szövet

címke rss
Kiderült, milyen hőfokon kell mosni ahhoz, hogy elpusztuljanak az ágyi poloskák

Kiderült, milyen hőfokon kell mosni ahhoz, hogy elpusztuljanak az ágyi poloskák

Mivel Párizsban ágyipoloska-invázió van, és az utazásoknak köszönhetően hozzánk is elérhetnek, különösen fontossá vált, hogy milyen hőfokon mossuk az ágyneműinek és a törölközőket.

Azonosították a medúzák legrégebbi ismert faját

Tudomány2023.08.02, 16:12

Valami igazán csodálatosat és különlegeset találtak egy 505 millió éves kanadai kövületágyban. Az őslénykutatók egy gyönyörű ősi medúza kövületet találtak, amelyek több százmillió évvel azelőtt úsztak a Föld vizeiben, mielőtt még az első dinoszauruszok taposták volna a talajt.

Magyar kutatók fejtették meg, hogyan védekezik testünk a rák ellen

Tudomány2022.06.15, 10:36

Megújuló szöveteink életünk során többször annyi sejtet gyártanak le, mint amennyivel éppen rendelkezünk, miközben minden egyes osztódás során mutációkat gyűjtenek be. Az ELTE biofizikusai az általuk megalkotott egyedi matematikai keretrendszer segítségével vizsgálták a rákkialakulás kockázatát megújuló szövetekben. Eredményeik hosszú távon új távlatokat nyithatnak a rákkutatásban - írja az ELTE TTK közleménye.

Egyedi textíliákat találtak egy viking női sírban

Tudomány2021.06.23, 19:27

Egy képzetlen szem számára a Norvégiában felfedezett lelet barnának és unalmasnak tűnhet, ám valójában egy egészen különleges kincset takar: egy több mint ezer éves hímzett gyapjúszövetet, amelyet egy teknős bross teteje őrzött meg.

Nem támogatják többé a magzati szöveteken végzett orvosi kutatásokat

Tudomány2019.06.06, 12:01

Véget vet az emberi magzati szöveteken végzett állami orvosi kutatásoknak az amerikai Fehér Ház, figyelmen kívül hagyva a tudósok álláspontját, akik szerint bizonyos egészségügyi problémákra csak így lehetne gyógymódot találni. A döntés az abortuszellenesek számára nagy győzelmet jelent.

Egyre többen keresik a fenntartható ruhaanyagot

Gazdaság2019.03.13, 10:30

Az amerikai Unifi az egyik legnagyobb poliészter és nylon szövetanyag előállítója a világon, ráadásul az egyik vezető újító is a fenntartható szintetikus és újrahasznosított alapanyagok tekintetében. Az 1969-ben alapított cég januárban három olyan szövetet mutatott be, ami a fenntarthatóságot és a környezetvédelmet helyezi előtérbe.

Ez a hat szövet segíthet megmenteni a bolygót

Gazdaság2019.03.13, 15:33

Az úgynevezett fast fashion divatcégek miatt visszaesett a tartós használatú ruhák vásárlása, ráadásul a nem újrahasznosítható anyagok miatt sokkal környezetszennyezőbbek. Azonban számos új textília létezik, ami nemcsak környezetkímélő, hanem fenntartható alapanyagból készül, és így segíthet egy sokkal fenntarthatóbb életmód kialakításában is – foglalja össze a BBC Earth.

A teszt, ami percek alatt megmondja, ki rákos

Tudomány2018.12.04, 18:50

Gyors és egyszerű teszt hozhatja el a rákdiagnosztika forradalmát. A technika egyszerű vérmintából vagy szövetbiopsziából mindössze 10 perc leforgása alatt mutatja ki, vannak-e rákos sejtek szervezetünkben vagy sem. A módszerről az azt kidolgozó kutatócsoport egyik tagját kérdeztük.

Páratlan állapotban őrződött meg egy 100 millió éve élt csiga

Tudomány2018.10.15, 15:34

Lágyszöveteivel együtt őrzött meg egy csaknem százmillió évvel ezelőtt élt csigát egy mianmari borostyánkő - számolt be legfrissebb eredményeiről egy paleontológusokból álló nemzetközi kutatócsoport.

Először hoztak létre működő emberi veseszövetet élő szervezetben

Tudomány2018.02.12, 17:03

Először hoztak létre működő, vagyis vizelettermelésre képes emberi veseszövetet élő szervezetben kutatók, akik szerint eredményeik mérföldkövet jelentenek a vesebetegségek kezelésének fejlesztésére irányuló kutatásokban.

Bravúros műtét! Visszavarrták a fiú lábát, akit elgázolt a villamos

Life.hu2015.08.26, 08:03

Elképesztő teljesítményt nyújtottak azok az orvosok, akik több órás műtéttel visszavarrták annak a 17 éves fiúnak a lábát, akit vasárnap éjjel gázolt el a 61-es villamos.

Titkos energiaforrás és bioszövet - ez a gomba?

Archívum2015.02.03, 09:56

A gombafélék a lehető legkülönbözőbb módokon hatnak az emberi testre. Egy részük pozitív élettani hatásukról, míg a többség arról ismert, hogy valamilyen betegséget terjesztenek. A legnagyobb veszélyt az jelenti, hogy a különböző spórák a levegőben észrevétlenül terjednek és nem is tudjuk, hogy éppen hol és mikor betegedhetünk meg. 

Durva sérülésekből is felgyógyultak a dinók

Tudomány2014.05.07, 07:23

Nem volt egyszerű a dinoszauruszok élete. Az egymással folytatott küzdelmek során az állatok csontozata brutális sérüléseket szenvedhetett el. Eddig nem volt teljesen ismert, hogyan gyógyultak ezek a sérülések, új technológiai eljárásokkal azonban feltárhatják a kutatók a rejtélyt.

Az őssejtek gyógyászati alkalmazása

Babalapozó2007.10.13, 23:01

A modern orvostudomány világszerte, több évtizede alkalmazza az őssejteket olyan betegségek hatékony kezelésére, mint a csontvelő rosszindulatú daganatos elváltozásai, egyes vér- és hemoglobinképzési problémák, anyagcserezavarok vagy immunhiányos betegségek. Az őssejtek öngyógyító képességének felismerése, hogy bármilyen szöveti funkció ellátására specializálódni tudnak, s így sikeresen használhatók a sérült sejtek pótlására, illetve a károsodott szövetek regenerálására, mára olyan széleskörű alkalmazásokat ígérnek, mint például ideg-, máj-, izom-vagy hámsejtek pótlása.

Őssejtek alkalmazása szem-, szív- és cukorbetegségben

Babalapozó2007.04.24, 08:20

A kutatók világszerte most egyre nagyobb lendülettel vizsgálják azokat a folyamatokat, amelyek meghatározzák az őssejtek szaporodását és fejlődését. Őssejtek alkalmazásával lehetőség nyílna sérült vagy beteg sejtek, szövetek pótlására, cseréjére, ezáltal a legkülönbözőbb betegségekben szenvedőkön lehetne segíteni. A következőkben az elmúlt hetekben megjelent új eredményekből mutatunk be néhányat.

Hol vagyunk mi a teremtéstől? - Vendégünk volt Dr. Sarkadi Balázs kutatóorvos

Babalapozó2007.01.30, 12:04

A közeljövő gyógyászatának egyik legnagyobb ígéretét az őssejtek jelentik. Az egyik végső cél az, hogy az őssejtekből "rendelésre" lehessen előállítani olyan sejteket, szöveteket vagy akár szerveket, amelyekre egy adott betegnek éppen szüksége van. Vendégünk volt Dr. Sarkadi Balázs akadémikus, aki az őssejtekkel kapcsolatos kutatásokról, klinikai próbákról, illetve az utóbbi időben sajnos megjelent visszaélésekről is beszélt.

Egyetlen sejt elegendő a gyógyításhoz

Babalapozó2006.11.09, 21:41

Minden egyes szervben, szövetben megtalálhatók a szöveti őssejtek, azok sejtjeink pótlásában, regenerálásában vesznek részt.

Őssejtekből neuronok: gerincvelő sérülés esetén gyógyír lehet az őssejtbeültetés

Babalapozó2006.11.09, 21:41

A szöveti őssejtek vagy más néven stem sejtek az egyes szervekben, szövetekben találhatók, sejtjeink pótlásában, regenerálásában vesznek részt.

Az őssejtek (h)őskora

Babalapozó2006.11.09, 13:25

Hosszú időn keresztül tartotta magát az a nézet, hogy az egyes szövetek kialakulása során a szövetet alkotó sejtek egyre veszítenek differenciálódási képességükből. Ha egy sejt egy bizonyos irányba differenciálódásnak indul, akkor nincs mód az átalakulásra, a sejt sorsa eldőlt. A szöveti őssejtek felfedezése és fejlődési képességeik feltárása azonban megdöntötte ezt a tézist.

Inzulintermelő sejtek embrionális őssejtekből

Babalapozó2006.11.09, 21:54

A szöveti őssejtek vagy más néven stem sejtek egyes szervekben, szövetekben találhatók, sejtjeink pótlásában, regenerálásában vesznek részt. Ha például mélyen megvágjuk magunkat, a bőrben található szöveti őssejtek osztódása révén regenerálódik a bőrszövet, míg az izomszövetben lévő őssejtekből az izomszövet.

Afrikát is tönkre teheti Kína

Archívum2006.09.02, 20:27

Nem csak a high-tech, vagy az európai cipőpiacon válik egyre fenyegetőbbé Kína. Az afrikai kézművesek arra panaszkodnak, hogy az olcsó kínai áruk miatt már nem tudják eladni hagyományos portékájukat. A rendkívül népszerű afrikai nyomtatott szövetek kínai másolatait csempészik be és árusítják Ghánában. A mintás szöveteket helyben előállító cég, az ATL eladásai a felére estek.

Textilbillentyűzetet kaphat az ultramobil PC

Archívum2006.03.13, 14:13

Egy brit cég fejleszt ultrakönnyű, speciális szövetből készült billentyűzetet az Origami ultramobil PC-khez.

Megoperálták Clinton amerikai exelnököt

Nagyvilág2005.03.10, 21:44

Újabb orvosi beavatkozást hajtottak végre csütörtökön a tavaly szívműtéten átesett Bill Clinton volt amerikai elnökön: az orvosok eltávolították baloldali mellkasából a hegesedésből származó szöveteket és a felgyülemlett folyadékot.

Mindent megmutat az új röntgenkészülék

Tudomány2003.08.04, 15:50

A New York állambeli Brookhaven Nemzeti Laboratórium (BNL) és a Rush Medical College kutatói együttműködésben olyan új röntgenleképezési eljárást fejlesztettek ki, amely a hagyományos módszerrel nem látható puha szöveteket is vizsgálhatóvá teszi.

Leonardo, az ifjú dínó-múmia

Tudomány2002.10.13, 14:54

Leonardo, a a 3-4 éves kacsacsőrű dinoszaurusz csemete 77 millió évnyi rejtőzködés után mutatkozott be a nyilvánosságnak. A kis dínó a többmillió év ellenére igen "jó bőrben" van.

Előző
  • 1
Következő