Szurgent Lajos

címke rss
Száguld az NB II felé a borzalmasan játszó Honvéd

Száguld az NB II felé a borzalmasan játszó Honvéd

Kétség sem fér hozzá, hogy Magyarország egyik legismertebb csapata a Budapest Honvéd, elég csak Puskás Ferenc nevét említeni a klubbal kapcsolatban. A tizennégyszeres magyar bajnok, nyolcszoros kupagyőztes fővárosi együttes nem is olyan régen, a 2016-2017-es szezonban még a jelenlegi szövetségi kapitány, Marco Rossi vezetésével aranyérmet nyert az NB I-ben, ám azóta elképesztő lejtmenetbe kapcsolt a csapat. Talán még a legnagyobb riválisok szurkolói sem gondolták, hogy a bajnoki címet követően a kispesti csapat folyamatosan csak a kiesés ellen fog küzdeni, pedig már évek óta ez a helyzet. A most zajló bajnokságban is kiesésre áll a ...

Itthon még nem világbajnok az olasz futball

Sport2007.10.05, 08:23

Nem a Sopron labdarúgócsapata az első és egyetlen a magyar futballtörténelemben, amely olasz mecénásban látja a megváltást. A nyugati városban az elmúlt napokban csak arról érkeztek információk, hogy milyen nagy csinnadrattával érkezett meg az új tulajdonos, hogy rúgta ki Détári Lajost (aki olaszországi múltja ellenére másodszor kapott útilaput talján vezetőktől), s hogyan ígért javulást, amely az első meccsen egy hazai 1-4-es vereség képében jelentkezett. Összeállításunkban elsősorban a kispesti eseményeket vizsgáltuk, hiszen ott négy évig Piero Pini próbálkozott, de az edzőmenesztéseken kívül másra nemigen futotta erejéből.

Idén harmadszor vált edzőt a Budapest Honvéd

Sport2005.04.14, 20:33

Ebben az idényben immár harmadszor váltott vezetőedzőt a labdarúgó Arany Ászok Ligában szereplő Budapest Honvéd: Szurgent Lajost az eddigi szakmai igazgató, Gergely Károly váltja a kispadon.

A liga szerint nem Szurgent a Honvéd edzője

Archívum2005.03.18, 16:30

Margitai Zoltán, a Magyar Labdarúgó Liga szervezési osztályának a vezetője szerint jelenleg nem Szurgent Lajos, hanem Gergely Károly a Honvéd labdarúgócsapatának vezetőedzője.

Szurgent lett Bognár utódja Kispesten

Sport2005.01.06, 16:44

Szerda esti megállapodás alapján a nyárig Szurgent Lajos irányítja a Budapest Honvéd labdarúgócsapatának szakmai munkáját. A tréner Bognár Györgyöt váltja a kispadon, akit Piero Pini, a klub tulajdonosa december 29-én menesztett. Szurgent segítője az eddig is pályaedzőként tevékenykedő Kovács Kálmán lesz.

Szurgent és Kovács Kálmán lehet a Honvéd edzője

Sport2005.01.06, 07:54

Szerdán reggel találkoznak a Budapest Honvéd labdarúgói az új évben először, és ekkor kíván elköszönni a csapattól a Piero Pini tulajdonos által menesztett Bognár György vezetőedző is. Ugyanakkor elképzelhető, hogy az olasz tulajdonos még igyekszik megegyezni a kirúgott trénerrel, nevezetesen, ha lehet, maradjon ő a szakmai vezető. Mindenesetre Pini már tárgyalt Szurgent Lajossal és Kovács Kálmánnal is az esetleges utódlással kapcsolatban.

Szurgent összenőtt a Kispesttel

Sport2002.12.09, 15:05

A kispesti szurkolók zöme nagyon szereti Szurgent Lajost. A vezetők pedig vészhelyzetben rendre a trénert kérik fel, hogy irányítsa az együttest a kispadról. Nem volt ez másként ősszel sem, amikor is a KHFC elöljárói az utolsó öt fordulóra kötöttek szerződést Szurgenttel.

Szurgent sorsa a Fradi ellen dől el

Sport2002.12.05, 14:06

Pénteken kerül sor a korábbról elhalasztott Kispest-Ferencváros bajnoki mérkőzésre, amelyen az őszi elsőség a tét. Ferencvárosi győzelem esetén ugyanis a zöldek telelhetnek az élen, míg a sereghajtó Kispest számára egyrészt az utolsó helyről való elmozdulás, másrészt Szurgent Lajos vezetőedző további sorsa a tét.

Menesztették a Kispest edzőjét

Sport2002.11.08, 16:20

A Kispest-Honvéd labdarúgócsapatának vezetői pénteken délelőtt úgy döntöttek, hogy a gyenge eredményekre való tekintettel elbocsátják az együttes trénerét, Ion Patrascút. A román szakember helyét Szurgent Lajos foglalja el, aki legutóbb tavaly áprilistól szeptemberig irányította az együttes.

Lemondott Szurgent Lajos

Sport2001.09.09, 18:53

Szurgent Lajos, a Kispest-Honvéd labdarúgócsapatának vezetőedzője az Újpesttől szombaton elszenvedett 7-2-es vereség után vasárnap felajánlotta lemondását, amit a futballklubot működtető kft. vezetése elfogadott. Utódjával várhatóan hétfőn születik megállapodás.

Edzőcsere Kispesten?

Sport2001.08.22, 08:34

Minden jel edzőváltásra utal a Kispest-Honvéd futballcsapatánál. Három egymást követő vereség után Szurgent Lajos vezetőedzővel próbálták a rossz szereplés okát kutatni kedden a kispesti klub tulajdonosai, a megbeszélés végeztével pedig játékosértekezletet tartottak. Koncz László, a kft. egyik tulajdonosa szerint nem tragikus a helyzet, de nem kizárt az edzőcsere.

Előző
  • 1
Következő