szülõ

címke rss

Azt gondolod, ezzel megóvod, de valójában ártasz a gyereknek, ha nem beszélsz az érzéseidrõl

She2024.01.05, 12:28

„Ha azt gondoljuk, a titkolózással vagy hazudozással valamitõl is megkímélhetjük a gyermekünket: tévedünk. A velünk élõ gyermek mindazt tudja, amit mi tudunk, ha nem is fogalmilag, de érzésben, feszültségben, sõt: képzetáramlásban! Ráadásul, mivel fogalma sincs, mit érez, mitõl feszült, miért jut eszébe mindaz, ami eszébe jut, ez az állapot egyértelmûen a kárára van. Csakis a nyíltság, a valódi élethelyzet felvállalása tanácsolható a kezdet kezdetétõl, annak minden nehézségével együtt." (Vekerdy Tamás)

„Apu, segítek, amiben csak tudok, de az ápolónõd nem leszek!"

She2023.12.20, 10:51

Amíg nem kerül az ember olyan helyzetbe, hogy mások jóindulatára szoruljon, el sem tudja képzelni, milyen segítséget kérni. Ugyanakkor a másik oldalon sem fenékig tejfel az élet.

Brutálisan elhanyagolta a gyerekeit egy csornai pár

Itthon2023.11.27, 16:46

Egy csornai házaspár egyáltalán nem foglalkozott a gyerekeikkel, a legkisebb úgy ment óvodába, hogy fagyási sérülések voltak a lábán, nem tudott futni, és a hátán sem feküdni. A család olyan házban élt, ami alkalmatlan volt arra, hogy ott emberek lakjanak. A többi hat gyerek értelmi, érzelmi és testi fejlõdését is veszélyeztették.

Apámtól mindent elrabolt az alkohol, csak a szeretetemet nem...

She2023.11.17, 14:43

Nekem letagadhatod. Mondd el ezerszer, én el fogom hinni neked. Megfogom a kezed, letörlöm a szád szélérõl a hányás maradékát, befektetlek az ágyba és szépen betakarlak. Az üvegeket majd elintézem, ha elaludtál.

Még nem készültem fel a szüleim halálára...

She2023.11.04, 07:30

Éppen a pszichológusomnál feküdtem lehunyt szemmel, amikor megtörtént. Azaz valójában semmi sem történt, mert ügyesen magamba fojtottam a feltörõ könnyeket.

A jó szülõ tanít és ezzel a jövõt is formálja

She2023.10.29, 06:27

A felnõttkor egyik legnagyobb kihívása szerintem, hogy miképp is lehet az ember lánya elég jó... Jó nõ, jó munkaerõ, jó pár/feleség, jó háziasszony, ám egy bizonyos életszakaszban mindezt lemossa egy sokkal fontosabb „jó"-ság, ez pedig a jó szülõség!

Díjat számolt fel az étterem a "rossz gyerekek" után: "Azt mondták, menjünk a Burger Kingbe"

Life.hu2023.10.26, 08:16

Felháborodottan osztotta meg éttermi élményét egy család: "rossz szülõi magatartásuk" miatt büntetést szabtak ki rájuk.

Helikopter szülõ: Olyan gyereket nevelsz, aki életképtelen lesz nélküled!

She2023.10.29, 06:22

Bár a mai társadalomban mérgezõ szülõkként ismerjük õket, a helikopter szülõ fogalommal elõször Dr. Haim Ginott pszichológus, terapeuta és tanár foglalkozott 1969-ben könyvében nevesítve az elnevezést. Megfogalmazta a problémát, miszerint az ilyen típusú szülõ állandóan a gyermeke feje felett köröz, mint egy helikopter.

Van összefüggés a tinédzserkori alkoholfogyasztás és a szülõk ivászata között

Life.hu2023.10.18, 15:21

Ha meg akarja akadályozni, hogy gyermekei alkoholt fogyasszanak, kezdje azzal, hogy megvizsgálja saját fogyasztását – ajánlja egy szeptemberben megjelent tanulmány, mely szerint azok a serdülõk, akiknek a szülei rendszesen isznak szeszes italt, maguk is nagyobb valószínûséggel fogyasztanak alkoholt. 

Egy életre megnyomoríthatjuk a gyerekünket, ha becsmérlõen beszélünk róla

Life.hu2023.09.16, 07:39

Elõfordul, hogy amikor a szülõk tehetetlennek vagy kimerültnek érzik magukat, panaszkodnak a gyerekeikre az õ jelenlétükben megfeledkezve arról, milyen mélyen érintheti ez õket. 

7 szabály, amit muszáj betartanod, ha jó viszonyban akarsz maradni a tizenéveseddel

Life.hu2023.09.04, 14:17

Amikor megszületik a várva várt kisbabánk, még nem gondolunk rá, hogy lesz egyszer kamasz is. Olykor-olykor idegesítõ, elutasító, makacs, hisztis, szemtelen tinédzser, aki a felnõttkor kapuja felé haladva leválik rólunk, és már nem lesz napi szinten akkora szüksége ránk, mint születésekor és még jó néhány évig volt. Megritkulnak az összebújások, felületesek lesznek a puszik - ha lesznek egyáltalán -, szemünk fényének élete számunkra csupa rejtély lesz, amibe néha napján beavat, de azért a titkait többnyire megtartja magának vagy a barátainak. És ez így van jól...

10 nappal korábban jött világra az ikerpár, így ugyanaznap születtek, mint néhány évtizeddel korábban a szüleik

Life.hu2023.08.24, 14:55

A 31 éves José Ervin és párja, a 32 éves Scierra Blair egy év különbséggel, de ugyanaznap születtek. Már ez is egy csodás véletlen, hát még, ami pár napja történt velük.

Magány és tehetetlenség - így érzi magát a gyermek, ha a szülei veszekednek

Life.hu2023.07.17, 18:09

A konfliktus, ahogy minden más emberi kapcsolatban, a házasságban is elkerülhetetlen. Ám korántsem mindegy, mit lát a szülei közötti vitákból, veszekedésekbõl a gyerek. 

Õsanyák vs. Rosszanyák - nincs kegyelem!!!

She2023.06.29, 17:10

Anya lettem. Amikor ez bekövetkezett, valahogy úgy éreztem, mintha felvettek volna egy elit klubba. Csak arról senki nem szólt elõre, hogy az anyák klubja nem szeretetfesztivál, hanem a ketrecharc, a mortal kombat és egy gladiátor aréna egymásba oltva.

Hornung Ágnes: Szülõvé válni az élet egyik legnagyobb kihívása

Itthon2023.06.10, 15:28

Szülõvé válni az élet egyik legnagyobb kihívása - hangoztatta Hornung Ágnes családokért felelõs államtitkár a Szülõk Kárpát-medencei Fesztiválja megnyitójára küldött üdvözlõ levelében, amit felolvastak a rendezényen szombaton, Balatonfenyvesen.

Szüleire támadt egy férfi Pápa közelében

Itthon2023.06.07, 12:24

Egy pápa közeli kis faluban élõ férfi agresszívan viselkedett a szüleivel, az apját meg is ütötte. A rendõrök eljárást indítottak ellene.

83 évesen apa lesz Al Pacino

Tévé2023.05.31, 09:32

54 évvel fiatalabb párja egy hónapon belül szül. A hírt a színész sajtósa megerõsítette. 

Férfivélemény: Egyszer a "bezzeg anyukáknak" is visszanyal a fagyi!

She2023.04.19, 15:20

Mindenki ismeretségi körében vannak "bezzeg gyerekek". Akik minden körülmények között jobbak a tiédnél, mert... mert csak. Mert "bezzeg anyuka" csak "bezzeg gyerekeket" képes szülni.

Kiderült, milyen nemû lesz Szilágyi Áron gyermeke

Life.hu2023.04.13, 14:57

Hétfõn, közösségimédia-oldalán jelentette be olimpimpiai bajnok kardvívónk: másfél év angliai élet után feleségével hazaköltöznek. A poszthoz tartozó fotón az is látszik, hogy Szilágyi Áron felesége babát vár. Mostanra pedig már az is kiderült, milyen nemû lesz a kicsi. 

Anyám túl részeg volt, hogy gondoskodjon rólam...

She2023.04.11, 18:21

Nem tudom, hogy az inkubátorban, az oviban vagy a szüleim veszekedései közben roppant meg a lelkem. Voltaképpen fogalmam sincs, hogy milyen lennék, ha mindez nem így történt volna...

Fontoskodik, nyomaszt és eléri, hogy szarul érezd magad - Ilyen egy SZMK-s anyuka

She2023.04.11, 09:45

Folyamatosan figyeli az iskola honlapját, emaileket küld az osztályfõnöknek, a szaktanároknak, de még a jóistennek is. Nem jön válasz 3 percen belül? Nyilván erre találták fel a közösségi médiát, az üzenetküldést, zaklat hát boldog-boldogtalant messengeren is. Figyeli, átvették-e az üzeneteit, ha nincs reakció, telefonál, mert neki tudnia kell. Mindent, mindig, azonnal. Nem kímél se tanárt, se szülõtársat, nála nincs hétvége, ünnepnap, se szabadság. Csak õ van. Az iskola és az osztály közötti kapocs: az SZMK-s anyuka.

Kórházban felejtett kisbabák, akiket a szüleik ítéltek magányra!

She2023.04.04, 14:53

Keserves sírás töri meg a csöndet a kórház folyosóján - egy anyuka érkezett a karjában két hónapos forma babájával. Az anya csapzott, ruhája elhasználódott, de tiszta. Szeme vörös a sírástól, remeg az idegességtõl, és zihál, hiszen rohant.

Döbbenetes felfedezés: rengeteg szülõ ölheti meg gyerekét

Tudomány2023.04.04, 18:46

A genetikáról, magyarul az öröklõdéstanról, annak eredményeirõl sokat lehet hallani. Az azonban még kevéssé ismert, hogy bizonyos gének környezeti tényezõktõl függõen lépnek mûködésbe. Ennek a tudománya az epigenetika, mely szó szerinti fordításban azt jelenti: „gének, genetika felett", utalva arra, hogy az epigenetikai változások nem az öröklõdés útján, hanem azon felül befolyásolják egészségi állapotunkat.

Anyának is van p*ncija: vállalom, én meztelenkedem a gyerekeim elõtt

She2023.03.30, 17:34

Détár Enikõ egyik régebbi interjújában azt mesélte , hogy náluk otthon nem volt „divat" a meztelenkedés; amikor gyermekeivel fürdött a kádban, akkor is bugyit viselt. Nos, mint kétgyermekes anya, engem komolyan elgondolkodtatott, hogy vajon én mennyire rontom meg nap, mint nap a csemetéimet?

Képtelen vagyok kimondani, hogy szeretlek...

She2023.03.26, 14:31

Szeretlek. Bár soha nem mondtam még neked. Hiszem, hogy érzed, milyen sokat jelentesz nekem. Hogy a mindenem vagy. Lehet, hogy néha ridegnek tûnök. Azt hiheted, hogy valami nincs rendben. De minden rendben van, drágám. Velünk legalábbis. Egyszerûen csak van egy titkom. Amirõl még neked sem tudok mesélni.

Drága Apa! Én igazán megbocsátottam neked...

She2023.03.10, 18:15

Sok olvasói levelet kapunk, de ritkán fordul elõ, hogy nem találunk szavakat. Ennyi tragédia, ennyi fájdalom és ennyi megbocsátás egyetlen levélben... Irónia? Megbékélés? Mindkettõ? Döntsétek el ti. Bármi is a válasz: ha valami, akkor ez az írás igazán emberi.

Óriási tömegverekedés volt egy amerikai iskolában, több mint 200-an verték egymást - videó

Nagyvilág2023.03.09, 14:49

Legalább kétszáz szülõ és gyerek verekedett össze egy alternatív középiskolában szerdán az Egyesült Államokban, Louisiana állam székhelyén, Baton Rouge-ban - közölték a helyi hatóságok.

Vádat emeltek a csepregi szülõk ellen, akik éheztették és kínozták két és fél éves gyermeküket

Life.hu2023.02.23, 15:26

Különös kegyetlenséggel, 14. életévét be nem töltött személy sérelmére elkövetett emberöléssel és négyrendbeli kiskorú veszélyeztetésével vádol az ügyészség egy nõt és egy férfit, aki Csepregen hónapokon át éheztette, folyamatosan bántalmazta saját két és fél éves gyermekét. A kisfiú tavaly februárban meghalt - közölte a Vas Vármegyei Fõügyészség csütörtökön.

Ez a szülõk legnagyobb rémálma a gyerekeik munkájáról

Gazdaság2023.02.21, 17:24

Egy brit felmérésbõl kiderült, mi a szülõk legnagyobb rémálma a gyerekeik munkavállalásával kapcsolatban. A szülõknek ugyanis több mint fele ugyanazért aggódott.

Amikor a farsang nem a gyerekrõl szól, hanem a szülõi versengésrõl

She2023.02.15, 15:08

A farsangnak a buliról, a jókedvrõl, a táncról, a jelmezes felvonulásról, de ami a legfontosabb, a gyerekekrõl kellene szólnia. Kár, hogy néhány szülõ agyáig ez nem jut el...

2010 óta Magyarországon a család szerepe a helyére került

Itthon2023.02.12, 08:02

A vasárnap kezdõdõ Házasság hete apropóján elsõsorban a házasságról és annak lényegérõl kérdeztük Bagdy Emõke professzor emeritát, aki többek között arról is beszélt az Origónak adott interjúban, milyen szerepe van a családból hozott örökölt mintáknak a házasságokban, valamint hogyan lehet a házastársaknak egymás felé szeretettel fordulni, hogyan lehet összekapaszkodni a mai, nehézségekkel teli világban. A klinikai szakpszichológus a pozitív pszichológia elkötelezett híve, és ennek megfelelõen arról is beszélt, miért olyan fontos, hogy a házastársak toleránsan és szeretettel forduljanak egymás felé, hogyan kaphatnak egymástól szerettetet, ...

Egy csecsemõt hagytak a reptéren a szülei, mert túl drágának tartották a külön repülõjegyet neki

Gazdaság2023.02.02, 10:40

Egy pár a repülõtéren hagyta gyermekét, miután kiderült, hogy a csecsemõ ülõhelyéért is fizetniük kell. A személyzet azonnal riasztotta a helyi rendõrséget.

Megtagadhatja egy anya a felnõtt gyerekét?

She2023.01.26, 16:00

A kezében szorongatta a régi fotót, ami egy barna, göndör hajú kisfiút ábrázolt. Közben a bejárati ajtó felõl újra és újra felhangzott a durva dörömbölés. Reszketett, de mégsem mozdult meg, hogy felálljon.

A saját kárunkra is szeretni kell a szüleinket?

She2023.01.28, 16:13

"Anya csak egy van. Hál' istennek" - jegyezte meg nemrég egy újdonsült barátom, én pedig inkább csak csendben maradtam. Mégis mit kell tennie egy anyának ahhoz, hogy a fia ezt mondja róla?

Kikérem magamnak, hogy másodrendû polgár vagyok a családunk életében

She2023.01.22, 21:04

Kedves Mindenki! Nincs különösebb célja a levelemnek, talán csupán annyi, hogy szavakba - illetve itt és most betûkbe - öntsem a bánatomat, ezáltal pedig talán egy kicsit megkönnyebbüljek. Kérlek titeket, ne bántsatok, mert csak azt szeretném leírni, ami bennem van, ami nap mint nap beárnyékolja azt a csodát, hogy apa lettem.

Jó hír a kisgyermekeseknek: januártól emelkedett a gyed maximális összege is

Life.hu2023.01.08, 15:00

Januártól emelt maximális összeggel vehetik igénybe a kisgyermekesek a gyed extrát, amely már kilenc éve segíti a kisgyermekeseket: hozzájárul a vágyott gyermekek megszületéséhez, és ahhoz, hogy a családoknál több pénz maradjon - közölte a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) vasárnap az MTI-vel.

Csokit adsz a gyereknek? Hát csak gratulálni tudok...

She2023.01.04, 23:20

Egy kis csoki a nagymamánál, egy kis nyalóka a keresztszülõknél, néhány szem gumicukor a szomszéd nénitõl. Azt gondolnánk, ezek mind kedves gesztusok az ismerõsöktõl és rokonoktól, aztán egyszer csak azt vesszük észre, hogy a gyerek édességfüggõ lett. Nem egy nemzetközi ajánlás jött már ki a gyermekek édességfogyasztására vonatkozóan, no, de melyiket ajánlatos megfogadni?

Vajna Timiéknél jön a baba 2023-ban?

Life.hu2023.01.03, 10:48

Vajna Timi sokat sejtetõ felvételt osztott meg a közösségi oldalán.

Hamarosan szabadulhatnak a szadista szülõk, akik miatt le kellett amputálni gyermekük lábát

Life.hu2023.01.01, 14:10

A rettenetes szülõk mindössze öt évet töltöttek a rácsok mögött, miután olyan súlyosan bántalmazták gyermeküket, hogy a csecsemõnek mindkét lábát le kellett vágni. A kisfiú most retteg, hogy a szülei kikerülnek a börtönbõl. 

A túl nagy csend mindig gyanús, avagy hogyan lett a fiamból zebra

She2022.12.14, 12:33

Álltam a szoba ajtóban és szó szerint összeestem a röhögéstõl. A röhögéstõl, amit a legnagyobb jóindulattal sem lehetett másnak nevezni: nem volt nevetés, kacagás, nõies kacaj, nem. Masszív sírva röhögés volt. A látványt egyszerûen nem tudtam feldolgozni.

A lányom minden nap úgy jött haza az oviból, hogy bántották - muszáj volt cselekednem...

She2022.12.18, 22:30

Amikor gyerekünk elkezdi az óvodát, izgalommal teli aggodalommal kísérjük be az intézmény kapuin, reménykedve, hogy élete következõ három évében szeret majd a csoportba járni, barátokat szerez, és mindenkivel jól kijön majd. Én is hasonlóképpen indítottam el a lányomat õsszel az oviba. Aztán jött a csoporttársa, aki folyton bántotta...

Így szexel Palácsik Lillával a Farm VIP sztárja, Visváder Tamás

Tévé2022.12.18, 09:33

Vajna Tímea sógora arról beszélt, hogy feleségével hogyan tartják életben a házasságukat két pici gyerek mellett.

Kisfiam, az van, hogy a Mikulás nem létezik

She2022.12.03, 16:04

Egykor kisgyerekes szülõként a Mikulás és a karácsony komoly fejtörést okozott. Mikor a férjem és én összekerültünk, nem számított, hogy a két család eltérõ szokásokat képvisel a fenti ünnepek kapcsán. Aztán megszületett a gyerkõc...

Bárcsak úgy szeretnél, mint a testvéremet

She2022.11.22, 18:19

Szemei gyorsan siklottak végig a polcokon sorakozó színes borítókon. Nem volt sok ideje nézelõdni, és amúgy is, egyetlen könyvért jött: amit a terapeuta ajánlott neki múltkor. Amint rátalált, nagy lépésekkel igyekezett a földszinti kassza felé, de a kíváncsiság úrrá lett rajta, és belelapozott új szerzeményébe...

Évekig rendszeresen megerõszakolta a gyerekeiket egy pár

Itthon2022.11.22, 16:54

A Miskolci törvényszék ítéletet hozott annak a párnak az ügyében, akiket szexuális erõszakkal és egyéb bûncselekményekkel vádoltak. Az ítélet csak a pár egyik tagjára nézve jogerõs, mivel a másik fél fellebbezett.

Jennifer Anistont elõször kapták lencsevégre édesapja halála óta - Fotó

Life.hu2022.11.18, 10:58

Jennifer Aniston édesapja, John múlt hét pénteken hunyt el. A színésznõ elõször mutatkozott nyilvánosan a tragédia óta, természetesen talpig feketében.

A gyereked a legjobb barátod? Remek, de akkor ki neveli?

She2022.11.13, 20:14

"Anyám és apám a szüleim voltak, nem a barátaim. Mindent megkaptam, amire szükségem volt, de nem kaptam meg mindent, amit szerettem volna. Akkor nem esett jól, de ma már elismerem, hogy ez így volt helyes."  (Náray Tamás)

Dudás Miki nem érzi cikinek, hogy 31 évesen is szájrapuszival köszön a szüleinek

Life.hu2022.11.04, 17:35

Október 20-án, apás szüléssel jött világra Dudás Miki kisfia. Világbajnok kajakozónk szerint, bár sokan erre figyelmeztették, egyáltalán nem volt kiábrándító a szülés: sõt, nagyon érdekes és izgalmas élmény volt, ráadásul Ivett is nagyot nõtt a párja szemében.

12 évesen rajtakaptam az anyámat egy idegen férfival, azóta nem bízom a nõkben

She2022.11.01, 22:57

Szeretem az anyámat, de talán a mai napig nem bocsátottam meg neki, amit azon a bizonyos õszi délutánon tett velem. Persze nem akart õ semmi rosszat, a saját vágyait követte, ez viszont az én életemre is rányomta a bélyegét.

Nem tudom, meddig bírom még elviselni, hogy olyan vagy, mint az anyád...

She2022.11.01, 22:27

Tudod, pontosan azt vered le rajtam, amit az anyád tett veled. Hiába háborodsz fel minden alkalommal és hiába dühöngsz. Hiába kiabálsz vele, hogy hagyjon már békén. Próbáltad vele már szépen, csúnyán, viccelõdve és üvöltve, mert negyven akárhány év után elég. Eleged van. Megértem. De mégsincs jogod háborogni, hiszen te velem ugyanazt teszed. Keserû igazság, ugye? Pedig így van.

Az éjszaka közepén tíz körömmel esett nekem a gyermekem

She2022.10.16, 15:57

A szülõi lét - onnantól kezdve, hogy megfogan az új kis élet -, tele van kihívásokkal. Kezdve a hányingerekkel, az orvosi vizsgálatokkal, a növekvõ pocak miatti mozgásképtelenséggel, egészen a szülés fájdalmáig. De ez még csak a jéghegy csúcsa!

Anyám a "megengedõ nevelésben" hitt - lett is baj belõle...

She2022.10.15, 15:30

Amikor megszülettem, még alig értek véget a 80-as évek, és a kötõdõ, elfogadó nevelés éppen hogy csak elkezdett beszivárogni nyugat felõl a magyar anyák tudatába. Anyám az elsõ úttörõk közé tartozott.

Mártíranyák, lazuljatok le!

She2022.10.10, 17:15

Ha mélyen magunkba nézünk, nyilván mindenki elismeri, hogy jól esik neki, ha valaki háláját fejezi ki vele szemben. De egyvalamit biztosan kijelenthetünk: az anyák bizony nincsenek túlzottan elhalmozva vele.

Minden szülõ rémálmát élte át a kerékteleki házaspár: nem lélegzett 5 hónapos gyerekük

Life.hu2022.09.26, 20:03

Altatás után azt vette észre a kerékteleki házaspár, hogy 5 hónapos gyerekük nem lélegzik. 

65 évet vártam arra, hogy megtudjam, a szüleim gyerekként örökbe fogadtak

She2022.09.25, 18:00

Pokoli érzés, amikor leélsz egy életet abban a tudatban, hogy habár minden változik a világban, legalább a családunk, legfõképp a szüleink állandó tényezõk. Majd rájössz, hogy az a két ember, akik gyakorlatilag életünk elsõ pillanatától kezdve megszabják, pontosan kik vagyunk, nem azok, akiknek mindig is gondoltad õket. 

Könyörgöm, ne úgy legyél "jó" nagymama, hogy tönkreteszed a gyerek nevelését!

She2022.09.25, 18:54

Figyelem egy ideje az anyukámat. Kétszeres nagymama már. Elõször annak lehettem tanúja, ahogyan a fiammal töltött el rengeteg idõt, most pedig annak, ahogyan a tesómék kislányával van. Igaz, a két történet között sok év telt el, és anyu már nem fiatal, de ugyanazzal a töretlen lelkesedéssel van együtt a kis Borsófõzelékkel is, mint anno az én Lelkem Madzagjával.

Levél egy leendõ nagymamához: nem bírom elviselni, hogy most is csak magaddal foglalkozol

She2022.09.21, 08:01

Annyiszor hallgattuk, mikor lesz már végre gyerekünk, mert mindennél jobban vágysz egy unokára. Arra viszont álmomban sem gondoltam, hogy most, hogy úton van, így fogsz viselkedni...

Ambrus Attila édesanyja nem hajlandó elmenni unokái keresztelõjére

Life.hu2022.08.19, 11:25

Ambrus Attilának nem volt felhõtlen a viszonya az édesanyjával. Bár korábban egy ideig úgy tûnt, kibékültek egymással, mára megint megnõtt köztük a távolság.

A francia Riviéráról jelentkezett be Kocsis Korinna és kisfia - Fotó

Life.hu2022.08.18, 21:26

Kocsis Korinna májusban adott életet kisfiának, ám nem tétlenkedik: ezúttal a francia Riviéráról jelentkezett be.

Egyedülálló szülõvel randizol? Nem gond, ha betartasz néhány alapszabályt

She2022.08.14, 14:14

Randizni kezdtél valakivel, akirõl kiderült, hogy gyereke van, de te még nem akarsz családot? Menekülnél, de már totál belezúgtál, nem tudod, mit tegyél, menj vagy maradj? Nagy dilemma, nehéz helyzet, még nehezebb döntés, de mindenképpen meg kell hoznod. Ebben próbálok most - tapasztalatból - segíteni neked.

10 évesen maratont futni? Na, még mit nem?!

She2022.07.27, 20:36

Hatalmas felháborodást keltett, amikor nyilvánosságra került, hogy július elsején egy mindössze 10 éves gyermek a 36 fokos kánikulában lefutotta a maratont Szarajevóban. A legtöbben a szülõket hibáztatják és nem értik, hogyan képesek kitenni a gyermeküket fizikailag ilyen rendkívül megterhelõ megmérettetésnek. Egy, a szakmájában elismert atlétaedzõ fel is jelentette a fiú szüleit. Úgy véli, a sport és mozgás elengedhetetlen a gyermekek mentális és testi fejlõdése érdekében, ám egy ennyi idõs kisfiú szervezetét ilyen szinten próbára tenni nagyon veszélyes és hatalmas felelõtlenség.

Kádba fulladt egy kislány, miközben apja cigizett és facebookozott

Life.hu2022.07.22, 10:55

A 26 éves elvált apuka nem elõször hagyta magára 9 hónapos gyermekét a kádban.

Horváth Gréta sajnálja, hogy nem hallgatott a szüleire Meggyes Dáviddal kapcsolatban

Life.hu2022.06.22, 08:26

Horváth Gréta a közösségi oldalán beszélt õszintén a magánéletérõl.

Édesapja öngyilkossága miatt lettek önértékelési zavarai a magyar színésznõnek

Life.hu2022.06.19, 16:53

15 éves volt, amikor édesapja öngyilkos lett: 30 éves koráig nem tudta feldolgozni a tragédiát Nagyváradi Nelli. 

Férfivélemény az apaságról: "Nem követendõ példa, de példakép szeretnék lenni a gyerekeim számára."

She2022.06.19, 18:47

Míg az anyák napját már 1925 óta ünnepeljük Magyarországon, az apák napjának a mai napig nincs hagyománya, pedig apa nélkül anya sem lenne, a gyerek nevû csodához mindketten kellenek. Június 19-én az édesapákat köszöntjük!

50 éves vagyok, de még mindig manipulál és fogva tart a saját anyám...

She2022.06.12, 07:50

Próbáltam elszökni, esküszöm, mindent elkövettem, de nem tudtam kiszabadulni a mamabörtönbõl. Az anyám már nyolcvan éves, de még mindig ugyanúgy irányít engem, és korlátok közé szorítja az életemet, mintha tinédzser lennék. Nem randizhatok, hazavinni sem tudok senkit és ma már nem is lenne, akinek kéne ez a vénlány, akivé lettem.

Így segít apjának a gyógyulásban Shakira - videó

Tévé2022.06.10, 16:03

Nehéz idõket él át a világsztár, hiszen 12 éves kapcsolata futott zátonyra focista párjával, akitõl két gyereke is született. Shakira kórházba is került súlyos pánikrohama következtében, miután rajta kapta párját egy másik nõvel.

Ha megnézed ezeket a képeket, garantált, hogy te is gyereket szeretnél

Life.hu2022.05.31, 21:29

Nem sok csodálatosabb dolog létezik a gyermekáldásnál. Szülõvé válni semmihez sem fogható érzés, és ezt próbálta megörökíteni kamerájával egy fotós anyuka, aki olyan varázsvilágot teremtett, amelyet látva mindenki babát szeretne majd.

29 éves az amerikai nõ, és már kilenc gyermeke van

Life.hu2022.05.21, 14:02

Annyiszor hallják a nõk, hogy otthon lenni a gyerekekkel nem nehéz és nem is munka. Valójában igazán kemény feladat.

Curtis kisfia úszni tanul: az uszodából posztolt a büszke apuka - Fotó

Life.hu2022.05.13, 17:45

Curtis büszkén újságolta követõinek, hogy kisfia túl van élete elsõ úszás óráján.

Mutatjuk, mit tegyen, ha nem kapta meg az szja-visszatérítést

Gazdaság2022.05.12, 10:53

A személyi jövedelemadó bevallásának határidejéig érvényesíthetik adó-visszatérítésüket azok a gyermeket nevelõ szülõk, akik eddig nem kapták meg a támogatást.

A gyermekjátékok és TSMT-eszközök bérlése segítséget jelenthet a szülõknek

Gazdaság2022.04.25, 17:07

A Fiatal Családosok Klubja 2022. év elejétõl egy olyan szolgáltatást támogat és fejleszt tovább, ami hiánypótló ma Magyarországon. Gondos, hónapokig tartó tervezést követõen a Ficsak közösen újította meg és dolgozik együtt - az amúgy már közel 10 éves - Játékbérlés webáruházzal, amely ezentúl Ficsak Játékbérlés webáruházként található meg.

Egyedül maradt Gáspár Bea és Gyõzike: erre még nem volt példa az életükben

Life.hu2022.04.14, 18:58

Minden szülõ életében eljön a pillanat, amikor a gyerekek kirepülnek a családi fészekbõl. A felnõttek számára ilyenkor szinte új idõszámítás kezdõdik, hiszen már nem a gyereknevelés határozza meg a mindennapjaikat. Egy szülõ számára viszont nehéz megtalálni az új életcélt.

Sokszor annak nem lehet gyereke, aki a legjobban vágyik rá

She2022.03.27, 22:52

Minden adott lenne ahhoz, hogy a barátaimból szülõk válhassanak, valamiért mégsem jön össze nekik a gyermekáldás. Kivizsgálások sorozatán vannak már túl, orvosról orvosra jártak, csak azért, hogy végre kiderüljön, mi a baj, de mindegyik diagnózis ugyanarról szólt: makkegészségesek.

Indokolatlan anyázás: Édesanya, Anya, Anyácska. Pedig nekem is van nevem!

She2022.03.26, 06:53

Kisgyerekként teljesen természetes volt számomra, hogy Anyu, az Anyu. Aztán, ahogyan nõttem, rá kellett ébrednem, hogy Anyu nemcsak egy van, hanem voltaképpen minden bozótban terem egy. Volt „Anyu"-ja a szomszéd Helgának, az összes óvodás pajtásomnak, meg úgy általában mindenkinek. Sok-sok év múlva én is Anyu lettem, és ekkor valahogy más színt kapott az egész jelenség.

Fogalmam sincs, hogyan és mibõl, de tisztességgel felneveltem a gyermekemet

She2022.03.20, 23:18

Ma van az egyedülálló szülõk világnapja. Azoké az édesanyáké és édesapáké, akiknek a szülõi kihívásokkal és nehézségekkel egyedül kellett szembenézniük. Édesanyám egyedül nevelt fel, és elmondása szerint sokszor csak a túlélés, valamint az hajtotta, hogy egy nap tisztességes és becsületes felnõtt ember váljon belõlem.

Újra terhes az orosz tinilány, aki korábban egy 10 éves fiúnak szült gyereket - Fotó

Life.hu2022.03.19, 13:29

Az egész világot sokkolta, amikor másfél évvel ezelõtt kiderült, hogy a 13 éves orosz tini, Darja Szudnyisnyikova teherbe esett 10 éves párjától. Most pedig újra bejelentette, valószínûleg ismét terhes.

"Lelked mindig velünk" - imádott édesapját gyászolja az énekesnõ

Life.hu2022.03.07, 20:12

Szörnyû fájdalmat él át Bocskor Bíborka, a Magashegyi Underground énekesnõje.

Szükségem lett volna rád, de elfogadtam, hogy sosem lesz belõled mintaapa

She2022.02.26, 18:09

Hosszú évekig hatalmas elvárásaim voltak az édesapám felé, és éppen ezért a kapcsolatunk sokáig feszélyezett volt. Az önfejlesztés útján számos felismerésre tettem szert, és amikor képes voltam elfogadni olyannak, amilyen, az felért a megváltással.

Sérült a gyermeked? Akkor gondolom, neked sincsenek barátaid

She2022.02.15, 22:47

Régen sok barátod volt, aztán a gyerekszülés után alig maradt pár, és amikor kiderült, hogy a kicsi sérült, õk is eltûntek? Üdv a klubban!

Sürgés-forgás van Hódi Pamela háza táján: örömhírt osztott meg Instagram oldalán

Life.hu2022.02.09, 14:09

Mióta második kislánya, Evolet is megszületett, Hódi Pameláék élete a feje tetejére állt. A kislány már egyéves lesz és szépen bújnak elõ apró tejfogai is, ami kissé megnehezíti a család mindennapjait.

Béranya segítségével lett édesapa Nick Jonas: tizenkét héttel hamarabb született a kicsi

Life.hu2022.01.25, 14:50

Megszületett Nick Jonas és felesége, Priyanka Chopra elsõ gyermeke.

Nem én választottam az anyaságot, az anyaság választott engem

She2022.01.18, 21:28

Fiatalok vagyunk és szerelmesek. Van egy másfél éves kisfiunk. Miért gondolja úgy a környezetünk, hogy még mindig alkalmatlanok vagyunk a szülõségre?

Ha anyám jó szándékán múlt volna, akkor örökre boldogtalan maradok

She2022.01.16, 00:24

Nyilvánvalóan minden szülõ azt akarja, hogy boldog legyen a gyermeke. Amikor egy lehetséges  férjjelölttel tér haza egyetlen lányuk, akkor elhiszik: tényleg megtalálta az igazit. A gond ott kezdõdik, ha a jelölt melletti kampányolás valójában a szülõ rajongásáról, mintsem a gyerek érzéseirõl szól.

Megtanultam, hogy akkor vagyok szerethetõ, ha alárendelem magamat másoknak

She2022.01.16, 01:08

Gyermekként magunkba szippantjuk a családunkra jellemzõ dinamikákat és a szokásrendszert. Az ekkor kialakult kötõdési stílusunk felnõttként is hatással van a párkapcsolaton belüli mûködésünkre.

Mindenkinek megvan a maga baja, és mindenkinek a sajátja a legnagyobb

She2022.01.14, 11:13

Gondjai mindenkinek vannak. Azok súlyossága már más kérdés. Mivel mindenkinek a saját baja a legnagyobb, ezért nehéz objetívnek lenni. Néha azért hallunk egy-egy olyan emberi történetet, amin elgondolkodva rádöbbenünk, talán mégsem olyan rossz az életünk. A következõ is egy ilyen sztori, egy fiatal lány igaz története.

„Ha a képességet erõsítjük, azzal a gyermek önbizalma is erõsödni fog”

Life.hu2022.01.13, 17:06

Minden szülõt foglalkoztat a kérdés, hogyan tud a legjobban helytállni ebben a szerepkörben: mivel tesz jót vagy rosszat, milyen nevelés eredményeképpen lesz boldog felnõtt a gyermekébõl.

Utáltam az anyámmal élni, mégis bûntudatot éreztem a költözésem miatt

She2022.01.12, 22:05

Korábban azt hittem, hogy édesanyámat nekem kell megóvnom attól a fájdalomtól, hogy apám után én is elhagyom õt. Úgy éreztem, felelõsséggel tartozom érte, de több ponton tévedtem, és legfõképpen, amikor elfelejtettem: nem én vagyok az õ anyja, hanem fordítva.

Mennyire nehéz kisgyerekes pasival randizni?

She2021.12.27, 17:57

Vannak, akik kategorikusan elzárkóznak az elõl, hogy szülõkkel randevúzzanak, én nem tartozom ezek közé. Azt azonban be kell ismerni, hogy bizony több kompromisszumot és rugalmasságot igényel egy ilyen helyzet, és akkor az exrõl még szó sem esett. Sok múlik ugyanis azon, hogy õ milyen ember.

Én tényleg nem akartam gyereket

She2021.12.13, 14:23

Nem akartam gyereket. Egyáltalán. Mesés karrierem volt, sok pénzzel, jó cuccok, pörgõs élet, barátok, bulik, csillámpor. Drímlájf. Persze otthon meg nyúzott a párom, hogy azért mégiscsak kéne a gyerek. Én pedig kicsit untam a harcot a témában, amúgy is elmúltam már 30, szóval beadtam a derekam. A barátnõim hónapokig széthajtották magukat a babaprojekten, volt, aki évekig meg három lombikig meg sem állt. Szóval én abból indultam ki, hogy a statisztikák szerint úgyis jó pár évig eltarthat a próbálkozási szakasz az én koromban. Lesz még idõm beleélni magam ebbe az anyukaszerepbe!

Az evolúció nevében kérlek, ne vállalj gyereket!

She2021.12.13, 14:16

Nevezzetek nyugodtan materialistának, de én úgy gondolom, hogy a gyermekvállalás épp olyan alkotás vagy teremtés, mint a festészet, írás vagy feltalálás - de ide sorolható bármilyen tevékenység, ami értéket teremt a világnak. És most nem arra gondolok, hogy egy festmény és egy emberi lény egyforma értéket képvisel. Hanem arra, hogy tudatosítani kellene: ahogy attól nem leszel író, hogy ismered az ábécét, úgy attól se leszel alkalmas a gyerekvállalásra, ha történetesen minden szükséges biológiai funkciód megvan hozzá.

A szüleim vernek és megvetnek...

She2021.12.06, 16:22

- Majd meglátod, mit kapsz apádtól, ha hazajön! Miért nem jegyezted meg, hogy ma dolgozatot írtok történelembõl? Nem hiszem el, hogy ennyire sem vagy képes! Nézd meg a bátyádat, õ mindig tudja, mi a házi!

Sokkot kapott az édesanya, amikor meglátta lánya karácsonyi kívánságlistáját

Life.hu2021.12.09, 20:07

Minden szülõ rémálma, hogy nem tud mindent megteremteni a gyermekeinek. Mégis, a 11 éves kislány karácsonyi listája láttán az anya úgy érezte: szülõként megbukott.  

A három legjobb vígjáték, ami középiskolásokról szól

Sulilife.hu2021.11.12, 21:04

Tapasztalatból tudod, milyen középiskolásnak lenni, éppen ezért van most a legjobb ideje annak, hogy olyan vígjátékokat nézz, amik errõl szólnak. Hiszen a filmekben mindig nagyobbat ütnek azok a poénok, amelyekhez személyesen tudsz kötõdni.

Problémák, amelyekkel a tinik minden egyes nap szembesülnek

Sulilife.hu2021.11.10, 12:39

Bár hasonló problémákkal szembesülnek a tinik generációkon keresztül, mégis, a jelenkor kamaszai egészen új kérdésekre keresik a válaszokat. Jelentõs generációs különbség van a mai tizenévesek és szüleik között, amely megnehezíti a Z generáció tagjainak dolgát.

Egy gerinces pasi története...

She2021.11.09, 13:35

Karesznek bizony van gerince. Azt hinnéd, ez természetes, pedig nem így van: a helyében sok pasas úgy menekült volna el, mintha kolerajárvány tombolna körülötte...

Elõzõ
Következõ