21, 10:50

"Gyere ki, játsszuk le!" ezt ordította egy férfi, majd rugós késsel szíven szúrta a társát egy kocsma előtt. Azon vesztek össze, hogy odabent a rendelt italt hamarabb adta ki a csapos, mint egy szelet csokoládét. A férfi a társa bal arcát vágta meg, majd két alkalommal mellkason szúrta.

Hasba szúrta az üzletvezetőt, mert az kitiltotta a diszkójából

Itthon2017.11.28, 15:25

Jogerősen tíz évre ítélte a bíróság azt a férfit, aki többször hasba szúrta az egyik szegedi szórakozóhely üzletvezetőjét. A férfi az ítélet szerint tíz évnél korábban semmilyen körülmények között nem szabadulhat.

Ráijesztett a gyalogosra a zebrán, aztán kiugrott a kocsiból, és kést rántott

Itthon2017.11.25, 13:33

A férfi előbb el akart ütni egy gyalogost a zebrán, majd megütött egy férfit, annak barátját pedig leszúrta.

Előző
Következő