sztrájk

címke rss

Lángokban Franciaország, gyújtogatások, zavargások az óriássztrájk közben

Nagyvilág2019.12.05, 22:06

Megbénult Franciaország, miután az elmúlt évtizedek legnagyobb sztrájkja kezdődött Emmanuel Macron francia elnök nyugdíjreformja miatt. A szervező szakszervezet szerint a sztrájk első napján több, mint 1,5 millióan mentek az utcákra, a belügyminisztérium 806 ezres számot közölt. Nemcsak a tömegközlekedés bénult meg, hanem az iskolai oktatás is félbemaradt, országszerte tüntetések vannak. Sok helyen gyújtogatások, zavargások voltak. Ez már a sokadik tiltakozó akció Franciaországban a bukott szocialista miniszterből lett államfő gazdaságpolitikája miatt, a sárgamellényesek most is jelezték, hogy készek csatlakozni. Macron egyik legfőbbb ...

Óriási sztrájk kezdődött Franciaországban Macron nyugdíjreformja ellen, megbénult az ország

Nagyvilág2019.12.05, 13:40

Emmanuel Macron elnöksége legnagyobb sztrájkja elé néz: vasutasok, tanárok, egészségügyi dolgozók, rendőrök, közszolgák kezdtek határozatlan idejű sztrájkba a kormány tervezett nyugdíjreformja ellen, országszerte csaknem 250 helyen lesznek tiltakozó felvonulások is.

Most semmiképp se induljon útnak Franciaországba!

Travelo2019.12.03, 10:56

A munkát szüneteltetni fogják a vasúti, a tömegközlekedési, a légiközlekedési dolgozók, de beszállnak a postai alkalmazottak és a közalkalmazottak is – az ok pedig a nyugdíjrendszer tervezett átalakítása.

Fekete péntekre időzítették a sztrájkot az Amazon németországi dolgozói

Gazdaság2019.11.29, 14:18

A német szolgáltató szektor vezető szakszervezete, a Ver.di a követelések nyomatékosítására a karácsonyi szezon nyitányának két kiemelt napjára, az úgynevezett fekete péntekre (Black Friday) és a rákövetkező hétfőre (Cyber Monday) időzítette a sztrájkot, amikor az Amazon és versenytársai különleges kedvezményekkel csábítják a vásárlókat. Az online áruház több raktárközpontjában, például az egyik legnagyobb telephelyen, Lipcsében kedden is sztrájkolnak majd.

Pilóták és tengerészek csatlakoztak a finnországi postássztrájkhoz

Nagyvilág2019.11.25, 04:49

A Finnair légitársaság 280 járatát törli szolidaritásból hétfőn, a tengerészek szakszervezete pedig határozatlan időre beszüntette a munkát.

Kerítésen vágott lyukon át csempésztek sztrájktörőket a finn állami posta logisztikai központjába

Nagyvilág2019.11.11, 13:41

Lyukat vágtak a finn posta logisztikai központjának kerítésén a cég alkalmazottai, hogy bérelt sztrájktörőkkel lehetetlenítsék el a postai dolgozók hétfő reggeltől egy hétre meghirdetett sztrájkját – állítja a finn postás szakszervezet elnöke fotókra hivatkozva. A finn postai és logisztikai dolgozók azért kezdtek munkabeszüntetésbe, mert hetek óta nem tudnak megállapodni az állami céggel, hogy az ne változtassa meg egyoldalúan, a munkavállalók számára előnytelenül a munkafeltételeket - írja a V4NA nemzetközi hírügynökség.

Megkezdődött a kétnapos sztrájk a Lufthansánál

Gazdaság2019.11.07, 10:24

Elkezdődött csütörtökön a német légiutas-kísérők független szakszervezetének (UFO) 48 órás sztrájkja a Lufthansa légitársaságnál.

1300 járatot törölt a Lufthansa a légiutas-kísérők sztrájkja miatt

Gazdaság2019.11.06, 16:44

A Lufthansa 1300 járatot törölt a német légiutas-kísérők független szakszervezete, az UFO csütörtökre és péntekre bejelentett sztrájkja miatt.

Erre figyeljen, ha a héten a Lufthansával utazna

Gazdaság2019.11.05, 15:44

Újabb sztrájkot hirdetett a Lufthansa légitársaságnál a német légiutas-kísérők független szakszervezete (UFO), ezúttal november 7-re és 8-ra, csütörtökre és péntekre.

Nyolcadik napja tart a chicagói tanársztrájk

Nagyvilág2019.10.25, 13:40

Pénteken már nyolcadik napja tart Chicagóban 25 ezer tanár sztrájkja, aminek 300 ezer diák örvendezhet.

Óriási sztrájk várható Olaszországban pénteken, sok embert érinthet

Gazdaság2019.10.24, 13:47

Általános sztrájk lesz október 25-én Olaszországban. A sok szektorra kiterjedő munkabeszüntetés az ott élők mellett érintheti az országba utazókat is, derül ki az Independent cikkéből.

Nem érinti a budapesti járatokat a Lufthansa-sztrájk

Gazdaság2019.10.20, 10:42

A sztrájk nem érinti a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér járatait - közölte a Budapest Airport vasárnap délelőtt az MTI-vel.

Tovább tart a Lufthansa-sztrájk

Gazdaság2019.10.20, 09:43

Délelőtt 11 óra helyett éjfélig tart sztrájkot vasárnap a német légiutas-kísérők független szakszervezete (UFO) a Lufthansa-csoport több légitársaságánál.

Vége lehet a sztrájknak a General Motorsnál

Gazdaság2019.10.17, 11:26

Előzetes egyezségre jutott a General Motors (GM) amerikai autógyártó vállalat menedzsmentje és az autóipari dolgozók szakszervezete (UAW) egy új négyéves megállapodásról szerdán, és ezzel kézzelfogható közelségbe került az amerikai gyárakban több mint egy hónapja tartó sztrájk lezárása.

Több mint 130 millió euróba került a British Airways pilótasztrájkja

Gazdaság2019.09.26, 14:46

A British Airways légitársaságot birtokló IAG figyelmeztette befektetőit, hogy nyeresége kevesebb lesz a vártnál ebben az évben, aminek egyik oka a pilóta sztrájk – összegzi a BBC.

Egy ország, ahol sorban állnak az ATM-eknél

Gazdaság2019.09.26, 12:06

Az elmúlt napokban Dél-Afrikában ugrásszerűen megnövekedett a bankautomaták forgalma, mindenki készpénzt szeretne ugyanis felvenni a bankszektorban meghirdetett sztrájk miatt.

Évtizede nem látott nagyságú autóipari sztrájk kezdődött

Gazdaság2019.09.16, 11:04

Bérköveteléseik nyomatékosítására, az autóipari dolgozók szakszervezetének felhívására, sztrájkba léptek a General Motors munkavállalói az Egyesült Államokban.

Tömegesen sztrájkolnak a párizsi tömegközlekedési dolgozók

Travelo2019.09.13, 15:10

Tömegesen csatlakoztak pénteken a párizsi közösségi közlekedés dolgozói a francia kormány nyugdíjreformja elleni figyelmeztető sztrájkhoz, amely a reggeli órákban jelentős fennakadásokat okozott a városi közlekedésben, de nem alakult ki a szakszervezetek által várt káosz.

Hatalmas sztrájk bénítja ma meg Párizst Macron nyugdíjreformja miatt

Nagyvilág2019.09.13, 11:21

Nagyszabású, 12 éve nem tapasztalt sztrájk béníthatja ma meg a francia fővárost a párizsi közösségi közlekedés dolgozóinak tiltakozó mozgalma miatt. A dolgozók a népszerűtlen államfő, Emmanuel Macron kormányának a jelentős megszorításokra épülő nyugdíjreformja ellen tiltakoznak, lezárva 10 párizsi metróvonalat. Az intézkedés nyomán akár 20-30 százalékkal csökkenhet a volt metrósofőrök nyugdíja.

Ha British Airways járatra van jegye mára vagy holnapra, ki se menjen a reptérre

Travelo2019.09.09, 11:26

Negyvennyolc órás sztrájkot indítottak a British Airways (BA) brit légitársaság pilótái hétfőn bérköveteléseik nyomatékosítására.

Az év egyik legnagyobb pilótasztrájkja kezdődött a briteknél

Gazdaság2019.09.09, 11:26

A British Airways csaknem valamennyi járatát kénytelen törölni a következő 48 órában, a vasárnap éjfélkor kezdődött pilótasztrájk miatt - írja a Guardian.

Veszélyben a Smirnoff és a Johnnie Walker gyártása

Gazdaság2019.09.05, 14:26

Sztárjkra készülnek a világ egyik legnagyobb italgyártó vállalatának, a Diageonak a dolgozói Skóciában. Ha beváltják fenyegetésüket, azzal olyan népszerű márkák termékgyártásában lehet fennakadás, mint a Smirnoff, a Johnnie Walker vagy a Gordon gin - írja a Guardian.

Hét napos pilótasztrájk jön a Ryanair-nél szeptemberben

Gazdaság2019.09.05, 13:53

Megállapodás hiányában, újabb sztrájknapokat jelentettek be szeptemberre Európa legnagyobb diszkont légitársaságának, az ír hátterű Ryanair-nek a brit pilótái - írják a brit lapok.

Több mint húszezer AT&T dolgozó sztrájkolt

Gazdaság2019.08.30, 09:21

A héten kilenc államban sztrájkoltak az AT&T dolgozói jobb fizetést és munkakörülményeket követelve. A vállalat vezetése szerint azonban a szakszervezet hátba támadta őket, amikor nem jelentették be előre a szándékukat. Most úgy tűnik - ha kis időre is -, de megoldódik a helyzet.

Ennyibe kerültek eddig a hongkongi tüntetések

Gazdaság2019.08.15, 13:06

A Refinitiv adatai szerint április óta mintegy 446 milliárd hongkongi dollárral csökkent a városállam kilenc legnagyobb ingatlanvállalatának piaci értéke.

Portugáliában nyaral? Rossz hírünk van, jobb, ha erre felkészül

Gazdaság2019.08.12, 12:53

Korlátozást vezetett be Portugáliában a kormány hétfőtől az üzemanyagok árusítására a tartálykocsik sofőrjeinek sztrájkja miatt. A kabinet mindazonáltal azt ígérte, nem hagyja, hogy a munkabeszüntetés megbénítsa az országot a turistaszezon közepén.

Dupla sztrájkot hirdetett őszre a Ryanair

[origo] utazás2019.08.08, 10:07

Többnapos sztrájkot jelentettek be szerdán augusztus végére és szeptember elejére a Ryanair diszkont légitársaság egyesült királyságbeli pilótái.

Erre figyeljen, ha kocsival indul most Olaszországba

Gazdaság2019.08.05, 11:05

Sztrájkot hirdettek az olasz autósztráda kapuknál dolgozók tegnapra és mára, útdíjat azonban így is fizetni kell az áthaladó járművek után.

Több mint 170 járatot törölnek Londonban

Gazdaság2019.08.03, 10:22

Összesen több mint 170 járat törlésére készülnek a londoni Heathrow repülőtéren hétfőn és kedden a bérviták következményeként kialakult sztrájkveszély miatt.

Sztrájkolhatnak a British Airways légitársaság pilótái

Gazdaság2019.08.01, 10:50

Elutasította a fellebbviteli bíróság a British Airways (BA) arra irányuló keresetét szerdán, hogy megakadályozza a brit légitársaság pilótáinak munkabeszüntetését, akik így várhatóan augusztusban sztrájkot tartanak.

A British Airways gépén utazna augusztusban? Akkor erről tudnia kell!

Gazdaság2019.07.24, 11:56

Egyre valószínűbb a British Airways pilótáinak augusztusi sztrájkja, miután a bíróság elutasította a vállalat ennek jogi megakadályozására irányuló indítványát. Ez azt jelenti, hogy a legforgalmasabb nyári hónapban pilóták ezrei tehetik le a munkát, az előzetes becslések szerint nyaralni induló utazók százezreinek helyzetét befolyásolva ezzel - írja a The Guardian.

Járatok tucatjait törölték az amszterdami Schiphol repülőtéren

[origo] utazás2019.05.28, 15:30

Nagyjából nyolcvan járatot töröltek kedden az amszterdami Schiphol repülőtéren a nyugdíjkorhatár emelése ellen meghirdetett országos sztrájk miatt, amely komoly fennakadásokat okozott a közlekedésben egész Hollandiában.

Újabb európai légitársaságnál sztrájkolnak

Gazdaság2019.05.21, 09:42

Az Alitalia olasz légitársaság körülbelül 300 járatát törölte a pilóták és a légiutaskísérők sztrájkja miatt.

Sztrájkolnak a belga légi irányítók, mutatjuk, mire lehet számítani

Gazdaság2019.05.16, 10:37

A Skeyes légi irányításért és repülésbiztonságért felelős belga vállalat több dolgozójának vadsztrájkja miatt járattörlésekre lehet számítani a belgiumi repülőtereken.

Másfél nap alatt több mint százezer utast érint a francia sztrájk

Travelo2019.05.09, 14:18

Hatalmas sztrájk van Franciaországban, a légiforgalmi irányítók 35 órás munkabeszüntetési akcióban veszek részt.

Újabb légitársaságnál van sztrájk

Gazdaság2019.04.29, 11:28

Újabb közel 600 járatot volt kénytelen törölni a skandináv légitársaság (Scandinavian Airlines - SAS) vasárnap a harmadik napja zajló pilótasztrájk miatt, a járattörlések következtében a hét végén a SAS mintegy 170 ezer utasa nem tudott útra kelni. A Budapestre érkező és innen induló járatokat azonban egyelőre nem érinti a munkabeszüntetés.

Figyelmeztető sztrájkot tartanak a légi irányítók

Gazdaság2019.04.17, 13:48

Kétórás figyelmeztető sztrájkba léptek a légiforgalmi irányítók a HungaroControlnál, miután szakszervezetük és a vállalat nem tudott megállapodni a dolgozók 21 pontos követelésével kapcsolatban – közölte a HungaroControl. Ha továbbra sem jutnak közös nevezőre, akkor április 23-án határozatlan idejű sztrájkba lépnek.

Újabb sztrájk az Amazonnál

Gazdaság2019.04.16, 11:50

Sztrájkoltak az amerikai kiskereskedelmi óriás négy központjában is a németországi dolgozók, mert több pénzt és jobb munkakörülményeket szeretnének – írja a CNBC.

Figyelmeztető sztrájk jöhet szerdán Ferihegyen

Gazdaság2019.04.15, 17:50

Kétórás figyelmeztető sztrájkot tart a szakszervezet a HungaroControl Magyar Légiforgalmi Szolgálat Zrt-nél szerdán, ha addig nem születik megállapodás a felek között, a munkabeszüntetés a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér induló és érkező forgalmát, valamint a Magyarország felett átrepülő forgalmat is érintheti, kisebb késéseket eredményezhet.

Lefújták a sztrájkot a Malév Ground Handlingnél

Gazdaság2019.04.15, 08:06

Lefújták a hétfő reggelre meghirdetett sztrájkot a Malév Ground Handling földi kiszolgálónál, minden járat menetrend szerint közlekedik - közölte a Budapest Airport.

Ma is kiderült: nagyon erőlködik a szakszervezet, de a kormánytisztviselőknek eszébe sincs sztrájkolni

Itthon2019.03.22, 17:27

Ma is kiderült, hogy csak kampánylufi a közszolgálati sztrájk. Még csak nem is egy kipukkadt kampánylufi, hanem fel se tudják fújni ezt a lufit. A mára összehívott Közszolgálati Érdekegyeztető Fórumon megint kiderült, hogy semmiféle támogatás nincs a szakszervezetnek egy kormánytisztviselői sztrájkhoz.

A sztrájk teljes kudarcba fulladt

Itthon2019.03.15, 07:49

Hollik István kormányszóvivő szerint egyértelműen kimondható, hogy a csütörtöki közszolgálati sztrájk - amelyet ellenzéki politikai akciónak nevezett - teljes kudarc volt.

A játékvezetők sztrájkja után folytatódik az albán focibajnokság

Sport2019.03.11, 21:58

A játékvezetők sztrájkja után kormányzati segítséggel folytatódik az albán labdarúgó-bajnokság.

Sztrájkoló újságírókat tartóztattak le Algériában

Nagyvilág2019.02.28, 14:26

A cenzúraellenes tüntetésen legalább 40 újságírót vettek őrizetbe. A sajtómunkások többek között azért lázadtak fel, mert nem tudósíthattak az országban egy hete tartó tüntetésekről. 

Március első hetében a Wizz Air járatokat érintő sztrájk lesz a londoni reptéren

Travelo2019.02.26, 14:25

A Wizz Air járatokat érintő munkabeszüntetés március 3-én kezdődik és március 10-én ér véget a londoni Luton reptéren. A sztrájk minden nap reggel 6.00 órától este 18.00 óráig tart.

Ennyivel emelkednek a bérek a Tescónál

Gazdaság2019.02.14, 11:22

A Tesco-Global Áruházak Zrt. a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezetével (KASZ) és a Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezetével (KDFSZ) kötött megállapodása értelmében a Tesco 2019-ben két fázisban összesen további 3,4 milliárd forinttal emeli a kiskereskedelmi dolgozók bérét.

Minden szektorra kiterjedő országos sztrájk bénítja Belgiumot

Gazdaság2019.02.13, 13:36

Minden szektorra kiterjedő, általános sztrájk bénítja szerdán Belgiumot, amely már reggel nagy fennakadásokat okozott Brüsszelben és az ország más részein.

Húsz éve nem volt ilyen, teljesen megbénult Belgium

Gazdaság2019.02.13, 20:36

Országos sztrájk miatt teljesen megbénult Belgium, beleértve a légi közlekedést is. A Brussels Airlines az összes járatát törölte, de a Wizz Air menetrendjében is történtek komoly változások.

Ennyivel emelkednek a bérek a hatvani Bosch-gyárban

Gazdaság2019.02.12, 11:23

Az ÉTMOSz szakszervezet tagsága 75 százalékának szavazatával megszületett az egyéves bérmegállapodás a hatvani Robert Bosch gyár dolgozói és a vállalat vezetői között.

Sztrájk miatt egy napra bezár a Charleroi repülőtér

[origo] utazás2019.02.11, 20:21

Teljesen zárva tart szerdán a belgiumi Charleroi nemzetközi repülőtere a meghirdetett országos sztrájk miatt.

Milliókat érintő, új földszabályozás készül

Gazdaság2019.02.10, 09:26

Kínában is beköszöntött az új év, az AutoWallis pedig a budapesti Értéktőzsdére ment, és a vállalat részvényeivel már csütörtök óta lehet kereskedni. Kiderült az is, hogy nőtt tavaly a kiskereskedelem forgalma, az Európai Unió pedig elkaszálta a Siemens és az Alstom vasúti üzletágainak összeolvadását. Heti gazdasági összefoglaló.

Sztrájk miatt az összes jövő szerdai járatát törölte a Brussels Airlines

Gazdaság2019.02.08, 17:04

Törölte összes jövő szerdai járatát a Brussels Airlines belga nemzeti légitársaság az akkorra meghirdetett országos sztrájk miatt - jelentette be csütörtökön a vállalat.

Járatai kétharmadát törölte az országos belgiumi sztrájk miatt ez a légitársaság

Gazdaság2019.02.07, 17:36

Százötven jövő szerdai járatát törölte a Brussels Airlines belga nemzeti légitársaság az akkorra tervezett országos sztrájk miatt – jelentette be csütörtökön a vállalat.

Eredménytelenül zárult a madridi taxisok több mint két hete tartó sztrájkja

Nagyvilág2019.02.05, 23:19

Követeléseik teljesülése nélkül ért véget a madridi taxisok tizenhat napja tartó sztrájkja, miután a többségük a tiltakozóakció befejezése mellett döntött kedden.

Sztrájk a Tescónál

Gazdaság2019.02.05, 16:41

Bejelentette a győri Tesco sztrájkbizottsága a munkaadók felé, hogy a törvényi előírásoknak megfelelve ma 14 és 16 óra között figyelmeztető sztrájkot tartott - írja a Magyar Idők.

Az Uber és Cabify is kivonul Barcelonából

Travelo2019.01.31, 14:41

Az Uber és a Cabify is felfüggeszti alternatív közösségi személyszállítási szolgáltatását Barcelonában az új helyi szabályozás miatt, jelentették be a társaságok csütörtökön.

Tovább folytatódnak a taxis sztrájkok Spanyolországban

Travelo2019.01.25, 10:08

Barcelonában csütörtökön befejezték, Madridban viszont tovább folytatják a sztrájkot a taxisok, akik az alternatív közösségi személyszállítást végző cégek (Uber, Cabify) működésének korlátozását követelik.

A magyarok döntő többsége elutasítja a sztrájkot és az ellenzéki színészkedést

Itthon2019.01.18, 13:46

A magyarok 60 százaléka szerint az ellenzéki pártok és politikusok a hatalomra jutás érdekében használják fel a tüntetések adta szereplési lehetőséget – derült ki a Századvég friss felméréséből. A többség elutasítja az általános sztrájkot, mert véleményük szerint az az ország működésének és békéjének aránytalan sérelmével járna.

Több száz járatot töröltek Németországban

[origo] utazás2019.01.15, 12:16

Több száz járatot töröltek Németországban a nemzetközi repülőterek keddi menetrendjéből a biztonsági szolgálatok dolgozóinak nyolc repülőtéren kezdett sztrájkja miatt. A fennakadás budapesti járatokat is érint.

Folytatódnak a reptéri sztrájkok, kedden Frankfurt következik

Travelo2019.01.12, 09:30

A héten volt már sztrájk a spanyoloknál, a németeknél és az olaszoknál is, de még mindig nincs vége. Jövő kedden Frankfurtban, a legnagyobb német reptéren szüntetik be a munkát, írta a hvg.hu az MTI híre alapján.

Végleges döntés született: megszűnik a Joon, az Air France fiatalos brandje

Travelo2019.01.11, 12:25

Az Air France-KLM bejelentette, hogy megszűnik a Joon – számolt be a hírről az AIRportál a francia légitársaság közleménye alapján.

Totális bukás szélén az országos "szrtájk"

Itthon2019.01.08, 12:27

Az ellenzéki pártok és a Soros György álcivil szervezetei által szervezett demonstrációk bukása után a tervezett országos sztrájk is megbukhat. Bár a kormánnyal szembeni erők továbbra is valótlanságokat terjesztenek a túlóratörvényről, mégsem sikerült növelniük a támogatottságukat. A szakszervezetek többsége sem támogat semmilyen sztrájkot.

A történelem egyik legnagyobb sztrájkja kezdődik ma

Gazdaság2019.01.08, 09:38

Két napra is lebénulhat India, de legalábbis nagyon megnehezedik az élet kedden és szerdán, amikor a tervek szerint mintegy 150 millió munkavállaló lép sztrájkba, hogy így tiltakozzon a kormány gazdaság- és munkaügyi politikája ellen.

Sztrájk volt a berlini repülőtereken hétfő reggel

Gazdaság2019.01.07, 11:50

Sztrájkot hirdetett hétfő reggelre a két berlini nemzetközi repülőtérre (Schönefeld, Tegel) a németországi szolgáltató szektor szakszervezeti szövetsége (Verdi), a biztonsági szolgálatok dolgozóinak munkabeszüntetése miatt számos járatot, köztük egy budapestit is töröltek.

Ma is sztrájkolnak az Amazonnál

Gazdaság2019.01.04, 14:20

Újabb sztrájkkal kezdték az évet az Amazon internetes áruház Madrid melletti logisztikai központjának dolgozói csütörtökön, továbbra is jobb fizetési és munkafeltételeket követelve.

Mit hoztak a sztrájkok a fapados légitársaságnak?

Gazdaság2019.01.03, 12:14

Az ír Ryanair légitársaság a személyzet számos munkabeszüntető akciója miatt törölt járatok ellenére is 8 százalékkal, 139,2 milliós rekordra növelte tavaly az utasforgalmát.

Figyelmeztető sztrájkot tartanak a német vasutasok

Nagyvilág2018.12.10, 12:38

Hétfőn figyelmeztető sztrájkot tart a német vasúti és közlekedési szakszervezet, az Eisenbahn- und Verkehrsgewerkschaft - EVG.

Hétfőtől sztrájkolnak a német vasutasok

Nagyvilág2018.12.09, 15:22

Munkabeszüntetésre készül a német vasúti és közlekedési szakszervezet (Eisenbahn- und Verkehrsgewerkschaft - EVG). Figyelmeztető sztrájkja várhatóan hétfőtől nehezíti a vasúti közlekedést Németországban.

Kártérítésre fogják kényszeríteni a Ryanairt

Gazdaság2018.12.05, 12:31

A brit hatóságok mindent megtesznek azért, hogy a Ryanair légitársaság fizessen kártérítést azoknak az utasoknak, akiket érintett a sztrájkok.

Sztrájk bénította meg Görögországot szerdán

Nagyvilág2018.11.28, 17:47

Egész napos sztrájk bénította meg Görögországot szerdán, a fővárosban leállt a tömegközlekedés, országszerte akadozott a vasúti közlekedés, leálltak a szigetek közötti kompjáratok.

Véget ért a sztrájk a brüsszeli repülőtéren

[origo] utazás2018.10.31, 19:15

Véget ért a csomagkezelők sztrájkja szerda délután a brüsszeli Zaventem repülőtéren, és így hat nap után csütörtöktől teljesen helyreáll a forgalom.

Brüsszelben újabb 140 járatot töröltek a csomagkezelők sztrájkja miatt

Nagyvilág2018.10.30, 12:22

Kedden is folytatódik a csomagkezelők sztrájkja a brüsszeli Zaventem repülőtéren, a tervezett 620 járatból legkevesebb 140-et törölnek - közölte a légikikötő szóvivője.

Folytatódik a csomagkezelők sztrájkja Brüsszelben, újabb járattörlések

Nagyvilág2018.10.29, 12:12

Hétfőn is folytatódik a csomagkezelők sztrájkja a brüsszeli Zaventem repülőtéren, ahol a tervezett 630 járatból mintegy 110-et töröltek – közölte a légikikötő szóvivője.

Káosz van a brüsszeli repülőtéren

[origo] utazás2018.10.28, 12:37

Mintegy 150 járatot kellett vasárnap is törölni a brüsszeli Zaventem nemzetközi repülőtéren, mivel továbbra is súlyos zavarok vannak a csomagkezelők folytatódó sztrájkja miatt.

Újabb sztrájk jöhet a Ryanairnél

Gazdaság2018.10.19, 15:37

Számos európai szakszervezet tervezi a többnapos munkabeszüntetést, amennyiben a fapados légitársaság nem változtatja meg álláspontját – állítja a CNE és a LBC-NVK belga szakszervezet.

Ryanair-sztrájk: már 250 mai járatot törölt a légitársaság

Gazdaság2018.09.28, 14:38

A Ryanair dolgozói ismét sztrájkolnak Spanyolországban, Belgiumban, Hollandiában, Portugáliában, Olaszországban és Németországban. Emiatt az ír fapados légitársaság bejelentette, hogy ma nem száll fel a menetrend szerinti járatok 6 százaléka, azaz 250 repülőgép. A leállás több mint 40 ezer utas  érintett, akik az uniós szabályozás értelmében jogosultak kártérítésre. A Ryanair viszont „rendkívüli körülményre” hivatkozva elutasíthatja ezeket a kérelmeket, így lehetséges, hogy az utasok semmit nem kapnak majd.

Közel kétszáz pénteki járatát törölte sztrájk miatt a Ryanair

Itthon2018.09.25, 20:11

Közel kétszáz pénteki járatát törölte a Ryanair ír diszkont légitársaság a belga, holland, német, olasz, portugál és spanyol légiutas-kísérők ismételt részleges munkabeszüntetése miatt.

Szerdán újra sztrájkolnak a Ryanairnél

Gazdaság2018.09.11, 16:07

Sztrájkot hirdetett szerdára a Ryanair ír légitársaság németországi pilótáinak egyik szakszervezete. A VC szakszervezet közleménye szerint a 24 órás sztrájk szerdán hajnalban 3 óra 1 perckor kezdődik, és érintheti valamennyi Németországból induló Ryanair-járatot.

Járványoktól félnek a migránsok miatt Görögországban

Nagyvilág2018.09.07, 17:06

Sztrájkot hirdettek a leszboszi migránstábor dolgozói pénteken a táborban uralkodó túlzsúfoltság miatt - jelentette az AFP francia hírügynökség.

Sztrájkolnak a görögországi kompok hétfőtől

Nagyvilág2018.09.02, 13:44

Hétfőn 24 órás sztrájkra lép az égei-tengeri és a jón-tengeri szigeteket egymással és a szárazfölddel összekötő görögországi kompok személyzete.

Újabb szakszervezetekkel állapodott meg a Ryanair

Gazdaság2018.08.28, 15:22

Az ír után az olasz szakszervezetekkel is megállapodott a Ryanair az új kollektív szerződésről, a pilóták szakszervezete elfogadta a javaslatot.

Megszületett a megállapodás a Ryanairnél, befejeződnek a sztrájkok

Gazdaság2018.08.23, 11:54

A Ryanair fapados légitársaságnak az elmúlt időszak sztrájkjait követően sikerült megegyeznie az ír pilótákat képviselő szakszervezeti képviselőkkel.

Bocsánatot kért a Ryanair

Gazdaság2018.08.22, 14:24

A légitársaság nem írta alá a járattörlések utáni kompenzációs csekkeket, így azokat az utasok nem is tudták felhasználni.

Történelmi sztrájk a fapados légitársaságnál

Gazdaság2018.08.10, 14:04

Az ír Ryanair fapados légitársaságnál ezekben az órákban tartják a légitársaság történetének legnagyobb sztrájkját. Több mint 400 járatot töröltek, köztük három budapestit is. A cég közölte, vis maiornak tekinti a helyzetet, és nem fizet kártérítést az utasoknak a járatok kimaradása miatt.