sztárok

címke rss

Magyar sztárok, akik fiatalabb férfi mellett találták meg a boldogságot

Archívum2018.09.13, 20:12

A társadalom valamiért jobban elfogadja, ha egy pár fiatalabb tagja hölgy. Ám ez nem jelenti azt, hogy az idősebb nő fiatalabb férfi kapcsolatból kevesebb lenne. Több magyar ismert ember is kiváló példát mutat arra, hogy hosszú és boldog szerelem szövődhet, akár 18 év korkülönbség mellett is.

Kínos szerelmes jelenetek, amelyeket az exükkel vettek fel a sztárok

Tévé2018.09.21, 07:13

Kevés kellemetlenebb dolog van annál, mint amikor egy szakítófélben lévő pár tagjainak, netán már szétment, egykori szerelmeseknek együtt kell dolgozniuk – főleg, ha pont az a melójuk, hogy eljátsszanak egymással romantikus helyzeteket a kamerák előtt. Felidézünk a képernyőről néhány kínos szerelmes jelenetet, amelyet a sztároknak az exükkel kellett felvenniük.

Valódi kés, valódi oroszlán: a legkockázatosabb forgatások

Tévé2018.09.10, 18:21

Volt, akire ráesett egy súlyos vasrúd egy felvétel alkalmával, mást egy nagyobb szikladarab zúzott volna össze, ha nem kéri meg épp a rendezőt, hogy máshol vegyék fel a jelenetét. Egy sztárt megszúrtak, mert kellék helyett igazi kés került a kollégája kezébe, pár gyereket pedig egy hullámvasúton érhetett volna a halál, ha az apjukat játszó színész nem kekeckedik annyit. Íme, pár hajmeresztő történet olyan sorozatok forgatásáról, mint a Breaking Bad, a Lost, A szökés.

Sztárok, akiket megpróbáltak már megölni: Björk és Jackie Chan is szenvedett el támadást

Archívum2018.09.05, 13:46

A híres emberek élete nem mindig irigylésre méltó. Bár rajongóiktól rengeteg szeretetet kapnak, ez a törődés sokszor nem áldás, hanem súlyos és nagyon is veszélyes teher. A labilis fanok ugyanis elborult rajongással fordulnak imádatuk tárgya felé, és bármire képesek, hogy viszonzásra találjanak, még ölni is képesek. Nem egy olyan sztár van, akit őrült rajongója megpróbált meggyilkolni, de természetesen nem csak a fanok törtek már sztárok életére, volt, akinek egy bűnszervezettel gyűlt meg a baja.

Hihetetlen, de ezek a sztárok egyáltalán nem isznak alkoholt - Mutatjuk az okaikat

Archívum2018.09.05, 07:49

Az alkohol nem csupán hizlal, de öregíti és elszínezi a bőrt, nagymértékű fogyasztása pedig rosszulléthez, fejfájáshoz, hosszú távon pedig függőséghez vezet. Nos, a sztárokról köztudott, hogy szeretnek időnként elbódulni, többről is köztudott, hogy komoly alkoholproblémáik vannak, ami miatt mára már egyáltalán nem hasonlítanak, a pályafutásuk elején megismert külsejükre. Kivételek azonban mindig vannak, most nézzünk példát rájuk.

Ezeknek a sztárinterjúknak sírás lett a vége

Tévé2018.09.05, 11:23

Hiába tűnnek a sztárok néha megközelíthetetlennek, az átlagemberek felett állóknak, természetesen nekik is vannak érzéseik. Előfordult már nem egyszer, hogy egy híresség a közönség előtt sírta el magát egy haláleset vagy párkapcsolati probléma miatt, netán azért, mert épp a saját balesetéről vagy betegségéről beszélt. Íme, pár megható eset, amikor egy interjúnak sírás lett a vége.

Nyolc hónapot kapott a hekker, aki feltörte a sztárok iCloud fiókját

Nagyvilág2018.08.30, 04:50

Nyolc hónap börtönbüntetésre ítélte egy szövetségi bíróság az Egyesült Államokban szerdán azt a férfit, aki hollywoodi sztároknak és másoknak több mint kétszáz iCloud fiókját feltörte, majd közzétette a róluk készült aktfotókat.

Sztárházasságok - A nagy korkülönbség nem akadályozta meg a hosszan tartó boldogságot

Life.hu2018.09.12, 12:56

A nagy korkülönbség nem jelent akadályt, ha a szerelem szele megérinti az embert. Sokan a párok környezetében az ilyen kapcsolatoknak nem adnak sok időt, de a most következő hírességek erre erősen rácáfolnak.

Sztárok, akiket hidegen hagy a luxus

Tévé2018.08.17, 22:02

Brad Pitt és Angelina Jolie egy 67 millió dolláros francia szőlőbirtokot vásárolt annak idején, hogy elvonulhasson a világtól, Johnny Depp ugyanebből a célból egy privát szigetet vett a Bahamákon. Vannak sztárok, akik szintén megengedhetnének maguknak hasonló úri huncutságokat, szívesebben élnek azonban hangulatos apartmanban, tengerparti bungalóban, netán lakókocsiban, jóval szerényebb körülmények között (mégha némelyik az átlag amerikai lakásnál azért drágább is). Mutatunk pár ingatlant, amelyről nem feltétlenül gondolná, hogy világsztár lakta, lakja.

A képernyőn testvérek, a valóságban szeretők voltak

Tévé2018.08.16, 23:13

A színészeknél viszonylag gyakran előfordul, hogy szerelmeseket játszanak, és a valóságban is beleesnek a partnerükbe, amire persze nagyban rásegít az intimitás és a fülledt hangulat, ami kialakult az eleinte csak megjátszott érzelmek nyomán. De mi a helyzet abban az esetben, ha a színészek testvéreket alakítanak? Ilyenkor is létrejöhet köztük egy erős kötelék, amiből aztán szerelem lesz, legalábbis láttunk már erre is több példát. Íme, néhány ilyen pár!

Sztárok, akik szörnyű betegségekkel néztek szembe: Julia Robertstől Daniel Radcliffe-ig

Archívum2018.08.15, 14:16

Sokan gondolják úgy, hogy a gazdag és híres emberek élete sokkal könnyebb, ami az anyagiakat tekintve lehet igaz, de az élet sok egyéb területen tartogat bukkanókat. Sajnos senki nem mentesül a problémák alól, különösen igaz ez az egészségre, ugyanis a betegségek nem a pénztárca alapján válogatnak. Több híresség nézett már szembe veszélyes betegségekkel: Sharon Stone az agyvérzéssel, míg más a rákkal küzdött meg.

Űrtemetés, milliók a kutyáknak - sztárok fura végakarata

Tévé2018.08.12, 10:32

A sztárok nem mindennapi életet élnek, és vannak köztük, akik a haláluk után is különleges bánásmódot igényelnek: nem egy emberről tudunk, akinek a hamvait kilőtték az űrbe, más úgy rendelkezett, hogy minden évben tartsanak szeánszot, ahol megpróbálják megidézni a szellemét. Találunk más fura kitételeket is a hírességek végrendeleteiben, akad, aki egy vagyont hagyna a kutyáira, más megvendégelte a barátait, vagy épp a feleségének küldözgetett rózsákat a halála után.

Celebek, akiket a sztárok sem bírnak: Justin Biebert és Lindsay Lohant sem látják szívesen

Archívum2018.08.08, 17:08

Mindenkinek van olyan ismerőse, akit igazából nem lát szívesen, így vannak ezzel a sztárok is. Nem is egy olyan híresség mászkál Hollywoodban, akit inkább messziről elkerülnek a többiek, már ha tehetik. A botrányaik, vagy éppen a körülöttük keringő pletykák miatt nem látják őket szívesen: Justin Bieber is egy nem szívesen látott személy, de Lindsay Lohan is rajta van a feketelistán.

Celebjegyességek, melyek még az igen előtt véget értek: Jennifer Lopez és Ben Affleck sem házasodtak össze

Archívum2018.08.06, 19:29

Mivel a hírességek kirakatban vannak, életük egyelten eseménye sem maradhat titokban. A boldog pillanatokat persze mindenki szívesen megosztja, ám a szomorú momentumokat inkább titkolnák, például a jegyesség felbontását is. Ezek azonban mindig kiderülnek, és bizony volt bőven olyan jegyesség a sztárvilágban, amiből nem lett esküvő. Cameron Diaz és Jared Leto sem jutott el az oltárig. 

Sima és rögös út a sikerig: Sztárok gyerekkora: fotók

Archívum2018.08.05, 19:14

A sztárokról sokszor még csak nem is sejtjük, hogy milyen könnyű vagy épp felforgató volt a gyerekkoruk. Egyesek csak úsztak az árral és tehetségüket felfedezték, másokat – ha nem is tudatosan, de már egészen fiatalon – erre a pályára kondicionáltak.

Magyar sztárok, akik megjárták a börtönt

Itthon2018.08.05, 11:07

Június elején három év négy hónapra ítélte a bíróság nem jogerősen Növényi Norbertet. Az olimpiai bajnok birkózó a hetedrendű vádlottja volt annak a 8 éve húzódó adócsalási ügynek, amelyben másfél milliárd forintot csaltak el a vád szerint. Növényit adócsalásban és magánokirat-hamisításban találták bűnösnek. Nem ő az egyetlen ismert ember, akit elítéltek, olyan magyar celebeket szedtünk össze, akik megjárták a börtönt kisebb-nagyobb dolgokért.

Sztárok, akik titokban házasodtak össze

Tévé2018.08.02, 08:54

Vannak a sztárok között, akik óriási felhajtást csapnak az esküvőjük körül, mások viszont szűk körben, a nyilvánosság kizárásával szeretnék kimondani a boldogító igent. Néhányan a házasságkötés után még hónapokig titokban tartották családi állapotukat, de olyan is akadt, aki azért nem beszélhetett az esküvőjéről, mert a menyasszony még kiskorú volt.

Sztárok, akikről nem is tudtad, hogy nem esznek húst: Milo Ventimiglia az egyik legszexibb vega

Archívum2018.08.03, 19:48

A vegetáriánus étrend egyre elterjedtebb, ez pedig azoknak a sztároknak is köszönhető, akik büszkén hirdetik, hogy felhagytak a húsfogyasztással. Vannak azonban olyan hírességek, akik nem kampányolnak folyton az étrendjük előnyei mellett, ezért róluk nem is nagyon tudhattuk eddig, hogy nem esznek húst: Milo Ventimiglia például még soha az életében nem evett.

Így szőrtelenítenek a sztárok

Life.hu2018.08.01, 14:13

Borotva vagy gyanta? Esetleg jobb a természetesség? Most kiderül, a sztárok milyen szőrtelenítési módszerre esküsznek.

Sztárok, akik egyenesen gyűlölik egymást: Ryan Reynolds és Wesley Snipes sem barátok

Archívum2018.07.30, 14:20

A barátság világnapja alkalmából már összeszedtük azokat a hírességeket, kik nagyon jól kijönnek egymással, így érdemes az érem másik oldalát is megnéznünk. Nézzük azokat a sztárokat, akik egyáltalán nem szívlelik egymást.

Sztárok, akiket örökbe fogadtak, vagy nevelőszülőknél töltötték gyermekkorukat

Archívum2018.07.26, 19:27

A hírességek sem kivételek, ha hányatatott sorsú gyermekkorról van szó. Sokan vannak, akiknek meghaltak a szüleik, vagy épp lemondtak róluk, ám ennél jóval kacifántosabb történeteket is bemutatunk. Az örökbefogadás csak egy az elárvult gyermekek elhelyezésének alternatívái közül.

Magyar sztárok, akikről nem is gondolnád, hogy egyidősek: Rúzsa Magdi és Zimány Linda is egy korosztály

Archívum2018.07.23, 16:55

Bár folyamatosan látjuk őket, ismerjük a nevüket és a családi hátterüket, korukkal azonban nem nagyon vagyunk tisztában. Azokat, akik már régóta forognak a köztudatban idősebbnek gondoljuk, ahogy azokat is, akik már családot alapítottak. Pedig ez nem feltétlenül állja meg a helyét: Mádai Viviennek például már van családja, ugyanakkor pontosan annyi idős, mint Lola, aki még az igazit keresi.

Hihetetlen, de ezek a magyar sztárok jártak!

Tévé2018.07.22, 13:30

Szabó Zsófi egykor magára tetováltatta szerelme, Berki Krisztián nevét, Majka feleségül akarta venni Kiss Ramónát, és Bochkor Gábor is más nővel képzelte el a jövőjét. Eltelt azóta jó néhány év, sokan elfelejtették már az egykori szerelmespárokat, de most összeállításunkban felidézheti, ki kivel járt a kétezres évek elején. 

Gyűlölködő sztárok, akik nem hajlandók együtt dolgozni

Tévé2018.07.11, 17:52

Sokszor csalóka, hogy a képernyőn, filmvásznon milyen viszonyban látunk két sztárt, Leonardo DiCaprio és Claire Danes például ki nem állhatták egymást a mégoly romantikus Rómeó és Júlia idején, Ryan Gosling pedig sok mindent megtett volna azért, hogy ne Rachel McAdamsszel kelljen játszania a Szerelmünk lapjai-ban. Néha még az is előfordult, hogy egy sztár csak azért adott vissza egy szerepet, mert nem akart egy bizonyos kollégájával dolgozni – most ezekből az esetekből válogattunk.

Sztárok, akik kisebb mellekre vágytak: Ariel Wintertől Drew Barrymore-ig

Archívum2018.06.30, 07:16

Az se jó, ha túl kicsi, az sem, ha túl nagy. A mellméret estében is az arany középút a legmegfelelőbb, de keveseknek adatik meg ez természetesen. A legtöbben persze mellnagyobbításra jelentkeznek, de akadnak bizony olyanok is bőven, akik kisebb keblekre vágynak. Az alábbi sztárok például túl nagynak ítélték meg a melleiket, ezért kisebbet csináltattak.

Elképesztő sztorikat mesélnek a sztárok bébiszitterei

Tévé2018.06.30, 09:57

Egy Leah Frand nevű bébiszitter arról mesélt 2016-ban az Entertainment Tonightnak, hogy sztároknál dolgozva mindenféle ajánlatot kapott a munkáltatóitól, gyakorlatilag mindennel próbálkoztak nála, amit csak el lehet képzelni. A hölgy azt is mondta, hogy Hollywood dadái közül sokaknak van gyerekük celebektől, ezekről azonban nem tud a média – vannak viszont meredek sztorik, amik napvilágot láttak, ezekből válogattunk.

Sztárok, uralkodók és neves művészek aláírása: fotók

Life.hu2018.06.30, 19:57

Mindenki aláírása egyedi, épp ezért is értékes egy-egy idol autogramja rajongójának, vagy épp tisztelőjének. Ebben a pár kézmozdulatban rengeteg minden rejtőzhet: az adott ember valódi személyiségétől kezdve egy fricskán át egészen a világhoz való viszonyáig minden. Nézd meg összeállításunkat, melyben pár igen érdekes és különleges aláírást találsz híres és hírhedt emberektől.

Bakiparádé: sztárok veszélyes helyzetekben

Life.hu2018.09.24, 11:50

Emlékszel még arra, hogyan lépett ki a komfortzónájából Puskás Peti? Hogyan bosszantotta Istenes Bence Csobot Adélt? Hogy Rubint Réka miért kapott sokkot, amikor beleharapott egy makaronba? Annyi biztos, hogy felejthetetlen élmény volt minden egyes hazai ismert embernek az, amikor az UNIQA jóvoltából kipróbálhatták magukat egy tőlük teljesen távol álló világban. És azoknak, akik mindezt végig nézték, ezek a képsorok szintén mosolyt csaltak az arcukra. De most még ennél is tovább megyünk és megmutatjuk azt, mi történt az egyes felvételek közben... 

Sztárok, akiket feketelistára tettek Hollywoodban

Tévé2018.06.16, 15:55

A filmes és tévés világ élvonalába nem könnyű bekerülni, de ott maradni sem, néha elég egy rossz beszólás ahhoz, hogy az ember kiessen a hollywoodi kosárból. Egy időben sokakat kommunista nézetei miatt száműztek a vászonról és a képernyőről, később a szexuális zaklatások áldozatai is túl sokat beszéltek, így kezdtek a fejesek terhére válni. Mások személyes ellentétek miatt tűntek el, Alfred Hitchcock például egy visszautasítás miatt tett keresztbe a kiszemeltjének, Clint Eastwood pedig rengeteg pénzt fizetett egy stúdiónak, hogy ne foglalkoztassa az exét.

Színészek, zenészek, akik felhagytak a szexszel

Tévé2018.06.15, 18:02

Korábban írtunk már sztárokról, akik képtelenek leállni a szexszel, köztük akad néhány olyan is, aki orvosi értelemben szexfüggőnek számít – másokat viszont pont, hogy hidegen hagy a téma, egy időre cölibátust fogadtak, vallási okból vagy épp az igazira várva tartóztatták meg magukat, netán csak elegük lett a felszínes kapcsolatokból. Lássuk, kik döntöttek – legalább egy időre – a szexmentes élet mellett!

Árt a szépségnek, évekig ronggyá itta magát - sztárok, akik már nem isznak alkoholt

Archívum2018.06.10, 18:05

Van, aki azért nem iszik alkoholt, mert korábban függő volt, de olyan is van, aki egyszerűen nem szereti az ízét. Összegyűjtöttünk világsztárokat, akik büszkén hirdetik, hogy nem szoktak italozni. 

Ők ma a legjobban kereső, rettentő gazdag gyereksztárok

Tévé2018.06.07, 21:22

Vannak a sztárvilágban páran, akik tömegével vásárolhatnák a luxuskocsikat, csakhogy nem vezethetnek, óriási vagyonukkal pedig akár komoly támogató erőt is képviselhetnének valamely politikai erő mögött, pedig még nem is szavazhatnak. Bizony, ők Hollywood legkeresettebb gyerekszínészei, akiknek már most annyi pénzük van, hogy a hátralévő életükben egy percet sem kéne dolgozniuk. Lássuk, kik ők!

Magyar sztárok, akiknél a gyermekáldás nem várt tragédiává változott

Archívum2018.06.06, 17:59

A várandósság időszaka és egy baba születése csodálatos dolog. Sajnos azonban vannak esetek, amikor egy betegség a család boldogságának útjába áll. Ez alól az ismert emberek sem kivételek.

Világsztárok is felvonultak a 2018-as Life Ball rendezvényen: exkluzív felvételek

Archívum2018.06.05, 17:09

A 2018-as Life Ball rendezvényen olyan vilgásztárok vonultak fel mint Kelly Osbourne, Caitlyn Jenner vagy éppen Kim Petras. A világ legnagyobb AIDS és HIV-fertőzéssel kapcsolatos eseményét idén már 25. alkalommal rendezték meg. A Téma a The Sound of Music, azaz A muzsika hangja volt. A Life.hu pedig exkluzív felvételeket hozott a nem mindennapi rendezvényről.

Dokumentumfilm leplezi le a sztárokat: így buliztak a Studio 54-ben

Archívum2018.06.04, 18:06

A Studio 54 olyan hírhedt klub volt, ahol minden sztár megfordult és átadta magát a hedonizmusnak. A hamarosan mozikba kerülő dokumentumfilmben a mulató eseményiet mutatják be, aminek nem fognak örülni a hírességek. 

Magyar sztárok, akiknek a vártnál korábban érkezett a gyermekük

Life.hu2018.06.01, 14:57

A koraszülés ma már szinte „népbetegségnek" számít hazánkban. Minden tizedik baba érkezik a várandósság 37. betöltött hete előtt. Egy koraszülött csecsemőnél nem csupán a kis súly, hanem a szervi fejletlenség, az esetleges oxigénhiány is problémát okozhat. A koraszülés nem kerüli el a magyar sztárokat sem, mutatjuk, kiknek született idő előtt a gyermeke.

Férfisztárok, akik egykor híresek voltak, de mára eltűntek: Val Kilmertől Chevy Chase-ig

Archívum2018.05.30, 18:49

Nem elég, ha valakinek sikerül befutnia Hollywoodban, a pozícióját meg is kell tartania, ám ez nem mindenkinek sikerült. Az alábbi férfisztárok egykor hatalmas népszerűségnek örvendtek, a csúcson voltak, de hatalmasat estek. Sem Val Kilmer, sem Chevy Chase nem tudta megőrizni hírnevét, ma már a süllyesztőbe kerültek.

Hollywoodi sztárok, akik a színészet előtt kiváló sportolók voltak

Archívum2018.05.30, 13:52

Sokszor hisszük, hogy az izmos, kisportolt színészek csupán a hírnév miatt kezdtek el edzeni. Ám ez gyakran téves következtetés. A sport szeretete ugyanis sok sztár esetében már jóval a színészi karrierjük előtt a vérükben volt. Sőt, sokan kis híján élsportolók lettek, amivel – látván a listát – sokat veszített volna a filmtörténelem.

Sztárok, akikre a nők gondolnak maszturbálás közben: Brad Pitt és Chris Pratt is rajta van a listán

Archívum2018.05.29, 15:25

Egy amerikai szexuális segédeszközöket gyártó cég készített felmérést 13 ezer férfi és nő bevonásával a szexuális szokásaikról, így derült ki az is, hogy mely híres férfiakra gondolnak a legszívesebben a nők akkor, amikor önmaguk kényeztetésére kerül a sor. A top 5-ből néhány meglepő név olyan szexi és sármos hírességeket taszított ki, mint George Clooney, Patrick Dempsey, Gerard Butler és mások...

Melyik sztárral a legjobb csókolózni? Páran elárulták

Tévé2018.05.28, 18:15

Nemrég írtunk arról, hogy pár színész még egy színpadi csókot sem volt hajlandó váltani egy kollégájával, mostani összeállításunkban viszont sztárok kellemes, netán kimondottan csodálatos élményeit vesszük sorra – néhányan ugyanis elárulták, hogy a pályájuk során kivel volt a legjobb csókolózni. Többek között Gwyneth Paltrow, Kate Hudson, Ryan Reynolds és Zac Efron is színt vallott, olvasson tovább a részletekért!

Nagyképű sztárok, akik semmibe veszik a halandókat

Tévé2018.07.13, 23:58

Vannak a sztárvilágban is normális, közvetlen emberek, mások azonban úgy viselkednek, mintha istenek vagy királyok lennének, akikkel halandó nem is érintkezhet. Statisztákkal, pincérekkel, szállodai személyzettel többen csak az asszisztensükön keresztül kommunikálnak, mással egy üzletben sem szabad felvenni a szemkontaktust, de olyan is akad, aki az edzőteremben mindig megszáríttatja maga előtt a zuhanyfülkét, mert nem akar mások fürdővizével érintkezni.

Felismered a magyar sztárokat a gyerekkori képeik alapján? Töltsd ki a tesztet!

Archívum2018.05.18, 13:20

Nem olyan könnyű felismerni gyerekként azokat a nagy sztárokat, akiket már felnőttként ismertünk és szerettünk meg. Neked sikerül? Tedd próbára magad, és töltsd ki a tesztet!

Micsoda? Ezzel az emberrel kell csókolóznom?

Tévé2018.05.14, 09:43

A színészek között gyakori a színpadi csók, romantikus filmekben, sorozatokban viszont az is megesik, hogy olyanoknak kell csókolózniuk, akik a valóságban ki nem állhatják egymást. Nem egy színész utasított már vissza egy csókjelenetet a másik szájszagára, fertőzésveszélyre vagy épp vallási okra hivatkozva – ami után néhányuk el is bukta a szerepet. Lássuk, kiket volt nehéz vagy lehetetlen csókra bírni a sztárvilágból!

Sztárok, akik bizarr helyeken dolgoztak a befutásuk előtt: Danny DeVitótól Channing Tatumig

Life.hu2018.05.10, 07:27

Nehéz elképzelni, hogy a ma már nagy népszerűségnek örvendő sztárok is voltak egykor olyan ismeretlen, feltörekvő színészek, akiknek mindent el kellett vállalniuk a megélhetésért. Pedig Danny DeVitónak és Christopher Walkennek sem indult könnyen a karrierje, de Brad Pitt-nek is be kellett vállalni a legégőbb melót.

Sztárok problémás gyerekei, akik megjárták a börtönt

Tévé2018.05.06, 16:39

Michael Douglasnek, Jackie Channek, Hulk Hogannek is zűrös fia van, de korántsem ők az egyetlenek a sztárok gyerekei között, akik ültek már börtönben. A legtöbben drogügyletekkel buktak le, de volt olyan is, akit emberölésért ítéltek el, mást pedig azért zártak be, mert eszméletlenre rugdosott egy vadidegen férfit. Íme, néhány balhés gyerek a sztárvilágból!

Sztárok híres idézetei az anyaságról – Köszöntsd magad anyák napján!

Archívum2018.05.05, 19:05

Elérkezett május első vasárnapja, az anyák mind kicsit boldogabban ébredtek. Előkerülnek a kis rajzok, virágcsokrok, bonbonok, az ágyba kapott reggelik, ez a nap, ma csak az édesanyákról szól. Ez alkalomból összegyűjtöttünk 10 idézetet, melyben híres emberek, híres anyák vallanak arról, hogy számukra mit jelent az anyaság, mit jelent anyává válni.

Sztárok, akikről nem gondolná, hogy mennyire gazdagok

Tévé2018.04.29, 19:09

George Clooney vagyona nagyjából 500 millió dollárra rúg, ami irtózatosan sok pénz, mégsem lepődünk meg rajta annyira, ismerve a színészi, rendezői és produceri munkásságot, ami mögötte van. Vannak azonban sztárok, akik nincsenek ennyire az előtérben, mégis annyi pénzük van, hogy a bankszámlájukon alig fér el. Íme, pár meglepően gazdag híresség.

A legrosszabb anya-lánya kapcsolatok a sztárvilágban

Tévé2018.04.21, 16:06

A sztároknak sem mindig könnyű a magánéletük, a családi kapcsolataikban ugyanúgy lehetnek problémáik, mint a hétköznapi embereknek. Drew Barrymore már tizenöt évesen elköltözött otthonról, Jennifer Aniston nem hívta meg az anyját az esküvőjére, de olyan is akadt, aki távoltartási végzést kért a saját anyja ellen. Íme, pár botrányosan rossz kapcsolat sztáranyukák és sztárgyerekek között.

Sztármamák, akik a dadákra bízzák a gyermeknevelést: Jessica Albától Heidi Klumig

Archívum2018.04.16, 19:41

A legtöbb nőnek ügyesen sikerül összeegyeztetnie a munkát a gyermekneveléssel, de sokaknak szükségük van segítségre. Néhány szármama például gyakran támaszkodik dadákra, hogy gyorsan folytathassa karrierjét, bár ezzel lemond nagyon sok fontos eseményről is, ami a gyermek életében történik.

Sztárok, akik megpróbálták tönkretenni mások karrierjét

Tévé2018.04.14, 17:33

Természetesen a sztárok esetében is beszélhetünk szakmai féltékenységről, sőt nem egy hírességről tudunk, aki a tettek mezejére is lépett, megpróbálta szabotálni riválisa karrierjét. Volt, aki simán csak lesújtóan nyilatkozott kollégájáról, más kompromittáló hangfelvételt tett közzé, de olyan is akadt, aki komoly pénzeket fizetett azért, hogy a másik évekig ne kapjon munkát. Íme, pár meredek sztori a sztárvilágból!

Sztárapák, akiknek 40 éves koruk után született meg első gyermekük

Archívum2018.04.10, 14:28

Életkor tekintetében a szülővé válás, mint ahogy a házasságkötés is egyre jobban kitolódik. Korábban már írtunk a 40 év felett gyermeket vállaló magyar és külföldi sztárhölgyekről, most következzenek a híres férfiak – bár az ő biológiai órájuk nem ketyeg olyan gyorsan.

Sztárok, akik egykor hajléktalanok voltak: Halle Berrytől Daniel Craigig

Archívum2018.04.07, 05:44

Ma már kacsalábon forgó villában élnek, de volt idő, amikor tető sem volt a fejük felett. Ők igazán tudják értékelni, hogy már nem kell aggódniuk a pénz miatt. Ezek a sztárok ugyanis szó szerint hajléktalanok voltak, mielőtt híresek lettek.

Híres sztáresküvők a múltból: fotók

Archívum2018.03.31, 20:21

A házasság már rég nem pecsét az örök boldogság szerződésén. Nincsenek ezzel másként a sztárok sem. Drog és alkoholproblémák, hűtlenség, családon belüli erőszak... ezek mind megjelennek a következő híres és ismert emberek házasságában. Nem mind végződött azonban válással. Nézd meg a listánkat, melyben érdemes a ruhákra is némi figyelmet szentelni.

Sztárok, akiket örökbe fogadtak

Tévé2018.03.28, 11:52

Azt gondolnánk, az örökbe fogadott gyerekeknek nehezebb az életben, köztük is vannak azonban olyanok, akik megcsinálták a szerencséjüket, világszerte ismert emberekké váltak. Volt, aki Marilyn Monroe-t szerette volna az anyukájának, más Elvis lányának vagy épp egy idősebb kollégája fiának képzelte magát, de olyan is akadt, aki felnőttkorára összeköltözött a vérszerinti anyjával.

Sztárok, akik fizettek gyermekük anyjának, hogy eltűnjön: Cristiano Ronaldótól Eddie Murphy-ig

Archívum2018.03.26, 19:36

A sztárok életében elképesztően nagy a kísértés, és kevesen vannak, akik ellen tudnak állni a csábításnak. Nem számít, hogy házas, kapcsolatban élő vagy egyedülálló az illető, nagyon sokszor ismétlődik ugyanaz a minta: hatalmas láng egy-két estére egy csinos nő iránt, 9 hónap múlva pedig megszületik a közös gyermekük. Csak a sztárapuka nem egészen így tervezte, ilyenkor pedig mindent megtesz azért, hogy mocskos éjszakájának bizonyítéka eltűnjön az életéből: többnyire sok millió dollárral csitítja el az anyukát.

Sztárgyerekek, akik szörnyű betegséggel harcoltak

Archívum2018.03.23, 20:15

Nincs annál szörnyűbb egy szülők, mint az, amikor betegnek látja a gyermekét. Ezek a hírességek is jól tudják ezt, hiszen hosszabb vagy rövidebb ideig, de a gyermekeik igen súlyos betegségtől szenvedtek.

Sztárok, akik nem árulják el a szexuális irányultságukat

Tévé2018.03.19, 10:05

Néhány sztár a hetero-, homo-, netán biszexuális jelzőt már elavultnak gondolja, nem szívesen aggat magára a szexuális irányultságára vonatkozó címkéket. Van, aki mindkét nemhez vonzódik, női és férfi partnere is nem egy volt, más egyszerűen szűklátókörűségnek tartaná, ha heteróként vagy melegként hivatkozna magára. Íme, pár világszerte ismert ember, aki kerüli a skatulyákat.

Búcsúznak a sztárok Stephen Hawkingtól: a fizikust mindenki gyászolja

Archívum2018.03.14, 11:21

76 évesen távozott az élők sorából Stephen Hawking, az a tudós, aki mindenkihez közelebb hozta az elméleti fizikát. A laikusokkal is könnyedén megértette a bonyolult folyamatokat, ezért is volt egyedülálló, népszerű és szerethető. Így aztán nemcsak a tudományos élet szereplői vettek tőle fájdalmas búcsút, hanem a sztárok is.

Ezek a sztárok gyűlölik egymást: Julia Roberts és Nick Nolte sosem játszanának újra együtt

Archívum2018.03.02, 17:41

Hiába profik, egymás iránti ellenszenvüket nem mindig képesek palástolni. Egyes színészek olyan mélyről jövő gyűlöletet éreznek egymás iránt, hogy még a közös munka gondolatától is kiveri őket a víz. Julia Roberts például soha nem játszana még egyszer együtt Nick Nolte-val, de nehéz lenne elképzelni egy Jennifer Aniston és Angelina Jolie főszereplésével készült filmet is.

A legütősebb sztárelszólások: Cinthya Dictator bevallotta, hogy vonzódik a földönkívüli megjelenéshez

Archívum2018.02.26, 13:32

Érdekes szexuális ízléséről vallott Cinthya Dictator, és nem ő volt az egyetlen celeb, aki furcsa, vagy éppen vicces mondatával felhívta magára a figyelmet a múlt héten. Íme, néhány elszólás a hírességektől. 

Elég egy hírességgel randizni, hogy gazdagok és ismertek legyünk

Tévé2018.02.25, 10:28

A valóságshow-k megjelenése óta már nemigen kell valós teljesítmény ahhoz, hogy valaki híressé váljon, elég, ha rendszeresen látjuk az arcát, halljuk, olvassuk a nevét a médiában. Vannak olyanok is, akiket csupán arról jegyeztünk meg, hogy egy hírességgel randiztak – a magyar példákból itt válogattunk, most lássunk pár esetet külföldről is!

Sztárok, akik feladták házasságukat egy újabb szerelemért: Ördög Nórától Stohl Andrásig

Archívum2018.02.23, 14:47

Manapság a holtomiglan holtodiglan már nem tart a sírig. Vannak, akik csak a második vagy a sokadik próbálkozásra találják meg az igaz szerelmüket és az is előfordul, hogy a nagy ő akkor toppan az életünkbe, amikor még bőven tart a frigy... Ahogy ezeknél a sztároknál történt: Ördög Nóra és Varga Feri is véget vetett kapcsolatának, amikor rátalált az igazi, nem hezitáltak. Berki Krisztián és új szerelmének kapcsolata sem indult simán: a hölgyemény ugyanis még házas!

Ilyen volt a sztárok Valentin-napja az Instagramon

Kultúra2018.02.15, 14:35

ByeAlex vacsorával és virággal lepte meg párját, Puskás Peti környezettudatos ajándékot választott, Miley Cyrus videókat posztolt magáról, Shakira pedig egyszerűen felírta egy cetlire üzenetét. Így telt a Valentin-nap a hazai és külföldi sztároknak.

Sztárok, akiknek még idén gyerekük születik

Tévé2018.02.10, 17:58

Eva Longoria, Kirsten Dunst, Katalin hercegné, Hugh Grant – csak néhány híresség azok közül, akik anyai, apai örömök elé néznek idén. Van, aki már az ötödik gyerekét várja, más 43 évesen kezd bele a nagy kalandba, és olyan is akad, aki másfél éves kislányával mondatta ki a hírt az Instagramon. Íme, tíz sztár, akinek 2018-ban születik a gyereke. 

Sztárok, akik túl korán elvesztették a párjukat

Tévé2018.02.10, 16:29

Az élet a világszerte ismert hírességeket sem mindig kíméli, a sztárvilágban is akadnak páran, akiknek túl korán kellett megélniük az egyik legnagyobb traumát, a partnerük vagy házastársuk elvesztését. Liam Neeson felesége síbalesetben halt meg 45 évesen, Joan Rivers férje öngyilkos lett, Stanley Tucci bűnösnek érezte magát, amikor újra randizni kezdett, Pierce Brosnant örökre megváltoztatta, hogy végig kellett néznie a neje leépülését.

Sokkoló és botrányos ruhák az elmúlt évek Story Gáláiról

Life.hu2018.02.10, 06:34

Ahogy minden év februárjában, úgy idén is összegyűlik a magyar celebvilág, hogy egy díjátadó és egy parti keretein belül megmutassák magukat a szebbnél szebb ruhakölteményekben, vagy éppen a sokkoló darabokban, amiről aztán évek múltán is beszélni fogunk. Most ezek következnek! 

Három nap kóma, kokain, orgia – kőkeményen bulizó sztárok

Tévé2018.01.27, 13:13

Alkohol, drogok, szex – ebből áll sok híresség szentháromsága, vannak bőven a sztárvilágban, akik a világ minden pénzét képesek lennének elbulizni. Volt, aki 75 ezer dollárt tapsolt el egy este egy sztriptízbárban, más három napra kómába került a masszív italozás miatt, és olyanról is tudunk, aki olykor hétgrammos adagokban tolta a kokaint. Összegyűjtöttük a legnagyobb partiállatokat, Charlie Sheentől Lindsay Lohanig.

Sztárok, akik megjárták az elmegyógyintézetet

Tévé2018.01.13, 16:55

A világ tekintetét bíró hírességek sokszor érezhetik úgy, hogy túl nagy rajtuk a nyomás, nincs magánéletük, és mindenki a nyilvánosság előtt nyújtott teljesítményük alapján ítéli meg őket. Nem egy sztárról tudunk, akinél a lelki zavarok odáig vezettek, hogy pszichiátriai segítséget kellett kérnie – vagy épp a jóakarói utalták be egy időre egy zárt intézetbe. Bemutatunk pár labilis, zavarodott, függő embert a sztárvilágból.

Sztárok, akik hatalmasat buktak, mielőtt híresek lettek: Steven Spielbergtől Michael Jordanig

Archívum2018.01.08, 18:41

Bizony sok kudarc és bukás előzte meg ezen sztárok ma már fényesen csillogó karrierjét: sem Oprah Winfrey-nek, sem Steven Spielbergnek nem volt könnyű dolga a kezdetekben, de ők nem adták fel. Hittek magukban, mentek tovább.

A szexuális zaklatások ellen programot indított 300 hollywoodi sztár

Nagyvilág2018.01.01, 21:38

Több mint 300 hollywoodi színésznő, forgatókönyvíró, rendező, producer és a filmszakma más nagyságai programot indítottak hétfőn a szexuális zaklatások ellen nemcsak a filmiparban, hanem minden amerikai munkahelyen.

Különös évfordulót ünnepelt Pesten Anna Netrebko

Archívum2017.12.30, 14:15

A világhírű orosz szoprán Anna Netrebko és hitvese Yusif Eyvazov az Andrea Chénier koncertszerű változatának főszerepeiben először énekeltek teljes operát Magyarországon az Erkel Színházban. A december 29-i esemény különleges hangulatához hozzájárult, hogy az egybeesett a pár házassági évfordulójával, amit az Opera az előadást követő zártkörű fogadáson meg is ünnepelt.

Sztárok, akiktől 2017-ben búcsúztunk: Klapka György és Fábián Juli sincs már köztünk

Archívum2017.12.28, 19:45

Sajnos nem csak jót tartogatott a 2017-es év, szomorúságból is kijutott. Sok kiváló, nagy művésztől kellett elbúcsúznunk, akiknek a hiányát még jó ideig érezni fogjuk. Mindegy, hogy hirtelen vagy hosszú küzdelmek után, idősen vagy tragikusan fiatalon távoztak, a veszteség, az veszteség, és meg sokáig fájni fog.

A sztárok legnagyobb égései 2017-ből: a részeg tudósítás és nagy bukás

Archívum2017.12.25, 21:39

A sztárok folyton előttünk vannak, minden lépésüket nyomon követhetjük, és bizony a kisebb-nagyobb bukásaikat is. Az idei év is meglehetősen termékeny volt, már ami az égéseket illeti: akár szándékosan, akár véletlenül történt, az internet nem felejt! Íme, 2017 legnagyobb bakijai.

Síró hozzászólások, könnyes posztok, avagy álérzelmekkel teli világban élünk

Life.hu2017.12.20, 20:33

Számtalan kérdést vet fel, amikor egy ismert ember meghal, legyen az természetes halálnem, baleset, gyilkosság vagy önkezűség. A közösségi médiát ellepő részvét posztok, a baráti beszélgetések, melyekben méltatjuk az elhunytat, és bizonyítani próbáljuk, hogy egy jó ember távozott a világból, lényegében felesleges körök, melyekben számtalan emberi tulajdonságunk felismerhető.

A legnagyobb sztárok támogatják az iskolai zaklatások miatt kikészült kisfiút

Archívum2017.12.11, 14:49

A Facebookon kezdtett futótűzként terjedni egy videó Keaton Jones-ról: a kisfiú sírva vallott arról, hogyan zaklatják őt folyamatosan az iskolában. "Egy barátom sincs" - mondta könnyezve Keaton,ami viszont már nem sokáig lesz így. A legnagyobb sztárok álltak mögé, hogy kifejezzék támogatásukat. 

Így várták a Mikulást a magyar sztárcsemeték: fotók

Archívum2017.12.06, 11:55

A sztárcsemetékhez is megérkezett tegnap este a Mikulás, pontosan olyan izgatottan várták a nagyszakállút, mint bárki más. Szüleik persze dokumentálták a lelkesedésüket, nagyon aranyosak voltak.

Sztárok, akik a rajongójukhoz mentek hozzá: Jessica Albától Anne Hathawayig

Archívum2017.11.27, 13:56

Sokan álmodoznak arról, hogy egyszer találkoznak kedvenc sztárjukkal és egymásba szeretnek. Ilyen azonban csak a filmekben történhet meg, vagy mégsem? Nem bizony! Íme, néhány szupersztár, akik  rajongójukkal kötötték össze az életüket. Ez azt jelenti, hogy van remény!

A sztárvilágban is akadnak félénk, maguknak való emberek

Tévé2017.11.25, 14:01

Sokan gondolhatják úgy, hogy a sztárrá váláshoz elengedhetetlen némi magamutogató hajlam, és hogy a sztársághoz a pörgés, a nyüzsgés is szervesen hozzátartozik, nem telhet el nap parti, fogadás, bemutató, megnyitó nélkül, ha ismert az ember. Vannak azonban a celebek között is kifejezetten bizonytalan, ideges, maguknak való emberek, akik nem szívesen járnak társaságba, netán egy összejövetelen is folyton azon agyalnak, hogy mit gondolhatnak róluk a többiek – íme, tíz félénk híresség!

Fogyókúra bébiétel-diétával?

[origo] Gasztro2017.11.19, 09:30

Honnan máshonnan is jöhetne egy ilyen diéta, mint Hollywoodból. És persze az sem meglepő, hogy egy neves személyi edzőtől indult el. Az meg még inkább nem meglepő, hogy a sztárok is gyakran fordulnak ehhez a módszerhez. De vajon megéri? Nos, nekik biztosan, főleg egy-egy kép vagy film erejéig, de a hétköznapi emberek esetében valószínűleg nem ez a megfelelő választás. Főleg hosszú távon nem.

Vibrátorral kedveskednek, vérrel írnak levelet az őrült rajongók

Tévé2017.11.15, 19:11

Nem minden rajongó elégszik meg annyival, hogy egy személyes találkozás alkalmával készíthet egy közös fotót a kedvencével, az imádott sztároknak néha ennél sokkal furább, bizarrabb dolgokat is el kell viselniük. Volt, akit megharaptak, másnak vibrátort küldözgettek ajándékba, és olyan is akadt, aki miatt egyik híve még a saját lábát is eltörte. Íme, pár képtelen sztori!

Sztárok, akik bosszút álltak az exükön

Tévé2017.11.07, 18:35

Azt az átlagemberek is jól tudják, hogy nem minden szakítás megy simán, az egész világ tekintetét bíró celebek azonban jóval könnyebben tudnak bosszút állni a velük csúnyán elbánó exen – mondjuk nyilvánosan beszélnek a másik mocsokságáról, vagy épp írnak róla egy szurkálódó dalt. Nézzük, mihez folyamodtak az ismert emberek, ha meg akarták leckéztetni volt párjukat, illetve, hogy a kevésbé ismert partnerek mit léptek fordított helyzetben!

Sztárdiéták: bébiételre és tengeri zöldségekre ítélve

[origo] Gasztro2017.11.06, 14:24

Itt vannak a múlt és a jelen legvadabb hollywoodi étrendjei. Ha elolvassa, rögtön érteni fogja, hogy bizony a lapos has és a szép bőr kemény munka és lemondás eredménye. A Dukan-diétától a bébiétel-fogyókúrán át egészen Marilyn Monroe titkáig – erre esküsznek a celebek.

Sorozatpárok, akik a való életben is szerelmesek lettek

Life.hu2017.11.01, 20:49

Bizony léteznek olyan szerelmek, amelyek először a filmvásznon történtek meg, de aztán életre keltek a való életben is. 

Ebben rejlik Jessica Alba hibátlan bőrének titka

[origo] Gasztro2017.10.30, 11:04

A mondás tényleg igaz: azok vagyunk, amit megeszünk. Ezért nagyon oda kell figyelni a táplálkozásra és a megfelelő folyadékbevitelre. A sztárok is tudják ezt, és mindannyian arra törekszenek, hogy megtalálják a megfelelő diétát, turmixot vagy a tökéletes titkos összetevőt. Nos, Jessica Albának sikerült. 

Sztárok, akik nem bírtak leállni a szexszel

Tévé2017.10.29, 20:49

A sztárok közt is vannak, akik képtelenek lemondani a szexről, sokaknak a házassága is ráment a szexfüggőségre, a kalandok hajkurászására. De mi is ez a függőség pontosan, mik a tünetei, hogy kezelik, és kik azok a hírességek, akik nem bírják kontrollálni vágyaikat?

Ez az édesség jár a sztárok fejében

[origo] Gasztro2017.10.27, 21:50

Nem csak mi, de még a sztárok sem tudnak lemondani a krémes csokoládéról, amely lágyan olvad el az ember szájában. Egy kocka finomság – egy falatnyi boldogság, főleg a keményebb, munkával túlzsúfolt napokon. Így nem is hibáztathatjuk kedvenceinket, ha néha – vagy akár kicsit többször is – megengednek maguknak egy kis bűnözést.

Elérhető hollywoodi sztárotthonok – Így élnek a leggazdagabbak

Life.hu2017.11.02, 15:42

A legtöbb hollywoodi híresség számára a mérhetetlen luxus mellett fontos a kényelem és a praktikum is. A sztárotthonok többsége smart home is egyben; a lakó igényeihez igazodó és azt kiszolgáló lakásoké és házaké a jövő. Ám ezeken túl is számos olyan építészeti, belsőépítészeti és lakberendezési megoldásokat leshetsz el tőlük, amiket akár saját otthonodban is megvalósíthatsz.

Sztárok kedvenc ételei

[origo] Gasztro2017.10.21, 13:01

Szívesen hallgatunk pletykákat a sztárok társkeresési szokásairól, az életükről, a pályafutásukról, kivel randizgatnak, kivel szakítottak, de van még egy dolog, ami érdekes: mely ételek a gyengéik. Bár a legtöbb sztár a rivaldafényben egészséges és aktív életmódot folytat, a hétköznapokban azért ők is elcsábulnak. Ez nem is csoda, hiszen ki tudna ellenállni a kedvenc ételének?

Híres szülők, akik sérült gyermekeket nevelnek: Colin Farrelltől Balla Eszterig

Life.hu2017.10.09, 23:04

A speciális igényű gyermekek nevelése egyaránt jelent kihívást és különlegesen szép élményeket. Az alábbi híres szülők első kézből tudják, hiszen mindannyian ezt a feladatot kapták, a legtöbben pedig nemcsak a saját gyermekük, hanem minden fogyatékkal élő gyermek életét szeretnék jobbá tenni karitatív munkákkal és azzal, hogy felhívják az emberek figyelmét: az ilyen gyermekek tele vannak értékekkel.

Adománygyűjtés céljából ciki képeket posztolnak az amerikai sztárok

Life.hu2017.10.04, 11:43

Az amerikai humorista, showman Stephen Colbert és Nick Kroll színész elhatározták, hogy gyűjtést szerveznek Puerto Rico megsegítéséért. Sztárok kínos képeit gyűjtik ehhez az akcióhoz, és úgy néz ki, elég sikeresen.

Hírességek, akik akár rokonok is lehetnének

Archívum2017.10.03, 14:15

Elképesztő hasonlóságot fedezett fel egy internetes portál bizonyos sztárok között. Még csak véletlenül sem rokonok, pedig kinézetük alapján lehetnének.

Ez aztán az átalakulás: dögös sztárok, akik egyáltalán nem voltak szépek gyerekként - Fotó!

Life.hu2017.09.20, 15:58

Ma híresek és gyönyörűk, de nem volt ez mindig így. A csillogó sztárok a hírnév előtt nem voltak olyan fényűzőek, régi képeiket elnézve talán senki nem jósolta volna meg róluk, hogy egyszer ők szerepelnek majd minden magazin címlapján. Ők azonban megcsinálták, nemcsak a karrierjüket, hanem a külsejüket is!

Zagyva hebegés, részeg káromkodás - interjú közben szétesett sztárok

Tévé2017.09.14, 19:26

Nem Jim Carrey az első híresség, aki szétesett egy interjú közben, másoknak is volt már nyilvános ámokfutása, miután rossz pillanatban kapta el őket egy-egy riporter. Ki tudja, Richard Pryor, James Brown vagy Iggy Pop miféle szer hatására adta legendás interjúját. Madonna káromkodásözöne, Britney Spears könnyei, Quentin Tarantino kiakadása is emlékezetes volt, mutatjuk mindet videón!

Sztárok, akikről nem is tudtad, hogy már nem élnek

Life.hu2017.09.13, 17:38

A siker, a pénz és a csillogás nem csak pozitívumokat hordoz magában. Vannak olyan sztárok, akiknek nem lett volna szabad híressé válniuk. 

A hollywoodi sztárokat sem kerüli el a szülés utáni depresszió

Archívum2017.09.12, 20:33

A szülés után – ismét – felborul a hormonháztartás, így gyakorivá válhatnak a hangulatingadozások. Maga a szülés, minden szépsége ellenére, bizony egy krízispont a nő életében. Ennek feldolgozására nincs lehetőség az első napokban, a kórházban, így ezt érdemes otthon kibeszélni – anyukáddal, a pároddal, barátnővel, de egy pszichológus is rengeteget segíthet abban, hogy megértsd és felold magadban a történteket. Mindezek mellett pedig ott van még a PPD (postpartum depression), azaz a szülés utáni depresszió is, ami akár 1 évvel kisbabád megszületése után is jelentkezhet.

Sztárok, akikről nem tudtad, hogy leszbikusak: Michelle Rodrigueztől Jennifer Hudsonig

Archívum2017.09.05, 13:48

Egyes sztárok felvállalják, ha esetleg a másik nemhez (is) vonzódnak, mások pedig igyekszenek ezt titokban tartani, teljesen felelegesen. Sajnos az ismertség átka, hogy a palástolni próbált dolgaik mindig kiderülnek, így az is, ha a világhírű hölgyeket nem egy férfi, hanem egy másik nő hozza lázba. Íme, azok a hírességek, akikről nem tudhattuk eddig, hogy leszbikusak!