szorongás

címke rss

Miért szorongunk egy átmulatott éjszaka után, és mit lehet tenni ellene?

Life.hu2021.12.24, 21:15

Veled is előfordult már, hogy egy átmulatott éjszaka után nem elég, hogy kínzó másnaposság gyötört, de bűntudat, szégyen és szorongás is társult hozzá? Ne aggódj, nem vagy egyedül!

Akkor van karácsony, és addig tart, ameddig én szeretném

She2021.12.01, 21:22

A karácsony az év legszebb ünnepe. Mindent átjár a szeretet és béke hangulata, mindenki egy kicsit figyelmesebb másokkal, mindent egy kicsit szebbnek látunk, mint az év többi napján. Legalábbis jó esetben. Azonban ez az emelkedett, ünnepi időszak nem mindenkinek olyan felemelő.

Amióta az eszemet tudom, minden karácsonyom sírással végződött

She2021.11.30, 23:09

Idén augusztus végén csapott meg először a karácsony szele. Akkortájt, amikor először észrevettem, hogy elkezdtek rövidülni a nappalok. Este, sötétedéskor sétáltam haza, közben kapcsolódott fel az utcai világítás, és már meglepően hűvös volt az idő ahhoz képest, hogy még tartott a nyár.

Ezért okoznak szorongást a lakás hangjai a kutyáknak

Tudomány2021.11.16, 10:53

A Kaliforniai Egyetemen végzett kutatásokkal  azt vizsgálták a szakemberek, hogy a gyakori háztartási zajok mekkora szorongást válthatnak ki a kutyáknál. Bár köztudott, hogy a hirtelen keletkezett hangos zörejek, mint például a tűzijáték vagy a zivatarral járó menydörgés könnyen nyugtalanságérzetet válthat ki a kutyákban, de a most publikált eredmények a stresszt kiváltó hangok sokkal szélesebb spektrumára utalnak.

A székletvisszatartás hátterében leginkább szorongás állhat - de kié?

Gyogyzona.hu2021.11.07, 23:54

Gyakori, általános, visszatérő probléma: ezekkel a jelzőkkel illeti Nagy Klára klinikai gyermek- és ifjúsági szakpszichológus a székletvisszatartást, amellyel minden évben jelennek meg családok rendelőjében. A háttérben rejlő okokról és a szülői aggodalmakról beszélgettünk a szakemberrel.

Pszichoszomatikus tünetek gyerekeknél: így beszél a kicsik lelke

Gyogyzona.hu2021.11.05, 22:52

A szervi okok kizárása után általában egyértelmű minta rajzolódik ki a gyermekek pszichoszomatikus betegségeinél: szavak helyett ezekkel jelzik, hogy életük valamely terén gondjuk van.

Mennyi ideig bírja a kutya egyhuzamban az autóban utazást?

Petplace.hu2021.11.01, 14:10

Legyen szó röpke kiruccanásról vagy hosszabb autóútról, rendkívül felemelő dolog a kutyánkat is magunkkal vinni. Már csak azért is, mert az ebek közül sokan kifejezetten szeretnek kocsikázni. Felelős gazdiként ugyanakkor azt is tudnunk kell, hogy mennyit utazhatunk velük egyhuzamban, mikor kell szünetet tartani, és mikor jobb szolóban útnak indulnunk.

Félelem a szép nőktől és a házasságtól: pár furcsa fóbia, melyekről még tuti nem hallottál

Life.hu2021.10.21, 19:10

Már sokat hallottunk a pókfóbiáról vagy a magasságtól való félelemről, de vannak kevésbé ismert és furcsa fóbiák, melyek megkeserítik az ember hétköznapjait. Ahány ember, annyiféle félelem kerítheti hatalmába, és sokszor nem is tudunk róla, hogy ezek valójában létező fóbiák.

Amikor itt lehet az ideje, hogy keress egy pszichológust

Gyogyzona.hu2021.10.21, 19:32

Az élet tele van kihívásokkal. Ezek nem mindegyike kellemes, sőt, akadnak olyan nehézségek is, amelyek annyira megterhelik a lelket - s ezáltal a testet is - hogy szinte lehetetlennek tűnik a továbblépés. Ilyen például egy szeretett személy elvesztése vagy egy élethelyzetbeli probléma miatt kialakult elsöprő szorongásérzet. Szakszerű segítséggel van, hogy jobb eséllyel lehet túljutni az igazán rázós helyzeteken. 

Háromezer éve itt dokumentálták a poszttraumás stressz első eseteit

Tudomány2021.10.12, 14:50

Az időszámításunk előtt 1300-ból, Mezopotámiából származó ősi szövegeket tanulmányozó kutatók olyan tünetek leírására bukkantak, amelyek rendkívül hasonlítanak a poszttraumás stressz szindrómához vagy rövidebb nevén a PTSD-hez. Mint ilyen, ez lehet a történelem legkorábbi szorongásos zavarának ábrázolása.

Pilát Gábor - Egy Férfi és egy Nő: A lélekben dúló harc annál szörnyűbb, minél kevesebb benne az észszerűség

Life.hu2021.10.09, 09:08

Újra a Life.hu-n olvashatjátok Pilát Gábor gondolatait kapcsolatokról, szerelemről, barátságról és persze a szexről is. Most az Egy Férfi és egy Nő című könyvéből olvashattok el egy részletet.

Diplomás halogatóművész vagyok - Fejben minden nap megváltom a világot!

She2021.10.10, 22:40

Tudod, mi a feladatod. Fejben már összeállítottad az egész menetrendet. Elképzelted, hogy felkapcsolod a hangulatfényeket, talán még illatgyertyát is gyújtasz, vagy párologtatsz egyet. Mindenképp olyan illattal, ami serkenti az agysejteket. Halomra vásárolod a ginzenget, ginkgo bilobát, hátha az majd meghozza a motivációdat.

Erős szívdobogás ébredés után

Tudomány2021.10.08, 20:05

Arra ébredni, hogy zakatol a szívünk, meglehetősen ijesztő érzés! De vajon csak szívbetegség okozhatja az erős szívdobogás érzést? Dr. Ferenczy Péter, a KardioKözpont kardiológusa, diabetológus a gyakori okokat összegezte, és azokra az esetekre hívta fel a figyelmet, amikor szükséges a kivizsgálás.

A folyamatos készülés titka: így győzd le a halogatást

Unilife.hu2021.09.18, 14:20

Biztosan tapasztaltad már a szorongás azon fajtáját, ami halogatáshoz vezet. Ez életed több területén is problémát okozhat, nem csak a tanulmányaid végzése során, hanem munkahelyeden, kapcsolataidban is.

Covid-19 utáni szorongás: a "barlangszindróma"

Gyogyzona.hu2021.09.02, 17:38

A COVID-19 járvány megjelenése óta gyökeresen megváltozott az életünk, azonban az utóbbi hónapokban a járvány aktuális csillapodásának és a beoltottak növekedő számának köszönhetően az életünk visszatért a járvány előttihez hasonló kerékvágásba. Nem mindenki érzi azonban úgy, hogy készen áll erre. Bár a világjárvány sajnos még nem ért véget, és indokolt bizonyos járványügyi szabályokat betartani, de az nem egészséges lelkiállapotra utalhat, ha valaki be van ugyan oltva, mégsem meri elhagyni otthonát. Az esetükben fennálló pszichológiai állapot leírására alkották meg a szakemberek újonnan a „barlangszindróma" elnevezést.

Harminc éve küszködik a jogosítványáért egy brit nő

Nagyvilág2021.08.25, 16:45

A 47 éves Isabelle Stedman 17 éves korában kezdett el vezetni tanulni, de azonnal rettegés fogja el, valahányszor beül a vezetőülésbe. 30 év és majdnem 1000 lecke után sem ment át a gyakorlati vizsgán, és többször is elájult már a volán mögött - írta meg Bedfordshirelive.

Szorongást okozhatnak az okosórák

Techbázis2021.08.20, 14:31

Egyes esetekben inkább ártanak, mintsem segítenek az egészségügyi szenzoraik.

Ezek a meglepő tünetek is utalhatnak szorongásra

Gyogyzona.hu2021.09.01, 12:26

A szorongás egyes tüneteit sokan átélik anélkül, hogy észrevennék. Ha gyakran tapasztalod ezeket a tüneteket magadon, akkor lehetséges, hogy burkolt szorongással élsz.

Puffadás, hasfájás is utalhat irritábilis bél szindrómára

Tudomány2021.08.31, 09:50

A stressz, a mozgásszegénység és bizonyos túlérzékenységek is okozhatnak irritábilis bél szindrómát (IBS), amelynek szerteágazó tünetei nem mindig teszik egyszerűvé a diagnosztizálást. Dr. Németh Alíz, a Hepatológiai Központ hepatológusa, gasztroenterológus a szakszerű segítség jelentőségére hívta fel a figyelmet.

A hatékony stresszkezelés megtanulása csökkenti a szívbetegségek rizikóját

Tudomány2021.08.06, 10:38

A krónikus és kezeletlen stressz közvetlenül is növeli a szív- és érrendszeri betegségek rizikóját, ahogyan ez már tudományosan is bizonyított. Balog Melinda, a KardioKözpont pszichológusa az összefüggésekre és a pszichés segítség lehetőségeire hívta fel a figyelmet.

4 jótékony hatás, amit a citromfűről tudni kell

Gyogyzona.hu2021.09.01, 13:03

Az orvosi citromfű egyike a legrégebben használt gyógynövényeknek, nem véletlen, hogy 2014-ben elnyerte az Év Gyógynövénye címet. Nevét friss, citromra emlékeztető illatáról kapta, gyógyhatásait érdemes alaposan kihasználni.

Videó: A kamaszkori lustaság betegséget is jelezhet

Gyogyzona.hu2021.07.31, 21:08

A kamasz gyerek gyakran motiválatlan, szétszórt, figyelmetlen, nem tud koncentrálni, állandóan a szobájában kuksol, nem érdekli és nem is köti le semmi - ezt pedig hajlamosak vagyunk csupán a kamaszkor számlájára írni. Pedig mindez egy neurológiai probléma tünete is lehet.

A stressz jót is tesz velünk

Gyogyzona.hu2021.11.11, 10:40

Az életünk során folyton találkozunk a stresszel, kiiktatni nem lehet. Ez nem jelenti azt, hogy az csak negatív lehet. Tudományosan bizonyított, hogy a stressz jót is tesz velünk. Ennek ellenére, ha meghalljuk a szót, elsősorban negatív érzések, kellemetlen testi tünetek jutnak róla eszünkbe. Itt az ideje, hogy rendet tegyünk stressz ügyben.

Ezt teszi a koronavírus az aggyal

Gyogyzona.hu2021.07.01, 12:55

Magyarországon ezidáig több százezren átestek a koronavírus fertőzésen. A gyógyulást követően sokan még hetekkel, hónapokkal később is különös tüneteket tapasztalnak magukon. A COVID-19-et légzőszervi betegségként ismertük meg, azonban az újabb kutatások azt bizonyítják, hogy a fertőzés és annak hatásai más szerveket, köztük az idegrendszert is súlyosan érintheti.

Szorongástól az alvászavarig: a lóterápia segíthet!

Gyogyzona.hu2021.09.01, 12:45

A bonyolult emberi kapcsolatokkal szemben az állatokhoz való kötődés nyugodt és elfogadó. A lovakkal kialakított kapcsolat révén többet tudhatunk meg magunkról, legyőzhetjük a félelmeinket és fejleszthetjük készségeinket.

A nyugdíj nem kell, hogy a magány kezdete is legyen

Gyogyzona.hu2021.08.25, 17:18

Fontos leszögeznünk, az egyedüllét és a magány különbözik egymástól, noha összefüggenek. Van aki egyedül éli életét, mégsem magányos, és van, aki párkapcsolatban, családban, baráti közösségben is magányosnak érzi magát. Sokaknak, hiába szeretnének, nincs kihez szólniuk. Az elmagányosodás ma már a társadalom minden rétegében terjedő „kór", de az egyik legérintettebb kör még mindig a nyugdíjasoké.

Megölte magáta a 25 éves doktorandusz, mert a bíró nem hitte el neki, hogy megerőszakolták

Nagyvilág2021.06.29, 09:04

Megölte magát egy 25 éves, Sussexben élő egyetemista, Josie Jolley, hónapokkal azután, hogy bejelentette a rendőröknek, hogy megerőszakolták. Az eset 2019 decemberén történt, 2020 szeptemberén pedig Joshie már halott volt: ennek oka az volt, hogy a bíróság nem hitt neki - írja a DailyStar.

Ezek a menopauza tünetei és így kezelje őket

Tudomány2021.06.21, 17:09

A menopauza, azaz a klimax előbb-utóbb minden nőt utolér. Sajnos a legtöbb embernél az ilyenkor fellépő tünetek jelentősen befolyásolják a mindennapokat, így érdemes különböző dolgokat bevetni ellenük, hogy elviselhetőek legyenek. Dr. Hetényi Gábort, a Nőgyógyászati Központ nőgyógyászát arról kérdeztük, mely panaszokat mik okozzák, és hogy miként lehet azokat enyhíteni.

“Az, hogy ki milyen tempóban képes pszichésen regenerálódni, egyéni és a társadalmi sérülékenységtől is függ”- interjú a COVID-19 szexuális életre gyakorolt hatásáról

Tudomány2021.06.15, 19:48

A koronavírus járvány az egész világ biztonságérzetét megrengette, hiszen olyasvalamivel találtuk szemben magunkat, amit nem ismerünk, nem beszélve a megbetegedés lehetősége miatti félelemről, valamint barátok, családtagok elvesztéséről. A COVID az élet szinte minden területét befolyásolta, és ebből a szexuális élet sem maradt ki. Balog Melinda, a Nőgyógyászati Központ pszichológusától azt kérdeztük, vajon miket tapasztalt, hogyan hatott a járvány az intim együttlétekre.

Így veheted fel a harcot az alvászavarral és szorongással: videó

Life.hu2021.05.23, 06:15

A CBD olajnak ma már számos jó tulajdonsága ismert, többek között az alvászavarokat és a szorongást is segít megszűntetni. Kevesen tudják, hogy hazánkban lehet kendert termelni, de feldolgozni nem, így vannak már olyan CBD olajok, melyek hazai alapanyagból, de külföldi feldolgozás során készülnek. Minderről többet is megtudhatsz a TV2 Több mint testŐr műsorából. 

Harry herceg vallomása: "28 éves koromtól 32 éves koromig egy rémálom volt az életem"

Life.hu2021.05.21, 09:23

Harry herceg mentális problémáiról, alkohol- és drogfogyasztásáról és pánikrohamairól beszélt Oprah-nak a "The Me You Can't See" című dokumentumfilmben. 

Hackeljük meg szervezetünket az egészséges életért! - Videó

Life.hu2021.05.19, 14:13

A bio hackerek tulajdonképpen a szervezet saját ritmusát, biológiáját próbálják megváltoztatni, így javítva például az alvásproblémákon, vagy épp a szorongáson. Tudományosan igazolt tapasztalatok alapján segítenek a változást keresőknek.

Nem mindegy, hogyan szédül - ezért kell vizsgálni

Tudomány2021.05.14, 09:05

A szédülés többnyire ártatlan jelenség, de egyes esetekben súlyos betegségre is utalhat. Ennek tisztázása miatt fontos lehet a neurológiai kivizsgálás, amelynek mibenlétéről és a szédülés négy fő típusáról dr. Mező Anita a Neurológiai Központ szakorvosa beszélt.

Tájékoztató gyermek. és fiatalkorúak kóros szerhasználatáról szülőknek

Tudomány2021.05.07, 13:13

Fontos, hogy , gyakran a serdülőkor önmagában is komoly viselkedésváltozással jár. Az alábbi pontok tehát nem jelentik azt, hogy biztosan a drog áll a változások hátterében, . ne gondoljunk rögtön szerhasználatra de jó, ha a végére járunk a kiváltó okoknak

Tájékoztató gyermek-és serdülőkori szorongásos zavrokról - szülőknek

Tudomány2021.05.06, 08:43

Fontos, hogy a gyermekkor félelemtől mentesen, kielégítő szociális körülmények között és túlzott szülői elvárások nélkül, szeretetteljes légkörben teljen. Lényeges, hogy a gyermek tanuljon meg félelem nélkül élni, legyen önbecsülése, tudjon büszke lenni arra, amiben tehetséges.

Ilyen hatással van a koronavírus a gyerekekre

Life.hu2021.05.05, 10:29

Nemcsak a felnőttek testi és lelki egészségét, hanem a gyerekekét is veszélybe sodorta a koronavírus, ami miatt sok gyermek szorongással küzd.

Ezzel csökkenthető a háziállatok szorongása

Life.hu2021.04.28, 18:07

Akárcsak az embereknél, az állatoknál is ugyanúgy felléphetnek szorongásos zavarok, álmatlanság, étvágytalanság, depresszió. Éppen ezért nekik is segíthet a CBD olaj. Ezekből a THC teljes mértékben ki van vonva, mert az állatok érzékenyek rá.

Mondhatsz nemet a puszira!

Thatslife.hu2021.04.25, 20:18

Adjál puszit a mamának! Feri bácsinak is nagy, cuppanósat! Egy-kettő! Hadd szorongasson meg, na futás! Ne szomoríts el bennünket!

Rosszul alszol? A CBD olaj ezen is segíthet: videó

Life.hu2021.04.23, 05:50

A CBD olaj jótékony hatásairól egyre többet hallunk, és egyre több féle is kapható belőle. Segít a szorongás enyhítésében, a jó minőségű alvás kialakításában és a sportolás utáni izomregenerációban egyaránt segíthet.

Itt a válasz arra, miért nem tudod abbahagyni a görgetést

Unilife.hu2021.04.16, 17:59

Te is megállíthatatlanul görgetsz a hírek között, elolvasod a kommenteket és érzed, hogy egyre jobban felhúzod magad, de mégsem tudod abbahagyni? Most eláruljuk, mi áll a kóros mánia mögött.

Ilyen van?! A hat legfurcsább fóbia, amiről még sosem hallottál

Sulilife.hu2021.04.15, 16:22

Mindannyian félünk bizonyos dolgoktól, sokak hátán a szűk helyektől fut végig a hideg, mások a tátongó magasságokat kerülik. Ezen fóbiák hallatán senki sem lepődik meg, de mi van a nem mindennapi félelmekkel? Te hallottál már ezekről?

A merevedési zavar a fiatalokat is érintheti

Tudomány2021.04.08, 11:20

Bár a merevedési zavar egyre gyakoribb az életkor előrehadtával, nincs kizárva, hogy fiatalabb férfiak is szembesülnek a problémával. Dr. Rákász István, az Urológiai Központ urológusa az erektilis diszfunkció okaira és a főbb rizikófaktorokra hívta fel a figyelmet.

Meditációnál több, hipnózisnál kevesebb: ez a biztonságba repítő imagináció

Life.hu2021.03.17, 18:06

A befelé fordulás, a zúgó elméd elcsendesítése a mostani világhelyzetben talán még fontosabb, mint korábban bármikor. Erre több lehetőséged is van, ám az imagináció ezekből egy kevésbé ismert, de az egyik leghasznosabb ilyen jellegű elmélyedés.

Fáradtabban ébredsz, mint ahogy lefeküdtél? – Tippek, hogy végre aludj egy jót

Life.hu2021.03.13, 21:15

Pihentető alvás helyett csak forgolódsz, gyakran felébredsz? A fáradtság jelei már nem csak a szemed alatti karikák jelzik? A pihentető alvásra a szervezetednek és a lelkednek is szüksége van, épp ezért hoztam pár tippet, amit mindenképp érdemes kipróbálnod, hogy végre tudj egy igazán jót aludni.

Így betegíti meg a hormonrendszerünket a stressz

Tudomány2021.03.09, 07:57

A stressz rombol és megbetegít- ezzel mindenki tisztában van, de a mindennapi életben a legtöbben mégsem veszik komolyan, és nem fordítanak elegendő időt pihenésre, kikapcsolódásra, esetleg a megfelelő stresszkezelés elsajátítására. A folyamatos feszültség következtében olyan hormonális változások következnek be, melyek, ha tartóssá válnak, komoly egészségügyi problémákhoz is vezethetnek. Dr. Békési Gábor PhD, a Budai Endokrinközpont endokrinológusa ismerteti, miként is dől el a stressz miatt az a bizonyos "hormon dominó".

Pilát Gábor: "A lélek nem sminkelhető"

Life.hu2021.03.05, 18:08

Újra a Life.hu-n olvashatjátok Pilát Gábor gondolatait kapcsolatokról, szerelemről, barátságról és persze a szexről is. Most az Egy Férfi és egy Nő című könyvéből olvashattok el egy részletet.

Müller Péter: "Ez a jó szenvedés, de vigyázz: van rossz szenvedés is!"

Life.hu2021.02.15, 18:46

Egy-egy mondat néha többet ér, mint száz könyv. Egy érzés- és gondolatmagocska megtermékenyít, a tiéd lesz, és segít élni. Jobban megismered önmagadat, a társadat – és talán az életedet is. Olvasd el a Life.hu-n, és hagyd magadban megérni.Olvasd el a Life.hu-n, és hagyd magadban megérni. Heti útravaló – 477. rész.

Brit tudósok megállapították, kik ittak a legtöbbet a karantén alatt

Life.hu2021.01.15, 08:56

A Londoni Egyetem azt kutatta, mennyivel fogyasztottak több alkoholt a britek a karantén alatt.

Sokan pánikolnak! Megkétszereződött a szorongó fiatalok száma, tragikus adatok

Unilife.hu2020.12.28, 14:56

A 27-29 évesek körében 13-ról 24 százalékra nőtt a szorongók aránya.

Ne engedd, hogy a szorongás tovább mérgezze az életed: 6 tipp, hogy azonnal jobban légy!

She2020.12.05, 17:06

A szorongás váratlan, új, megterhelő élethelyzetekben természetes érzés. Egészen biztosan te is éreztél már hasonlót például vizsgák előtt, állásinterjún, betegségkor. Ám van, amikor a szorongás olyan méreteket ölt, ami már akadályoz a hétköznapi életviteledben. Mutatom, mit tehetsz ellene!

Úgy érzed, azonnal itt a vég? - Ez állhat a rettegésed hátterében

Life.hu2020.12.03, 15:33

Időnként erős szívdobogás, mellkasi fájdalom, szédülés és ezzel együtt félelemérzés tör rád? Arra gondolsz, azonnal itt a vég? Valószínű, pánikrohamaid vannak vagy - ha ez gyakran előfordul - pánikbetegségben szenvedsz. Azonban mielőtt ebben biztos lennél, érdemes kivizsgáltatnod magad, hogy a fizikai megbetegedés lehetőségét kizárd. Ha bebizonyosodik, hogy a pániktól vannak a félelmetes tüneteid, akkor se hagyd, hogy eluralja az életedet a rettegés, fordulj szakemberhez. Nézzük, miről is van szó! 

Ne hagyd, hogy az agyadra menjen az otthonlét! - Ne alkohollal csökkentsd a karanténszorongást!

Life.hu2020.11.27, 20:58

A kutatók arra figyelmeztetnek, hogy az alkoholfogyasztás a Covid-19 világjárvány idején „második egészségügyi válsághoz" vezethet. Ugyanis a karantén idején már tavasszal nőtt az alkoholos italok értékesítése, és most, a második hullámban is ez a jelenség figyelhető meg. Éppen ezért idén már a Száraz novembermozgalom is a "józanság kiemelt fontossága a koronavírus-járvány idején" tematika köré épült. Bár a 30 napos kihívás lassan véget ér, a vírus itt maradt velünk, így egy ideig még biztosan a legtöbb időt a négy fal között töltjük. Most már biztos, hogy 2020 arra tanít bennünket, hogy miként tudjuk önmagunk, kevés külső inger melllett, ...

Koronavírus: megkétszereződött a szorongó fiatalok száma

Life.hu2020.11.26, 06:48

Csaknem megkétszereződött a szorongó fiatal felnőttek száma az új típusú koronavírus okozta világjárvány tavaszi hulláma idején - olvasható a Bristoli Egyetem új tanulmányában. A kutatók a kilencvenes évek elején született bristoli fiatalokról készülő, nagylétszámú, hosszú távú, átfogó vizsgálat adatait elemezték. Megállapították, hogy a 27-29 évesek körében 13-ról 24 százalékra nőtt a szorongók aránya a tavaszi országos kijárási korlátozások idején, és ez az arány magasabb volt, mint amit a szüleik körében mértek.

Kikészít az élet? Önterápiás módszerek, hogy átvészeld a lelki terheket

She2020.11.21, 13:38

A terápia szó hallatán sokan megrettennek, de a lelked gyógyítása épp olyan, mint a szervezetedé. Van, hogy gyógyszer kell, de van, amikor elég csupán valamiféle terápia ahhoz, hogy jobban légy.

Csak a bolondok nem fordulnak pszichiáterhez

She2020.10.18, 09:41

Hazánkban még mindig igen negatívan vélekednek azokról, akik pszichológushoz fordulnak, bár az elmúlt években egyre inkább belátják az emberek, hogy bizony vannak olyan krízisek, amiken csak szakember segítségével lehet túljutni. Ám a pszichiáter már teljesen más tészta.

Október 10. - A lelki egészség világnapja - Ha úgy érzed, bajban vagy, kérj segítséget

Life.hu2020.10.09, 21:32

 A Lelki Egészség Világszövetsége 1992-ben kezdeményezte azt, hogy legyen a mentális egészségnek is világnapja. Hazánkban1994 óta emlékeznek meg arról, hogy a lelki betegségben szenvedő emberek ugyanolyan emberi méltósággal rendelkeznek, mint bárki más. Az október 10-i világnap célja a figyelemfelkeltés, valamint a pszichiátriai problémákhoz és a pszichiátriai problémákkal élőkhöz kapcsolódó előítéletek elleni harc, a lelki egészség középpontba állítása.

Így teszi tönkre a testedet a sok ülés: minden porcikád szenved tőle

Life.hu2020.09.04, 16:07

A sok ülés, az ülőmunka káros hatásait több kutatás kimutatta, közülük egy 1500 nő bevonásával készült vizsgálatból kiderült, hogy akik kevesebbet mozognak, és többet ülnek, azoknak a sejtjei nyolc évvel idősebbek, mint a korukbeli többi nő sejtjei. Bár régóta tudjuk, hogy testünk nem az egész napos ülésre van kitalálva, mégis nagyon sokan az irodai munka után otthon a kanapén folytatjuk az ücsörgést, ami számos kóros folyamatot indít el a testünkben. A legközismertebb és leggyorsabban kialakuló probléma legtöbbeknél az elhízás, de leszögezhetjük, egyetlen porcikánk sincs, amit ne károsítana ez az életmód. 

Durva: ehhez vezethet a túlzott koffeinfogyasztás

Life.hu2020.08.30, 11:08

A kávézás sokaknál szerves része a mindennapoknak, és nem csupán az élvezet miatt. Egyesek képtelenek nélküle felkelni, és a nap folyamán is szükségük van rá, hogy ne aludjanak el. Ezzel nincs is semmi baj, ám ha túlzásba esünk, a koffeinfogyasztásnak kellemetlen mellékhatásai lehetnek.

Gáspár Evelin kiskora óta szorongással küzd

Life.hu2020.08.15, 10:36

Hiába a rengeteg siker tanulmányaiban, karrierjében, sőt ő nyerte meg MasterChef VIP második szériáját, Gáspár Evelin továbbra is önbizalomhiánnyal küzd.  Szorongását az életében nagy részben a férfiaknak köszönheti.

Pszichiátriai rendellenességekben szenved sok koronavíruson átesett beteg

Life.hu2020.08.04, 06:15

A milánói San Raffaele kórház tanulmányt tett közzé, amelyben arról írnak, hogy a Covid-19-en átesett betegek magasabb arányban szenvednak pszichiátriai rendellenességekben. Ilyenek például a poszt-traumatikus stressz, az álmatlanságban és a depresszió.

Interjú: Így telnek mostanában Nádai Anikó napjai

Life.hu2020.06.06, 06:06

Nádai Anikó mostanában nem sűrűn adott interjút, most azonban sok mindenről mesélt. 

A kenderolaj beindíthatja az öngyógyító folyamatokat

Life.hu2020.05.07, 14:23

Manapság már nagyon sok jótékony hatását ismerjük a CBD olajnak, amely a kenderből készül. Szorongáscsökkentő, immunrendszer erősítő, de segíthet a cukorbetegség és a szövődményei leküzdésében, az Alzheimer-kórral is felveszi a harcot: beindítja a szervezet öngyógyító folyamatait.

Müller Péter: A félelem sosincs hasznunkra

Life.hu2020.04.27, 16:53

Egy-egy mondat néha többet ér, mint száz könyv. Egy érzés- és gondolatmagocska megtermékenyít, a tiéd lesz, és segít élni. Jobban megismered önmagadat, a társadat – és talán az életedet is. Olvasd el a Life.hu-n, és hagyd magadban megérni. Heti útravaló – 435. rész.

Mit tegyen, ha diéta ellenére sem javul a reflux?

Tudomány2020.04.22, 19:06

Tavasszal, a változékony időjárás miatt felerősödhetnek a refluxos panaszok. A jelen járványhelyzetben a stressz miatt is fokozódhatnak a tünetek. Dr. Sárdi Krisztina gasztroenterológus, a Budai Allergiaközpont orvosa https://www.allergiakozpont.hu/munkatarsak/dr-sardi-krisztina elmondta, mit tanácsol ilyen esetben a betegeknek.

Belebetegszenek a focisták a bajnokságok leállításába

Sport2020.04.21, 10:47

A hivatásos futballistákat tömörítő nemzetközi szervezet, a FIFPro felmérése szerint az elmúlt hónapokban megduplázódott a depresszióra és szorongásra panaszkodó focisták száma.

Itthon is kapható a csodaszernek kikiáltott kivonat

Itthon2020.04.20, 16:46

Stressz, szorongás, magas vérnyomás, krónikus fájdalom, daganatos betegségek, Alzheimer kór és epilepszia – ezen szörnyű megbetegedések ellen is sikeresen alkalmazták már a kannabisz kivonatokat. Az utóbbi években a kender kikerült az üldözött növények sorából, majd a tudomány kísérletekkel igazolta jótékony hatásait, melynek köszönhetően a mára orvosi csodaszernek kikiáltott CBD egyre szélesebb körben vethető be.

Kökény Attila alkohollal oldja a karantén miatti szorongást: "Berúgtam, és jót tett" - Videó

Life.hu2020.04.16, 08:34

Kökény Attila Joshi Bharattal beszélgetett a koronavírus-járvány miatt kialakult helyzetről és arról, hogy bírja a karantént.

Pszi Pont: Segítünk, ha valaki túlzottan szorong a járvány miatt!

She2020.04.10, 11:56

Ezekben az érzelmileg terhelt hetekben nagyon sokan igénylik azt, hogy valakitől kérdezhessenek, valakivel beszélhessenek az érzéseikről, problémáikról, küzdelmeikről.

Mutatunk egy jó módszert, hogy nyugodt maradjon a karantén idején

Tudomány2020.04.02, 13:28

A Harvardi Orvostudományi Iskola legfrissebb egészségügyi útmutatójában kijelentette, hogy a jóga, a meditáció és a kontrollált légzés „kipróbált és jól működő módszerek az esetleges szorongásos érzések leküzdésére és segítenek a nyugalom megőrzésében". A kutatók a „Megküzdés a koronavírus okozta szorongással" című tanulmányukat a héten tették közzé.

Müller Péter: Az embereket mágikusan lehet befolyásolni

Life.hu2020.03.30, 19:40

Egy-egy mondat néha többet ér, mint száz könyv. Egy érzés- és gondolatmagocska megtermékenyít, a tiéd lesz, és segít élni. Jobban megismered önmagadat, a társadat – és talán az életedet is. Olvasd el a Life.hu-n, és hagyd magadban megérni. Heti útravaló – 431. rész.

Így enyhítsd a koronavírus miatti szorongást

Life.hu2020.03.31, 08:43

A koronavírus-járvány egy teljesen új dimenziót nyitott az emberek életében. Vannak, akik az anyagi következményektől tartanak, mások saját magukat vagy családtagjaikat féltik a vírustól, és akadnak olyanok is, akik rosszul viselik az elszigeteltséget. Íme néhány tipp a szorongás enyhítésére.

Koronavírus: A lányom szorong az iskolabezárás óta!

She2020.03.25, 14:24

Nem sok idő telt el, mióta bezárták az iskolákat. Én már nagyon vártam ezt a lépést, mert a bezárás előtti néhány nap folyamatos kétségek közt telt: jó, hogy engedem a gyereket közösségbe?

Fel lehet-e készülni rá, hogy mi vagy egy szerettünk megfertőződhet?

Tudomány2020.03.20, 15:47

Krízisben van a világ az új koronavírus járvány miatt. A pszichológusok szerint ez egy igazán szorongató helyzet, amire nem árt lelkileg, mentálisan is felkészülnünk. A bizonytalan helyzetekre ugyanis a szervezetünk stresszel, feszültséggel, nem ritkán tartós frusztrációval reagál. Ebben a kontrollt vesztett állapotban ugyanis már nem tudjuk egyéni szinteken befolyásolni, hogy mi történik körülöttünk, mert a „nagy egészre", a világszintű folyamatokra nincs ráhatásunk. De hogyan lehet egy teljesen új fenyegető helyzetre felkészülni, például arra, hogy mi magunk vagy egy szerettünk megbetegszik? Ezekre a kérdésekre kerestük a választ   ...

Azok, akik kevesebb gyümölcsöt és zöldséget esznek, hajlamosak erre a betegségre

[origo] Gasztro2020.03.03, 09:15

A kutatók azoknál az embereknél, akik kevés zöldséget és gyümölcsöt esznek, nagyobb valószínűséggel diagnosztizáltak szorongást.

Rémisztő dolog történik az aggyal, ha ilyen filmeket nézünk

Tudomány2020.01.10, 21:35

A pornófüggőség lassan népbetegséggé válik, elsősorban amiatt, mert a perverz tartalmak a videotékák polcairól átköltöztek az internetre, a mindenki számára könnyen hozzáférhető videómegosztó oldalakra. Mennyire veszélyes az agyra, hogy a szexvideók rabjává válunk? Erre keresték a választ a tudósok, és lehangoló eredményekre jutottak.

Ételek az év végi szorongás és stressz ellen

[origo] Gasztro2019.12.26, 18:11

Nemcsak a felnőttek, hanem már a gyermekek is tapasztalhatnak szorongást és stresszt. Akár a barátok, akár az iskolai teljesítmény, akár az új készségek elsajátítása miatt. Bárhogy is, tudni kell, hogy a folyamatos szorongás hatással van az alvásminőségre is, amely pedig elengedhetetlen a fizikai és érzelmi egészséghez. Hogyan kezeljük hát a szorongást a családban?

Egy új kutatás szerint az anya zsírban gazdag étrendje károsíthatja a magzat agyát

Life.hu2019.11.20, 17:35

Az anya zsírban gazdag étrendje károsíthatja a magzat agyát és életen át tartó zavarokat okozhat - állapította meg a Bécsi Orvosi Egyetem Agykutató központjának kutatócsoportja sejtmodellekkel és egerekkel végzett kutatások alapján. A kutatók tanulmányukat a Molecular Psychiatry című szaklapban mutatták be.

Söpörjük szőnyeg alá a szorongást, és ünnepeljük a közönyt?

She2019.09.19, 08:49

Van olyan, amikor az ember igazán szomorú. Határok, szavak és magyarázatok nélkül. Gyakran a kiváltó indok, a konkrétum elhalványodik, elveszik. Egyedül a szorongás vegytiszta formája kavarog bennünk.

Ne utánozza azt a férfit, aki nem aludt több mint tizenegy napig!

Tudomány2019.09.15, 17:24

A hosszú ideig fennálló alváshiány komoly egészségügyi problémákat okozhat. Bár nem egyértelmű, hogy az emberek mennyi ideig tudnak alvás nélkül életben maradni, a Guinness Rekordok Könyve szerint a leghosszabb ébren töltött idő 11 nap és 25 perc. Az alváshiány következményei azonban sokkal hamarabb jelentkeznek. Most ezeket szedtük össze ebben az írásban.

A gyorséttermi ételek hozzájárulhatnak a tinédzserek depressziójához

Tudomány2019.08.30, 20:53

A tizenévesek híresek a dacos magatartásukról és drámai hangulatingadozásaikról, ám az elmúlt évtizedben egyre gyakoribbá vált egy újabb, zavaróbb tulajdonság, a depresszió. Egy új tanulmány megállapította, hogy a jelenség egyik okaként a gyorséttermi ételeket és az alacsony növényi alapú étrendet nevezhetjük meg.

Tudta-e, hogy a stressz és a szorongás hasznos is lehet?

Tudomány2019.08.21, 18:51

Az emberek csupa negatív dolgot asszociálnak a stresszhez, pedig megfelelő mennyiségben adagolva véd és segít minket a mindennapokban.

Babonás félelmekkel küzdött, és nem érezte saját szívverését Napóleon

Tudomány2019.08.15, 20:42

A hadvezetés máig egyik legnagyobb ikonja több győztes csatát vívott meg, mint Nagy Sándor és Julius Cesar együttvéve, a legtöbben mégis az utolsó kettő, Waterloo és Lipcse révén emlékeznek rá. Bonaparte Napóleon méltán érdemelte ki a történelem egyik leghíresebb hódítója címet. A francia tábornok, hadvezér és a saját magát megkoronázó császár pontosan kétszázötven éve, 1769. augusztus 15-én született. Az évforduló alkalmából összegyűjtöttünk néhány kevésbé ismert érdekes tényt a világtörténelemi hírű korzikai-francia hadvezérről.

Véresszájú versenymamik és a terheléstől szorongó gyerekeik...

She2019.08.08, 10:56

A versengés egészséges emberi tulajdonság, belénk van kódolva egészen kicsi korunktól kezdve. Versengünk a testvérünkkel a szüleink elismeréséért, később az óvodában, majd az iskolában a többi gyerekkel.

Szabó Erika őszinte vallomása: "Sok szorongást és félelmet elengedtem"

Life.hu2019.08.07, 16:11

A 34 éves színésznő sok munkája ellenére is rendkívül élvezi az életet, úgy érzi, most kiegyensúlyozottabb, mint valaha. Saját bevallása szerint sok szorongástól és félelemtől szabadult meg az elmúlt évben, és sokkal inkább kinyílt. 

Szorongással küzd Köllő Babett

Life.hu2019.07.09, 12:43

Hajlamos túlhajtani magát a Feleségek luxuskivitelben sztárja. 

Goldie Hawn elárulta, fiatalkorában szorongással küzdött

Archívum2019.05.06, 10:42

Goldie Hawn elárulta, sokáig küzdött szorongással.

Hat hétre megnémult Tóth Vera

Kultúra2019.05.03, 09:42

Hiába nem volt semmi baja a hangszálainak, volt olyan, hogy lelki okok miatt Tóth Vera hat hétig nem volt képes egy hangot sem kiadni a torkán. Mindennek köze van önmarcangoló személyiségéhez, és az ebből fakadó szorongásnak. 

A filmek és sorozatok segíthetnek az intimitástól rettegő embereknek

Tudomány2019.03.26, 16:53

Azok az emberek, akik mindennapos küzdelmeket vívnak saját, romantikus kapcsolatukban, gyakran a kedvenc filmjeikkel és sorozataikkal vigasztalódnak, ahol „biztonságos terepen" tudják megvizsgálni saját problémáikat, szükségleteiket és kívánságaikat.

Kínszenvedés lehet a leszokás az antidepresszánsokról, mondja két pszichiáter

Archívum2019.03.18, 18:35

A szorongás, az áramütésérzés, a rossz hangulat, a szédülés és az álmatlanság csak néhány tünet azok közül, amelyekről a páciensek beszámoltak, amikor elhagyták a depresszióra felírt szereket, írja az angol Daily Mail Online az egészségrovatában megjelent cikkében. Bizonyos esetekben ezek annyira súlyosak, hogy a betegek újra elkezdik szedni a szereket – vagy azért, mert tévesen azt gondolják (vagy kezelőorvosuk azt mondta nekik), hogy ezek a depresszió visszatérésének a tünetei, vagy mert nem tudták elviselni az elvonási tüneteket.

A gének lehetnek az igazi felelősek az álmatlanságért

Tudomány2019.03.04, 12:21

A kutatók legfrissebb tanulmányuk összeállításakor legalább 1,3 millió ember génjeit és alvási mintáit értékelték: több száz, olyan gént találtak, amelyek szorosan kapcsolódnak a kialakult álmatlansághoz. A megállapításaik olyan új kezelések kidolgozását segíthetik, amelyek sokunk számára életmentő segítséget jelenthetnek az alváshiánytól küszködő világban.

A szép emlékek csökkenthetik a tinik depresszióját

Tudomány2019.01.16, 10:22

A boldogságérzetet fokozó események felidézésével vehetjük fel a harcot a tinédzsereket fenyegető, mentális betegségekkel szemben, akik így nagy valószínűséggel később könnyebben ellenállnak majd a depresszió fenyegetésének. Egy új kutatás szerint egy kiadós nosztalgiázással véget vethetünk a tizenévesek gyakran ok nélkülinek tűnő szomorúságérzetének.

A szorongásainkat éltető belső lényt énekelte meg a Tha Shudras

Kultúra2018.11.22, 13:36

„Ha ezt a kisgyereket nem etetjük, hanem csak elfojtjuk magunkban, akkor egy idő után bizony ki akar törni” – mondta a legtöbb emberben lapuló szorongás okáról a Tha Shudras frontembere. A zenekar éppen ezt a folyamatot, azon belül is leginkább a szorongás felszínre jutását mutatja be legújabb videóklipjében, amit először az Origón láthat. Klippremier.

Viszlát, pánikroham! 7 módszer a szorongás leküzdésére

Life.hu2018.10.22, 19:20

A pánikroham egyre több ember mindennapjait keseríti meg, ám szerencsére már számos hatékony megoldás létezik a szorongás és az ezzel járó kellemetlen rohamok leküzdésére. Lássunk 7 szuper módszert, amelyek már sokaknak segítettek.

Tilla egykor alkholollal oldotta szorongását

Archívum2018.10.06, 09:07

Meglepő, hogy olyan sikeres emberként Tilla mégis sokszor szorongott, és alkalomadtán ezt alkohollal csillapította.

Tatár Csilla öt évig járt pszichológushoz terápiára

Archívum2018.08.11, 11:01

Tatár Csillát a képernyőn keresztül magabiztos nőnek láthatjuk, de valójában nagyon szorongó típus. Még terápiára is járt ezért.

Till Attila szorong a repüléstől

Archívum2018.05.31, 14:52

A Tv2 műsorvezetője, Till Attila nem fél beszélni gyengeségéről. A Life.hu riporterének, Domszky Lászlónak elárulta, mi az, amitől folyamatosan szorong. A híresség őszintén nyilatkozott félelméről: elmondta, hogy a körülményektől is függ, milyen a kedve, és arról is beszélt, hogyan tudja leküzdeni rettegését.

Elvárások és szorongások kéz a kézben

She2017.11.06, 18:16

Azt mondják, folyamatosan csiszolni és formálni kell a saját énünket, hogy végül többé, szerethetőbbé váljunk. Ezt az én tudatalattim elég furcsán fordította le magának: amit csiszolni kell, az jelenleg nem elég jó. Vagyis én nem vagyok elég jó - és sohasem leszek.