szórakoztatóipar

címke rss

Hiába a Bayern rekordja, így sem ülhet fel Európa trónjára

Gazdaság2013.10.08, 08:38

Igen impozáns teljesítményt mutatott az elmúlt szezonban a Bayern München, amely az újabb bajnoki cím mellett egy BL trófeával is gazdagodott. Tulajdonképpen ennek is köszönhető, hogy a klub bevételei a júniusban zárult pénzügyi évben új csúcsra ugorhatnak 400 millió euró felett. A verseny továbbra is igen éles az európai top klubok között, így elképzelhető, hogy továbbra is a Real, a Barca és a Manchester mögé szorul a bajor sztáralakulat.

Jó ómen volt A Wall Street farkasa

Archívum2014.01.31, 14:29

A Wall Street farkasát is jegyző filmstúdiót magában foglaló médiacég igencsak szép eredményeket ért el az előző negyedévben, amit azonban inkább tévés üzletágának köszönhette. A Viacom részvényei ennek hatására pedig igen robosztus, közel négy százalékos emelkedéssel zárták a csütörtöki kereskedést.

Pénzügyileg jól fut a Manchester szekere

Gazdaság2014.02.12, 16:38

Jól teljesített üzleti évének második negyedévében, azaz az október-decemberi időszakban a Manchester United, legalábbis, ami a klub pénzügyi teljesítményét illeti. Ennek ellenére a befektetők szkeptikusak a Uniteddel kapcsolatban, emiatt pedig 3 százalékos mínuszban található a papír.

Lepaktálna a kínaiakkal az IMAX

Archívum2014.04.08, 13:57

80 millió dollárért adná el az IMAX csoport kínai bizniszében lévő 20 százalékát két kínai befektetési társaságnak. Az IMAX azt várja az ügylettől, hogy könnyebben tud majd terjeszkedni az országban, és jó partnerkapcsolatokat tud kialakítani, hogy minél jobban kihasználja a filmipar hatalmas növekedési lehetőségeit a világ legnépesebb országában.

Hihetetlen, de rekordévet zárt a Manchester United

Gazdaság2014.09.11, 09:08

Hiába a harmatgyenge teljesítmény, még így is rekordbevételt ért el az előző szezonban a Manchester United. Idén azonban már a pályán is többet kell mutatniuk Van Gaal fiainak, ha szeretnének visszakerülni Európa elitjébe, a nemzetközi kupaküzdelmek ugyanis most nélkülük zajlanak. 

Pénzgyárrá válhat a Disney

Gazdaság2015.03.13, 12:36

A Disney nem csak a filmrajongókat kápráztatta el csütörtöki éves közgyűlésén, de befektetőinek jó hírekkel szolgált. Erre pedig a Disney részvényei hatalmas raliba kezdtek, és tovább folytatják évek óta tartó emelkedési sorozatukat.

Azt akarjuk, hogy Hamilton F1-es autóval menjen az Oscarra

Gphírek2017.12.20, 12:57

Még mindig nagy tervekkel és növekvő ellenállással zárja az első szezonját az F1 tulajdonosaként a Liberty Media. Jövőre több változás is történik.

A lista, ahol Brad Pitt csak 54., Jennifer Lopez meg épphogy befér a 100-ba

Tévé2019.10.17, 15:35

A The Hollywood Reporter idén is összeállította a legbefolyásosabb amerikai médiaszemélyiségek százas listáját.

A koronavírus miatt leállt több sorozat, elmarad egy fontos tévés fesztivál

Tévé2020.03.05, 14:25

Elmarad a legnagyobb európai tévés vásár, a MIPTV, sorra jelentik be a fesztiválok és díszbemutatók elhalasztását, több film és sorozat forgatása is leállt a koronavírus terjedése miatt. 

A Walker, a texasi kopó új változata, Superman és Lois - ezek a sorozatok lesznek a tévében a járvány után Amerikában

Tévé2020.06.01, 23:00

A világjárvány miatt – sok más ágazat mellett – az amerikai tévéipar is átalakult, hiszen a korlátozások nemcsak a már zajló forgatásokat érintették, de az új sorozatok megrendelésére is hatással voltak. Tavaly az országos csatornák még hatvannál is több pilotot, bemutatkozó epizódot forgattak, idén egyetlenegyet sikerült befejezniük, vagyis gyakorlatilag nincs, ami alapján eldönthetnék, hogy mely történetekből kérik a teljes évadot. De akkor hogyan készülnek majd új szériák? Mire számíthatunk a 2020-2021-es tévés szezonban?