Szovjetunió

címke rss

Odesszát a zsidók csinálták

[origo] utazás2016.05.03, 17:10

A város 90 százalékában nincs semmi különös, sőt néha kiábrándító. A maradék 10-ért viszont megéri. Ha kíváncsi arra, milyen a valódi posztszovjet multikulti, akkor különösen. Beszámolónkat időről időre a helyiek cinikus rövid vicceivel akasztjuk meg. Odesszában jártunk.

Csernobil 30. Plusz két nap

Nagyvilág2016.04.28, 11:47

Legtöbbször nem olyan volt, mint amilyennek képzeltük. A sugárzás a kijelölt útvonalakon egyáltalán nem veszélyes, a főbb utak tükörsimák, a baleset utáni oltáshoz használt járművek temetője pedig már nem is létezik. A felrobbant erőmű körül épülő új szarkofágon kívül viszont így sem sok biztató dolog van, talán csak a visszatelepült néni elszántsága. A csernobili atomkatasztrófa 30. évfordulója után az Origo tudósítója két napig járta az erőmű körüli tiltott zónát. Képriport.

Istennel és vodkával élik túl Csernobil emlékét

Nagyvilág2016.04.26, 18:39

A csernobili atomkatasztrófa 30. évfordulóján hogyan látja ugyanazt az, akit közelről érintett, és hogyan az, aki számára politikai eszköz? Az egyik oldalon leszázalékolt likvidátorok, a másikon az ukrán elnök szavai. Mindegyiket meghallgattuk. Az Origo tudósítója Kijevben és a lebetonozott csernobili reaktornál járt az évfordulón.

Harminc éve rajzottak ki a halál hangtalan sugarai

Tudomány2016.04.25, 18:07

1986. április 26-a verőfényes szép tavaszi napként virradt fel a késő kádári Magyarországra. Az ország a kellemesnek ígérkező hétvégére készült. Senki sem sejthette, hogy légvonalban pár száz kilométerrel keletre, a csernobili atomerőmű 4. blokkja felett terpeszkedő vészjósló füstfelhő radioaktív halálfejként készül betakarni fél Európát. A valós eseményekről egy, az Origo birtokába jutott korabeli titkos dokumentum alapján számolunk be a katasztrófa 30. évfordulóján.

Ezeken a helyeken akármikor kitörhet a háború

Nagyvilág2016.04.17, 19:59

Több mint két évtizede egy helyben toporgás, bénult államok, fel-fellángoló nemzetiségi ellentétek: ezek a közös jellemzői az európai és a kontinens előszobájában megmaradt posztszovjet befagyott konfliktusoknak. Ezek akármikor „kiolvadhatnak”. Karabah példája legalábbis erre figyelmeztet. Végignéztük, a közvetlen közelünkben hol történhet meg ugyanez.

Sokan hiszik, hogy nem Gagarin volt az első

Tudomány2016.04.12, 22:56

Armstrong soha sem járt a Holdon, filmstúdióban megrendezett átverés volt az egész, Gagarin előtt pedig már mások is feljutottak a kozmoszba, csak kudarcukat agyonhallgatták a szovjetek. Ezek a legismertebb, és vissza-visszatérő összeesküvés-elméletek az űrhajózás hőskorából, amelyben még ma is sokan hisznek.

Videón vall a britek leggyűlöltebb kémje

Archívum2016.04.06, 16:49

A BBC az NDK titkosszolgálatának, a Stasinak archívumában turkálva olyan videóra bukkant, amelyen a szinte soha nem hallott, híres-hírhedt szovjet kém, Kim Philby tart órát a keletnémet kémeknek. Philby a britek egyik leghíresebb árulója, több mint 30 évig dolgozott a szovjeteknek a brit titkosszolgálat fészkéből, az MI6-ből – és most el is mondja, hogyan csinálta.

Jöjjön velünk nemzetközi jogot sérteni! – Karabahi életképek

Nagyvilág2016.04.03, 08:10

Az idén 25 éves, de a puskapor még mindig benne van a levegőjében. Szombaton például tucatnyian haltak meg a határán történt – az elmúlt 22 évben a legsúlyosabb – tűzpárbajban. Nem tudni, hogy Hegyi-Karabah több lehet-e valaha, mint egy befagyott posztszovjet konfliktus, mert a múlt lépten-nyomon előtör. Egyhetes ottlétünk alatt legalábbis ez történt. Keserédes képriport következik.

Örüljön, hogy nem ez a munkája! Aknamentesítés Hegyi-Karabahban

Nagyvilág2016.03.30, 23:25

Ennél több fegyelem kevés munkához kell. Emellett türelem és precizitás sem árt, ha az ember életben akar maradni. Kevesen tudják, de az egykori örmény–azeri háborús körzetek ma is a világ legveszélyesebb terepei közé tartoznak a több száz aknamező miatt. Az Origo tudósítója a helyszínen nézte meg, hogyan derítik fel az egyik legalattomosabb hadieszközt. 

Atombombát akart lőni az USA a Holdra

Tudomány2016.03.16, 15:29

Az 50-es évek végén az Egyesült Államok nukleáris fegyver bevetését tervezte a Holdon, a projektből azonban végül semmi sem lett.

Kémek a sasfészekben: a rádiólaboratóriumtól a villamosszékig

Tudomány2016.03.09, 17:08

A hidegháború korszakában komoly fordulópontot jelentett, amikor 1949-ben megtört az Egyesült Államok atommonopóliuma. A két egykori világháborús szövetséges, Amerika és a Szovjetunió között kibontakozó nukleáris fegyverkezési verseny és az új világháborúval fenyegető válsággóc, a koreai konfliktus 1950-es kirobbanása komoly fenyegetést jelentett az alig ötéves, törékenynek tűnő békére.

A Lágerjárat a Nyugatiból indul

Archívum2016.02.25, 10:16

„A Gulágra hurcolt emberek kapkodva összeszedett csomagjaikban alig vihettek magukkal valamit. Sokan épp a szívüket hagyták otthon.” Az ilyen és ehhez hasonló államtitkársági közhelyek jól illettek a Szovjetunióba hurcolt foglyoknak szentelt vagonkiállítás, a Lágerjárat megnyitójára.

Volt magyar katona, aki önként ölt

Itthon2016.05.28, 19:01

Újra és újra megkérdőjelezik, tehát újra és újra el kell ismételni, hogy a magyar politikai vezetés minden lényegeset tudott a holokausztról, már Magyarország német megszállása előtt is - mondta az Origónak Ungváry Krisztián történész. Bizonyos magyar alakulatok a szovjet területek megszállása idején maguk is asszisztáltak a zsidók tömeges kivégzéséhez, de előfordult, hogy saját kezűleg öltek. A zsidók és a magyar megszállás alá került nem zsidó civil lakosság elleni kegyetlenkedések körülményeit, lehetséges okait és következményeit is feltárja Ungváry Krisztián legújabb, "Magyar megszálló csapatok a Szovjetunióban, 1941-1944" című  kötete. ...

Az Abwehr ügynökének vélték a szovjet James Bondot

Tudomány2015.11.07, 21:39

Egyszerre volt német náci, és szovjet kommunista párttag. Imádta a szebbik nemet, egykori egyetemi professzora, továbbá bizalmas barátja, a tokiói német nagykövet feleségét is elcsábította.   Mind a Harmadik Birodalom külügyi apparátusa, mind pedig a császári kormány bizalmát bírta, barátai között tudta Konoe herceg japán miniszterelnököt is. Pontos információkat továbbított a Pearl Harbor ellen készülő japán támadásról, valamint a Barbarossa-hadműveletről, a Szovjetunió lerohanásának német tervéről. Richard Sorgét 1941.november 7-én végezték ki Tokióban.

Molotov-koktéllal a csúcstechnika ellen

Tudomány2015.11.04, 17:54

November negyedike hajnalán az 1956-os forradalom fellegvárába, Budapestre benyomuló öt szovjet gépesített hadosztállyal szemben a magyar ellenállás a bukás tudatában vette fel a harcot. A nehezen kivívott szabadság drámai küzdelemben vérzett el.

Visszaragasztották a gyapotot, hogy lássa a kormányfő

Nagyvilág2015.10.16, 11:28

A miniszterelnök szerette volna megtekinteni a gyapottermést, de a látogatás idejére már túl voltak az aratáson. Az üzbég falu vezetése megoldotta a problémát.

Szaúd-Arábiát törné meg Putyin Szíriában

Nagyvilág2015.10.05, 21:15

Sokszereplős és helyenként nagyon áttételes feltételezés, de van benne ráció: Oroszország az egyre fájóbb alacsony olajár miatt dönthetett úgy, hogy beavatkozik Szíriában. Ehhez leginkább Szaúd-Arábiát kell megtörni. A kettő pedig, úgy adódott, az Iszlám Állam elleni légicsapásokban keresztezi egymást.

Amerika szárnyai alatt támadott Szaddám Huszein

Tudomány2015.09.22, 19:21

Harmincöt éve, 1980. szeptember 22-én Szaddám Huszein hadüzenet nélkül megtámadta Iránt. Úgy tűnt, hogy a sah uralmát megdöntő, két évvel korábbi iszlám forradalom zűrzavarába süllyedt ország könnyű préda lesz az Egyesült Államok és a szovjet-orosz medve hallgatólagos támogatását is élvező iraki diktátor számára. 

Sződd a selymet, elvtárs!

Tudomány2015.09.01, 07:28

A szegényparaszti sorból származó donyecki vájárt, Alekszej Grigorjevics Sztahanovot méltán tekintik a világtörténelem leghíresebb bányászának. A szovjet és hidegháborús időkben az ő nevét viselték a szocialista tábor irracionális, propagandisztikus munkaverseny-mozgalmai.

Időzített bombák a posztszovjet bányászvárosban

Nagyvilág2015.08.30, 08:59

Ha mindennapos adrenalinbombára vágyik, keresve sem találhat jobb helyet! Az egykor szebb napokat megélt észak-grúziai bányászvárosban, Csiaturában a helyiek a mai napig 50-60 éves felvonókon ingáznak az otthonuk és a munkahelyük között. Minden más megoldás lassabb, vagy nincs. A több száz méteres szakadékokat drótkötélpályák ívelik át. A lepusztult berendezések időzített bombáknak tűnnek, viszont használatukért nem kell fizetni. Origo-képriport Csiaturából.

A szárnyaszegett Héja titkai

Tudomány2015.08.20, 23:42

1942. augusztus 20-án Horthy István tartalékos repülő főhadnagy, Magyarország kormányzóhelyettese, aki közismert volt angolbarátságáról és náciellenes érzelmeiről, utolsó, 25. bevetését teljesítette volna a keleti fronton. Kora reggel, 5 óra 7 perckor, közvetlenül a felszállás után azonban Héja típusú vadászgépével Alekszejevka mellett a földnek csapódott, és szörnyethalt. Annak ellenére, hogy a vizsgálat nem állapított meg műszaki hibát, máig tartja magát az a teória, hogy a németek keze volt benne a számukra veszélyes kormányzóhelyettes halálában.

Megnyitják a volt szovjet levéltárakat Ukrajnában

Gazdaság2015.08.14, 12:22

Megnyitják Ukrajnában a levéltárakat azoknak a cseh történészeknek, akik a sztálini tisztogatások történetét kutatnák. A terrorhullám során 25 ezer csehszlovák állampolgárt öltek meg.

Augusztusi vihar söpörte el a felkelő nap országát

Tudomány2015.08.17, 13:27

1945 augusztusában már csak Japán maradt talpon a tengelyhatalmak közül. Dacára annak, hogy augusztus 6-án Hirosimára ledobták az első atombombát, a császárság tovább folytatta a kilátástalan küzdelmet. Három nappal később a szövetségesek Nagaszakira is atomcsapást mértek, ami – legalábbis a közvélemény így tartja – térdre kényszerítette az országot. Több történész szerint azonban az augusztus 8-i szovjet hadüzenet döntötte el végleg a szigetország sorsát.

A történelem legkegyetlenebb emberkísérletei

Tudomány2015.07.24, 13:52

Borzalmakkal teli az emberiség története, válogatott kegyetlenkedések ezek, amelyeket különböző korokban és társadalmi környezetben követtek el emberek embertársaikkal szemben. A kegyetlen történetek mögött felfedezhető ideológiák, illetve a tudomány szolgálatának morbid hite nagymértékben befolyásolta az emberkísérletek megítélését.

40 éve történt az első szovjet-amerikai közös űrrepülés

Tudomány2015.07.15, 15:15

Lassan negyven éve, 1975. július 17-19-én a Szojuz-19 és az Apollo űrhajók összekapcsolásával végrehajtották az első szovjet-amerikai közös űrrepülést. Az addig egymással versengő két űrhatalom űrhajósainak kézfogása a kozmoszban az enyhülés egyik jelképe lett.

Halálosan ketyegő pokolgépek az óceán mélyén

Tudomány2015.05.17, 23:23

Több tucatra tehető azoknak az 1950-60-as években eltűnt nukleáris fegyvereknek a száma, amelyek a hidegháború vészjósló relikviáiként kiszámíthatatlanul várakoznak odalent, a sötét óceáni mélységekben.

Sarló és Kalasnyikov

Tudomány2015.05.13, 23:12

Hatvan éve írták alá a keleti kommunista blokk politikai-katonai szervezetét megalapító Varsói Szerződést. Noha a szervezet deklaráltan védelmi jellegű volt, mégis az akkori világ legnagyobb létszámú támadó haderejével rendelkezett. Képes összeállításunkban a szervezet  történetének egy-egy epizódját villantjuk fel.

Sztálin őrjöngött a korai fegyverletétel miatt

Tudomány2015.05.06, 21:05

A második világháború európai befejezése hosszú folyamat volt 1945 májusában. A németek az angolokkal már 4-én megkötötték a maguk különalkuját. Ez másnap lépett életbe. Hetven éve, hatodikán kezdődtek az „igazi”, többhatalmi fegyverletételi tárgyalások, de a harcok még egy hétig folytak.

A sarkaiból kifordult világ

Tudomány2015.03.26, 11:11

1990. március 25., az első szabad országgyűlési választások napja fontos mérföldkő Magyarország legújabb kori történelmében. Az 1948-tól kialakult monolitikus pártállami hatalmi struktúrát lebontó, tárgyalásos rendszerváltozásként is emlegetett, az 1980-as évektől kiteljesedő folyamat azonban nem érthető meg a kor európai és világpolitikai összefüggései nélkül. Mennyire volt szükségszerű, hogy a váltás önjelölt értelmiségi csoportok és az akkori hatalom úgynevezett reformkommunista szárnya között zárt ajtók mögött létrejött kiegyezésen alapuljon? Az első szabad választások negyedszázados évfordulója jó alkalom arra, hogy áttekintsükk ...

A kommunisták már nem fenyegetik Európát

Nagyvilág2014.11.17, 08:34

Nem tart a kommunista pártok újbóli előretörésétől Európában Joshua Muravchik, aki az Origónak arról is beszélt, hogy 1956 ébresztette rá a világot, hogy a kommunizmus nem a jövő felé vezet.

A kiugrás lehetett volna Horthy utolsó nagy húzása

Tudomány2014.10.15, 07:32

1944. október 16-án egy huszonnégy éves korszak ért véget: lemondott hivataláról Horthy Miklós kormányzó. Távozása bonyolult belpolitikai játszmák és diplomáciai folyamatok eredményeként, drámai körülmények között zajlott le, majd Szálasi Ferenc és a nyilasok uralma következett. Kétrészes írásunk első részében a Horthy-korszak utolsó hónapjának legfontosabb eseményét, az előzetes fegyverszüneti egyezmény megkötését mutatjuk be.

Új felvonás az Aral-tó drámájában

Környezet2014.09.29, 16:34

1961-ben még a világ negyedik legnagyobb tavának számított az Aral-tó. Azóta a vizének szintje az Amu-darja és a Szir-darja elterelése miatt folyamatosan csökken. 2014 nyara újabb fordulópont a tó történetében, mert a keleti medencéje teljesen kiszáradt.

Páncélosok és katonák a ukrán függetlenség napján

Itthon2014.08.24, 12:20

Katonai parádéval ünnepli függetlenségének 23. évfordulóját Ukrajna: páncélosok és menetoszlopok vonulnak Kijev utcáin - miközben az ország keleti része lángokban áll. A fegyveres szakadárok is parádéznak, bemutatva az elfogott ukrán katonákat.

Kétszer támadt fel az Aral-tó a halálból

Környezet2014.05.27, 12:29

Kevesebb mint egy évszázad alatt szinte teljesen elpusztította az Aral-tavat az öntözés. A folyamat az egyik legismertebb környezeti katasztrófaként vált ismertté világszerte. Egy új tanulmány szerint azonban a tó ideiglenesen már kétszer eltűnt a történelem során, így a helyzet nem annyira reménytelen.

Basescu: Putyin a Szovjetunió határait akarja helyreállítani

Nagyvilág2014.03.17, 23:03

Vlagyimir Putyin orosz elnök célja az, hogy helyreállítsa az egykori Szovjetunió határait: ahol sikerül szép szóval, ahol nem, ott tankokkal - jelentette ki Traian Basescu román államfő hétfőn az Adevarul hírportálnak adott interjújában.

Az utolsó férfi, aki mesélhetne a szovjet dicsőségről

Nagyvilág2014.03.15, 21:23

Február eleje óta már csak egyetlen szovjet marsall él. Az idén 90 éves Dmitrij Jazov volt az utolsó, akit kineveztek erre a posztra, de hálátlan feladat hárult rá. Nagyon szerette volna ha egyben marad, de mégis ő volt az egyik, aki az utolsó szöget verte a Szovjetunió koporsójába.

Háromszor bukott meg a független Ukrajna

Tudomány2014.03.04, 14:46

A modern kori Ukrajnának csak rövid időszakokra sikerült kivívnia a függetlenségét. Az elmúlt évszázadokban többször is történt kísérlet önálló ukrán állam megteremtésére, ám ez a szándék a legtöbbször a környező hatalmak – főként Oroszország, Lengyelország és Németország – akaratába ütközött. Az önálló ukrán állam megteremtése így lényegében már az első lépésnél elakadt, a vezetők pedig az aktuális helyzet függvényében kerestek szövetségest a környező nagyhatalmak egyikénél a többi riválissal szemben. Az eredmény pedig többször is polgárháború és az önállóság elvesztése lett.

Fű alatt kezdődött a kommunista uralom Magyarországon

Tudomány2014.02.02, 08:32

Az 1945-ös választási hidegzuhany nem sokat jelentett: a szovjetek hátszelével nyomuló kommunisták kulcspozíciókat szereztek az új magyar kormányban. Övék lett a belügy és a gazdaság irányítása is.

Miért szállták meg a németek Magyarországot?

Tudomány2014.01.16, 22:03

1944. március 19-én a német hadsereg megszállta Magyarországot, ami alapvető változásokat hozott az ország életében. A német döntés azonban nem hirtelen született meg: a Margarethe I. fedőnevű haditerv előkészítése 1943 szeptembere óta zajlott.

Itt kezdtem, ez volt a mindenem

Fotó2013.12.25, 08:02

Diadalmas kommunistáktól az elbocsátásuk miatt zokogó alkalmazottakig – ezt az ívet járta be a Dunai Vasmű az elmúlt 60 évben. A valaha a magyar nehézipar büszkeségének számító üzem soha nem tudott igazán kinőni a szocializmusból, ezért az ukrán-orosz tulajdonosok most létszámleépítéssel vágnának rendet, a Dunaferrben hozott döntéseken azonban a cég méretei miatt nemcsak a dunaújvárosi térség, de az egész magyar ipar és a munkaerőpiac jövője múlik.

Kuba Észak-Koreától kapott fegyvereket

Nagyvilág2013.08.15, 12:14

Kim Ir Szen 100 ezer töltött AK 47-est küldött Kubába a nyolcvanas években, mert a szovjetek nem segítettek Amerika ellen.

Háziasított rókát vegyenek!

Tudomány2013.07.27, 08:09

Kutyához és macskához hasonló házi kedvencként árulnak Oroszországban több évtized alatt háziasított rókákat. Az állatok egy tudományos kísérlet eredményei, amelynek vezetője az életével játszott, amikor genetikai kutatásokat végzett.

Mindig Sztálin elvtársra gondolok

Tudomány2013.03.03, 19:21

"A zászlóknál sötétebb a fájdalom a szívekben, könnyesek a szemek. Sztálin elvtárs, a mi nagy tanítónk, apánk, vezérünk, meghalt." Hatvan évvel ezelőtt kapott agyvérzést a világtörténelem egyik legvéreskezűbb diktátora, ami Magyarországon megnyitotta az utat Nagy Imre felemelkedéséhez.

Száz náci tisztet lőtt le a világ legjobb mesterlövésznője

Tudomány2013.02.26, 10:48

309 ellenséges katonát, köztük száz német tisztet és 36 mesterlövészt lőtt le a világ legeredményesebb mesterlövésznője, a szovjet Ljudmila Pavlicsenko. 1942-ben az USA-ba utazott, ahol például azt kérdezték tőle, festik-e magukat az orosz nők a fronton. Erre zavarba jött, azt viszont magabiztosan állította: "A halott németek ártalmatlanok. Ezért, ha megölök egy németet, életeket mentek meg."

Egy szál puskával a tankok ellen

Tudomány2013.01.13, 00:55

Hetven éve, hogy a szovjet csapatok támadást indítottak a Don-kanyarban a 2. magyar hadsereg ellen. A Vörös Hadsereg két ponton roppantotta össze a hiányos fegyverzetű magyarok cérnavékony harcvonalát. Rengetegen vesztek oda azokban a napokban, miközben a csak Hitler parancsára bevethető páncélosok sokáig tétlenül nézték a tragédiát.

Elfagyott kezekkel, éhesen vártak sorsukra a Don-kanyarban

Archívum2012.12.17, 23:30

Nyomorúságosabbnál nyomorúságosabb bunkerekben, "embertelenül katasztrofális körülmények" között didergett a 2. magyar hadsereg hetven évvel ezelőtt a Don-kanyarban. Közeleg a katasztrófa évfordulója.

Brezsnyev halott - 30 éve indult a trónok harca a Kremlben

Archívum2012.11.14, 23:33

1982-ben, Leonyid Brezsnyev halálakor több szovjet nagyágyú is esélyes volt a hatalomra, de szenilis, részeges és korrupt vetélytársait megelőzve az akkor már erős táborral rendelkező Jurij Andropov lett a befutó. Az 1956-os magyar forradalom leverésekor kétes szerepet játszó politikus emelte be a hatalom legbelső köreibe Mihail Gorbacsovot. A Brezsnyev-korszak pontosan 30 éve ért véget: a pártfőtitkárt november 15-én temették.

Mit tesz a köpeny az iskolásokkal?

Archívum2012.09.01, 20:24

Az egyéniségek eltakarása a totális intézmények jellemzője, de sok abszolút demokratikus országban is szabályozzák az iskolák a gyerekek viseletét, számos helyen egységesítő uniformisokba bújtatják a diákokat. A köpenyhasználat bevezetésének kérdése Magyarországon időről időre újra felmerül, a héten Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár jelezte, támogatja ezt a lépést.

Sztahanov és a magyar munkáscelebek

Archívum2012.08.30, 07:28

A rugalmatlan, központosított tervgazdaság Alekszej Sztahanov nélkül megbukott volna, a munkaversenyek viszont dinamikus elemeket vittek a gazdaságirányításba. Az alkoholista szupermunkás ezért volt fontos a szovjet típusú rendszerek számára. A sztahanovista mozgalomnak természetesen magyar sztárjai is voltak.