szülés

címke rss

Kiderült, hány évesen szülnek először a nők az Európai Unióban

Life.hu2021.03.03, 11:16

Egyre idősebb korban hozzák világra első gyermeküket a nők az Európai Unióban: 2019-ben az első gyerek születésekor az anyák átlagéletkora 29,4 év volt - közölte az unió statisztikai hivatala, az Eurostat.

A gyerek születése utáni depresszió az édesapákat is sújthatja?

Tudomány2021.03.02, 18:38

A szülés utáni depresszió nemcsak az anyákat érinti. Az apák is hasonló mértékű állapotot tapasztalhatnak a gyermekeik születése után, bár a kutatások ebben a kérdésben még gyerekcipőben járnak. Egy most publikált pszichológiai tanulmány azonban azt sugallja, hogy azok az édesapák, akik jobban kiveszik a részüket a gondoskodásból a gyermekük életének első évében, általában jobb mentális egészségi állapotot mutatnak.

Megszületett a magyar szupermodell kislánya

Life.hu2021.02.27, 13:54

Ebergényi Réka az Instagramon tette közzé, hogy megszületett második kislánya, Alba Rose.

Azt hitte, vakbélgyulladása van, majd nemsokára egy parkolóházban szülte meg gyermekét a nő

Life.hu2021.02.26, 10:04

Delyth Jones egészen addig nem tudta, hogy állapotos, míg egy áruház parkolójában el nem kezdődtek a fájásai. Először azt hitte, hogy vakbélgyulladása van. 

Ezen a magánklinikán szülhet Meghan Markle: olyan, mint egy luxusszálloda

Life.hu2021.02.24, 12:58

Meghan Markle és Harry herceg Valentin-napon hozta nyilvánosságra, hogy a kis Archienek hamarosan kistestvére születik. A szakértők szerint Meghan körübelül 5 hónapos terhes lehet most.

Parkolóban szült a nő, aki nem tudta, hogy terhes - azt hitte, hogy vakbélgyulladása van

Life.hu2021.02.24, 09:51

A 25 éves Delyth Jones nem tudta, hogy terhes, amikor is fél órás vajúdás után Pwllheliben, egy parkolóban megszülte kisfiát, Harryt. Párja Dean Stawman mit sem tudott az egészről, úgyhogy befejezte műszakját az üzletben, mialatt Deluth pár méterre tőle éppen életet adott gyermeküknek.

Debreczeni Zita megmutatta szülés utáni hurkáit- gyönyörű bejegyzés

Life.hu2021.02.16, 19:05

Debreczeni Zita csodás fotót tett közzé közösségi oldalán. Anyukaként szexibb mint valaha.

A szülésről tett fel posztot Dér Heni: "20 karácsony sem ér fel ezzel a várakozással"

Life.hu2021.02.16, 07:01

Dér Heni várandóssága eleje óta már többször is megmutatta, mekkorát nőtt a pocakja, és többször is posztolt arról, mennyire boldog, hogy hamarosan karjaiban tarthatja kisfiát, akinek a nevét is elárulta rajongóinak. Az énekesnő most a szüléssel kapcsolatos érzéseiről ír az Instagramon, ahol azt is elmondta, szülésfelkészítő-tanfolyamra jár. 

"Nagyon rossz anyának éreztem magam" – Földes Eszter szakember segítségét kérte

Life.hu2021.02.12, 08:37

A színésznő őszintén mesélt a szülés utáni időszak nehézségeiről. Földes Eszter rossz anyának érezte magát, mert a császármetszés gyerekkori traumákat hozott elő belőle.

Elképesztően emberi fotók a születés pillanatairól – Galéria (18+)

Life.hu2021.02.10, 20:10

Fotópályázatot hirdettek meg a születés témájában, amire hihetetlen fotók érkezte. Már megvannak a legjobbak!

Egy brit kórház szülészetén megszüntették többek között az anya, az apa és az anyatej szavakat

Nagyvilág2021.02.10, 14:48

Az Egyesült Királyság egyik kórházi intézménye nemi szempontból semleges nyelvet alkalmaz a szülészeten az „egészségügyi egyenlőtlenség" leküzdésére. Nagy-Britanniában olyan döbbenetes kifejezésekkel kell megbarátkozni, mint az „emberi tej", „társszülő", vagy éppen „mellkasra helyezés", írja a Magyar Nemzet.

Ezért érzi állatias nőnek magát Gigi Hadid

Life.hu2021.02.05, 14:29

Nem kapott epidurális érzéstelenítőt első szüléséhez Gigi Hadid. Ezért állatias nőnek tartja magát. 

Gyereket szült egy transzgender férfi Franciaországban

Nagyvilág2021.02.05, 06:59

Első gyermekének, Salomének adott életet Ali, a francia transzgender férfi, aki 41 évvel ezelőtt lánynak született. A természetes úton kihordott transzgender terhesség a France Culture riportere szerint az első eset Franciaországban.

Csoda történt: legyőzte a koronavírust és a vérmérgezést is ez a koraszülött baba

Life.hu2021.02.01, 15:17

Egy alig több mint 765 grammos angol koraszülött legyőzte az E. coli baktériumot, a vérmérgezést és a koronavírus-fertőzést is. 

Hamarosan szülni fogsz? - Ezekre lesz szükséged kismamaként

Life.hu2021.02.01, 07:07

Nem csak a kisbabáknak van szükségük felszerelésre, hanem bizony a kismamáknak is fel kell készülniük. A babakelengye lista után most azokat a kellékeket is összegyűjtöttük, amikre a kismamáknak is szükségük lesz a 9 hónap és a szülés során.

Megindult a szülés, a rendőrkapitányságon kért segítséget a terhes nő

Itthon2021.02.01, 11:21

Rendőrautóval vitték kórházba azt a terhes nőt, aki szombaton a XVIII. kerületi kapitányságon kért segítséget, miután megindult nála a szülés.

Gyűlölködők teszik tönkre Dér Heni életének legszebb szakaszát: pert fontolgat

Life.hu2021.01.31, 05:51

Az énekesnő nagyon jól viseli az áldott állapotot, ebben az időszakban a mozgással sem hagy fel. Dér Heni most kismama jógával tartja karban a testét.

Hódi Pamela nagy bejelentést tett: "Képzeljétek, meg van a neve a kicsinek"

Life.hu2021.01.24, 16:56

Hódi Pamela tavaly novemberben sokakat sokkolt a bejelentéssel: nem elég, hogy férjhez ment Tóth Bencéhez, de első közös gyermeküket várja.

Tápai Szabina harmadszor is császármetszéssel hozza világra gyermekét

Life.hu2021.01.23, 10:18

A korábbi kézilabdázó őszintén vallott arról, hogy harmadik terhességét sokkal nehezebben viseli, mint az eddigieket.

Brutális fotók: ilyen a valóságban a szülés - Galéria (18+)

Life.hu2021.01.23, 05:58

A szülés elhallgatott oldaláról korábban már írtunk, most pedig képekben is megnézheted, mit is jelent a valóságban világra hozni egy kisbabát.

Mégsem szeretne gyermeket Zolitól Vajna Tímea?

Life.hu2021.01.21, 11:34

Kitálalt az ismerős a szerelmesek kapcsolatáról - írta a Story Magazin.

Anyaszült meztelen, szülés előtti képet posztolt a szexi sztár - Fotó

Life.hu2021.01.18, 09:17

Jessica Szohr igen bevállalós fotót osztott meg a követőivel - csoda, hogy nem robbant fel tőle az internet. 

Így készül a közelgő szülésre Dér Heni

Life.hu2021.01.12, 14:03

Dér Heni élete legboldogabb időszakát éli, nemsokára megszületik a kisbabája. Elárulta, hogy hogyan készülnek a nagy napra.

Komoly döntés előtt áll Hódi Pamela és a férje

Tévé2021.01.12, 09:27

A várandós Hódi Pamela még nem tudja, hogy mi lesz a neve a kislányának, miután a férjével hónapok óta nem tudnak megegyezni.

"Nincs energiám, hogy megszüljem a babám" - koronavírusban szenved az állapotos brit énekesnő

Life.hu2021.01.12, 08:25

Leonie Gale az Angliában élő kétgyermekes édesanya néhány nappal harmadik gyermeke születése előtt tudta meg, hogy koronavírusbna szenved. Egyre nagyobb kínok gyötrik. 

Életveszélyben van a megerőszakolt lány, aki 12 évesen szült, a baba nem élte túl (18+)

Life.hu2021.01.12, 07:23

Koraszülöttként hozta világra gyermekét az a 12 éves lány, akit tavaly szomszédja megerőszakolt és  teherbe ejtett.

Dér Heni jógával készül a szülésre

Life.hu2021.01.11, 21:10

Dér Heni gyönyörű kismama. Pocakján kívül nincs felesleg az énekesnőn, ami a rendszeres sportnak köszönhető. Ezt a várandósság alatt sem hanyagolja.

Ezért retteg a szüléstől Hódi Pamela

Life.hu2021.01.10, 05:53

Hódi Pamela őszintén bevallotta, nagyon fél a szüléstől. Ugyanis Natival nem volt könnyű dolga, kifejezetten sokat vajúdott.

Hódi Pamela férje, Bence vágja majd el a köldökzsinórt

Life.hu2021.01.05, 15:51

A gyönyörű influenszer, Hódi Pamela élete legboldogabb időszakát éli. A babavárás mellett izgatottan készül arra is, hogy férjével és kislányával végre beköltözhessenek új vidéki otthonukba. 

Megható történet: másfél óra különbséggel, egymás mellett szült a két testvér

Life.hu2021.01.04, 15:48

Ashley Carruth és Brittany Schille másfél óra különbséggel, egymás mellett adtak életet első gyermeküknek.

Szinte egyszerre szült édesanyjával a nő - Ráadásul mindkét baba az övé

Life.hu2020.12.28, 08:48

Három év próbálkozás után béranya segítségét kérte, de utána szinte egyből teherbe is esett a nő.

Azt hitte, szorulása van, de nem sokkal később megszült a diáklány a fürdőben

Life.hu2020.12.22, 18:57

A 22 éves egyetemista nem is gondolta volna, hogy ezek már a szülési fájdalmak, meg volt róla győződve, hogy csak WC-re kell mennie.

Gryllus Dorka egy hónappal a szülés után újra dolgozik

Life.hu2020.12.19, 08:35

Egy hónapja, hogy Gryllus Dorka és Simon Kornél második gyermeke, Áron megszületett, a színésznő már vissza is ment dolgozni.

Palácsik Lilla vallomása: "A gátmetszés nagyon fájt és a fenekem is" - Videó

Life.hu2020.12.18, 11:42

Palácsik Lilla közel fél órában mesélt terhességről és arról, hogy változtatta meg a kis Noah az életüket.

Senkinek nem tűnt fel, hogy terhes: 12 évesen adott életet gyermekének egy kislány

Life.hu2020.12.16, 11:14

A 12 éves spanyol kislányon még a szülei sem vették észre, hogy terhes.

Hirtelen lett rosszul a koronavírusos nő a szülése után, nem tudták megmenteni

Life.hu2020.12.08, 16:27

Az állapotos Erika Becerra a nyolcadik hónapban fertőződött meg a koronavírussal, ám nem voltak súlyos tünetei. Szülése után azonban váratlanul rosszul lett, és elhunyt.

A terhességgel nem csak a testedben, de az agyadban is komoly változások következnek be

Life.hu2020.12.07, 11:56

A nő teste megváltozik a terhesség során, ez sneki számára sem titok. Ám az, hogy az agyban mi történik ilyenkor, egy tanulmány mutatott rá.

27 évig lefagyasztott embrióból született egészséges gyerek

Tudomány2020.12.03, 10:49

Rekordhosszú ideig, 27 évig lefagyasztott embrióból született egészséges gyerek októberben az Egyesült Államokban.

Halálos ágyán szülte meg fiát a Covid-fertőzött édesanya

Life.hu2020.11.30, 15:25

Csodával határos módon szülte meg kisfiát a Covid-fertőzött édesanya, aki lélegeztetőgépre volt kötve. Később elhunyt a betegségben.

Koronavírus-antitestekkel született egy baba Szingapúrban

Tudomány2020.11.29, 14:52

A hónap elején szülte meg második gyerekét az a nő, aki a terhessége alatt fertőződött meg koronavírussal. Az orvosok szerint a baba antitestekkel született, azt még nem tudják, hogy az immunitás meddig tart - írja a The Straits Times.

Szülés után veszítette el babáját az énekesnő, megható fotóval búcsúzott

Life.hu2020.11.25, 14:06

Christina Perri a közösségi oldalán tudatta a szomorú hírt, miszerint szülése után elveszítette kisbabáját.

Szülés után: Radics Gigit egyáltalán nem zavarják a pluszkilók

Life.hu2020.11.25, 08:44

Radics Gigi októberben adott életet első gyermekének, Bellának. Most szülés utáni testéről mesélt Instagram oldalán a sztármami.

Így érzi magát 6 héttel a szülés után Radics Gigi - Fotó

Life.hu2020.11.24, 10:40

A gyönyörű énekesnő, Radics Gigi 6 héttel ezelőtt adott életet kislányának, Bellának. Szülés utáni testéről mesélt a közösségi oldalán az újdonsült anyuka. 

Mire elég egy perc? Egy amerikai nőnek arra, hogy egyedül, otthon megszülje gyermekét - Videó

Life.hu2020.11.23, 11:42

A kétgyermek édesanya egyedül volt otthon, amikor elfolyt a magzatvize: egy váratlan otthonszülés.

Hihetetlen: 26 hetes ikreknek adott életet a koronavírus miatt kómában fekvő édesanya

Life.hu2020.11.19, 15:31

A kismama ikreit 26 hetes korukban, császármetszéssel segítették világra.

Kardos Eszter elárulta, mi lesz születendő gyermeke neve

Life.hu2020.11.14, 17:32

Ahogy arról korábban mi is beszámoltunk, az egyik legnépszerűbb napi sorozat sztárja, Kardos Eszter második gyermekét hordja a szíve alatt. A színésznő le sem tagadhatná, mennyire boldog, közösségi oldalán pedig nemcsak azt árulta el, kisfiú, vagy kislány érkezik a családba, de a pici nevét is megosztotta követőivel.

Gólyahír: megszületett Gryllus Dorka második gyermeke

Life.hu2020.11.12, 08:53

Megszületett Gryllus Dorka és Simon Kornél második gyermeke. A kisfiú az Áron nevet kapta.

Kendőzetlen valóság: megmutatta szülés utáni testét a fitneszedző - Fotó

Life.hu2020.11.11, 13:19

Emily Skye fitneszedző és kétgyermekes anyuka arra szeretné felhívni a nők figyelmét, hogy fogadják szülés utáni testüket, hiszen  nincs olyan ember, aki egyből bombaformában van.